Elkészült a betegségek együttjárásának térképe

A 250 legfontosabb betegség közti kapcsolatokat mutatja meg a Semmelweis Egyetem kutatói részvételével készült új térkép.

 

Elektronikusan elérhető és kereshető ún. multimorbiditási, vagyis különböző betegségek együttjárását mutató térkép készült a Semmelweis Egyetem kutatónak részvételével, mely a 250 legfontosabb betegség közötti kapcsolatokat mutatja. Az innovatív biostatisztikai módszerekkel készített, szabadon elérhető adatbázisból összességében százezres nagyságrendű adat hívható le. Két kattintással megtekinthető például, hogy a cukorbetegségnek melyik kardiovaszkuláris betegségekkel van szoros kapcsolata, de a kutatók külön elkészítették a depresszió multimorbiditási térképét is - adta hírül az egyetem honlapja.

A pszichiátriai, a neurológiai betegségektől az endokrin rendszer betegségein át a szív- és érrendszeri, vérképzőszeri, mozgásszervi kórképekig 18 nagy csoportra bontott összesen 250 fontos betegség közötti összefüggések olvashatók ki a most publikált, egyelőre csak angolul elérhető ún. komorbiditási térképből – mondta el Dr. Bagdy György tudományos rektorhelyettes, a publikáció egyik szerzője.

A Semmelweis Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint a Manchesteri Egyetem közös publikációja a közelmúltban jelent meg a PLOS Computational Biology folyóiratban. A kutatás alapját az Egyesült Királyságban létrehozott biobank adta, melyből 117 ezer résztvevő adatait elemezték a kutatók. A szabadon hozzáférhető publikációban feltüntetett link  segítségével bárki betöltheti a betegséghálózatokat mutató térképet és interaktív módon kereshet benne.

Gyógyszerkutatók, orvosok és akár laikus érdeklődők számára egyaránt érdekes lehet a térkép böngészése, hiszen a betegségek együttes előfordulása közismert és gyakori jelenség – vélekedett a rektorhelyettes, hozzátéve, hogy a különböző, megadható változók (betegségpárok, -csoportok) függvényében százezres nagyságrendű adatot rejt a rendszer. A honlapon elérhető térképen válasz található például arra, hogy valakinek a többféle meglévő betegsége között valószínű-e az oki, direkt kapcsolat (pl. közös biokémiai útvonal sérülése, közös genetikai probléma), vagy csak véletlen egybeesésről van szó. Az egyes betegségek közötti kapcsolat vizuálisan is megjelenik, az erősséget mutatja a betegségneveket összekötő vonal vastagsága.

Két kattintással például megnézhető, hogy a 2-es típusú cukorbetegséggel a statisztikai adatok szerint milyen kardiovaszkuláris betegségeknek van szoros kapcsolata. Eszerint a magas vérnyomás, az angina (a szívtáji fájdalom) és a szívinfarktus vannak a leginkább közvetlen összefüggésben a diabétesszel, míg például a stroke nem az elsődleges betegség okán, hanem a hipertónia vagy szívinfarktus miatt jelent veszélyt a cukorbetegekre – említ egy példát Dr. Juhász Gabriella, a Gyógyszerhatástani Intézet docense, a publikáció utolsó szerzője.

Az adatbázis alapján a kutatók több komplett betegséghálót is elkészítettek, köztük a depresszió multimorbiditási térképét. Ebben jól igazolódik, hogy a depressziónak a legszorosabb kapcsolata a többi pszichiátriai betegséggel van, de összefüggést mutat az elhízással és más testi betegséggel is. A migrén és a depresszió között szintén találtak direkt kapcsolatot, de csak a vizsgált alanyok egy részénél. A cukorbetegség és a depresszió között korábban feltételezett kapcsolatról viszont az derült ki, hogy nem direkt kapcsolat, hanem inkább az elhízás miatt alakul ki gyakrabban a depressziósoknál.

A betegségek együttjárásának ismerete, az, hogy a beteg különböző betegségei között van-e összefüggés, fontos a diagnózis, a szükséges vizsgálatok és a megfelelő gyógyszer megválasztása szempontjából is – tette hozzá Dr. Juhász Gabriella.
A térkép megvalósításához innovatív biostatisztikai módszereket alkalmazott az a csoport, amelyet Dr. Antal Péter, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kutatásban részt vevő docense vezet, aki elmondta: a gráfos valószínűségi modelleknek ez az első biostatisztikai felhasználása ilyen nagy léptékű epidemiológiai vizsgálatban.

weborvos

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr3712870202

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nagyutazó 70 2017.11.06. 19:28:25

Mit lehet tenni,ha valaki 9 hónapja rettentően szédül. Állandósult fejfájással és emelkedő vérnyomással. Az orvos még ismételt gégész vizsgálatát kéri,és ha talán majd Márciusra lesz is eredmény! De,még akkor sem lesz,hogy mit,mivel,hogy lehet kezelni! Tetejében az illető orvos Októberben csak Márciusban tudott volna fogadni. Végül a privátban Februárban,végül hosszas keresésre lett egy hely December közepére. Most itt áll az ügy. Mi lesz ennek vége az ma még rejtély.
süti beállítások módosítása