2011.06.14. 14:18
Pszichiátriai körkép: pont az országos intézetre nincs szükség?
Az egészségügyért felelős államtitkár a Semmelweis-terv ismertetése kapcsán azt mondta: immár biztosnak látszik egy Országos Addiktológiai és Pszichiátriai Intézet felállítása, bár annak idejéről és helyéről még nincs döntés. A Hírszerzőnek nyilatkozó szakemberek szerint ugyanakkor inkább a járóbetegrészleget és a kutatási laborokat kellene fejleszteni, pluszágyakra nincsen szükség.
Az már tavaly év végén biztosnak tűnt, hogy a kormány valamilyen intézményt életre akar kelteni az egykori "Lipót", az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) hamvain. Korábbi tervek szerint ugyanis az OPNI 2007-es bezárása óta eltelt időszak igazolta, hogy az országos intézeti feladatokat ellátó egységek nem tudták pótolni az intézményt. A tervek szerint ebben kapna helyet egy úgynevezett "magas biztonságú osztály", amely az ország egész területéről speciális körülmények között fogja fogadni a pszichiátriai, illetve addiktológiai okokból ön- és közveszélyessé vált betegeket.
Szócska Miklós egészségügyi államtitkár a Semmelweis-terv kapcsán azt mondta: szükség van egy Országos Addiktológiai és Pszichiátriai Intézet felállítására is. Erről egyelőre annyit tudni, hogy egy budapesti intézet bázisára tervezik, annak pontos helyszínéről viszont még nem született döntés. Az intézet létrehozásával párhuzamosan megoldás születik a belügyi, az igazságügyi, illetve a büntetés-végrehajtáshoz kapcsolódó ellátásról is - mondta Szócska Miklós.
Egyeztetés? Az persze megint nem volt
Radó Iván, a Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum elnöke a Hírszerzőnek azt mondja: ez utóbbiról nem egyeztettek a szakmával, sőt annak részleteiről sem tudnak semmit. "A tervek elkészültek, ennyit mi is tudunk, de nem láttuk." Radó szerint ugyanakkor a majdani új intézetre nincsen szükség, a pszichiátriában ugyanis nem az ágyak hiányoznak. "Ettől függetlenül akceptálható, ha a szakma szerint szükség van egy olyan központra, ahol összpontosul a kutatási, oktatási, módszertani központ, de ez még a gyakorlati kérdéseket nem fogja megoldani" - mondta. Szerinte az ágazaton belül elsősorban a járóbeteg-szakrendelőket és a rehabilitációt, valamint a nappali kórházat kellene fejleszteni, de az új intézménynek is akkor lenne csak jelentősége, ha valódi jogkörrel rendelkezne.
“Az OPNI bezárása óta tény, hogy vannak ellátási zavarok”- fogalmaz Bitter István egyetemi tanár. Ő azt is hozzáteszi: ezzel kell is foglalkozni, ám az Országos Addiktológiai és Pszichiátriai Intézet nem ezekre a kérdésekre reflektál. "Az OPNI bezárásával eltűnt többek között az agy anatómiájával foglalkozó labor, de számos más labor sem kapott helyet az országban azóta. Nem új Lipótra van szükség, hanem egy olyan intézményre, amely a XXI. század kutatási kapacitásait koncentrálja."
Három és fél millióért őrzik a semmit
Bitter szerint ugyanakkor jogos a döntéshozók részéről az elvárás, hogy ezen túl bizonyos ellátásokat is ebben az intézményben végezzenek, "de ehhez nem kell ágyakat létrehozni". A professzor úgy látja: a döntő kérdés az, hogy ha nincsen megfelelő laboratóriumi hátterünk, akkor számos új technikát sem leszünk képesek átvenni.
Arra egyébként már korábban is utalt Szócska Miklós, hogy a kiürített, bezárt kórházak eladásából vagy hasznosításából is remél bevételt a kormány. Ugyanakkor az egykori OPNI-nál is behatárolja a hasznosítás lehetőségeit a II. kerületi szabályozási terv, amelyet 2009 decemberében fogadott el a helyi képviselő-testület, és 2010 januárjában hatályba is lépett.
Az Index ennek kapcsán azt írja: a rendelet többek közt rögzíti, hogy a területen üzemanyagtöltő állomás, autós étterem, gyorsétterem, sorgarázs, parkolóház, önálló raktárépület, bevásárlóközpont vagy bármely, jelentős autó-, illetve szállítási forgalmat indukáló tevékenység nem helyezhető el. Az OPNI-t - addig is, amíg eldől az ingatlan sorsa - körülbelül havi három és fél millió forint plusz áfáért őrzik.
Forrás: hirszerzo.hu - Dreissiger Ágnes
1 komment
Címkék: pszichiátria addiktológia betegek ellátás
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek