A gyermekek szexuális bántalmazásáról és ennek kezeléséről szóló cikksorozatunkbanma egy nevelőanya meséli el, hogy boldogult, mikor több, szexuális abúzuson átesett és prostitúcióra kényszerített gyerek került hozzá. A szereplők nevét megváltoztattuk, a képek nem őket ábrázolják.
Emma középkorú nevelőanya, egy szabolcsi faluban él. Mikor pár éve erre a pályára lépett, elsőre rögtön négy testvér érkezett hozzá, akikről hamar kiderült, hogy szexuális abúzus áldozatai voltak. A két kamaszkorú leányt a család prostitúcióra kényszerítette, a bekerülés oka egyébként nem ez volt, hanem a gyerekek évek óta tartó elhanyagolás és bántalmazása a családban.
A két kamaszlány, Nóra és Niki nehezen állt át a családi mintáról, az első fél évben állandóan szökésben voltak, visszajártak a családhoz, rendszeresen a rendőrök hozták be őket az út széléről. „Azt az életet ismerték, megszokták, hogy nem járnak iskolába, cigizhettek, futtatójuk volt. A szabad élettel szemben itt nálam viszont kötelességek és szabályok voltak” – kommentálja a nevelőanya. A legidősebb lány, a 16 éves Niki túl későn került be, neki már nem tudott segíteni a nevelőanya, nála is tovább folytatta a prostitúciót. Emma próbálta támogatni, a lánynak a középiskola első osztályát sikerült elvégeznie, majd 18 évesen, a nagykorúsága elérésekor saját kérésére távozott az ellátásból, azóta is prostituáltként dolgozik.
A kisebb lány, Nóra beilleszkedése sem volt könnyű, de vele végül sikerrel járt Emma. A 14 éves eleinte a családhoz volt lojális, még hónapokig vitte ki a pénzt meg a ruhát a nevelőszülő házából az anyja kérésére. „A gyerek addig sírt meg könyörgött, míg nem adtam neki pénzt.” Nóra még párszor megszökött. „Éjjel egykor hozták meg párducmintás ruhában, kihúzott szemmel, bevittek a rendőrségre. Az autóban a kislány átnyúlt a kezemért, és azt mondta: sajnálom. Nem eléggé sajnálod, feleltem, mert ha sajnálnád, itthon maradnál.” Ezután Nóra nem szökdösött többet.
Emma akkor döbbent meg, mikor idővel kiderült, hogy a háromévesen, pelenkásan bekerült húgukat is arra használták, hogy a bájával kicsalja a férfiaktól a pénzt. „Már egy éve együtt voltunk, kimentünk a strandra. Ott a pici lány odament egy férfihoz és azt mondta: adok puszit egy ötszázasért.” A kis Tímea ma már iskolás, de azóta is nehéz erről a viselkedésről leszoktatni. A traumák abban a testvérben is nyomot hagytak, aki csak szemtanúja volt az eseményeknek. A nagylányok öccse, a hatévesen érkező Ákos már másfél évvel a bekerülés után úgy játszott a babákkal, hogy levetkőztette őket és az asztalba verte a fejüket: „Baszni voltál, kis kurvám? Hol a lóvé?”„Erre mondta a pszichológusnő, hogy amikor biztonságos környezetben érzi magát, a játék közegében feljönnek az emlékek és kijátssza. Az a jó, ha már tudják kibeszélni, kijátszani magukból, mert akkor kezdik feldolgozni”– kommentálja Emma. Előfordul, hogy Ákos fellöki a húgát, ha nem látja senki, rajta vezeti le a feszültséget. A pszichológus szerunt sok dicsérettel, figyelemmel, szeretettel tudja segíteni Emma a poszttraumatikus szakasz feldolgozását, ami nem könnyű, mert Ákos a dicséretet sem tudja feldolgozni, elkezd verekedni, neki ezt másképp kell kommunikálni.
A gyerekek a nehéz körülményekbe nőttek bele, évek teltek el, mire észrevették, hogy kimaradt az életükből a babázás, a játék. Ilyen indítással a nevelőanya megpróbálja normális családi életre nevelni őket. „Tiltással nem mennék semmire, inkább sokat beszélgetünk. A saját élethelyzeteimet is ecsetelem nekik. Igyekszem úgy élni velük, mint egy igazi család, látnak bugyiban-melltartóban, látnak szép ruhában, látnak sírni-nevetni, a férjem is sokat van velünk. Igyekszünk jó családi mintát mutatni nekik.”
Legnagyobb sikereit Nórával mutathatja fel. A nevelőanya próbált megfelelő iskolát találni a lánynak, de egyik általános iskola sem volt hajlandó felvenni a múltja miatt. Mikor meghallották, hogy prostituált volt Nóra, kidobták. Muszáj ezt elmondani a leendő iskolában? „Igen, mert esetleg megjelennek a szülők, vagy valaki megismeri. Az osztálytársaknak, szülőknek nem mondom, de az igazgatónak tudnia kell” – magyarázza Emma. Végül a jegyző jelölt ki egy iskolát, amelyik köteles volt felvenni. Itt 4,4-es átlaggal végezte el a nyolcadikat, sikerült a felvételije a kiszemelt szakközépiskolába. A 18 éves lány most is oda jár, jó tanuló, Emma reménykedik, hogy minél tovább marad nála, megszerzi a kiszemelt szakmát, és megkapja az induló támogatást a hálózattól az önálló élethez. „Nagyon szép anya-lánya kapcsolat alakult ki köztünk.”
Nórának most komoly barátja van, aki a múltjával is tisztában van. Emma javasolta, hogy még a kapcsolat elején mesélje el neki a kényszerű prostitúciót. „Ha szereted egy kicsit is, és ő is szeret téged, akkor megért. Ha nem szeret, akkor inkább az elején menjen szét ez a dolog, de ha később a Facebookon meglátja a nővéredet meztelenül, vagy valaki elmeséli, akkor neked nagyon rossz lesz. Leültünk Zsolttal, és én elmondtam, hogy nem egy olyan környezetből jöttek, Nórinak megvan a múltja, előélete. Ha ezzel nem tudsz megbékélni, akkor bele se kezdjetek, és én sem szeretném, ha Nórát emiatt bárki bántaná.” A fiút először sokkolta a hír, de maradt, azóta is együtt vannak, nagyon megszerette Nórát.
Az Ökotárs Alapítvány az Autonómia Alapítvánnyal, a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvánnyal és a Kárpátok Alapítvány-Magyarországgal közösen pályázatot hirdetett magyar civil szervezetek számára az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap keretében. Az Alap átfogó célja, hogy segítse a magyarországi civil társadalom fejlődését, valamint erősítse részvételüket a társadalmi igazságosság, a demokrácia és a fenntartható fejlődés alakításában.
Az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap keretében, a közepes projektek felhívásra, Női jogok és esélyegyenlőség témakörben benyújtott pályázata támogatást nyert.
A Hősök terén és a Margitszigeten is figyelemfelhívó programokkal várták a fiatalokat és a családokat a drogfogyasztás elleni küzdelem nemzetközi napján. A kábítószer-használók száma évről évre nő Magyarországon, a Magyar Liberális Párt szerint azonban nincs baj.
„Az életem felét telibe lekábítószereztem.” A Hír TV Látótér című műsorának nyilatkozó férfi 14 évesen kezdett keménydrogokat használni. Magyarországon több mint 15 ezren szerfüggők, számuk évről évre nő. A Magyar Liberális Párt viszont sürgetőbb társadalmi problémának tartja az alkoholizmust. „Ma minden negyedik honfitársunk súlyos alkoholproblémákkal küzd. Ez azt jelenti, hogy vagy alkoholista, vagy ami ettől különböző, gyakorta szalad bele mértéktelen alkoholfogyasztásba. Évente 700 milliárd forintjába kerül ez az adófizetőknek” – véli Bősz Anett, a liberálisok ügyvivője.
Június 26-a világszerte a drogfogyasztás elleni küzdelem világnapja. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a kábítószer-használat káros hatásaira hívta fel a figyelmet a budapesti Hősök terén. „Szeretnénk minél több elkövetőt eljárás alá vonni, minél több kábítószert kivonni a forgalomból Budapest területén, de ami most ennél is fontosabb, hogy a fiatalok, akik leginkább érintettek lehetnek ebben a kábítószeres bűncselekményben, őket próbáljuk meg preventív módon kivonni ebből a területből” – mondta Bucsek Gábor rendőrfőkapitány.
A világnapon programokkal várták a látogatókat a Margitszigeten is, ahol a bátrabbak egy speciális szemüveg segítségével azt is kipróbálhatták, hogyan tudnak végigmenni egy egyenesen bódult állapotban. „Azért elsősorban a családokat és a fiatalokat szólítottuk meg, nem az elrettentéssel, hanem a figyelemfelkeltéssel, információátadással, beszélgetéssel, mert nem a kiskamaszkorban vagy kamaszkorban kezdődik a függőségi probléma, hanem a szabályozással kezdődik, ami már a kisgyermek első életéveiben elindul” – mondta Márton Andrea, a Katolikus Karitász, Rév Szenvedélybeteg-segítő Szolgálatának intézményvezetője.
Az ENSZ-közgyűlés 1987. évi határozata alapján tartják június 26-án a drogfogyasztás-ellenes megmozdulásokat.
Egy amerikai fotós, Geoff Johnson legújabb sorozatában úgy dolgozta fel gyerekkori traumáit, hogy nővérével együtt rekonstruálták az egykori otthoni körülményeiket. A testvérpár egy kényszeres gyűjtögető édesanya házában nőtt fel.
Anyám hordott minket mindenféle edzésre mint például focira és baseballra. A szüleink elváltak, de ez nem számít szokatlannak. Volt mit ennünk, volt mit felvennünk és tető is volt a fejünk felett, ám nem egy megszokott környezetben zajlott az életünk
– tette hozzá.
@Geoff Johnson
A most 38 évesGeoff Johnson testvérével, a 36 éves Jennifer McShea-vel, Nebraskaban, egy kényszeres gyűjtögető házában nőtt fel, óriási rendetlenségben, szemétben, és elektronikai hulladékok között.
Soha nem tudtunk leülni az ebédlő asztalhoz enni, olyan rumli volt. Kaptam egyszer egy játékot karácsonyra, amivel nem tudtam játszani, mert nem volt hová kitenni. Gyakran a tűzhelynél melegedtünk, mert a fűtőrendszer tönkrement. Mindig iskola előtt kapcsoltuk be és melegedtünk át egy kicsit
– magyarázza Johnson.
Minél idősebbek lettünk, annál inkább rájöttünk, hogy hiába próbálunk, nem tudunk segíteni. Én nem vagyok kényszeres gyűjtögető, de átérzem a helyzetet. Szörnyen tragikus, amikor valaki nem tud úrrá lenni az őt körülvevő káoszon. Ha megpróbáltunk valami kidobni, anyám borzasztóan felidegesítette magát és mérges lett ránk
– meséli.
@Geoff Johnson
2013-ban a két testvér édesanyja mellrákban elhunyt, rájuk hagyva gyerekkori otthonukat. Ekkor döntött úgy Johnson, hogy a következő projektjében feldolgozza a témát, és ezen keresztül gyerekkori traumáit. A fotográfus nővére segítségével alkotta meg a Behind the Door (Az ajtó mögött) sorozatát, ahol gyerekkoruk mindennapjait rekonstruálták egy gyűjtögető házában.
A képeken Johnson fia és McShea lánya szerepel.
Egészen más felnőttként szemlélni ezt a helyzetet. Rengeteg olyan fotós van, aki kényszeres gyűjtögetőket fényképez, ám inkább valamiféle horror-showként tálalják a problémát. Pont maga az ember, és az emberi megélés, a lélek hiányzik azokról a képekről, ami nélkül képtelenség igazán kapcsolódni és átérezni valamennyire a helyzet súlyosságát. Ezért is akartam, hogy gyerekek szerepeljenek a fényképeken
– mondja Johnson.
@Geoff Johnson
A penész és más egyéb veszélyek miatt viszont nem a helyszínen fotózta le a kicsiket, hanem Randy Teet barátjuk szerkesztette be őket a meglévő képekbe.
Óriási érzelmi sokk volt a saját lányomat ilyen környezetben látni. Ahogy nézem a gyerekeimet, és látom hogy nőnek fel – és azt is, én hogy nőttem fel –, úgy érzem esélyem van valamit helyrehozni, és megadni nekik azt, ami számunkra nem adatott meg
– vallja McShea.
@Geoff Johnson
Nagyon reméljük, hogy ezek a képek segítenek más, hasonló helyzetben lévőknek, akik most szégyenükben inkább elrejtőznek a világ elől. Vagy segíthetünk az így felnőtt gyerekeknek, akik talán a képekből erőt merítenek és gyógyítani kezdik lelki sebeiket
Robi elmúlt harminc. Két hónapja él a református egyház által fenntartott drogrehabilitációs központban. Ráckeresztúrig vezető, másfél évtizedes útja alatt keserves kínokat élt át, kipróbált húsevő drogot, heroint és dizájnereket. Számos szerfüggő barátját ragadta el mellőle a halál, akadt, aki bódult állapotban metró elé zuhant, másnak a végtagját kellett amputálni a szennyezett drog mellékhatása miatt. De szabadulni, tisztulni akart. Utolsó mentsvára, hogy Isten segítségével, szerető-segítő környezetben még számára is van remény a gyógyulásra. Változni akarással, tisztelettel, szigorú napirenddel, munkaterápiával.
Rettenetes anyag az orosz krokodil, aki rendszeresen tolta, napok alatt borzasztóan lefogyott, másokon hatalmas kelések nőttek, szinte felfalta őket a drog.
– Sokszor a dílerek sem tudják, mi található az általuk árult anyagban, „nem tudom, mi van benne, de a többiek azt mondják, hogy jó”, mondják – fest megdöbbentő képet napjaink droghelyzetéről H. Róbert. A férfi több mint egy évtizedig a szerek bűvöletében élt. Két hónapja jött el Ráckeresztúrra. Itt csönd és nyugalom honol, a napirend feszes, de tisztuló sorstársak veszik körül, és van jövőkép.
Majd jött a heroin
A Magyar Református Egyház 28 éve működő drogrehabilitációs otthonának virágokkal üdébbé varázsolt udvarán ülünk. Robi elképesztő sztorikat mesél – saját életéből merítve. Története tipikus. Már a szakközepet sem végezte el, a bandázás, a pia és a drog rossz irányba térítették. Először hígítót, ragasztót szipózott, majd füvezett, aztán átváltott a speedre. Tizenegy évig maradt a rabja. Intravénásan „tolta”, ahogy ő fogalmaz. Utána rákapott a heroinra, több mint két évig használta. Ám nem akart örökre a gyilkos szer rabja lenni, riasztotta, hogy számos barátját veszítette el a heroin miatt. Akadt, aki a metró alá szédült, más a szeme láttán veszett oda, nem tudtak rajta segíteni a túllövés után.
Ezután váltott a dizájnerdrogokra. Mp4, kristály, zene, benzo fury, biofű, mindent kipróbált, ami a piacon kapható volt. Robi mindkét karján, nyakán hatalmas torz sebek éktelenkednek, okáról így vall. – Ezek a szerek erőteljes verítékezést, orrfolyást, kézremegést okoznak. Hatásuk alatt a használó öntudatlan állapotban a második lövésnél nem találja el a vénáját, és a bőre alá szúrja az anyagot. A cucc azonban annyira szennyezett, hogy elfertőzi a kart. Ha nem kezelik időben, már csak sebész tud rajta segíteni. Vagy még az sem, olykor karját, lábát veszíti a szerhasználó a szennyezett drog miatt – osztja meg tapasztalatait. Az ő dílere három helyen árult (ebből az egyik Borsod megye egyik elmaradott települése volt), hetente hárommillió forintot kasszírozott. Amikor olyan szennyezett drogot kezdett árulni, amitől többen is életüket veszítették, azonnal kivonták a forgalomból több társával együtt.
Interneten rendelik a drogot
G. Dávid is ahhoz a körhöz tartozott, aki drogot árult. Miután leérettségizett, szülői nyomás nehezedett rá, mondja, hogy kezdjen magával valamit, technikumba járt, de az éjszaka jobban tetszett neki, s olyan irányt vett az élete, amit erkölcsileg ma már jellemezni sem tud. – Láttam fantáziát a kábítószerben, először ginát árultam vagy öt évig – emlékszik vissza. A ghb, vagyis a gina lényegében felnitisztító, ezért fedősztoriként létrehozott egy honlapot, aminek kezdőlapján felnikkel, gumikkal találkozhatott az avatatlan szem. Csak hogy ne legyen feltűnő. 2009-től kezdte behozni az országba a kati nevű szert, mindig törekedett rá, hogy olyan anyagokat találjon, amelyeket még nem tiltottak be.
– Nem érez megbánást? Számtalan ember egészséget, családok életét, egzisztenciáját tette tönkre! – érdeklődöm.
– Akkori értékrendembe, tudásszintembe ez belefért, nem éreztem problémának, láttam, hogy az embereknek boldogságot okoz a szer. Ma már nem tenném, mert látom hová vezet – szippant Dávid elektromos szipkájába. Hozzáteszi: azt bánja, hogy 32 éves, és még mindig nem tett le semmit az asztalra. A későbbiekben természetgyógyászattal foglalkozna.
Kínából érkezik
Hogy jutnak a dílerek a szerekhez, faggatom tovább, mire elmondja, több ismerőse Kínából szerezte be a drogokat. Sokszor rejtve érkezik az anyag, például valamilyen kozmetikumnak álcázva. A katit Hollandiából rendelte, s bár a szer akkoriban nem volt illegális, úgy véli, ma is zavartalanul hozzájuthatna a droghoz. Dávid, mielőtt tíz hónapja bekerült, már a zene és a kristály nevű drogot szúrta magába. Pillanatnyi eufóriát okoztak nála, amit mindig 1-2 napos paranoiás állapot követett, ilyenkor sehol nem találta a helyét, állandóan kényszeresen ment, mindent gyanúsnak talált és a félelmei szemüvegén át látott, ahogy fogalmaz, még a tárgyak is ellene voltak.
A biofű végtelen veszélyes, és a neve is félrevezető, fejti ki, mivel egyáltalán nem bió, és fű, vagyis marihuána sincs benne. Ezeket a szereket úgy állítják elő, hogy valamilyen mezei vagy kerti füvet leszárítanak, és elkeverik kristályos anyagokkal, amit cigarettába sodorva szívnak. Ezek sokkal károsabbak még a „hagyományos” dizájnerdrogoknál is, állítja Dávid, mert teljesen megbontják a használó elméjét. Figyelem- és memóriazavart idéznek elő, használóik önmaguktól is eltávolodnak. – Durvább irányt vett a drogpiac, amikor bevezették a C listát, mert felgyorsult az a folyamat, amelyben újabb és újabb szerek kerülnek ki a piacra. A drogelőállítók mindig egy lépéssel a hatóságok előtt járnak. Ezzel viszont a „kevésbé káros” anyagokat is lecserélték az új, kristályos szerekre – állapítja meg Dávid.
Ördögi kör
A drogos bármit képes megmozgatni, hogy pénzhez jusson, mindenkin átgázol, kukázik vagy akár rabol is. Az úgynevezett Nyóckerben (Budapest VIII. kerületének „mélye”) állandó helyeken árulják az anyagot, de ha lekapcsolnak egy-egy dílert, Kőbányán vagy a III. kerületben is találnak bejáratott forrásokat a beavatottak. Ha a rendőrség le is fülel valakit, hamar két díler nő a helyébe. Robi ismer olyan árust, aki két nap alatt kint volt az utcán, noha lakásán óriás mennyiségű drogot találtak.
Akik a „nyóckerben” szerzik be a cuccot, az a leglezüllöttebb réteg. A penta vagy a zene egy adagja a Józsefváros szennyes kapualjaiban ezer forint. A dílerek többsége, mint feljebb már írtuk, Kínából, esetleg Hollandiából rendeli az anyagokat az interneten keresztül. A Tradekey vagy az Alibaba oldalakon, de akár a Google-on is gyorsan megtalálhatók a termékek. A folyamat egyre durvább lesz, prognosztizálja a két egykori szerfüggő. Manapság a heroin és a kokain megy ki a divatból, elsősorban mert drágák, ám személy szerint Dávidnak a kati nagyobb élvezetet is okozott.
Hogyan jutnak ebbe a mélységbe a fiúk? A választ egyebek mellett Centgraf Károly programvezető családterápiás foglalkozásán kapom meg. Hét srác vesz részt az órán. Egy szerepjátékban egyikük szülővé, egy másik gyermekké válik rövid időre. A játékszabály szerint a gyermek kérhet apjától valamit, a szülő azonban csak azokat a fogalmakat adhatja, amelyek az asztalon hevernek egy-egy tárgyra ragasztva. Persze nem tudja azt nyújtani, amire a gyermek vágyik. Együtt vonják le a következtetést: csak azt képesek továbbadni majd saját gyermeküknek is, amit otthonról kapnak.
A jó hír, hogy az ördögi körből ki lehet lépni, megszakítható az öröklési lánc, igaz, sokat kell érte dolgozni, fel kell tölteni a raktárt, hogy utódjuknak többet, szebbet, jobbat nyújtsanak. A Biblia azt mondja: nem vagyunk tökéletesek, mert csak Isten az; változtatni kell, s ne essünk kétségbe, ha nem mindig sikerül, a Biblia, Isten utat mutat.
Az otthonba 18 és 35 év közötti fiúk érkezhetnek, koedukáció kizárva. Ma már a legtöbb intézet nem fogad lányokat, fiúkat vegyesen. A fundamentum az őszinteség, mondja Centgraf Károly, alap, hogy maguknak se hazudjanak a lakók; korábban, míg koedukált volt egy-egy intézmény, a terápia résztvevői gyakran az őszinteséget a szerelemmel keverték, ezért akadtak olyan párok, akik később visszaestek, sőt életüket is veszítették.
A gm-rohamtól a kibeszélőig
Láthatjuk, mennyire fontosak az olyan házak, mint a ráckeresztúri, ahol igyekeznek megmenteni azokat, akiket még lehet. A leállás során stressz, depresszió, túlzott ingerlékenység, rettegés, sóvárgások tömkelege, hangulatváltozások, az epilepsziához hasonló gm-rohamok lépnek fel. A szervezet tisztulása során gennyes kelések nőhetnek a test legkülönbözőbb részein. Mindezek miatt fontos a napirend, a rendszeresség, a szeretet. Nézzük, hogy telnek a mindennapok a drogterápiás központban!
Dávid kísér körbe az épületben. A harmincas évei elején járó férfival a stábszobánál kezdjük a körutat (amely egyben értékőrző is), itt osztják az orvosságot. A terápia gyógyszermentes, ám előfordulhat, hogy az első szakaszban egyeseknek szükségük van nyugtatóra, mert e nélkül gm-rohamot kaphatnak. A következő helyiség az „öreg” iroda, amely a legrégebben bent lévő kezelt, a „főnök” szobája. Ő simítja el a vitás helyzeteket, figyel a ház és az emberek működésére, munkájára. Mellette van a szolgálati lakás, ahol azok tartózkodnak, akik a kikerülés előtt, a munkakeresés fázisában tartanak.
A közösségi térbe érünk, ahol az étkezések zajlanak, illetve szabadidős foglalkozásokat tarthatnak. Húsleves illata terjeng, megtudom, a bentlakók főznek magukra, aki nem tud, megtanul. Ugyancsak ők mosnak, takarítanak és gondozzák a kis kertet, ahol paradicsomot, paprikát, uborkát, hagymát termelnek. Emellett rendben tartják a telket, ahol futball- és röplabdapálya is található, vagy munkálkodnak az alagsori barkácsműhelyben, részt vehetnek művészeti szakkörön.
A címerfal előtt állunk meg. Minden beköltözőnek el kell készíteni saját címerét az első hét után, az úgynevezett orientációs hét végére. A pajzson a legfőbb erényeit, erősségeit és jövőképét kell feltüntetnie a tisztulás útjára lépőnek. Az alsó „fogason” a próbaidősök (az első hónap végéig tartó időszak) címere függ, a véglegesítés után kerülhet pajzsuk egy szinttel feljebb. Az első fázisban tartók a múltjukat tárják fel, milyen ok vezetett ahhoz, hogy drogfüggők lettek. Az okok között nagyon sokszor a családi háttér a felelős. Mások intézetből kikerülve nyúlnak a droghoz.
Volt, akiből lelkész lett
Az első fázisban tartók felelősségterületeket kapnak, hogy a kompetenciáik erősödjenek, úgy mint felelősség, tetterő, lelkesedés, következetesség, megbízhatóság. Ezenkívül részt kell venniük a közösségi munkában, ami azért is fontos, mert ha nem vagy nem jól végzi valaki a munkáját, az kihat a közösség életére. Ilyen esetben a lakón jobb esetben szégyenérzet lesz úrrá, és megérti a felsorolt kompetenciák, valamint munkájának szükségességét. Rosszabb esetben elmegy. Az ide kerülők harmada erre a sorsra jut. Akik azonban végig- járják a stációkat, azoknak több mint a fele a való életben is talpon marad, tisztán integrálódik vissza a társadalomba. Victorné Erdős Esztertől, az intézmény alapítójától és vezetőjétől megtudom, akadt, akiből lelkész vagy presbiter lett a kinti világban.
A következő címerfalon a másodidőszakosok (öt hónap bentlét után), a harmadik az utolsó fázisban tartók pajzsai csüngnek, utóbbiak már a jövőtervezés szakaszában tartanak. Egy másik falon található az itteni életet döntően befolyásoló iránytű, a „ház motorja” tábla. Ide felírhatják a lakók milyen közölni valójuk támad a közösséggel. Olyanok közül választhatnak, mint inspiráció, megosztás, teherletétel, megoldás, haladás, előrelépés; amelyeken elmondhatják elért eredményeiket. A kiemelési táblán kell jelezni azt is, ha valakiről véleményt mondana a közösség. Fontos a tükör, abból építkezhetnek.
Tévét, internetet nem nézhetnek, telefont nem használhatnak a lakók az első fázisban, csak napilapot olvashatnak. A második szakaszban már hetente három alkalommal telefonálhatnak a gyógyulni vágyók. A földszinti kerengőn található még kápolna, orvosi, beteg-, mentor- és csoportszoba, illetve a számítógépterem, ahová előzetes feliratkozás alapján egyszer egy héten jöhetnek a második fázisban tartók. A portánál található a felelősségtábla. A mentorokhoz (akik közül többen korábban maguk is szerhasználók voltak) területek tartoznak, amelyeket a lakók egy vagy két hónapig látnak el. A teendőket e táblán lehet követni. Munkájukért havonta 20 ezer forint „munkajutalmat” kapnak, amit a kantinban is elkölthetnek, édességet, tisztálkodási szereket és cigarettát vehetnek belőle. A cigi idebent áthidaló megoldás, hiszen amit „kivesznek”, ahelyett vissza kell valamit „táplálni”, mondja Dávid.
Ez maga a csoda!
Hetente egyszer tartanak istentiszteletet, egy másik alkalommal pedig Biblia-órát.
– Az első nap mindenki csodálkozik az áhítaton, mert nem hagyományos, a kinti életben megszokott istentiszteleteket, áhítatokat tartunk, utóbbit egyébként mindig egy aznap beosztott munkatárs mondja, sokszor személyes Isten-élményeit vagy tapasztalatait interpretálva. De a hit senki számára nem kötelező, igaz nagyon kevés a bekerülők közül, akit Isten nem érint meg – magyarázza az egyébként református lelkészként szolgáló Victorné Erdős Eszter. Általános tapasztalat, hogy jót tesz az ide kerülőknek, ha imádkoznak, még ha sokan „csupán” olyan hívők lesznek, akik csak azt tudják, valaki fogja a kezüket. A lakók egymásnak is bizonyságot tesznek az átélt élményekről, s arról: nem véletlenül kerültek éppen ide. Megtapasztalják Isten erejét.
Kemény, sokat megélt srácok töltik itt napjaikat, ám biztonsági őrt nem látunk. – Ez a csoda maga! A bűnözés sokuknak lételeme volt, még sincs erőszak, ami az itteni klímának köszönhető. Ha egy új lakó érkezik, a régiek átölelik, testvérként tekintenek rá. A 30 év alatt senki sem volt velem tiszteletlen. Itt csak olyanok dolgoznak, akik szeretik a bekerülő drogosokat – emlékszik Eszter. Ráckeresztúron a fiúk tisztelettel fordulnak egymás felé, és ennek szellemében oldják meg a felmerülő konfliktusokat. Ha itt sikerül, bizakodhatnak, hogy a való életbe is átmenthetik a mentalitást.
1987 óta körülbelül kilencszázan tartózkodtak Ráckeresztúron, volt olyan év, hogy mindenki talpon maradt a garnitúrából, máskor a többség visszaesett. – A gyógyulás nem azért következik be, mert mi okosabbak vagyunk másoknál, hanem mert olyan miliőt teremtünk. A lényeg, hogy elérjük: a fiúk tudjanak változtatni a problémáikon. Sok függ a belsőtől, hogyan képes gyógyulni a személyiség, egy dologra biztos van hatalmuk: hogy önmagukat megváltoztassák – állítja Victorné Erdős Eszter.
Június 26-án neves hazai sztárok és közéleti személyiségek közreműködésével Drogellenes Világnapi programot és gálakoncertet tartunk a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Csatlakozzon hozzánk Ön is!
2015. június 26-án neves hazai sztárok, valamint Ron Carter kétszeres Grammy-díjas jazzbőgős és zenekara ad koncertet a kábítószer ellenes világnap alkalmából a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Célunk a társadalmi összefogásra és a felelős gondolkodásra való figyelemfelhívás, amellyel minél szélesebb kört kívánunk megszólítani.
Az ENSZ-közgyűlés 1987. évi határozata alapján 1988 óta tartják június 26-án a drogfogyasztás elleni küzdelem nemzetközi napját, hogy felhívják a társadalom figyelmét a drogfogyasztás veszélyeire és a drogkereskedelem elleni harc fontosságára.
Bán Teodóraügyvezető igazgatónk kezdeményezésére az általa irányított két fővárosi fenntartású intézmény, a Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. és a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Kft.a nemzetközi példát alapul véve hazai hírességek és sportolók közreműködésével egy olyan társadalmi összefogást kíván elindítani, melynek célja a droghasználat visszaszorítása és a prevenció népszerűsítése Magyarországon.
Az Élj tisztán! elnevezésű programhoz támogatókat keresünk, hogy beszéljünk és beszéltessünk szakembereket és ismert személyeket a ma már több generációt érintő témával kapcsolatban. A nagy nyilvánosságra számító egész napos rendezvény résztvevőivel és az estigálakoncertfellépőivel együtt kívánunk demonstrálni az alábbi szlogen mentén: „Hogyan építsd fel és éld meg tisztán az életed? Te dönts, és ne a drog!”Szóra kívánjuk bírni a társadalom különböző rétegeit, a szakterületek képviselőit, akikkel nyíltan beszélünk korunk égető problémájáról.
A World Drug Campaign – Drogellenes Nemzetközi Világnapalkalmából 2015. június 26-án este 20 órátóla Margitszigeti Nagyszínpadonegyedülálló gálakoncertetrendezünk, amelyen neves hazai előadók saját, valamint karrierjük csúcsán drogfüggőségben elhunyt ismert zenészek dalait adják elő. Fellépnek: Margaret Island, Radics Gigi, Boggie, Oláh Gergő, Kocsis Tibor, Heincz Gábor Biga, ByeAlex, Pankastic!, Group’n’Swing, és az est sztárvendége, a Grammy-díjas jazzbőgős, Ron Carter és quartetje.
Ron Carter nagyjából azt jelenti a jazzbőgőzésben, mint a Mercedes-Benz az autógyártásban: ő az egyik legkiválóbb, legnagyobb múlttal rendelkező jazz zenész a ma is aktívak közül. A jazzbőgő királya nem csak Miles Davis, Joe Henderson vagy Herbie Hancock bőgőse, de szinte példa nélküli módon több mint 2000 lemezfelvételével közel az egész jazztörténelemé. Ez nagyjából azt jelenti, hogy nagyon kutatni kellene az elmúlt 50 év azon jazztörténeti jelentőségű lemezeit, melyeken esetleg nem Ron Carter adja a basszust. Emellett elismert zeneszerző, kétszeres Grammy-díjas, átcsábítása Európába már önmagában is szenzáció.
Az Élj tisztán! üzenete, melynek jegyében neves sportolók és művészek szólalnak meg: „Ígéretes tehetségek is vesztettek a droggal szemben. Neked nem kell, harcolj ellene!”
Az esti gálakoncertre helyre szóló regisztrációs jegyek válthatók 500-tól 1500 Ft-ig.
A kormány honlapján, közleményben határolódik el a drogmegelőzésért felelős államtitkár a Drogellenes Világnapra a tárca támogatásával hirdetett “Élj tisztán!" programtól.
„Az Emberi Erőforrások Minisztériuma semmilyen módon nem áll kapcsolatban az ’Élj tisztán!’ - Drogellenes Világnap szervezőivel, nem támogatja azt. Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a meghívása ellenére nem vesz részta rendezvényen sem” –olvasható a rövid közleményben.
A június 26-ára a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra hirdetett esemény honlapján azt írják:
„Az Élj tisztán! elnevezésű program az MTVA támogatásával és csatornáin keresztül szólaltat meg szakmai partnereket és ismert személyeket a ma már több generációt érintő témával kapcsolatban. A nagy nyilvánosságra számító egész napos rendezvény résztvevőivel és az esti gálakoncert fellépőivel együtt kívánunk demonstrálni az alábbi szlogen mentén: „Hogyan építsd fel és éld meg tisztán az életed? Te dönts, és ne a drog!”Szóra kívánjuk bírni a társadalom különböző rétegeit, a szakterületek képviselőit, akikkel nyíltan beszélünk korunk égető problémájáról. (...)
Az esemény széleskörű együttműködésnek köszönhetően valósul meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma és Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala pártolásával. A rendezvény szakmai partnerei a Magyar Prevenciós Alapítvány, Dr. Zacher Gábor toxikológus, a BRFK Bűnmegelőzési Osztálya valamint a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács” – olvasható még ma is a rendezvény honlapján.
"Mi az a partyservice? A partyservice célja olyan elérési pont kialakítása, biztosítása zenés-táncos szórakozóhelyeken, elektronikus zenei partikon, amely célzott prevenciós és ártalomcsökkentő eszközöket használ a biztonságos szórakozás feltételeinek elősegítése céljából...Mi a Dürerty? Partyservice csapatunk jelenlegi formájában 2014 júniusától működik a Dürer kertben. Önkénteseink szakmai felügyelet mellett heti egy alkalommal látnak el segítő feladatokat a szórakozóhelyen." - írja a Tiszta Jövő Alapítvány bemutatkozójában a programjáról, amelyről most az Északi Támpont készített filmet. A videó itt tekinthető meg.
Dürerty party service
Mi az a partyservice?
A partyservice célja olyan elérési pont kialakítása, biztosítása zenés-táncos szórakozóhelyeken, elektronikus zenei partikon, amely célzott prevenciós és ártalomcsökkentő eszközöket használ a biztonságos szórakozás feltételeinek elősegítése céljából.
Party Service-ben az alábbi szolgáltatások jelenléte szükséges, lehetséges:
• Információnyújtás • Ivóvíz biztosítás • Ártalomcsökkentő eszközök disztribúciója • Információs anyagok elérhetővé tétele • Pihenő terület biztosítása • Józanodás elősegítése • Kezelőhelyre irányítás • Ismeretterjesztés, véleményformálás • Elsősegélynyújtás • Lelki segítség nyújtása • Életvezetési tanácsadás
Mi a Dürerty?
Partyservice csapatunk jelenlegi formájában 2014 júniusától működik a Dürer kertben. Önkénteseink szakmai felügyelet mellett heti egy alkalommal látnak el ügyelő feladatokat a szórakozóhelyen.
Stáblista:
Cibulya Nikol - rendező
Fecske Flóra - operatőr
Gelencsér Ákos - vágó, colorist
Kosztka Julcsi - Tiszta Jövőért szociális munkás, önkéntes
Az új dizájnerdrog ráadásul egyelőre legális, mert még nem került fel egyetlen ország tiltólistájára sem.
Dél-Floridából indult az új dizájnerdrog, amelynek neve Flakka. A szer zombivá teszi azt, aki használja, és mindenféle súlyos viselkedészavarokat okoz, bűntényekre hajlamosít. A nyolcvanas évek elején ugyaninnen, Floridából terjedt el a világon a crack kokain, az egyik legsúlyosabb szintetikus drog, ami számos gyilkosság, rablás okozója azóta is.
A szakértők szerint az új szer népszerűsége a crackéhoz hasonlít, amikor az terjedni kezdett. A Flakka ráadásul egyelőre teljesen legális, nem bűncselekmény az árulása vagy a fogyasztása sem. A hatóanyaga az Alpha-PVP, ami őrült viselkedést okoz. Például egy férfi fával próbált közösülni, miután ezt fogyasztotta.
Az addiktológiai ellátórendszer nincs felkészítve a designer szerhasználók tömegeire. Sok szakmai szervezet és intézmény teljes létbizonytalanságban vagy megszűnőben van, holott az új típusú szerek meghatározóak lettek a kábítószerpiacon. A civilek teljes paradigmaváltást sürgettek a hazai drogpolitikában, és többen követelték, hogy a nemzeti háttérintézmények végezzék a munkájukat. A nemzeti drogkoordinátor idénre egy milliárd, jövőre másfél milliárd forinttal remél többet a drogügynek, de ígérni nem tud semmit, mondván nem rajta múlik. A négy nagy drogszakmai ernyőszervezet találkozóján, a Herbál Para c. civil fórumon a szakemberek saját tapasztalataikra épülő, ún. élő jelentést, szubjektív helyzetértékelést készítettek, amelynek írott változatát hamarosan nyilvánosságra hozzák.
A fórumról itt olvasható beszámolót Barna Erika, a Kábítószerügyi Civil Koordinációs Testület (KCKT) kommunikációs referense készítette.
A marihuána orvosi használatának legalizálása nem vezet a szer fogyasztásának növekedéséhez egy nagy léptékű amerikai tanulmány szerint, amely 48 államban 24 éven át rögzített adatokat elemzett, írja az MTI.
A vizsgált időszakban felnövő több mint egymillió résztvevő adatainak értékelésével sem találtak utalást arra, hogy többen "füveznének", ha a marihuánát gyógyításra engedélyeznék.
A The Lancet brit orvosi hetilapban kedden megjelent tanulmány eredményei alapján az Egyesült Államoknak abban a 21 államában, ahol a marihuána orvosi célú használatát legalizálták, a 13-18 évesek drogfogyasztása nem változott.
Fotó: Menahem Kahana
Amikor különböző csoportokba osztották a résztvevőket iskolázottságuk, származásuk, nemük vagy bőrszínük alapján, akkor sem találtak kivételt.
Deborah Hasin, a kutatás vezetője megjegyezte, hogy ugyan az orvosi marihuánát engedélyező államokban magasabb a fogyasztás, mint más államokban, ám ez már a legalizálás előtt is így volt. Az orvosi célú engedélyezés nem befolyásolta a fogyasztást.
Mint a kutatás vezetője elmondta, a fiatalkori drogfogyasztás a későbbi életévekben egészségkárosodást okozhat, ezért meg kell vizsgálni, hogy milyen tényezők fokozzák. A marihuána orvosi célú engedélyezése nem tartozik ezek közé - állapította meg a tanulmány.
Árt, használ vagy mindkettő? - Nos, így fest a kannabisz a tudomány tükrében.
Kannabisz, kender, marihuána – hogy is van ez? A füvet soféle névvel illetik, de vajon ugyanazt jelenti-e mind? A közös nevező a kender nevű, változatos felhasználási körű növény, melyet a textilipar mellett az orvostudomány és az élvezeti cikk-ipar is felfedezett magának. A kender a cannabis nevű növénynemzetségbe tartozik, és több fajtája van, melyek között a különbség abban áll, hogy milyen hatóanyagokat tartalmaznak, és miből mennyit. Marihuánának nevezik a kender (Cannabis sativa vagy indica) megtermékenyítetlen (termős) virágzatából készült szárítmányt.
Időről időre látnak napvilágot az újabb hírek, melyek a kannabiszt érintő kutatásokról számolnak be, és ezek hol egészségvédő, hol egészségre káros hatását emelik ki. Tény, hogy a kannabisz több ezer éves gyógynövény, számos betegség, többek közt a multiplex szklerózis esetén néhány országban kis dózisban már engedélyezik a terápiás célú THC-fogyasztást. A kender e sokarcúságának oka, hogy számtalan hatóanyag található benne. A THC (tetrahidrokannabinol) mellett több, mint 60 féle, kannabinoid nevű vegyületet tartalmaz. Ezek közül a THC mellett annak izomerje (ugyanazokból az atomokból álló, csak más szerkezetű változata), a kannabidiol (CBD)a legismertebb, emellett említésre méltó még a kannabinol (CBN), a tetrahidrokannabivarin (THCV), valamint a kannabigerol (CBG). Nem csoda, ha e számos vegyület felcsigázza a kémia iránt érdeklődők kíváncsiságát és kiterjedt kísérleti terepet nyújt az orvostudománynak.
Kenderrel a rák ellen Az egyik hír a közelmúltból arról szólt, hogy miként használhatók fel a kannabisz hatóanyagai a rák kezelésében. Az eredmény Izraelből származik, ahol egyébként a THC-t is felfedezték, tehát megvannak a maga hagyományai a kenderkutatásnak.
Ezúttal a haifai Technion egyetem kutatói vizsgálták, hogyan hatnak a különböző kannabiszfélék a különböző rákos sejtcsoportok növekedésére.Az első következtetéseik szerint az agydaganat és a mellrák gyógyításában hatékony lehet a kábítószerként is ható növény alkalmazása.
A biológiai tanszék kísérleteit Dedi Meiri professzor vezette, aki egy éve kezdte a kutatásokat saját laboratóriumában, az amerikai Cannabis Pharmaceuticals nevű gyógyszeripari vállalat támogatásával. Meiri szakterülete a sejtek szerkezeti vázát képező citoszkeleton kutatása, amelynek fontos szerepe van a sejtosztódásban. - Megpróbáljuk megvizsgálni, hogy a kannabisz képes-e megakadályozni a rákos sejtek agresszívvé válását, hogy harcol-e a sejteken belül és képes-e elpusztítani azokat - nyilatkozta a Háárec című újságnak.
Azt is kifejtette, hogya kannabisz bizonyos esetekben „öngyilkosságra”, apoptózisra (programozott sejthalál) készteti a daganatos agysejteket, és hasonló hatást vált ki mellrákos sejtekben is.
Pusztító THC? A kannabisz másik oldalán a szervezetre káros hatásokat találjuk, melyek elsősorban az idegrendszert érintik. Nemrégiben, a világon először a Magyar Tudományos Akadémia tudósainak sikerült lefényképezniük, mit is csinál pontosan az aggyal. Persze a kulcsszó a mértékletesség.
Katona István és kollégái azt találták, hogy drámaian csökkenti az agy finomszabályozását biztosító molekulák mennyiségét. Ahogy a Nature Neuroscienceban megjelent tanulmány írja: valósággal lesöpörte a kulcsfontosságú fehérjéket az idegvégződésekről.
Kannabionidok a testben Az emberi test maga is termel a kannabinoidokhoz hasonló vegyületeket, ezek az endokannabinoid jelmolekulák. Hatásukban a THC-hoz hasonlítanak, és kulcsfontosságúak az idegsejtek közötti kétirányú kommunikációban. Ezek a vegyületek az emberi testben a kannabinoid receptorokhoz (fehérjékhez) kapcsolódnak, így befolyásolják az idegsejtek közti kommunikációt és a hangulatért, az alvásért, az étvágyért és a memória működéséért felelnek.
Rockfesztivál-paradigma A kutatók minden korábbinál részletesebbmikroszkópos felvételein látható, hogy hat napig tartó milliliterenként száz nanogrammos THC-kezelés hatására drámai módon, mintegy 85 százalékkal csökkent az endokannabinoid molekulákat fogadó "antennák" (CB1 receptorok) száma az idegsejtek kapcsolódását biztosító helyeken, vagyis a szinapszisokban. A kezelés után 11 napnak kellett eltelnie az 50 százalékos javulásig, de a teljes helyreállás hat hetet vett igénybe. A kutatók ezt a legnépszerűbb európai fesztiválok hosszára tekintettel rockfesztivál-paradigmának nevezik.
Az amerikai Egészségtudományi Kutatóintézet (National Institute of Health) munkájának köszönhetően néhány éve már ismert, hogy a tartósan nagy THC-koncentrációjú füvet szívó emberekben tapasztalható káros mellékhatások, példáula tanulási képességek romlása mögött a CB1 receptorok szintjének általános csökkenése áll. Az új mikroszkópos módszerek nélkül azonban eddig nem volt lehetőség arra, hogy kiderítsék, pontosan honnan tűnnek el a receptorok, azaz melyik idegsejtekről és az idegsejtek melyik részéről. Azt sem tudták, mennyi receptor tűnik el. Ezek az információk segítenek megérteni, mely élettani folyamatok károsodhatnak a krónikus marihuána-fogyasztókban.
Katona István szerint őket és külföldi kollégáikat is sokkolta, hogy molekuláris szinten ilyen erőteljes hatást találtak. Úgy vélte, az egyre terjedő legalizáció során, amely a szabályozás lehetőségével talán kordában tud tartani egyes negatív folyamatokat, komolyan kellene venniük a döntéshozóknak, hogy milyen THC-tartalommal engedélyezik a kannabiszszármazékok használatát.
Mértékletesség Az orvosi célú használat esetében mindig különösen odafigyelnek a használt anyag mennyiségre, illetve az összetevőire, hogy mellékhatások nélkül is kezelni tudják a pácienseket. Katona és kutatócsoportja megvizsgálta a tízszeres hígítású, azaz terápiás, milliliterenként 10 nanogrammos koncentráció hatását is. Ebben az esetben a receptorok száma csak 16 százalékkal csökkent, ami összhangban áll azzal a megfigyeléssel, hogy ekkora adagban a kannabiszfogyasztásnak általában nincsenek pszichotikus mellékhatásai.
A két kutatás tehát, bár különböző területeket érint, hosszú távon segíti egymást, hiszen rávilágít arra, hogy a megfelelő adagolás kulcsfontosságú a rákkezelésben is. A pontosan beállított mennyiség mellett az idegsejtek sem károsodnak. Persze még hosszú út áll azon tudósok előtt, akik a rákgyógyászatra tették fel életüket. Meiri professzor is egyelőre óvatosan fogalmaz a sikert illetően, de bízik abban, hogy munkájának eredményeként megoldottá válik öt-hat rákfajta kezelése a kannabisz segítségével.
A marihuána gyógyászati célú alkalmazásának kronológiája A marihuána népgyógyászati felhasználása időszámításunk előtt 3000-íg vezethető vissza. Közép-és Dél-Ázsiába, régészeti leletekben bizonyítékokat találtak a marihuána belélegzéssel történő alkalmazására. Orvosi alkalmazására vonatkozó bizonyítékokat, az egyiptomi múmiákat esetében is találtak i. e. 950-ből. A nyugati orvoslás területén való megjelenése az 1840-es évekre datálható, elsősorban az Egyesült Államokban. A 20. század elején gyakori volt a marihuána orvosi célra való használata. Leggyakrabban a szülési fájdalmak csillapítására, asztma ellen, reumatikus panaszok, idegrendszeri betegségek kezelésére, valamint nyugtatóként használták, egészen 1942-ig, amikor a káros hatásai miatti aggodalmakra hivatkozva törölték azt az amerikai gyógyszerkönyvből. 1951-ben az amerikai kongresszus elfogadta a Boggs törvényt, amelyben első alkalommal nevezték a marihuánát kábítószernek. 2014 novemberétől az USA 28 államában alkottak olyan orvosi marihuánára vonatkozó törvényeket, melyek megszüntették a kis mennyiségű marihuána birtoklása miatti börtönbüntetést, így a marihuána, gyógyászati célra nyíltan forgalmazhatóvá és értékesíthetővé vált a szakgyógyszertárakban. Az amerikai törvények több mint 100-betegség kezeléséhez engedélyezi a marihuána használatot, ezek közül a leggyakoribbak a cukorbetegség, az Alzheimer-kór, a zöld hályog, és a rák. A marihuána orvosi használata jelenleg Kanadában, Belgiumban, Ausztráliában, Hollandiában, Spanyolországban, valamint Egyesült Államok több államában történik. forrás: wikipedia
Megjelent egy könyv A muter és a dzsinnek címmel, ami nem lenne különleges dolog, ha nem a családon belüli alkoholfüggőségről szólna. Gyerekeknek szóló mesekönyv? Felnőtteknek szóló mesekönyv? Terápiás könyv családoknak? A szerkesztőségben mi nem tudtuk eldönteni, hogy ezt a könyvet ki veszi meg kinek?
az alkoholista szülő a gyerekének, hogy közösen feldolgozzák a problémát?
a nem alkoholista szülő veszi meg az alkoholista szülőnek, hogy végre szembesüljön azzal, hogy teszi tönkre az egész család életét?
a gyerek veszi meg az alkoholista szülőnek?
A lényeg, hogy a hazai gyerek- és ifjúsági irodalom egyre izgalmasabban reflektál a valóságra.
"A nagy része személyes sztori. Már régóta gondolkoztam azon, hogy meg kellene írni, de hogy milyen formában, az sokáig nem állt össze bennem. Volt egy Aranyvackor-pályázat, ahol a szörnyek volt a téma. Akkor megint eszembe jutott, hogy írnom kellene róla, meg beugrott az a videó is, ami arról szól, hogy a gyerekek az alkoholista szüleiket torzultan vagy szörnyeknek látják. Azt találtam ki, hogy legyen az a fedőnarratívája a gyereknek, hogy az anyját elrabolják a szörnyek. Aztán a szörnyekből dzsinnek lettek, mert úgy az egész jobban működött, és a szójáték is jobban illett az eltávolítós hangnemhez"
- mesélte a Könyvesblognak adott interjújábana szerző (olvass bele a kötetbe ITT). Elekes Dóra a fenti videóra gondolhatott, amely egy finn kampány része volt, és amely épp azt próbálta érzékeltetni, hogy miken mehet keresztül egy gyerek az alkoholista szülője mellett.
Elekes Dóra: A muter meg a dzsinnek (Kun Fruzsina rajzaival)
Csimota Könyvkiadó, 2015, 40 oldal, 1592 HUF
Hogy a könyv témája fontos, megjelenése pedig hiánypótló, az vitathatatlan. Megkerestük Gyurkó Szilvia gyerekjogi szakértőt (korábbi interjúnk vele ITT olvasható), hogy segítsen nekünk eligazodni a statisztikák világában. Ami a magyar adatokat illeti, aWHO jelentéséből az derül ki, hogy:
a 2008-2010 közötti időszakban Magyarországon évente fejenként 13,3 liter tiszta alkoholnak megfelelő mennyiségű szeszesitalt fogyasztottak az emberek (a WHO-átlag 10,9 liter volt ebben az időszakban).
a férfi ivók a mennyiség tekintetében messze lekörözték a nőket, hiszen míg esetükben az egy főre eső alkoholfogyasztás 20,4 liter volt, addig a nőknél ez a mennyiség 7,1 litert tett ki.
Miért fontos ez?
A WHO egy másik tanulmányaerős összefüggést mutat az alkoholfogyasztás és a gyerekekkel szembeni rossz bánásmód között. Utóbbi fizikai és érzelmi bántalmazásban is megnyilvánulhat: Amerikában például a hasonló esetek harmadánál mutatták ki, hogy az elkövetők alkoholt vagy kábítószert fogyasztottak.
Egy olyan "családban, ahol akár csak egyvalaki is alkoholfüggő, ott rajta kívül még egy csomó ember érintetté válik" - mutatott rá az interjúban Elekes Dóra, hozzátéve: örülne, "ha olyan fiatalok is olvasnák (a könyvet), akik hasonló problémával küzdenek, és olyanok is, akiket nem érint, de nem árt, ha látják, hogy ilyen is van". Mindenesetre a cikkre érkezett reakciókból is az derült ki, hogy ez olyan téma, melyről sokkal többet kellene beszélni, valamint, ahogy az egyik kommentelő fogalmazott, arról, hogy "ez betegség, hogy segítség nélkül nem gyógyítható, és segítséggel is csak tünetmentessé lehet tenni".
Egyre korábban kezdik a drogfogyasztást a fiatalok, az intézetben nevelkedő gyerekek akár már öt-hatévesen füves cigit szívnak. Az iskolák környékén könnyen hozzáférhető a kábítószer, a dizájner drogokat a kiskamaszok is rendszeresen fogyasztják. A drog gyors kielégülés, de instant boldogság – véli a szeptemberben nyíló tini drogrehabilitációs otthon szakmai vezetője. A református egyház fenntartásában lévő bentlakásos otthonban szerhasználó kamaszoknak segítenek egyénre szabott terápiával.
Egyre nagyobb gondot jelent a fiatalkorú drogosok ellátása. Becslések szerint több százezer gyerek is segítségre szorulhat drogproblémák miatt. A Fejér megyei Ráckeresztúron épülő otthonban harminc fiút tudnak segíteni, tanítani, gondozni egy „turnusban." Az úgynevezett „tinirehab" egy már évek óta működő, felnőtteket gondozó drogterápiás otthon mellett épül. A református egyház fenntartásában lévő terápiás intézményben már több százan gyógyultak ki szenvedélybetegségükből az elmúlt években, köztük Orsolics Zénó, a most nyíló tinirehab szakmai vezetője is.
„Egyre többen próbálják azt sulykolni a fiataloknak, az élet annyiból áll, hogy jól érezzük magunkat. A drog persze gyors kielégülést hozhat, de csak rövid időre. A kilencvenes években drogfüggő heroinista voltam, szinte minden drogot kipróbáltam. Amikor teljes mélypontra jutott az életem, azt éreztem, hogy nem akarok belehalni a szenvedélyembe, és segítséget kértem. Számos sikertelen drogambulanciás és kórházi kezelésen túl voltam már, amikor bekerültem a Ráckeresztúri Drogterápiás Otthonba. Az ott eltöltött idő életem egyik legfelemelőbb szakasza volt. Tíz hónapig voltam a terápiás közösségben, és ott döntöttem el azt is, hogy segítő akarok lenni. Addig persze hosszú és nehéz út vezetett" – mondta a szakmai vezető.
Orsolics Zénó szerint nagyon sok droghasználó fiatal képtelen túllátni azon, hogy az élet jóval több annál, mint amit éppen él. „Gyakran előfordul, hogy engem is sajnálnak, amikor elárulom, hogy drogrehabilitációs otthonban dolgozom. Pedig nincs annál jobb dolog a világon, mint hogy látom a srácokon a változást: bekerülnek hozzánk depressziós, céltalan, jövőkép nélküli emberként, és kivirágozva, tisztán távoznak néhány hónap terápiát követően.
A tini rehabilitációs otthon szakmai vezetője virtuálisan körbekalauzolt minket az épülő intézményen, amely négy részből álló épületegyüttes. A főépületben tíz lakószobában háromágyas szobákban helyezik el a gyerekeket. Szintén ebben az épületben kapott helyet az orvosi és betegszoba, a konyha, az étkező, a csoportszobák és az irodák. Külön épületben alakították ki a tornatermet, a szerelőműhelyt és a nyári foglalkoztatót, amelynek egyik helyiségében művészetterápiát tartanak majd. A kápolna szintén önálló épület. A kertben kültéri sportpályákat is építettek, hiszen a mozgás fontos része a terápiának. Kő Boldizsár művész készíti azt a különleges, faragott, kézzel festett kamaszjátszóteret, amely a bibliai tékozló fiú történetét jeleníti meg. Szintén egyedi kialakítású a terápiás kötélkert, ami számos családterápiás helyzet szimulálására alkalmas. Az otthon egyházi jellege lehetőség a gyerekek számára, de nem erőltetik az imádkozást, az istentiszteletre járást. Orsolics Zénó szerint egyszer úgyis minden ember elgondolkodik, hogy van-e Isten vagy éppen mi történik a halál után.
Az otthonban tizenhárom munkatárs dolgozik majd, köztük pedagógusok, gyermekpszichiáter, pszichológus, addiktológiai konzultáns, szociális munkás, szociális gondozó, művészetterapeuta, különböző szakokon tanító tanárok, valamint felépült szenvedélybetegek. A Magyarországi Református Egyház Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Ráckeresztúri Drogterápiás Otthonának új szárnya 400 millió forint uniós támogatásból készül.
Erdős Eszter, a drogterápiás otthon vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a szerhasználó gyerekek magatartás- és viselkedészavaros kamaszok és felnőttek lesznek. A kifejezetten szerhasználó gyerekek rehabilitációjára életre hívott otthonban élménypedagógiai módszereket alkalmaznak majd, és minden gyerek egyénre szabott terápiában részesül. Az általános vagy középiskolai tanulmányait senkinek nem kell félbeszakítania (már ha egyáltalán jár iskolába a gyerek), mert mindennap egyéni tanrend szerint tanulnak.
„Sok kábítószeres gyerek funkcionális analfabéta, a legtöbben tanulási nehézséggel küszködnek. A pedagógusok egészen más módszereket alkalmaznak nálunk, mint az iskolákban megszokottak. Ráckeresztúron megtanítják a gyerekeket tanulni, és minden módszertani segítséget megadnak a fejlődésükhöz. Tapasztalataink szerint a droghasználat szorosan összefügg az iskolai kudarcokkal. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy aki rosszul tanul, az feltétlenül drogos lesz, de ezek a gyerekek szép lassan elfordulnak a való világtól, depressziósak, pánikbetegek vagy szerhasználók lehetnek. Az iskolai sikertelenség mindig megjelenik valamilyen kellemetlen tünetben. Az iskolában megszégyenített gyerekek gyakran selejtnek, hulladéknak érzik magukat, a személyiségük pedig megpróbálja kompenzálni a megaláztatást, akár úgy is, hogy bicskával járkálnak az iskolába – tartja Erdős Eszter.
A tinirehabon mindenkinek egyénre szabott a terápiás ideje, így lesznek, akik nagyjából két- három hónapot töltenek el a bentlakásos intézményben, de valószínűleg akadnak majd olyan gyerekek is, akiknek hosszabb idő kell a gyógyuláshoz. A szakember szerint nem érdemes nagyon hosszú időre kiszakítani a fiatalokat az osztályközösségükből, a baráti társaságból és a családból, mert ez megnehezítheti a visszailleszkedést. A terápia alapja – csakúgy, mint a felnőtteket gondozó otthonban - a szeretet és az elfogadás, hiszen maga a kapcsolat is gyógyít. A terápiába lehetőség szerint bevonják a családokat is, hétvégenként családterápiás foglalkozásokat tartanak majd a szülőknek.
A Magyarországi Református Egyház Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Ráckeresztúri Drogterápiás Otthonának tinirehabilitációjára szakorvosi beutalóval lehet bekerülni, ugyanolyan módon, mint ahogyan egy kórházi osztályra vesznek fel betegeket. 2015 augusztusától indítják a várólistát azoknak a fiataloknak, akik önként vállalják a terápiás kezelést.
Fekete Zsuzsa
A Fiatalkorúak Drogterápiás Otthonának honlapját itt érheti el:www.tinirehab.hu
Felvilágosítás helyett tiltás: mostanra a hajléktalanok a legveszélyeztetettebb csoport az alkoholnál is olcsóbb dizájnerdrogok megállíthatatlan terjedése miatt. Míg a drogpolitika kimerül a probléma szőnyeg alá söprésében, a szocmunkások magukra maradtak a robbanással fenyegető ismeretlen helyzettel szemben.
Elárasztják a toxikológiát a drogos vagy részeg fiatalok, múlt héten kilenc rohamkocsi állt sorba a sürgősségi bejáratánál. A dizájnerdrogot használók száma egy év alatt megnégyszereződött, az osztály kinőtte magát. A mentősök dühöngenek, hogy máshova alig jut kocsi.
Elszakadt a cérna egy mentősnél a hétvégén, és egy fényképet posztolt a Facebookra, amin sorban álló mentőket lehet látni a fővárosi klinikai toxikológia sürgősségi betegellátó osztálynál.
Varga Vanda fotója
Miért nem jut mentő az igazi betegekhez pénteken és szombaton este? Mert sorban állnak „beteget” átadni 40-50 percig a toxikológián, részeg 14-20 éves fiatalokat töménytelen mennyiségben.
- írta a fotó alá.
A poszt alatt parázs vita alakult ki mentősök és ellátók között, aminek a lényegét megpróbáljuk idézni.
Egy erős hétvégén "a géppark egynegyede áll a toxin".
Mentős forrásunk szerint "ez standard, hogy hétvégén a toxi meg trauma bedugul. Néha eszkalálódik és akkor puffogás van, de lófasz se történik."
A toxikológián ki kell várni az egységnek a rendhagyóan hosszú vizsgálatot, mire a menetlevélre rákerül a betegátvételt igazoló pecsét, ami két órán keresztül is eltarthat. Ezért a sorban állás.
"3,5 órára esetkocsi nélkül van 120000 ember! Ez a probléma a toxin több évtizede megvan, mégse tesz senki semmit a megoldására! 9 autó állt sorba úgy, hogy 2 közben elment. El kéne gondolkodni odafönt, hogy közel 2,5 millió ember toxikológiai ellátása hogy valósítható meg 1 vagy 2 orvossal, és pár szakképzett ápolóval." - kommentálja a helyzetet az egy mentős.
Az orvosok szerint viszont a toxikológiára érkező betegek sokszor speciális kezelést igényelnek, amit más kórházban nehézkes lenne megadni.
Egyikük szerint: "a toxicologiai szakellátás több szempontból sem integrálható hagyományos sürgősségi osztály kereteibe. Azok a betegek akik valamelyen okból legyen az "anyag", alkohol vagy gyógyszer, illetve bármely olyan mérgezéses állapotot kiváltó előidéző egyéb szert használtak, az esetek többségében megváltozott tudatállapotba kerülnek. Ha ehhez még feltételezzük az esetek egy részében a fennálló pszichiátriai kórképet, máris világossá válik, hogy az ilyen betegek ellátása miért is igényel speciális körülményeket. Ezen páciensek egy jó része önveszélyeztető állapotban van, egy része pedig a mérgezés lezajlásának időintervalluma alatt agresszív, esetenként másokra nézve is, vagy épp közveszélyeztető állapotba kerülhet. Ez természetesen független attól hogy a mérgezés véletlen vagy szándékos eredetű."
A toxikológusokat sem irigyli senki, nekik is kijár a tisztelet:
Múltkor volt szerencsém egy beteget a toxikologiára kísérni, és úgy ítéltem meg, hogy oda nem orvos kéne, hanem ördögűző. Úgy néztek ki ott az emberek, mint a Démonok között című filmben, mondtam is, hogy le a kalappal az ápolók türelme miatt.
– írta egy ápoló.
Egy általunk megkérdezett toxikológus szerint az ilyen torlódások egyre gyakoribbak lesznek, ugyanis az elmúlt egy évben megnégyszereződött a dizájnerdrogot használók száma a fővárosban. Egyértelmű, hogy a jelenlegi központ kinőtte magát a Péterfy utcában, át kellene helyezni egy jobb helyszínre, például a Honvéd kórházba.
A mentősök egyébként azért érzékenyebbek mostanában, mert sok cikk jelenik meg arról, hogy nem érnek ki időben a betegekhez. Biztos árnyalja a képet, ha tudjuk, hogy hétvégén ennek többek között mi lehet az oka. Ettől még a helyzet nem jó, az érintettek így vonták le a konklúziót:
A fiatalok mérgezik magukat, az OMSZ megmenti őket, Azonban ezt az elmúlt évek tapasztalatai alapján lehet tudni, hogy pl. egy szombat este dömping lesz. Nem hibáztatni kéne senkit, hanem felkészülni a fogadó félnek ennyi betegszámra.
A rendszert kell megváltoztatni, mert ha beüt a baj, akkor ez a helyzet bármikor újra megismétlődhet. Közepes terhelésnél még működik, de ilyen mértékű esemény számnál már nemigen működik jól.
Nyilvánvaló hogy a rendszer önmagában a hibás, ezt tudják mindannyian! Ahogy azt is hogy odafent ez nem igazán izgat különösebben senkit.
Keressük az ügyben az Országos Mentőszolgálatot és az Emberi Erőforrások Minisztériumát is, hogy odafent ez az egész izgat-e különösebben valakit.
Frissítés:
Győrfi Pál, az OMSZ kommunikációs és pr igazgatója szerint veszteglés sokféle (kivédhetetlen, vagy jobb kórházi ellátásszervezéssel esetleg kivédhető) okból történhet. Azokban az esetekben, amikor egy, országosan vagy regionálisan speciális ellátást nyújtó kórházi osztályra viszonylag rövid időn belül több mentőegység is érkezik, az egyes mentőegységek átadási ideje jelentősen megnyúlhat.
Ráadásul még az utcán eldobált fecskendők számát is csökkentették, méghozzá 80%-al. A dán példa bizonyítja a Szoba a Nyolcban kampányunk igazát: az utcai drogfogyasztást nem tűcsere-bezárásokkal lehet eredményesen visszaszorítani. Kocsis Máté figyelmébe!
A Drogriporter 2009-ben forgatott filmet Koppenhágában az első utcai mobil drogfogyasztói buszról, és hogy a dán ártalomcsökkentő szervezetek az utcai drogfogyasztás visszaszorítására drogfogyasztói szobák bevezetését szerették volna elérni. 2012-ben a dán parlament meg is szavazta azt a törvényt, amely engedélyezte ezt. Az ilyen ellenőrzött helyiségek nem csak alternatívát kínálnak a drogfogyasztóknak az utcai használattal szemben, de jelentősen csökkenthetik az utcai drogszemetet, a fertőzéseket és a haláleseteket. A szobákban ugyanis szakértő személyzet felügyeli a fogyasztókat, akik steril eszközökkel adhatják be a magukkal hozott szert, így sem a fertőzésektől, sem a túladagolásos halálesetektől nem kell tartani.
A mostani hatásvizsgálat szerint2012 óta öt drogfogyasztói szoba nyílt Dániában, ezek 4300 regisztrált drogfogyasztót szolgáltak ki, akik összesen 355255 alkalommal injektáltak drogokat ellenőrzött körülmények között. A legtöbb injektálásra (94%) a fővárosban került sor, de létezik szoba Odensében és Aarhusban is. A szobákban 2012 óta 301 esetben került sor drogtúladagolásra – és egyetlen esetben sem járt együtt a fogyasztó halálával. Ez óriási eredmény, hiszen a herointúladagolás, amennyiben nem avatkoznak be időben, könnyen okozhat légzésbénulást és halált. Az ilyen szobákban azonban a személyzet azonnal beavatkozott és beadhatta a herointúladagolás ellenszerét, a naloxont.
A drogfogyasztói szobákat látogatók közül 354 fogyasztó iratkozott be leszokást célzó kezelésbe – tehát hosszú távon ez az intézmény jelentős számú függőt juttat az ellátórendszerbe. A drogfogyasztói szoba nem csak maguknak a fogyasztóknak jó, de a környéken élőknek is. Ők kezdetben idegenkedve fogadták a hasonló intézmények létrehozását, de ma már érezhetik a pozitív hatásokat: a jelentés szerint 70-80%-al csökkent az utcán eldobált fecskendők száma! Ez igazán komoly eredmény, különösen, ha azt is hozzávesszük, hogy az utcai drogszemét mennyiségét úgy sikerült csökkenteni, hogy eközben a fogyasztók nem kevesebb, de több steril eszközhöz férhettek hozzá. Dániában Magyarországhoz hasonlóan egyre többet injektálnak a fogyasztók: míg nálunk a dizájner drogok injektálása terjedt el, ott a kokain injektálása. A kokaint is jóval gyakrabban szúrják a fogyasztók, mint a heroint, emiatt több tűt is használnak.
Ha belátod, hogy alkoholista vagy - kegyelmet kapsz. Az marad talpon, aki többféle segítséget is igénybe vesz...
Szorongott, pánikrohamai voltak. Nem akart gyógyszereket szedni - inkább legurított egy-két sört. Az utóbbi időben néha rövidet is ivott, s mire hazaért, meglátszott rajta. Két hete egy kortyot se iszik - vallja be Mesi. Megtapsolják, kap egy bilétát, amelyen 24 óra áll. Az alkoholisták ugyanis így számolnak: ma nem iszom. Az Anonim Alkoholisták gyűlésére Mesi először jött el.
Sokfelől, sokféle ember van itt. Akad, aki vidékről utazott a fővárosba, hogy részt vehessen a gyűlésen. Egymást támogatják, erősítik, mivel csak egy alkoholista tudhatja, mit érez a másik, ha nem iszik. Mielőtt megszólalnak, keresztnevükön mutatkoznak be, és hozzáteszik: alkoholista. Mindenkit meghallgatnak, aki beszélni akar magáról, ám kérdezni nem szabad. Még az újságírónak se.
Nők: Kegyelemben részesültünk
Erzsébet:Csodálatos gyermekkorom, harmonikus házasságom volt. Három gyermekünk született. Az 1990-es években kezdődött családi tragédiák után nem találtam vigaszt, ekkor szegődött mellém az alkohol: függővé váltam. Nehéz volt elfogadnom, beismernem. Utáltam magam, elvonási tüneteim voltak. Eluralta a gondolataimat: mikor jutok megint alkoholhoz?
Kollégáim velem együtt élték át a családi tragédiákat. Főnökasszonyomnak sokat köszönhetek: javasolta, hogy kérjek segítséget. 2007. január 16-ika óta nem fogyasztok alkoholt. Ha elfogadod, hogy alkoholista vagy, megtörténik a csoda: kegyelmet kapsz -, így szoktuk mondani. Az Anonim Alkoholisták 12 lépése egy személyiségfejlesztő program. Ha kiveszed belőle az alkohol szót, helyettesítheted azzal, amivel gondod van az életben Amióta nem iszom, másképp látom a világot, az embereket és az életet. Felkeresünk kórházakban szenvedő alkoholistákat, hívjuk őket a közösségünkbe.
Liza: Nyugdíjazásom után csúsztam az alkoholizmusba. Nem vettem észre, hogy függő lettem, méghozzá zugivó. Családi nyomásra kértem segítséget. Itt szembesültem azzal, hogy nem ihatok többet, mert ha megiszom az első poharat, követi a többi. Lassan értettem meg a tehetetlenségemet: nem tudom az életemet irányítani, mert az alkohol irányít engem. Jól döntöttem, más életminőséget élek. Már nem vagyok megfelelni vágyó, sértődős -, arra nagyon lehet ám inni! Szolgálatot is vállalok: átadom, amit kaptam, ezzel a saját józanodásomat is segítem. Milyen csodák történtek velem? Van egy felső erő, aki segít. Kegyelmet kaptam, hogy nem kell innom. Munkámból adódóan régen pszichológiai könyveket is olvastam. Mindig azt kutattam, más miért ilyen. Pedig az a fontos, hogy én miért vagyok ilyen...
Piroska: Kilenc éve járok ide, és azért morgolódom, hogy miért csak ilyen öregen kerültem a közösségbe. Ebben a társaságban az a jó, hogy mindenki tudja, miről beszélünk. Az alkoholizmusról csak egy alkoholista tud beszélni -, ahogy a szülésről is csak az, aki már szült.
Férfiak: A mélypontról felépülni
Mesvin: Olyan országból jöttem, ahol az alkoholizmus nagy átok. Ha a lényeget akarnám összefoglalni: amióta idejárok, megtanultam a magammal szembeni őszinteséget, visszatért az önbizalmam, megváltozott az életem. Nem mondom, hogy nincsenek bolond napjaim, de tudok bocsánatot kérni, és visszaterelem magam a helyes útra.
István:Gyerekkoromban, gyávaságból kezdtem inni. Bevált, mert bátor lettem. Felmentésem: a külvilág szemét, én így védekezem. Enyhült a szomjúságom. És megváltozott a világ is: senki se bánt, egyre jobban tudok létezni. A száraz részeg időszakok néha elragadnak, de tudok rajta változtatni.
Ákos: Harminc éves, aktív alkoholista időszakon vagyok túl. Azt hittem, senki se látja, pedig mindenki tudta rólam. Kapcsolatot nem mertem kezdeményezni, zenei karrierem tönkrement. Többféle módon próbáltam leállni - ideig-óráig sikerült. Belgyógyászatilag, lelkileg padlóra kerültem. Lemondtak rólam az orvosok, szüleim a sírhelyemet is megvették. Csakhogy nem kívánok belefeküdni! A mélypontról sikerült magamat felépíteni.
Egy kisvárosi terápia segített. Korábban nem ismertem ezt a közösséget. Három-négyszáz kilométert utazom hetente többször, hogy részt vehessek a gyűléseken.
Tamás: A Katonai Főiskola után a Vendéglátó és Idegenforgalmit is elvégeztem. Hivatásos katona 1994-ig voltam: ott már megérintett az alkohol, hiszen a 80-as években még munkahelyen is elnézték az ivást. Majd következett a civil élet: üzletkötőként elegáns szállodákat, éttermeket látogattam. Házasságom válságba került, a szüntelen munkában való megfelelési vágy is feszültséget okozott. Oldásaként maradt az alkohol. A Vendéglátó Főiskolán tanultam ital- és hatásismeretet. Tanulmányaim alapján jöttem rá, hogy alkoholista vagyok. Megoldást kerestem. Húgom anyósa ajánlotta az AA-t.
Béla:Hat éve, 11 hónapja, 17 napja bemenekültem egy kórházba, terápiára. Szerencsejátékfüggő is voltam. Lakás, kocsi, garázs mind odalett. Benne volt a pakliban. Apámat, anyámat is elveszítettem, húgom volt a kapcsolattartó. Ő is csak beszólt a telefonba: élsz? Amióta józan vagyok, reggel-este órákat beszélünk. Szüleimet is visszakaptam. Önző program: magamért csinálom. Meg kellett tanulnom a mában élni.
Vedelem a citromfű teát
- Az én sorsom nem ilyen brutális - veszi át a szót Mesi. - Párszor megbotlottam, mindig csak sört ittam -, nem sokat. Utóbb előfordult, hogy lecsúszott egy-két kommersz is. Húgom a szenvedélybetegségekről írta a szakdolgozatát, elolvastam, és ráébredtem, segítségre van szükségem. Benne vagyok a korban. Tíz esztendeje szeretnénk gyereket, de építkezünk, fel van ásva a telek, még nem tervezhetünk családot. Pánikbeteg lettem, de nem akartam gyógyszereket szedni. Gyógymasszőri állásomat is elvesztettem, de elmegyek akár takarítani is, mert dolgozni akarok. Fejben eldöntöttem: másfél-két év múlva felépül a házunk, akkor talán gyermekem is lehet. Vedelem a citromfű teát, és közelgő születésnapomon is csak egy alkohol mentes sört iszom majd.
A gyűlés végén körbejár egy kalap, mindenki tetszése szerint adakozhat, mert az A.A. csoportok önfenntartók, elhárítják a külső hozzájárulásokat.
Egymás kezét fogva körbeállunk, és hangosan elmondjuk: Istenem, adj lelki békét annak elfogadására, amin változtatni nem tudok, bátorságot, hogy változtassak azon, amin tudok, és bölcsességet, hogy felismerjem a különbséget.
Klienseimnek is ajánlom
Nagy Zsolt közel húszéves küzdelem után, 2001-ben mondott búcsút az alkoholnak. Azóta szenvedélybetegeket segítő diplomás addiktológiai konzultánsként segíti bajba jutott sorstársait.
- A magánrendelésemre járó klienseknek is szoktam ajánlani az Anonim Alkoholisták gyűléseit. Tapasztalataim szerint leginkább azok maradnak talpon, akik többféle segítséget vesznek igénybe. Hazánkban negyedszázada van jelen az A.A. közösség, jelenleg száznál több csoport működik. 1935-ben, az USA-ban két menthetetlennek mondott alkoholista találkozásából jött létre a módszer: egy éjszakát átbeszélgettek alkoholproblémáikról, és elmúlt az ivásvágyuk. Az önsegítő közösség módszerének lényege az élményközösség, a hasonló sors és tapasztalati anyag nyújtotta erőforrások közösségi működtetése a felépülés érdekében. Azóta például drogosok, szerencsejátékosok, rákbetegek, nemi erőszakon átesettek, túszdrámák túlélői is működtetnek önsegítő csoportokat. Olyan forma ez, amit sajnos ritkán használnak, holott sokszor hatásosabb a gyógyszeres kezelésnél.
Csaba régóta érezte, hogy valami nincs rendben. Utólag azt mondja, valószínűleg már jó ideje beteg volt, csak nem tudott róla, ahogy a körülötte élők sem vették észre, hogy segítségre lenne szüksége. Válása, családjától való elszakadása végül katalizátorként indította be a folyamatot: rövid időn belül mindent elveszített, elérte a mélypontot. A felépülés útjáról a Your Self Centrumban beszélgettünk, ahol két évet töltött. Jó érzésekkel tér vissza ide, de már továbblépett: szakmájában dolgozik, párkapcsolata van, sok mindent megtudott magáról. És ami a legfontosabb: ÉL.
Meg lehet határozni, mikor kezdődött ez a történet?
Valószínűleg akkor, amikor még észre sem vettem voltak jelek, de a válásom robbantotta ki. Előtte már fél évig nagyon rossz hangulat volt otthon, többször is szakítottunk, se veled-se nélküled kapcsolatban éltünk. Hosszú út vezetett idáig. Az, hogy vállalkozó lettem, ami hatalmas teher volt, az, hogy egy olyan közösségbe (ma már azt mondanám, szekta) jártunk, ahol azt éreztették velem, hogy semmire se vagyok jó, az, hogy családterápiára ugyan elmentünk, de én nem kaptam segítséget. Végül a feleségem megkért, hogy menjek el. Albérletbe költöztem egyedül, ő maradt a három gyerekkel. Ekkor kezdődött a mélyrepülés. Hihetetlen fokára jutottam el a depressziónak. Egy idő után már valóban nem tudtam helytállni a munkahelyeimen, kényszeresen pörgött az agyam, hogy hogyan tudnám visszaszerezni a családomat. Ez odáig fajult, hogy egyik délelőtt egész egyszerűen azt mondtam, nem bírok tovább maradni, orvoshoz kell mennem.
Hová került ekkor?
Pszichiátriára, ide a kerületbe. Gyógyszereket kaptam, de hol szedtem őket, hol nem, amitől még mélyebbre kerültem. Ekkor még semmi betegségtudatom nem volt. Csak éltem bele a világba és azt csináltam, amit éppen gondoltam. Tündérhegyen is hosszabb ideig kezeltek, de ott az volt a koncepció, hogy hétvégente nem lehetett bent maradni. Hét közben nem is volt semmi baj, de ahogy kijöttem, egyből megborultam és írtam a feleségemnek vagy száz e-mailt. Újra a pszichiátrián találtam magam: onnan indultam és oda kerültem vissza. Iszonyúan bekábultam a gyógyszerektől, így amikor kikerültem, megint nem szedtem őket rendesen. Egyik nap az albérletemből, a tizedik emeletről kihajigáltam az összes könyvemet. Telefonáltak a nővéremnek, hogy csináljon velem valamit. Ekkor költöztem hozzájuk és két hónapig ott voltam, mielőtt ide, a Your Self Centrumba kerültem volna.
A családja tudott a betegségéről, állapotáról?
Szerintem nem sokat. Abban bízom, hogy a gyerekeim egyszer talán megértik. Egyelőre engem hibáztatnak, levélben le is írták: szégyelljem magam. Sajnos csak rosszat hallanak rólam abban a bizonyos közösségben is, ahová ők még mindig járnak. Egy idő után nagy nehezen sikerült kiharcolnom, hogy két hetente, két órára láthassam őket, felügyelet mellett. Amikor először találkoztunk így, akkor úgy mentek ki, hogy de jó volt apával lenni. Következő alkalommal már fordult a kocka, azt kérdezték, minek nekik idejönni, nem akarnak velem találkozni. A középső egészen sokáig járt hozzám, aztán ő is elmaradt.
Érzelmileg nehéz lehet ezt feldolgozni. Hol tart ebben?
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem gondolok rájuk minden nap, de már legalább nem sírok miattuk. Korábban én mindenért magamat hibáztattam, de most már azért látom, hogy ehhez két ember kellett. Az exfeleségemnek ápolónőként tudnia kellett, hogy beteg vagyok. Nem segített.
Érdemi segítséget csak a nővérétől kapott?
Igen. Nagyon sokat beszélgettünk, végig mellettem állt. Anyagilag is hozzájárult a terápiához, és hát ugye náluk lakhattam. Barátom eleve nem volt sok, de akik voltak, azok sem vették észre, vagy inkább nem értették az állapotomat. Sokan elkönyvelték úgy, hogy nem akarok dolgozni. Pedig nem nem akartam, nem tudtam. Akkoriban ide már be voltam jelentkezve, csak az üresedésre vártunk: szerencsére két hónap múlva lett hely. Ezalatt már bejártam foglalkozásokra.
Mi volt a diagnózis?
A hangulatingadozások miatt eleinte bipoláris depresszióra gyanakodott a doktornő. Később kiderült, hogy skizoaffektív zavar, annak is a depressziós típusa.
Beszéltünk már a betegségtudatról. Mikor érkezett meg?
Itt a Your Selfben. Mielőtt bekerültem volna, elém tettek egy szerződést, amit alá kellett írni. Abban volt egy ilyen mondat, hogy a "betegségtudat erősítése”. Na mondom, ha azt erősítik bennem, hogy beteg vagyok, akkor semmi keresnivalóm itt. Makacskodtam, hogy így nem írom alá, húzzuk ki. Nagyon nehéz volt megérteni, miről is szól ez a félmondat valójában. Pedig az állapotom tényleg tarthatatlan volt. Előfordult, hogy kimentem a vasúti sínekhez, hogy most akkor itt a vég, autóval 120-al közlekedtem a környéken, vagy éppen hajnali háromig az utcákat jártam. Hallucináltam, hangokat hallottam. Kétségtelenül beteg voltam.
Milyen érzésekkel vágott bele a terápiába?
Vegyes érzésekkel jöttem ide, kicsit tartottam tőle, milyen lesz. Eleinte elég nehéz volt beilleszkednem, de végül is sikerült, nagyon jó közösség volt itt együtt. Lassan kialakult a betegségtudatom és ezzel párhuzamosan nagyon akartam egészséges lenni, kikerülni innen előbb-utóbb. Sok nyomasztó terhemet le tudtam tenni, hiszen le voltam százalékolva és itt lakhattam, a gyógyszerekkel sem nekem kellett foglalkozni, elém tették: nekem csak magamra kellett koncentrálnom.
Hogyan telt itt egy átlagos nap?
Nagyon fontos volt a rendszeresség, a napirend. Mindig kaptunk valami megoldandó feladatot: pékhez kimenni, takarítani, kisebb munkákat ellátni. Rajzoltunk, szabadon vagy felolvasás után, a rajzokat megbeszéltük, meseterápián, csoportfoglalkozáson vettünk részt. Akkoriban én már nem hagytam el magam annyira, de voltak, akiknek a tisztálkodás még problémát jelentett. Nekik rejtvényekben adták fel, hogy fogat kéne mosni, fürödni kéne, stb. Zenéltünk, kívánságműsort csináltunk, sétáltunk, könyvtárba jártunk. Az olvasás is segített lekapcsolni az állandó pörgést a fejemben. Két nagyon jó barátra leltem, akikkel sokat hülyéskedtünk, filmet néztünk, számítógépeztünk együtt, még relaxációt is tartottam a pincében. Rengeteg segítséget kaptam a pszichológusoktól, és így lassan csak le tudtam tenni valahogy ezt az egészet. Nem volt könnyű. Elvégre két év kellett ahhoz, hogy azt mondhassam, magamhoz tértem.
Két év hosszú idő. Voltak emlékezetes fordulópontok?
Akkor nem éreztem. Inkább apró lépésekről, folyamatos fejlődésről szóltak ezek az évek. Utólag visszatekintve persze jobban látszanak a konkrét változások. A pszichológusnő, aki egyénileg és csoportban is foglalkozott velem, később mondta el, hogy a rajzaimból milyen szépen nyomon lehetett követni a fejlődést. Eleinte háttal álló embereket rajzoltam, elnagyolt kézzel, állati karmokkal. Aztán egy idő a figurák megfordultak, rendes kezük lett, kidolgozottabbá váltak. Lassan, fokozatosan történt minden.
Hogy lehet felkészülni arra a pillanatra, amikor elengedik az ember kezét?
Talán úgy igazán nem is lehet erre felkészülni, de nálam volt egy átmeneti időszak. Még itt laktam, amikor elkezdtem állást keresni. Háromnegyed évbe telt, de sikerült. Felvettek egy képzéssel foglalkozó céghez, villanyszerelő szakon lettem gyakorlati oktató. Az elején innen jártam dolgozni. A munkaidőm olyan volt, hogy a foglalkozásokra akkor már el sem jutottam. Mégis volt egy fokozatosság a visszatérésben, ami segített. Persze féltem egy kicsit, hogy esetleg visszaesek, nem tudok úgy helytállni, ahogy kellene, de végül szinte probléma nélkül sikerült. Időközben pedig a mostani barátnőmet is megtaláltam.
Mennyire kell odafigyelnie magára lelkileg?
Tudnom kell, mikor billenek át. Egy idő után kitapasztaltam, vannak jelei. Olyankor meg kell kérdeznem magamtól, mi bajom van, bevettem-e a gyógyszeremet. Ha kimarad pár nap, azt már lehet érezni, szorongás, megmagyarázhatatlan rossz hangulat tör rám. El kellett fogadnom, hogy ha nem szedem, akkor rosszabbul leszek. Most már arra is odafigyelek, hogy ne vállaljam túl magam, csak annyi munkára mondjak igent, amennyit el tudok végezni.
Mit gondol, milyen segítséget kéne kapniuk azoknak, akik hasonló problémákkal küzdenek?
Szerintem nagyon hiányzik a felvilágosítás, ami segítene felismerni ezt az állapotot. Hogy a hozzátartozók, barátok észrevegyék és tudják, valaki nem azért nem tud teljesíteni, mert lusta, hanem mert beteg. A beszélgetés nagyon hasznos, de csak akkor, ha elfogadó, és nem taszít még mélyebbre (ez az, ami nekem kezdetben, a környezetem részéről nagyon hiányzott). Nem nagy lépéseket kell várni, inkább nagyon lassan, kézen fogva visszavezetni őket az életbe - ahogy itt, a Your Selfben történt. Az orvosi segítség is elengedhetetlen. Ha valaki ezt nem ismeri be, akkor bizony meg kell fogni a kezét és el kell vinni pszichiáterhez. Én persze még ott is harcoltam, hogy nincs nekem semmi bajom. Egy idő után az ember képtelenné válik arra, hogy bármit is tegyen magáért.
Így távolabbról visszatekintve; lehetett tanulni abból, ami történt?
Sokat tudtam meg magamról, ma már jobban átlátom a saját működésem. Amikor a legelején voltam, akkor úgy éreztem, nekem végem, meghaltam. És most élek. Élettapasztalatot szereztem. Szó szerint.
Megindító kisdokumentumfilm készült a droghasználó várandós nők számára szolgáltatást nyújtó Józan Babák Klubról. A szerkesztő-riporterrel, Bíró Borival beszélgettünk a film létrejöttének körülményeiről.
A Magyar Emberi Jogvédő Központ Alapítvány (MEJOK) és a Józan Babák Egyesület józsefvárosi irodájában működik a Józan Babák Klub, mely droghasználó várandós nők és szülők részére nyújt anonim addiktológiai szolgáltatást. Minthogy ezt a speciális tevékenységet egyedüliként végzik az országban, mára számos szakintézmény is hozzájuk irányítja a gyermekvállalás előtt álló problémás szerhasználó nőket, akiknek száma a becslések szerint évenként százas nagyságrendűre tehető. A Hétköznapi Hősöket bemutatóKarmákdokumentumfilm-sorozatának új része a Józan Babák Klub működését és szolgáltatásait mutatja be, érintett anyukák megszólaltatásával. A videó szerkesztő-riporterével, Bíró Borival beszélgettünk.
Drogriporter: Hogyan kerültél kapcsolatba a Józan Babák klubbal?
BB: Azelőtt, hogy elkezdtünk volna dolgozni a filmen, nem hallottam a Józan Babák Klubról. Tóth Bálint, a film producere, gyártásvezetője mesélt nekem róluk először. Amikor említette a Józan Babák nevet, azt hittem, hogy egy zenekarról fogunk forgatni, aztán megdöbbentem, amikor mesélni kezdett. Nem csupán az volt számomra elképesztő, hogy létezik egy olyan szervezet, amely szenvedélybeteg és rekreációs droghasználó kismamákkal foglalkozik, hanem maga a tény is, hogy sajnos évente legalább ezres nagyságrendű olyan nő él Magyarországon, aki ezekben érintett. Mielőtt elkezdtünk forgatni, ellátogattunk a klubba és próbáltunk minél jobban tájékozódni, hogyan tudnánk a legjobban körüljárni a témát. Ekkor találkoztam először személyesen a klub munkatársaival.
DR: Mennyire volt nehéz megtalálni a szereplőket és elérni, hogy megnyíljanak a kamera előtt?
BB: Leginkább nem is az volt nehéz, hogy megtaláljuk a szereplőinket. Számomra sokkal nagyobb kihívást jelentett, hogy miként lehet megmutatni filmen keresztül azt a munkát, amelyet a Józan Babáknál nap, mint nap végeznek. A filmben végül két munkatársat szólaltattunk meg és ők javasoltak nekünk két olyan édesanyát, akik már hosszabb ideje a klienseik közé tartoznak. A csapatunk tagjai mind-mind évek óta foglalkoznak társadalmi témákkal, és Bálint már régebb óta ismerte Oberth Józsit (a klub egyik főmunkatársa). Így sokkal könnyebben tudtunk kapcsolatot teremteni az érintettekkel is, mintha az utcáról, mondjuk egy kereskedelmi televízió színeiben érkeztünk volna. Katalin és Petra (a filmben szereplő édesanyák) meglepően nyíltan és őszintén beszéltek velünk, majdnem hogy azt mondhatom, hogy úgy, mintha már régebb óta ismernénk egymást. A kamera jelenléte szinte egyáltalán nem jelentett számukra problémát. Ami persze különösen érdekes annak tükrében, hogy a droghasználattal kapcsolatban érintett édesanyák – érthető módon – általában más szerfogyasztókhoz képest is jóval bizalmatlanabbak.
DR: Van kifejezett célcsoportja a filmnek?
BB: Tulajdonképp nincs. Azt szerettük volna, ha a filmen keresztül sikerül elérni, hogy csökkenjen az a fajta stigmatizálás és elutasítás, amelyet a társadalom a szenvedélybetegséggel küzdő kismamák irányába mutat. Másrészt fontosnak tartottuk megmutatni, hogy azért vannak olyan emberek, segítők, közösség-építők akik önként végzik el ezt a fontos munkát, amelytől az emberek 99%-a elmenekülne. Szerettük volna, ha teret kap a munkájuk, rajtuk keresztül pedig a probléma, amelyre egyelőre itthon más szervezet nem nyújt hatékony megoldást. Ahogy a filmben is elhangzik, Magyarországon rajtuk kívül nincsen olyan egészségügyi- vagy szociális szolgáltatás, amely elsődlegesen a várandósság alatt vagy szülés után szert használó nőkkel foglalkozik.
DR: Az emberi sorsok és a klub tevékenységének bemutatása mellett van valamilyen távlati célja a filmnek?
BB: Persze, nagyon jó lenne, ha a filmünkkel hatást vagy akár csak párbeszédet tudnánk elérni. Én alapvetően elég optimista vagyok, és már akkor nagyon boldog vagyok, ha olyan visszajelzéseket kapunk, amelyekből az derül ki, hogy a nézőt mélyen megérintette a téma, a szereplőink vagy egyszerűen csak az, ahogyan bemutattuk őket. Ugyanakkor elképesztően jó lenne, ha sikerülne bármilyen hosszú távú hatást is elérni; például hogy a Józan Babák Klub munkája mellett a „hivatalos” egészségügyi-szociális szolgáltatások is nyitottabbak és segítőkészebbek legyenek a bajba jutott kismamák irányába, hiszen – remélem, hogy ez a filmen keresztül is átjött – ezek a nők nagyon motiváltak és felelősek tudnak lenni, ha a gyerekük életéről van szó.
DR: Mi gyakorolta rád a legmélyebb benyomást a szervezetnél töltött idő alatt?
BB: Könnyű dolgunk volt, mert Józsi és Betti (a filmben bemutatott két munkatárs) is nagyon segítőkész és őszinte volt. De ami a legmegdöbbentőbb volt, hogy ahogy korábban is említettem, mindkét érintett szereplőnk nagyon nyíltan beszélt az életéről. Ami engem személy szerint a legjobban megérintett, az Petra akaratereje, ahogy egy olyan lehetetlennek tűnő élethelyzetből is fel tudott állni, amelyből kívülállóként azt hihetnénk, már nincs kiút. A forgatás alatt persze volt olyan, hogy felmerült bennem, szabad-e belemászni ennyire mélyen egy másik ember életébe, de tudtam, hogy olyan kollégákkal (Soós Csaba operatőr és Gelencsér Ákos vágó) dolgozom, akik megfelelő empátiával nyúlnak a témához és a szereplőinkhez. Biztos voltam benne, hogy a kész film annyit és úgy fog átadni, hogy a kívülálló számára is érthető és érezhető lesz, amit mi a forgatás alatt átéltünk.
DR: Milyen üzenetet emelnél ki a filmből?
BB: Ahogy a film végén is megjelenik, egy normál anonim addiktológiai ellátásból a páciensek általában csak kis százaléka kerül kórházba, hajléktalanellátó rendszerbe és ehhez hasonló intézményekbe. A Józan Babáknál ez a kismamák esetében 95-96%.
Az interjút készítette: Kardos Tamás - drogriporter A képek a dokumentumfilmből származnak
Eredetileg néprajzkutató, első szakdolgozatát a csujogatások mentális szerepéről írta. Később dolgozott drogrehabilitációs intézetben, ahonnan az akkor még fel nem ismert és kezeletlen társfüggősége miatt kellett távoznia. Sok év önismeret és terápia mellett vált maga is segítővé. Felépülő társfüggőként márciustól a Kék Pont új Felépülési projektjében kapott feladatot. Folyamatos önképzéssel tartja karban magát, és úgy érzi, most végre átadhatja másoknak is a felépülés legfontosabb megtapasztalt örömét. A Felépülésről szóló interjú-sorozatunkban most Békési Tímea addiktológiai konzultánssal beszélgettünk.
- Szerinted honnan indul a Te felépülési történeted?
BT: A második válásom után, 34 éves koromban kezdődött. Amikor mindent újra kellett kezdenem, mert addig teljes szimbiózisban éltem a férjemmel. Mindketten néprajzosok voltunk, egyébként mindketten alkoholbeteg család gyermekei, és Mosonmagyaróvárról 7 évig jártunk ki együtt kutatni, gyűjteni egy Kolozsvár melletti faluba. Közös volt az érdeklődésünk, a baráti körünk, a tánc, amit mindketten imádtunk, kereset kiegészítésként az anyósommal jártam át Ausztriába takarítani. És hosszas nyűglődés után, a férjem kilépett a kapcsolatból, nekem pedig elölről kell felépíteni az életemet.
- Gondolom ez egyszerűbben hangzik, mint ahogy az a valóságban ment…
BZ: Pár évig csak sodródtam. Pécsre jártam egyetemre, amit akkor kezdtem önállóan komolyabban venni, mert addig még csak nem is bíztam magamban. Iszonyú frusztrációim voltak, hogy egyedül kevés vagyok mindenhez.
- Ez miből eredhetett, ma már látod ezt?
BT: Igazi falusi gyerekként nőttem fel a Szigetközben, tavasztól őszig játszottunk kint a porban. 20 évesen mentem először férjhez, ami leginkább a szülőkről való leválási kísérletemről szólt, de egyik sem sikerült. Nem tanultam meg az önállóságot, amire még rátett az a tudat is, hogy az én kis falusi iskoláimmal nem lehetek elég okos semmihez. Az első komoly, igazi saját sikeremet végül is pont a második férjem mellett halogatott egyetem várva várt befejezése, a diplomavédésem hozta meg.
- Mi foglalkoztatott akkortájt néprajzosként, volt annak már köze a majdani segítői pályádhoz?
BT: Tudatosan nem volt, de valójában mégis. Az ún. táncszókat kutattam, a csujogatásokat, amiketén főleg lakodalmakban figyelhettem meg. Amikor rájöttem, hogy azok a rigmusok rendet raknak vitás kérdésekben, visszajelzéseket adnak örömteli és rettentő nehéz, tragikus élethelyzetekről - mindezt egy kulturált és a közösség által elfogadott formában - feltárult előttem egy csodálatos világ. Azt láttam, hogy az asszonyok - és kevesebben ugyan , de férfiak is - ilyenkor őszintén kimondják azt, ami van. Néha improvizálnak, de akad, amikor előbb gondosan megírják, majd kikiabálják a fájdalmaikat. Emlékszem, azt mondta az egyik legnagyobb szaktekintély a szakdolgozatomra, hogy „Nagyon jó! Ugyan kicsit pszichologizáló, de jó!”
- És hogy kerültél a szenvedélybetegekkel kapcsolatba?
BT: Véletlenül. Találtam egy felhívást az egyetemen, amikor éppen munkát kerestem. A néprajz és a szociális munka szak közös folyosón volt, és azt hittem, hogy a plakát, amin egy nemrég indult rehabilitácós intézménybe kerestek fiatal segítőket, nekünk, néprajzosoknak is szól. Gondoltam, biztos baleseti sérültekhez keresnek segítőket, esetleg takarítani is kell körülöttük, amihez pedig értettem.
- És gond nélkül felvettek, ahogy neked is mindegy volt, hogy végül is egy drogrehabról van szó?
BT: Látták, hogy nagyon akarom a munkát, egy próbát megér, ha beletanulok. Nekem meg nagyon izgalmas volt, hogy drogfogyasztókkal találkozhatom, mert addig csak filmekben láttam olyat. És az egészben az volt a legelképesztőbb, hogy mégis, mikor beléptem első nap a rehab ajtaján, esküszöm rögtön azt gondoltam, hazaérkeztem!
- De mitől lehetett neked otthonosság érzeted?
BT: Ahogyan nekem sem volt semmim, úgy nekik sem volt semmijük. Nekem is mindent magam mögött kellett hagynom és újra kellett kezdenem az életem. Egy lépéssel jártam a kliensek előtt, csak talán akkor én már nem voltam annyira betojva, mint ők. Együtt tanultunk meg örülni mindennek, az éppen adott napnak, ahogyan az az anonim közösségek mottójában is benne van: Csak a mai nap! És együtt tapasztaltuk azt meg már józanul, hogy nem vagyunk egyedül, kell hogy legyen egy nálunk hatalmasabb erő, amiben bízhatunk. Ma már tudom, hogy ez a spiritualitás elengedhetetlen élménye az anonim programban felépülőknek. (Anonim Alkoholisták, 2-3. lépés). Sokat tanultam a rehabon, két és fél évet dolgoztam ott.
- És aztán tovább kellett lépned megint?
BT: Kirúgtak. Nagyon nagy hibát követtem el segítőként. Titkos kapcsolatba kerültem az egyik terápiát végzett, de még félutas házban lévő kliensünkkel, akit minden áron meg akartam menteni. Túl sok időt és figyelmet szántam rá, filmekkel, könyvekkel traktáltam, szoros kapcsolatban voltam vele. És erős vonzalom alakult ki köztünk. Teljesen átléptem a határokat. Éreztem, hogy nagyon rossz az, amit csináltam. Amikor kitudódott minden, az akkori főnököm azt mondta, hogy beteg vagyok, társfüggő, és kérjek segítséget!
- Nem tartasz attól, hogy ez a mostani őszinteséged, a történeted nyilvánossága árthat a segítői hitelességednek?
BT: Nem, én ezt sokszor elmeséltem már. Pontosan azért tartom fontosnak megosztani őszintén azt, ami történt, mert életem egyik legfontosabb, igazi fejlődést, kiteljesedést, örömet adó munkáját veszítettem el egy fel nem vállalt, kezeletlen betegség miatt. Mindent elvesztettem megint, azért, mert nem akartam tudomást venni arról, hogy társfüggő vagyok és hogy foglalkoznom kell magammal.
- Mihez kezdtél ezek után? Nehéz elképzelni, hogy a területen maradtál, hiszen kicsi szakma ez…
BT: Teljesen összetörtem. Valóságos gyászfolyamaton mentem keresztül. Nagyon nehéz egy évem volt, rettenetesen szégyelltem magam. De akkoriban kezdtem el ACA ("Alkoholisták és más, rendellenesen működő családok gyermekei") anonim csoportba járni. Emlékszem, az első gyűléseken szembesültem azzal, hogy a„szennyeslista” 14 meghatározásából 12, csont nélkül igaz volt rám. És azzal is szembenéztem ekkor már, hogy a szűk családomban is volt súlyos szenvedélybeteg. Aztán egy év elteltével egyszercsak felismertem a legfontosabbat, ami változást hozott. Hogy most már az a pusztító számomra, hogy mennyire büntetem még mindig magam.
- Az addiktológiai konzultáns szakra hogy kerültél?
BT: Az újrakezdés jegyében megkerestem egy addiktológust, hogy szeretnék az osztályán dolgozni. Akkor még munkát nem kaptam, de felszabadító segítséget igen, azt, hogy alkalmas vagyok erre a hivatásra. De azt kérte, hogy szerezzek szakképzettséget, kezdjem el az épp induló addiktológiai konzultáns képzést, járjak önsegítő csoportba, s akkor nyugodtan visszatérhetek erre a pályára. Mindent megfogadtam és nagy örömömre néhány hónap múlva, már a Szigetvári kórházban dolgoztam. Ez egy szenvedélybetegekkel foglalkozó osztály volt, ahol sok segítséget kaptam a személyes fejlődésemhez is. Itt még a néprajzos múltamból is meríthettem, mikor felkértek arra, hogy az ünnep-csoportok tematikát kidolgozzam a terápiájuk végén lévő betegeknek. Az volt a tematika lényege, hogy milyen módon élhetik át az ünnepeiket "józanon", hogyan válhatnak az ünnepi rítusok életük szerves részeivé.
- Onnan, amikor Pestre kerültél, már nekünk is ismerős a történeted, mert nálunk is dolgoztál pár évvel ezelőtt, fél állásban. Aztán alkoholbetegekkel a Félúton Alapítványnál, majd voltál iskolai szociális munkás egy kerületi középiskolában, és most újra nálunk! Az a felépülés-központú modell, aminek az adaptációján dolgozunk most, mit jelent Neked? És mit jelent mindez neked a saját felépülési utadon?
BT: Ma már közel tudok kerülni a hibáimhoz is, merek, sőt tudok velük mit kezdeni. Úgy tudok gondolni magamra, mint egy értékes, szerethető, jó dolgokra képes valakire, akinek önmagában is van létjogosultsága! Már nem akarok senkit megmenteni, de meg szeretném mutatni, hogy lehet szabadnak lenni! Úgy érzem, hogy minden, amit eddig tanultam és megtapasztaltam a saját felépülésemben, azt összegezhetem a mostani munkámban. Mindenestül odaadhatom azt, amim van, mert gazdagnak, elégedettnek érzem magam.
- Ha egy mondatban kéne összefoglalnod, hogy mi a felépülésbe vetett hited lényege, mit mondanál?
BT: Ahhoz hogy ezt kimondjam, el kell még mondanom, hogy azóta jártam sokat egyéni pszichoterápiába, gyászcsoportvezető lettem és jelenleg járok családterápiás képzésre is. Tornázom és bár egy 5 alkalmas bérlettel indult, rendszeresen társas táncolni járunk a mostani párommal, és nem utolsó sorban, a Felsőbb Erőmmel is jóban vagyunk. Tehát nekem a felépülés egy olyan testi, szellemi, lelki kiteljesedést jelent, ahol a szabadságot a sokszínű, aktív élet és a több lábon állás adja.
intenzív program (csoportterápia, felvilágosító előadások, tanácsadás)
Alapelv: A beteg függőségét krónikus betegségként fogadja el (reális betegségbelátás), amely nem gyógyul meg, de abból felépülés lehetséges. A kezelés célja a teljes absztinencia elérése és fenntartása. (Az ettől eltérő programok, melyek a betegeket a szociális (mértékletes) használatra kívánták tanítani, sikertelennek bizonyultak - azaz csak a teljes absztinencia vezethet sikerre).
A terápia célja: A személyiség pozitív irányú változása, a szermentes, pótcselekvés mentes életre való felkészülés. Változás a gondolkodásmódban és a viselkedésben (az ún. kognitív torzítások korrekciója) („Másképp beszélünk, másképp gondolkodunk, másképp cselekszünk”).
Nagyon sokat, bár nem feltétlenül úgy, ahogy elsőre gondolnád. Ebben a cikkben megtalálod, mit kell végiggondolnod és tenned azért, hogy a gyereked ne váljon áldozattá:
Légy tisztában a gyerekekkel szembeni szexuális erőszak valódi természetével!
A szülők általában attól félnek, hogy egy ismeretlen pedofil a bokor mögül előugorva fogja az esti szürkületben megtámadni az éppen hazafelé igyekvő gyereket. Persze ilyen is van, de tény, hogy a gyerekkel szembeni szexuális erőszakotaz esetek több mint 90%-ban olyanok követik el, akiket a gyerek jól ismer: barátok, családtagok, rokonok, ismerősök. A legtöbb esetben maga a szülő nyit ajtót (természetesen gyanútlanul) az elkövetőnek.
Az erőszaktevők többsége nem pedofil, hiszen pedofilnak azt nevezzük, aki nem képes nemi izgalmat érezni egy felnőtt (érett, fejlett) testtől. Az úgynevezett exkluzív pedofilok kizárólag gyerekekkel keresnek kapcsolatot – míg a nem exkluzív pedofiloknak sok esetben van egy felnőtt párkapcsolata, ami mellett keresi a gyerekekkel való szexuális együttlét lehetőségét. A pedofília becslések szerint az esetek 1-7%-ban áll a gyerekkel szembeni erőszak hátterében. Hogy akkor ki a többi elkövető? Egyrészt olyanok, akiknek kvázi „tök mindegy” hogy felnőttel vagy gyerekkel létesítenek kapcsolatot, olyanok akiknek „belefér”, hogy ezt is kipróbálják, olyanok akiknél a családon belüli viszonyok úgy alakulnak, hogy a felnőtt nő helyét a gyerekek „veszik át” – szexuális értelemben is. A kép tehát sokkal bonyolultabb, minthogy le lehetne egyszerűsíteni predátorokra és pedofil ragadozókra.
A gyerekekkel szembeni szexuális erőszak az Európa Tanács egy 2009-es kutatása szerint Európában minden ötödik gyereket érint. Ez hatalmas szám, de azt is tudni kell, hogy ebbe beletartozik az erőszak valamennyi formája: többek között ha egy gyereket prostituáltként használnak; ha egy szobában vagy webkamera előtt szexuális játékokba vonják be – egyszóvalminden olyan tevékenység, ami a felnőtt vágyainak kielégítésére szolgál, amihez a gyerek eszköz, és ami a gyerek életkorának, fejlettségének nem megfelelő.
Nem csak lányok válhatnak áldozattá.A lányok érintettsége az ügyek kétharmadára jellemző – a fiúk tehát kisebb mértékben veszélyeztetettek, de velük is előfordulhat. A lányok mellett magas a kockázata az áldozattá válásnak a fogyatékossággal élő gyerekek esetében és azoknál, akik intézetben laknak.
Néhány egyszerű szabály, és máris nyugodtabb lehetsz
Sajnos sok ügyben lehet látni, hogy azért folyhat sokáig (akár évekig) egy szexuális zaklatás, mert a gyereknek nincsenek szavai arra, hogy elmondja mi történik vele. Mivel az elkövetők sok esetben olyanok, akikkel szemben a gyerek bizalmat érez, vagy akiket szeret, ezért fel sem merül benne, hogy ami történik, az nem helyénvaló. Lehetnek rossz érzések a gyerekben, vagy érezheti magát kényelmetlenül egy helyzetben – de könnyen meggyőzhető (vagy megfélemlíthető), hogy hallgasson.
Minden esetben nagy segítség, ha egy gyerek tudja, hogy mi az, amit meg lehet tenni a testével, és mi az, amit nem. Ezért a legfontosabb szabályok, amiket minden gyereknek és szülőnek tudnia kell:
Azokat a testrészeinket, amiket az alsóneműnk (bugyi, trikó) takar, senki nem érintheti meg az engedélyünk nélkül, és mi sem érinthetjük meg mások ilyen testrészeit engedély nélkül. Mert az intim testrészek tényleg intimek.
Vannak jó érintések, de vannak rosszak is.Ha ezzel kapcsolatban van egy olyan titkod, ami kényelmetlen, rossz érzéssel tölt el, beszélj róla olyannak, akiben megbízol. Ne tartsd magadban!
A NEM mindig nemet jelent.
Vannak országok, ahol ezeket a szabályokat már az óvodásoknak is megtanítják. Abban a pillanatban, ahogy egy gyereknek kezd kialakulni a képe a saját testéről, annak a működéséről, máris lehet ezekről a szabályokról beszélni – és ezeket betartani. Ez utóbbi különösen fontos, hiszen így válik egy szabály valódi tapasztalattá. Ebbe beletartozik az is, hogy például ha a szülő orvosi vizsgálatra viszi a gyereket, akkor is tisztázza előre az orvossal (ha esetleg ő automatikusan nem így tenne): a gyerektől is engedélyt kell kérni a vizsgálat előtt. (Például így: Szeretném meghallgatni, hogyan dobog a szíved. Megengeded?)
Adj neki szavakat!
Fontos, hogy a gyerekeknek legyenek szavaik, amikkel el tudják mondani, hogy mi történt velük. Szülőként nem szabad félni attól, hogy a gyerekek néven nevezzék az intim testrészeiket. A gyerekeknek tudniuk kell hol van a puncijuk, kukijuk, a popsijuk, a cicijük – akárhogy is nevezze ezeket a testrészeket a család, a gyereknek tudnia kell, hogy ezek hol vannak, és hogy ezek az intim részei – amikre különleges szabályok vonatkoznak. Egyszerű játékokkal, mindenféle görcs vagy extra figyelem nélkül, szinte észrevétlenül is adhatunk szavakat a gyerekeknek. Például ha azt játszuk velük (egész kicsi korban, amikor tanulják a szavakat), hogy mutassák meg hol van a szemük, a fülük, a szájuk, akkor ne hagyjuk ki az intim testrészeket, hanem azokat is vonjuk be.
A szex ne legyen tabu!
A szexualitással összefüggő tabuk igazi táptalaját jelenthetik a szexuális erőszaknak – a sok elhallgatás, titok és kibeszélhetetlen téma között vidáman burjánzik az erőszak. Sokszor a szülőknek is gondot jelent hogyan találjanak szavakat, vagy mit mondjanak egy gyereknek ha szexről vagy erőszakról van szó.Nem könnyű, de fontos, hogy segítsük a gyereket abban, hogy különbséget tudjanak tenni szexualitás, intimitás, szerelem vagy pornográfia között.Ha valaki úgy érzi, hogy bizonytalan abban mit és hogyan mondjon, nyugodtan kérjen segítséget. Itt van például az UNICEF HelpAPP mobil alkalmazásahttp://unicef.hu/helpapp/, ami nagy segítség lehet abban, hogy elinduljon egy beszélgetés arról, hol kezdődik az erőszak ha szexualitásról van szó; vannak civil szervezetek is, akik segítenek a szülőknek, tanároknak a témával kapcsolatos érzékenyítéssel (ilyen például a Kék Vonal Alapítvány „Don’t lose!” programja, de persze vannak kifejezetten szexedukációval foglalkozó civilek is pl.: Sex Educatio Alapítvány).
Ne üsd meg!
Az a gyerek, aki úgy nő fel, hogy a testével bármi megtörténhet. Ha azt tapasztalja, hogy őt a felnőttek bánthatják, használhatják, megsérthetik, sokkal nehezebben mond nemet olyan helyzetekben, amikor valaki nem fizikailag, hanem szexuálisan akarja bántani, használni, kihasználni. Magyarországon zéró tolerancia van a gyerekkel szembeni erőszak minden formájára, így a testi fenyítés sem megengedett. A szülőknek tudniuk kell, hogy a gyerek fizikai bántalmazástól való védelme az élet más területein is hat: így például csökkenti a szexuális erőszak kockázatát.Arról nem is beszélve, hogy igen jót tesz az ember önbecsülésének, magabiztosságának, önelfogadásának, ha úgy nő fel, hogy a szülei tiszteletben tartják a testét (is).
Ismerd fel a szexuális erőszak tüneteit!
Milyen jelei lehetnek a szexuális erőszaknak?
hamegváltozik a gyerek viselkedése (például zárkózott, magának való gyerekből hirtelen feltűnően nyitott, barátkozó lesz aki idegeneknek is minden további nélkül az ölébe ül. De igaz ez fordítva is: ha egy nyitott gyerek egyszercsak bezárkózik, magába fordul.)
nem a gyerek életkorának megfelelő szexuális viselkedés, ismeret,
sérülések, nemi úton terjedő fertőzések,
tinédzser terhesség,
ha a gyerek prostitúció áldozatává válik,
öngyilkossági késztetés, kísérlet,
szomorúság,depresszió, kedvetlenség,
alvászavar,
étkezési zavar,
zavarok a pisilésben, székelésben – korábban már elsajátított képességek elvesztése (pl.: szobatisztaság)
Ezek a tünetek nem csak a szexuális erőszakra jellemzőek. Mivel az ilyen bántalmazás nem csak a testben, de a lélekben is súlyos károkat okoz (ahogy a gyerekbántalmazások általában), ezért egy-egy ilyen tünet (mint például a depresszió, az alvászavar, másféle erőszakhoz is kapcsolódhat). Sok esetben először kisebb zaklatással kezdődik a gyerek bántalmazása, és csak később fordul szexuális erőszakba. Ezért fontos, hogy a tüneteket már az elején észrevegye a szülő, és így legyen esélye időben megvédeni a gyereket!
Higgy a gyerekednek!
Minden erőszak esetén, de a szexuális erőszaknál különösen fontos, hogy higgyünk a gyereknek. Az erőszak a gyerekben nagyon komoly gátakat képez amik akadályozzák őt abban, hogy beszéljen arról mi történt vele.A legtöbb gyerek (és felnőtt is) szexuális erőszak után magát hibáztatja, önvád marcangolja, azt hiszi, hogy ő tehet arról, amin keresztülment és szégyelli az egészet. Ha mindezeket leküzdve egy gyerek elkezd beszélni, fontos, hogy higgyünk neki, hogy meghallgassuk, hogy értő fülekre találjon.
Ha valami nem pontosan úgy történt, akkor is oka van annak, hogy a gyerek története olyan, amilyen. Okkal meséli úgy az eseményeket, és a felnőtt feladata, hogy ilyenkor ezen a kapun keresztül, amit a gyerek kinyitott, megtalálja ezt az okot – és így jól tudjon segíteni a gyereknek.
Nem az ő hibája!
Akármi is történt és akárhogyan, az soha nem a gyerek hibája. Sokszor mesélik a felnőtt elkövetők hogyan „csábította” őket a gyerek. Vannak helyzetek, amikor „nyelvzavar” alakul ki felnőtt és gyerek között. A gyerek olyan gesztusokat tesz, olyan szavakat használ, amiket egy felnőtt félreérthet, mert azok a felnőtt világban intim, szerelmes, vagy csábító közeledések. Egy gyerek azonban sokszor nem is tudatos ezekben – vagy nincs tisztában annak a „felnőtt jelentésével”, amit csinál. Ezértminden esetben a felnőtt felelőssége, hogy ne értse félre a gyereket, és soha! ne használja őt szexuálisan. A gyerekkel szembeni szexuális erőszak bűncselekmény!
Fontos, hogyan reagálsz
A gyerekkel szembeni szexuális erőszak félelmetes, letaglózó, a hétköznapi ember számára szinte elképzelhetetlenül kegyetlen bántalmazási forma. Teljesen érthető, hogy a szülő először alig kap levegőt, amikor felmerül a gyanú, hogy a gyerekét valaki bántotta. A döbbenet után pedig rögtön felhorgad a düh, majd kézenfogja a bosszúvágyat hogy utána együtt rárúgják az ajtót a kétségbeesésre.
Mindezek az érzések persze teljesen rendben vannak, azonban nem szabad elfelejteni, hogy a gyerek (az erőszak körülményeitől és az elkövető személyétől is függően persze), de sok esetben nem érzi magát áldozatnak. A szülő tudja, hogy ami történt megengedhetetlen, de lehet, hogy a gyerek nem érti, nem érzi, hogy mi a baj. Az is lehet, hogy a gyerek szerelmesnek gondolja magát, vagy az elkövető manipulálta őt. Fontos tehát, hogy a szülő jól reagáljon, ha felmerül a szexuális erőszak gyanúja. Próbáljon higgadt maradni, a gyerek felé támogató és megerősítő, elfogadó (hogy a gyerek érezze, a szülővel való bizalmi kapcsolat nem kerülhet veszélybe attól, ami történt).Ha a gyerek jól van, akkor (egyrészt annak nagyon örüljünk), másrészt viszont nem szabad úgy reagálni, hogy azzal a szülő „tolja bele” a gyereket abba, hogy áldozatként tekintsen magára.
Online szexuális erőszak
Az internet, a mobiltelefon, a közösségi oldalak sok-sok lehetőséget hordoznak a játékra, szórakozásra, tanulásra, kapcsolattartásra. Sajnos azonban teret adhatnak a zaklatásnak, erőszaknak, kizsákmányolásnak is – bár a közvélekedéssel ellentétben ezek elsősorban nem szexuális jellegűek. Egy gyereknek sokkal nagyobb az esélye arra, hogy kirekesztéssel, bántó szavakkal, sértő pletykákkal találja magát szemben, mint szexuális jellegű zaklatással. Ettől függetlenül minden szülőnek tisztában kell lennie az online biztonság alapvető szabályaival, a szűrőprogramok fontosságával, és hogy az „internet nem felejt”. Erről bővebbenitt, de a szolgáltatóknak is vannak speciális programjaik: Telekom – Okosdigitális, Telenor – Digitális Világ,Pedofilter.
Honti Linda szívesen mesél az életéről. Azt mondja, azért, hogy reményt adjon másoknak: a legmélyebb gödörből, a csikkszedegetős-üvegvisszaváltós nincstelenségből, a hajléktalanságból is van kiút.
Harmincnyolc éves vagyok, alkoholista. Kamaszkorom óta iszom. A szüleimnek nem kellettem. Édesapám azt mondta, azért, mert lány vagyok. A nevelt fiait jobban szerette nálam. Másfél éves voltam, amikor elváltak a szüleim, én anyámnál maradtam. A gyerekkoromból arra emlékszem, hogy folyton ide-oda passzolnak a felnőttek. Kezelhetetlen voltam, nem bírtak velem, sok verést kaptam, amit szégyelltem. Hol itt csöveztem, hol ott, nagymama, anyu barátnője fogadott be időnként. Anyukám levetett ruháit, cipőit hordtam, akkor is, ha több számmal nagyobbak voltak, mint az én méretem.
Lefelé a lejtőn
Az ital miatt gondjaim lettek a középiskolában. Nem jártam be, csavarogtam, bandáztam. Egy tanárnő nyúlt utánam. Nagyon sokat segített. A mai napig tartjuk a kapcsolatot, inkább érzem édesanyámnak őt, mint a szülőanyámat. Neki köszönhetem, hogy leérettségiztem. Tizennyolc évesen eljöttem otthonról, egy tatabányai önkormányzati telekre költöztem albérletbe. Volt rajta egy kis ház, de fűteni nem tudtam rendesen, téli éjszakákon befagyott a víz a tálban az asztalon. De legalább volt fedél a fejem felett. Aztán már az se: az önkormányzat visszavette a telket. Nem értem miért, azóta is ott áll üresen, le se bontották a házat rajta.
A tanárnőnek köszönhetően lett hivatásos jogosítványom, de nem alkalmaztak teherautósofőrként, mert nő vagyok, és mert voltak zűrjeim az ivás miatt. Számítógépszerelő végzettségem is van, azzal se találtam munkát. Nem nagyon hitték el, hogy nő létemre érthetek a gépekhez. Mivel már nem volt lakcímem, nem vettek fel más állásba se. Hiába próbáltam, nem tudtam megkapaszkodni.
Gödörben aludtam és buszmegállókban
Az emberek nem tudják, miért olyan nehéz kikeveredni a hajléktalanságból. Ha az embernek nincs lakcímkártyája, semmit sem tud intézni. Minden hivatalban, rendelőben kérik, de a munkerőfelvételnél is. Ahol egyébként semmi esélyed, ha rongyokban, mosdatlanul mész. Pénz nélkül viszont nem tudsz albérletet kivenni, mosni, ruházkodni. Ha nincs címed, kivet a társadalom, és csak keveseknek sikerül talpra állni.
Az ezredforduló környékén én öt vagy hat évig éltem az utcán. Nem volt társam, egyedül kóboroltam, nagyon nehezen engedek közel magamhoz valakit. Hogy féltem-e egyedül? A magamfajtáktól nem kellett, hajléktalan nem bánt hajléktalant, legalábbis engem békén hagytak. De éjjel sokszor megvertek a buliból hazafelé tartó részeg vagy drogos fiatalok. Úgyhogy a belvárost kerültem, inkább a külvárosban bóklásztam vagy az erdőben kerestem egy gödröt, ahova behúzódhatok a hideg ellen.
A fázás volt a legrosszabb. A tüdőm nem gyógyult meg azóta sem, asztmás vagyok, de a gyógyszereket nem tudom kiváltani, nagyon sokba kerülnek. Hogy miért nem mentem be egy szállóra? Mert oda nem lehet piásan menni. Alkohol nélkül viszont nem lehet kibírni ezt az egészet. Leginkább a szégyent, hogy hajléktalan vagy. Abból éltem, amiből a sorstársaim. Szedtem az üres üvegeket, a csikkeket –sodortam belőlük cigarettát, amit eladtam pár forintért, így lett mondjuk zsemlém. Csereberéltem az utcán a talált dolgokat a többiekkel. A mai napig összeszedek különben minden újrahasznosítható dolgot jövet-menet, megtanultam, miből mit lehet csinálni.
Megfogták a kezem
Az egészségem akkoriban nagyon megromlott. Többször megpróbáltam véget vetni az életemnek. Reménytelennek láttam a helyzetemet. Nem akartam így élni tovább. Volt, hogy az utcán szedtek össze a mentők. Aztán egy régi barátnőm segített. Nála laktam egy ideig. Aztán kaptam kölcsön egy nyaralót, csak a rezsit kellett fizetni. Azt is csak utólag, amikor már lett keresetem.
Az a szerencsém, azért élek még, mert az utolsó pillanatban mindig utánam nyúlt valaki. Sosem felejtem el, volt egy férfi, egy ismerős, aki a legnehezebb időkben odaadta a teherautóját, amikor nem volt úton, hogy lakjak abban, ne legyek az utcán. És semmit nem kért cserébe! Vannak jó emberek, nekik köszönhetem az életemet.
Miután fedél lett a fejem felett, a következő megoldandó feladat az volt, hogy találjak állást. De lakcímem még mindig nem volt, hisz bejelentkezve nem voltam oda, ahol meghúztam magam. Akkoriban kerültem kapcsolatba egy egyházzal, egy indiai vallással. Van egy főiskolájuk, ahol azt mondták nekem, mindegy honnan jössz, ki vagy, szeretettel fogadunk. Úgyhogy újra iskolás lettem, és egy közösség tagja, ami nekem óriási boldogság. A társaimtól ruhákat kaptam, így már fel is tudok rendesen öltözni, ha dolgozni megyek. Mert diákigazolvánnyal végre tudok munkát vállalni. Most árufeltöltő vagyok egy áruházban. Ötvenezer forint körül keresek egy hónapban.
Házikó, kis piros autó és díj
Félretettem annyit – mert spórolni azt nagyon megtanultam – hogy vettem Tatabánya határában egy telket, rajta egy picike épülettel. Hát nem éppen palota, tizennyolc négyzetméter (a Földhivatal szerint nem is létezik, és egyelőre nincs annyi pénzem, hogy szemléztetni kihívjam őket, szóval lakcímkártyám továbbra sincs), nincs benne víz, csatorna, de főzni, fűteni tudok. És lett egy autóm is, tizenkilenc éves, de a lényeg, hogy megy, és gyönyörű, és piros, és nagyon örülök neki. Mivel vezetek, könnyebb józannak maradni is.
Óriási utat tettem meg, de még nagyon sok a tennivalóm. Nem lesz könnyű talpon maradni, tudom. Mert, ha jön a szomorúság, ha jönnek a gondok, nehéz megállni, hogy ne igyak. De kitettem a falamra a díjat – merthogy a Terézanyu pályázaton én kaptam a „Legyőzhetetlen” kategória díját! – és az átadó ünnepségen készült képet, amelyen a gyönyörű Dobó Kata mellett állhattam, aki felolvasta az írásomat. Micsoda élmény volt! Olyan izgatott voltam, hogy bár farkaséhes voltam, egy falat sem ment le a torkomon a banketten. Pedig isteni ételek voltak. De nem akartam, hogy azt higgye bárki, én enni mentem oda!
Ha elbizonytalanodom, ha meginog a hitem önmagamban, csak odanézek a falra, és összekapom magam. Le kell gyűrnöm a démonokat, túl kell lépnem a múlton! Hiszem, hogy szép lassan feljebb és feljebb tudok kapaszkodni. Lesz fürdőszobám, internetem, finom ételeket fogok főzni a konyhámban és igen, talán még egy olyan gyönyörű, magassarkú cipőm is lesz, mint amilyet Kata viselt a Miniszter félrelép című filmben. Hű, szabad nekem ilyen dologra vágyni egyáltalán?
Oberth József és Mándi Bettina - A Józan Babák Klub közösség-építői
„Alapvető probléma, hogy ha elhangzik, hogy valaki droghasználóként gyermeket vár, mindenki azt mondja, hogy jajúristen mi lesz ebből. Általában egy kismama pont nem ezt szeretné hallani” – magyarázza Oberth József, a Józan Babák Klub egyik munkatársa. Magyarországon nincs olyan egészségügyi- és szociális szolgáltatás, amely arra szakosodott, hogy gyermekvárás közben vagy szülés utáni szerhasználó nőkkel foglalkozik. Nincs tananyag, nincs protokoll, nincsenek ilyen közösségek. Ugyanakkor Magyarországon évente százas nagyságrendű problémás kábítószer-használó nő lesz várandós, nem-problémás kábítószer-használat pedig legalább ezres nagyságrendű várandós nővel fordul elő. A Józan Babák az egyedüli olyan klub, amely ezeknek a nőknek ellátást nyújt. Ide bárki, bármikor betoppanhat és segítséget kérhet. Az itt dolgozók szerint egy ilyes súlyos problémát – hogy mialatt valaki gyereket vár és közben komolyabb drogot használ – sokkal könnyebben mond el az érintett egy anonim sorstárs-segítői szituációban. Ez egy nagyon fontos bizalmi kérdés, ezért a Józan Babáknál arra törekednek, hogy a lehető leginkább barátságos, nyugodt környezetet teremtsék meg az ide betérő anyák és gyermekeik számára. „Az első olyan gondolatom, hogy le kell állnom, pontosan a szülinapomon volt, akkor voltam 4 hónapos terhes, megmozdult a pocakomban. Akkor kezdtem el keresgélni, hogy kell valaki, aki segít”. A 22 éves Petra 6 éven keresztül volt drogfüggő, prostituáltként dolgozott. Mikor eldöntötte, hogy soha többet nem akarja ezt az utat választani, a Józan Babák segítségével elvonóra, majd anyaotthonba ment és életet adott kislányának, Viktóriának. „Befurakodott az életembe, igazából nem is akartam őt. Abból a helyzetből, amiből én már nem láttam kiutat, sőt, igazából fel is adtam az egészet, ő hozott helyre. Más lett a gondolkodásom, a vágyaim, újra élni akarok, vannak céljaim.”
Rövid időn belül bezárásra kényszerült Budapest két legnagyobb tűcsere szolgáltatója. Az intézkedések az ellátásban keletkezett űr mellett bizonytalanságot is hagytak maguk után. Segítők sorozatunkban az ArtEra Alapítvány vezetőjével, Puy Tamással beszélgettünk és hamar kiderült, hogy a szervezet tevékenysége messze túlnyúlik a tűcserén, annak hiányában viszont le is húzhatnák a rolót.
Drogriporter: Mesélj egy kicsit az Art Éra Alapítvány történetéről. Mi hívta életre a szervezetet, mikor kezdtétek a munkát és milyen főbb állomásai voltak az elmúlt években?
Puy Tamás: 2007-ben lettünk bejegyezve és az év végén kaptuk meg a Rottenbiller utcai központunkat, amit a következő évben elnyert támogatásból fel is tudtunk újítani. 2009 januárjától működünk alacsonyküszöbű szolgáltatóként. A szervezet azzal a céllal jött létre, hogy aktív szerhasználóknak nyújtson szolgáltatást, de 2009 elején még nem találtak ránk a kliensek, ezért májusban tűcserével bővítettük a szolgáltatásunkat. A tevékenységeinkről a kerület gyógyszertáraiban tettünk le szóróanyagot, az első kliensek ezeken keresztül találtak ránk és hozták magukkal a társaikat. Ekkoriban a támogatásainknak köszönhetően több eszközt tudtunk biztosítani a fecskendők mellett.
DR: Milyen szereket használók látogattak ekkoriban titeket?
PT: 2009-ben még jellemzően heroin/ópiát és amfetaminhasználók jártak hozzánk és sokan vittek aszkorbint, vitamint, törlőkendőt. Az aszkorbint a mostani használók már nem is keresik.
DR: Hány kliensetek volt nagyjából ebben az időszakban?
PT: Az első évben gyorsan nőtt a kliensszám, már akkor több száz főt regisztráltunk. Nálunk a dizájner drogok korszakában nem ugrott meg nagyon a kliensszám, folyamatosan találnak hozzánk az új használók. Visszaesésünk volt viszont a 2012-es kényszerű bezárásunk után, amikor nem kaptunk támogatást.
DR: Most naponta hány kliens látogat titeket?
PT: Nagyjából 30-40-en jönnek. Tavaly év végén változtattunk a nyitva tartásunkon – a kezdetektől fogva 16-20h-ig voltunk nyitva, ezt most 10-14h-ra változtattuk. Ennek több oka is van, egyrészt a dizájner használóknál azt látjuk, hogy nincs jelentősége, hogy délelőtt vagy délután jön, de délelőtt még általában jobb állapotban vannak, jobban lehet velük dolgozni és ügyintézés esetén más szolgáltatók is jobban elérhetők. Iskolák is vannak a közelben, ahonnan délután hozzák haza a gyerekeket, így ebből a szempontból is jobb a délelőtt.
DR: A lakókkal milyen a viszonyotok? Esetleg ők is a délelőtti nyitva tartás felé tereltek titeket?
PT: Nem érkezett még soha bejelentés a lakóktól. Mindig figyelünk, hogy tisztán tartsuk az utcarészt. Az is szerencsés, hogy nem belső udvarra, hanem utcafrontra nyílik a hely, úgyhogy a távozó kliensek nem állnak meg, hanem rögtön továbbmennek. Ha többen jönnek, például egy 4-5 fős társaság, akkor kikísérjük őket és megkérjük, hogy ne a bejárat előtt bandázzanak. Tudatosan nem is teszünk ki táblát, mert a kliensek úgyis megtalálnak. Belül pedig egy tiszta, jó hangulatú helyet próbálunk nyújtani, ahol a kliensek is kilépnek a megszokott közegükből – újabban a klienseink 80%-a az utcán él és azt látjuk, hogy jó nekik lejönni egy olyan helyre, ami kicsit más, mint ahonnan érkeznek és az állandósága biztonságérzetet nyújt nekik. A szerhasználóknak nagyon kevés a fix pont az életében, ezért jó, ha van egy hely, ami mindig olyan, ahogy megszokták, de a jelenlegi helyzetben ezt az állandóságot a legnehezebb fenntartani.
DR: Milyen egyéb szolgáltatást tudtok nyújtani a klienseknek a tűcsere mellett?
PT: A kezdetek óta úgy gondoljuk, hogy az aktív szerhasználókat a tűcserén keresztül tudjuk a legjobban bevonni az ellátásba. Ha nincs fecskendő, jóval kevesebben jönnek, de ha újra van, akkor azonnal visszatérnek. 2012-ben januártól áprilisig támogatás híján be kellett zárnunk, majd egy újra kiírt pályázatnak köszönhetően áprilistól már limitált nyitva tartással újra kinyitottunk, de a korábbi működésünk csak 2012 év végén állt helyre. A kliensek kevesebb, mint egy hónap alatt visszataláltak. A tűcsere mellett igyekszünk magasabb küszöbű szolgáltatásba terelni őket.
DR: Mennyiben változtak a szolgáltatásaitok az elmúlt időszakban?
PT: A nagyszámú hajléktalan kliens miatt komplexebb szolgáltatást is kell nyújtanunk és nekünk is át kell gondolnunk, hogy mit vállalhatunk magunkra és mit nem. Korábban például tudtunk adni más szervezetektől kapott adományokat, például ruhát vagy élelmiszert, ami korábban jól működött, de ha most is ezt tennénk, akkor rögtön sorok állnának az ajtó előtt, akiknek a nagy része nem a mi célcsoportunkból érkezne és a lakók is szólnának. Szívesen adnánk, de utána be is zárhatnánk, és nem láthatnánk el az alapfeladatunkat. Ugyanez a helyzet az OEP által biztosított éves HIV/Hepatitis kampányszűréssel is, amihez motivációként ezer forintos étkezési jegy jár. Itt is azt látjuk, hogy ami korábban működő módszer volt a kliensek szűrésében, most olyanokat vonz be, akiket később nem fogunk látni és adott esetben nem is intravénás szerhasználók.
DR: Mik azok a kliensekre szabott szolgáltatások, amik most is biztonsággal működnek?
PT: Előgondozási együttműködésben vagyunk a rehabilitációt végző komlói Leo Amici Alapítvánnyal, ami azt jelenti, hogy az egyik kolléga – aki a Leóban is dolgozik segítőként – szerdánként előzetes állapotfelmérést végez a Komlóra jelentkező budapesti kliensekkel. Rövidesen elterelést is tudunk végezni. A kliensek Internetet tudnak használni nálunk, ami fontos az egymás közötti kommunikációjukban, mert mobiljuk általában nincs. Ruhát mosunk, segítünk a különböző okmányok beszerzésében, egészségügyi problémák esetén a kórházba irányítjuk őket – szerencsés helyzet, hogy pont a Péterfy és a Korányi kórházak között vagyunk, úgyhogy csak az út másik oldalára kell átmenniük. Járunk az utcára drogszemetet szedni, bár a kerületben keveset találunk. Van Hepatitis/HIV és terhességi tesztünk, illetve egy szociális adománybolt adományaként ruhákat is tudunk adni. Jelenleg viszont az ártalomcsökkentő eszközökben nagyon korlátozottak vagyunk: fecskendőből maximum ötöt tudunk kiadni, hiába hoznak vissza többet. Szűrőt, főzőedény, papírzsebkendőt és meleg teát tudunk adni mellé – jelenleg ennyi fér bele. Azért kell ennyire limitálnunk a kiadott eszközöket, hogy a lehető legtöbb ideig kitartson, talán az év végéig, mert nem tudjuk, hogy a jövőben lesz-e forrásunk. Miután kiírják az idei pályázatokat és a feltételeket, mi is okosabbak leszünk.
DR: Mennyire tudjátok követni, hogy éppen milyen szereket fogyasztanak a klienseitek?
PT: Mostanában indult egy izgalmas Európai Uniós projekt, amiben mi is benne vagyunk. 2016 végéig tart, és több szervezet vesz benne részt Debrecenből, Szegedről, Budapestről, Miskolcról és Soroksárról, illetve a környező országokból. A projekt lényege, hogy a visszahozott fecskendőket elszállítják a debreceni toxikológiai laborba, ahol bevizsgálják őket. Az eltérő gyűjtési módszer technikailag plusz munkával jár, viszont így végre nem egy évet kell várnunk arra, hogy megtudjuk, milyen szereket használtak tavaly, aminek addigra már semmi relevanciája. Ehelyett havonta kapunk friss adatokat a laborokból. Ha a tűcsere programot ellehetetlenítik, akkor ezt a programot sem tudjuk végezni, pedig jelenleg mi adunk le a legtöbbet, havonta 800 fecskendőt. Ha nem tudunk cserélni, akkor nem fognak ennyit behozni. Külön gyűjtjük most a kliensek által behozott fecskendőket, megkérdezzük tőlük, hogy milyen szert akartak használni és a bevizsgálás alapján vissza tudunk nekik jelezni arról, hogy valójában mit is használtak. Pár hete jött meg az első eredmény, heroin egyáltalán nem volt, csak metadon, főleg dizájner drogokat találtak és a felütéshez használatos szereket.
DR: Mi a legfontosabb fejlesztési igény, amit a jövőben szeretnétek megvalósítani?
PT: Szeretnénk komplexebb szolgáltatást nyújtani, akár egy szenvedélybeteg nappali ellátást vagy egy közösségi ellátást, amit a kliensszám abszolút indokolna. Azért vagyunk csak napi négy órát nyitva, mert a jelenlegi finanszírozásba több nem fér bele, de több támogatás esetén különválaszthatnánk például délelőttre a nappali ellátást és délutánra a tűcserét. Látjuk azt, hogy a klienseknek igénye lenne több időt eltölteni itt, hogy többet tudjunk velünk egyénileg foglalkozni. Jó lenne annyi plusz kapacitással rendelkezni, hogy el tudjuk őket kísérni a kórházig vagy a hajléktalan szállóig. Sajnos arra az esetre is gondolnunk kell, ha a tűcsere szolgáltatásunk ellehetetlenül, mivel tudjuk benntartani a klienseket? Ezen optimális esetben nem kéne törni a fejünket, de mindenképpen az ellátás bővítése az, ami járható útnak tűnik. Jó lenne, ha néha egy belgyógyász is lenne nálunk, aki alapszinten el tudná látni a klienseket. Rá talán hallgatnának, ha ő mondaná, hogy be kell menniük a rendelésre, mert különben ez és ez fog történni velük. Ettől most sajnos elég messze vagyunk. Ha lenne lehetőség az ellátást a szolgáltatók elképzelése szerint alakítani, akkor nagyon jó dolgokat lehetne csinálni.
Utolsó kommentek