A videojáték-függőség nem sokban különbözik az alkoholizmustól, és most már hivatalosan is a mentális zavarok, gyógyítandó betegségek közé sorolja az Egészségügyi Világszervezet.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) utoljára 1992-ben frissítette azt a listát, amelyben a betegségeket osztályozzák. Az új javaslat szerint a listán már szerepelni fog a videojáték-függőség is. Ez egy olyan tartós, vagy visszatérő viselkedés, amiben a játék előbbre való a hétköznapi dolgoknál. Rosszabb esetben kiszorulnak a család és a barátok is, a függő egyedül marad, csak a játék teszi ki az élete nagy részét.
FÓKUSZBAN A FIATAL KOROSZTÁLY
A tünetek nem sokban különböznek más függőségtől és sokszor társulnak, például a túlzott alkoholfogyasztással vagy szerencsejátékkal. Ez leginkább a fiatalokat, a 14–20 éves korosztályt érinti. De az sem kizárt, hogy később válik valaki függővé, felnőttkorban.
– A serdülők és a fiatal felnőttek azok, akiket a probléma leginkább érinthet. Bár klinikai vizsgálatok nincsenek, a kérdőíves felmérések alapján néhány százalék lehet az, akiknek érdemes lenne szakemberhez fordulni, segítséget kérni. A WHO döntésének egyik hatása lehet, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy komolyabban kell kezelni a játéktól való függést – mondta a Borsnak dr. Demetrovics Zsolt addiktológus-professzor, az ELTE Pszichológiai Intézetének igazgatója.
A MÉRTÉK A FONTOS
A szakemberek szerint keretek közé kell szorítani a játékot, a számítógépezést, de a tévézést is. Ha azt veszi észre a szülő, hogy a tinédzser gyereke már semmit sem csinál, csak a szobájában ül a gép előtt, nem eszik, nem alszik, és a barátairól sem hall egy szót sem, akkor érdemes pszichológushoz fordulni.
– A játékfüggőnek már nem is jelent igazi élményt a játék, hanem inkább feszültséget generál. Emiatt változik meg a viselkedése is, ezt kell visszafordítani. Ezt lehet a klasszikus módszerekkel, mint az anonim játékfüggők klubja, vagy speciális programmal. Jelenleg erre a Nyírő Gyula kórházban van lehetőség, amivel újra felépítik a függő életét, és napirenddel szabályozzák a játékkal töltött időt – mondta lapunknak Hazag Anikó, pszichológus.
ÁLLAMI KORLÁTOZÁS
Számos ország próbál valamit kezdeni a játékszenvedéllyel. Dél-Koreában a törvény tiltja, hogy 16 éven aluliak éjfél és reggel 6 óra között online játékokat játszhassanak. Japánban a játékkal eltöltött bizonyos idő után figyelmeztetik a játékost, Kínában pedig az internetszolgáltató korlátozza a játékokkal eltölthető időt.
Internet:A közösségi oldalakon az állandó jelenlét okozhat függőséget. Ma már ott tartunk, hogy vannak, akik nyaraláskor sem tudnak kikapcsolódni.
Munka:Az igazi munkamániások a folyton túlórázókból kerülnek ki legkönnyebben. Előbb csak néhány óra, majd jönnek a hétvégi pluszórák, végül szinte a munkahelyén él a dolgozó.
Vásárlás: A szükségletből könnyen válik mániákus vásárlóvá az ember úgy, hogy már felesleges dolgokat is muszáj megvennie. Ha pedig odáig is eljut, hogy nem telik el úgy nap, hogy vegyen valamit, a probléma komollyá is válhat.
A rendezvény egyik legfőbb célja, hogy a betegeket biztosítsa arról, van segítség és kapaszkodó számukra is.
Előbújtak a névtelenségből az alkoholisták. A szenvedélybetegek a Józanság Napja elnevezésű programsorozat részeként meséltek problémáikról. A hatodik alkalommal megszervezett rendezvény célja az, hogy felhívja a társadalom figyelmét arra: van kiút a bajból, csak kérni kell.
Egy kört alkotva ültek egymás mellett a szenvedélybetegek, akik sorra mesélték el, milyen problémákat okozott életük során az alkohol. Mező Ferenc is őszintén beszélt arról, hogy 17 évesen már megjárta a detoxikálót, de most, 47 évesen alkoholizmusa már a múlté.
- Én azt mondom és vallom is, hogy nekem alkoholistának kellett lennem, hogy tudjam értékelni azt, ahol most hol tartok. 490 napja nem fogyasztottam alkoholt - árulta el Mező Ferenc.
Ilyen nyitott ülések keretében ismerkedhettek meg az érdeklődők az önsegítő csoportokkal, a Józanság Nap részeként. A program szervezői azt szeretnék elérni, hogy a jövőben szorosabb legyen a csoportok és a közösségi ellátásban dolgozók együttműködése.
- Egy új módja a segítésnek a támogatott lakhatás, ennek az új formának a lehetőségeit is átgondoljuk. Azt, hogy hogyan tudnak az önsegítő csoportok és ezen intézmények, illetve ellátási formák egymással együttműködve segíteni - mondta el Berényi András, a Forrás Lelkisegítők Egyesülete elnöke.
A Józanság Napi rendezvényt hatodik alkalommal szervezték meg. Legfőbb célja, hogy felhívja a társadalom figyelmét, hogy van kiút a szenvedélybetegségből.
- A szenvedélymentesség elérhető. Ha valaki lejön a szerről, alkoholról, utána segítséget kérve ezt lehet hirdetni, hiszen van lehetőség, kapaszkodó: ez a napnak az üzenete. Van segítség, kérjék! - mutatott rá Papp Csaba, a Debreceni Kábítószerügyi Egyeztető Fórum társadalmi elnöke.
A programok szombaton az Attila téri görög katolikus templomban folytatódnak, ahol délben a történelmi egyházak képviselői közösen imádkoznak a szenvedélybetegség következtében elhunytakért.
Ez nem lesz egyszerű. A nedves Magyarországról Debrecenben
A probléma mélyére ásnak.
Szó lesz az alkoholizmus típusairól, a genetikai hajlamosító tényezőkről, a kialakulás biológiai, társadalmi okairól, az alkoholfogyasztási tudatosságra nevelés hiányáról.
Nedves Magyarország - Az alkohol rossz öngyógyítási kísérlet címmel hallhatunk előadást a Nagyerdei Víztorony H2O Galériájában január 30-án, kedden 18 órától.
Hogyan ismerhető fel az alkoholizmus, mit tehetünk ellene?
Erre a kérdésre fókuszál a Mindset Pszichológia Debrecen negyedik Pszicho-Kávéháza. Előadást tart a Terézanyu-díjas Kucsinka Gabriella Nedves Magyarország – egy pohár sok, ezer kevés címmel. A kerekasztal-beszélgetés az alkoholfüggőség genetikai, kulturális, társadalmi okait keresi, a témában a társas nyomás és a megküzdés pszichológiai szempontjait tárja fel. A rendezvény a lélektan iránt érdeklődők mellett azokhoz szól, akiket a szülő-gyermek kapcsolatban vagy a másnapos munkavégzésben érint a problémás ivással együttélés.
A negyedik debreceni Pszicho-Kávéház előadója Kucsinka Gabriella újságíró, vállalkozó, a Hangák – Zöldre Érett Nők Közösségének alapítója, 2013-ban fődíjasa a Rácz Zsuzsa írónő által alapított Terézanyu Klub és a Richter Gedeon Nyrt. közös pályázatának.
Pályaművében őszintén tárta fel kapcsolatát alkoholista édesanyjával.
Mostani előadása a családon belüli alkoholizmusról szól, a gyermek és a mérgező szülők együttéléséről, a titkolózásról, a felismerésről, a játszmákról. És a közös küzdelemről, melynek során a szeretet, a folyamatos önismereti munka, a bizalomra és intimitásra épülő párbeszéd vezethet el a gyógyuláshoz és egy újra kiteljesedő élethez.
A kapcsolódó kerekasztal-beszélgetésben
szó lesz az alkoholizmus típusairól, a genetikai hajlamosító tényezőkről, a kialakulás biológiai, társadalmi okairól, az alkoholfogyasztási tudatosságra nevelés hiányáról.
„Itthon a társaság leghangosabb embere gyakran meg akarja mondani, ki, mikor, mit és mennyit igyon. A társas nyomás megfelelési kényszerbe löki azokat, akik híján vannak a tudatos ivási kultúrának” – mondja dr. Holló Gábor, a kerekasztal biológus tagja.
Az alkoholfogyasztás szenvedélybetegségbe fordulása kiemelt témája lesz a beszélgetésnek. „Az alkohol egy könnyen hozzáférhető eszköz a szorongásoldásra, ugyanezt a hatást nehéz mással kiváltani. Az ivás akkor válik veszélyessé, ha beindul a titkolózás. A tagadás viszont gátolja a beavatkozást, a kezelés csak a beismeréssel kezdődhet, a cél a helyettesítő megtalálása”– foglalja össze a megküzdés nehézségeit dr. Csörsz Ilona klinikai szakpszichológus.
A kerekasztal tárgyalja azt a helyzetet is, amikor az alkoholproblémával küzdő felnőtt egyben szülő is. „Az alkoholizmus rossz öngyógyítási kísérlet. Ha a szülő a negatív érzelmi állapotokkal való megküzdésre használja az alkoholt, akkor ezt a mintát adja tovább gyermekének is. A problémás ivó szülők gyermekei nagyobb fogékonyságot mutatnak a szerhasználatra és fokozottabban jelennek meg náluk mind a szorongásos, mind a hangulatzavarok”– állítja Dr. Szemán-Nagy Anita klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta.
A filmművészetben, a szépirodalomban az önkontroll és kényszeresség küzdelmeként ábrázolódik az alkoholfüggőség; Dr. Oláh Szabolcs irodalomtudós olyan példákat ígér, melyekben „a bódító szer utáni fizikai sóvárgás miatt a cselekvőképesség elszakad az akarattól”.
A kerekasztal-beszélgetést Gerhát Réka okleveles pszichológus, a Mindset Pszichológia szakújságírója moderálja.
A Mindset Pszichológia Debrecen Pszicho-Kávéházában izgalmas előadások, intenzív és konstruktív beszélgetések, barátságos kávéházi hangulat várja az érdeklődőket. A Mindset Pszichológia Debrecenben szerkesztősége 2017-ben nyitotta meg Pszicho-Kávéházát. Célja, hogy széles rétegekhez juttassa el a tudományosan megalapozott pszichológiai gondolkodást. A Kávéház kéthavonta ad alkalmat arra, hogy Debrecenben alternatív pszichológiai kulturális közösség teremtődjön meg.
A rendezvény minden alkalommal egy előadással kezdődik, ehhez kapcsolódik egy interaktív kerekasztal-beszélgetés. Az előadást pszichológus vagy az adott téma pszichológiai vonatkozásaiban jártas szakember tartja. A kerekasztal-beszélgetés négy állandó tagja különböző tudományterületeket képvisel: pszichológia, biológia, irodalom- és kommunikációtudomány. A beszélgetés végén lehetőség van arra, hogy az érdeklődők feltegyék az előadás és a szakmai diskurzus során felmerült kérdéseiket.
A gyerekvállalástól az alkoholizmusig – kötetlenül.
A Pszicho-kávéház Debrecen egyik legújabb színfoltja. Miről is szól és mitől tud telt házzal működni szinte minden alkalommal? Az eseményt minden alkalommal nagy érdeklődés övezi, tudtuk meg Kun Anettől, aki tagja a Pszicho-kávéház szervezői csapatának.
– A pszichológia velünk, emberekkel foglalkozik, a mi életünkkel. Ez pedig nyilvánvalóan mindenkit foglalkoztat. Igyekszünk minél többféle témában ismereteket átadni, közérthető formában. Felgyorsult világban élünk, ahol nincs hangsúly fektetve az önismeretre, a kapcsolatokon való gondolkozásra, nincs minőségi beszélgetésekre, elmélyedésre szánt idő. Az emberek emiatt érezhetnek egy hiányt.
Ahol mindenki véleménye fontos
Rendszerint olyan témákat dolgoznak fel, amelyek korosztálytól, nemtől, érdeklődési körtől függetlenül izgalmasak lehetnek bárki számára.
– A Pszicho-kávéház ötlete onnan jött, hogy szeretnénk minél több emberhez eljuttatni fontos információkat, eredményeket a pszichológia területéről, hangsúlyozta Trombitásné Miterli Gertrúd, az esemény koordinátora. – Ebben a műfajban formabontóak vagyunk, hiszen nem egy “celeb” pszichológus tart előadást másfél-két órán keresztül, hanem egy kb. 40 perces előadás után következik egy kerekasztal-beszélgetés, ahol további négy szakember (Csörsz Ilona klinikai szakpszichológus, Holló Gábor biológus, Oláh Szabolcs irodalmár és kommunikációs szakember, illetve Szemán-Nagy Anita klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta) osztja meg gondolatait, esetleg mondhat ellent az előadás témájáról. Ezután mindig lehetőséget adunk a közönségnek is, hogy feltegyék kérdéseiket.
– Nagyon fontos volt számunkra, hogy olyan embereket tudjunk magunk mellett, akik megbízható, minőségi tudást tudnak átadni a közönségnek, és akik szívesen végzik ezt a feladatot – mondta Kun Anett.
Az esemény különlegességét az adja, hogy a közönség interaktív részese a beszélgetésnek, elmondhatja gondolatait az adott témában. Nincsenek jó vagy rossz gondolatok, csak más-más megközelítések.
Szellemi táplálék
Az esemény sok fiatalt vonz, akiket nem csupán a pszichológia érdekelhet, hanem kikapcsolódni vágynak.
– Azért kávéház, hogy ne tanórahangulat uralkodjon – bárki fogyaszthat egy-egy italt a kedvére, az esemény után a helyszín további szórakozási lehetőségeket is kínál. Szuper beszélgetéseket indíthat el egy ilyen Pszico-kávéház egy baráti körben; így jobban megismerhetik egymás véleményét is. A bulik segíthetnek kiengedni a gőzt, de fontos, milyen szellemi táplálékot veszünk magunkhoz – taglalta a programsorozat koordinátora.
A legutóbbi eseményük arról szólt, mi minden változik a családban egy kisbaba születésével. Ferenczi Beáta, a debreceni Életpszichológia szakmai közösség alapítója, családterapeuta, klinikai gyermek szakpszichológus és szüléstámogató, szüléskísérő dúla volt az előadás meghívott vendége, aki maga is átélte a szülővé válás nehézségeit és szépségeit. A kerekasztal-beszélgetés rendkívül izgalmasra sikerült, hiszen tagjai mind másképpen látták az apává vagy anyává formálódást.
A következőPszicho-kávéházjanuár 30-án lesz a Nagyerdei Víztoronyban, melynek témája az alkoholfüggőség.
Nincs egyedül. Élete során sok embernek van öngyilkossági gondolata. Az öngyilkossági gondolatok, érzések nem jellemhibára utalnak, nem jelentik azt, hogy Ön őrült, bolond, gyenge jellem vagy zavarodott. Pusztán annyit jelent, hogy jelenleg több fájdalmat él át, mint amennyivel meg tud küzdeni. Ez a fájdalom jelenleg mindent elárasztónak és örökkévalóságnak tűnik. De idővel és megfelelő támogatással túl tud lenni ezeken a problémákon és a fájdalmas, öngyilkossági érzések elmúlnak. Öt dolog, amit tehet, ha éppen most öngyilkossági gondolatai vannak
1. Ígérje meg, hogy most rögtön nem tesz semmit Még ha sok fájdalma is van, adjon magának időt! Ígérje meg magának: “Várok 24 órát és ez idő alatt nem teszek semmi drasztikusat.” Vagy várjon egy hetet!
Fontos, hogy egy dolog gondolni valamire, és más megtenni azt. Az öngyilkossági gondolatoknak nem kell valósággá válniuk. Nincs határidő, senki sem sürgeti Önt, hogy valósítsa meg ezeket a gondolatokat most rögtön. Várjon. Várjon, és tegyen különbséget, hagyjon elég távolságot az öngyilkossággal kapcsolatos gondolatok és a tényleges öngyilkosság között.
2. Kerülje a drogokat, az orvos által nem felírt gyógyszereket és az alkoholt Az öngyilkossági gondolatok még jobban felerősödhetnek, ha drogot, alkoholt vagy más tudatmódosító szert vesz magához. Fontos, hogy ha reménytelennek érzi a helyzetét, öngyilkosságon gondolkodik, akkor ne szedjen be olyan gyógyszert, amit nem írt fel orvos, illetve ne igyon alkoholt.
3. Tegye biztonságossá környezetét Távolítson el minden olyan dolgot a környezetéből, amivel árthat magának, pl. tablettákat, késeket, pengét, lőfegyvert, kötelet. Ha erre nem képes, menjen olyan helyre, ahol biztonságban érzi magát. Ha gyógyszer túladagolását fontolgatja, adja oda a gyógyszereket valakinek, aki később, a megfelelő időben, majd vissza tudja adni magának.
4. Van rá remény! - Az ember túl tud lenni nehéz helyzeteken Akik Önhöz hasonlóan rosszul érzik magukat, még ők is túl tudják élni ezeket az érzéseket. Van rá remény! Jó esély van rá, hogy túl fogja élni ezeket a nehéz érzéseket, még akkor is, ha most nagyon gyűlöli magát, reménytelennek, egyedülinek érzi magát. Csak adjon magának időt és ne próbáljon egyedül kikeveredni ebből, kérjen segítséget!
5. Ossza meg öngyilkossággal kapcsolatos gondolatait mással Az öngyilkossági gondolatokkal, érzésekkel, szándékkal való megküzdés első lépése sokak szerint az, hogy beszéljünk valakivel, akiben bízunk. Lehet ez egy barát, háziorvos, terapeuta, pszichológus, tanár, edző vagy egy telefonos segélyszolgálat munkatársa is. Találjon valakit, akiben megbízik és meséljen neki, hogy milyen rossz dolgokat él át most. Ne hagyja, hogy a félelem vagy a szégyen visszatartsa a segítségkéréstől! Csupán az, ha beszél valakivel arról, hogyan jutott el erre a lelki mélypontra, sok feszültséget szabadíthat fel és segíthet a problémákkal való megküzdésben.
Van remény, van segítség. Ha úgy érzi, hogy krízisben van, hívja a 116-123-as ingyenes telefonszámot!
Továbbá keresse fel honlapunkat, melyen információkat talál ahhoz, hogy jobban megértse jelenlegi állapotát, érzéseit, illetve tájékoztatókat olvashat, hogy mit tehet, hova fordulhat, ha Önnek vagy ismerősének, hozzátartozójának segítségre van szüksége.
Tudják mi a divat manapság, a részeg, drogos fiatalok körében? Hogy ki tud nagyobbat rúgni egy hajléktalanba. Három fiatal fiú ellen emelték vádat, mert utcán élő nincsteleneket vertek, rugdostak meg részegen. Hogy miért? Szórakozásból tették. Az egyikük még csak 14 éves. A város mindenkié mozgalom felvonulást tartott a hétvégén, azt szeretnék elérni, hogy a lakhatás alapvető joga legyen mindenkinek. Tehát akinek nincs pénze venni, az kaphasson szociális bérlakást, illetve ne lakoltassák ki azokat, akiknek nincs hova menniük. Irány a Deák tér, az aluljáró.
A drogfüggőség olyan téma, ami a mai napig sok helyen tabunak számít. Pedig a függőség, legyen szó alkohol-, gyógyszer-, drog-, vagy akár szerencsejáték-függőségről, rengeteg családot szakít szét, tesz tönkre. Bajzáth Sándoraddiktológiai konzulenssel, azaddikt.huoldal készítőjével beszélgettem, aki maga is hosszú éveken keresztül volt aktív drogfogyasztó, sőt függő.
Mikortól beszélhetünk függőségről?
Akkortól, ha az adott szer használata kényszeressé válik, a szerfogyasztó elveszti az irányítást és az élete irányíthatatlanná, kontrollálhatatlanná válik A szerhasználat a szociális és egyéb kapcsolatai rovására megy, függetlenül a használt szer típusától, beszélhetünk akár alkoholról, drogról, gyógyszerről, vagy egyéb viselkedési függőségekről. Alapvetően nem drog- és alkoholellenes, inkább felépülésbarát vagyok. Nem a használt szerrel van többnyire a probléma, hanem a szerfogyasztó személyiségével. A szerekkel lehet élni és visszaélni.
Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás
Van olyan, hogy valaki bizonyos mennyiség elfogyasztása után függővé válik, míg másoknak ehhez sokkal több szer vagy idő kell? Lehet egyénfüggő a függőség?
Természetesen, de például a rendszeres, nagy mennyiségű alkoholfogyasztás valószínűleg előbb vagy utóbb komoly testi és lelki függőséghez fog vezetni.
Milyen a függőségre hajlamos személyiség?
Mindenképp vannak benne gyerekkorból hozott hiányok, amelyeket igyekszik a lehető legkönnyebb módon kompenzálni. Ekkor jönnek képbe a szerek vagy bizonyos viselkedési függőségek (szerencsejáték, sport, szex), amikre aztán nagyon könnyen rá tud kapni. Talán minden függőségnek az eredője, hogy van valami hátrányunk, amit le akarunk dolgozni és folyamatosan próbáljuk magunkat utolérni. Ezek a hiányok általában diszfunkcionálisan működő családokból hozott feldolgozatlan traumák.
Vannak erre hajlamosító tényezők, mint például a válás, a családon kívül nevelkedés, az alkoholista szülők, a bántalmazás, a szexuális abúzus.
A szerek egy ideig tudják oldani a szorongást, a hiányt, de ez egy idő után már kevés lesz. Ekkor a használó előbb elkezdi emelni az adagokat, egyre több szer kell ugyanannak a hatásnak az eléréséhez, majd új anyag után néz, kombinálni kezdi őket és ez a folyamat egyre erősödik az addikció progresszivitásából kifolyólag.
Dávid bűne az volt, hogy elszívott egy spanglit. Egy éven át folyamatosan büntették érte.
Mik lehetnek az első jelek?
Talán az, hogy megcsinál olyan dolgokat, amelyeket korábban soha nem gondolt volna. Leépülnek a baráti és munkakapcsolatai, kezdi elhanyagolni a munkáját, családját, párkapcsolatát, szélsőséges esetben a gyerekeit is. Egyre tolja ki a határokat, megjelenik a titkolózás, az ígérgetés, a hazudozás, a lopás, az erőszak, és a felhasználó magával kapcsolatosan is egyre igénytelenebbé válik, ami látszik öltözködésén, tisztálkodási szokásain.
Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás
Ez a folyamat annak ellenére sem áll meg, hogy a környezetében lévők felhívják a figyelmét arra, hogy valami nincsen rendben, változtatni kéne. Az illető válasza erre a általában hárítás, tagadás, projektálás, racionalizálás, bagatellizálás. Ilyenkor jönnek a “de mások is ezt csinálják, a többiek többször csináljak, ez csak könnyű drog, én tudom kontrollálni” kezdetű mondatok. A függő elhiteti saját magával, sőt, olykor a környezetével is, hogy tudja irányítani a függőségét.
De ezek soha nem igazak? Nincs olyan, hogy valaki tényleg tudja irányítani a függőségét?
Szerintem nem, vagyis csak egy ideig irányítható a függőség. Az ugyanis attól függőség, hogy progresszív, irányíthatatlan és akár halálos is lehet. Az addikció énvédő mechanizmus, önmedikalizáció, ami bizonyos esetekben annyiban lehet viszonylag pozitív, hogy
Megvédheti az illetőt életének olyan traumatikus szakaszában, amit józanul nem bírna el, akár bele is őrülne vagy öngyilkossá válna.
Lehet különbséget tenni függőség és függőség között? Van-e olyan szer, ami egészen rövid idő alatt kicsinál, illetve van-e olyan, amivel tovább lehet húzni?
Hogyne, a különböző szereknek különböző az addikciós potenciálja, teszem azt, a heroin nagyon hamar alakít ki erős lelki és fizikai függőséget, míg az alkoholnál ez egy jóval hosszabb folyamat. Ugyanakkor itt meg kell jegyeznem, hogy az alkohol az egyik legerősebb és legpusztítóbb méreg, amit rengetegen használnak, ám legális. Érdemes megkülönböztetni a fizikai és a lelki függőséget is. Én a lelki függőséget tartom komolyabbnak. A fizikai elvonás csak rövid időre korlátozódik, míg a pszichés függőség egy életen át megmarad.
Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás
A már említett heroin esetében mindkét típusú addikció rendkívül erős, de ott van például a kokain, amelynél a testi függőség elenyésző, ám ezzel szemben a lelki ragaszkodás elemi erejű, ezért is nehéz róla lejönni.
A marihuána társadalmi elfogadottsága igen magas, a fizikai elvonása igen csekély, arról viszont kevés szó esik, hogy mennyire komoly pszichés függőséget okozhat, ebben az értelemben sunyi szernek tartom. Ezt kérdésedre reagálva, „hosszú ideig lehet húzni”. Lehet a használatát bagatellizálni:
Ez csak fű!
Ez megnehezíti a vereség beismerését is függők esetében. Ennek ellenére el tudom fogadni, hogy egy nem függő típusú személyiség tud vele ugyanúgy kontrollal, rekreációs módon élni, mint egy szociális alkohol fogyasztó. Pozitívuma, hogy a hatásmechanizmusa ismert, túladagolni nem lehet.
Mi végzi a legnagyobb pusztítást?
Szerintem a dizájnerdrogok. Ezek a szerek nagyon olcsók, könnyen hozzáférhetők és rövid idő alatt hatalmas pusztítást visznek véghez. Emellett azért is veszélyesebbek, mint mondjuk az ismert kemény drogok, mert nem lehet tudni, mit tartalmaznak, milyen a hatásmechanizmusuk, így sokszor arról sincs fogalma az orvosoknak, hogy mivel tudnak segíteni, nincs rá kezelési protokoll.
Alkohol- vagy heroinelvonás esetén lehet tudni, milyen reakciók várhatók a beteg részéről, de a dizájnerszereknél szinte bármi előfordulhat.
Talán nem túlzás, ha azt mondom, hogy ezek az anyagok gyakorlatilag mérgek, amelyek intravénás használata nagyon hamar leépíti az embert. A dizájnerdrogok pszichés hatásai nagyon súlyosak lehetnek, sok esetben ezeknek a drognak a használata annyira hazavágja az elmét, hogy hiába jön le róla fizikailag, hosszantartó vagy maradandó pszichés károsodást szenved.
A rossz családi környezet vagy a rossz társaság tehet inkább a függőségről?
Ezek azért kicsit sem ilyen könnyen leegyszerűsíthető dolgok, egy azonban biztos: a függőség egy családi betegség, amelyet kezelni kell, ebben a helyzetben a gyerek pedig csak egy tünethordozó. Ahol drogfüggő fiatal van, ott valószínűleg a családi környezetben sincs minden rendben, hiszen ha valaki egy destruktív, bántalmazó családi közegben nő fel, akkor nagyobb valószínűséggel fogja valamilyen szerek segítéségével keresni a boldogságot, a jó élményt. De hasonló lehet a helyzet akkor is, ha az egyén egy túlszerető közegben nő fel, ekkor a gyerek a saját függetlenségét fogja keresni a kábítószerek, a drogok által.
Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás
Én úgy gondolom, hogy ha egy gyerek megkapja a megfelelő érzelmi támogatást, és ezután kipróbálja a füvet, nem fog rászokni, ha emellett vannak célok az életében, jóban van a családjával, jó érzés neki hazamenni, akkor kevésbé lesz számára vonzó, hogy az utcán a junkie-k között töltse az idejét. Ha valaki alapvetően jól érzi magát a bőrében, hiába jön néha szembe egy spangli, az nem fog akkora pluszt jelenteni, hogy azért ott akarja hagyni a működőképes életét. Ha nem érzi jól magát a családjában, akkor jöhet a „rossz társaság”.
Mit lehet tenni, ha érezzük, hogy baj van?
A szülő szempontjából elsősorban az a legfontosabb, hogy legyen megértő és legyen kész a párbeszédre. Emellett viszont fontos az is, hogy szülő ne finanszírozza a drogfüggő gyereke függőségét. Ettől a viszony persze elmérgesedhet, de a szerhasználó csak akkor fogja elhatározni magát arra, hogy letegye a szert, ha már eléggé szarul érzi magát, ha már erősebb a fájdalma annak, amiben benne van, mint az újtól, az ismeretlentől, a józanságtól való félelem. Amikor eléri a mélypontot, akkor határozza el magát, hogy segítséget kér. Ekkor a függők egy része elindul a gyógyuláshoz vezető úton, a másik fele pedig, csúnya kifejezés, de megy a levesbe.
Könnyen hozzáférhető, olcsó, gyors megoldásnak tűnik szorongások kezelésére, ugyanakkor addiktív és zombivá tesz. És begináztatásra is alkalmas. Új ellenség jelent meg a brit drogok elleni harc színterén.
Egyesek szorongásaikat, lelk problémáikat kezelik vele, mások egyszerűen drogként használják - egyre népszerűbb a Xanax nevű, itthon is ismert nyugtató a brit tinik körében, írja a Guardian. Egyes kutatások szerint az öt legnépszerűbb drog között szerepel a fiatalok körében a generikus származékain keresztül könnyen (akár a neten) és olcsón hozzáférhető Xanax a kannabisz és az alkohol mellett. A politikusok is felfigyeltek a problémára, a munkáspárti Jonathan Asworth árnyék-egészségügyi miniszter sokkoló sztorikat hallott, szerint növelni kell a tudatosságot, a fiataloknak meg kell érteniük, hogy a tűzzel játszanak. Karácsonykor is sok fiatalt kellett kórházba vinni, az essexi rendőrség pedig kampányt folytatott szilveszterkor a gyógyszer és eyéb, vényköteles szerek használatának ártalmairól. Volt olyna fital, aki 300 tablettát vett a dark weben és az iskolában árulta őket. A Xanax addiktív, és 2017 novemberében Lil Peep a 21 éves rapper is Xanax-, illetve fájdalomcsillapító-túladagolásban halt meg Amerikában. A tinik körében a divat, a többiek által diktált minták miatt is gyorsan terjed a szer. a fiatalok nem tudnak mit kezdeni a paranoiával és szorongásokkal, keresnek valamit, amitől jobban lesznek - "és a többiek adnak nekik valamit, amitől átmenetileg jobban lesznek". És a nemcsak azért veszélyes: szakértők szerint gina-szerű hatásai is lehetnek, mivel zomibvá teszi a használóját, akivel bármit meg lehet tenni, később amnéziaszerű állapotot is okoz.
Sokféle szabadulószobáról hallottunk, de olyanról, amiben egy drogfüggő tinédzser tudatából kell kitörni, még nem.
Egy drog- vagy alkoholfüggő elméje nem kellemes hely. Legalábbis lehet olyan nyomasztó, mint azok a sötét földalatti pincék, ahol sorozatgyilkosok elől, titkos laborokból, kalózbarlangokból, horrorisztikus körülmények közül kell kiszabadulni csak a móka kedvéért. AXIII. kerületi Prevenciós Központban felépítettTudat-törőhasonlít hozzájuk abban, hogy itt is logikai feladatok útján kell megtalálni a kiutat meghatározott idő alatt, de céljaiban mindenképp különbözik a piaci alapon működő szabadulószobáktól: a 14-18 éves fiataloknak szólóVoltEgySzerdrogprevenciós program folytatásaként épült meg, és létrehozásában aNyírő Gyula Kórház-OPAI Drogambulanciamunkatársai is közreműködtek.
Fotó: Csudai Sándor / WLB
Érdekes, hogy a Tudat-törő aszabadulószobákklausztrofób légkörével ellentétben egyenesen barátságosnak tűnik. A pirosas megvilágításban egy kamaszfiú szobáját idézi meg, sokunk gyerekkorából ismerős berendezési tárgyakkal, játékokkal, könyvekkel, műanyagkatonákkal, a falon csüng a nagyszülők fekete-fehér fotója. A mélyben persze sötétebb titkok rejtőznek, és a lényeget kihámozni kicsit bonyolultnak tűnhet, hiszen lakatra zárt ládákból, szekrényekből kell őket elővarázsolni különböző feladványokkal, amelyekben Morse-kódok és egy műanyag agyban elrejtett kulcs is szerepelnek, és amelyek – ahogy minden szabadulójáték – főleg a résztvevők kooperációjára építenek. Animációk és hanganyagok segítik a tájékozódást,Kovács Krisztián színművészközreműködésével, aki azért került képbe, mertScherer Péterrel együtt már készített egy darabot a drogokrólA gyávacímmel.
Fotó: Csudai Sándor / WLB
A játékbandrogprevenciósinformációs anyagok keverednek a főszereplő életének fontos töredékeivel, ezeket megfejtve juthatunk ki a szobából, de a szabadulás csak másodlagos cél; a legfontosabb az, hogy a résztvevők megismerjék a szerhasználó életszakaszait, motivációit, sérüléseit és szorongásait. A széttört autóroncs és a rendőrségi villogó jelzi a sztori végkimenetelét, de ha ennél többet árulnánk el, rontanánk az élményen.
A 45 perces játékra 5-6 fős diákcsoportokat várnak, akikkel a végén közös beszélgetésen elemzik ki a történeteket. Jelenleg tesztcsoportokat fogadnak, ami azt jelenti, hogy előtte-utána kérdőívekkel tesztelik, hogy a játék hatására hogyan alakul a résztvevők szorongásszintje, észlelt hatékonysága, pszichoaktív szerek iránti sóvárgása. A kontrollcsoport tagjai tantermi keretek között vesznek részt drogprevenciós előadáson, és a kutatás eredményeképp összevetik majd a két prevenciós módszert.
Fotó: Csudai Sándor / WLB
Dr. Kapitány-Fövény Máté projektvezetőszerint a fiatalokat eléggé megfogja érzelmileg a szabadulós játék, visszajelzéseik alapján egyelőre úgy tűnik, jobban működik, mint a tantermi módszerek. A prevencióban amúgy is a „gamification” az új trend, és azt eddig is tudni lehetett, hogy a kooperatív tanulás hatékonyabb, mint az egyéni.
Kérdésünkre, hogy egy ilyen játékos prevencióvisszatartja-evajon a fiatalokat az alkoholizálástól és a különböző drogok kipróbálásától (hiszen a kortárs nyomás erős, és kamaszként az ember vagány akar lenni), a szakember azt válaszolta: azoknál az eseteknél, ahol a kipróbáláson már túl van a tizenéves, a szoba segítségével megismerhetik a hosszú távú következményeket, így a program a szerhasználat súlyosbodását is megelőzheti. Máté úgy látja, most nem drogoznak jelentősen többen, mint mondjuk tíz éve, de a fiatalok jellemzően hamarabb kezdik, és egészen más típusú szerekkel, ismeretlen és veszélyesebb dizájnerdrogokkal.
Fotó: Csudai Sándor / WLB7 kép
„Én úgy látom, a mai kamaszok bizonyos életterületeket tekintve koraérettebbeknek tekinthetőek, ugyanakkor impulzívabbak is, és addiktológiai értelemben a korszellem sem kedvez: a jelen emberideálja ugyanis lényegében egy stimulánsszer-használó: folyton pörög, minden körülmények között jó kedvű, „bevállalós”, csak a jelennek él, ennek megfelelni pedig nem könnyű” – mondta, és hozzátette: az is nehezíti az eredményes megelőzést, hogy a netnek köszönhetően ma már sokkal könnyebb megismerni, megszerezni és megrendelni a kábítószereket.
Tablettával már próbálkoztak, de az nem hatott elég gyorsan.
Egy gyorsan ható orrspray tesztelését kezdik meg hamarosan finn kutatók azt remélve, hogy a szer segítheti a szerencsejáték-függőség kezelését.
A speciális orrspray az opiátok – heroin, ópium, morfium – túladagolásának életveszélyes tüneteit visszafordító naloxont tartalmaz, amely blokkolja a függőség kialakulásában szerepet játszó dopamin termelését.
„A spray néhány perc alatt eljut az ember agyába, ezért nagyon hasznos lehet a szerencsejátékosok számára. Ha megkívánod a szerencsejátékot, csak spriccelj az orrodba” – fogalmazottHannu Alho, a Helsinkiben működő Egészségügyi és Jóléti Országos Intézet professzora.
A szakember szerint kollégáival január harmadik hetében kezdik meg azt a csaknem 130 önkéntes bevonásával zajló vizsgálatot, amely során a világon elsőként fogják tesztelni, hogy kezelhető-e orrspray-vel a szerencsejáték-függőség.
A vizsgálat résztvevőinek fele a valódi szert, míg a másik fele placebót fog az orrába fújni három hónapon át.
Alho szerint a kutatók korábban már próbálkoztak olyan tablettával, amely a naloxonhoz hasonló anyagot tartalmazott, de ez a módszer nem bizonyult elég hatékonynak, mivel a pirulának legalább egy órára van szüksége a felszívódáshoz.
A szakember rámutatott, mivel a szerencsejátékozás kényszere hirtelen csap le az emberre, ezért olyan gyógyszerre van szükség, amely gyorsan hat. (MTI)
Susan Forward szerint amikor úgy érezzük, hogy függetlenül másoktól jogunkban és szabadságunkban áll önállóan gondolkodni, érezni, viselkedni, akkor „definiáltuk” önmagunkat.Gyakran óriási a szakadék a szülők elvárásai és a gyermek vágyai között, az engedelmeskedés tudattalan kényszere pedig sokszor úrrá lesz rajta. Cikksorozatunk negyedik részében konkrét technikákat és viselkedési stratégiákat mutat meg, amelyek – ha te is érintett vagy – segíthetnek, hogy megváltoztasd destruktív sémáidat. Gerhát Réka pszichológus írása.
Ha még bizonytalan vagy abban, hogy merj-e szakszerű segítséget kérni, cikksorozatunk, valamint Susan Forward Mérgező szülők című könyve alapján elkezdhetsz önállóan dolgozni. (A bemutatott technikák sok esetben nem pótolják a terápiát, sokkal inkább kiegészítik azt.)
Életünk visszanyerésének folyamata az alábbi lépésekből áll:
Megbocsátás?
Megbocsáthatsz szüleidnek, de ezt az érzelmi nagytakarítás végén kell megtenned. Hiszen hogyan is ismerhetnéd be a szüleid elleni haragot, ha állítólag már megbocsátottál nekik?! A felszabadulás akkor következhet be, ha már feldolgoztad érzéseidet.
A konfrontáció kerülése
Kerüld a konfrontációt addig, amíg érzelmi vihar dúl benned!
Hiedelmeid megvizsgálása
Az alábbi lista alapján jegyezd fel azokat az állításokat, melyeket igaznak érzel önmagadra.
Hiedelmek listája (vö. Forward, 2014: 201)
Gondolkodj el azon, milyen további hiedelmek akadályozhatnak, és egészítsd ki a listád.
Érzelmeid megvizsgálása
Ha érzelmeidet mélyre eltemetted, az alábbi állítások kiindulópontot adhatnak, hogy felfedezd azokat.
Érzelmek listája (vö. Forward, 2014: 205)
Írj a listához minden érzelmet, de akár testi tünetet is, ami nem szerepel rajta. Ezek után tedd minden állítás végére a „mert” szót, majd rendelj hozzájuk egy hiedelmet a hiedelemlistádról. Amint megérted, hogy miből táplálkoznak az érzéseid, megtanulhatsz bánni velük.
A viselkedésformák megvizsgálása
Az alábbi felsorolás alapján jegyezd fel a rád vonatkozó destruktív viselkedésformákat, aztán egészítsd ki a listádat.
Amikor úgy érzed, függetlenül másoktól jogodban és szabadságodban áll önállóan gondolkodni, érezni, viselkedni, „definiáltad” önmagad.
Még ha bizonyos hiedelmeid azonosak is a szüleidével, lényeges, hogy önállóan dönts. A kompromisszumos megoldások sem minden esetben rosszak, a lényeg, hogy a kompromisszumot is szabad akaratodból válaszd.
„Képtelen vagyok” helyett „még nem tettem meg”
Ha azt mondod, hogy „még nem tettem meg”, kinyitsz egy ajtót, amely az új viselkedésformák felé vezet. Az átfogalmazás segít átkeretezned a véglegeset megváltoztathatóvá, s ezáltal reményt ad.
A konfliktusok kontrollja: reflexszerű reakciók helyett átgondolt válaszok
Ha nyugodt tudsz maradni, képes leszel megtartani a kontrollt. Ha nem védekezel, nem adsz támadási felületet.
Nem védekező válaszok listája (vö. Forward, 2014: 217)
Valós helyzetekben nehéz átgondoltan reagálni, ezért végezz el néhány szituációs gyakorlatot:
„Képzeld el, hogy veled szemben áll az egyik szülőd, és eleveníts fel egy feszültségkeltő párbeszédet köztetek. Gondold át az egymáshoz intézett szavakat.
Helyezkedj bele akár mindkét szerepbe, majd reagálj másképp a szülő negatív szavaira,
ahelyett, hogy a megszokott módon belemennél a játszmába.”
Ezt követően érzelmileg kevésbé telített helyzetekben (kollégákkal, barátokkal stb.) próbálj meg minél gyakrabban olyan kifejezéseket alkalmazni, melyek segíthetnek kivédened a konfliktusok elfajulását. Végül próbáld ki ezt a szüleiddel. Ne a legnagyobb problémával kezdj, hanem egyszerű szituációkkal.
Megszabadulás a felelősség béklyójától
Mondd el (akár tükör előtt) a benned élő sebzett gyermeknek, hogy „Nem Te voltál a felelős…”, és az alábbi ábra, valamint saját élményeid alapján egészítsd ki ezt olyan állításokkal, melyekkel kapcsolatosan úgy érzed, mélyen legbelül hibáztattad magad.
„Nem Te voltál a felelős…” (vö. Forward, 2014: 224-5)
Majd ismételd meg az állításokat, de kezdd azzal a mondatot, hogy „A szüleim voltak a felelősek…”
Megszabadulás a haragtól
A mérgező szülők felnőtt gyermekei a haragot általában a következő destruktív módszerek egyikével vezetik le: eltemetik, és belebetegszenek; szenvedésben élik ki; alkoholba, evésbe, szexbe vagy kábítószerbe fojtják; esetleg minden alkalommal kirobban belőlük.
Az alábbi ábra szemlélteti az adaptív haragkezelési módokat:
Adaptív haragkezelés (vö. Forward, 2014: 233)
Ezek a technikák segítenek úrrá lenned a haragodon. Lesz még bőven időd, hogy közvetlenül a szüleiddel szemben is kifejezd érzéseidet.
Gyász – „Hogyhogy gyászolnom kell, ha nem halt meg senki?!”
A gyász a veszteségre adott normális és szükséges reakció, melyhez nem feltétlenül kell, hogy valaki meghaljon. Határozd meg a veszteségeidet, hogy megélhesd a gyászt.
A gyász lehetséges okai (vö. Forward, 2014: 235)
Eközben írj egy tíz tételből álló listát olyan örömteli dolgokról, amelyek hetente elvégezhetőek, s amelyekkel túljuthatsz a gyászon (pl. társasjáték a barátokkal, habfürdő vagy egy könyv elolvasása). Kérj segítséget olyan emberektől, akik törődnek veled.
Személyes felelősségvállalás
Mondd ki hangosan: „Mint felnőtt, a szüleimmel való kapcsolatomban felelős vagyok azért, hogy…”, majd folytasd az alábbi listán szereplő dolgokkal.
A Felnőtt céljai (vö. Forward, 2014: 239-40)
Ne feledd: ezek célok, nem pedig olyan feladatok, amelyeket egyik napról a másikra kell teljesítened.
Konfrontáció – az autonómia felé vezető út csúcsa
A gyakorlatok felkészítettek a konfrontációra, amely azt jelenti, hogy átgondoltan szembesíted a szüleidet fájdalmas múltaddal és nehéz jeleneddel.
Nem az a célod, hogy bosszút állj, rájuk zúdítsd a haragod vagy valami pozitív dolgot kapj tőlük vissza.
A konfrontáció célja, hogy bátran a szüleid elé állj és elmondd nekik az igazságot,
valamint meghatározd azt a fajta kapcsolatot, amelyet mostantól ki akarsz velük alakítani.
A levélírás egy lehetséges mód, amely segít elrendezni a gondolatokat, és addig alakíthatod, amíg nem vagy vele megelégedve. A címzettnek pedig lehetősége van többször elolvasni, és elgondolkodni a tartalmán.
A személyes és a levélben történő konfrontáció is ezekkel a szavakkal indul: „Olyan dolgokat fogok nektek mondani, amelyekről nem beszéltem azelőtt…”, majd az alábbi 4 fő témára tér ki:
Ezt csináltátok velem.
Ezek voltak az érzéseim, amikor ez történt.
Ilyen hatással volt az életemre.
Most ezt várom tőletek.
Nem számít, mi történik a konfrontáció során vagy azt követően.
Mindenképp győztesként kerülsz ki belőle, mert volt bátorságod megtenni!
Ha tetszett a cikksorozatom, és szeretnél első kézből értesülni további önismereti, valamint személyiségfejlesztő írásaimról, akkor kövess engem az alábbi linkre kattintva:
Susan Forward szerint a mérgező szülők a bűntudat, a félelem, a kényszer és a szégyen magvait ültetik el bennünk, melyek velünk együtt fejlődnek. Akár arról van szó, hogy „nem akartak rosszat”, akár arról, hogy „mindent megtettek, amit tudtak”, a mérgező szülők megfosztották gyermeküket az elég jó szülői neveléstől. Cikksorozatunk harmadik részében a rivalizáló, a maximalista, a szenvedélybeteg, valamint a fizikai és a szexuális erőszaktevő szülőket ismertetjük. Gerhát Réka pszichológus írása.
Négy részes cikksorozatunk első részében tisztáztuk a mérgező szülők fogalmát, feltártuk a destruktív családi rendszerek dinamikáját, valamint segítettünk neked megvizsgálni a szüleiddel való kapcsolatodat. Második cikkünkben az elvált, az alkalmatlan, az istenszerű, valamint az irányító szülőket mutattuk be.
Fontos megjegyezni, hogy a „mérgezés” különböző formái csak az átláthatóság érdekében lettek élesen elkülönítve egymástól (vö. Forward, 2014). A valóságban nincsenek tiszta típusok.
A kegyetlen szavak hatalma
Sok mérgező szülő sértegeti gyermekeit „nevelő célzattal”, és racionalizálásokkal igazolja mindezt:
„Csak azt akarom, hogy jobb ember légy!”
Ők általában a saját alkalmatlanságuk (karrierjük meghiúsulása, egy félresiklott házasság stb.) érzésével küszködnek. Mindig találnak ürügyet a gyermekük kritizálására, hiszen ezzel próbálják leplezni a problémáikat. A gyermek külsejét, intelligenciáját, képességeit vagy emberi értékeit gyalázó, rendszeres verbális támadás túlérzékenységet és az emberekkel szembeni bizalmatlanságot szül.
A rivalizáló szülők – „Nem lehetsz sikeresebb / vonzóbb / boldogabb, mint én!”
A rivalizáló szülőket úgy érinti gyermekük tehetségének kibontakozása, mintha ők veszítenének valamit. Gyakran éreznek szorongást, és sokszor ugyanazt a versengést élik át újra gyermekükkel, amelyet saját szüleikkel vagy testvéreikkel megéltek. A legtöbb rivalizáló szülő nincs tudatában annak, hogy mi táplálja a negatív érzéseit, csak annyit tud, hogy a gyermeke felkavarja.
Ezek az üzenetek annyira mélyen beivódnak a lélekbe, hogy ha a rivalizáló szülők gyermekeinek sikerül is valamiben kitűnniük, azt iszonyú bűntudattal élik meg. Ez gyakran oda vezet, hogy szabotálják saját sikerüket, így bizonyos értelemben beteljesítik szüleik negatív jóslatait.
A maximalista szülők
Az az irreális elvárás, hogy a gyermek legyen tökéletes, szintén gyakori kiváltója a verbális támadásoknak. Nem ritka, hogy sikeres emberekről van szó, akik a munkahelyi stresszt otthon vezetik le; de az alkoholista szülőkre is jellemző, hogy lehetetlen követelményeket támasztanak gyermekükkel szemben, majd a gyermek kudarcával igazolják alkoholizmusukat (projekció).
A maximalista szülők felnőtt gyermekei általában kíméletlenül hajszolják magukat, hogy elnyerjék szüleik elismerését. A ház sosem lehet elég tiszta, vagy épp sohasem élvezhetik a siker örömét, mivel meggyőződésük, hogy jobban is csinálhatták volna. A legkisebb hiba is pánikot válthat ki bennük. Kudarcok közepette élnek, mert nem tudnak mit kezdeni a sikerrel. A kudarctól való félelem pedig arra készteti őket, hogy halogassák feladataik elvégzését.
A szenvedélybeteg szülők – „Ebben a családban nincsenek alkoholisták.”
Az alkoholizmus (más szenvedélybetegségekhez hasonlóan) olyan, mint egy elefánt a szoba közepén: egy kívülálló számára lehetetlen nem észrevenni, de a vele együtt élőket az eltávolítás kilátástalansága arra kényszeríti, hogy úgy tegyenek, mintha nem is létezne. Emellett gyakran felüti a fejét a szabotázs is: a problémákkal küzdő szülő mellett a többi családtag magára ölti a megmentő, gondoskodó szerepét.
Az alkoholista szülők felnőtt gyermekei közül minden negyedik alkoholista lesz, de még az absztinens személyek is gyakran házasodnak alkoholistákkal. Él ugyanis bennük egy olyan hajtóerő, amely a patológiás érzelmi minták megismétlésére ösztönzi őket: rekonstruálni akarják a korábbi konfliktusaikat, azt remélve, hogy ezúttal más lesz a kimenetelük.
A múlt helyrehozásának mítosza eredményezi az ismétlési kényszert,
amely sokkal erősebb, mint bármilyen tudatos fogadalom.Klasszikus tüneteik az önbizalomhiány, az érzelmi láthatatlanság, a kritikátlan hűség, a túlzott felelősségérzet, a szülők megmentésére irányuló szükséglet, a bizonytalanság, az elfojtott harag és a társfüggőség.
A fizikai erőszaktevők
A testi erőszakot elkövető szülők gyakran maguk is olyan családban nőttek fel, ahol az erőszak volt a minta. Sok szülő még mindig azt vallja, hogy a testi fenyítés az egyetlen módja az erkölcsi és viselkedésbeli szabályok tanításának.
„Én is fakanálon nevelkedtem, ettől lettem ilyen jó ember!”
A fizikai bántalmazás katalizátora nem ritkán a munkahelyi stressz, egy családtaggal való konfliktus vagy az élettel való általános elégedetlenség. A testi erőszaktevők mindezek mellett a gyermekeiket gyakran saját pótszüleiknek tekintik, akiktől elvárják, hogy kielégítsék érzelmi szükségleteiket (ahogyan a valódi szüleik sosem tették meg). Ha a gyermek nem tud megfelelni az igényeknek, az erőszakos szülő feldühödik, s noha tulajdonképpen a régen elszenvedett sérelmek elevenednek fel újra, mindez az „itt és most”-ban, a gyermeken csattan.
A bántalmazást elszenvedett gyermekek elhiszik, hogy rosszak, hogy megérdemlik a verést.
Általában a legrosszabbra számítanak másoktól, ezért érzelmi páncélba burkolóznak, amely azonban inkább bizonyul emocionális börtönnek, mint védelemnek.
A szexuális erőszaktevők – a végső árulás
A legkegyetlenebb emberi magatartás a szexuális erőszak (incesztus). A legtöbb incesztustól terhelt család „normálisnak” tűnik a külvilág számára. A szülők gyakran még társadalmi vagy egyházi funkciókat is ellátnak. Zárt ajtók mögött azonban minden megváltozik. Az incesztusáldozatok mintegy 90%-a soha nem mondja el, hogy mi történt vagy történik vele.
„Megértem, hogy az apám molesztált. Az anyám nem feküdt le vele, én pedig túlságosan kihívó lehettem…
A férfiak nem tudnak meglenni szex nélkül.” Az áldozatok internalizálják az őket ért vádakat, s esetükben az önutálathoz szégyenérzet társul. Mindezek mellett attól tartanak, ha az egyik szülőt bajba sodorják, szétesik a család. A szülők alapvetően a hatalom és a szavahihetőség szempontjából is monopolhelyzetben vannak.
„A halottakról vagy jót, vagy semmit!”
A mérgező szülők még a haláluk után is az uralmuk alatt tartják felnőtt gyermekeiket, ugyanis a halottak bírálása óriási erejű tabu.
A halott szülők istenítése szinte automatikus, s ez gyakran megakadályozza a konfliktus tényleges feloldását.
Az élet visszanyerése
El lehet szakadni a múltban elszenvedett traumák hatásától, és meg lehet változtatni a jelenbéli önsorsrontó viselkedési formákat.
Nem vagy felelős azért, amit védtelen gyermekként veled tettek!
Felelős vagy azért, hogy most kezdj valamit ezek hatásával! Első lépésként azt vizsgáltuk meg, hogy milyen mértékben formálta érzéseidet, gondolkodásodat, életmódodat az a családi rendszer, melyben éltél. Ha rosszul bántak veled, most dolgozz azon, hogy belásd: megfosztottak a gyermekkorodtól, jogtalanul kényszerítettek arra, hogy túl korán nőj fel, és rengeteg energiád ment veszendőbe a méltatlanul rád ruházott felelősség miatt.
Cikksorozatunk utolsó részébenkonkrét technikákat és viselkedési stratégiákat ismerhetsz majd meg, amelyek segíthetnek abban, hogy megváltoztasd destruktív sémáidat. Segítünk azzá az emberré válni, akivé akarsz!
Felhasznált irodalom:
Forward, S. (2014): Mérgező szülők. Háttér Kiadó, Budapest.
Susan Forward szerint szüleink mentális és emocionális magvakat ültetnek el bennünk, melyek velünk együtt fejlődnek. Egyes családokban ezek a szeretet, a kölcsönös elfogadás és a függetlenség magvai. Sok más családban azonban a félelemé, a szégyené, a bűntudaté, a keserűségé és a kényszeré. Ha te a második csoportba tartozol, cikksorozatunk, valamint a Mérgező szülők című könyv neked szól! Gerhát Réka pszichológus írása.
Sok embernek okoz nehézséget a szüleivel való kapcsolata, de ez még nem jelenti azt, hogy a szülők érzelmileg destruktívak. Sokan bizonytalanok: vajon tényleg rosszul bántak-e velük, vagy ők „túl érzékenyek”?! Alapvetően nehéz bevallanunk az igazságot azzal kapcsolatban, hogy mennyi sérülést is okoztak valójában a szüleink.
Négy részes cikksorozatunk első részében tisztázzuk a mérgező szülők fogalmát, feltárjuk a destruktív családi rendszerek dinamikáját, valamint segítünk megvizsgálnod szüleiddel való kapcsolatodat.
Kiket nevezünk mérgező szülőknek?
Egy szülő sem tökéletes, azonban fontos látnunk, hogy ez nem is lehet elvárás, hiszen a szülők is emberek. Donald Woods Winnicott brit pszichoanalitikus úgy fogalmazott, hogy a csecsemőknek, kisgyermekeknek „elég jó” anyai gondoskodásra és egy „elég jó” környezet biztosítására (itt nagy szerepet kap az apa) van szükségük az egészséges érési folyamatokhoz. Az elég jó szülő legfőbb ismérve, hogy aktívan képes alkalmazkodni gyermeke szükségleteihez, ezáltal megfelelő támaszt nyújthat a kicsi fejlődéséhez, explorációjához (Avis, Pauw és Van Der Spuy, 2009).
A gyerekek fel tudják dolgozni az alkalmankénti dühöt, ha alapvetően sok szeretetben és megértésben részesülnek. Sérüléseket azok a szülők okoznak, akiknek
túlnyomórészt a negatív megnyilvánulásaik vannak jelen a gyermek életében.
Susan Forward (2014) a cikk alapját képező könyvében ezeket a szülőket a mérgező jelzővel illeti. Az általuk okozott érzelmi károsodás ugyanis a méreghez hasonlóan terjed szét a gyermekben, s az idő előrehaladtával (a felnőtté válással) az elszenvedett sérelmekből táplálkozó fájdalom egyre csak fokozódik.
Mit tesznek gyermekükkel a mérgező szülők, és van-e ellenszer?
A méreg hosszú távú hatása, hogy olyan gondolatokat generál, mint a „nem bízhatok meg senkiben”, a „nem vagyok méltó a szeretetre” vagy az „úgysem viszem semmire”. Az ilyen típusú képzeteket pedig a destruktív szülők által leggyakrabban alkalmazott módszerek táplálják. Ezek a tagadás, a projekció, a titkolózás, a szabotázs, valamint a háromszögalkotás.
A mérgező szülők által leggyakrabban alkalmazott merev módszerek.
A mérgező szülők felnőtt gyermekeiben közös, hogy meglehetősen hasonló tünetektől szenvednek: sérült önértékeléstől és bűntudattól (tudatosan vagy tudattalanul önmagukat hibáztatják azért, mert a szüleik bántották őket), valamint az alkalmatlanság marcangoló érzésétől. Ezek pedig az önutálat és a destruktív viselkedésformák előidézői. Azonban van ellenszer!
Noha az előállítása meglehetősen időigényes, fáradságos és komplex folyamat, de kitartó és tudatos munkával minden ember képes átírni a sorskönyvét – mely Eric Berne (2016) szerint a kora gyermekkorban „megírt” és magunkkal hurcolt terv arról, hogy hogyan fogunk élni és meghalni.
Csak akkor leszünk képesek a szabad választásra, ha világosan látunk!
Az ellenszer első összetevőjeként azt szükséges megvizsgálnunk, hogy vajon milyen mértékben formálta érzéseinket, gondolkodásunkat, életmódunkat az a családi rendszer, melyben éltünk.
A patológiás családok rendszerének triásza: a hiedelmek, a szabályok és az engedelmesség
Gyermekkorunkban a családi rendszer képezi a teljes valóságot: ebben a rendszerben elsajátított világképünk alapján döntünk arról, kik vagyunk, és milyen kapcsolatot alakítunk ki másokkal.
Ám míg az egészséges rendszer önállóságra, egyéniségre, személyes felelősségvállalásra bátorítva ösztönzi a kompetencia és az önbecsülés érzésének kifejlődését, addig az egészségtelen elfojtja az egyéni megnyilvánulásokat.
Mérgező hiedelmek
A családi hiedelmek határozzák meg morális értékeinket, kapcsolatainkat, szexualitásunkat, pályaválasztásunkat, nevelési stílusunkat és a pénzhez való viszonyunkat is.
A megfelelően érett és gondoskodó szülők hiedelmei például, hogy „a gyerekek érezzék azt, hogy szabad hibázniuk” vagy „helytelen szándékosan fájdalmat okozni a gyereknek”. Ezzel szemben a mérgező szülőket olyan hiedelmek vezérlik, mint „a gyereknek minden körülmények között tisztelnie kell a szüleit”, illetve
„csak kétféleképp lehet csinálni a dolgokat: úgy, ahogy én gondolom vagy rosszul”.
A gyermekek sajnos nem képesek megkülönböztetni a tényleges és a mérgező szüleik által eltorzított valóságot, így felnőttként gyakran kritikátlanul hordozzák magukkal a hiedelmekkel megpakolt csomagjaikat. A legnehezebb feladat a kimondatlan hiedelmektől való megválás, melyek létezéséről nincs tudomásunk. Olyan dolgokban fejeződnek ki, ahogy a szüleink egymással vagy velünk bántak.
Szabályok börtöne: „Az életet ki kell bírni, nem pedig élvezni!”
A szülői hiedelmekből szülői szabályok keletkeznek, melyeknek (még ha nevetségesnek tűnnek is) a mérgező szülők legtöbb felnőtt gyermeke engedelmeskedik.
Követjük a családi szabályokat, mert ha megszegjük őket, árulóvá válunk. A vak engedelmesség életünk korai szakaszában kialakítja viselkedési sémáinkat, és megakadályozza, hogy kiszabaduljunk belőlük. Gyakran óriási a szakadék a szülők elvárásai, valamint a vágyaink között. Sajnos a tudattalan kényszer, hogy engedelmeskedjünk, sokszor fölülkerekedik. Senki nem úgy indul neki, hogy márpedig most rossz kapcsolatot fog létesíteni, ez azonban a mérgező szülők felnőtt gyermekeivel általában újra és újra megtörténik.
„Toxikológiai” vizsgálat
Az alábbi kérdőívvel segítünk megvizsgálni szüleiddel való kapcsolatod, valamint annak hatásait:
Ha a kérdések csak egyharmadára is „Igen”-nel feleltél, a cikksorozat további részei, valamint Susan Forward Mérgező szülők című műve rengeteget segíthet neked!
A második részt, melynek címe Mérgező szülők – az alkalmatlanságtól a tökéletes szülő mítoszáig, itt olvashatod »
A harmadik részt, melynek címe Mérgező szülők – a rivalizálás, a maximalizmus, a szenvedélybetegség és a végső árulás, itt olvashatod »
Az utolsó részt, melynek címe Mérgező szülők – hogyan nyerjük vissza életünket?!, itt olvashatod »
Felhasznált irodalom:
Avis, P., Pauw, A., Van Der Spuy, I. (2009): Psychological Perspectives. Pearson Education South Africa, Cape Town.
Berne, E. (2016): Sorskönyv. Háttér Kiadó, Budapest.
Forward, S. (2014): Mérgező szülők. Háttér Kiadó, Budapest.
A családon belüli erőszak és a partnerek közötti bántalmazás kérdése napjainkban is tabu. A jelenséget övező titok és szégyen növeli a látenciát, társadalmi közbeszéd tárgyává ritkán válik. Mikortól tekinthetünk egy kapcsolatot bántalmazónak? Milyen a dinamikája? Melyek az áldozat kilépését nehezítő tényezők? Borbély Lilla tanácsadó pszichológus-jelölt írása.
A partnert érintő erőszaknak öt típusát különíthetjük el: a szóbeli, a lelki, a fizikai, a szexuális, illetve a gazdasági-társadalmi erőszakot. Nem csupán az számít, okoztak-e tényleges lelki, testi, szexuális sérülést az áldozatnak, bántalmazásnak tekintjük annak lehetőségét is. A kényszerítés és a szabadságtól való önkényes megfosztás szintén erőszaknak minősül. Az önbizalom módszeres lerombolása, a manipuláció, a beteges féltékenység, az áldozat tapasztalatainak és döntéseinek megkérdőjelezése mind példája lehet a fentebb említetteknek.
A családon belül az erőszak rendszerint a kiszolgáltatott feleket sújtja: leginkább a nők és a gyerekek érintettek. Statisztikák alapján
MINDEN ÖTÖDIK NŐ TAPASZTAL 15 ÉVES KORA FÖLÖTT A PARTNERE RÉSZÉRŐL TESTI ERŐSZAKOT,
a válaszadók közel fele pedig szóbeli-lelki bántalmazás áldozata volt. Az érintettek száma hatalmas, ahogy a látencia is. A szégyen és a félelem gátolja a segélykérést, valamint nagyon sok esetben az áldozat nem ismeri fel bántalmazott szerepét.
A bántalmazó párkapcsolat kiépítése
A bántalmazó párkapcsolat egy pszichológiai, fizikai és gazdasági csapda, amelyből nagyon nehéz a szabadulás. A leendő bántalmazó eleinte kiépít magáról egy illúziót, így elnyerve a bizalmat. Elcsábít és elbűvöl, majd megkezdi az áldozat izolációját és kontrollját. A bántalmazók gyakran kérik például a partnerüket elköltözésre, elszakítva őket ezzel az addigi szociális hálójuktól, illetve egyre inkább átveszik a pénzügyek irányítását a gazdasági függőség kiépítése érdekében. A következő szakaszban megtörténik az erőszakkal való fenyegetés bevezetése: ekkor a bántalmazó a partnere reakcióira figyel, felméri azokat. Végül az erőszak állandósul.
Az erőszak ciklusa
Lenore Walker pszichológus a bántalmazó párkapcsolatok dinamikáját vizsgálva egy körforgásszerű mintát fedezett fel, amely három jól körülhatárolható szakaszból épül fel. Eleinte felgyülemlik a feszültség: sűrűsödő és egyre súlyosabb konfliktusok fordulnak elő, a bántalmazó mindenben hibát talál, gyakori a szóbeli erőszak. Az áldozat általában próbál megfelelni a vélt vagy valós elvárásoknak, ezzel igyekszik csökkenteni a feszültséget. A folyamat az erőszakkitörés szakaszába fordul, ami az idő elteltével rendszerint
EGYRE SÚLYOSABB BÁNTALMAZÁSSÁ ESZKALÁLÓDIK.
Ezt a „mézeshetek” követik: a mélységes megbánás és fogadkozás időszaka, melyben akár az udvarlás gesztusai is megjelenhetnek. A szakaszok később egyre gyorsabban követhetik egymást, egészen az erőszak mindennapossá válásáig.
A bántalmazó párkapcsolat egy olyan pszichológiai, fizikai és pénzügyi csapda, melyből nehéz a kilépés.
Miért marad?
A fokozatosan kiépített függőségi helyzetet rendkívül nehéz elhagyni. Az áldozatok gyakran olyan szegényes szociális segítséggel és pénzforrással rendelkeznek, hogy kilátástalannak tűnik a továbblépés. A bántalmazott játszmát vezethet be a kapcsolatba. Kiépíthet magáról egy illúziót: egy mélyen zaklatott lelkű ember képét, akit esetleg bántalmazhattak is, a partnert ezzel egy „megmentői” szerepbe helyezve, aki segít legyőzni a démonokat. A bántalmazó kapcsolatok „mézeshetek” szakaszai a ciklikusságban tovább nehezíthetik a helyzet elhagyását. Egy másik kapcsolatban keresendő ok a veszély.
A KILÉPÉS AZ EGYIK LEGKOCKÁZATOSABB IDŐSZAK
lehet, hiszen a bántalmazónak nincs mit veszítenie.
A megtépázott önbecsülés és a folyamatos erőszak mellett esetleg megjelenő mentális problémák (pl.: poszttraumás stressz, depresszió) komolyan nehezítik a döntéshozatalt. Az áldozatnak sokszor vannak ambivalens érzései és bűntudata: hibáztathatja magát a bántalmazásért.
Az okok a szocializációban is kereshetők. A női szerepmodellek azt sugallhatják, hogy a nők feladata a család boldogságának és harmóniájának megőrzése, a kapcsolat megromlása esetén pedig annak rendbehozatala. Ez a sugallt elvárás tovább erősíti a béklyót a bántalmazó és az áldozat között.
A „Miért marad?” kérdés
AZ ÁLDOZAT FELELŐSSÉGÉRE HELYEZI A HANGSÚLYT, AMELY HORDOZ MAGÁBAN EGY ÁLDOZATHIBÁZTATÓ HANGOT.
Ehelyett érdemes arra koncentrálnunk, hogyan segíthetjük őt a kilépésben.
A cikk második részében a bántalmazással kapcsolatos tévhitekkel, a bántalmazó párkapcsolat felismerésével, és a kilépés lehetőségeivel foglalkozunk.
A szerző Borbély Lilla, tanácsadó- és iskolapszichológus-jelölt, a Lisznyai Pszicho-Műhely tagja.
A párkapcsolati erőszakot rengeteg tévhit övezi, melyek feloldása létfontosságú a bántalmazás megértésében és az áldozat megfelelő segítésében. Hogyan ismerhetjük fel, hogy egy potenciális bántalmazó párkapcsolatba csöppentünk? Miként szabadulhatunk a csapdából? Borbély Lilla tanácsadó pszichológus-jelölt írása.
A bántalmazással kapcsolatban sok széleskörben elterjedt tévhit él, amely akadályozza a tisztánlátást és a valódi empatikus odafordulást az áldozat felé.
„Ha jó feleség volna, nem vernék.”
Egyes közbeszéd tárgyává váló esetekben gyakran esik szó arról, hogy mi volt a bántalmazás „oka”. Ez az áldozat felelősségére tereli a figyelmet a bántalmazó viselkedése helyett. Azt a hatást kelti, mintha létezhetne olyan ok, amely feljogosít valakit a partnere bántalmazására. A köztudatban élő mítoszok jelentős része kettős hatást ér el:
ELKENI AZ AGRESSZOR FELELŐSSÉGÉT ÉS MEGKÖNNYÍTI AZ ÁLDOZAT HIBÁZTATÁSÁT.
Az „igazságos világba vetett hit” az egyik legnagyobb emberi torzítás, amely támogatja az áldozathibáztatást. Egyszerűbb azt gondolnunk, rossz dolgok csak azokkal történhetnek, akik kiérdemelték, így ha mi jól viselkedünk, nem csöppenhetünk ilyen helyzetekbe. Valójában pedig a legtöbb bántalmazott nő „jó feleség”, mivel azt hiszi, ezzel elkerülheti az erőszakot. Gyakran maguk a bántalmazók hangoztatnak ehhez hasonló mondatokat az erőszak felelősségének áthárítására.
„Nem árt a gyerekeknek, ha megtanulják, milyen a »férfias« viselkedés.”
Az erőszak újratermeli önmagát. A bántalmazást végignéző, elszenvedő gyermekek nagyobb eséllyel szenvednek fizikai és mentális megbetegedésektől. Könnyen válhatnak ők is bántalmazóvá, ha nem kapnak megfelelő segítséget:
MÁR KORÁN MEGTANULJÁK, HOGY AZ ERŐSZAK ELFOGADHATÓ ÉS KIFIZETŐDŐ.
Egyes esetekben nem is tudják, hogyan kell máshogy élni, a bántalmazás az elsődleges büntetőeszközük, mert kevés más stratégia szerepel a repertoárjukban.
A fiú gyermekek könnyen rátanulhatnak arra, hogy elfogadható így bánni az anyjukkal. Lány gyermekek esetében önérvényesítési problémák léphetnek fel, hiszen a szülői kapcsolat fő üzenete az, hogy a női fél nem érvényesítheti akaratát sikeresen. Esetleg később túl későn veszi észre a partnere erőszakos viselkedését, mert nem figyelhette meg a kölcsönös tiszteleten alapuló párkapcsolat kibontakozását.
„A bántalmazó férfiak legtöbbször szegények és műveletlenek. A bántalmazás egyébként is csak ritkán fordul elő párkapcsolatokban.”
A tapasztalatok szerint magasabb társadalmi státusú rétegekben is gyakori az erőszak, legfeljebb a bántalmazó manipulatívabb eszközökkel él, ami megnehezíti partnereiknek a probléma gyökereinek felismerését. Évente 30-40 nő hal meg Magyarországon párkapcsolati erőszak áldozataként, minden ötödik nőt pedig élete során legalább egyszer fizikailag bántalmaznak. A probléma tehát egyáltalán nem elszigetelt, és nagyon is súlyos.
“Ha valakinek több erőszakos párja is volt, el kellene gondolkodnia, ő mit csinál rosszul.”
A statisztikák mutatják, hogy minden nőnek komoly esélye van arra, hogy bántalmazás áldozatává váljon. Sok bántalmazó
TUDATOSAN KERESI AZOKAT A NŐKET, AKIKEN ELEVE ALACSONYABB ÖNÉRTÉKELÉSÜK MIATT FELTÉTELEZHETŐEN KÖNNYEBB LESZ URALKODNI.
Azok a nők, akik megfelelő ismereteket szerezhettek az erőszak korai jeleiről, a jól működő párkapcsolatokról és megfelelő, szakértő segítségben részesültek túlélőként, szinte minden esetben elkerülik a bántalmazó viselkedést.
A kapcsolatból való kilépésnek kulcseleme lehet a hallgatás megtörése és a szociális háló megerősítése.
„A bántalmazott nő akkor mehet el, amikor csak akar.”
Az áldozatok gyakran próbálnak hinni a bántalmazónak. Cikkünk előző részében ismertettük a bántalmazó kapcsolat dinamikáját, amelyből világosan kiderül, a bántalmazó nagyon kedves és bűnbánó is tud lenni a kapcsolat egyes szakaszaiban. Egyes társadalmi konvenciók szintén arra biztathatják, igyekezzen a család összetartásán munkálkodni, így újabbnál újabb esélyeket adva higgye el a bántalmazó ígéreteit. Az anyagi függés, más lakhatási alternatíva hiánya és a bosszútól való félelem tovább nehezíti a gyors kilépést.
Miről ismerhető fel a bántalmazó?
Gyakran azonosíthatók a személyes élettörténetekben olyan vonások, amelyek a későbbi erőszakos viselkedésre utalhatnak. Minél több a figyelmeztető jel, annál inkább valószínűsíthető a bántalmazásra való hajlam. A nőket gyakran alárendeltnek tartja, lealacsonyító vagy nőgyűlölő megjegyzéseket tesz rájuk. Viselkedéséről nem hiszi, hogy helytelen, a hibákért és problémákért általában másokat hibáztat. Az önértékelése alacsony, gyakran maga is bántalmazás áldozata vagy tanúja volt gyerekkorában. A stresszre extrém módon, gyakran szerhasználattal, dühvel reagál, haragját pedig egyfajta kommunikációs eszközként önérvényesítési célokra használja. Szexualitásában agresszív, keresi a hatalmát bizonyító helyzeteket.
Beteges féltékenység és nagyfokú kontroll jellemzi. Elvárja a partnerétől, hogy beszűkítse az életterét, ellenőrzi, merre jár és mit visel. Fokozatosan izolálja őt szociális kapcsolataitól. Nagyon korán elköteleződik és irreális elvárásokat támaszt a párja felé a megjelenésével, feladataival kapcsolatban. Rendszerint túlérzékeny, mereven elkülöníti a férfi és női nemi szerepeket.
VISELKEDÉSE MÁR-MÁR DR. JECKYLL ÉS MR. HYDE JELLEGŰ:
kívülállók jelenlétében kifejezetten kedves, kettesben durva.
Hogyan lehet segíteni a kilépést?
Az elsődleges lépés a(z akár fizikailag is) biztonságos, bizalmi légkör megteremtése, ahol az áldozat nyugodtan beszélhet a tapasztalatairól. Hagyjuk, hogy szabadon kifejezhesse érzelmeit, elmondhassa a történetét! Az erőszak nyílt elítélésével és a tévhiteinek feloldásával biztosíthatjuk arról, nem hibáztatható az áldozati szerepéért. Tudatosítsuk benne, hogy bátran kérhet segítséget, és ezt lehetőleg minél több forrásból tegye meg! A segélyvonalak, a pszichoterápia, a szociális munkások, az anya- vagy krízisotthoni elhelyezés, a meglévő szociális hálója, az önsegítő csoportok mind alternatívaként szolgálhatnak. A szociális izoláció a bántalmazás egyik tartópillére, ezért
A HALLGATÁS MEGTÖRÉSE, A TITOK MEGOSZTÁSA KULCSFONTOSSÁGÚ LEHET.
A kreativitására, helyzetismeretére alapozva feltérképezhetjük vele a lehetőségeit, mellyel erősíthetjük a helyzete fölötti kontrollérzetét. Segítsünk a saját erejére támaszkodni, és erősítsük meg abban, hogy ő maga döntsön! Fontos szem előtt tartani, hogy egy bántalmazó kapcsolatból való kilépés nagy veszélyeket hordozhat magában, így a legfontosabb szempont az áldozat biztonsága. Lényeges alapelv az „empoverment”, vagyis az együttműködés fő mozgatója az erőforrások feltárása és fejlesztése.
Egy bántalmazó kapcsolatnak véget vetni mindig nehéz, ám megfelelő segítséggel elérhető a kiút. Az erőszakról való hallgatás megtörése ezért is lenne különösen fontos: oldódhatna a helyzet fölött érzett szégyen és aktívabb társadalmi támogatás áramolhatna az áldozatok irányába.
A szerző Borbély Lilla, tanácsadó- és iskolapszichológus-jelölt, a Lisznyai Pszicho-Műhely tagja.
Tíz évvel ezelőtt ötféle antidepresszáns volt forgalomban, ma már száznál is több. Ezek a gyógyszerek egyesek szerint szorongásoldó és hangulatjavító hatásuk miatt nélkülözhetetlenek a súlyos pszichés zavarokkal küzdő emberek számára, mások viszont ellenzik, vagy legalábbis korlátok közé akarják szorítani használatukat. Az 1950-es években egymillió emberre 50 depressziós jutott, ma ugyanennyi lakosra 150 ezer - hívta fel a figyelmet a hvg.hu-nak nyilatkozva Szendi Gábor klinikai szakpszichológus, hozzátéve, hogy az emelkedésben komoly szerepe van a "diagnózisjárványnak". A pszichológus sejteni engedte, hogy a növekedés mögött a gyógyszergyárak érdeke is fellelhető. A jócskán megnövekedett piacon hatalmas bevételre tesznek szert, miközben a vizsgálatok 50 százalékánál nem egyértelmű, hogy az antidepresszáns hatásos volt-e. Mint hozzátette: komoly szakmai vitákat gerjeszt az a kérdés is, hogy a kedélyjavítók fokozzák-e az öngyilkossági hajlamot, vagy nincs hozzá közük. "1993-ban kezdtek megjelenni azok az esetleírások, amelyek arról szóltak, hogy nagyobb számban lesznek öngyilkosok az antidepresszánst szedők, mint az azt nem használók." A pszichológus hangsúlyozta, hogy az antidepresszánsok szedésének kockázatait nem lenne szabad tagadni vagy elhallgatni. "Az antidepresszánsok fokozzák a cukorbetegség kockázatát, illetve zavarokat idéznek elő a szexuális életben. A vizsgálatok kimutatták, hogy a betegek nagy része impotenssé vált. A kedélyjavítók emellett emelik a magzati ártalmak veszélyét is, például nagyobb az esélye annak, hogy egy csecsemő nyitott szívvel születik" - állítja a pszichológus. Szendi szerint a kockázatokat általában nem mondják el azoknak, akiknek az orvosok antidepresszánst írnak fel. Alternatív kezelést sem javasolnak, pedig ha megtennék, akkor a beteg választhatna, hogy kedélyjavítót vesz-e, vagy inkább pszichoterápiára jár el. Gyakran a gyászoló, lelki problémákkal küzdő, lehangolt kedvű embereket is antidepresszánssal kezelik, holott nekik nem lenne erre szükségük. Az orvosoknak azonban sokkal egyszerűbb a gyógyszert felírni, mint a betegeket alaposan kivizsgálni, illetve tájékoztatni őket arról, milyen kockázatokkal járhat az antidepresszáns szedése. Változó, hogy kire hogyan hat az antidepresszáns, s az is, hogy a kedélyjavítók szedésének abbahagyásakor kinél milyen elvonási tünetek jelentkeznek. Sokan a súlyos megvonási tünetek miatt folytatják tovább az antidepresszánsok szedését. Az Egyesült Államokban már jó ideje figyelmeztetik az embereket az antidepresszánsok szedésének veszélyeire, a gyógyszeres dobozokon fekete keretes részben tüntetik fel a lehetséges kockázatokat. Néhány év alatt 20 százalékkal csökkent a hangulatfokozók forgalma. "Ugyanilyen figyelmeztetés van érvényben az EU-tagállamokban, így nálunk is. De vezető pszichiáterek itt Magyarországon nyilvánosan tagadják a kockázatot." (2005-ben az Európai Gyógyszerértékelő Ügynökség, az EMEA az európai országokra - így Magyarországra is - érvényes figyelmeztetést bocsátott ki az úgynevezett SSRI-antidepresszánsok - szelektív szerotoninvisszavétel-gátlók - 18 éves kor alatt potenciálisan erőszakot, illetve öngyilkosságot okozó hatásáról, és elrendelte, hogy ezt fel kell tüntetni a szerek betegtájékoztatóján.) Szendi Gábor néhány adattal támasztja alá mondanivalóját: Magyarországon 300 ezer embert kezelnek különböző antidepresszánsokkal, amelyek forgalma 2005-ben 6 milliárd forint volt. Ez a kedélyjavítók szedésének veszélyeiről szóló vita kirobbanása után, 2006-ban - a hiányos információk ellenére - 12 százalékkal volt alacsonyabb. A depressziós betegek általában hat hónapon belül spontán, tehát kezelés nélkül gyógyulnak. Az emberek - véli Szendi - azért depressziósak, mert nem tudnak megküzdeni azokkal a szociális, magánéleti és munkahelyi problémákkal, amelyekkel szembekerülnek. Aki ezzel nem tud mit kezdeni, az antidepresszáns szedésébe kezd. "Ennek azonban nagyon alattomos hatása van, mert sok paciensnél a homloklebeny frontális működését lecsökkenti, s ők így passzív, közömbös állapotba kerülnek. Az igazi veszély az, amire egyébként sokan panaszkodnak: hogy akinek elmúlik a rosszkedve, odalesz a jókedve is, kiégetté válik" - állítja a szakpszichológus. Hasonlóan vélekedik az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány (CCHR) is, amely úgy véli, a magyar pszichiáterek egy része meg akarja győzni a közvéleményt arról, hogy a kezeletlenül hagyott depresszió és skizofrénia a társadalomra nézve komoly veszélyekkel járhat, a pszichésen zavart emberek gyilkosságot, öngyilkosságot követhetnek el. Közben elhallgatják, hogy az általuk korábban biztonságosnak nevezett antidepresszánsokról mind több szakvélemény deríti ki: komoly és veszélyes mellékhatásokat okozhatnak. A CCHR vezetője, Dobos János a hvg.hu érdeklődésére megerősítette: 2004 óta gyógyszerészeti szakhatóságok és más hivatalos szervek egész sora arra figyelmeztet, hogy bizonyos típusú pszichiátriai szerek szedése erőszakos viselkedést vagy öngyilkossági késztetést okozhat. Az alapítvány szerint a napjainkban alkalmazott pszichiátriai kezelések nem alkalmasak arra, hogy helyreállítsák a páciensek mentális egészségét, sokkal inkább csupán kémiailag nyomják el a kellemetlen tüneteket, ami viszont nem oldja meg, csak elfedi a páciens problémáját. Érv az antidepresszáns mellett Másként látja ugyanezt a problémát Zacher Gábor toxikológus. Szerinte míg az 50-es, 60-as években gyártott klasszikus készítményeknek valóban voltak veszélyesebb mellékhatásai, addig az új, a szerotonin és a noradrenalin felvételét gátló antidepresszánsok esetében jóval kisebb a kockázat és a túladagolás veszélye is. "Így az új kedélyjavítók tényleg megváltást jelentenek a depressziósoknak" - vélekedett a szakember. "Hazánkban - a statisztikák szerint - minden hetedik ember depressziós, de vita folyik arról, hogy ők valóban depressziósok-e. A rossz hangulat ugyanis még nem jelent depressziót, sokan a depressziót védekezésnek használják, s ezzel magyarázzák magánéleti, munkahelyi problémáikat vagy alvászavarukat. Ők az áldepressziósok." A depresszió valójában súlyos pszichés betegség, amit a központi idegrendszerben kémiai anyagok hiánya okoz, és olyan testi tünetekkel is járhat, mint a fájdalmas szex, a gyomorpanaszok vagy a gyomorfekély. A közvélemény viszonylagos tájékozatlanságáról árulkodik egy 2003-ban végzett kutatás: a megkérdezettek 10-12 százaléka nyugtatónak gondolja az antidepresszánsokat, a válaszolók 5 százaléka pedig az altatót keveri össze a kedélyjavítókkal - mutatta ki a Corvinus Egyetem Viselkedéskutató Központjának 2003-ban végzett lakossági felmérése. Az antidepresszánsok számlájára írják azt is, hogy a hatás csak a gyógyszer szedésének kezdete után két-három héttel áll be, s ez idő alatt valóban nagyobb az öngyilkossági hajlam. "Az életüknek véget vetők száma azonban kevés azokéhoz képest, akiken a gyógyszer segített. Sokkal több ember van az egyik oldalon, mint a másikon" - hangsúlyozta a toxikológus. "Önmagában a gyógyszer nem tesz csodát, és aki csak a gyógyszertől érzi jobban magát, az valójában nem depressziós" - hangsúlyozta Zacher, hozzátéve, hogy a gyógyuláshoz az antidepresszánsok szedése mellett kezelésre is szükség van. "A pszichiátriai gondozókban viszont olyan nagy a leterheltség, hogy az egyéni kezelések nehezen megoldhatók. A betegnek ezért nincs más választása, mint a drága pénzbe kerülő magánszakrendelésre elmenni, persze, ha meg tudja fizetni." Zacher Gábor szerint a megoldás az volna, ha az egészségügyi alapellátásban a háziorvosnak lenne elég ideje a beteg kivizsgálására és a depressziós tünetek megállapítására. Másrészt - hangoztatta - szükség volna a közhangulat pozitívabbá válására is. Írország sokáig vezető helyen állt az öngyilkosságok tekintetében. Most viszont, hogy az egyik legdinamikusabban fejlődő ország lett, viszonylag jól és kiegyensúlyozottan élnek az emberek, kevesebben vetnek véget az életüknek. "Magyarország nem arról híres, hogy stabil a gazdaság, biztos az emberek jövőképe és jól érzik magukat, sokkal inkább arról, hogy a két nagy politikai párt szétmarcangolja egymást, és ez rányomja a bélyegét az emberek kedvére, a többség búvalbélelt, szomorú. Mindez jelentkezik az öngyilkossági statisztikákban is, ahol Magyarország mindig előkelő helyet foglalt el."
A 250 legfontosabb betegség közti kapcsolatokat mutatja meg a Semmelweis Egyetem kutatói részvételével készült új térkép.
Elektronikusan elérhető és kereshető ún. multimorbiditási, vagyis különböző betegségek együttjárását mutató térkép készült a Semmelweis Egyetem kutatónak részvételével, mely a 250 legfontosabb betegség közötti kapcsolatokat mutatja. Az innovatív biostatisztikai módszerekkel készített, szabadon elérhető adatbázisból összességében százezres nagyságrendű adat hívható le. Két kattintással megtekinthető például, hogy a cukorbetegségnek melyik kardiovaszkuláris betegségekkel van szoros kapcsolata, de a kutatók külön elkészítették a depresszió multimorbiditási térképét is - adta hírül az egyetem honlapja.
A pszichiátriai, a neurológiai betegségektől az endokrin rendszer betegségein át a szív- és érrendszeri, vérképzőszeri, mozgásszervi kórképekig 18 nagy csoportra bontott összesen 250 fontos betegség közötti összefüggések olvashatók ki a most publikált, egyelőre csak angolul elérhető ún. komorbiditási térképből – mondta el Dr. Bagdy György tudományos rektorhelyettes, a publikáció egyik szerzője.
A Semmelweis Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint a Manchesteri Egyetem közös publikációja a közelmúltban jelent meg a PLOS Computational Biology folyóiratban. A kutatás alapját az Egyesült Királyságban létrehozott biobank adta, melyből 117 ezer résztvevő adatait elemezték a kutatók. A szabadon hozzáférhető publikációban feltüntetett link segítségével bárki betöltheti a betegséghálózatokat mutató térképet és interaktív módon kereshet benne.
Gyógyszerkutatók, orvosok és akár laikus érdeklődők számára egyaránt érdekes lehet a térkép böngészése, hiszen a betegségek együttes előfordulása közismert és gyakori jelenség – vélekedett a rektorhelyettes, hozzátéve, hogy a különböző, megadható változók (betegségpárok, -csoportok) függvényében százezres nagyságrendű adatot rejt a rendszer. A honlapon elérhető térképen válasz található például arra, hogy valakinek a többféle meglévő betegsége között valószínű-e az oki, direkt kapcsolat (pl. közös biokémiai útvonal sérülése, közös genetikai probléma), vagy csak véletlen egybeesésről van szó. Az egyes betegségek közötti kapcsolat vizuálisan is megjelenik, az erősséget mutatja a betegségneveket összekötő vonal vastagsága.
Két kattintással például megnézhető, hogy a 2-es típusú cukorbetegséggel a statisztikai adatok szerint milyen kardiovaszkuláris betegségeknek van szoros kapcsolata. Eszerint a magas vérnyomás, az angina (a szívtáji fájdalom) és a szívinfarktus vannak a leginkább közvetlen összefüggésben a diabétesszel, míg például a stroke nem az elsődleges betegség okán, hanem a hipertónia vagy szívinfarktus miatt jelent veszélyt a cukorbetegekre – említ egy példát Dr. Juhász Gabriella, a Gyógyszerhatástani Intézet docense, a publikáció utolsó szerzője.
Az adatbázis alapján a kutatók több komplett betegséghálót is elkészítettek, köztük a depresszió multimorbiditási térképét. Ebben jól igazolódik, hogy a depressziónak a legszorosabb kapcsolata a többi pszichiátriai betegséggel van, de összefüggést mutat az elhízással és más testi betegséggel is. A migrén és a depresszió között szintén találtak direkt kapcsolatot, de csak a vizsgált alanyok egy részénél. A cukorbetegség és a depresszió között korábban feltételezett kapcsolatról viszont az derült ki, hogy nem direkt kapcsolat, hanem inkább az elhízás miatt alakul ki gyakrabban a depressziósoknál.
A betegségek együttjárásának ismerete, az, hogy a beteg különböző betegségei között van-e összefüggés, fontos a diagnózis, a szükséges vizsgálatok és a megfelelő gyógyszer megválasztása szempontjából is – tette hozzá Dr. Juhász Gabriella. A térkép megvalósításához innovatív biostatisztikai módszereket alkalmazott az a csoport, amelyet Dr. Antal Péter, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kutatásban részt vevő docense vezet, aki elmondta: a gráfos valószínűségi modelleknek ez az első biostatisztikai felhasználása ilyen nagy léptékű epidemiológiai vizsgálatban.
Vágyni a gyermekáldásra, és közben valahol a lelkünk mélyén tudni, hogy az anyaság nem nekünk való feladat, feloldhatatlan kettősség. Nem könnyű úgy haragudni a világra, ha közben mi magunk nem tettünk meg mindent egy cél érdekében. A kérdés örök: mennyire érdemes megerőszakolni a sorsot? Békési Tímea fejében az elmúlt két évtizedben minden megfordult, az összes létező szintjét megjárta a funkcionális meddőség bugyrainak. Életének nehéz időszakát nemrég egy nyilvános búcsúlevélben próbálta meg lezárni. A levelet soha meg nem fogant gyermekének címezte.
Idén májusban Hősnő díjjal jutalmazták a 2017-es Terézanyu pályázaton. Olyan témáról írt nyíltan és őszintén, amiről sokan még a családjuknak sem mernek beszélni. Nem félt a kitárulkozástól?
Őszintén szólva nem gondolkodtam ezen. Amikor megláttam, hogy a bátorság lesz a téma, rögtön tudtam, hogy itt az idő. A levél már rég megvolt a fejemben, részleteiben itt-ott beszéltem róla, úgyhogy csak leültem és megírtam. Nagyon jó, hogy működik ez a Terézanyu pályázat, mert szerintem a legtöbben valamilyen lerendezni való ügy miatt ragadnak tollat, és tulajdonképpen az sem számítana, ha a szövegeinket senki sem olvasná el. A két évvel ezelőtti felhíváson a meddőségről írtam, és nagyjából azóta halogattam ezt a levelet, szóval az idei pályázat egy alapos fenéken billentés volt. Adott volt egy karakterszám egy határidővel, szóval tudtam, hogyha beküldöm, akkor már nem lehet visszaszívni.
Ha a fejében voltak a gondolatok, akkor miért tartott két évig leírni?
Tizenöt éve addiktológiai konzultánsként dolgozom, és látva a szenvedélybetegek élettörténetét az idők során az érdeklődésem egyre inkább a gyászfeldolgozás felé fordult. Önsegítő csoportokat vezetek a témában, és én magam is szoktam javasolni a levélírást, mint eszközt.
Ez nem úgy megy, hogy leülök az asztalhoz, és kanyarítok pár szívhez szóló sort annak, aki nincs, vagy annak, akit elveszítettem. Nem mindenki képes rá, ám ha valaki meg tudja tenni, akkor ez egy nagyon katartikus élmény, egy szép darab puzzle a gyászfeldolgozás folyamatában.
Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás
Hogyan segíthet egy levél, ami a címzetthez soha nem fog eljutni?
Egy személyes hangvételű levélben lehetőségünk van őszintének lenni azzal, akit elveszítettünk vagy akivel sosem találkozhattunk. Kimondhatjuk neki, amire nem volt már idő. Bármennyire is furcsa, a lélektani munkában azt látjuk, hogy nem kell a másik fél ahhoz, hogy belül rendezni tudjuk a vele való kapcsolatunkat, konfliktusainkat. Ez nagyon felszabadító érzés azoknak a hozzátartozóknak, akik dühöt, haragot, bűntudatot hordoznak magukban. Hiszen ők nem csak azt gyászolják, ami már nem lesz, hanem azt is, ami nem is volt soha.
Tehát szakemberként tudta, hogy szüksége lenne erre a levélre, mégis visszatartotta valami.
Féltem viszontlátni a fejemben már rég megfogalmazott gondolatokat, mert tudtam, hogy akkor meg kell barátkoznom egy nagyon nyomasztó érzéssel: hogy csalódtam önmagamban. Szerettem volna erről elfelejtkezni menet közben, elhessegettem a bűntudatot, amit a terméketlenségem miatt éreztem. Más nők minden követ megmozgatnak, hogy gyerekük legyen. Orvoshoz mennek, alávetik magukat különböző beavatkozásoknak, hormonkezeléseknek, és ha ez sem segít, akkor vannak annyira bátrak, hogy örökbefogadnak egy árván maradt gyereket. Nekem ez nem ment.
Soha nem jött szóba a mesterséges megtermékenyítés vagy a lombik program?
Elképzelhető, hogy ha nem negyvenpár évesen ismerem fel, hogy funkcionális meddő vagyok, akkor én is más utat járok be. Meglehet, hogy húsz-harminc éves fejjel több mindennel megpróbálkoztam volna, hogy anya lehessek. De ha igazán őszinte akarok lenni, akkor én mindig is kicsit máshogy álltam ehhez a kérdéshez. Szerintem soha nem lettem volna képes emberi kéz által beleavatkozni ebbe a folyamatba. Mélyen hiszem, hogy egy kisbaba születésében a harmadik fél nem az orvos, hanem egy embernél hatalmasabb erő, hívjuk Istennek, sorsnak vagy bárminek. Sokféleképpen magyaráztam magamnak a történteket az évek során, például, hogy biztos a Jóisten megment engem valamitől, hogy az én utam más, nekem ezt kell járni és így tovább.
Valószínűleg kicsikarhattam volna a sorstól egy gyereket, de én zsigerből tiltakoztam ellene, nem akartam erőszakot elkövetni a természeten.
Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás
Ilyen egyszerű, elfogadta és kész?
Az az év, amikor a férjem ex-feleségének megfogant a hatodik gyermeke, nagyon nehéz év volt. Korábban nem éreztem ilyesmit, de ekkor elképesztő düh kerekedett bennem, amit persze igyekeztem elnyomni, mert tudtam, hogy nem helyénvaló. Nem akartam senkire haragudni, de képtelen voltam leküzdeni a negatív érzéseimet, mert én ez idő alatt minden hónapban számolgattam a napokat, és reménykedtem, hogy hátha most, hátha most.
Borzasztó fárasztó úgy élni éveken át, hogy havonta vizslatod a naptárt, és közben folyamatosan teret hagysz az életedben egy eljövendő gyereknek. Én is ezt tettem, úgy alakítottam a beosztásomat, a munkarendemet, úgy építettem a karrierem, hogy a gyereknek mindig ott volt a helye.
Egy idő után egyszerűen kimerültem ebben, úgyhogy egyik alkalommal, ahogy ültem a gyászcsoportomon és hallgattam a pácienseimet, leesett, hogy én azért vagyok ennyire dühös, mert nem merem letenni ezt a terhet. És akkor azt mondtam magamnak: jól van, drágám, nem dühösnek kell lenni, hanem közelebb kell menni ahhoz, ami annyira fáj. Ekkor fogalmazódott meg bennem először a levél gondolata, majd ezek után még két évig halogattam a megírását.
A mai világban, amikor az orvostudomány tényleg szinte bármire képes, és egyre több pár szorul külső segítségre, nem lehetett könnyű felvállalni, hogy beletörődött a gyermektelenségbe.
Ebben a folyamatban én mindig őszintén benne voltam. A munkámból kifolyólag kellő önismerettel rendelkezem, ezért meg tudtam osztani másokkal, hogy éppen hol tartok az úton. Megtanultam, hogy milyen felszabadító érzés, ha az elfojtás, tabusítás helyett képes vagyok beszélni a fájdalmaimról és a nehézségeimről. Persze, találkoztam értetlenkedő tekintetekkel, de mindig volt válaszom a kérdéseikre. Egyszer egy képzésen az egyik csoporttársam közölte, hogy milyen korlátolt vagyok, a hitem miatt fogok lemaradni a gyermekáldás csodájáról. Mondtam neki, hogy akkor ez van, nincs mit tenni, ezzel kell majd megküzdenem.
Éppen erről van szó. Manapság – főleg Magyarországon – egy nő szemben úszik az árral, ha nincs gyereke. Bár egyre formálódik a társadalmunk, azért még mindig meglehetősen egysíkú a női princípium megítélése. Soha nem érezte magát kevesebbnek a gyermektelenség miatt?
Bár a levél megfogalmazása és megírása között eltelt két évben rengeteg sikert értem el a szakmámban és sokat fejlődtem, tudatosan nem akartam bizonyítani. Visszatekintve mégis azt gondolom, igenis szükségem volt a külvilág visszajelzéseire, hogy elhiggyem, nem vagyok kevesebb másoknál. De a legfontosabb támaszom mégis egy pozitív női példa volt, méghozzá Polcz Alaine élettörténete. Nagyon sok könyvét olvastam, imádtam a munkásságát. Polcz Alaine meddő volt, mégis hihetetlenül termékeny életet élt, nagyon fontos dolgokat hozott létre. Az ő személye hatalmas lelki erőt adott nekem, mert mire kiderült, hogy meddő vagyok, addigra volt előttem egy minta, aki bebizonyította, hogy gyermek nélkül is lehet termékeny az életem, csak másként. Tudtam, hogy használnom kell a tehetségemet, az időmet és a tudásomat. Rengeteg dolgom van még, de most épp leadok egy kicsit a feladataimból, kevesebb munkával is értékes lehet az életem.
Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás
Elképzelt gyermekéhez írt levelében említést tesz egy bizonyos babadobozról is.
Igen, másfél éve készítettem, és azóta az éjjeliszekrényemben lapul.
Nincs benne sok holmi, csupán két levél (az enyém és a férjemé), néhány édes babaruha és egy-két apró játék. Ez egy szimbolikus dolog. Ráteszem a dobozra a tetejét és elteszem. Így lezárul egy nehéz időszak, és van helye az életemben az újnak.
Nagyon sok a függőségben szenvedő - főleg az idősek körében!
A frontin a benzodiazepinek csoportjába tartozik, általában szorongásos betegségek, pánikbetegség és depresszió okozta szorongás kezelésére alkalmazzák. Sajnos rengetegen nem megfelelő dózisban szedik.A szorongáscsökkentők és altatók sokszor az ember ellen fordulnak. Ezek a szorongás, félelemérzet, pánikroham gyors tünetcsökkentésének és nem a megszüntetésének, meggyógyításának a gyógyszerei. Nagyon sokan szedik ezeket a szereket a problémáik megoldása helyett, amit pszichoterápiáva és szociális segítséggel gyakran könnyen meg lehetne oldani.
A Frontin sajnos függőséget okoz, és egy idő után a szokott adag már nem is használ, egyre több kell belőle. A benzodiazepinek szedése hosszútávon, napi rendszerességgel, nagy dózisban bizonyítottan hozzászokást, testi és lelki függőséget okoz. Ezen kívül megnövelik az otthoni (háztartási) balesetek miatti combnyaktörések, kórházi kezelést igénylő fejsérülések, koponyatörések, közlekedési balesetek számát is. Igazi ördögi kör alakul ki ezek szedése során, mivel nem gyógyít, hanem egy újabb, másodlagos betegség, a benzodiazepin-függőség is sújtja a beteget! Amikor, egy vagy több benzodiazepin adag, valami oknál fogva, hirtelen kimarad, akkor megvonási tünetek bontakoznak ki. Az emiatt kialakuló szenvedéstől gyorsan csak dózis-pótlással tudnak a betegek megszabadulni. Gyógyszerbevétel nélkül ugyanis az elvonási tünetek és panaszok napokig fokozódnak. Ez után már az elvonási tünetektől való félelem miatt is beveszik a tablettákat. A megvonási tünetektől való félelem sokszor olyan erős, hogy az akaratlan gyógyszerfüggők kezdik elhanyagolni családi és baráti kapcsolataikat, munkahelyi kötelességeiket
Ez már valóban hagyományteremtés: a tavalyi óriási sikert követően idén már második alkalommal hirdeti meg a Kék Pont Alapítvány a közösség erejét eszközül vevő alkoholmentes Száraz Novembert. Az alábbiakban arról kérdeztük a szervezetet, hogy kinek, miért, és milyen módon érdemes csatlakoznia. Mi pedig mesélünk arról, hogy mi miért kapcsolódunk be ebbe az — első ránézésre rendkívül hosszúnak tűnő — programba.
Közel mindannyian rendelkezünk olyan ismerőssel, aki tavaly már "goingolt" az első, Kék Pont által szervezett "Száraz november" Facebook eseményen. És majdnem ennyien rendelkezünk olyan ismerőssel, aki becsületesen végig is csinálta a kihívást. Idén remélhetőleg még többen vágunk bele, és bizony, a többesszám első személy nem véletlen, ugyanis a PS szerkesztőségéből is akad néhány bátor jelentkező. A Kék Pont Alapítvány segítségét kértük viszont ahhoz, hogy egy kicsit mélyebbre áshassunk: miért is olyan fontos ez a hónap, és miért lesz nekünk annyira nagyon jó.
Honnan indult a kezdeményezés, és mitől közösségi ez a kihívás?
A Kék Pont civil szervezet 2016-ban indította az önmagunk és az alkoholhoz fűződő viszonyunk jobb megértésére épülő, egy hónapos absztinencia kampányát az angliai Sober October mintájára. Idén már a tavalyi tapasztalatokat is felhasználva, azokra tovább építkezve folytatja a megkezdett munkát.
A harmincnapos, alkoholmentes közösségi programot az alapítvány Facebook-oldalán követhetik nyomon az érdeklődők, és itt tudnak csatlakozni is hozzá. A Száraz November egy nagy közös utazás, amiben sok esetben egymásra is támaszkodunk majd, és mindenkit bátorítunk a közös programok szervezésére.
Mi a célja ennek a hónapnak?
Az idei kampány általános célja, hogy tovább szélesedjen az alkoholról folyó társadalmi párbeszéd, és a tavalyi évhez hasonlóan idén is sokan fogalmazzanak majd meg őszintén kérdéseket önmaguk, közösségük, vagy családtagjuk alkohol fogyasztásával kapcsolatban.
Ezen kívül a mértékletesség erényének és az öngondozás gyakorlatának elmélyítése az alkohol iránti sóvárgásban megtalált tanulságok által. Fontos cél a testi és lelki megújulás, az önismeret fokozása, a vágyak megregulázása, valamint az italozás okozta problémák korai felismerése.
Mik a tavalyi tapasztalatok? Általában könnyen ment a lemondás?
A 2016-os posztok és kommentek azt mutatták, hogy az egyhónapos sóvárgás alatt nagyon jó hatással voltak a közösség tagjai egymásra. A közösség erejével, és a személyes történetek megosztásával arra inspirálták egymást, hogy erős maradjon az elhatározásuk, és ne törjék meg a fogadalmukat.
Milyen egészségügyi vagy szakértői csapat támogatja a projektet?
2017-ben a Száraz November kampányt idén kiegészíti a Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézetének felmérése is, amelyet a Kék Pont Alapítvánnyal együttműködve Dr. Terebessy András kutatásvezető irányítása mellett, anonim adatokkal végeznek el az önként jelentkezők segítségével. A kutatásraitt lehet jelentkezni. Ez a kutatás az alkoholfogyasztás mellőzésének személyiségjegyeivel foglalkozik.
Egy másik kutatás, az ELTE Pszichológiai Intézet közreműködésével és Prof. Dr. Rácz József vezetésével az alkoholfogyasztás sikeres mellőzésének („bajnokok”) és az „elbukásnak” okaival, folyamatával foglalkozik. Az „elbukás” nem kudarc, hanem a résztvevő számára visszajelzés az alkoholfogyasztás és az önkontroll mértékéről.
Lesz még más offline program is? Esetleg állandó helyszínek?
Az idei Száraz November 2017 hivatalos partnere és száraz barát helyszíne a budapestiAdna Cafe, ahol tematikus kiállításon, beszélgetéseken és izgalmas társeseményeken, alkoholmentes közegben vehetnek részt a téma iránt érdeklődő résztvevők.
Kiknek javasolt a részvétel? Csak alkalmi ivóknak, vagy azoknak is, akiknél már fennáll az alkoholizmus veszélye?
Az ilyen, kvázi önismereti, kísérleti célkitűzések azoknak valók, akik hetente legalább egyszer, vagy annál többször isznak, és szeretnének többet megtudni az alkoholhoz fűződő viszonyukról. Azoknak, akik nem csak ritkán, alkalmakkor fogyasztanak alkoholt, és akár egyszer is — mondjuk az egy hétre eső második fejfájós reggelen — felmerült már bennük, hogy mi az, ami túl sok, mi az a mennyiség vagy gyakoriság, ami már egészségtelen és káros lehet, és vajon ők hogyan teljesítenek a mindennapi alkoholizmus szürkeségbe burkolózó skáláján. A komoly alkoholproblémával küzdő napi nagyivóknak viszont azt javasoljuk, hogy keressenek komoly, személyre szóló segítséget.
Érdemes egy ilyen hónapot minden évben beilleszteni?
Abszolút. Akár sikerült tavaly, akár nem, 2017 egy új esélyt hozott. Ha a tavalyi akadályt sikeresen vettük, egészségügyi szempontból, de önismereti céllal is feltétlen érdemes megismételni. Ha pedig nem bírtuk, idén biztosan jobban fog menni: a tavalyi év nem kudarc, hanem tanulság idénre nézve!
Mire számíthatunk ez alatt az idő alatt, és mit jelent az, ha nem bírjuk ki ezt a hónapot?
Ez a 30 nap nem egy szürreális, teljesíthetetlen hosszúságú időtartam. Ha mégsem megy, az bizony fontos visszajelzés lesz arra nézve, hogy van mivel dolgoznunk, az ivás sajnos kezd kicsúszni a kezeink közül. Ha pedig változtatnánk, a Kék Pontnál segítenek benne. És hogy mire számíthatunk? Jó esetben a kezdeti, rázós szakaszt követően egy halom pozitív felismerést és tapasztalást szerzünk, és egyre jobban érezzük magunkat a bőrünkben, új oldalunkat ismerjük meg, és többet törődünk majd magunkkal és másokkal!
Amiért pedig mi csatlakozunk: hogy megtudjuk, mennyire jelent megerőltetést lemondani valamiről, ami észrevétlenül van jelen szinte folyamatosan az életünkben. És hogy miben reménykedünk ezáltal? Több energiánk lesz, szebb lesz a bőrünk, jobban alszunk majd, és megnézhetjük, hogy milyen lenne a testzsírszázalékunk alkoholfogyasztás nélkül. Aki extra önmegtartóztatást — vagy mondjuk úgy, kísérletet — választana, és az absztinenciát nem kompenzálná egyidejűleg valami mással (például kaviárral vagy belga csokival), akár össze is kötheti egy kis megtakarítással: az alkoholra elköltött bulipénzt tegyük félre karácsonyi ajándékokra, és hátha még marad a végén egy kis önjutalmazásra is. A túloldalon találkozunk!
Ha szívesen megosztanátok másokkal is a ti Száraz Novemberetek tapasztalatait és élményeit, vagy örömmel olvasnátok mások sóvárgásairól és megküzdési stratégiáiról, akkor keressétek fel aSzáraz November Egymásköztfacebook csoportot, blogoljatok, posztoljatok, vagy másoljátok be a linket az eseménybe és tegyétek rá a #szaraznovember2017 hashtaget! Az eventhez csatlakozniitttudtok!
Avagy a függőség családi betegség, amelyben a hozzátartozó is leépül
Milyen stádiumokon megy át egy alkoholista segíteni akaró hozzátartozója? Miért nem tud szabadulni a szerhasználótól? Folytatódik Bajzáth Sándor felépülő függő írása a szerhasználók hozzátartozóiról.
Senki sem véletlenül él együtt egy szenvedélybeteggel. Ahogyan arrólcikke első részébenis írt, a hozzátartozók előbb élik meg problémának az ivászatot, drogozást, mint maga a szerhasználó, így általában ők szoktak jelentkezni Bajzáth Sándor addiktológiai konzultánsnál. A szenvedélybeteg segítő, felépülő függő legújabb írásában arra fókuszál, hogy milyen utat jár be egy szerhasználó hozzátartozója.
Szerzőnk sok évig használt intravénásan kábítószereket, főleg ópiátokat (heroin, codein, morfium, methadon) valamint serkentőket (amfetamin, kokain) és nyugtatókat, altatókat, és sok-sok alkoholt. Körülbelül 15 kórházi elvonós leállási kísérlet és több rehabilitációs intézetben eltöltött 40 hónap után már több mint 14 éve él szer és alkoholmentesen, felépülésben.
Társfüggő az, aki, ha haldoklik, valaki más élete pereg le a szeme előtt
Véleményem szerint a hozzátartozó leépülése ugyanolyan sémát követ, párhuzamosan és progresszíven halad előre a szerhasználó leépülésével együtt, és törvényszerű, hogy egy aktív alkoholbeteg vagy drogbeteg ember mellett hosszabb távon csak egy hozzá hasonló függő – egy társfüggő – tud megmaradni. Miért? Mert aki mindvégig kitart, bármilyen áron egy alkoholista mellett, annak gyaníthatóan szintén komoly függőségi problémái vannak.
Aki nem hajlamos társfüggőségre, az képes védeni az énhatárait, helyén van az önértékelése, nem lehet vele bármit megcsinálni, nem lehet a végtelenségig ígérgetni neki, megalázni, abuzálni, ő nem hagyja, hogy sokadik szerepet töltsön be a párkapcsolatában, és hosszabb-rövidebb idő után képes azt mondani, hogy “elég!”. Ki tud lépni egy súlyosan demoralizáló, lelki és testi értelemben egyaránt destruktív kapcsolatból.
Fotó: Bajzáth Sándor
Holnaptól minden másképp lesz
Vegyünk például egy alkoholista férfit és a családját, de igazából ez bármilyen egyéb függőséggel behelyettesíthető, és persze nemcsak férfi lehet a szerhasználó, hanem nő vagy gyerek is.
Az alkoholista és a társfüggő hasonlóan működik; nem véletlenül találnak egymásra, szükségük van egymásra, kielégítik egymás szükségleteit. A szerhasználó szükséglete a szer, például az alkohol, hogy meneküljön az érzései elől, míga társfüggő szere a túlzásba vitt segítés, a megmentés, a lényeg, hogy ne magával kelljen foglalkoznia. Pont ugyanúgy, függőként működnek, játszmájukban mindkettőjüket a „majd holnap” attitűd jellemzi.
A hozzátartozó „basztatja” az alkoholistát, próbálja leállítani, megváltoztatni. Ám igazából egyik fél sem akar változni, ez fájdalmas lenne. Mindegyik fél a másiktól várja a változtatást. Az alkoholista azt mondja, azért iszik, mert csak így bírja ki a párja mellett, a párja meg azt, hogy azért viselkedik annyira szörnyen, mert a társa iszik. Ez a 22-es csapdája.
Már megint ittál! Mikor hagyod már abba? Ha még egyszer ilyen állapotban jössz haza, ha még egyszer megütsz, akkor feljelentelek,kiraklak/elköltözöm, nem láthatod így a gyerekeidet, stb. Erre az alkoholista válasza: Holnaptól minden más lesz, ígérem, nem iszom többet… Ez volt az utolsó, többé nem fordul elő! Bocsáss meg kérlek!
A hozzátartozó elhiszi, és megbocsát. És miután a berúgásnak nincsen következménye, másnap minden folytatódik ugyanúgy tovább. „Majd holnap. Holnaptól minden másképp lesz.” Az alkoholista másnap is ugyanúgy berúg és a hozzátartozó másnap sem képes lelépni, vagy kitenni őt.
Azért sem teszi ki az alkoholistát, mert a bűntudattól képtelen lépni, azt hiszi, ő rontott el mindent.
Lássuk, hogy van ez a hozzátartozó esetében:
Ők általában csak az alkoholistájától várják a változtatást. Csinálja végig a fizikai elvonást, ami durva, ám belátható ideig tart, annak összes tünetével: reszketés, hidegrázás, orrfolyás, hányinger, hasmenés, ingerlékenység, álmatlanság, gyengeség, depresszió, izomfájdalmak szédülés, stb... Majd az onnan induló felépülést, ami igazán kemény, élethosszig tartó munkát igényel.
A hozzátartozók elvárják a változtatást a szerhasználótól, ám magukra nem vonatkoztatják ugyanezt. A hozzátartozó így gondolkodik: „Nem én használok, nem nekem kell változnom…” Ám ez nem igaz, hiszen ugyanarra a „srófra” jár mindkét fél agya, ugyanazt a „majd holnaptól” sémát ismételgetik, ám egyik sem alkalmazza az igazán hasznos „csak a mai nap” szlogent. És mindketten képesek ezt játszani akár húsz-harminc évig vagy sok esetben élethosszig.
A társfüggők is valahol szerhasználók, csak az ő szerük: maga aSzerhasználó. Az alkoholista. A drogfüggő. A gyógyszerfüggő. A játékos.
Ő a megmentő, aki képtelen nemet mondani, következetes lenni, aki kontrollt akar az alkoholista élete fölött gyakorolni. Képtelen határokat tartani, meglépni olyan dolgokat, amitől az alkoholista szembesülhetne tettei szomorú következményeivel, így tulajdonképpen támogatja az ivását. “Mi lesz így szegénnyel nélkülem? A szeretetemmel majd meggyógyítom őt. “Megverik ha nem fizetem ki helyette a tartozását. Nem hagyhatom szenvedni, hisz mégiscsak a gyerekem...
A gyámolító szeretet nem gyógyít, hanem öl
A rossz hírem az, hogy ez a gyámolító, a függőt gyerekszinten tartó “szeretet” káros. Nem gyógyít, hanem öl. Elvesszük tőle a lehetőséget, hogy szembenézzen azzal, amit magával és persze másokkal csinál, azaz ártunk neki!
Ne ringassuk magunkat abba a hitbe, hogy milyen jó emberek vagyunk, mennyire segítőkészek, mert ez inkább a mi félelmünkről szól, és a mi rosszul értelmezett, kényszeres segítésünkről.
Igazából attól félünk hozzátartozóként, hogy velünk mi lesz. Mi kibírjuk-e? Meg tudunk-e olyat lépni, amiről tudjuk, hogy tőlünk is sokat követel, fájdalmas lesz, de hosszú távon segíteni fog talán a szerhasználónak, vagy csak azért, hogy magunkat megvédjük a rossz érzésektől, nem tesszük meg azt, amit meg kellene és így a függő tovább tudja folytatni a használatát a mi segédletünkkel.
Ráadásul a támogatásunk ellenére ugyanúgy megvan az esélye annak, hogy belehalhat. Otthon is ugyanúgy meg lehet halni túladagolásban, vagy “csak” egyszerűen szép lassan, sok év alatt otthon issza magát halálra az illető, és erre az egész család élete rámegy. Igen, a gyerekeké is.
A hozzátartozó élete ugyanúgy beszűkül, ugyanúgy ő elmagányosodik, mint a szerhasználó. A figyelme elsősorban a szerhasználóra korlátozódik, akivel nem lehet elmenni sehová, mert vállalhatatlan dolgokat tesz, mert szégyelli őt. A hozzátartozó anyagilag is gyakran tönkremegy, elveszti a munkáját, vagy komolyan eladósodik a szerhasználó tettei miatt.
Senki sem él véletlenül, „csak úgy” együtt egy szenvedélybeteggel
A legtöbb hozzátartozó fél, mi lesz vele, ha egyedül marad, és úgy gondolkodik, hogy még egy alkoholista, egy bántalmazó ember is jobb, mintha egyedül lenne. Ilyenkor jön az önáltatás: ő jó ember amúgy, amikor nem iszik, kenyérre lehet kenni. Igen, de ez az ember már kb. harminc éve iszik és veri, abuzálja a családot!
Sajnos a gyerekek ugyanezt a mintát fogják látni, és felnőttkorukban hasonlóan diszfunkcionális kapcsolataik lesznek, mert ezt hozzák otthonról, ez a tanult minta. Nem tanulják meg az intimitást, nem tudják, mi az egészséges.
Biztos találkoztak már olyan nővel vagy férfival, akinek ahogy megszűnik az egyik rosszul működő (alkoholista) kapcsolata, azonnal ott a következő, és az is mit ad Isten, alkoholista. És ez így fog történni egész életében, ha nem kezd el fejlődni, foglalkozni magával. Mindig olyan szinten lesznek a kapcsolatai, ahol ő éppen tart. Senki se véletlenül, „csak úgy” él együtt egy szenvedélybeteggel.
Fotó: Bajzáth Sándor
Mi a megoldás?
A kulcs a tehetetlenség beismerése. Ez akkor következik be, amikor a hozzátartozó sok évi szenvedés után tényleg belátja, hogy nem képes kontrollálni a párja használatát, élete tönkrement, változtatnia kell. Ekkorra már valószínűleg végigment a könyörgés, kontrollálás, ígérgetés, parancsolgatás, a zsarolás, irányítás, fenyegetőzés, rimánkodás és a testi-lelki megaláztatások minden formáján. Ez az a pont, amikor azt érzi, ennél már nincsen lejjebb, több szenvedést nem lehet elviselni.
Sajnos minél erősebbnek érzi magát a hozzátartozó, “én mindent kibírok”, annál később jön el a megváltó mélypont. Amikor már tényleg krízisben lesz, kénytelen lesz változtatni, másként működni, ugyanazokra a helyzetekre, történésekre más válaszokat adni. Vannak, akik erre egyedül is képesek, de a többség nem, ezt a leghatékonyabban szakember és sorstársi közösségben mellett tudja megtanulni.
A leépülés is hosszú évek alatt történik, melyek során beégnek a rossz sémák, így a felépülés is az, hiszen amibe sok év alatt tanultunk bele, azt megváltoztatni sem két nap alatt lehetséges.
Minél rosszabb, annál jobb
A felépülése során a hozzátartozónak meg kell tanulnia a szerhasználóról saját magára fókuszálnia. A társfüggők mindig a másik nézőpontjából látnak és értelmeznek mindent, a sajátjukat figyelmen kívül hagyják. Ennek tanulása során képessé válik lépni, elengedni a szerhasználót. Ez hiánnyal, félelemmel, fájdalommal jár. Nagyon hasonló érzésekkel, mint amit egy alkoholista él át, amikor elveszik tőle az őt éltető alkoholt. Mennyire párhuzamos dolgokról van szó, igaz? Mindkét félnek egyformán nehéz ez.
Aztán egyszer csak jön az érzés, amikor majd’ megszakad a szív, de már nem hívja fel a szerhasználót, hogy megtudja, mi van vele, miközben szeretne minden lépéséről tudni… Jön az érzés, amikor elküldi vagy épp nem engedi be a párját, gyerekét, mert az megint matt részeg, és közben összeszorul a gyomra a félelemtől, hogy mi lesz vele? Ezt érzi, amikor már nem megy érte a kocsmába, hogy hazahozza. Ez az a fájdalom, amit akkor érez, amikor a másik könyörög, hogy adjon neki pénzt, mert kurvára szarul van, és ő már nem ad... és közben majdnem belehal lelkileg.
Ez egy igazi paradoxon. Minél rosszabb, annál jobb. Ha az alkoholista elég szarul lesz, akkor talán elkezd észhez térni és változtatni. Minden egyes megmentés csak hátráltatja ezt, ezért az kontraproduktív! Ezt megtanulni alkalmazni, óriási kihívás.
Az egyetlen lehetőség a segítségre az, hogy le kell vennie róla a kezét, és bízni abban, hogy le fog tudni állni, és elfogadni, hogy erre őneki semmilyen hatása nincsen, ez csakis és kizárólag a szerhasználón múlik.
Önsegítés
Ahogyan a szerfüggők felépülésének is az egyik leghatékonyabb útja azönsegítő közösség, úgy igaz ez a hozzátartozókra is. A csoportos terápián jönnek rá, hogy nincsenek egyedül a problémáikkal, tudnak azonosulni a többiekkel, és ez nagyon felszabadító tud lenni. Itt az illető kap támogatást, elfogadást, hallja olyanok tapasztalatait, akik már előrébb tartanak az úton, kap telefonszámokat, akiket felhívhat, ha nagy a baj. Ez felbecsülhetetlen lehet esetenként. A csoportokon megtanul a saját szükségleteire fókuszálni, kiderül, mennyire nem a saját életét élte addig.
Mennyi időt fordítok magamra, a saját szükségleteimre? (fodrász, kozmetika, stb…)
Mikor voltam utoljára sportolni, moziban, színházban?
Mennyi időt fordítok a szakmai kiteljesedésemre?
Mennyi pénzt költök magamra, mennyit a szerhasználó hozzátartozómra?
Mennyire vagyok képes nemet mondani?
Mennyire rendelem alá a saját szükségleteimet a mások szükségletei alá?
Meddig tart az én felelősségem a hozzátartozóm szerhasználatában?
Hogyan vagyok a párkapcsolatomban? Mitől lehetnék jobban? Mi okoz számomra örömet?
A szerhasználó hozzátartozójának újra kapcsolódnia kell másokhoz, el kell kezdenie élni, sportolni, kikapcsolódni, egyáltalán megtapasztalni, milyen egyedül lenni.
Ahogyan erről a cikk első részében is írtam, általában a hozzátartozók észlelik előbb a problémát. Ők szoktak először segítségért fordulni, ők a motiváltabbak, a konzultáció keretein belül velük lehet ilyenkor foglalkozni. A viselkedésük, hozzáállásuk változása változást érhet el a szerhasználónál is.
Befejezésül egy nagyon hasznos idézet:
"Hosszú és különös tapasztalatokkal tele életem alatt megtanultam, hogy az embereket hagyni kell a maguk módján élni. Hiábavaló és téves erőlködés őket kierőszakolni abból, amit tapasztalniuk kell, mert akkor megkeresik maguknak másutt ugyanazt a helyzetet. Nem mondom, sok önuralom kell hozzá, tehetetlenül nézni, mint rohan valaki a vesztébe saját akaratából, minden figyelmeztetés ellenére... de idővel belejön az ember."
Idén is megszervezi itthon a Kék Pont Alapítvány az eredetileg az Egyesült Királyságból indult Száraz November kampányt. A kezdeményezéshez bárki csatlakozhat, aki vállalja, hogy egy hónapon keresztül nem fogyaszt alkoholt.
A program fő célja, hogy felhívja a figyelmet az alkoholizmus problémájára, viszont az egy hónapos önmegtartóztatással nem a teljes absztinenciát akarják elérni, hanem sokkal inkább azt, hogy a résztvevők jobban megismerjék magukat és az alkoholhoz való viszonyulásukat. A tavalyi akció ráadásul egy olyan közösséget hozott létre, amelynek tagjai egymást segítették, és néhányan még év közben is tartottak “száraz” hónapokat.
A Száraz November figyelemfelhívása különösen fontos Magyarországon, amely lassan elnyerheti a nem túl dicsőséges, “egymillió alkoholista országa” címet. A téma legismertebb hazai szakértője, a Walter White-hasonmásversenyörökös győztese, Zacher Gábor sztártoxikológusszerint
alkoholistákból itthon “olyan utánpótlás-nevelés van, hogy a Puskás Ferenc Akadémia ahhoz képest kutya füle”.
Súlyosbítja a helyzetet az is, hogy nincs állami alkoholstratégiánk, nincsenek prevenciós programok. Aki alkohol- és egyéb függőségi problémákat észlel magán vagy környezetében, bátran fordulhat aKék Pont Alapítványhoz, ahol többek között az egyik leghatékonyabb módszerrel, a csoportterápiával segítenek a nehézségek leküzdésében (ésebben az interjúbana segítségnyújtással kapcsolatos további tanácsokat is talál).
Zacher hangsúlyozza, hogy az alkoholizmus nem az elfogyasztott alkohol mennyiségétől függ, hanem a rendszerességtől, hogy mennyire válik szokássá az ivás az ember életében. A jelenlegi 800 ezer alkoholista mellett a szakember úgy 2,5 millió főre teszi a hazai “nagyivók” csoportját, akiket viszont már nem a rendszeresség, hanem az egyszerre elfogyasztott alkohol nagy mennyisége határoz meg.
Az alkoholizmus Magyarországon népbetegség, ráadásul sok esetben igen nehezen is észlelhető. Míg az érintett férfiakra jellemzőbb a közösségi italfogyasztás a kocsmákban vagy köztereken, addig a hasonló problémákkal küzdő nők inkább “zugivók”, otthon, egyedül részegednek le. Ennek igen egyszerű a magyarázata: társadalmilag sokkal elfogadottabb egy bódult állapotú férfi látványa, mint egy “méltóságát vesztett” nő tántorgása.
Tavalyindult egy kampányaz Instagramon, amely pontosan a probléma rejtőzködő jellegére hívta fel a figyelmet: egy Louise Delage nevű fiatal lány gyors tempóban rengeteg követőt szerzett a közösségi oldalon, ahol mintegy százötven közzétett képe mindegyikén egy pohár ital volt a kezében. Természetesen kiderült, hogy a profil csupán egy gondosan megtervezett akció része, viszont tökéletesen sikerült ábrázolni a társadalom érzéketlenségét a témában: a követők kifejezetten lassan figyeltek fel a minden képen megjelenő poharakra.
Az Európai Unió még 2013-ban fogadta el a drogstratégiáját, amely 2020-ig fogalmazott meg hosszú távú célkitűzéseket. Ezeket fordítják le rövidtávú, hároméves cselekvésekre az akciótervek, amelyek közül a másodikat (2017-20) éppen most tette közzé az Európai Bizottság. Mint a Bizottság negyvenhárom szakemberből álló civil fórumának egyik vezetője, tanácsadóként én is részt vettem az előkészítésében, így volt rálátásom az egész folyamatra.
Az Európai Uniónak nincs olyan értelemben vett egységes drogpolitikája, mint amilyen például a közös agrárpolitika. Az egyes tagállamok önállóan döntenek arról, hogy milyen jogi megítélés alá esik a drogfogyasztás, vagy hogy milyen intézményes keretek között történik a drogfüggők ellátása, lehetővé teszik-e a kannabisz legális forgalmazását vagy sem, vagy hogy milyen prevenciós programokat vezetnek be az iskolákba. Azonban a tagállamok felismerték azt is, hogy ez egy határokon átnyúló probléma, amelynek megfelelő kezelése szükségessé teszi az egyes tagállamok között a beavatkozásoknak valamiféle szinkronizálását. Ehhez pedig szükség van egy közös drogstratégia kialakítására, amely meghatározza a közös alapelveket és értékeket, összehangolja, hogy milyen színtereken milyen típusú beavatkozásokra van szükség, és hogy ezek eredményességét miként lehet mérni.
Az előző akcióterv értékelését külső cégek (RAND és EY) végezték el, amelyek számos fontos megállapítást tettek az európai drogpolitikákkal kapcsolatban: - a keresletcsökkentés (egészségügyi, szociális ellátás) terén jóval kevesebb fejlesztés történik, mint a büntető-igazságszolgáltatás (kínálatcsökkentés) területén; - hiányoznak azok a hatásvizsgálatok, amelyek azt elemeznék, hogy mennyit és mire költenek az államok a drogpolitika terén, és mit érnek el vele; - mivel a drogpiac jelentős része áthúzodott az Internetre, jóval több online beavatkozásra lenne szükség a megelőzés és ártalomcsökkentés terén; - szükség lenne értékelni az új kannabisszal kapcsolatos politikákat (pl. cannabis social club-ok Spanyolországban), és ezek megvitatásához fórumokat kellene teremteni; - az ártalomcsökkentés terén számos tagállamban negatív trendek tapasztalhatók a programok elérésében, és az ártalomcsökkentésnek a hagyományos programokon (tűcsere, metadon) túl is szerepet kellene adni.
Az új akcióterv követi a drogstratégia felosztását, 5 pillérből áll:
1. Keresletcsökkentés (megelőzés, kezelés, ártalomcsökkentés) 2. Kínálatcsökkentés (büntető-igazságszolgáltatás, büntetésvégrehajtást stb.) 3. Koordináció (a tagállamok és az európai intézmények munkájának összehangolása) 4. Nemzetközi együttműködés (az EU közös fellépése az EU-n kívül, például a drogtermelői országok kormányaival való együttműködés) 5. Tájékoztatás, kutatás, monitoring és értékelés (a drogfogyasztással, drogpiaccal kapcsolatos trendek nyomon követése, a politikák hatásvizsgálata)
Az új akciótervbe a szakemberek számos javaslata belekerült, ezek közül kiemelnék néhány olyat, amelyek jelentős újítást tükröznek a korábbi akciótervhez képest:
ÁRTALOMCSÖKKENTÉS Az új akciótervben számos olyan program nevesítésre került, amelyek eddig még nem kaptak hivatalos elismerést az EU részéről, bár számos tagállamban már széles körben alkalmazzák őket. Ilyen az elektronikus partikon a tabletták tesztelése, a naloxon nevű túladagolást elhárító gyógyszer terjesztése a drogfogyasztók körében és a felügyelt drogfogyasztói szobák kialakítása. De nem csak ezeknek az innovatív programoknak a felvállalása jelent előrelépést, hanem az is, amilyen mérőeszközöket vezet be az eredmények monitorozásához: az Egészségügyi Világszervezet által meghatározott indikátorokat. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy például a tűcsere programok esetében drogfogyasztónként legalább 200 steril fecskendőt ki kell osztni egy évben. Elég, ha annyit mondok, hogy ez ma Magyarország 30 körül van.
NEM, ÉLETKOR ÉS EGYÉB TÉNYEZŐK A civil szakértők már régóta figyelmeztettek arra, hogy hiába elérhetőek programok, ha azok nem a megfelelő helyszínen és nem a megfelelő csoport számára elérhetően működnek. Így például szükség van nőket, serdülőket és gyermekeket vagy éppen időseket célzó programokra - ez utóbbi egyre nagyobb jelentőséget kap Nyugat-Európában, ahol a drogfüggő népesség folyamatosan öregszik. Fontos, hogy a börtönben fogvatartottak is hozzájussanak ugyanazokhoz a szolgáltatásokhoz, amikhez a közösségben élő drogfogyasztók. A mostani akcióterv próbált erre is reagálni és hangsúlyosan megjelennek benne az előbb említett csoportok. Más csoportok sajnos még mindig hiányoznak belőle, így például fontos lenne LMBT embereket célzó prevenciós és ártalomcsökkentő programokat nyitni a meleg szcénában, ahol az ún. chemszex jelenség terjedése ezt indokolja. Magyarországon sajnos még gyermekcipőben járnak a speciális csoportokat célzó ellátási formák, a kevés kimondottan nőknek szóló alacsonyküszöbű program egyike, a Kék Pont Csajnap is megszűnt 2014-ben.
EMBERI JOGOK A drogfogyasztók a társadalom egyik legelutasítottabb csoportja, ebből következően jogaik gyakran sérülnek - és gyakran éppen a drogtörvények végrehajtása során. Tavaly az ENSZ emberi jogi tanácsa tavaly napirendjére tűzte ezt a kérsét, és az EU akcióterve felismerte ezt a problémát, és a szakemberek javaslatára hallgatva elhatározta, hogy folyamatosan monitorozni kell a drogpolitika emberi jogi hatásait.
A CIVIL TÁRSADALOM BEVONÁSA Az EU tagállamaiban a drogfogyasztókat célzó prevenciós programok és ellátórendszer jelentős részét civil szervezetek működtetik, ezért is különösen indokolt őket bevonni a politikai döntések meghozásába. Az EU szintjén ezért jött létre a kábítószerügyi civil fórum. Az EU akcióterv hangsúlyozza civilek szisztematikus bevonásának fontosságát mind európai, mind nemzetállami szinten. Magyarországon még 2007-ben lehetővé tették, hogy a civilek részt vegyenek a kormány Kábítószerügyi Koordinációs Bizottságának ülésein, 2010 után azonban a civileket kitették onnan és egy külön, csak civileket tartalmazó tanácsot hoztak létre, aminek az érdekérvényesítő képessége elég csekély.
PSZICHIÁTRIAI KOMORBIDITÁS A drogfüggők jelentős része számára a függőség csupán egyike a mentális, viselkedési problémáknak, sokan közülük kezeletlen pszichiátriai betegségekkel, rendellenességekkel küzdenek, ez megnehezítheti a sikeres kezelés esélyét. Az akcióterv célul tűzte ki, hogy ezeket minél előbb felismerjék és minél hamarabb kezeljék, és minél több olyan program, együttműködés alakuljon ki a drogfüggők terápiáját és rehabilitációját végző és a pszichiátriai intézmények között, amelyek kimondottan ezeken az embereken akarnak segíteni.
MINŐSÉGI STANDARDOK 2015-ben az EU Tanácsa elfogadta a prevenciós, terápiás és ártalomcsökkentő programok minőségére vonatkozó mininumelőírásokat. Ezek a standardok azonban csak akkor érvényesülhetnek, ha az egyes tagállamok bevezetik és végrehajtják azokat. Az akcióterv a tagállamok kötelességi körébe sorolja ezt, mégpedig azt is előírja, hogy ezeket a civil szervezetek bevonásával kell végrehajtani.
A BÜNTETÉS ALTERNATÍVÁI Bár az EU tagállamai között nincs egyetértés a drogfogyasztás büntetőjogi következményei tekintetében, de abban igen, hogy a kábítószerfogyasztó elkövetők számára biztosítani kell a büntetés alternatíváit. Ilyen például Magyarországon az elterelés intézménye. Amiben az Akcióterv újat mond, az, hogy ezeket a módszereket nyomon kell követni és értékelni.
AZ ALTERNATÍV POLITIKÁK ÉRTÉKELÉSE Az előző akcióterv értékelő jelentése által is megfogalmazott igény volt az, hogy legyen valamiféle diskurzus az EU szintjén az egyes tagállamokban bevezetett új típusú politikai szabályozásokról, így például a Spanyolroszágban bevezetett kannabisz szociális klubokról, amelyek keretében a fogyasztók kollektíven termesztik maguknak a kannabiszt, a hatóságok jóváhagyásával. Bár az akcióterv csupán annyit jegyez meg ezzel kapcsolatban, hogy az európai drogmonitorozó intézetnek továbbra is értékelni kell ezeket a programokat, de reméljük, hogy az erről a témáról folytatott kulturált vita teret fog kapni európai szinten.
Az EU akciótervtől nem lehet elvárni, hogy forradalmasítsa a drogpolitikákat: az igazi újítások helyi és nemzetállami szinten történnek. Ez a dokumentum azonban számos előremutató intézkedést tartalmaz, és bár kötelező jogi erővel nem bír, de a tagállamok, így Magyarország is, elfogadták azt, így elszámoltathatóak is vele kapcsolatban. Annál is inkább, mivel az EU akcióterv egy másik gyengesége, hogy jelentős központi költségvetés nem kapcsolódik hozzá, a legtöbb feladat teljesítése így a tagállamok felelősségi körében tartozik, és a tagállamoknak kell forrásokat biztosítani hozzá. Magyarország kormánya például azzal, hogy a drogstratégiájához tartozó cselekvési tervekből rendre kihagyja az ártalomcsökentést, és új programok nyitása helyett programok megszűnéséhez asszisztál, egyértelműen megsérti az EU akciótervének szellemiségét és betűjét.
Mi a baj a modern párkapcsolatokkal? Ahány kutatás, annyi lehetséges okot neveztek már meg a szakemberek. Volt, hogy a kommunikációt hibáztatták, volt, hogy az elvárásokat, volt, hogy a világ felborult rendjét. Ezek mind tartalmazzák az igazság egy szeletét, ám leginkább következményei és nem okai a párkapcsolati nehézségeknek.
A legfontosabb okot én az érzelmi kapcsolódás hiányában látom.
Párok hosszú hónapokig, akár évekig is képesek egymás mellett vegetálni anélkül, hogy egyetlen alkalommal kapcsolódnának egymáshoz. Igen, én az ilyen életet vegetálásnak nevezem. Mert hazamenni valakihez, akit valójában csak az érdekel, hogy miért késtem, és nem az, hogyan érzem magam, minek örültem vagy mitől féltem aznap, az az én szememben semmi több, mint vegetálás. Persze bele lehet szokni ebbe is, és sokan bele is szoknak. Gyakran látom, hogy a csinálás, a logisztika szintjén még elműködget a kapcsolat, ám a valódi mélységek hiányoznak belőle. Azt meg tudják beszélni egymással, hogy ki hozza el a gyereket a suliból vagy kinek a szüleinél ebédeljenek vasárnap, de komolyabb, érzelmeket is érintő önfeltárásra szinte soha nem kerül sor. Pedig az érzelmi kapcsolódás mindannyiunk legfontosabb szükséglete. Érezni, hogy a másik belép a mi világunkba, átérzi, hogy mi bánt vagy mire vágyunk, az egy csodálatos élmény. Ha ez hiányzik, akkor lassan, de biztosan erodálodni fog a kapcsolat, míg a végén nem marad más, mint egy ígéretesen induló szerelem eltorzult emléke. A sok csalódás, kiábrándultság, és frusztráció pedig elkeseredett indulatokhoz vezet. Ilyenkor a legjelentéktelenebb dolgok is tökéletes indoknak tűnnek, hogy egymás torkának essenek a felek. „Megint égve hagytad a villanyt az előszobában!”, „Francba már, hogy elfelejtettél tejet hozni!”, „Marhára ideje lenne, hogy te is kivedd a részed a házimunkából!” – gondolom, ismerősen hangzó mondatok. A valódi probléma azonban soha nem az égve hagyott villany vagy az elfelejtett tej. Az mindig csak a fedősztori.
A valódi probléma az érzelmi kapcsolat hiánya. A veszekedés valójában büntetés a magány, és a mellőzöttség érzése miatt.
Jár hozzám egy fiatal nő, aki, ha hagynám, órákig tudna panaszkodni a kapcsolatáról. Mivel a találkozásaink időpontja a hét elejére esik, a hét végén begyűjtött összes sérelmét hosszasan szokta sorolni. Nagyjából minden baj, amit a férje csinál. Mint a viccben: ha van rajta sapka, az a baj, ha nincs, akkor meg az. Hogy milyen bűnei vannak a férfinak? Például sokáig válogat a piacon a zöldségek között, ráadásul hangosan szuszog, és habnak a tortán, állandóan elfelejti visszatenni a vajat a hűtőbe. Ahogy hallgatom, minden alkalommal érzem, ahogy a panaszkodása fokozatosan megtölti a teret, és fullasztó erővel nehezedik mindkettőnkre. Ez a nő szenved. Na, nem a vaj vagy a szuszugás miatt. Azért szenved, mert nem érzi szeretve magát. Szeretve meg azért nem érzi magát, mert a férjével évekkel ezelőtt leszoktak arról, hogy a mindennapi teendőkön túl az érzelmi életüket is ápolják. Hogy időt, és figyelmet ajándékozzanak egymásnak. Ők csupán csinálják, de nem élik az életüket.
Sokan úgy gondolják, hogy az egymásra szánt figyelemhez, az érzelmi kapcsolódáshoz ideális körülmények kellenek. Ilyenkor mindig eszembe jut az a hajléktalan pár, akiket néhány éve a tv-ben láttam. Az a két ember egy csatornában élt valahol az Egyesült Államokban. A körülményeik természetesen elborzasztóak voltak, de mégsem emiatt maradtak meg az emlékeimben. Ami miatt máig eszembe jutnak, az az ahogyan egymásról beszéltek. A férfi például elmesélte, mennyire fél a felesége a pókoktól, ezért ő minden este alaposan kirázza a takarókat, éjszaka többször is felkel, hogy körbevilágítson a kis zseblámpájával, hogy ellenőrizze minden rendben van-e. A nő pedig a férfi fájdalmáról mesélt, mert lányai évek óta nem állnak vele szóba. Miközben beszéltek fogták egymás kezét, időnként egymásra néztek, és a tekintetükben bátorítás, támogatás és együttérzés tükröződött. Az, amire mindannyian vágyunk. Ezért lépünk bele egy párkapcsolatba, ezért alapítunk családot. A bátorítás, a támogatás, az érzelmi kapcsolódás élményeiért.
És ez hiányzik leginkább a modern kapcsolatokból. A másik, aki kinyitja magát nekem, és én, aki kinyitom magam a másiknak. Mert ez csak kölcsönösen megy.
Ma azonban mindenki marad a maga zárt kis világában, onnan szórja elkeseredése mérges nyilait a másikra, és nem érti meg, hogy ezzel nem csak a másik, de ő maga is sérül.
Természetesen nem könnyű megtenni az első lépést. Szokatlan, talán félelmetes érzés lehet ráhangolódni a párunk érzelmi állapotára. Mi lesz, ha csalódottságot érzek benne? Mit tegyek, ha megérzem, hogy boldogtalan? Lesz-e erőm elviselni? Hiszek-e magamban vagy magunkban annyira, hogy képesek leszünk megoldani a nehézségeket? Belátom, nem egyszerű szembenézni ezekkel a kérdésekkel, de ha nem tesszük meg, akkor a következményekkel talán még nehezebb lesz megbirkózni.
">
Tablettával már próbálkoztak, de az nem hatott elég gyorsan. 
A Frontin sajnos függőséget okoz, és egy idő után a szokott adag már nem is használ, egyre több kell belőle. A benzodiazepinek szedése hosszútávon, napi rendszerességgel, nagy dózisban bizonyítottan hozzászokást, testi és lelki függőséget okoz. Ezen kívül megnövelik az otthoni (háztartási) balesetek miatti combnyaktörések, kórházi kezelést igénylő fejsérülések, koponyatörések, közlekedési balesetek számát is. Igazi ördögi kör alakul ki ezek szedése során, mivel nem gyógyít, hanem egy újabb, másodlagos betegség, a benzodiazepin-függőség is sújtja a beteget! Amikor, egy vagy több benzodiazepin adag, valami oknál fogva, hirtelen kimarad, akkor megvonási tünetek bontakoznak ki. Az emiatt kialakuló szenvedéstől gyorsan csak dózis-pótlással tudnak a betegek megszabadulni. Gyógyszerbevétel nélkül ugyanis az elvonási tünetek és panaszok napokig fokozódnak.
Az új akciótervben számos olyan program nevesítésre került, amelyek eddig még nem kaptak hivatalos elismerést az EU részéről, bár számos tagállamban már széles körben alkalmazzák őket. Ilyen az elektronikus partikon a tabletták tesztelése, 
A civil szakértők már régóta figyelmeztettek arra, hogy hiába elérhetőek programok, ha azok nem a megfelelő helyszínen és nem a megfelelő csoport számára elérhetően működnek. Így például szükség van nőket, serdülőket és gyermekeket vagy éppen időseket célzó programokra - ez utóbbi egyre nagyobb jelentőséget kap Nyugat-Európában, ahol a drogfüggő népesség folyamatosan öregszik. Fontos, hogy a börtönben fogvatartottak is hozzájussanak ugyanazokhoz a szolgáltatásokhoz, amikhez a közösségben élő drogfogyasztók. A mostani akcióterv próbált erre is reagálni és hangsúlyosan megjelennek benne az előbb említett csoportok. Más csoportok sajnos még mindig hiányoznak belőle, így például fontos lenne LMBT embereket célzó prevenciós és ártalomcsökkentő programokat nyitni a meleg szcénában, ahol az ún. chemszex jelenség terjedése ezt indokolja. Magyarországon sajnos még gyermekcipőben járnak a speciális csoportokat célzó ellátási formák, a kevés kimondottan nőknek szóló alacsonyküszöbű program egyike, a Kék Pont Csajnap is megszűnt 2014-ben.
A drogfogyasztók a társadalom egyik legelutasítottabb csoportja, ebből következően jogaik gyakran sérülnek - és gyakran éppen a drogtörvények végrehajtása során. Tavaly az ENSZ emberi jogi tanácsa 
Az EU tagállamaiban a drogfogyasztókat célzó prevenciós programok és ellátórendszer jelentős részét civil szervezetek működtetik, ezért is különösen indokolt őket bevonni a politikai döntések meghozásába. Az EU szintjén ezért jött létre a kábítószerügyi civil fórum. Az EU akcióterv hangsúlyozza civilek szisztematikus bevonásának fontosságát mind európai, mind nemzetállami szinten. Magyarországon még 2007-ben lehetővé tették, hogy a civilek részt vegyenek a kormány Kábítószerügyi Koordinációs Bizottságának ülésein, 2010 után azonban a civileket kitették onnan és egy külön, csak civileket tartalmazó tanácsot hoztak létre, aminek az érdekérvényesítő képessége elég csekély.
A drogfüggők jelentős része számára a függőség csupán egyike a mentális, viselkedési problémáknak, sokan közülük kezeletlen pszichiátriai betegségekkel, rendellenességekkel küzdenek, ez megnehezítheti a sikeres kezelés esélyét. Az akcióterv célul tűzte ki, hogy ezeket minél előbb felismerjék és minél hamarabb kezeljék, és minél több olyan program, együttműködés alakuljon ki a drogfüggők terápiáját és rehabilitációját végző és a pszichiátriai intézmények között, amelyek kimondottan ezeken az embereken akarnak segíteni.
2015-ben az EU Tanácsa elfogadta a prevenciós, terápiás és ártalomcsökkentő programok minőségére vonatkozó 
Bár az EU tagállamai között nincs egyetértés a drogfogyasztás büntetőjogi következményei tekintetében, de abban igen, hogy a kábítószerfogyasztó elkövetők számára biztosítani kell a büntetés alternatíváit. Ilyen például Magyarországon az elterelés intézménye. Amiben az Akcióterv újat mond, az, hogy ezeket a módszereket nyomon kell követni és értékelni.
Az előző akcióterv értékelő jelentése által is megfogalmazott igény volt az, hogy legyen valamiféle diskurzus az EU szintjén az egyes tagállamokban bevezetett új típusú politikai szabályozásokról, így például a Spanyolroszágban bevezetett kannabisz szociális klubokról, amelyek keretében a fogyasztók kollektíven termesztik maguknak a kannabiszt, a hatóságok jóváhagyásával. Bár az akcióterv csupán annyit jegyez meg ezzel kapcsolatban, hogy az európai drogmonitorozó intézetnek továbbra is értékelni kell ezeket a programokat, de reméljük, hogy az erről a témáról folytatott kulturált vita teret fog kapni európai szinten.
Utolsó kommentek