Magyarországon terjed Európa legnagyobb meleg HIV-járványa  Életveszélyes állapotban fekszik egy bécsi kórházban George Michael, akit szövődményes tüdőgyulladással szállítottak be az intézménybe a múlt héten. A december 1-jei AIDS-világnapnak szomorú aktualitást adott…

 Kimaradt a tűcsere program és az ártalomcsökkentés a nemzeti drogstratégiából, ezzel pedig növekedhet a HIV és a hepatitis járvány kockázata is - derült ki a TASZ által szervezett III. Ártalomcsökkentő konferencián. Míg Nyugat-Európában az ártalomcsökkentés már…

 

Közel 3 milliárd forintot spórolna a Nemzetgazdasági Minisztérium a mentális problémával, illetve fogyatékossággal élő emberek közösségi alapú szolgáltatásain. A területen dolgozó vezetők abban reménykednek, hogy ez csak egy tévedés, a betegeket egyelőre nem riogatják…

Rajz, fotó, zene, groteszk paródia, film és konferencia – mind arra szolgált, hogy felhívja a figyelmet a szenvedélybetegségekre, pontosabban arra, hogy fontos az érintettek szakemberhez irányítása. Ha lehet, mi előbb.  A Városi Mentálhigiénés Egyesület és a Paksi…

A drogterületen dolgozó közösségi szolgáltatók közös levelet küldtek a nemzeti erőforrás miniszterének, amelyben a költségvetés drámai csökkentését kérik számon Tisztelt Miniszter Úr!Aggodalommal tölt el bennünket a Magyar Köztársaság 2012. évi nyilvánosságra…

A 2012-es Költségvetési Tv. tervezetében a szociális kiadások között sokkal kevesebb jut a közösségi alapú szociális szolgáltatásokra (köztük a pszichiátriai- és szenvedélybetegek közösségi ellátására, valamint az alacsony küszöbű ellátásokra). Az egész összeg…

A Kék Pont Drogkonzultációs és Drogambulancia Alapítvány, mint 1996 óta működő és komplex szolgáltatásokat nyújtó közhasznú civil szervezet, feladatának tartotta, hogy a néhány hete nyilvánosságra került új nemzeti drogstratégia tervezetét áttekintse, véleményezze és…

Jobb híján csak nagyvonalú becslésekből lehet arról sejtésünk, hány embert is érint ma Magyarországon a szerencsejáték-függőség. Állami intézményben sehol sincs evvel kapcsolatos rehabilitáció, mint ahogy komolyabb kormányzati koncepció sem, hogy miként is lehetne segíteni.…

 Szerencsére túladagolásos eseteink nem szoktak lenni - mondta a pszichológus. A Sziget különleges közeg, ahol idővel az elfojtott problémák elemi erővel törnek fel. Az önkéntes segítőknek bőven akadt dolga az egy hét alatt. Sajó Mónival, a Helperek egyik vezető…

 Egyre kritikusabb a gyermekek mentális állapota. Miközben növekszik a magatartászavarral és tanulási nehézséggel küzdő fiatalok száma, a Dunántúlon akut esetekben nincs megoldva a kötelező fekvőbeteg-ellátás sem. Szemelyácz János pszichiáter-addiktológus…

 Zárt osztályra kerülhetnek az MDPV nevű kábítószer használói. A drog a kati betiltása után kezdett terjedni Magyarországon, hosszú távú hatásairól még semmit nem tudnak a szakemberek. Többnyire szegény és fiatal drogosok kötnek ki a toxikológián és a…

 A detoxikálókban és a pszichiátriákon növekvő igénybevétellel, Budapesten pedig egyre több hajléktalannal számol a főváros új középtávú hajléktalanügyi koncepciója, amelyet csütörtökön fogadott el a Fővárosi Közgyűlés. A jövőben külön kórházi…

Az országos tisztifőorvos III. fokú hőségriadót ad ki július 8. péntek 8.00 órától július 11. hétfő éjfélig. Ezeken a napokon a napi átlag hőmérséklet meghaladhatja a 27 fokot, ami fokozott óvatosságot követel minden állampolgártól saját és környezete egészsége…

Rohamosan nő a Magyarországon mefedront használók száma a drogfogyasztók körében egy kutatás szerint. A szer gyors fizikai, pszichés és szociális leépülést okoz. A Nemzeti Drog Fókuszpont kutatási eredményei szerint a hazai kezelőhelyek és tűcsere-szolgáltatók körében…

Fontos, és meglehetősen elhanyagolt terület ez… A téma legjobb hazai szakértőjének Dr. Zacher Gábornak tankönyvi fejezete alapján készült… ami szomorú talán az egészben, hogy a gyógyszermérgezések leggyakoribb oka öngyilkossági szándékból fakad. …

Az egészségügyért felelős államtitkár a Semmelweis-terv ismertetése kapcsán azt mondta: immár biztosnak látszik egy Országos Addiktológiai és Pszichiátriai Intézet felállítása, bár annak idejéről és helyéről még nincs döntés. A Hírszerzőnek nyilatkozó szakemberek…

Egyelőre még mindig nem tudni, hol és mikor nyílik az új országos pszichiátriai intézet.   Tavasszal megnyithatja kapuit az OPNI örökébe lépő OPAI, vagyis az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet – hangzott el tavaly év végén az egészségügyi…

Negyven százalékkal nőtt a 24 év alattiak körében elkövetett öngyilkosságok száma 2009-ben az előző évhez képest. Probléma, hogy kevés a szakorvos, és egyre több a mentálisan sérült fiatal. Alkohol, drog, depresszió, nem túl fényes kilátások a jövőre.…