Máté a DMT segítségével "egy fogalmakon túli világba került, ahonnan kihullottak a szavak." Olvassátok a beszámolóját!
Egészen gyerekkoromtól fogva kerestem valamit az életben, amit soha senkitől sem kaptam meg. Valójában én magam sem voltam benne biztos, hogy mit keresek igazán. Ez leginkább általános iskola végén tudatosult bennem, amikor a rossz napjaimat még rosszabbak követték.
Reménytelenséget éreztem és csalódottságot. Elkezdtem a középiskolát. Ez így folytatódott, pszichológustól pszichiáterig, kipróbáltam mindenféle kezelést, többnyire sikertelenül.
Nem voltam boldog. Zavart, mert minden adott lett volna hozzá, de én képtelen voltam rá. Magamat hibáztattam emiatt. Miért nem lehetek normális, mint mindenki más...?
Eljutottam egy újabb mélypontig. Szuicid gondolataim voltak, úgy éreztem, már nem számít semmi, elvesztem a világban. Végleg és visszafordíthatatlanul.
Aztán valami folytán megismerkedtem a fűvel. Úgy tekintettem rá, mint egy ideiglenes mentőövre, picit elfeledtette velem a gondjaim, kikapcsolt, ahogy semmi más nem tudott akkor. Tudtam, hogy ez itt nem fog segíteni, de élveztem. Nem sokkal később elkezdtem érdeklődni a pszichedelikumok iránt, ez egy teljesen ismeretlen világ volt számomra.
Volt egy kedves osztálytársam, akivel nagyon jóba lettünk, őt is érdekelték ezek a dolgok, ahogy engem. Sokat olvasgattunk, kutakodtunk. Elhatároztuk, hogy belevágunk. Végülis nem volt vesztenivalóm vele. A DMT vonzott leginkább. Kezdő utazóként fogalmam sem volt ennek a drognak a földöntúli erejéről. Azt mindeképp sejtettem, hogy szavakkal nem leírható élmény elé nézek.
Amikor egy nap a birtokomba került ez a varázslatos szer, izgatott voltam. Tudtam, hogy ez a nap más lesz. Találkoztam a fent említett osztálytársammal és elmentünk egy nyugodt helyre. Minden tökéletes volt. Beleraktam a kristályos, enyhén sárgás port a pipába. Én voltam az első. Beleszívtam. Nagyon kellemetlen volt és kapart is.
Ahogy lenn tartottam, éreztem, hogy a lábaim elkezdenek zsibbadni. Ez egy nagyon mélyről jövő érzés volt, mintha minden sejtemben éreztem volna egy különös rezgést. A színek és a fények kezdtek intenzívebbé válni. Beleszívtam még egyszer. Úgy éreztem, tágul körülöttem a tér. Felettem a plafon elkezdett szétcsúszni, a minták összefolytak. Mozogtak. Sosem éreztem még ilyet. Láttam haverom arcát, de olyan volt, mintha nem is ismerném. Egy idegen ült velem szemben.
Hihetetlen erős belső feszültséget éreztem, mintha egy hatalmas erő elragadná a lelkem, nem tudtam neki ellenállni. A gyomromban azt éreztem, gyorsulok. Közben egy furcsa búgást hallottam a fejemben, végtelenbe nyúló visszhanggal. Úgy éreztem ez 'A pillanat'. Most már az egész univerzum engem figyel. Minden itt és most történik. Ezután elvesztettem a valósággal minden kapcsolatom, becsuktam a szemem. Minden amit szerettem, gyűlöltem, minden amit valaha ismertem, szertefoszlott. Elpárolgott. Köddé vált. Akit az énnek hittem, millió szilánkra hullott. Nem léteztem többé. A létezés voltam. A végtelen pszichedelikus térben utaztam, millió csodaszép színes fraktál között. Az idő nem létezett.
A fogalmakon túli világba kerültem, ahonnan kihullottak a szavak.
Jelentéktelenek voltak. Olyan dolgokat láttam és éreztem, amire nincsenek érzékszerveim. Öröm és nyugalom fogott el. Ez volt a legvalódibb élményem, amit valaha átéltem. A végtelent éreztem magamban, és a világot a lelkemben. Egységet valami hatalmas és felülírhatatlan erővel, ami ott van mindenben és mindenkiben. Egyfajta közös űrt, a a valóság színfalai mögött. Én voltam a csend a zenében. Az utazás hirtelen ért véget, újra a testemben találtam magam. Fogalmam sem volt, hová kerültem, vagy ki vagyok, de azt a különleges ragyogó érzést még mindig éreztem magamban. Valami megváltozott. Egy teljesen új perspektívát kaptam.
Visszagondolva egyáltalán nem túlzás, ha azt mondom, ez a trip megmentett. Rájöttem, hogy az igazán fontos dolgok nem foghatók kézzel, és hogy a szeretet az egyetlen, ami valódi ezen a világon. Az, hogy időt szakítsunk másokra, amíg tudunk, ez a legtöbb, amit tehetünk. Ez gyógyítja az embert. Egyedül sosem lehetünk igazán teljesek, ez csak mások által sikerülhet. Azt hiszem, megértettem.
Ez az én utam. A pszichedelikumok teljesen megváltoztatták az életem, egy olyan irányt mutattak, amit semmi más nem tudott és ezért hálás vagyok. Úgy hiszem, ezek a szerek eszközök. Talán többek is annál. Fontos tanulságokat hordoznak rólad és a világról, olyanok mint egy ősi kódrendszer. Ha tisztelettel fordulsz hozzájuk, ők is tisztelni fognak téged.
Máté
FIGYELEM!A fenti történet nem azt a célt szolgálja, hogy bárkit hasonló szerek fogyasztására buzdítson. Sorozatunk célja a tájékoztatás: hogy bemutassuk, milyen sokféle célból és módon fogyasztanak az emberek tudatmódosító szereket. Ha érdekel a drogtéma - akár fogyasztó vagy, akár a területen dolgozó szakember, aggódó szülő vagy szimplán jobbító szándékú aktív polgár -, szeretsz írni és szeretnél hozzájárulni a Drogriporter tájékoztató munkájához, akkor itt az alkalom: írj nekünk cikket a Drogriporter blogra! Amennyiben a cikked megfelel a tartalmi és minőségi elvárásainknak, akár rendszeres szerzővé is válhatsz. Írhatsz arról, hogy szerinted hogyan kellene átalakítani a hazai drogpolitikát, milyen törvényekre, programokra lenne szükség, blogolhatsz a fogyasztóként/partizóként/szülőként/szakemberként stb. szerzett tapasztalataidról. Tudósíthatsz arról, hogy milyen jó és rossz drogpolitikai példák vannak idehaza és külföldön. Írhatsz drogtémájú könyvekről, filmekről is. A cikkek terjedelme lehetőleg ne haladja meg szóközökkel együtt az 5-6000 karaktert. A cikkeket a sarosi.peter(kukac)gmail.com címre küldd! Akár megfelel az írásod, akár nem, egy héten belül válaszolunk.
A gyász folyamatán végigvezető út hossza egyénenként eltérő: hónapokig, sokaknak évekig is eltarthat. Ez idő alatt mi történik lelkünkkel és testünkkel? Szeretteink elvesztése okozhat-e testi tünetek? Cikkünkből kiderül.
Sigmund Freud a pszichoanalízis elméletének megalkotásával egy új fejezetet indított el a pszichológia életében, mely egyben az emberiség fejlődésére is jelentős hatást gyakorolt. Azonban kevesen tudják, hogy a kimagasló hatású pszichoanalízis mellett ő írta le elsőként a gyász elméletét is. Freud a gyászt olyan normál lelki folyamatnak tekintette, amely egy szeretett személy elvesztésekor következik be. Továbbá kiemelte, hogy komoly pszichológiai következményei lehetnek annak, ha a gyászoló személy nem tudja az elhunythoz fűződő érzelmi kötődést idővel felszámolni, ennek következményeként alakulhat ki a melankólia, más néven lehangoltság, elmélyülése esetén pedig a depresszió.
Freud óta számtalan terapeuta, kutató és más segítő szakember érdeklődését is felkeltette a gyász folyamatának kutatása, megértése és terápiájának kidolgozása. Többek között kiemelkedő kutatásokat végzett John Bowlby brit pszichoanalitikus, aki a kötődés elméletének megalkotásával vált ismerté. Többszörösen tanulmányozta azt is, hogy a kötődés minősége és a haláleset körülményei hogyan befolyásolhatják a veszteségre adott érzelmi reakciókat.
Fontos megemlíteni még J. William Worden nevét, aki a kétezres évek elején alkotta meg gyászfolyamat elméletét. Teóriájában a gyászmunka négy különböző típusát írta le, amelyek a következők: a veszteség valódiságának elfogadása érzelmek szintjén, a gyász fájdalmának átdolgozása, amely magában hordozza a düh, bűntudat és szorongás érzését is. További két formája az alkalmazkodás, ahhoz az új élethez, új környezethez, amelyben az elhunyt már nincs jelen, valamint az elhunyt személyének érzelmi újraintegrálása és az életben való továbblépés.
A gyász és a test kapcsolódása
A szeretett személy elvesztését követő érzelmileg megpróbáltató, nehéz időszakban a gyászolók jelentős része számol be testi tünetek megjelenéséről vagy a már meglévő betegség tüneteinek a felerősödéséről. Jellemzőek lehetnek ebben az időszakban a hullámzóan megjelenő, átmeneti rosszullétek, melyekhez légszomj és fulladásérzés társulhat, az emésztési problémák előfordulása is rendszeresen megjelenhet. Továbbá kutatások szerint, sokan számolnak be arról, hogy gyakran érzik magukat kimerültnek, erőtlennek. A későbbiekben ezen átmeneti testi tünetek állandóvá válhatnak, ami megnöveli az esélyét bizonyos testi betegségek kialakulásának a gyászolók körében, ellenben a nem gyászolókkal.
A gyász és az egészség kapcsolatát vizsgáló kutatások jelentős része fókuszál a testi és pszichés tünetek, mint például a depresszív és szorongásos tünetek közötti összefüggésekre. A szakirodalomban jelentős azon kutatások száma, melyek az özveggyé vált nők egészségi állapotát vizsgálják a férjük elvesztését követő hónapokban. A kutatók több esetben arra találtak bizonyítékot, hogy
a halálesetet követő hónapokban, közel egy évben a gyászolók többsége testi tünetek tapasztal, amelyek leginkább az alvászavar, általános kimerültség, étvágytalanság, koncentrációzavar.
Ezek a vizsgálatok további bizonyítékot találtak arra vonatkozóan, hogy a rosszabb egészségi állapotról beszámoló özvegyek esetében a gyászfolyamat elhúzódhat, súlyosabbá válhat, és a depresszió kialakulásának az esélye is megnövekedhet.
Több, hazánkban végzett, a magyar lakosság egészségi állapotát vizsgáló országos kutatás eredményei szintén arra engednek következtetni, hogy a gyászoló személyek pszichés és testi tünetei kapcsolatban állnak egymással. A 2005 és 2006 között végzett Hungarostudy Egészség Panel (HEP) elnevezésű országos reprezentatív vizsgálatban résztvevők közül 473 fő veszítette el egy közeli szerettét az elmúlt három évben. A kutatásban felmérésre kerültek a depresszív és szorongásos tünetek, valamint az éjszakai álmok minősége, tartalma is. A nem gyászoló résztvevőkhöz hasonlítva,
az egy éve gyászoló személyek jelentősen gyakrabban tartották álmaikat nyomasztónak, olyannyira, hogy azok nappali hangulatukat is befolyásolták
és esetükben a rémálmok is elég gyakran megjelentek.
A kutatók arra vonatkozóan is felmérést végeztek, hogy a hozzátartozójukat elveszítő személyek milyen testi tünetekről számolnak be és milyen mértékben. A gyászoló személyek egy kérdőív segítségével kellett megadják, hogy tapasztaltak-e olyan testi tüneteket magukon, amelyekkel az emberek leggyakrabban fordulnak háziorvoshoz, gondoljunk például szédülésre, fejfájásra, gyomorpanaszokra, mellkasi fájdalomra. A nem gyászoló személyekhez képest a gyászoló nők és férfiak számottevően több testi tünetről számoltak be, mindemellett a depresszió és a szorongás is gyakoribb volt esetükben. A kutatók ezen felül azt is kielemezték, hogy a depresszív és szorongásos tünetek fennállása befolyásolja-e a testi tünetek megjelenését. Azt az eredményt találták, hogy
mind a depresszió, mind a szorongás meghatározó előrejelzői a testi tünetek megjelenésének.
Ezen eredmények alapján valószínűsíthetjük, hogy a gyászfolyamat során jelentkező testi és pszichés tünetek kapcsolatban állnak egymással.
Felhasznált irodalom:
Susánszky É., Székely A., Szabó G., Szántó Zs., Klinger A., Konkoly Thege B. & Kopp M. (2007). A Hungarostudy Egészség Panel (HEP) felmérés módszertani leírása.Mentálhigiéné és Pszichoszomatika, 8(4), 259-276.
Worden J. W. (2009).Grief Counseling and Grief Therapy. A Handbook for the Mental Helath Practitioner. New York, NY: Springer Publishing.
Sarungi E., Varga H. (2013). Gyász és egészség. In Csabai M., Pintér J. N. (Eds.),Pszichológiaa gyógyításban. (pp. 191-223). Budapest, Oriold és társai.
Olvasónk, Sketal azt idézi fel, hogy egy tizenkét évvel ezelőtti közös MDMA szeánsz milyen mély hatással járt a tesója életére.
Bevezetőként annyit, hogy testvérem és én a 80-as évek szülőttei vagyunk. Ő az elején, én a végén. Egyszerű szülők, munkásosztály, a maguk szociálisan elfogadott módjan drogfüggák. Ittak, isznak.
Nem volt rossz gyerekkorunk, nem vertek minket, de eros kézzel neveltek. Folyton téma volt a "mit szolnak mások", "a diploma, a tanulás fontos". Engem nagyon nem érintett meg, testvéremet annál inkább. Égett a bizonyítás vágyától. Kesőbb persze rájöttünk, a szülőknek sosem lesz elég, amit a gyerek nyújtani tud.
Testvérem hagyta el az országot először, nehezen viseltem, szoros volt a kapcsolatunk.
MDMA-t eloszor Hollandiaban fogyasztottunk egyutt, majd 3 évig nem. Én közben füveztem, élveztem az életet. Dolgoztam, párkapcsolatom volt, éltem az életem ahogy ő is. Tartottuk a kapcsolatot. Egyszer amikor hazalátogatott, kitaláltam, hogy újra éljük át azt az élményt. Kicsit másképp, most csak ketten, nem buliban. Eléggé túladagoltuk az MDMA kristályt. Nagyjából 200mg-ot ehettünk meg fejenként. Remek beszélgetés, őszinte gondolatok es végre újra olyan volt, mint amikor elment. Elmesélte, mennyire elégedetlen a párkapcsolatával, a munkájával, nem boldog. Elhatározta, hogy mostantól más lesz. Sírtunk, nevettünk, csodálatos volt.
Másnap bucsúzás, elment. A következő két hónapban felszámolta a munkáját, a kapcsolatát, visszament tanulni.
Ennek mar 12 éve. Azóta 4 iskolát elvégzett, olyan világcégeknél dolgozik, amiket mindenki ismer. Lenyugodott, nem feszül semmin, lazán veszi az életet, sikeres. A fizetésre nem térnék ki, de anyagilag sem lesz gondja tobbé az életben. Stabil házasságban él, társakként, tisztelettel bánnak egymással.
Adott volt egy testvér tele frusztrációval, önképzavarral, megfelelési kényszerrel. Es adott volt egy anyag. Ami utat mutatott, és megtanította őt arra, hogy irányítsa az életét a maga szája íze szerint, és kiszűrje a mások (szülők, barátok, környezet) által felállított "normákat".
Hiszen a normális csak nézőpont kérdése.
Sketal
FIGYELEM!A fenti történet nem azt a célt szolgálja, hogy bárkit hasonló szerek fogyasztására buzdítson. Sorozatunk célja a tájékoztatás: hogy bemutassuk, milyen sokféle célból és módon fogyasztanak az emberek tudatmódosító szereket. Ha érdekel a drogtéma - akár fogyasztó vagy, akár a területen dolgozó szakember, aggódó szülő vagy szimplán jobbító szándékú aktív polgár -, szeretsz írni és szeretnél hozzájárulni a Drogriporter tájékoztató munkájához, akkor itt az alkalom: írj nekünk cikket a Drogriporter blogra! Amennyiben a cikked megfelel a tartalmi és minőségi elvárásainknak, akár rendszeres szerzővé is válhatsz. Írhatsz arról, hogy szerinted hogyan kellene átalakítani a hazai drogpolitikát, milyen törvényekre, programokra lenne szükség, blogolhatsz a fogyasztóként/partizóként/szülőként/szakemberként stb. szerzett tapasztalataidról. Tudósíthatsz arról, hogy milyen jó és rossz drogpolitikai példák vannak idehaza és külföldön. Írhatsz drogtémájú könyvekről, filmekről is. A cikkek terjedelme lehetőleg ne haladja meg szóközökkel együtt az 5-6000 karaktert. A cikkeket a sarosi.peter(kukac)gmail.com címre küldd! Akár megfelel az írásod, akár nem, egy héten belül válaszolunk.
Felépülőben lévő szerfüggőként a rendszeres szerhasználattal való leállást követően akár hónapokkal később is érezhetünk sóvárgást az adott szer iránt, sőt akár olyan tüneteket is produkálhatunk, amelyek akkor voltak jellemzőek ránk, amikor éppen a szer hatása alatt álltunk. Mindennek az oka alapvetően a rendszeres szerhasználattal károsított idegrendszer működésében keresendő. A nem teljesen regenerálódott idegrendszer ugyanis bizonyos környezeti ingerekre, illetve a fokozott stresszre hajlamos ugyanazokkal a „kóros” mechanizmusokkal reagálni, amelyek a szerhasználat és a szerhasználattal való felhagyás (azaz az elvonás) hatására rögzültek benne. Ezért van az, hogy egy felépülőben lévő alkoholbeteg adott esetben annak ellenére részegnek tűnhet, hogy egyetlen korty italt sem fogyasztott.
Erre a különös jelenségre az érintettnek és a hozzátartozóinak egyaránt érdemes felkészülnie, mivel csak akkor van lehetőség a vonatkozó tényezők megfelelő kezelésére, ha mindenki tisztában van azzal, hogy egy ilyen helyzetben mit lehet, illetve mit érdemes tenni.
Az érintett részéről a szenvedélybetegségből való fizikai felépülés után jelentkező sóvárgás kezelésének kulcsa lehet: a sóvárgás érzésének megosztása másokkal; a sóvárgás érzésének elfogadása, tudatos megfigyelése, és ily módon való „kioltása”; vagy – épp ellenkezőleg – a sóvárgás érzésére irányuló figyelem elterelése, mégpedig fokozott koncentrációt igénylő cselekvéssel.
A hozzátartozók részéről az érintett által produkált tünetekre olyan módon kell reagálni, amely nem csalódottságot vagy megvetést tükröz, hanem megértést és segítőkészséget.
Ha tudatosítjuk magunkban, hogy bizonyos helyeztek hatására beindulhatnak bennünk különféle fiziológiai, gondolati és érzelmi mechanizmusok, amelyek folytán sóvárgást érezhetünk a szerfogyasztásra, vagy elvonási tüneteket produkálhatunk, akkor lehetőségünk nyílik egyrészt elkerülni az adott helyzeteket, másrészt alkalmazni azokat a stratégiákat, amelyek segítségével képesek lehetünk tartózkodni a szerfogyasztástól, és elkerülhetjük a súlyosabb problémákat. Emellett arról is érdemes gondoskodnunk, hogy a környezetünkben élők kellően felkészültek legyenek az általunk tanúsított szokatlan viselkedésre, és körültekintéssel reagáljanak a viselkedésünkre, majd megfelelően segítsenek át bennünket a nehéz pillanatokon.
Különösen fontos, hogy olyan életmódot folytassunk, amellyel a mindennapokban hatékonyan ellensúlyozható a bennünket érő stressz. Ennek megfelelően tanácsos rendszeresen mozognunk, egészséges étrend szerint táplálkoznunk, és a pihentető alvás lehetőségét önmagunk számára biztosítanunk.
Bármilyen jól érezzük is magunkat a bőrünkben józan emberként, ne gondoljuk azt, hogy ha már leszoktunk a rendszeres szerhasználatról, akkor hátradőlhetünk, és nem kell a szenvedélybetegségünkkel összefüggésben semmiféle kihívással számolnunk. A leszokást követően ugyanis nagy valószínűséggel fog még jelentkezni sóvárgás, amely a gyakoriságát és intenzitását tekintve is változó. Ennél is fontosabb tudatosítani magunkban azonban azt, hogy az általunk – felépülőben lévő, illetve felépült szenvedélybetegként – alkalmanként megtapasztalt sóvárgás érzése nem feltétlenül a józan életvitel melletti elkötelezettségünk hiányának a jele.
Ha úgy érezzük, a sóvárgással kapcsolatos tünetek megnehezítik az életünket, akkor bizony érdemes lehet szakemberhez fordulnunk útmutatásért. Semmi esetre se várjuk azonban azt, hogy a szakember majd helyettünk megbirkózik a problémánkkal. Inkább csak legyünk nyitottak a tanácsaira, és próbáljuk száz százalékosan kihasználni a konzultációban, illetve a közös munkában rejlő lehetőségeket annak érdekében, hogy felvérteződjünk mindazokkal a kihívásokkal szemben, amelyek elé az élet állíthat azután, hogy a józanság útjára léptünk.
Ne rettegjünk hát a sóvárgástól, hanem készüljünk fel rá, hogy képesek legyünk megzabolázni!
Róbertnek kemény sorsot dobott a gép. Hosszú évek drogfüggősége és mélyrepülése után sikerült megtalálnia önmagát. Sorstársainak azt üzeni, hogy van remény. Olvasónk beszámolója következik.
Róbertnek hívnak. 1988-ban születtem. Édesanyám egyedül nevelt minket, hárman vagyunk testvérek. Apámat körülbelül kétszer, ha láttam, a hagyatéki tárgyaláson derült ki, hogy ki akart tagadni. Sok nélkülözésben volt részem. Édesanyám keresete és a 8000ft-os "gyerektartás" sok mindenre nem volt elég. Vagy nem eszünk vagy a számlákat nem fizetjük be. Sokszor szó szerint éheztünk.
Gyermekkorom nagy részét a nagyszülőknél töltöttem, tanyán. Nagyapám nem igazán szimpatizált velem. És ezt éreztette is. Magányosan egy olyan házban ahol bármit csinálsz az nem jó, így felnőni. Pedig miről tehet egy pár éves gyermek. Sokszor elindultam világgá. Nem értettem hogy a testvéreim miért lehetnek otthon és én miért nem. Amikor jött a busz, mindig lestem, hogy bárcsak jönne anyám, és elvinne. Sok családtag szemében én voltam a fekete bárány. Utólag nem is csodálkozom, hogy téli lettem gátlással, komplexusokkal. Eemlékszem mennyire irigyeltem a többieket, akikért az apukájuk vagy mindkét szülő jött.
11 évesen kezdtem cigizni, mert vagány dolognak tűnt. Az iskolában humorral kompenzáltam a kisebbrendűségi komplexusom. 13 évesen találkoztam az alkohollal.
Az érzés felemelő volt. Elfejtettem az élet gondjait. De ez megmaradt hétvégi szinten.
14 éves, illetve vagy majdnem 15 voltam, mikor kipróbáltam a füvet, egy rokonnak köszönhetően. Rögtön túlszívtam magam, hányás, ilyesmi. Akkoriban jöttem össze az első komoly barátnőmmel. 4 évig volt velem. Az első rosszullét ellenére kipróbáltam újra a kannabiszt. Akkor viszont nagyon megtetszett. Pár hónap múlva már napi szinten használtam.
Mellette jött az ecstasy. Olyan boldognak éreztem magam, mint még soha. Utána azt az érzést hajszoltam. 16 voltam, mikor az amfetamint próbáltam. Rögtön vénásan, egy barátom nevelőapja szúrt meg. Rögtön elöntött az eufória, az íze elöntötte a számat. Van, hogy még ma is megérzem.
Elkezdtem különböző bűncselekményeket elkövetni. Agresszív lettem. Bántottam mindenkit. Legjobban azt, aki igazán szeretett. Fizikailag is bántottam, mire elhagyott. Pedig egy darabig tűrte. De aztán nem bírta ő sem, és a családja sem. A legrosszabb érzések egyike, amikor látod, hogy akik úgy szerettek, mint a saját gyermeküket, félnek tőled. Féltik tőled a lányukat.
Elmentem az addiktológiára, hogy leszokjak. Kiírtak egy bizonyos nyugtatót, amit aztán túl is adagoltam.
Pszihiátriák, SBO (sürgősségi betegellátó osztály - a szerk.). Rendszeres látogatójuk lettem. 19 évesen elkerültem rehabra. 1 hónap után otthagytam az egészet.
Egy szájsebészeti beavatkozás után felírtak egy erős fájdalomcsillapítót, ami szintetikus opiátot tartalmazott. Új érzés volt. Onnantól kezdve mindegy, mit használtam, a lényeg az volt, hogy üssön. Az addigtológián is egyre erősebb gyógyszereket kaptam. Az egyik túladagolása miatt görcsroham jött rám, az orvos szerint perceken múlt az életem. Úgy képzeljék el, hogy mindent kevertem, amit lehetett: alkohol, gyógyszer, drog. Nyugtatóra ópiát, ópiátra speed, mefedron.
Teljesen lecsúsztam. A családom bezárta előttem az ajtót. Barátaim nem voltak. Csak egy szoba, meg egy ágy. Ennyi.
Egy nap elfogyott mindenem, semmi bódító anyag. Imádkoztam, hogy csak ezt éljem túl, és leállok. Reggel már delíriummal kerültem a pszichiátriára. 4 hónapig voltam bent. Utána rehab 9 hónapig. Teljesen gyógyszermentesen. Kínszenvedés volt az első hónap. Ennek lassan 8 éve. Sajnos maradandó betegségeket szedtem össze, bipoláris (személyiség zavar - a szerk.), depresszió, pánikbetegség. Amire gyógyszert kell szednem. Ma már feleségem és egy 3 éves kislányom van. Dolgozom, a szabadidőmben zenélek. Kibírom írni ezeket a gondokat, és pozitívan tudom levezetni az agresszióm. Olyan dolgokat érek el, amiről régen álmodni sem mertem.
Van kiút, csak akarat kérdése. Most már értem, miért mondták a terápián, hogy minél jobban szenvedész, annál nagyobb az esélye a józanságnak. Elsőre ijesztőnek tűnik, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy én nem szenvedtem, nem féltem, mert bizony halálfélelmem volt.
De ha nekem sikerült, neked is fog. Igaz a fűvel a mai napig álmodom. De nem lehet elgyengülnöm, mert rögtön győzne a függőség. És amíg egy mód van rá, szeretném én irányítani az életem. Kitartást!
Róbert
FIGYELEM!Ha érdekel a drogtéma - akár fogyasztó vagy, akár a területen dolgozó szakember, aggódó szülő vagy szimplán jobbító szándékú aktív polgár -, szeretsz írni és szeretnél hozzájárulni a Drogriporter tájékoztató munkájához, akkor itt az alkalom: írj nekünk cikket a Drogriporter blogra! Amennyiben a cikked megfelel a tartalmi és minőségi elvárásainknak, akár rendszeres szerzővé is válhatsz. Írhatsz arról, hogy szerinted hogyan kellene átalakítani a hazai drogpolitikát, milyen törvényekre, programokra lenne szükség, blogolhatsz a fogyasztóként/partizóként/szülőként/szakemberként stb. szerzett tapasztalataidról. Tudósíthatsz arról, hogy milyen jó és rossz drogpolitikai példák vannak idehaza és külföldön. Írhatsz drogtémájú könyvekről, filmekről is. A cikkek terjedelme lehetőleg ne haladja meg szóközökkel együtt az 5-6000 karaktert. A cikkeket a sarosi.peter(kukac)gmail.com címre küldd! Akár megfelel az írásod, akár nem, egy héten belül válaszolunk.
Bár racionálisan tudjuk, nincs élet halál nélkül, manapság mégis sokkal nehezebben fogadjuk el a tényt, hogy a legközösebb emberi tapasztalásunkban előbb-utóbb mindannyiunknak része lesz. Ez a gyász, amely elől futunk.Rácmolnár Lili pszichológus, gyásztanácsadó írása.
–
A technológiai fejlődés elérkezett arra a szintre, ahol már teljesen a miénk az illúzió: mindenre van megoldásunk. Épp „csak” az élet-halál kérdésekre nincs.
Fontos tisztáznunk az elején, hogy a gyász az egyik legtermészetesebb jelenség, minden emberi élet örök része; alapvetően nem szükséges hozzá szakember segítsége. Ugyanakkor mai, mindent siettető, pozitív ingereket hajkurászó, produktumközpontú világunkban a feldolgozása legtöbbször elakad – vagy el sem tud kezdődni… De mi áll a jelenség hátterében?
Miért változott meg vajon a gyászunk?
Korábban sem a születést, sem a halált nem zárták kórházi ajtók mögé és nem kezelték úgy, mintha az kizárólag az orvosra tartozna. Így lehetett, hogy mind az élet kezdetéhez, mind annak végéhez kialakulhatott egy sokkal természetesebb hozzáállás, melynek része volt az is, hogy mindezeket az eseményeket a közösség tagjai együtt élték meg, dolgozták fel.
A modernizációval nem a gyászunk változott meg, hanem az arra adott emberi reakciónk. Nincs sem idő, sem tér arra, hogy fájjunk. Nem adják meg nekünk, nem adjuk meg magunknak.
Ezért megpróbálunk inkább nem gondolni rá, igyekszünk eltemetni az érzést is a halottunkkal együtt. Pedig attól, hogy valamire nem gondolunk, még ott van. Sőt: még inkább ott van.
Ezért terjedt el a gyászfeldolgozás angol nyelvű szakirodalmában a mondás, hogy
„A gyászból az egyetlen kifelé vezető út ma is az az egy, amely keresztülvisz rajta.” Nem lehet megkerülni, átugrani, másképp megoldani. Csak benne lenni. Ez az igazi gyászmunka, ahogy Freud elnevezte.
Munka önmagamban, a halottammal
A gyászban az emberi szív számára az egyik legellentmondásosabb gondolat elfogadni a tényt, hogy véget ért a kapcsolatom az eltávozottal. De ez nem azt jelenti, hogy az érzéseim és a konfliktusaim is véget értek, lezárultak volna.
Talán a legkárosabb mondat, amely az idők során közkeletűvé vált a témában a „Halottról vagy jót, vagy semmit!”. Attól, hogy valaki meghal, a köztünk lévő esetleges konfliktusok csupán befagynak, de ettől még jelen vannak bennünk. Ahogy a terápiás folyamatok során az élő kapcsolataim egészséges kialakításának kulcsa is az, hogy tudjam a másikat és a köztünk lévő viszonyt egészében látni, ugyanez igaz azokra is, akik már nem lehetnek velünk. Sem az életben, sem a halálban nincs olyan, hogy valaki csak jó.
Munka önmagamban, másokkal (szemben)
„Az élet nem áll meg, lépj tovább!” – mondják sokan a gyászolónak, akinek pont az a legfájdalmasabb, hogy az ő élete – számára legalábbis úgy tűnik – igenis megállt. A halál és a gyász mindig kiszakít az időből és a kapcsolódásokból.
Megrengeti az alapvető világnézetünket, kérdéseket üvölt felénk, aztán otthagy minket velük megválaszolatlanul.
És mindeközben a külvilág valóban nem áll meg: be kell menni a munkába, és helyt kell állni az értekezleten. Bármilyen nehéz is, az élet és a halál itt sem válik ketté.
Munka önmagamban, önmagammal
Menni az úton, és közben vállalni a végeláthatatlannak tűnő fájdalmat. Saját hitrendszerben gondolkodni, nem kész megoldásokat keresni. Jelentést tulajdonítani és önazonos válaszokat találni. Ugyanakkor: elfogadni a válasznélküliséget. Egyedül lenni. Nem félni attól, hogy mikor fog újra fájni, mert bármikor fájhat újra. Továbbélni. Nélküle.
És mindezek után még mindig ott van a tény, hogy a gyászmunka végén nem vár minket a száz százalékos jelzés, amelyből tudhatjuk: teljesítettük, „ezt már letudtuk”. Az elnevezésével ellentétben a veszteséget sosem lehet teljesen feldolgozni; a gyász bizonyos formában mindig velünk marad, hiszen az életünk örökre megváltozott tőle. Ezért is kell megpróbálnunk vele élni tovább.
A szenvedélybetegség komoly terhet ró az érintettekre és a környezetükben élőkre egyaránt, és különösen is hajlamos burjánzani azoknak az emberi kapcsolatoknak a közegében, amelyekben a kétely, a bizonytalanság, a félelem és a meg nem értettség érzése uralkodik. A függőség ráadásul képes még jobban összekuszálni az egymással kapcsolatban állók közötti – gyakran egyébként is meglehetősen kusza – érzelmi szálakat. Éppen ezért talán nem is olyan meglepő, hogy a függőség szinte törvényszerűen káoszt szül maga körül. És ennek a káosznak az esetében különösen is igaz, hogy csak fokozott tudatossággal lehet benne rendet tenni.
A függőket és hozzátartozóikat segítő szakember egyik fő éppen feladata az, hogy valamennyi érintett számára átláthatóvá tegye az életüket megkeserítő kaotikus helyzetet, és olyan útmutatást nyújtson számukra, amely válaszokkal szolgál az őket feszítő kérdésekre. Így tudathatja meg a hozzátartozó például azt, hogy pontosan milyen testi-lelki-társas mechanizmusok játszanak szerepet a szerette betegségében. A szenvedélybeteg pedig többek között választ kaphat arra, hogy miért is nem bíznak meg benne a hozzátartozói. Az így születő felismerések nyomán azután lehetőség kínálkozik bizonyos kommunikációs és viselkedési technikák elsajátítására, amelyeknek az alkalmazásával rendeződhet az érintettek egyéni és közös élethelyzete.
A függőség – mint probléma – orvoslásának egyik kulcsa tehát nem más, mint a függő és a hozzátartozói közötti kölcsönös megértés. Paradox módon azonban a hozzátartozók részéről tanúsítandó megértés egyik alapfeltétele éppen az, hogy a szenvedélybeteggel különféle helyzetekben kommunikálva ne feltétlenül higgyenek el mindent, amit a függő állít…
Miért is ne higgyünk a függőnek???
Fontos tudni, hogy lényeges különbség van a függővel szembeni zsigeri (és gyakran alaptalan) bizalmatlanság és a között a „bizalmatlanság” között, amelynek a hátterében az a felismerés áll, hogy bizony a függő sokszor maga sem tudja, hogy mit miért állít, illetve nincs tisztában azzal, hogy amit állít, az valójában nem felel meg a valóságnak.
A függőség következtében a függő nem feltétlenül van tisztában a saját gondolataival.
A függőség következtében a függő nem feltétlenül van tisztában azzal, amit mond.
A függőség következtében a függő nem feltétlenül azt mondja, amit gondol.
A függőség következtében a függő viselkedése nem feltétlenül tükrözi a gondolatait.
A függőség következtében a függő viselkedése nem feltétlenül van összhangban a szándékaival.
1. sz. kommunikációs technika
A függőkre adott esetben jellemző kognitív és kommunikációs jelenségek tudatában könnyű belátni, hogy amikor egy szenvedélybeteg megosztja velünk az elképzeléseit és az érzéseit, akkor nem feltétlenül kell készpénznek venni mindazt, amit közöl. Ha például azt mondja, „Nem akarok leszokni, és kész!”, akkor mindenképpen gondolkozzunk el azon, hogy tényleg igaz-e, hogy nem áll szándékában leállni a rendszeres szerhasználattal.
Egészen biztos, hogy nem akar leszokni? Nem lehet, hogy a lelke mélyén valójában már beindult benne egyfajta mérlegelési folyamat a leszokással kapcsolatban? Vajon nem arról van szó, hogy csak fél elmondani, hogy fontolgatja a leszokást? Esetleg attól tart, hogy teljesíthetetlen elvárásokat támasztanak vele szemben, ha kiderül, hogy felmerült már benne a szerhasználattal való leállás gondolata?
De mégis mit lehet tenni, ha a szerfüggő szerettünk határozottan azt állítja, hogy nem akar leállni a szerhasználattal?
A titok a szerettünk kijelentésére adott reakciónkban rejlik. A legfontosabb talán az, hogy ne megvetéssel vagy csalódottsággal reagáljunk. Sőt, az a legjobb, ha nem is egy kijelentéssel reagálunk, hanem egy kérdéssel – mégpedig egy olyan kérdéssel, amellyel arra késztetjük függőt, hogy egy kicsit jobban elmélyüljön a gondolataiban, és saját maga is megvizsgálja az állítása igazságtartalmát.
Ne azt mondjuk, „Értem. Te tudod… Ahogy gondolod…”, hanem például kérdezzük meg tőle azt, hogy „Esetleg elmondanád, legutóbb mikor érezted úgy, hogy érdemes lenne csökkentened az általad fogyasztott szerek mennyiségét?” – és aztán figyelmesen hallgassuk meg, mit válaszol erre a kérdésre. Szinte biztosak lehetünk abban, hogy elhangzanak majd olyan szavak is, amelyek arról árulkodnak, hogy az illető valójában igenis fontolgatja a leszokást. Ha pedig így van, akkor ez azt jelzi, hogy a „Nem akarok leszokni, és kész!” ösztönös kijelentés igazságtartalmát bizony van alapunk megkérdőjelezni. Vegyük hát észre, hogy a csípőből adott válasz sokszor csak egy dolog, miközben a valóság egészen más…
Amikor egy szenvedélybeteggel kommunikálunk, valóban érdemes odafigyelnünk arra, hogy mit hogyan értelmezünk, és mire hogyan reagálunk. A helyzet ugyanis az, hogy egy kis tudatossággal akár egészen nagy dolgokat is művelhetünk:
A szerettünk kijelentése:Semmiben sem vagyok jó. Soha semmi nem jön nekem össze.
A mi reakciónk:Mondd el, mi az, amit legutóbb sikeresen elvégeztél, véghez vittél, és ami miatt büszke voltál magadra.
És láss csodát – tud ilyeneket mondani!
A szerettünk kijelentése:Tudom, hogy agresszív vagyok.
A mi reakciónk:Mikor is segítettél a legutóbb valakinek?
És ő el fogja mondani!
2. sz. kommunikációs technika
A különféle helyzetekben a vonatkozó tényezők figyelembevételével célzottan megfogalmazott eseti kérdések mellett van egy olyan „Jolly Joker” kérdés is, amelyet minden olyan kommunikációs szituációban bátran alkalmazhatunk, amikor a szerettünkkel esetleg könnyen konfliktusba kerülhetünk, ha nem vigyázunk a szavainkra. Ha például a szerettünk leszid minket, vagy kritikával illet bennünket, mert ezt vagy azt tettük (vagy épp elmulasztottuk megtenni), akkor ne védekezzünk, és ne vádaskodjunk, hanem egyszerűen kérjük meg az illetőt, hogy mondja el, fejtse ki, milyen érzések feszítik:
Panasz: „Elegem van abból, hogy mindig későn jössz haza!”
Helytelen reakció: „Itthon meg sosincs kész a kaja!”
Lehetséges válasz: „Na, tudod, mit? Elmész te a…”
Panasz: „Elegem van abból, hogy mindig későn jössz haza!”
Helyes reakció: „Elmondanád, mit is jelent az én késésem számodra? Drágám, milyen érzéseket kelt ez most benned? Miért rossz ez neked?”
Lehetséges válasz: „Úgy érzem, nem vagyok fontos neked…”
Ennek a fajta kérdésfeltevésnek a célja nem más, mint megfejteni, hogy egészen pontosan milyen lelki okok állnak annak a hátterében, hogy egy adott dolog haragot vált ki a szerettünkből. Egyes pszichológiai irányzatok szerint ugyanis az emberi frusztráció forrása sok esetben valójában nem más, mint az, hogy az érintett bizonyos alapvető lelki szükségletei nincsenek kielégítve. Ilyen alapszükségletek lehetnek a következők:
A biztonságos kötődés iránti szükséglet
Az érzelmek és a jogos igények kifejezésének szükséglete
A játékosságra és a spontaneitásra való hajlam kiélésének szükséglete
A saját alkalmasságunkba, képességeinkbe vetett bizalom meglétének szükséglete
A saját magunk feletti kontrollra való képesség érzésének szükséglete
Ezek a szükségletek minden egyes ember számára kiemelt fontosságúak. Amikor pedig megfogalmazzuk egy adott problémánkat valakivel szemben, akkor a tudatalattink hatására voltaképpen nagy részben arra törekszünk, hogy megteremtsük a számukra fontos valamelyik lelki szükségletünk kielégítésének lehetőségét. Éppen ezért van jelentősége annak, hogy konfliktusos helyzetekben ne csak a problémára fókuszáljunk, hanem azokra a kielégítetlen lelki szükségletekre is, amelyek az adott probléma hátterében meghúzódhatnak, és tulajdonképpen a konfliktus valódi okát képezik.
Ezeknek a lelki mechanizmusoknak a figyelembevétele különösen fontos a szenvedélybetegekkel való interakciók esetében – tekintettel arra, hogy a függők körében fokozottan is jellemző bizonyos alapvető lelki szükségletek kielégítetlensége. Maga a szerfüggőség is tulajdonképpen valamilyen hiányérzés dominanciájáról tanúskodik, és azt tükrözi, hogy az érintett nem képes egészséges módon kezelni a gyötrő hiányérzetét, és a szertől vár valamiféle beteljesedést.
Nem meggyőzni, hanem kérdezni kell!
Akár egy szenvedélybeteggel, akár egy egészséges emberrel kommunikálunk, ne meggyőzni (és pláne ne legyőzni) akarjuk a másikat – hanem kérdezzünk tőle! Amikor ugyanis a saját igazunk bizonygatása helyett inkább megkérdezzük a másiktól, hogy mit is érez az adott dologgal kapcsolatban, és figyelmesen meg is hallgatjuk, amit mond, akkor azzal azt éreztetjük vele, hogy érdeklődünk iránta, és őszintén törődünk vele. Ennél pedig talán nincs is fontosabb.
A megfelelő kérdésekkel ráadásul akár sorsformáló felismerésekhez is segíthetjük a másik embert. Ha jól kérdezünk, bizony kiemelhetjük abból a beszűkült tudatállapotból, amelybe a harag és a bizonytalanság érzése miatt került, és ráébreszthetjük arra, hogy a helyzete és az élete nem is olyan rossz, mint amilyennek az adott dolog miatt éppen gondolja…
A Kék Pont Alapítvány folytatva a négy évvel ezelőtt elindult kollektív öngondozó projektjét, idén is meghirdeti a Száraz November - egy hónap alkohol nélkül című kampányát.
A 2018-as kampányunk tematikája a nők alkohol fogyasztása volt, amit a témában keletkezett cikkek, beszámolók és interjúk tettek sokak számára láthatóvá és érzékelhetővé.
� 2019-ben folytatjuk a társadalmi csoportok bevonását és figyelmünket a felsőoktatás felé fordítjuk. Azt szeretnénk ha minél több felsőoktatásban tanuló hallgató venne részt a kihívásban és ha sokan lennének köztük olyanok, akik megosztják velünk az egy hónapos józansággal kapcsolatos élményeiket.
▸ Tisztában vagyunk a kihívás nehézségeivel és azzal is, hogy az egyetemi évek az ivás szempontjából legintenzívebb életszakaszok közé tartoznak.
▸ Tudományos kutatások sora bizonyítja ennek az életszakasznak az ivás szempontjából kritikus jellegét, de legalább ennyire fontosnak tartjuk az egyetemi évek közösségépítő és személyiségformáló pozitív hatását, beleértve a felhőtlen szórakozás és bulizás élményét is.
▸ Annak érdekében, hogy elkerüljük a megbélyegző, morális pánikot keltő és hibáztató kommunikációt, arra kérünk minden résztvevőt, hogy a józanság talajára támaszkodva, higgadt megfigyelőként tekintsen önmaga és közössége alkohol-fogyasztására és ossza meg velünk kihívásának nehézségeit, örömeit és megküzdési stratégiáit!
▸Szeretnénk többet tudni arról, hogy milyen az egyetemi élet az alkohol nélkül, de a legkevésbé sem szeretnénk alkoholmentességet hirdetni vagy túlszabályozást követelni!
▸ 2019-től minden évben megnyitjuk a Száraz Kasszát és arra bíztatunk mindenkit, hogy segítse munkánkat adományokkal. Ide klikkelve tudtok minket támogatni:
✄ -------------------------------------------------- SZÁRAZ NOVEMBER KAMPÁNY ÁLTALÁNOS LEÍRÁS ✄ --------------------------------------------------
▲ Mi ez az egész? Kreatív mentál-fitness az élethosszon át tartó örömért, a magasabb életminőségért és a generációkon átívelő jó hírnévért!
▲ Mi a célunk? A mértékletesség erényének és az öngondozás gyakorlatának elmélyítése az alkohol iránti sóvárgásban megtalált tanulságok által. Fontos cél a testi és lelki megújulás, az önismeret fokozása, a vágyak megregulázása, valamint az italozás okozta problémák korai felismerése.
▲ Kinek ajánljuk a részvételt? Annak, aki legalább hetente egyszer vagy annál többször iszik és szeretne többet megtudni az alkoholhoz fűződő viszonyáról.
▲ Érdemes-e megint, ha tavaly sikerült? Persze! A sóvárgás még nagyon sok tanulságot tartogat mindenki számára!
▲ Érdemes-e megint, ha tavaly nem sikerült? Persze! Idén biztosan tovább bírod, a tavalyi év nem kudarc, hanem tanulság idénre nézve!
▲ Ki ne tartson velünk? A komoly alkoholproblémával küzdő napi nagyivók. Ha ilyen vagy és változtatnál rajta, akkor segítünk, keress minket bátran! Írj ide: info@kekpont.hu
▲ Mi lesz, ha nem bírom ital nélkül? Ha nem megy, az fontos visszajelzés lesz arra nézve, hogy van mivel dolgoznod, az ivás kezd kicsúszni a kezeid közül. Ha változtatnál, segítünk benne!
▲ Mi lesz velem egy hónapig? Jó esetben a kezdeti rázós szakaszt követően egy halom pozitív felismerést és tapasztalatot szerzel és egyre jobban érzed magad a bőrödben, új oldalad ismered meg és többet törődsz majd magaddal és másokkal!
▲ Mi történik, ha végigcsinálom az egy hónapot? Büszke leszel magadra, tele leszel új élményekkel és tanulságokkal, úgy érzed majd, hogy az örömeid ura vagy!
▲ Ki szervezi ezt? Az egy hónapos akció kampányt 2019-ben is a Kék Pont Alapítvány Biopolitikai Műhelye szervezi, hivatalos médiatámogatónk idén is a Tilos Rádió 7térítő című műsora és a 444.hu, partnerként támogat minket a MITTE és az Adna Cafe.
▲ Az segít nekem, ha többen vagyunk? Igen, nagyon sokat. A Száraz November egy nagy közös utazás, amiben sok esetben egymásra is támaszkodunk majd. Ha tehetitek, szervezzetek közös programokat, osszátok meg egymással az eseményeiteket! Keresd a kapcsolatot a többiekkel a Száraz November - Egymás Közt facebook csoportban, vagy hozz létre te is saját csoportot!
▲ Hol osszam meg, hogy nekem milyen száraznak lenni? Ha szívesen megosztanátok másokkal is a Száraz November tapasztalatait és élményeit, vagy örömmel olvasnátok mások sóvárgásairól és megküzdési stratégiáiról, akkor blogoljatok, posztoljatok, másoljátok be a linket az eseménybe és tegyétek rá a #szaraznovember2019 és #italapadban hashtaget!
Előfordul, hogy egyes rokonok nem bánnak veled olyan szeretettel vagy tisztelettel, mint a partnereikkel vagy barátaikkal. Ha van valaki a családban, aki rendszeresen megbánt, kellemetlen helyzetbe hoz, vagy annyira zavar, hogy szorongsz a közelségétől, a családterapeuták szerint mindenképpen kezelni kell a helyzetet. Ha nem vezet eredményre, hogy leülsz az illetővel és a tudtára adod, hogy nem tudod elviselni a viselkedését, akkor a pszichológusok szerint az a legjobb megoldás, ha - az egészséged érdekében - megszakítod vele a kapcsolatot.
Az alábbi öt jel arra mutat, hogy egy – számodra - mérgező családtaggal van dolgod.
1. Amikor csak tudod, kerülöd
Ha azon kapod magad, hogy mindent megteszel, csak ne kelljen találkoznod valakivel a rokonságból, akkor nem kell erőltetni a kapcsolatot. A szakemberek szerint a testünk és az agyunk tudja, mikor nem érezzük magunkat szeretve, vagy akár biztonságban, ezért tudat alatt is próbáljuk kerülni az ilyen helyzeteket. Ha pedig ezek a kellemetlen szituációk egy bizonyos emberhez köthetők, akkor érdemes elgondolkodni azon, hogy ez miért van, és van-e rá megoldás.
2. Minden találkozásnál lehúz
Vannak fárasztó emberek, főleg annak esik nehezére szocializálódni, aki alapból introvertált személyiség. Amennyiben viszont ha már akkor kimerültnek érzed magad, mikor még csak arra gondolsz, hogy találkoznod kell azzal a bizonyos fárasztó rokonnal, akkor az egy rossz jel.
Ha pedig egyenesen rettegsz a találkozástól, mert tudod, hogy le fog húzni, az már a mérgező kapcsolat biztos jele.
A pszichológusok azt mondják, családtagjainkkal közösséget kell éreznünk, és ha te pont az ellenkezőjét érzékeled, lehet, hogy az a legcélravezetőbb, ha örökre kikerülöd az illetőt.
.
3. Folyamatosan megbánt
Mindenkinek van a családjában egy olyan gonosz archetípus nagynéni vagy nagybácsi, aki kedvesség mögé rejti a bántó megjegyzéseit, például „jajj, drágám, csak nem híztál? Olyan az alkatod, mint nagyanyádnak, de persze neked jól áll!” Ugye ismerős? Ezekről az emberekről tudni kell, hogy sosem fognak megváltozni. Ha leülnél velük és megpróbálnád elmagyarázni nekik, hogy amiket mondanak, az rád nézve udvariatlan és bántó, még ők lennének felháborodva, hogy miért vagy ilyen mimóza. Ne legyen bűntudatod, ha megszakítod velük a kapcsolatot.
4. Nem vagy önmagad a jelenlétében
Egy ideális világban akárhol vagy, jól kellene érezned magad a bőrödben és nem kellene szerepet játszanod. Ez sajnos nem mindig van így, azonban hol máshol ne lennénk önmagunk, mint a családunk körében?
Ha viszont azon kapod magad, hogy egy bizonyos rokonod jelenlétekor öntudatlanul is felveszel egy álarcot, akkor nem ok nélkül szólalnak meg fejedben a vészcsengők.
Ha többet káromkodsz, dohányzol, vagy szorongsz a jelenlétükben, az azt jelenti, hogy a legrosszabbat hozzák ki belőled és ilyen emberekkel nem érdemes időt töltened.
5. Mindig elköveti ugyanazokat a hibákat
Olyan családtag is létezik, aki nemcsak téged, hanem az egész famíliát terheli helytelen viselkedésével. Ez lehet függőség miatt, például ha az illető többet iszik a kelleténél, akkor agresszív lesz, vagy mindig előhoz egy régi sérelmet, amin nem tudja túltenni magát és mindenkit sérteget. Ha ez a családtag már több esélyt kapott tőled, de nem tudott élni vele, akkor ne hibáztasd magad, ha elfogyott a türelmed.
Senki sem tökéletes és egy második esélyt mindenki megérdemel, azonban aki ezzel visszaél, de továbbra is elköveti ugyanazokat a hibákat, az nem méltó a megértésedre és társaságodra.
A terapeuták szerint egy családtaggal nem könnyű megszakítani a kapcsolatot, ezért ha úgy érzed, egyedül nem megy, ne félj segítséget kérni akár más rokontól, barátaidtól, vagy akár szakembertől.
A biofű és a herbál elterjedése ráirányította a figyelmet a falusi szegénytelepek drogproblémáira. Mostanáig mégsem voltak pontos számaink arról, mekkora a baj valójában, legfeljebb személyes benyomásokból és történetekből lehetett kiindulni. A Magyar Addiktológiai Társaság telepi szerhasználók körében végzett felmérése szerint tényleg országszerte elterjedtek a dizájnerdrogok, de a legnagyobb bajt még mindig a cigi, az alkohol és a nyugtató okozza. Utóbbit már majdnem annyian szedik naponta, mint ahányan isznak.
Mióta a dizájnerdrogok a legkisebb falvakban is felütötték a fejüket, távolról sem igaz, hogy a kábítószer valami nagyvárosi hóbort lenne. Az utóbbi években egymást érték a beszámolók arról, hogy még a legszegényebb emberek is olcsó herbáltól, biofűtől, kristálytól és más szintetikus anyagoktól állnak be, amiket összefoglalóan újfajta pszichoaktív szereknek hívnak. Ezeket a drogokat valamilyen szárított növényre permetezik rá, majd cigaretta formájában szívják el. Úgy néz ki, mint egy füves cigi, csak éppen sokkal erősebb, és sosem lehet tudni, mi van benne pontosan. Általában acetonban oldják fel, de előfordul, hogy könnyen beszerezhető vegyszereket használnak, akár patkánymérget vagy csavarlazítót. Ennek elég rémisztő pszichés hatásai vannak.
A herbál- és biofűprobléma különösen azokat a falusi szegregátumokat sújtja, ahol a legszegényebb, legkevésbé iskolázott emberek élnek, és ahol a gyerekek sokszor már 14 évesen kipróbálják ezeket a szereket. De hiába beszélnek erről civil szervezetek, mint a BAGázs, és hiába találkozunk ezzel gyakran mi is a riportjaink során, mostanáig nem voltak pontos számaink a baj valóságos méretéről.
Ez valamelyest megváltozott, miután a Magyar Addiktológiai Társaság munkatársai 30 szegregátumban, 400 aktív szerhasználó bevonásával mérték fel a droghelyzetet egy európai uniós telepfelszámolási program keretében. Ebből még mindig nem tudjuk megmondani, pontosan hány ember fogyaszt ilyen szereket Magyarországon, inkább a legrosszabb helyzetű, főleg észak-magyarországi, észak-alföldi és dél-dunántúli telepek viszonyairól kapunk képet.
“Először is, nem elszigetelt helyekről beszélünk, ahová valaki bevitte a drogot, aztán elterjedt, hanem országos jelenségről van szó, hiszen ez a típusú szerhasználat a mélyszegénységgel és a kilátástalansággal függ össze. Ezt eddig is sejtettük, de nagyon jó, hogy megerősítést kaptunk rá” – mondta Csák Róbert szociológus, a kutatás egyik résztvevője. Szerinte a másik fontos eredmény, hogy kiderült: bármennyire is sokan álltak rá a dizájnerdrogokra,
továbbra is az alkohol, a cigi és a nyugtató a legnépszerűbb.
Ez látszik ebből az ábrából is, ami azt mutatja, az aktív droghasználók hány százaléka fogyasztott élete során a különböző szerekből.
“A drog mindig egy stigmatizált dolog, általában az jut róla az emberek eszébe, hogy 2-3 ember magánkívül őrjöng, és beleborul az árokba. Szándékosan szerettük volna elejét venni ennek a morális pánikkeltésnek, ezért kérdeztünk rá az olyan legális szerekre is, mint az alkohol vagy a gyógyszer, hogy a tágan értelmezett szerhasználatról kapjunk képet” – mondta Csák. A kutatásban direkt aktív szerhasználókat kérdeztek, akik
az elmúlt egy hónapban legalább egyszer fogyasztottak dizájnerdrogot, vagy
legalább egyszer használtak nyugtatót vagy altatót recept nélkül, vagy
napi szinten ittak legalább egy liter sört vagy három deci bort.
Kiderült, hogy közülük majdnem annyian használnak napi szinten nyugtatókat, mint amennyien alkoholt, de négy százalékuk naponta használ biofüvet és herbált is.
Úgy tűnik, a gyógyszerhasználat masszívabban jelen van a telepeken, mint a sokat emlegetett illegális szerek. A mostani kutatásban nem vizsgálták az okát, de ebben nagy szerepük lehet a háziorvosoknak, akik gyakran az első szorongásos panaszra felírják ezeket az olcsó, könnyen elérhető nyugtatókat. Akik nem alkohol vagy dohányzás miatt küzdenek függőséggel, 81 százalékban nők, és úgy tűnik, hogy ők gyakran használnak gyógyszereket. “A nyugtató általában női drognak számít, nemcsak a szegregátumokban, hanem nagyvárosokban is. Ők gyakrabban fordulnak orvoshoz, mint a férfiak, és nekik kevésbé nézi el a társadalom, ha például lerészegednek” – mondta Csák. Ráadásul a telepeken általában nem is tekintenek droghasználatként a nyugtatószedésre: “Az orvos mondta, hogy könnyebben aludjak, miért ne szedhetném be?”
A férfiak és az idősebbek többnyire még mindig az alkoholra és a cigire szoknak rá. A más szereket, többnyire dizájnerdrogokat választók 76 százaléka viszont mindössze 18-24 éves.
A szerhasználókat arról is megkérdezték, volt-e már olyan, hogy ébredés után azonnal drogozniuk kellett, vagy előfordult-e, hogy az ismerősei szóltak, túl sokat használnak valamiből. Nem meglepő, hogy az ilyen problémás szerhasználók a dohányosok körében voltak a legtöbben (89 százalék), de a dizájnerdrogokat és nyugtatókat fogyasztók körében is majdnem 70 százalékot tettek ki.
A kutatás eredményeiről Csák Róbert több előadást is tartott, elsősorban az érintett települések polgármestereinek és a telepfelszámolási pályázattal foglalkozó minisztériumi dolgozóknak. Az ilyen alkalmakkor általában az volt a benyomása, hogy a döntéshozókat főleg az új pszichoaktív szerek érdekelték, nem a legális drogok.
“A droghasználat mindenkit nagyon érdekel, de ebbe nem tartozik bele az alkohol, a cigaretta és a nyugtató. Amint eljutottam ezekhez a témákhoz, elvesztették az érdeklődésüket, miközben a közönségben ülő, helyi szociális munkások bólogattak, hogy ők is nagy problémának látják a női gyógyszerhasználatot”.
Pedig Csák szerint fontos lenne, hogy minél többen megértsék, miért baj az ilyen mértékű alkohol- és gyógyszerfogyasztás: lehet, hogy ez nem annyira látványos, közegészségügyi szempontból viszont nagyon veszélyes, ráadásul sokba is kerül az államnak. Különösen úgy, hogy a szerhasználók többsége legfeljebb a családjához tud bizalommal fordulni, ha úgy érzi, függőségi problémája van. A kutatás szerint
legkevésbé a családsegítő munkatársaiban bíznak az emberek, 62 százalékuk nem szívesen keresi meg őket a bajaival.
A rehabról kikerülve azzal szembesülnek a felépülő függők, hogy nincs munkájuk, nincs hol lakniuk. Családjukhoz nem mehetnek vissza, mert a régi környezet veszélyeztetné a nehezen megszerzett józanságukat. Erre jelent megoldást a szenvedélybetegeknek létrehozott támogatott lakhatás, ahol a piaci ár töredékéért tudnak lakáshoz jutni a kliensek. A támogató közegnek köszönhetően tovább fejleszthetik a terápián megtanult készségeiket, hogy munkát találjanak, új barátokra tegyenek szert. Az olcsó lakás nincs ingyen: azon túl, hogy tartaniuk kell magukat a szerződésben vállalt absztinenciához, ugyanúgy mint egy rehabon, csoportfoglalkozásokon és egyéni konzultációkon kell részt venniük.
A balatoni szocreál üdülők hangulatát idéző ház előtt három srác cigizgetett. Máskor nagyobb rend van amúgy! – szabadkoztak, amikor leültünk hozzájuk. Mindhárman felépülő függők, az MRE Újvárosi Drogambulancia klienesei, a támogatott lakhatás keretében költözhettek be a házba. Mindannyian megjárták a rehabot, Szabolcs és Norbert Ráckeresztúron, József a Zsibriki Drogterápiás Intézetben vágott bele a felépülésbe. “Muszáj volt lecsupaszítanom magam, néhány hónap az addiktológián nem lett volna elég ” – mondta József az ott töltött másfél évről.
A rehab után kezdődik az igazi terápia
Felépülőként ijesztő lehet, hogy a terápiáról kikerülve immár józanul kell szembenézniük azokkal a nehézségekkel, amelyek miatt esetleg korábban anyagoztak. Ezért jött létre a támogatott lakhatás, hogy átmenetet képezzen a rehab biztonságos világa és a kinti élet között: egy védett környezet, ahol a felépülők mégis élesben alkalmazhatják a rehabon tanultakat (konfliktuskezelés, asszertív kommunikáció, érzelmek feldolgozása).
“Itt kezdődik az igazi terápia. Attól még, hogy józan lettem, kint az élet ugyanolyan szar tud lenni”
– mondta Szabolcs. Ha problémájuk van, egymás között meg tudják beszélni, vannak mentoraik, akikhez segítségért fordulhatnak. “Ugyanabból jövünk. Egy normitól nem tudsz úgy segítséget kérni, mert nem értenek meg” – tette hozzá Norbert. Annyiban hasonlít a rehabhoz a támogatott lakhatás, hogy ugyanúgy van terápiás munka, csoportfoglalkozásokon és egyéni konzultációkon vesznek részt.
Szabolcs (balra) és Norbert (jobbra) a drogambulanciánál kaptak munkát. / Fotó: Hajdú D. András
A református fenntartású Újvárosi Drogambulancia 2013 óta nyújt támogatott lakhatást szenvedélybetegeknek. (A szociális törvény 2013 óta biztosít állami finanszírozást szenvedélybetegek, fogyatékkal élők, pszichiátriai betegek és hajléktalanok számára létrehozott támogatott lakhatás fenntartására.) Az országban több mint 20 helyen működik hasonló szolgáltatás, többek között Budapesten, Debrecenben, Pécsen, Ráckeresztúron, Dunaújvárosban, Gyulán és Székesfehérváron.
A támogatott lakhatás lényege és célja, hogy megerősítse a terápia során megtanult készségeket, felkészítse a klienseket az önálló életvitelre: munkát vállaljanak, megtanuljanak józanul szórakozni, új emberi kapcsolatokat alakítsanak ki. “Nem eltartani akarjuk őket, hanem megtanítani arra őket, hogy tudnak önálló életet élni. Ezek a srácok képesek dolgozni, nem szorulnak ápolásra” – hangsúlyozta Centgráf Károly intézményvezető. A fejlesztő foglalkoztatás keretében a kliensek főznek, gondozzák a házhoz tartozó kertet, intézik a bevásárlást. Szabolcs és Norbert is ebben a formában dolgozik a drogambulancián, de vannak olyanok is, mint például József, akiknek külső munkájuk van.
A támogatott lakhatásba való bekerülés egyik feltétele a minimum hat hónapos józanság. Ezenkívül törvényi előírásból elvégeznek egy komplex felmérést, hogy megállapítsák, a jelentkezőnek valóban szüksége van-e a szolgáltatásra. Nem kizáró ok, ha valaki nem járt előtte terápián, de megkönnyíti a közös munkát, emiatt jellemzően a rehabokról vannak jelentkezőik. Nem küldik el automatikusan, aki megcsúszik, az a kérdés, tudnak-e ezzel dolgozni. Drogtesztet ritkán használnak, a dizájner szereket amúgy sem mutatná ki, másrészt a többiek úgyis észreveszik és jelzik, ha probléma van, magyarázta az intézményvezető. A kliensekkel egy évre szerződnek, ami később meghosszabbítható. Összesen 16 férőhelyet tartanak fenn, két épületben szét szórva. Általában teltházzal üzemel a támogatott lakhatás, egy átszervezés miatt most kivételesen van 4-5 szabad helyük, de már megvan, hogy kik költöznek be, egyszóval van igény a szolgáltatásra.
Itt pótolja be a drog miatt elvesztegetett éveket
A támogatott lakhatásban új életet kezdhetnek a felépülők. Sok esetben jobb, ha a rehabról kikerülve nem mennek vissza ugyanabba a környezetbe, ahol a terápia előtt éltek. A régi helyek az anyagozásra emlékeztethetik őket, másrészt a család is veszélyeztetheti a józanságukat. A hozzátartozók sokszor nem tudják elfogadni, hogy szenvedélybeteg szerettüknek még egy korsó sör sem fér bele. Norbert ugyan dunaújvárosi, de ő sem ment vissza családjához a rehab után, pont ezek miatt.
József Budapestről költözött a városba, egy helyi áruházban dolgozik. Nem akart a fővárosban maradni, mert minden emléke a beálláshoz kapcsolódott. Tiszta lappal akart nekivágni a józan életnek, és ehhez az kelllett, hogy teljesen új környezetbe kerüljön. Elmesélte, hogy amikor kijött a rehabról, a környezete állandóan gyanakodott, hogy merre járt, mit csinált. A családok és a barátok elvárták, hogy meggyőzze őket, ez viszont frusztrálta őt. Nyugodtabb, hogy távol van a múltjától. “Örülök, hogy a Hős utcát elfelejthettem, mert a végén már az volt.”
Most pótolja be a drogozással elvesztegett éveket: ha minden jól megy, 36 évesen fog érettségizni, utána szeretne továbbtanulni, és idővel saját albérletbe költözni. A lakhatásérthavonta 15 ezer forintot kell fizetniük, ami még dunaújvárosi viszonylatban is nagyon olcsónak számít, így anyagilag is egyenesbe tudnak jönni. “Egy húsz éves szerhasználat általában az utcára teszi az embert, mindenhonnan kitagadják, nincs hová mennie. Ezért van a támogatott lakhatás” – fogalmazott József.
Józanul minden új
Frekventált helyen, a Széll Kálmán tértől körülbelül két percnyi sétára található a Válaszút Misszó Drogkonzultációs Iroda, a mellette lévő épületben működik a támogatott lakhatás: három lakásban 12 férőhelyet tartanak fenn szenvedélybetegeknek. Sztajkosz Petrosz három éve dolgozik a Válaszútnál, szociális munkásként ő koordinálja a támogatott lakhatást. Maga is felépülő függő, így került a misszióhoz. Szerinte a támogatott lakhatásban nem az olcsó lakhatási lehetőség a legfontosabb szempont, hanem a megtartó közeg. Előfordult, hogy olyan kliens is bekerült hozzájuk, akinek amúgy volt lakása, mégis szüksége volt a védett környezetre. Rendszeresen szerveznek programokat(mozizás, színház, falmászás) a lakóknak, ezzel is próbálják segíteni őket abban, hogyan tudják józanul eltölteni szabadidejüket.
Viktor (balra) és Norbi (jobbra) Budapesten kezdtek új életet. / Fotó: Hajdú D. András
Norbi és Viktor vidékről költözött fel Budapestre, mindketten a Válaszút támogatott lakásában élnek. Viktor Miskolcról származik, 2015-ben költözött be, amikor kikerült a ráckeresztúri rehabról. “Számomra egyenlő a visszaeséssel” – mondta szülővárosáról. Egyszer már megtörtént vele, bárhová ment, mindenhol olyan ingerek érték, amik az anyagozásra emlékeztették. “Egy-egy napot még ki lehet bírni, de ha folyamatosan abban a közegben vagy, ahol beszippanthat a múlt, onnan nincs kiút.” Családtagjaival sem tartja a kapcsolatot, mivel szinte mindegyikük szerhasználó. Egyedül egyik testvérét látogatja meg, de őt is csak évente egyszer. Fájdalmas volt felismernie, hogy a családja nem fér bele a józanságba, csak visszahúznák.
Norbi élete legjobb döntésének tartja, hogy a támogatott lakhatásban kezdett új életet. Pedig az elején nem tűnt könnyűnek, hogy elhagyja Székesfehérvárt, és egy teljesen idegen városba költözzön. A rehab után eleinte jó volt találkozni a régi ismerősökkel, sok biztatást kapott tőlük. Egy idő után viszont már zavarta, hogy folyton azok a helyek jönnek vele szembe, ahol hajléktalanként élt vagy anyagozott. Ma már ritkán jár vissza Székesfehérvárra, minden Budapesthez köti. Alkohol- és gyógyszerfüggő anyjával is jórészt telefonon tartja a kapcsolatot. “Ez valahol önzőség, de csak így tudok tiszta maradni. Azzal tudom neki a legtöbbet adni, hogy jól vagyok.” Nem biztos benne, hogy akkor is meg tudta volna tartani a józanságát, ha nem így tesz.
A környezetváltással nemcsak a családjuktól szakadtak el, hanem a régi barátaiktól is, mivel ismeretségeik többsége valamilyen formában az anyagozáshoz kötődött. Norbi szerint míg a rehabon azt tanulták meg, hogyan maradhatnak józanok, addig a támogatott lakhatásban azt, hogyan tudnak újra integrálódni a társadalomba.
“Húsz évig anyagoztam, számomra minden új: hogyan szerezzek barátokat, hogyan viselkedjek egy munkahelyen. Olyan mintha most nyílna ki a világ. Minden új így józanul.”
Rendszeresen eljár gyülekezetekbe, prevenciós előadásokat tart iskolákban, és ezeken keresztül sok új embert ismert meg. Viktornak a sport segített barátokat szerezni: belépett egy futóklubba, ahol az edzéseken kívül is összejár a csapattársaival.
Ambivalens érzésekkel gondolnak arra a pillanatra, amikor kiköltöznek a támogatott lakhatásból. Viktor kicsit fél, mert kikerül a biztonságot jelentő burokból, de közben várja is, mert kint végre kiteljesedhet, megvalósíthatja álmait. Fodrásznak szeretne készülni, a rehabon is ő vágta a többi kliens haját. Ehhez előbb meg kell csinálnia az érettségit, ami még legalább egy év, addig mindeképpen a támogatott lakhatásban maradna.
Hogyan előzhető meg függőségek esetén a visszaesés? Mit tegyen a függő, mit tegyen a családtag, ha ez mégis megtörténik? Mik a megtartó erők, hogy ne essen vissza ugyanazokba a mintákba, közösségbe? Gyógyultnak lehet valakit tekinteni, vagy ő élete végéig függő marad?
Demetrovics Zsolt pszichológus, addiktológus, az ELTE Pszichológiai Intézetének professzora segített megválaszolni a gyakran feltett kérdéseket a függőségekről.
Sokan úgy gondolják, hogy a játékfüggőségre viszonylag egyszerű a megoldás: a függő megfogadja, hogy soha többé nem megy játéktermekbe. Ez ugyan valamennyit valóban segít az érintetteknek, de a teljes gyógyuláshoz nem elég.
Sokan azt hiszik, hogy a függőség felismerése után önállóan is kezelni tudják a problémát, pedig fontos, hogy egyéni terápián és csoportos foglalkozásokon is részt vegyen a beteg - figyelmeztetett Fazekas Zsolt, a Nyírő Gyula Kórház addiktológiai konzultánsa. Mint mondta, a foglalkozások alkalmával olyan belső változás érhető el, amelynek köszönhetően a játékfüggő hosszú távon is ellen tud állni a kísértésnek.
A szakértő egy másik lehetőséget is kiemelt. Ennek lényege, hogy Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapján elérhető nyomtatvány kitöltésével a kérvényező az általa meghatározott időre bekerül egy adatbázisba, ezzel korlátozott lehetőségei lesznek a játékra.
A játéktilalom valamennyit segít, de a gyógyuláshoz nem elég. Fotó: iStock
Minden hatodik férfit érinthet
Egy korábbi kutatás szerint minden hatodik férfin a szerencsejáték-függőség legalább egy jele észrevehető. A 16 és 24 év közötti férfiak több mint tizede vallotta be, hogy a veszteséget még nagyobb téttel próbálja meg behozni, amikor veszít, és minden huszadik bűntudatot érez a szokása miatt. Mások úgy nyilatkoztak, hogy többet kockáztatnak, mint amekkora veszteséget megengedhetnének maguknak. Egyesek egészségügyi problémáktól is szenvednek a szerencsejáték miatt, és akad olyan is, aki kért már kölcsön vagy adott már el vagyontárgyat, hogy tovább hódolhasson függőségének.
Korábbi cikkünkben már arról is beszámoltunk, hogy az elmúlt 3 évben legalább a háromszorosára nőhetett a hazai szerencsejáték-függők száma. A 15 és 17 év közötti magyar fiatalok a különösen veszélyeztetettek közé tartoznak. Az adatok szerint a hazaifelnőtt lakosságának 4 százaléka tekinthető szerencsejáték-függőnek, míg 10 százalék a mérsékelt, 17 százalék pedig az alacsony rizikófaktorú csoportba tartozik. Ez azt jelenti, hogy a felnőttek több mint negyede veszélyeztetett játékos.
A felmérésből az is kiderült, hogy a magyarok nagyobb részének, 41 százaléknak nem okoz problémát a szerencsejáték, 28 százalékuk pedig azt mondta, nem hódol a szerencsejáték okozta örömöknek.
Erdős Eszter eredetileg kallódó fiatalokon akart segíteni: a református lelkész kezdeményezése bibliakörnek indult, drogmisszió lett belőle. Azország első rehabilitációs intézménye is ennek köszönhetően nyitott meg Ráckeresztúron a kilencvenes évek elején. A nyugati minták alapján kialakított terápiás otthonban azóta több száz szenvedélybeteg kapott esélyt a józan életre. A kliensek maguk működtetik az intézményt, ők főznek, takarítanak, tartják rendben az épületet, ezzel is az újrakezdése készülnek. Néhány éve tovább bővült az ellátottak köre: a tinirehabon a 18 évnél fialabbak kaphatnak segítséget szerhasználati problémáik leküzdéséhez. A Magyarországi Református Egyház Kallódó Ifjúságot Mentő Missziója 2018-ban hivatásszerűen végzett szociális munka, szervezet kategóriában Jószolgálat-díjat nyert.
Mert jó az Úr, örökkévaló az ő kegyelme, és nemzedékről nemzedékre való az ő hűsége! (Zsoltárok 100,5)
MEGHÍVÓ
Szeretettel meghívunk minden Barátot, Kollégát, Érdeklődőt a Magyarországi Református Egyház Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió
35 éves jubileumi konferenciájára
Helyszín: Németajkú Református Egyházközség
(Budapest V. Hold u. 18-20.)
Időpont: 2019. október 16. szerda
10:00 – 11:30
•Áhítat – Balog Zoltán református lelkész • Köszöntés - Dr. Csányi Péter Egészségügy Szakmai Irányításáért felelős helyettes államtitkár, EMMI • Bajcsi Norbert bizonyságtétele • 35 év képekben - Erdős Eszter református lelkész
11:30 – 12:00 Szünet
12:00 – 13:30 Választható műhelyek
Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon Felnőtt-részleg Beszélgetés az otthonban folyó terápiás munkáról, emberképről, segítői attitűdről. Gondolatokat cserélünk a tapasztalati szakértők szerepéről, a készségfejlesztés lehetőségéről- és módszereiről, a visszaesés-megelőzésről és a felépülésről, a keresztyén lelkiség szerepéről.
Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon Tini-részleg Hogyan érhető el a kamaszlélek? Terápiás módszerek, tanoda program, rekreációs eszközök. A saját élmény és a keresztyén közösség szerepe a fiatalok gyógyulásában.
Válaszút Drogkonzultációs Iroda Újváros Drogambulancia Mennyire legyen alacsony a küszöb? Szükségletek és/vagy igények. Utógondozás, a tisztaság megtartása: hogyan lehetne hatékonyabb? Mit tehetünk, hogy a terápia ne legyen kidobott idő és pénz? Fiatal dizájnerdrogosok és család: zombik, áldozatok? Intézmények, segítők, családok összefogása a fejlődés érdekében.
Tisztás Közösségi Hely drogprevenciós szolgálat Hogyan szólítsuk meg a fiatalokat, hogy szabadidejüket hasznosan és közösségben töltsék el? Drogprevenció a kamaszok nyelvén.
ADNA Cafe (drogprevenciós kávézó) Aki az eke szarvára tette a kezét...
13:30 – 14:00 Szünet
14:00 – 15:00
• Plenáris beszámolók • Hálaadó istentisztelet - Beszterczey András Szeretetszolgálat vezető • A konferencia lezárása
15:00 – 15:30 Szünet
15:30 – 16:30
Dicsőítés- zenélnek a ráckeresztúri drogterápiás otthon kliensei
A konferencia regisztrációhoz kötött. Kérjük, részvételi szándékát 2019. október 11-ig jelezze az alábbi űrlap kitöltésével:
Nem az akaraterő hiánya okozza az elhízást és a megszégyenítés nem segít – állapította meg brit pszichológusok egy új tanulmánya.
A Brit Pszichológiai Társaság kutatása alapján Nagy-Britanniában 2005 és 2017 között 18 százalékkal nőtt az elhízottak aránya, ritnégy b felnőttből egy elhízott, majdnem kétharmaduk pedig túlsúlyos vagy elhízott.
Ezt a növekedést azonban nem magyarázza a motiváció hirtelen elvesztése, a válasz ennél sokkal bonyolultabb, “nem lehet egyszerűen az egyén akaraterejének a hiányára fogni” – idézte be a BBC hírportálja a kutatást.
“Azoknál a legvalószínűbb az egészségtelen testsúly, akiknél nagy az elhízás genetikai kockázata, valamint akik olyan társadalmi, iskolai és munkakörnyezetben élnek, amely elősegíti a túlevést és a mozgásszegény életmódot” – írták a kutatók.
Az elhízás kialakulásában nagy szerepet játszanak a gyerekkori traumák: a túlsúlyuk miatt specialistát felkeresők majdnem fele számolt be nehéz gyerekévekről.
A kutatók felhívták arra is a figyelmet, hogy ha a kampányok és az egészségügyi szakemberek megszégyenítik az embert a testsúlya miatt, az gyakran még több evéshez és hízáshoz vezet.
Angel Chater
A BBC James Corden angol komikus színészt is idézte, aki a Twitteren azt írta:
“Ha a csúfolás bárkit rávenne, hogy lefogyjon, nem lennének kövér gyerekek az iskolákban“.
“A pszichológusok segíthetnek az egészségügyi szakembereknek az elhízásról való hatékonyabb kommunikáció megtanulásában. Ha az elhízást könnyű lenne gyógyítani, mi nem volnánk itt és nem írtuk volna meg ezt a tanulmányt. Akármekkora az akaraterő, ha az ember nem jut a megfelelő élelemhez, az életkezdés kedvező feltételeihez, akkor nehéz lesz” – mondta Angel Chater, a tanulmány szerzője, a Bedfordshire-i Egyetem egészségpszichológusa.
A tudósok szerint úgy kell megközelíteni a kérdést, ahogy a dohányzásét.
Sarb Bajwa
“A kormány évtizedeken át minden szinten folytatta a kampányt az egyes dohányosoknaknyújtott segítségtől a politikai döntésekig. Mára látható, hogy jelentősen csökkent a dohányosok és a dohányzás miatti megbetegedések aránya is” – magyarázta Sarb Bajwa, a Brit Pszichológiai Társaság igazgatója.
A pszichológusok rendelkeznek a tudással és a tapasztalattal, hogy segítsenek az ellátórendszernek az elhízás hasonlóan hatékony gyógyításában – tette hozzá.
A kutatók nem támogatják, hogy az elhízást betegségnek minősítsék, mert ezzel “elterelnék a figyelmet arról, hogy a viselkedésen sikerrel lehet változtatni”.
Az ellátórendszernek egyszerűen nincs válasza arra, hogy tizenévesek is drogoznak, sokszor egy-egy elhivatott szakemberen múlik, hogy kapnak-e szakszerű segítséget. Az iskolai prevenció hatástalan, pont azokat nem érik el vele, akik a legnagyobb veszélynek vannak kitéve. Legtöbbször a tanárok és a gyermekotthonok nevelői is tudnak a drogproblémáról, mégsem tesznek semmit. Pedig egy kutatásból az derült ki, hogy a rossz szociális helyzetben lévő fiatalok sokkal gyorsabban jutnak el a napi szintű droghasználatig és válnak függővé, mint a felnőttek. Rehabilitációra csak kevesen jutnak el, ami jól mutatja az ellátórendszer súlyos hiányosságait.
A Magyar Addiktológiai Társaság az Emberi Erőforrások Minisztérium támogatásával 2018-ban átfogó kutatást készített avárosi szegregátumokban élő drogfogyasztókról. (A kutatást még nem publikálták.) Ebben azt is felmérték, mi történik azokkal a hátrányos helyzetű fiatakorúakkal, akik a herbálhoz és a kristályhoz hasonló olcsó és könnyen hozzáférhető dizájnerszereket használtak: milyen gyakorisággal fogyasztottak drogot, milyen segítségre számíthattak, hogyan kerültek ellátásba. Az egész lakosságra kiterjedő felméréseket leszámítva jó ideje nem készült hasonló témájú kutatás.
Összesen kilenc fiatalkorúval készültek interjúk: átlagéletkoruk nem érte el a 17 évet, korábban mindannyian rendszeresen fogyasztottak dizájnerszereket, többen közülük gyermekvédelemben vagy nevelőszülőknél éltek és legalább félévet töltöttek rehabilitációs kezelésben (a szatymazi Rehabilitációs Centrumban és a ráckeresztúri Fiatalkorúak Drogterápiás Otthonában).
A rehabokon a legsúlyosabb eseteket kezelik, beszámolóik az egész ellátórendszer működését jellemzik. Beszédes, hogy a tinirehabokon általában nincs teltház, ami nem azt jelenti, hogy az országban nincs több problémás fiatalkorú droghasználó, hanem azt, hogy az ellátórendszer nem csupán hiányos, hanem bizonyos területeken nem is létezik. Ahhoz ugyanis, hogy a fiatalok eljuthassanak rehabra, drogambulanciákra és alacsonyküszöbű szolgáltatásokra (például bulisegély, egyéni vagy csoportos konzultáció, tűcsere) lenne szükség, utóbbiból sok meg is szűnt az elmúlt években.
Felkelt az éjszaka közepén, hogy beszívjon
Az interjúk egyik legfontosabb tanulsága, hogy afelnőttekhez képest a fiatalokorúaknál sokkal hamarabb alakult ki napi szintű droghasználat, majd pedig a fizikai függőség: napközben, az iskolában vagy akár a tanítási órákon is drogoztak. „Utcán, városban, bárhol. Buszokon is akár. Akárhol, amikor a szükség tartotta. Ez egy olyan mocskos egy szer, hogy ez felülír mindent. […] Hát egy órában körülbelül egy három cigit elszívtam. El se tudod képzelni, mi az a mennyiség, az a méreg, amit magamba juttattam.” Egyik kiskorú elmondása szerint néhány hónap alatt jutott el az első kipróbálástól a rendszeres fogyasztásig. Többeknél súlyos elvonási tünetekkel járt, volt, aki éjszakánként felkelt, csak hogy beszívjon. „Hát, éjszaka fölkeltem, tekertem egyet, beszívtam, és visszaaludtam. És akkor ez mondjuk így fél óráig bennem volt, akkor megint fölkeltem, megint beszívtam, és megint. Már csak annyit vettem észre, hogy iskolába kell mennem. […] “
Jellemzően 14 évesen próbáltak ki először valamilyen szert, a gyermekvédelemben nevelkedők még korábban, dohányzás esetében ez akár a 9 éves kort is jelentheti. Szinte minden olyan elérhető drogot kipróbáltak, amire volt pénzük. “Így a kokain, heroin az ugye kilőve, arra nem is lett volna úgy pénzem, tehát maradt a kristály meg a speed, ilyesmik, mint a bélyeg” – mesélte egyikük.
Nagyban megnövelte a napi szintű drogozás esélyét, ha olyan társaságba kerültek (például osztály- vagy iskolatársak), ahol rendszeres fogyasztóval találkozhattak vagy a családban volt szerhasználó. „Ott [általános iskola] így hát olyan társaságok voltak, hogy suli után kimentek cigizni, meg volt amikor füves cigi is. […]. én voltam olyan ötödik osztályos, és akkor nyolcadikosok pedig hívtak, pedig én is mentem, mert szerettem, hogy ilyen rossz társaságba keveredtem […] Utána minden suli után elmentünk.” Egy másik fiatal arról beszélt, hogy a barátja, akivel együtt drogoztak, otthon az apjától látta, mi az a kristály és milyen a hatása. Arra is volt példa, hogy valaki 6-7 évesen kezdett el inni az anyja és a nevelőapja hatására.
Mindez felveti az iskolák és a gyermekvédelmi intézmények felelősségét is. A fiatalok beszámolói szerint a tanárok és a nevelőintézetek dolgozói tudtak a szerhasználatról, mégsem tudtak érdemben reagálni a problémára. „Volt olyan nevelőm aki így le se szarta, kinyitotta a szobámat, aztán húzzál befele. De volt olyan nevelőm is, aki igazából aggódott értem hogy most mit csinálsz, miért csinálod ezeket, tudok valamiben segíteni, főzött teát, főzött levest vagy valami hasonlót, amikor éhes voltam. Meg volt olyan férfi nevelőm is aki, püff, pofán vágott, aztán húzzál, takarodjál aludni meg mit képzelsz magadról.”
Különösen a gyermekvédelemben nevelkedő lányok esetében lehet aggasztó a dolgozók tehetetlensége, mivel kiszolgáltatottabbak mint a fiúk, könnyen prostitúció áldozatává válhatnak. Az interjúalanyok között volt egy lány is, ő mesélte, hogy a Facebookon összeismerkedett egy férfival, aki megszöktette a nevelőintézetből, majd Németországban prostitúcióra kényszerítette. Nála a nagyon intenzívvé váló droghasználat túlélési stratégia volt. “Jó hát muszáj volt, hogy dolgozzak, nem volt más választásom. Nem volt senkim, szét volttörve a telefonom… na mindegy, akkor is begyógyszereztem, adott nekem gyógyszert, akkor kokainoztam kint […] hát azt se tudtam, hogy hol vagyok, komolyan mondom, mert annyira be voltam drogozva, hogy az nem igaz. Meg annyira anyagoztam, szúrtam magam, kokainoztam, hasis, mindent.”
Volt egy diavetítés, és csókolom
A fiatalok történeteiből az látszik, hogy alig találkoztak kifejezetten szerhasználókkal foglalkozó programokkal, nem kaptak szakszerű segítséget. A szülők és a gondozók nem tudják, hová fordulhatnak, ha drogproblémával találkoznak, kevesen ismerik a drogambulanciákat. A megkérdezettek fele találkozott iskolai prevencióval, ami rossz arány, ha azt nézzük, hogy olyan fiatalokról van szó, akik már 18 éves koruk előtt megjárták a rehabot. Akik viszont részt vettek iskolai prevención, feleslegesnek tartották az ott elhangozattak vagy nem is emlékeztek, hogy mi történt a foglalkozásokon. Ez azért baj, mert azt jelzi, hogy pont azokat a fiatalokat nem tudják elérni ezek a programok, akik ki vannak téve a problémás droghasználat veszélyeinek.
“Egy ilyen diavetítést vetítettek. aztán csókolom […] hogy ha csinálod akkor hogy csináld, ha nem csinálod akkor hogy ne csináld. Vagy hogy hogy ne függjél rá, meg ilyen értelmetlenségek. De akkor én már rég függő voltam, szóval igazából nem is érdekelt, amit mondanak”
– mesélte az egyik gyermekotthonban nevelkedő fiatal.
Az egészségügy sem tud mit kezdeni ezekkel a fiatalokkal. A kórházakban a közvetlen életveszély elhárításán túl nem foglalkoztak érdemben a problémáikkal: legtöbbször bent tartották egy éjszakára, infúziót és nyugtatókat kaptak. Általánosságban is igaz, hogy az ellátórendszer nincs felkészülve a dizájnerszer használók speciális igényeire. A klasszikus kábítószerekkel ellentétben a szintetikus drogok hatása kiszámíthatatlan, sokkal súlyosabb pszichés tüneteket idéznek elő és nagyon gyorsan visszafordíthatatlan személyiségbeli és fizikai károsodást okoznak a fogyasztóknál.
Elterelés helyett megverték a rendőrök
Egyedül az elterelés működött hatékonyan: volt, aki így jutott be a rehabra. Ugyanakkor többen arról számoltak be, hogy a rendőrök megverték őket, de nem indítottak ellenük eljárást, így elterelésbe sem kerültek. „Bevittek, agyonütöttek, és akkor kiengedtek. Mindenkivel ezt csinálták. Az összes drogossal. Bevittek, fölhívták a szüleimet, és mielőtt még odaértek volna, gyorsan elvertek, úgy hogy ne látszódjon rajtam, ilyen vastag telefonkönyvet kaptam a gyomromra, a fejemre. A székről leborultam, visszaraktak, és akkor még egyszer. Mert ugye nem mondtam el, hogy kitől vettem, és honnan van. És akkor jöttek, alám tolták azt a papírt, hogy ők nem vertek agyon. Muszáj volt aláírnom, mert ha nem, még egyszer kaptam volna.”
Változó volt, hogyan kerültek rehabra: volt, akit az anyja vitt be, amikor lebukott füves cigivel, mást a gyermekotthonból való szökés miatt keresett a rendőrség, és emiatt döntött a terápia mellett. Valamilyen külső nyomás (például gyermekvédelemmel kötött alku) mindegyiküknél jelen volt, mindössze ketten mentek be saját elhatározásból. Megnehezíti ezeknek a fiataloknak az ellátásba jutását, hogy mindössze három helyen fogadnak serdülőket: a már említett szatymazi és ráckeresztúri intézményben, illetve Budapesten, az Emberbarát Alapítvány alkohol és drogrehabilitációs intézetében, utóbbi helyen nagy számban fogadnak lányokat is. Serdülőknek szánt drogambulanciából is kevés van (mindössze kettő ilyen működik az országban, Székesfehérváron és Zuglóban), vagyis pont azt a láncszem hiányzik, ahol a fiatalok beléphetnének az ellátórendszerbe: onnan kerülhetnek rehabra vagy ambuláns módon folytatódna az ellátásuk. Ezen javítanának Pécsen: az INDÍT Közalapítvány hamarosan új serdülő addiktológiai centrumot nyit, illetve a Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika pszichiátriai osztálya is bővülni fog.
Ebből is látszik, hogy nincs rendszerszintű megoldás a tinédzser droghasználók ellátására, esetleges, hogy megkapják-e a megfelelő segítséget. Sokszor azon múlt, hogy találkoztak egy felnőttel vagy szakemberrel, aki személyes küldetésének érezte, hogy segítsen rajtuk. Jó példa erre az egyik fiatal története: „Hát így az anyagozásom vége felé, amikor már voltam vagy ötven kiló és tényleg úgy néztem ki, tehát így csont és bőr. Úristen, hogy néztem ki. Akkor ezt így megelégelte a családgondozóm, akivel így nagyon közeli kapcsolatban voltam… így kötelezett arra, így a munkaidején kívül egyébként, hogy találkozzak az ő barátjával, merthogy ő is anyagos volt, és ő meg zsibriken gyógyult és hogy így beszélgettem vele végül is és akkor ő mondta, hogy van ez a hely, jöjjek le.” Hiteles szakemberekre lenne szükség, akik képesek bizalmi kapcsolatot kialakítani a fiatalokkal, illetve olyan szolgáltatásokra, ahol szabadon beszélhetnek a problémáikról, mert az interjúkból kiderült, hogy az intézményekkel és a felnőttekkel szembeni bizalmatlanságuk ellenére igénylik ezt – olvasható a kutatásban.
Mindegy, hogy kokain vagy dizájner
A ráckeresztúri rehab tinédzser részlege 2015 óta működik. Orsolics Zénó felépülő függő, a tinirehab vezetője úgy látja, az indulás óta sokat javult az intézmény ismertsége a családsegítők és a családjóléti szolgálatok körében. Jellemzően rajtuk keresztül jutnak el hozzájuk a szerhasználati problémával küzdő fiatalok, mielőtt még a gyermekvédelem kiemelné őket a családból: a gyermekotthon vagy a javítóintézet alternatívájaként ajánlják fel nekik a rehabot. Korábban igyekeztek elkerülni azokat a helyzeteket, amikor nyomás hatására döntött a fiatal a rehab mellett, mivel a felnőtteknél gyakran belső motiváció hiányában hatástalan a terápia. Idővel azonban rájöttek, hogy ennél a korosztálynál fontosabb szempont, hogy minél hamarabb ellátásba kerüljenek, nem szabad megvárni, hogy nagyobb legyen a baj. Orsolics Zénó szerint egy kamasztól nem várható el, hogy motivált legyen a változásra, ezt a szakembereknek kell kimunkálniuk bennük. “Nekünk annyi elég, hogy kimondja, oké, itt maradok.” Ritkán kapnak a rehab előtt szakszerű ellátást, legtöbbször a magatartásbeli problémaként (például összegyűlnek a hiányzások) jelentkezik a drogozás, az iskola és a családok csak sejtik, hogy ez áll a háttérben.
A Pest megyei Bag és Dány romatelepein működő BAGázs Közhasznú Egyesület több gyereket juttatott el a tinirehabra. Volt olyan eset, amikor a civilszervezet jelzett a gyermekvédelemnek. Both Emőke, a Bagázs igazgatója elmondta, a szülők maguktól nem léptek volna, sokszor relativizálták a problémát, de a pénzhiány és az ismeretlentől való félem is visszatartotta őket, ezért volt szükség közbelépésükre. Azzal, hogy a gyámhivatal védelembe vette a droghasználó fiatalt, nyomás alá kerültek a családok, hogy kezdjenek valamit a helyzettel. A családok tudták, hogy jelzés fog történni, a BAGázs munkatársai a folyamat alatt végig támogatták őket. Ugyanakkor a rehab önmagában még nem megoldás, ha közben a család nem kap támogatást. Különösen azokra a településekre igaz ez, ahol nagyon magas a kábítószerrel való fertőzöttség. “Velük is foglalkozni kell, és készülni arra, hogy ha kijön a gyerek, akkor legyen más választása, mint a drog.”A BAGázs által bejuttatott gyerekek nagy része nem csinálta végig a terápiát, egyikük a telepre visszakerülve újra elkezdett drogozni.
Nagyon változó, milyen szociális háttérrel kerülnek a fiatalok a ráckeresztúri rehabra: van, aki vidéki szegregátumból származik, míg más az emelt szintű érettségijére készül. Az indulást követő években főleg gyermekotthonokból kerültek be problémás fiatalok. Előfordult, hogy enyhe értelmi fogyatékossággal is küldtek gyerekeket, nekik nem is tudtak segíteni. Azóta ez változott, egyre több olyan kliensük van, ahol van családi kapcsolat. El kellett telnie 2-3 évnek, mire kitapasztalták, kiket érdemes fogadniuk, mivel a terápiás munka megkövetel bizonyos fokú szocializáltságot. A terápia úgy van kialakítva, hogy ne az iskolázottság vagy a családi háttér számítson, hanem az őszinteség, az elfogadás és a változásra való törekvés, ezzel próbálják áthidalni a köztük lévő társadalmi szakadékot, magyarázta a szakember. “Felismerik, hogy ugyanabban a helyzetben vannak, mindegy, kokaint vagy dizájnert fogyasztottak. Kialakul egyfajta sorstárs érzés.”
Hasonló tapasztalatokról számolt be az gyermek- és ifjúsági addiktológiai intézetet működtető Emberbarát Alapítvány titkára, az intézmény helyettes vezetője, Bereczkiné Loránt Ágnes. Az ország egész területéről fogadnak fiatalokat, többségük rendezetlen családi háttérből jön. Gyakran családból történő kiemelés helyett kerülnek a fővárosban működő intézménybe, szintén jellemző, hogy gyermekotthonokban élő fiatalokat vesznek fel. Próbálnak iskolákkal, családsegítőkkel kapcsolatot kialakítani, hogy a náluk megjelenő problémás eseteket hozzájuk irányítsák. Sokszor a háziorvos és a védőnő is számon tartja korábbi klienseik lakóhelyét, hogy hova fordulhatnak, ha drogproblémával találkoznak. Bereczkiné Loránt Ágnes arról is beszélt, hogy megfelelő finanszírozás hiányában, illetve szigorú előírások miatt, nehéz új férőhelyeket létrehozni fiatalkorúak ellátására.
A címlapi kép a tinédzserek drogrehabilitációs otthonában készült, Ráckeresztúron, 2016-ban.
Magyarországon elsősorban Fejér Balázs munkáiból ismert a dance-kultúrán belüli techno-house kultúra, az acid-partik világa (Fejér, 1995, 2000a,b). Ezt a kultúrát Fejér szerint részben az 1980-as évek nagyvárosi underground mozgalmából, részben a diszkó világából, a techno-acid zenei indíttatásból eredezteti. Fejér terepkutatásait 1993-96 között végezte Budapesten, vizsgálódásai középpontjában mindvégig a partivilág underground hagyománya maradt. Ez a partivilág bensőséges kapcsolatban állt az LSD fogyasztásával. A partiélmény és az LSD használat szoros kapcsolatát mutatják azok az ideológiák/ideológia-töredékek, melyeket Fejér mint meghatározó szempontokat említ: „az acid-ideológiák legfontosabb motívuma a Gaia – (Föld-tudat) az összeilleszkedés, és összetartozás képzete, azaz, hogy a világ apró mozaikok egymásba illeszkedéséből áll össze egységgé, tehát az acid-résztvevői táncukkal egy ilyen nagyobb egység tagjai, s ezt a nagyobb egységet, nagyobb összefüggéseket az eksztázis, a repetíció és a drogok által megemelt tudat képes átlátni: a világnak üzenete van az acid-generáció számára, vagyis az acid-kultuszban a világ titkos értelme is feltárulkozik. Az acid ugyanakkor mitikus narrációkhoz, virtuális (sci-fi) elbeszéléshez is kapcsolódik, melyben a tripes utazó sci-fi hőseposz szereplője lehet” (Fejér, 2000b, 52.o.). Végezetül Fejér még megjegyzi, hogy 1996-ra a partivilág említett két hagyománya (az underground és a diszkó) lényegében egyetlen szubkultúrát eredményeztek.
Tanulmányukban arra keresünk választ, hogy az 1990-es évek elején-közepén, a magyarországi ifjúsági kultúrában – is – bekövetkező változások hogyan folytatódtak a az évtized/évszázad végére, milyen hagyományai maradtak meg a Fejér Balázs által leírt partikultúrának, illetve ez a kultúra milyen irányban változott, mozdult tovább. Van-e kapcsolat a pszichedelikus kultúra és a partik világa között? Vizsgálni kívánjuk, hogy mennyire kapcsolódik össze a partiélmény és a drog, valamint milyen társadalmi közegben helyezhetők el az underground partik.
.
A korábbi évtizedekre jellemző rock-kultúra (jellemzően koncert és diszkó) és a partikultúra közötti különbség Fejér munkáiban jól látszik. Ugyanez a szerző hangsúlyozza ugyanakkor az underground, talán a rock-hoz jobban kapcsolódó mozgalmának, illetve a diszkónak a kapcsolatát is a partikkal. Fejér különbséget tesz az underground vonulathoz tartozó partik és a house-világgal kapcsolatban álló, a tradicionális diszkók átalakulásából kialakuló techno-house kultúra (és az itt megfigyelhető, az LSD-től különbözően amfetamin- és Ecstasy-használattal jellemezhető partik) között. A 90-es évek közepén erre a megkülönböztetésre egy fogalompár alakult ki: az underground és az overground partik.
.
Előbbiekre az underground, „alternatív” hagyományok jellemzők, a sok esetben megfogalmazott vagy kibontható ideológia jelenléte: lásd Fejér írását, illetve McKenna eszmefuttatásait, Saunders, Castenada hatását, azaz a spirituális-trancszendens, New Age-es hatásokat. A közönség itt „értelmiségi” (a szó tág értelmében) és a hallucinogén-szerek (LSD, Ecstasy, később gombák, korong, meszkalin stb.) használata fordul elő. A partik szűkebb körűek (ha zártak), alkalmi helyszíneken kerülnek megrendezésre, de gyakoriak a sokszor alkalmi, később állandósuló, szabadtéri helyszíneken szervezett partik is (rave-hagyományok). Az „overground” partik általában azonos helyen, diszkókban (erre a célra épített vagy kialakított épületek) kerülnek megrendezésre, egy-egy este néhány ezer fő részvételével, ahol a közönség vegyes összetételű. Itt gyakoribb a techno, később a house-zene (azaz gyorsabb, majd inkább a lassúbb, táncolásra szolgáló zene), majd a 90-es évek végén az esetek egy részében a lassú közeledés a hagyományosabb diszkókhoz (lágyabb house, dance, hip-hop, funky, funkhouse). A használt szerek inkább az amfetamin és az Ecstasy (Rácz, Urbán és Lencse, 2000). A két vonulat sokszor összemosódik: a zene és a közönség is, de még a helyszín is sokszor azonos.
.
Az underground-hagyományok azonban ebből a keveredésből más utat találnak maguknak. Tanulmányunkban ezekkel az utakkal, pontosabban ezek közül két irányzattal foglalkozunk: a goa és a drum and bass áramlatokkal. Ezek – részben – a többségi, a „mainstream” áramlattal szemben fogalmazzák meg magukat. Ez is a 90-es évek végének újdonsága: az évtized elejéhez-közepéhez képest a partikultúra egyes elemei, öltözködése, szín- és formavilága, zenéje a „mainstream” ifjúsági kultúra, sok esetben a tömegkultúra részévé váltak. Ez korábban, legalábbis Magyarországon, szinte ismeretlen jelenség volt: a tömegkultúrában „partizenét” (a technó-tól az acid-ig) lényegében nem lehetett hallani, a partivilág (az under- és az overground is) zárt a tömegkultúra felé – ha egyes pl. öltözködési elemei át is kerültek oda. A helyzet a 90-es évek végén megváltozott, a hazai tömegkommunikáció és tömegkultúra képviselői is észrevették a partikultúrában (pontosabban a techno-acid-house zenében és a rendezvényekben) rejtőző üzleti lehetőségeket, és igyekeztek azokat kihasználni. Ebből egyenesen következett, hogy a partikultúra, különösen annak underground-hagyományait folytató irányzatai most már ettől a jól kialakult, a tömegkommunikáció és a tömegkultúra által bekebelezett zenei világtól is igyekeztek magukat elhatárolni, és megőrizni a partikultúra és a partiélmény egyediségét, a tömegtermelés általi reprodukálhatatlanságát.
.
Tanulmányunkban az underground partikultúrában résztvevő fiatalokkal készített interjúkat, a témával foglalkozó, „underground” internetes magyar site-okat, valamint a Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Ambulancia „Party Service-ének” tapasztalatait használtuk fel.
.
Az underground parti az évtizedfordulón: mainstream és underground
.
Az elektronikus zenén belül létezik két, egymással többé-kevésbé szembenálló tábor. Mainstream-nek nevezik a divatos, populáris, közkedvelt irányzatokat, underground-nak a kevésbé populáris, inkább csak bizonyos rétegek által kedvelt és ismert stílusokat és előadókat. Hogy mi vagy ki számít mainstream-nek vagy underground-nak, az időről időre változhat, és a kettő között sokszor nincs is éles határvonal. Általánosságban elmondható, hogy a mainstream könnyebben érthető, fogyasztható, az underground kísérletezőbb, inkább törekszik egyedi megoldásokra. De a kettőt nem annyira a zenei különbségek, hanem a közönségek közötti eltérés választja el egymástól. Egy underground zenei stílus, vagy egy előadó, ha kellő népszerűségre és ismertségre tesz szert, felemelkedhet a mainstream-be. Az underground közönség viszont, bár zenei ízlése idővel természetesen változhat, inkább megmarad az underground szinten.
.
A mainstream a fogyasztói társadalom szerves része, szórakoztatóipari termékek összessége. Közönségét a tipikus fogyasztók alkotják: vevők a legújabb divatra a zenében és az öltözködésben csakúgy, mint az élet más területein. A zenészek, lemezkiadók, diszkó-tulajdonosok és a rendszer más meghatározó figurái a közízlés kiszolgálói.
.
Az underground ezzel szemben deklaráltan kívül helyezi magát a fogyasztói társadalmon. A divat követése helyett az egyéniség vállalására, az önkifejezésre buzdít. Alternatívát kínál minden téren: szokatlan hangzású zene, különleges helyszíneken rendezett partik, alternatív normák. A fogyasztói társadalommal való szembehelyezkedés azt is jelenti, hogy a kultúrát fenntartó, szervező, irányító embereket sem a pénz, haszonszerzés motiválja, hanem inkább lelkesedésből végzik munkájukat.
.
„Nem, én eleve úgy vagyok, hogyha keveredős buli, akkor nem megyek el. Tehát szoktak lenni a Labirintusban is partik. És hogyha nemcsak dob-basszus van meg breakbeat vagy nem tudom, ami szintén tört, hanem már négynegyedes, akkor nem megyek el. Mert nem vagyok kíváncsi azokra az emberekre, akik olyan helyekre járnak. Hát, ez csak ilyen sztereotípia, én azt gondolom, hogy ilyen, nem tudom… Egy csomó partin van egy olyan flyer, hogy grizzlis parti, láttál már ilyet? Kurva jó. Egy ilyen grizzli medve van, és egy ilyen piros, ilyen tiltó körben.” (Interjú8)
.
„De mondjuk, az átlagos, partira járó fiatal, aki most van, és akit én így látok, akikre így ráillik, az a droid. Csak így hívjuk, hogy droid. Ennyi. Ez ilyen köztudaton forog, hogy droid. Droid vagy milán. Ez is így jött, hogy milánozzák őket.”(Interjú7)
.
A valóságban a kép persze nem ennyire fekete-fehér. Ma az undergroundra is jellemző bizonyos fokú kommercializálódás. Bár akadnak valóban lelkes emberek, akiknek az élete az, amit csinálnak, a többség mégis inkább úgy gondolkodik, élnie is kell valamiből. Ezek a jelenségek még inkább megnehezítik a mainstream és underground éles elkülönítését. Egy többszintes elrendeződés jön létre, legfelül az egyértelműen kommersz műfajokkal, középen a sokak által kedvelt, ezáltal erősen üzletiesedett, de a hivatalos tömegkultúra és a média által még elutasított stílusokkal, alul az underground különböző fokozataival, legalul a legradikálisabb rétegzenékkel. Hogy ezen a vertikális rendszeren belül ki hol húzza meg a kommersz – underground határvonalat, az már egyéni ízlés – és a rendszerben elfoglalt hely – kérdése. A mainstream-ből nézve az underground egyéni kódja miatt érthetetlen, divattalansága miatt taszító. Az underground-ból nézve a mainstream nyilvánvaló kódolása miatt értéktelen, divatossága miatt unalmas. A két tábor tehát a hozzáállása alapján jól elkülöníthető. Hogy valaki ide vagy oda tartozik, azt elvárásai, igényei (a zenével szemben csakúgy, mint a világgal szemben) határozzák meg.
.
’Palasz-arc a Pecsa sarkán, vadul mobilozik: „Bazze, idejövök, bazze, megveszem a jegyet,nééégy rongy,bazze, bemegyek,geci, tudod mi van itt bazze,tudodmibazze,pánktalálkozóóó,bazzePÁNKTALÁLKOZÓÓÓértedbazze?!”’
A goaműfaj az egykori portugál gyarmatról, Goáról kapta a nevét, mely ma India tengerparti tartománya, és nyugati turisták híres parti-paradicsoma. Zenéjét pszichedelikus trance-nek is nevezik. A „trance” szó a transzállapotra utal.
.
„A goa-trance felvonultatja a zenei spektrum szinte minden elképzelhető hangját: a magasak és a mélyek lüktetése átrepít az érzékelés egy másik dimenziójába. A goa-party fejleszti a befogadóképességet, élesíti a másiklátást, levezeti a fölös feszültséget, gyorsítja és mélyíti az asszociációkat. Joker a pakliban.”
.
„Az egyetlen olyan gépzenei stílus, amelyben könnyen felismerhető a kulturális eredet. Rengeteg hangzásban találkozunk a távol- és közel-kelet, valamint a new age misztikumával. A trance befogadása túlmegy a tánc kizárólagos élvezetén, út, amely az ismeretlenbe visz, avagy olyan tájakra érkezel, ahol nyugati ember még elötted nem járt. A csillagok pulzusát tapogatod, naplángfolyamban levitálsz. Persze nem egyedül. Akár egy archaikus indonéz szertartás - egy idegen bolygón - ismeretlen akaratra mozdulnak a végtagok, közös lendületben emelkednek magasba a karok. Nem tánc, hanem áldozat a "Goa-isten" UV-oltárán.”
.
„A goa lényegében egy hihetetlen merészségű szintézis. A legmegdöbbentőbb talán az a gátlástalan mindent-akarás, amivel egymás mellé rendeli a világ zenei "feelingjeit" - egyszerűen minden belefér. És mindennek az ellentéte is. A goa valójában "vissza"-vezet az elemi erejű napfelkeltékbe, tomboló természet-szerelembe, miközben a zenét örökké egy mindenható és halhatatlan gép generálja. Egy goa-partyn bitekre analizált és komputerlogikával újra felépített paradicsomi dzsungel digitális hajnalába lépünk. A goával ősrégi gátlásoktól szabadultunk meg, olyan dolgokat dobálunk össze termékeny örvénybe, amik között azelőtt soha nem láttunk összefüggést. Szakrális és elegáns. Véresen komoly tigrisáldozat egy százezer km/sec-mal száguldó meteorit álom szikláin. Ha egyszer megcsapja lelkedet ez a semmi máshoz nem hasonlítható érzés, mindig vágysz rá: pörögsz és boldog vagy. Amikor legsötétebb pillanataidat próbálod memorizálni, amikor tényleg túl sokan vannak körülötted, amikor hangjegyeket próbál kiszakítani a füstből füled, amikor a 'mikor' értelmetlen kérdőszó; akkor sétálj ki a hajnali táncparkettre, akkor kóstold meg a felkelő Napisten befogadó sugarait. Ne állj le, vetkőzz tovább, már te vagy a csábító, kelj együtt a benned ébredező kis buddhával.És a reggel egy goa-partyn is reggel, sőt, ott reggel igazán.” http://d-eyes.jpte.hu/~tss/therion/erzesek.html
.
„Meg még nagyon fontosak ezek a játékok, golyók és bot, ezeknek a botoknak is a legtöbbje úgy van megcsinálva, hogy UV-szalaggal vannak betekerve. És ugyanúgy a sötétben is látszik maga a bot, tehát tud vele játszani az ember. Vagy pedig van ilyen három golyó egymáson, azt is lehet így pörgetni, meg ilyen különböző formákat lehet vele leírni. És azokat is úgy szokták, hogy azt is ilyen UV-ragasztóval ragasztózzák be. Tehát a madzag általában nem látszik, csak a két golyó a levegőben, és az is nagyon jól néz ki.”Interjú1
.
Ma Magyarországon a goa mindenképpen undergroundnak számít, és fanatikusabb követői egészen közel állnak a “tiszta” underground-definíció beteljesítéséhez. Vagyis a goa a vertikálisan szerveződő underground alsóbb rétegeit képviseli.
.
„A goa behatol az agyba, és belülről rázza, feszíti, fűrészeli szét a normális tudatállapotot. A dnb kívülről esik neki, rázuhan, szétzúzza azt. A módszer más, a hatás ugyanaz lehet. Természetesen nem a gondolkodás, vagy az agyműködés szűnik meg, csak a gondolkodás szokásos keretei. A korlátok leomlanak, a tudat kitágul.” Interjú10
.
A drum and bass(dnb) műfaj neve “dob és basszus”-ként magyarítható. Nagyon gyors, “pörgős” zene, legalább 160 bpm (beat per minute) sebességgel, folyamatosan pattogó dobokkal és basszusokkal, bonyolult ütemekkel. Legnagyobb mesterei angolok. Magyarországon az undergroundnak nevezett műfajok közül talán a legelterjedtebb, és a legdinamikusabban népszerűsödő, ezáltal az egyik legerősebben kommercializálódó stílusirányzat. Vertikális rendszerünkben tehát felsőbb, mainstream-közelibb rétegekben helyezkedik el, mint a goa.
.
„A buli eredetileg a Gellért fürdőbe lett meghirdetve, szép magyarsággal, és amikor éjfélkor megérkeztünk, egy pillanatra azt hittük, tényleg a Gellértbe tévedtünk. Odabent 35 Celsius és 90 fokos páratartalom, csak a pálmák hiányoztak. A ruhatár, a tánctér és a rajta táncolók már tele, még szerencse, hogy az őseim nyomkereső cheyennek voltak: a füstjeleket követve feltaláltunk az emeletre. A szaunába, pontosabban, mert Bal és Safair kabinos urak (azaz DJ-k – RJ és GZS) addigra már cseppfolyósra állították a levegőt az erkélyen, csak hogy a fogyókúrázóknak is kedvezzenek. Nem kellett túl éles észjárás ahhoz, hogy megállapítsuk: itt ma jóval nagyobb buli lesz, mint felettünk az operagálán, valamint ahhoz sem, hogy mindez telt ház előtt fog történni, mert már az volt és az folyt. Na meg rólunk az izzadság a földszintre.
.
A Vigadó étterme egyébként tízpontos választásnak bizonyult. A megkopott eleganciájú, kellemes helyiségben a körfolyosónak köszönhetően a bárpultot több oldalról lehetett támadni, a terem lent és fent hangosítva volt, így akinek nem volt kedve a tomboló tömegben nyomorogni, fentről figyelhette, amint lent hangosan élveznek, és ha bele-beleszédült a hangba, látványba, lerogyhatott egy székre megérdeklődni a mellette ülőtől, hogy jól hall-e. Mert amint jeleztük, a magyar kabinos urak is rendes bulit kerekítettek, talán ekkorát még sosem, de ami utánuk következett, az megint több volt egyszerű szombat esti szórakozásnál. Matrix három (négy?) órás szettje inkább terápia volt, aktív relaxáció, mentál-fitness. Az utcáról bekukucskálók persze vajmi keveset értettek abból a (kívülről) kétségbeesetten eksztatikusnak tűnő, rituális rémtettekre emlékeztető mozgáshalmazból, ami odabent zajlott, de mi jól tudtuk, hogy ez nem más, mint az öröm egy egészen sajátos és furcsa módon való kifejezésre juttatása. A kurva nagy örömé.
.
Matrix hihetetlen érzékkel kevergette a (drum ’n' bass-en belüli) stílusokat és egyensúlyozott azon a vékony vonalon, ahol még nem tör-zúz-csapkod, de már annyira pörget, hogy jobban nem lehet, mert ránk szakad az operabál. Pedig barátai (Ed Rush, Dom+Roland, Fierce, Fresh & Vegas, Bad Company és a többiek) valamint tesója, Optical lemezeit ismerve, megtehette volna, hogy lecsapja a fejünket, mint mészáros az ujját, de szerencsére nem tette. Figyelt a közönségre és nagyon élvezte, hogy mi élvezzük, és ezt úgy hálálta meg, hogy mi még jobban élveztük. A sok közül az egyik orgazmus az Ed Rush/Optical Medicine-jének saját remixe volt, amire még másnap józanul sem találtam szavakat egyik szótárban sem, a másik meg az, amikor egyetlenegyszer megállította és visszatekerte az egyik lemezt, majd valami olyat engedett el, amitõl nyugodtan szerepelhettünk volna a híradóban, mint transzba esett hitgyülekezetesek. És tette mindezt jókedvûen, szerényen és jelenléttel. Nagyon, nagyon magasra állította a mércét, így az év elején.” http://drumandbass.hu/freee/party/matrix.htm
.
A Dávid Ferenc és Hegedűs Gyula által készített interjúk alapján egy olyan kör rajzolható körül, hogy az underground partilátogatók társadalmilag vegyes csoportot képeznek, bár a tanulók (középiskolai és a felsőoktatásban tanulók) felülreprezentáltak. Az életkori megoszlásról az interjúalanyok azt mondják el („panaszolják”), hogy egyre fiatalabbak járnak partikra: azaz 20 év alatti fiatalok, de nem ritkán 14-16 évesek is – méghozzá nagy számban. A drum and bass-zel kapcsolatos kommercializálódás az életkor szerinti fiatalodásban is tükröződik – azaz az „ideológia” eltűnése. (A partilátogatók körénél nemcsak az interjúalanyok társadalmi hovatartozását vettük figyelembe, hanem az általuk ismert fiatalokét is, akikről az interjúalanyok valamilyen információval rendelkeztek.)
.
Az underground parti és a droghasználat
.
A goához elsődlegesen kapcsolódó drogok (LSD és kannabisz) a spirituális hatást erősítik. Az LSD utazás alatt a használó olyan élményeket élhet át, melyek a kozmikus tapasztalás, az én meghaladása, a világmindenséggel való egyesülés szavaival írhatók le. Az ilyen élmények fogékonnyá tehetik a használót egyfajta transzcendenciára, vagy legalábbis világnézet-változásra. És a goa kultúra készen kínálja ezt az - elsősorban a keleti vallásokban, kiváltképp a buddhizmusban gyökerező - kvázi vallásos ideológiát.
.
Annak idején a legális LSD-használat az USA-ban emberek tömegeit fordította el a fogyasztói társadalomtól, és terelte őket egy spirituális útra. Így jött létre a pszichedelikus mozgalom, születtek meg a kommunák. A mai Magyarországon az illegális LSD egy sokkal erősebb és kifinomultabb fogyasztói társadalomban nem képes az amerikaihoz hasonló, társadalmi mozgalmat létrehozni, csak az egyes egyének, kisebb csoportok szintjén, a „föld alatt” (underground) alakítja ki a maga világát, mely a „nagy társadalomból” nem is látható.
.
Nem szeretnénk azt a látszatot kelteni, hogy a goa-partikra járó fiatalok mindannyian LSD-t, vagy más illegális szereket használnak. Csupán arról van szó, hogy a goa, mint zenei műfaj, az LSD-ből és más pszichedelikus szerekből született. A zene készítői és a partilátogatók között vannak, akik használják ezeket a szereket, és az ő hatásuk igen erőteljes a goa kultúrára, és a benne levőkre. A goa zenének ugyanaz a célja, mint a pszichedelikus drogoknak: felszabadítani, megszabadítani. A zene eksztatikus állapotot idéz elő, melyben fellazulnak az énhatárok, halványul a különbség az én és a másik között. Boldogság, szeretet, elfogadás érzése tölti el a szívet. A zenére való ráhangolódással és erőteljes fizikai aktivitással (tánccal) hasonló tudatmódosító hatás érhető el, mint a droggal, annak káros oldalai nélkül.
.
A goa elsődleges drogja, az LSD, tehát egy, a PLUR (Peace: béke, Love: szeretet, Unity: egység, Respect: a másik tisztelete) köré épülő vallásos-spirituális elköteleződés felé terelheti az egyént, és ugyanilyen hatása lehet magának a zenének és táncnak is. A goához kapcsolódó hindu és buddhista ikonográfia segít tudatosítani ezt, és az írott formában is létező, interneten is terjedő, kvázi vallásos pszichedelikus írások kész ideológiai keretet kínálnak. Minden együtt van hát, hogy a goa zene köré olyan szubkultúra szerveződjön, melynek tagjai a mindennapi életben, a partikon kívül is igyekeznek érték- és kapcsolatrendszerüket fenntartani.
.
Egészen más a helyzet a dnb-vel. A dnb zene, más eszközökkel ugyan, de képes előidézni hasonló hatású tudatállapotváltozást, mint a goa. A goa részletgazdag, földöntúli effektekkel telezsúfolt, az agyat megdolgozó és szétfeszítő zene. A dnb monoton, csupasz, mint a neve is mutatja, “dob és basszus”. Ez a fajta zene a sámánszertartások dobolásával rokonítható, és hasonló módon váltja ki a tudatmódosító hatást.
.
A dnb-hez kapcsolódó drogok is elősegítik a tudatmódosulást (pl. kannabisz, Ecstasy, amfetamin), azonban a használók inkább a stimulánsok energetizáló hatását emelik ki.
.
„Fogyasztottál már akkorra mást is az alkoholon és a füvön kívül?
.
Nem, nem. Semmit. Csak ásványvizet, tehát még alkoholt sem fogyasztottam. Fél egy, egy körül vettem be az első tuning-adagot.
.
És az mi volt?
.
Egy fél Ecstasy volt. Utána még, ha jól emlékszem, olyan fél négyig még táncolgattam, cigizgettünk, de tényleg, akkor csak a zenének és a partinak van szentelve minden pár. Beszélgetünk pár mondatot közben. Én fél négy körül bevettem egy másik fél exet, és nem tudom, mikor szívhattuk el még azt a stanglit, ott bent a teremben. Olyan öt óra körül, fél öt körül. És utána így hatig olyan laza beszélgetés, és hat után már így szétszéledtek. Interjú3
.
„De a vécé előtt is, ez kurva nagy volt, ott állunk sorban, és akkor beszól valaki mögöttem, hogy na, haladjatok már, „gyorsulni” kéne. És akkor abszolút egyértelmű volt, hogy ki minek megy a vécére. És onnantól kezdve már meg is volt az új ismeretség úgymond, érted, mert azzal a sráccal rögtön szóba is elegyedtünk, meg egyebek, és onnantól kezdve hajnalig, míg ők is haza nem mentek, meg amíg mi is nyugovóra nem tértünk, addig együtt pörögtünk. Szóval, az ilyen partikban egyébként azt bírom a legjobban, hogy teljesen közvetlenek az arcok. Szóval nincs bunyó, nincs balhé, hiába van tele ilyen dromedár, kigyúrt, izomagyú állatokkal, nem jellemző, hogy valakiért azért jönne a mentő, mert szétverik vagy valami.
.
És szerinted ezt a hangulat teszi? Vagy a kábítószer, vagy a társaság, vagy mi?
.
Szerintem mind a kettő, sőt, mind a háromnak része van benne. De inkább szerintem a partihangulat az, ami miatt az emberek… Az emberek szórakozni mennek oda, nem a balhét keresik.” Interjú 6
.
A béke, szeretet, egység és elfogadás élménye a dnb partin ugyanolyan valóságos, mint a goán. Csakhogy hiányzik a támogató ideológia, a vallásos-spirituális ikonográfia és a legerősebb tudatmódosító (“megvilágosító”) hatású LSD-használat. Így a PLUR-tapasztalás a levegőben lóg. Ahogy a partinak vége, és az emberek hazamennek, a “való világ” fogadja őket, és a módosult tudatállapot emléke mint a partin, és csak a partin megélhető, különleges élmény marad meg. Öröm, boldogság, extázis - kiszakadni a való világból egy éjszakára, hogy aztán minden menjen tovább.
.
Mint mondtuk, a dnb köré nem szerveződik szubkultúra, és nem hoz létre saját, tudatos ideológiát. Ez nem jelenti azt, hogy a partik során megélt PLUR-epizódok minden hatás nélkül múlnak el újra és újra. Lehetséges, hogy ha nem is tudatosan, az észlelt teljesség e pillanatai befolyásolják a partilátogatók életvitelét, világszemléletét.
.
Az underground partiélmény
.
Partiélménynek nevezzük azt a módosult tudatállapotbeli tapasztalást, melyet az egyének a parti során megélnek. Hogy valaki hogy érzi magát egy partin, milyen állapotba kerül, az természetesen egyénenként, alkalmanként és egy alkalmon belül is széles keretek között változhat. Partiélményen mi azt az “ideális” állapotot értjük, aminek megtapasztalása az egyén számára egyenlő magával “a” partival, és aminek az újra és újraélése iránti vágy motiválja az újbóli partilátogatást.
.
A fogalom természetesen csak egy elvont konstrukció, amellyel leírhatóvá próbáljuk tenni a megfoghatatlant, a szubjektívet. Valószínűleg helyesebb, ha partiélményen nem egy konkrét (még ha szubjektív, egyénre jellemző) módosult tudatállapotot értünk, hanem az élmények, állapotok, tapasztalatok egy olyan változó sorozatát, melyek egymástól különbözőek lehetnek, de egybefüggő, koherens és partiról partira ismétlődő egészet alkotnak.
.
Így a sorban állás, az ismerősökkel való találkozás, a zene, a tánc, a pihenés, az ismerkedés, a mellékhelységekhez kapcsolódó szociális élet és még számos más epizód járulhat hozzá az élmény egészéhez – az élményhez, amit egészében szinte lehetetlen megfogalmazni.
.
„És partin? Valamilyen meghatározó élmény?
.
Partin? A partikról is csak az a véleményem, hogy egytől egyik mindegyik jó volt, tehát egyikről sincs negatív véleményem. Konkrétan nem is tudnék… tehát ilyen részletekre emlékszek, ami esetleg ilyen kiemelkedő volt, de az is több partiból összekovácsolva. Tehát úgy, hogy konkrétan egy partira, arra nem tudok visszaemlékezni.
.
Tehát elejétől a végéig egy partit nem tudsz összerakni?
.
Persze. Nem.”Interjú5
.
A partiélmény, definíciójából adódóan, nagyban szubjektív tapasztalás, pontos tartalma egyénről egyénre változik. Hogy egy partit mennyire értékel jónak valaki (mennyire “jön be”), véleményünk szerint kifejezhető azzal, hogy a partiélmény mennyire teljesedett ki számára azon az estén.
.
A partiélmény, mint szubjektív konstruktum, természetesen változik, fejlődik az idő előrehaladtával. A magja az első partilátogatáskor alakul ki. Ekkor a személy egy varázslatos, még soha nem tapasztalt közegbe kerül, ami az újdonság erejével hat rá. Ha ez a tapasztalás negatív, ha nincs semmi, ami megfogja őt, nem alakul ki benne a partiélmény, mint pozitív tapasztalás, és valószínűleg nem lesz partilátogató. De ha az első élmények pozitívak, a rendszeres tapasztalás a varázslatos újdonságból egy jól ismert, szeretett és fontos eseményt formál, ami az illető mindennapjainak részévé válik - ez a partiélmény. Két tényezőt szeretnénk kiemelni, melyek hozzájárulnak az élmény létrejöttéhez.
.
Az első tényező a zene, a tánc és a drogok által kiváltott tudatmódosító hatás. A partin nem mindenki drogozik, és akik drogoznak, azok is különböző szereket használhatnak. Nem mindenki táncol, és akik táncolnak, azok között is van, aki szinte egész este, teljes beleéléssel, akár transzba esve, mások csak időnként, és szolidabb mozdulatokkal. Van, aki a tömegben táncol, a dj-pulthoz közel, ahol szinte egymásra taposnak az emberek, eszeveszett hangerővel üvölt a zene, magas a páratartalom és a hőmérséklet, és alig mozog a levegő. Van, aki távolabb, a terem szélén táncol, ahol kisebb a tömeg, valamivel alacsonyabb a hangerő, elviselhetőbb a hőmérséklet és a páratartalom. A zene mindenkire hat, de itt is van választási lehetőség, általában legalább két terem van, az egyikben hangosabb, erőteljesebb, a másikban nyugalmasabb, lassabb, halkabb zene szól.
.
A zene, a tánc és a drogok tehát egyénenként változó módon és mértékben fejtenek ki tudatmódosító hatást. Van, aki számára az így előidézett extatikus állapot a partiélmény centrális eleme, minden más eköré szerveződik. Kivetkőzni mindennapi énünkből, feloldódni a táncoló tömegben, egyesülni a kozmosszal, megélni az örökkévalóság felszabadító élményét. Megszabadulni a hétköznapok gondjaitól, a stressztől, a monotóniától, kitombolni a feszültségeket, megtapasztalni a boldogságot, a szabadságot, az önmagáért való elemi létezést, stb., ehhez hasonló érzésekről számolnak be a partilátogatók.
.
A második tényezőt ismerősségnek, vagy még inkább otthonosságnak nevezhetjük. A rendszeres partilátogató “otthon van” a partin. Úgy látogat “haza” szombatonként, mint aki egész héten egy másik országban dolgozik. Az ismerős zene, az ismerős történések (az ismerős élmény), az ismerős helyszín, és ami talán a legfontosabb, az ismerős emberek teremtik meg az otthonosság érzetét. Itt azonban ki kell emelnünk egy fontos dolgot, ami a partikultúrát megkülönbözteti a valódi szubkultúráktól. A rengeteg ismerős ember, akivel a személy a partin találkozik, csak és kizárólag itt ismerős, sehol másutt. Ezek az emberek sehol máshol nem találkoznak, mint közösség, csak itt, a partin. Kisebb, egymástól elszigetelt csoportokat alkothatnak, akik a partin kívül is ismerik egymást, de a csoportok között az egyetlen kapcsolat többnyire csak a parti, illetve esetleg az Internet. Ugyanezt fordítva is szemlélhetjük: az „otthonos”, magától értetődőnek tartott, mindennapi világból „lép be” a partilátogató a partira, kilépve a mindennapi élet magátólértetődési rendszeréből, hogy egy másik, csak egy szűkebb közösség számára nyilvánvaló magátólértetődési-rendszerbe kerüljön.
.
A parti-ismerősök tehát meglehetősen egydimenziójú lények. Csak az az énjük, az a viselkedésük látszik, amit a partin jelenítenek meg, és ami valószínűleg jelentősen különbözik a mindennapi életben megjelenített énjüktől. A parti-ismerősök szimpatikus, kedves, boldog emberek, és a belőlük felépülő parti-világ egy szimpatikus, kedves, boldog világ – lásd PLUR! (Természetesen, aki partira jár, nem lesz feltétlenül és automatikusan, minden körülménytől függetlenül kedves és boldog. Előfordulhatnak olyan események – rossz zene, rossz drog, erőszakos cselekmény, baleset, betegség, fáradtság, stb. – melyek elrontják egy ismerős kedvét. Ez azonban a kevésbé jellemző eset, és az ilyenek általában elkönyvelhetők azzal, hogy az illetőnek “nem jött be” a parti. A valóvilágbeli problémákat csak a lehető legritkább esetben viszik be a partivilágba.)
A partiélmény létrehozásában tehát fontos szerepet játszik az a kontextus, amiben létrejön: az ismerős személyekből és sémákból felépülő, pozitív képet sugárzó partivilág. Vannak olyanok, akiknél ez a tényező fontosabb is, mint maga a tudatmódosulás.
.
„…hogyha én elkezdek táncolni, akkor fülig ér a szám, és ez már általában nagyon tetszik az embereknek. És ugyanígy szólok neki, hogy „hát azért jöttél le bulizni, hogy jól érezd magadat, akkor mosolyogj!” Na most, általában először mindig kiröhögnek, de ez már eleve egy jó pont, mert mosolyog. És utána ahányszor én, úgymond… mert én például úgy táncolok, hogy így járkálok mindenfelé, de ahányszor találkozok vele újra, akkor biztos, hogy elkezd mosolyogni, már látszik, hogy jókedve van. Tehát ez már nagyon rányomja a bélyegét az egészre. És itt például az lett a vége, hogy a buli végén már mindenki ott röhög. De ott már elkezdtünk játszani. Kitaláltunk így a különböző számokra történeteket, hogy mire hasonlít. Egy sztorit, egy történetet, hogy mit lehet rá elképzelni. Persze, meg hát legalább téged is megismer mindenki, akihez odamész, akkor hamarabb parti-központba lehet kerülni végül is. Interjú1
.
A két tényező, a tudatmódosító hatás és a partivilág kontextusa, egymásra hatva, együttesen hozza létre a partiélményt. A közös tudatmódosulás kedvez az egységes kontextus kialakításának, ami viszont a tudatmódosulást segíti elő. Bár ezt a kettőt érezzük a legfontosabbnak, léteznek további tényezők, amelyek egy személy partiélményéhez hozzájárulhatnak, akár erősebben is, mint az előző kettő. A parti lehet az öncélú önkifejezés kibontakozásának terepe, vagy színtér az ismerkedésre, az alkalmi párkeresésre. Egy külföldi világsztár fellépése is meghatározó lehet a partiélmény szempontjából, a sztár zenei teljesítményétől akár többé-kevésbé függetlenül is.
.
A partiélmény, ha csak az első két tényező mentén vizsgáljuk, a „mindenséggel való egyesülés” extatikus pillanataitól az „ismerős, barátságos és kedves” közegben való, nyugodt és kellemes elmerülésig terjedhet, a külső világ gondjainak, problémáinak és stresszének kizárásával. Ezekre az állapotokra valamilyen szinten többnyire jellemző a PLUR érzésköre: béke, hiszen a parti a kikapcsolódás és megszabadulás szigete; szeretet, mert a pozitív érzések uralkodnak; egység, az élmény együttessége, közösségi jellege révén; és tisztelet, ami nem csak az elfogadás fokozott képességéből ered, hanem abból is, hogy a partizók általában elfogadható (békés, barátságos, elfogadó) viselkedést mutatnak.
.
Ideológia, hiedelemrendszer
.
A goához nyíltan felvállalt, kimondott ideológia tartozik, mely egyenes ági leszármazottja az amerikai pszichedelikus mozgalom eszméinek. Azt gondoljuk, hogy a PLUR szemlélet, ha nem is feltétlenül ilyen explicit módon, de az egész underground elektronikus zenei kultúrára jellemző. Az elektronikus zene legnagyobb nemzetközi fesztiválja, a berlini Love Parade, ugyan már évek óta milliós mainstream eseménynek számít, de valaha néhányszáz fős underground eseményként kezdte. A fesztivál neve (Szeretet-parádé), és évről évre változó jelszavai mind a PLUR ideológia köré szerveződnek, jelezve az underground gyökereket.
.
Nem csak a goa, hanem a dnb partikon is feltűnően kevés az erőszak. Nem csak a konkrét tettlegesség szinte ismeretlen, de a verbális agresszió és az ellenséges magatartás is igen ritka. A partizók nyíltan, mosolyogva, bizalommal és elfogadással fordulnak egymáshoz. Az ember olyan közegbe csöppen, ahol nyugodtan elengedheti magát, szabadon viselkedhet, levetheti gátlásait, minden félelem nélkül.
.
A dnb partin megvalósul mindaz, amit az amerikai pszichedelikus mozgalom hirdetett, és amit a goa hirdet ma: béke, szeretet, egység és tisztelet. De mennyire tudatosul ez a résztvevőkben? És mennyiben tekinthetjük ezeket az érzéseket, ezt a felfogást, szemléletet általánosnak az életükben? Vajon a partin kívül, ahol életük nagy része zajlik, mennyire érvényesek viselkedésükre, gondolkodásukra ezek a vezérlőelvek?
.
A pszichedelikus mozgalom annak idején amolyan kultúra volt a kultúrában. Tagjai “kiléptek” a nagy társadalomból, hogy létrehozzák saját kis társadalmukat, saját elveik (a PLUR) alapján.
.
A goához, mint írtuk, nagyon erőteljes indiai, hindu és buddhista vizuális világ kapcsolódik. A lemezborítókon, parti-dekorációkon, flyereken és öltözeteken is igen gyakoriak a hindu istenségek képei és a buddhista szimbólumok, mandalák. Mindezek a külsőségek segítenek tudatosítani a goás fiatalban, hogy itt többről van szó, mint a zene önfeledt élvezetéről. Arra hívják fel a figyelmet, hogy a zenében, vagy a zene mögött van valami ősibb, valami mélyebb. Valami vallásos, valami spirituális.
.
A módosult tudatállapotban megvalósuló PLUR élménye az egész partikultúra sajátja, amihez a goában még megfelelő misztikus-spirituális ideológia is kapcsolódik. A pszichedelikus mozgalom alternatív társadalmának alapja tehát ma is jelen van, azonban az mégsem épül ki. Csak egy marginális kisebbség szervezi egész életét e tapasztalatok köré, a partizók többsége számára a partiélmény a mindennapok világától jól elkülönülő, kikapcsolódást (kikapcsolást) jelentő tapasztalás. Azt kell mondanunk, hogy a mai underground partikultúra nem szubkultúra a szó valódi értelmében, hanem valami sajátos, újszerű jelenség.
.
Interpretálási kísérletek
.
A 90-es évek partikultúrája, a fenti különbségek ellenére, természetesen sok tekintetben hasonlít a hippikorszak pszichedelikus kultúrájához. Young (1973, 2001) szerint a hippi egyfajta megoldást nyújtott a korabeli fogyasztói társadalom feszültségeire (a puritán, termelő társadalommal való ütközésben). A hippi hallucinogén szerhasználata és introspektív, gyakran spirituális és expresszív élményvilága, „laza” és feminin-jellegű öltözködése egymással „homológ” viszonyban állt, hasonlóan az inkább a beat-ekhez tartozó, motoros fiatalok fekete, szűk bőrdzseki viselete, macho férfiassága és agresszivitása, valamint stimuláns droghasználata közötti „homológiához” (Willist idézi Hebdige, 1979). A 90-es évek partikultúrája több elemet átvett a hippik hallucinogén kultúrájából (pl. a hallucinogén LSD-t, a pszichedelikus élmény- és vizuális világot, valamint az sem véletlen, hogy „gurui” a hippi időszakban kezdtek el „filozofálni”), mégis jelentősen eltér attól. Nem kíván sem szimbolikusan, sem pedig valóságosan kilépni a társadalomból, nem fordul ellene, nem „lázad”, nem fejezi a társadalmi ellentmondásokat (sem „hipppi-megoldás-szerűen”, sem pedig a korszak munkásosztálybeli fiataljaihoz hasonló módon, lásd pl. Brake, 1980). Nem a nap 24 órájára, a résztvevők teljes életére fejti ki hatását, hanem viszonylag elszigetelt partiélmények szerveződnek, amelyek akár beágyazódnak, akár elkülönülnek a résztvevők mindennapi életétől, de azzal nincsenek kontinuus kapcsolatban (legalábbis ez a feltevésünk). Éppen ezek miatt a különbségek miatt nem tartjuk megfelelőnek a 60-70- kora 80-as évek angol „új hullám” kutatóinak totalizáló, mindent a számukra alapvetőnek vélt társadalmi ellentmondásokkal magyarázó elméleteit, hanem más magyarázatok után kell néznünk. Ehhez kínálkoznak kiindulópontként a rave kultúra „gurui” (ők a 90-es évek végének underground partikultúrájára is kifejtették hatásukat, noha ez a hatás a 90-es évek elején-közepén erőteljesebb volt). Csak néhány gondolat tőlük:
.
A zene újrafelfedezése mint olyan spirituális erő, mely közösségeket tud létrehozni („telepatikus közösség”, McKenna), elsősorban az ütősök, azaz a ritmus segítségével. A parti időlegesen képes olyan térben és időben szeparált világot alkotni, melyben a mindennapi realitás törvényei nem érvényesülnek, hanem helyettük a PLUR ideológia (egyfajta utópia) kap teret, továbbá a zene, a közösség és esetenként a drogok hatására egy sajátos tudatmódosulás következik be. Ezt a térben-időben zárt élményt nevezi Hakim Bey „időleges átmeneti zónának” (Temporaly Autonomous Zone, TAZ). A TAZ egy „gerilla hadművelet, mely felszabadít egy területet (térben, időben, képzeletben), és feloldja önmagát, hogy máshol, máskor megváltoztasson valamit, mielőtt az állam megsemmisítené” (Bey). A TAZ „fesztivál, ünnep”, …”a parti lényege: face-to-face kapcsolatok, emberek egy csoportja, akik szinergizálják erőfeszítéseiket, hogy valóra váltsák kölcsönös vágyaikat, vonatkozzon az jó ételre és vidámságra, vagy zenére… elérni a boldogság átadását – röviden, ’egoisták úniója’… vagy másképp alapvető biológiai drive a ’kölcsönös segítségnyújtásra’”. „A parti mindig nyitott, mert nem ’elrendelt’, lehet, hogy tervezett, de ha csak így történik meg, akkor kudarc. A spontaneitás alapvető”. Bey is alapvető szervező elemnek tartja a zenét, valamint az esztétikai elvet, melynek ugyanakkor a zene egyfajta fallal körülkerített teret szab meg (gondoljunk a zene hangosságára és gyorsaságára!), melyen túl az esztétikai princípium érvényét veszti. Ennek lényegi eleme a spontaneitás és a megjósolhatatlanság, a ritmus testileg is belsővé váló követése, a gyors és azonosan ismétlődő ütemek mellett. Az áramlás és a változás folyamatos követése, a nem a „hol vagy” hanem a „merre haladsz” kérdése (az angol „vibe”, ami főleg a rave leírásának egyik visszatérő kifejezése, talán így érzékeltethető a legjobban, Stien, 1997). A parti helye a káosz és a rend határmezsgyéjén terül el, ahol a rend katasztrófává bomlik; a parti a káosz nyelvezetével írható le (Bey). A TAZ valójában nem definiálható, éppen definiálhatatlansága miatt áll ellen a „rendszernek”. Ha már definiáljuk, megnevezzük, egyben a „rendszer” részévé tesszük.
.
Az idézett leírásokból is látszik, hogy szociológiailag, szociálpszichológiailag vagy pszichológiailag a parti és a partiélmény nehezen ragadható meg. Valószínű, hogy különbözik – és nemcsak a zene és a látvány szintjén – a korábbi rockzenei jelenségektől (koncert, diszkó).
Rácz J, Urbán B és Lencse M (2000): „Biztonságosabb táncolás” – Party Service. In : Demetrovics Zs (szerk.): A szintetikus drogok világa. Diszkódrogok, drogfogyasztók, szubkultúrák. Animula Kiadó, Budapest, 241-263.
.
Young J (1973, 2001): A hippi megoldás. In: Rácz J (szerk.): Szabálykövet(el)ők és bajkeverők. Bevezetés a devianciák szociológiájába. Új Mandátum Kiadó, Budapest, 94-102.
.
Stiens E (1997): On Peace, Love, Dancing, and Drugs. A sociological analysis of rave culture
2018-ban több magyar követett el öngyilkosságot, mint egy évvel korábban, derült ki a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézetben tartott csütörtöki konferencián. Hosszú távon azért még mindig javul a helyzet, tíz évvel ezelőtt például 2477 öngyilkosság volt, szemben a mostani 1656-tal.
Tavaly többen követtek el öngyilkosságot, mint két éve, de hosszú távon még mindig javul a helyzet.
A 20 évnél fiatalabbak és a 60 évnél idősebbek közt viszont nincs változás.
Nagyok a területi különbségek, Csongrádban és Bács-Kiskunban sokkal többen lesznek öngyilkosok, mint Komárom-Esztergomban.
1990 és 2013 közt az egész Európai Unióban nálunk volt a legnagyobb a csökkenés, persze volt min javítani. A legendásan sok öngyilkosságot elkövető magyarok így is a 3-4. hely környékén vannak az EU-ban, de világszinten már javult a helyzetünk, és kikerültünk az első tízből.
Többségében továbbra is a férfiak érintettek, tavaly háromszor annyian követtek el öngyilkosságot, mint nők.
Az elmúlt tíz-tizenöt év csökkenő tendenciájával párhuzamosan egyre többen szednek antidepresszánsokat is, elsősorban olyanokat, amiket háziorvosok is felírhatnak. Németh Attila, az intézet főigazgatója szerint ez jó jel, mert azt mutatja, hogy „a háziorvosok mernek gyógyszert felírni, tanulni akarnak, és nyitottak lennének a konzultációra. A pszichiáterek felelőssége, hogy szorosabban együttműködjenek az alapellátással”.
Területileg is bőven vannak különbségek, százezer lakosra vetítve Csongrád és Bács-Kiskun megyében történt a legtöbb öngyilkosság (25), Komárom-Esztergomban pedig a legkevesebb (9,4). Mivel náluk volt a legnagyobb mértékű a csökkenés az előző évhez képest, Németh Attila - az elmúlt évekhez hasonlóan - összesen egymillió forintot ajánlott fel a megyében működő pszichiátriai ellátóhelyeknek a saját pénzéből.
Az élmezőnyben ott van még Jász-Nagykun-Szolnok megye, Tolna és Hajdú-Bihar is. Az ország nyugati részén, például Vas megyében és Győr-Moson-Sopronban viszont sokkal kevesebben lesznek öngyilkosok.
Megmérték azt is, milyen módszerrel követnek el az emberek öngyilkosságot. Továbbra is fulladásos esetből van a legtöbb (62 százalék), ide tartozik az akasztás, a vízbefulladás és a gáz miatti fulladás is.
Ha ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja a 116-123 ingyenes, éjjel-nappal elérhető lelkielsősegély-számot!
Addiktológiai Pszichoterápiás Részleg indul a Nyírő Gyula osztályon! - OPAI
Szeptembertől új részleggel bővül az Addiktológiai Osztály. Az Addiktológiai Pszichoterápiás Részleg olyan kettős diagnózisú kliensek jelentkezését várja, akik szerhasználati problémáik mellett személyiségzavarral, szorongásos kórképpel, hangulati zavarral, szomatizációs zavarral, illetve egyéb, traumatikus eredetű problémával (PTSD) is küzdenek.
2019 őszén a Nyírő Gyula OPAI Addiktológiai Osztályán 12 ágyon Addiktológiai Pszichoterápiás Részleg indult. Az addiktológiai spektrum teljes skálája (alkohol-, gyógyszer-, drog-, viselkedéses függőségek) felé nyitott a kezelés, az ország egész területéről fogadunk jelentkezőket. Olyan kettős diagnózisú klienseket várunk, akik addiktológiai problémájuk mellett személyiségzavarral, szorongásos kórképpel, hangulati zavarral, szomatizációs zavarral, illetve egyéb, traumatikus eredetű problémával (PTSD) is küzdenek.
Az alábbi kórképek, állapotok fennállása eseténNEMáll módunkban klienseket fogadni: akut pszichotikus állapot, organikus kórképek (demencia, csökkent kognitív funkciók), autizmus és spektrum zavarai, akut szuicid krízis, akut szerfüggőség, megvonásos állapot.
Az első interjút megelőzően egyhetes szermentességet kérünk, azonban a sikeres pszichoterápiás munka érdekében a bekerülés feltétele a kéthetes absztinencia.
Ellátási terület
Az Addiktológiai Pszichoterápiás Részlegen az ország egész területéről fogadunk addiktológiai spektrum zavarral küzdő pácienseket, akik komplex addiktológiai és pszichoterápiás osztályos kezelést igényelnek a hosszútávú abszinencia fenntartásához. Magas küszöbű osztályos ellátást végzünk, így a részlegünkön a kezelés feltétele a két hetes absztinencia és a fizikai megvonás befekvés előtt történő lezajlása.
Kezelésre jelentkezés
A programba kerülés feltétele egy első interjún való részvétel, mely előtt egyhetes szermentességet kérünk. Az első interjúra előzetes időpont-egyeztetést követően kerül sor, és a leendő kliens önálló jelentkezése szükséges a megadott elérhetőségek valamelyikén. Az első interjú során a pszichoterápiás kezelésre való alkalmasság és a kliens motivációja kerül felmérése, valamint a terápiás célok és keretek tisztázása történik.
Jelentkezés a 06 30 595 8249telefonszámon vagy az addiktpszichoterapia@nyiro-opai.hu email címen.
Kérjük, hogy a felvételi beszélgetésre hozza magával a személyi igazolványát, lakcím- és TAJ- kártyáját, illetve a korábbi pszichiátriai kezelések dokumentációját. Beutaló nem szükséges.
Pszichoterápiás programunk
A részlegen elsősorban kognitív-viselkedésterápiás szemléletben zajló csoportos és egyéni pszichoterápia folyik. A terápia igény szerint trauma-fókuszú (EMDR) és rendszerszemléletű (család- és párkonzultációk) terápiákkal egészül ki. Gyógyszeres kezelés szükség esetén történik pszichiáter szakorvos bevonásával.
A terápia első két hete a pszichoterápiás szocializáció, ezt követően a kezelés hosszát egyénileg határozzuk meg a klienssel közösen. Ez átlagosan 2-3 hónap komplex pszichoterápiás kezelést jelent.
A programunk főbb elemei:
1.Csoportos és egyéni pszichoterápia kognitív-viselkedésterápiás szemléletben
Egy kutató az 50-es években a chicagói jazzkocsmákban tanulmányozta a fűszívókat, és rájött, hogy semmivel sem betegebbek vagy bűnözőbbek, mint a sörivók.
Kevés olyan ember élt a világon, aki Howard Becker-nél korszakalkotóbb módon járult hozzá ahhoz, hogy megértsük a fűszívást, mint társadalmi jelenséget. Az ő tudása nem a könyvtárakból és nem is laboratóriumokból származott. Fiatal társadalomkutatóként éveket töltött el a chicago-i éjszakában. Füstös jazz kocsmákban éjszakázott, strip klubokban figyelte meg a vendégeket és a lányokat, hozzácsapódott az utcán a füvező társaságokhoz. Ötven fogyasztót interjúvolt meg. Tapasztalatait a "Marihuána-fogyasztóvá válni" című tanulmányában foglalta össze, ami az Amerikai Szociológiai Folyóiratban jelent 1953-ban.
Az írás nagy szenzációt - és botrányt - váltott ki. Becker ugyanis szakított a kor szociológiai kánonjával, ami kizárólag bűncselekményt és patológiás jelenséget volt hajlandó látni a fűszívásban, mint "devianciában". Nem "abúzusról", szupán fogyasztókról írt, és úgy mutatta be őket, mint "normális", valódi embereket - nem holmi perverz, undorító vagy éppen szégyenteljes társaságot. Rámutatott, hogy nem minden fogyasztó függő - sőt, a legtöbb ember, akivel ő találkozott, inkább a "rekreációs fogyasztó" kategóriába tartozott.
A kannabisz-fogyasztás egy tanult közösségi viselkedés, fejtette ki, amihez nem elég egyszerűen elszívni egy spanglit. Az ember nem egyszerűen betép - hanem megtanulja, hogyan kell betépni, megtanulja, hogyan értelmezze és élvezze ki ezt az élményt. Az első fogyasztás során az ember az élményt gyakran zavarónak, akár egyenesen kellemetlennek éli meg, mutatott rá. Gyakran több fogyasztási alkalomra is szükség van, amíg a fogyasztó valóban megérti és át tudja élni a betépés élményét, és ebben éppen olyan nagy szerepet játszanak a tapasztaltabb fogyasztók által mutatott viselkedésminták, a velük való interakció, mint maga a drog. Ennek során nem egyszerűen a fogyasztás technikáját sajátítja el (cigitekerés, letüdőzés stb.) - de azt is, hogyan ismerje fel, hogyan fogja fel a hatásokat, és végül azt is, hogyan élvezze ki azokat.
1. fázis: a szívás technikája - a fogyasztónak meg kell tanulnia, hogyan készítse elő a szert (pl. spangli tekerése), mekkora dózist használjon, hogyan szívja be és tartsa bent a tüdejében a füstöt (vagy manapság már ugye a vaporizátorból keletkező gőzt), miben más ez, mint a dohányzás. A kezdő játszani próbálja a nagymenőt, szégyelli tapasztalatlanságát - ezért figyeli a tapasztaltabb társait és tanul tőlük.
2. fázis: a betépés- a fogyasztó észleli a kannabisz hatásait, de önmagában ez nem elég: tudatosítania kell azokat, saját magának is. Gyakori reakció, hogy a kezdő fogyasztó azt állítja, hogy "semmit sem éreztem", vagy "rám nincs hatással", az egészet illúziónak minősítheti. A tapasztalt fogyasztók segítő szándékú kommentjei itt is nagy szerepet játszhatnak, tudatosíthatják, mire kell a fogyasztónak figyelnie.
3. fázis: az élvezet- az ember a fű hatására bódultnak érzi magát, a szája kiszárad, a szeme kivörösödik, az idő- és térérzékelése megváltozik, mások a színek, a szagok, az ízek - de vajon ez kellemes élmény? Ezt az értékelést, ítéletet már csak a szociális környezetbe ágyazott egyén vonhatja le. Ahhoz, hogy folytassa a fogyasztást, hogy fogyasztóvá váljon, ahhoz meg kell tennie ezt. Jelentést kell adnia az élményeknek.
Becker később az Outsiders (Kívülállók) című könyvében fejlesztette tovább elképzeléseit, és kialakította a címkézés-elméletet - ez már egy másik cikk témája lehet. Ez az első tanulmány mindenesetre történelmi jelentőségű volt, mivel rámutatott arra a ma még mindig gyakran fel nem ismert igazságra, hogy maga a drogfogyasztás is egy alapvetően társadalmi jelenség, nem létezhet elszigetelten, valamiféle petricsészében. Bár egyes kémiai, neurológiai jellemzőit lehet vizsgálni laboratóriumokban, de ezeknek a kutatásoknak az eredményeiből soha nem lehet általánosítani.
Rávilágítanak arra is, hogy amennyiben a drogfogyasztás tanult társadalmi viselkedés, akkor hasonló módon, a szociális környezet, a közösségi normák megváltoztatásával, (a nem didaktikus, egyirányú értelemben vett, hanem interaktív) tanulással lehet rá hatni. Egy fogyasztó éppúgy megtanulhatja a káros, mértéktelen fogyasztási mintákat, mint az ellenkezőjét. A függőség maga is egy tanulási folyamat az agy számára, akárcsak a felépülés. Mindkettő közösségben történik. Most, amikor egyre több ország dönt úgy, hogy legális termékként szabályozza a kannabiszt, ez a tudás fontos abban, hogy úgy alakítsuk ki a fogyasztás környezetét, hogy az minél kevesebb ártalommal járjon a fogyasztóra és a társadalomra.
Bence története szerint a túlzott szülői szigor nem védi meg a gyereket a drogfüggőségtől, de az őszinte emberi kapcsolatok segítenek. Olvassátok el a beszámolóját!
Hol is kezdjem bemutatkozásom? Talán elég annyi, hogy Bencének hívnak. 1997-ben láttam meg a napvilágot Szolnokon. Nem mondhatnám, hogy rossz családi körülmények közt kellet felnőnöm. Szüleimről elég annyi, hogy ők mindent megtettek azért, hogy nekem és az öcsémnek mindenünk meglegyen. Bár ez biztos nehéz volt nekik, minden munkát elvállaltak. És valljuk be, egy négytagú családnak egy kis egyszobás ház nagyon kicsi. 14 éves koromig ugyanabban a szobában keltem-feküdtem a szüleimmel és a drága öcsémmel. Ugyanazon az emeletes ágyon osztoztunk. Szóval az igencsak rásütötte a bélyegét a serdülő éveimre. Ekkortájt egy kicsit valahogy alsóbbrendűnek éreztem magam a korombélieknél, gyakran a suliban is bántottak. Nem járhattam el otthonról. Apánk igen keményen fogott minket. Későbbiekben szerintem ez a túlzott szigor is hozzájárult, hogy más utakon járjak.
A gyerekkoromról röviden ennyi. 2011-ben elvégeztem az általános iskolát. Eljött hát a szakmaválasztás ideje. Nem gondolkoztam, biztos voltam a döntésemben: szakács akartam lenni. Úgy 2012 táján azonban sajnos elkövettem addigi életem legnagyobb hibáját, beleszívtam egy herbálos cigibe (a herbálról bővebben itt- a szerk.). Nagyon megtetszett, hogy két slukktól úgy elszálltam, mint még soha. Ekkor elindultam a lejtőn lefelé. A suliban elkezdődtek a kimaradások. Meg is buktam, szerencsére a pótvizsga sikerült, bár ez nem az én érdemem volt, inkább a tanár jószívűségén múlott. Sokan azt hitték a suliban, hogy beteg vagyok, hiszen rövid időn belül felemésztett az egész, 30 kilót fogytam, hamuszürke arccal jártam, és már nem bírtam leállni.
2014-ben megismerkedtem egy lánnyal. Akkor azt hittem, vele élem majd le az életem. De sajnos belekeveredett ő is, így már ketten csináltunk mindent. Jött a többi drog is, főleg kristály és ecstasy, mellette naponta 20-30 herbálos cigi. Még éjszaka sem aludtam. Ezt már a szüleim is biztos észrevették. Egyszer megtalált nálam egy dekket az apám, azonnal elzavart otthonról. Akkor kellet volna beszélnünk ezekről, de nem léptek semmit. Ekkor kitaláltam, hogy elmegyek a Balatonra dolgozni, és ott majd minden jobb lesz.
2015 első nyári szezonom végig ittam és drogoztam, ami a csövön kifér. Itt már néha intravénásan is használtam dizájner drogokat. A szezon végén haza mentem, ismét vissza ugyanabba a közegbe, amitől menekültem. Rossz melók egymás után, borzasztó fizetések, egy drogos barátnő és kilátástalanság. Folytatódott minden ott, ahol abbamaradt.
2017 a változás éve volt. Ekkor már 5 éve használtam herbált és szinte minden mást is ami jött. Megpróbáltam letenni év elején, de olyan brutál elvonásom volt, hogy nem bírtam. Februárban viszont elhatároztam magam szinte egyik napról a másikra. Kisebb hitelbe verve magam elköltöztem egy albérletbe Balatonfüredre. Belemerültem a csodás szakmámba és ez segített lejönni a herbálról.
Na jó, nem egészen ilyen egyszerű. Szezon elejéig volt albim, utána sajnos szinte hajléktalan lettem, egy padláson tudtam magam meghúzni egy matracon és attól, hogy herbál nem volt, a pia és a party drogok megmaradtak, de úgy éreztem a nehezén túl vagyok. Ekkor nyáron megismerkedtem mostani párommal, akinek nagyon sokat köszönhetek. Megtanított élni. Kihúzott a szarból, később összeköltöztünk, majd kiválasztottuk jelenlegi városunkat. Otthontól-családtól távol kezdtünk új életet. Jelenleg minden jól alakul. Nem tudom lesz e valaha szermentes életem. A munkám nagyon stresszes, ezért füvet használok, és mostanában a pia is vissza-vissza köszön megint. Kezd kicsúszni a kezemből az irányítás. Lesz ez jobb is? Van kiút!? Remélem.
Pár gondolat a végére.
Remélem lesznek gyermekeim és nekik már mindazt megtudom majd adni, amit én nem kaptam meg, és megadhatom nekik a kellő odafigyelést, hogy ne kerüljenek hasonló helyzetbe. Az iskolákban sajnos nincs kellő felvilágosítás, ezért történhet meg szerintem az is, hogy ilyen sok a fiatal függő.
Bence
FIGYELEM!Ha érdekel a drogtéma - akár fogyasztó vagy, akár a területen dolgozó szakember, aggódó szülő vagy szimplán jobbító szándékú aktív polgár -, szeretsz írni és szeretnél hozzájárulni a Drogriporter tájékoztató munkájához, akkor itt az alkalom: írj nekünk cikket a Drogriporter blogra! Amennyiben a cikked megfelel a tartalmi és minőségi elvárásainknak, akár rendszeres szerzővé is válhatsz. Írhatsz arról, hogy szerinted hogyan kellene átalakítani a hazai drogpolitikát, milyen törvényekre, programokra lenne szükség, blogolhatsz a fogyasztóként/partizóként/szülőként/szakemberként stb. szerzett tapasztalataidról. Tudósíthatsz arról, hogy milyen jó és rossz drogpolitikai példák vannak idehaza és külföldön. Írhatsz drogtémájú könyvekről, filmekről is. A cikkek terjedelme lehetőleg ne haladja meg szóközökkel együtt az 5-6000 karaktert. A cikkeket a sarosi.peter(kukac)gmail.com címre küldd! Akár megfelel az írásod, akár nem, egy héten belül válaszolunk.
">
Utolsó kommentek