Magyarországon elsősorban Fejér Balázs munkáiból ismert a dance-kultúrán belüli techno-house kultúra, az acid-partik világa (Fejér, 1995, 2000a,b). Ezt a kultúrát Fejér szerint részben az 1980-as évek nagyvárosi underground mozgalmából, részben a diszkó világából, a techno-acid zenei indíttatásból eredezteti. Fejér terepkutatásait 1993-96 között végezte Budapesten, vizsgálódásai középpontjában mindvégig a partivilág underground hagyománya maradt. Ez a partivilág bensőséges kapcsolatban állt az LSD fogyasztásával. A partiélmény és az LSD használat szoros kapcsolatát mutatják azok az ideológiák/ideológia-töredékek, melyeket Fejér mint meghatározó szempontokat említ: „az acid-ideológiák legfontosabb motívuma a Gaia – (Föld-tudat) az összeilleszkedés, és összetartozás képzete, azaz, hogy a világ apró mozaikok egymásba illeszkedéséből áll össze egységgé, tehát az acid-résztvevői táncukkal egy ilyen nagyobb egység tagjai, s ezt a nagyobb egységet, nagyobb összefüggéseket az eksztázis, a repetíció és a drogok által megemelt tudat képes átlátni: a világnak üzenete van az acid-generáció számára, vagyis az acid-kultuszban a világ titkos értelme is feltárulkozik. Az acid ugyanakkor mitikus narrációkhoz, virtuális (sci-fi) elbeszéléshez is kapcsolódik, melyben a tripes utazó sci-fi hőseposz szereplője lehet” (Fejér, 2000b, 52.o.). Végezetül Fejér még megjegyzi, hogy 1996-ra a partivilág említett két hagyománya (az underground és a diszkó) lényegében egyetlen szubkultúrát eredményeztek.

Tanulmányukban arra keresünk választ, hogy az 1990-es évek elején-közepén, a magyarországi ifjúsági kultúrában – is – bekövetkező változások hogyan folytatódtak a az évtized/évszázad végére, milyen hagyományai maradtak meg a Fejér Balázs által leírt partikultúrának, illetve ez a kultúra milyen irányban változott, mozdult tovább. Van-e kapcsolat a pszichedelikus kultúra és a partik világa között? Vizsgálni kívánjuk, hogy mennyire kapcsolódik össze a partiélmény és a drog, valamint milyen társadalmi közegben helyezhetők el az underground partik.

.

A korábbi évtizedekre jellemző rock-kultúra (jellemzően koncert és diszkó) és a partikultúra közötti különbség Fejér munkáiban jól látszik. Ugyanez a szerző hangsúlyozza ugyanakkor az underground, talán a rock-hoz jobban kapcsolódó mozgalmának, illetve a diszkónak a kapcsolatát is a partikkal. Fejér különbséget tesz az underground vonulathoz tartozó partik és a house-világgal kapcsolatban álló, a tradicionális diszkók átalakulásából kialakuló techno-house kultúra (és az itt megfigyelhető, az LSD-től különbözően amfetamin- és Ecstasy-használattal jellemezhető partik) között. A 90-es évek közepén erre a megkülönböztetésre egy fogalompár alakult ki: az underground és az overground partik.

.

Előbbiekre az underground, „alternatív” hagyományok jellemzők, a sok esetben megfogalmazott vagy kibontható ideológia jelenléte: lásd Fejér írását, illetve McKenna eszmefuttatásait, Saunders, Castenada hatását, azaz a spirituális-trancszendens, New Age-es hatásokat. A közönség itt „értelmiségi” (a szó tág értelmében) és a hallucinogén-szerek (LSD, Ecstasy, később gombák, korong, meszkalin stb.) használata fordul elő. A partik szűkebb körűek (ha zártak), alkalmi helyszíneken kerülnek megrendezésre, de gyakoriak a sokszor alkalmi, később állandósuló, szabadtéri helyszíneken szervezett partik is (rave-hagyományok). Az „overground” partik általában azonos helyen, diszkókban (erre a célra épített vagy kialakított épületek) kerülnek megrendezésre, egy-egy este néhány ezer fő részvételével, ahol a közönség vegyes összetételű. Itt gyakoribb a techno, később a house-zene (azaz gyorsabb, majd inkább a lassúbb, táncolásra szolgáló zene), majd a 90-es évek végén az esetek egy részében a lassú közeledés a hagyományosabb diszkókhoz (lágyabb house, dance, hip-hop, funky, funkhouse). A használt szerek inkább az amfetamin és az Ecstasy (Rácz, Urbán és Lencse, 2000). A két vonulat sokszor összemosódik: a zene és a közönség is, de még a helyszín is sokszor azonos.

.

Az underground-hagyományok azonban ebből a keveredésből más utat találnak maguknak. Tanulmányunkban ezekkel az utakkal, pontosabban ezek közül két irányzattal foglalkozunk: a goa és a drum and bass áramlatokkal. Ezek – részben – a többségi, a „mainstream” áramlattal szemben fogalmazzák meg magukat. Ez is a 90-es évek végének újdonsága: az évtized elejéhez-közepéhez képest a partikultúra egyes elemei, öltözködése, szín- és formavilága, zenéje a „mainstream” ifjúsági kultúra, sok esetben a tömegkultúra részévé váltak. Ez korábban, legalábbis Magyarországon, szinte ismeretlen jelenség volt: a tömegkultúrában „partizenét” (a technó-tól az acid-ig) lényegében nem lehetett hallani, a partivilág (az under- és az overground is) zárt a tömegkultúra felé – ha egyes pl. öltözködési elemei át is kerültek oda. A helyzet a 90-es évek végén megváltozott, a hazai tömegkommunikáció és tömegkultúra képviselői is észrevették a partikultúrában (pontosabban a techno-acid-house zenében és a rendezvényekben) rejtőző üzleti lehetőségeket, és igyekeztek azokat kihasználni. Ebből egyenesen következett, hogy a partikultúra, különösen annak underground-hagyományait folytató irányzatai most már ettől a jól kialakult, a tömegkommunikáció és a tömegkultúra által bekebelezett zenei világtól is igyekeztek magukat elhatárolni, és megőrizni a partikultúra és a partiélmény egyediségét, a tömegtermelés általi reprodukálhatatlanságát.

.

Tanulmányunkban az underground partikultúrában résztvevő fiatalokkal készített interjúkat, a témával foglalkozó, „underground” internetes magyar site-okat, valamint a Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Ambulancia „Party Service-ének” tapasztalatait használtuk fel.

.

Az elektronikus zenén belül létezik két, egymással többé-kevésbé szembenálló tábor. Mainstream-nek nevezik a divatos, populáris, közkedvelt irányzatokat, underground-nak a kevésbé populáris, inkább csak bizonyos rétegek által kedvelt és ismert stílusokat és előadókat. Hogy mi vagy ki számít mainstream-nek vagy underground-nak, az időről időre változhat, és a kettő között sokszor nincs is éles határvonal. Általánosságban elmondható, hogy a mainstream könnyebben érthető, fogyasztható, az underground kísérletezőbb, inkább törekszik egyedi megoldásokra. De a kettőt nem annyira a zenei különbségek, hanem a közönségek közötti eltérés választja el egymástól. Egy underground zenei stílus, vagy egy előadó, ha kellő népszerűségre és ismertségre tesz szert, felemelkedhet a mainstream-be. Az underground közönség viszont, bár zenei ízlése idővel természetesen változhat, inkább megmarad az underground szinten.

.

A mainstream a fogyasztói társadalom szerves része, szórakoztatóipari termékek összessége. Közönségét a tipikus fogyasztók alkotják: vevők a legújabb divatra a zenében és az öltözködésben csakúgy, mint az élet más területein. A zenészek, lemezkiadók, diszkó-tulajdonosok és a rendszer más meghatározó figurái a közízlés kiszolgálói.

.

Az underground ezzel szemben deklaráltan kívül helyezi magát a fogyasztói társadalmon. A divat követése helyett az egyéniség vállalására, az önkifejezésre buzdít. Alternatívát kínál minden téren: szokatlan hangzású zene, különleges helyszíneken rendezett partik, alternatív normák. A fogyasztói társadalommal való szembehelyezkedés azt is jelenti, hogy a kultúrát fenntartó, szervező, irányító embereket sem a pénz, haszonszerzés motiválja, hanem inkább lelkesedésből végzik munkájukat.

„Nem, én eleve úgy vagyok, hogyha keveredős buli, akkor nem megyek el. Tehát szoktak lenni a Labirintusban is partik. És hogyha nemcsak dob-basszus van meg breakbeat vagy nem tudom, ami szintén tört, hanem már négynegyedes, akkor nem megyek el. Mert nem vagyok kíváncsi azokra az emberekre, akik olyan helyekre járnak. Hát, ez csak ilyen sztereotípia, én azt gondolom, hogy ilyen, nem tudom… Egy csomó partin van egy olyan flyer, hogy grizzlis parti, láttál már ilyet? Kurva jó. Egy ilyen grizzli medve van, és egy ilyen piros, ilyen tiltó körben.” (Interjú8)

„De mondjuk, az átlagos, partira járó fiatal, aki most van, és akit én így látok, akikre így ráillik, az a droid. Csak így hívjuk, hogy droid. Ennyi. Ez ilyen köztudaton forog, hogy droid. Droid vagy milán. Ez is így jött, hogy milánozzák őket.” (Interjú7)

.

A valóságban a kép persze nem ennyire fekete-fehér. Ma az undergroundra is jellemző bizonyos fokú kommercializálódás. Bár akadnak valóban lelkes emberek, akiknek az élete az, amit csinálnak, a többség mégis inkább úgy gondolkodik, élnie is kell valamiből. Ezek a jelenségek még inkább megnehezítik a mainstream és underground éles elkülönítését. Egy többszintes elrendeződés jön létre, legfelül az egyértelműen kommersz műfajokkal, középen a sokak által kedvelt, ezáltal erősen üzletiesedett, de a hivatalos tömegkultúra és a média által még elutasított stílusokkal, alul az underground különböző fokozataival, legalul a legradikálisabb rétegzenékkel. Hogy ezen a vertikális rendszeren belül ki hol húzza meg a kommersz – underground határvonalat, az már egyéni ízlés – és a rendszerben elfoglalt hely – kérdése. A mainstream-ből nézve az underground egyéni kódja miatt érthetetlen, divattalansága miatt taszító. Az underground-ból nézve a mainstream nyilvánvaló kódolása miatt értéktelen, divatossága miatt unalmas. A két tábor tehát a hozzáállása alapján jól elkülöníthető. Hogy valaki ide vagy oda tartozik, azt elvárásai, igényei (a zenével szemben csakúgy, mint a világgal szemben) határozzák meg.

.

.

A goa műfaj az egykori portugál gyarmatról, Goáról kapta a nevét, mely ma India tengerparti tartománya, és nyugati turisták híres parti-paradicsoma. Zenéjét pszichedelikus trance-nek is nevezik. A „trance” szó a transzállapotra utal.

„Meg még nagyon fontosak ezek a játékok, golyók és bot, ezeknek a botoknak is a legtöbbje úgy van megcsinálva, hogy UV-szalaggal vannak betekerve. És ugyanúgy a sötétben is látszik maga a bot, tehát tud vele játszani az ember. Vagy pedig van ilyen három golyó egymáson, azt is lehet így pörgetni, meg ilyen különböző formákat lehet vele leírni. És azokat is úgy szokták, hogy azt is ilyen UV-ragasztóval ragasztózzák be. Tehát a madzag általában nem látszik, csak a két golyó a levegőben, és az is nagyon jól néz ki.”Interjú1

.

Ma Magyarországon a goa mindenképpen undergroundnak számít, és fanatikusabb követői egészen közel állnak a “tiszta” underground-definíció beteljesítéséhez. Vagyis a goa a vertikálisan szerveződő underground alsóbb rétegeit képviseli.

„A goa behatol az agyba, és belülről rázza, feszíti, fűrészeli szét a normális tudatállapotot. A dnb kívülről esik neki, rázuhan, szétzúzza azt. A módszer más, a hatás ugyanaz lehet. Természetesen nem a gondolkodás, vagy az agyműködés szűnik meg, csak a gondolkodás szokásos keretei. A korlátok leomlanak, a tudat kitágul.” Interjú10

.

A drum and bass (dnb) műfaj neve “dob és basszus”-ként magyarítható. Nagyon gyors, “pörgős” zene, legalább 160 bpm (beat per minute) sebességgel, folyamatosan pattogó dobokkal és basszusokkal, bonyolult ütemekkel. Legnagyobb mesterei angolok. Magyarországon az undergroundnak nevezett műfajok közül talán a legelterjedtebb, és a legdinamikusabban népszerűsödő, ezáltal az egyik legerősebben kommercializálódó stílusirányzat. Vertikális rendszerünkben tehát felsőbb, mainstream-közelibb rétegekben helyezkedik el, mint a goa.

.

A Dávid Ferenc és Hegedűs Gyula által készített interjúk alapján egy olyan kör rajzolható körül, hogy az underground partilátogatók társadalmilag vegyes csoportot képeznek, bár a tanulók (középiskolai és a felsőoktatásban tanulók) felülreprezentáltak. Az életkori megoszlásról az interjúalanyok azt mondják el („panaszolják”), hogy egyre fiatalabbak járnak partikra: azaz 20 év alatti fiatalok, de nem ritkán 14-16 évesek is – méghozzá nagy számban. A drum and bass-zel kapcsolatos kommercializálódás az életkor szerinti fiatalodásban is tükröződik – azaz az „ideológia” eltűnése. (A partilátogatók körénél nemcsak az interjúalanyok társadalmi hovatartozását vettük figyelembe, hanem az általuk ismert fiatalokét is, akikről az interjúalanyok valamilyen információval rendelkeztek.)

.

A goához elsődlegesen kapcsolódó drogok (LSD és kannabisz) a spirituális hatást erősítik. Az LSD utazás alatt a használó olyan élményeket élhet át, melyek a kozmikus tapasztalás, az én meghaladása, a világmindenséggel való egyesülés szavaival írhatók le. Az ilyen élmények fogékonnyá tehetik a használót egyfajta transzcendenciára, vagy legalábbis világnézet-változásra. És a goa kultúra készen kínálja ezt az - elsősorban a keleti vallásokban, kiváltképp a buddhizmusban gyökerező - kvázi vallásos ideológiát.

.

Annak idején a legális LSD-használat az USA-ban emberek tömegeit fordította el a fogyasztói társadalomtól, és terelte őket egy spirituális útra. Így jött létre a pszichedelikus mozgalom, születtek meg a kommunák. A mai Magyarországon az illegális LSD egy sokkal erősebb és kifinomultabb fogyasztói társadalomban nem képes az amerikaihoz hasonló, társadalmi mozgalmat létrehozni, csak az egyes egyének, kisebb csoportok szintjén, a „föld alatt” (underground) alakítja ki a maga világát, mely a „nagy társadalomból” nem is látható.

.

Nem szeretnénk azt a látszatot kelteni, hogy a goa-partikra járó fiatalok mindannyian LSD-t, vagy más illegális szereket használnak. Csupán arról van szó, hogy a goa, mint zenei műfaj, az LSD-ből és más pszichedelikus szerekből született. A zene készítői és a partilátogatók között vannak, akik használják ezeket a szereket, és az ő hatásuk igen erőteljes a goa kultúrára, és a benne levőkre. A goa zenének ugyanaz a célja, mint a pszichedelikus drogoknak: felszabadítani, megszabadítani. A zene eksztatikus állapotot idéz elő, melyben fellazulnak az énhatárok, halványul a különbség az én és a másik között. Boldogság, szeretet, elfogadás érzése tölti el a szívet. A zenére való ráhangolódással és erőteljes fizikai aktivitással (tánccal) hasonló tudatmódosító hatás érhető el, mint a droggal, annak káros oldalai nélkül.

.

A goa elsődleges drogja, az LSD, tehát egy, a PLUR (Peace: béke, Love: szeretet, Unity: egység, Respect: a másik tisztelete) köré épülő vallásos-spirituális elköteleződés felé terelheti az egyént, és ugyanilyen hatása lehet magának a zenének és táncnak is. A goához kapcsolódó hindu és buddhista ikonográfia segít tudatosítani ezt, és az írott formában is létező, interneten is terjedő, kvázi vallásos pszichedelikus írások kész ideológiai keretet kínálnak. Minden együtt van hát, hogy a goa zene köré olyan szubkultúra szerveződjön, melynek tagjai a mindennapi életben, a partikon kívül is igyekeznek érték- és kapcsolatrendszerüket fenntartani.

.

Egészen más a helyzet a dnb-vel. A dnb zene, más eszközökkel ugyan, de képes előidézni hasonló hatású tudatállapotváltozást, mint a goa. A goa részletgazdag, földöntúli effektekkel telezsúfolt, az agyat megdolgozó és szétfeszítő zene. A dnb monoton, csupasz, mint a neve is mutatja, “dob és basszus”. Ez a fajta zene a sámánszertartások dobolásával rokonítható, és hasonló módon váltja ki a tudatmódosító hatást.

.

A dnb-hez kapcsolódó drogok is elősegítik a tudatmódosulást (pl. kannabisz, Ecstasy, amfetamin), azonban a használók inkább a stimulánsok energetizáló hatását emelik ki.

Szerintem mind a kettő, sőt, mind a háromnak része van benne. De inkább szerintem a partihangulat az, ami miatt az emberek… Az emberek szórakozni mennek oda, nem a balhét keresik.” Interjú 6

.

A béke, szeretet, egység és elfogadás élménye a dnb partin ugyanolyan valóságos, mint a goán. Csakhogy hiányzik a támogató ideológia, a vallásos-spirituális ikonográfia és a legerősebb tudatmódosító (“megvilágosító”) hatású LSD-használat. Így a PLUR-tapasztalás a levegőben lóg. Ahogy a partinak vége, és az emberek hazamennek, a “való világ” fogadja őket, és a módosult tudatállapot emléke mint a partin, és csak a partin megélhető, különleges élmény marad meg. Öröm, boldogság, extázis - kiszakadni a való világból egy éjszakára, hogy aztán minden menjen tovább.

.

Mint mondtuk, a dnb köré nem szerveződik szubkultúra, és nem hoz létre saját, tudatos ideológiát. Ez nem jelenti azt, hogy a partik során megélt PLUR-epizódok minden hatás nélkül múlnak el újra és újra. Lehetséges, hogy ha nem is tudatosan, az észlelt teljesség e pillanatai befolyásolják a partilátogatók életvitelét, világszemléletét.

.

Partiélménynek nevezzük azt a módosult tudatállapotbeli tapasztalást, melyet az egyének a parti során megélnek. Hogy valaki hogy érzi magát egy partin, milyen állapotba kerül, az természetesen egyénenként, alkalmanként és egy alkalmon belül is széles keretek között változhat. Partiélményen mi azt az “ideális” állapotot értjük, aminek megtapasztalása az egyén számára egyenlő magával “a” partival, és aminek az újra és újraélése iránti vágy motiválja az újbóli partilátogatást.

.

A fogalom természetesen csak egy elvont konstrukció, amellyel leírhatóvá próbáljuk tenni a megfoghatatlant, a szubjektívet. Valószínűleg helyesebb, ha partiélményen nem egy konkrét (még ha szubjektív, egyénre jellemző) módosult tudatállapotot értünk, hanem az élmények, állapotok, tapasztalatok egy olyan változó sorozatát, melyek egymástól különbözőek lehetnek, de egybefüggő, koherens és partiról partira ismétlődő egészet alkotnak.

.

Így a sorban állás, az ismerősökkel való találkozás, a zene, a tánc, a pihenés, az ismerkedés, a mellékhelységekhez kapcsolódó szociális élet és még számos más epizód járulhat hozzá az élmény egészéhez – az élményhez, amit egészében szinte lehetetlen megfogalmazni.

Persze. Nem.” Interjú5

.

A partiélmény, definíciójából adódóan, nagyban szubjektív tapasztalás, pontos tartalma egyénről egyénre változik. Hogy egy partit mennyire értékel jónak valaki (mennyire “jön be”), véleményünk szerint kifejezhető azzal, hogy a partiélmény mennyire teljesedett ki számára azon az estén.

.

A partiélmény, mint szubjektív konstruktum, természetesen változik, fejlődik az idő előrehaladtával. A magja az első partilátogatáskor alakul ki. Ekkor a személy egy varázslatos, még soha nem tapasztalt közegbe kerül, ami az újdonság erejével hat rá. Ha ez a tapasztalás negatív, ha nincs semmi, ami megfogja őt, nem alakul ki benne a partiélmény, mint pozitív tapasztalás, és valószínűleg nem lesz partilátogató. De ha az első élmények pozitívak, a rendszeres tapasztalás a varázslatos újdonságból egy jól ismert, szeretett és fontos eseményt formál, ami az illető mindennapjainak részévé válik - ez a partiélmény. Két tényezőt szeretnénk kiemelni, melyek hozzájárulnak az élmény létrejöttéhez.

.

Az első tényező a zene, a tánc és a drogok által kiváltott tudatmódosító hatás. A partin nem mindenki drogozik, és akik drogoznak, azok is különböző szereket használhatnak. Nem mindenki táncol, és akik táncolnak, azok között is van, aki szinte egész este, teljes beleéléssel, akár transzba esve, mások csak időnként, és szolidabb mozdulatokkal. Van, aki a tömegben táncol, a dj-pulthoz közel, ahol szinte egymásra taposnak az emberek, eszeveszett hangerővel üvölt a zene, magas a páratartalom és a hőmérséklet, és alig mozog a levegő. Van, aki távolabb, a terem szélén táncol, ahol kisebb a tömeg, valamivel alacsonyabb a hangerő, elviselhetőbb a hőmérséklet és a páratartalom. A zene mindenkire hat, de itt is van választási lehetőség, általában legalább két terem van, az egyikben hangosabb, erőteljesebb, a másikban nyugalmasabb, lassabb, halkabb zene szól.

.

A zene, a tánc és a drogok tehát egyénenként változó módon és mértékben fejtenek ki tudatmódosító hatást. Van, aki számára az így előidézett extatikus állapot a partiélmény centrális eleme, minden más eköré szerveződik. Kivetkőzni mindennapi énünkből, feloldódni a táncoló tömegben, egyesülni a kozmosszal, megélni az örökkévalóság felszabadító élményét. Megszabadulni a hétköznapok gondjaitól, a stressztől, a monotóniától, kitombolni a feszültségeket, megtapasztalni a boldogságot, a szabadságot, az önmagáért való elemi létezést, stb., ehhez hasonló érzésekről számolnak be a partilátogatók.

.

A második tényezőt ismerősségnek, vagy még inkább otthonosságnak nevezhetjük. A rendszeres partilátogató “otthon van” a partin. Úgy látogat “haza” szombatonként, mint aki egész héten egy másik országban dolgozik. Az ismerős zene, az ismerős történések (az ismerős élmény), az ismerős helyszín, és ami talán a legfontosabb, az ismerős emberek teremtik meg az otthonosság érzetét. Itt azonban ki kell emelnünk egy fontos dolgot, ami a partikultúrát megkülönbözteti a valódi szubkultúráktól. A rengeteg ismerős ember, akivel a személy a partin találkozik, csak és kizárólag itt ismerős, sehol másutt. Ezek az emberek sehol máshol nem találkoznak, mint közösség, csak itt, a partin. Kisebb, egymástól elszigetelt csoportokat alkothatnak, akik a partin kívül is ismerik egymást, de a csoportok között az egyetlen kapcsolat többnyire csak a parti, illetve esetleg az Internet. Ugyanezt fordítva is szemlélhetjük: az „otthonos”, magától értetődőnek tartott, mindennapi világból „lép be” a partilátogató a partira, kilépve a mindennapi élet magátólértetődési rendszeréből, hogy egy másik, csak egy szűkebb közösség számára nyilvánvaló magátólértetődési-rendszerbe kerüljön.

.

A parti-ismerősök tehát meglehetősen egydimenziójú lények. Csak az az énjük, az a viselkedésük látszik, amit a partin jelenítenek meg, és ami valószínűleg jelentősen különbözik a mindennapi életben megjelenített énjüktől. A parti-ismerősök szimpatikus, kedves, boldog emberek, és a belőlük felépülő parti-világ egy szimpatikus, kedves, boldog világ – lásd PLUR! (Természetesen, aki partira jár, nem lesz feltétlenül és automatikusan, minden körülménytől függetlenül kedves és boldog. Előfordulhatnak olyan események – rossz zene, rossz drog, erőszakos cselekmény, baleset, betegség, fáradtság, stb. – melyek elrontják egy ismerős kedvét. Ez azonban a kevésbé jellemző eset, és az ilyenek általában elkönyvelhetők azzal, hogy az illetőnek “nem jött be” a parti. A valóvilágbeli problémákat csak a lehető legritkább esetben viszik be a partivilágba.)

A partiélmény létrehozásában tehát fontos szerepet játszik az a kontextus, amiben létrejön: az ismerős személyekből és sémákból felépülő, pozitív képet sugárzó partivilág. Vannak olyanok, akiknél ez a tényező fontosabb is, mint maga a tudatmódosulás.

.

A két tényező, a tudatmódosító hatás és a partivilág kontextusa, egymásra hatva, együttesen hozza létre a partiélményt. A közös tudatmódosulás kedvez az egységes kontextus kialakításának, ami viszont a tudatmódosulást segíti elő. Bár ezt a kettőt érezzük a legfontosabbnak, léteznek további tényezők, amelyek egy személy partiélményéhez hozzájárulhatnak, akár erősebben is, mint az előző kettő. A parti lehet az öncélú önkifejezés kibontakozásának terepe, vagy színtér az ismerkedésre, az alkalmi párkeresésre. Egy külföldi világsztár fellépése is meghatározó lehet a partiélmény szempontjából, a sztár zenei teljesítményétől akár többé-kevésbé függetlenül is.

.

A partiélmény, ha csak az első két tényező mentén vizsgáljuk, a „mindenséggel való egyesülés” extatikus pillanataitól az „ismerős, barátságos és kedves” közegben való, nyugodt és kellemes elmerülésig terjedhet, a külső világ gondjainak, problémáinak és stresszének kizárásával. Ezekre az állapotokra valamilyen szinten többnyire jellemző a PLUR érzésköre: béke, hiszen a parti a kikapcsolódás és megszabadulás szigete; szeretet, mert a pozitív érzések uralkodnak; egység, az élmény együttessége, közösségi jellege révén; és tisztelet, ami nem csak az elfogadás fokozott képességéből ered, hanem abból is, hogy a partizók általában elfogadható (békés, barátságos, elfogadó) viselkedést mutatnak.

.

.

A goához nyíltan felvállalt, kimondott ideológia tartozik, mely egyenes ági leszármazottja az amerikai pszichedelikus mozgalom eszméinek. Azt gondoljuk, hogy a PLUR szemlélet, ha nem is feltétlenül ilyen explicit módon, de az egész underground elektronikus zenei kultúrára jellemző. Az elektronikus zene legnagyobb nemzetközi fesztiválja, a berlini Love Parade, ugyan már évek óta milliós mainstream eseménynek számít, de valaha néhányszáz fős underground eseményként kezdte. A fesztivál neve (Szeretet-parádé), és évről évre változó jelszavai mind a PLUR ideológia köré szerveződnek, jelezve az underground gyökereket.

.

Nem csak a goa, hanem a dnb partikon is feltűnően kevés az erőszak. Nem csak a konkrét tettlegesség szinte ismeretlen, de a verbális agresszió és az ellenséges magatartás is igen ritka. A partizók nyíltan, mosolyogva, bizalommal és elfogadással fordulnak egymáshoz. Az ember olyan közegbe csöppen, ahol nyugodtan elengedheti magát, szabadon viselkedhet, levetheti gátlásait, minden félelem nélkül.

.

A dnb partin megvalósul mindaz, amit az amerikai pszichedelikus mozgalom hirdetett, és amit a goa hirdet ma: béke, szeretet, egység és tisztelet. De mennyire tudatosul ez a résztvevőkben? És mennyiben tekinthetjük ezeket az érzéseket, ezt a felfogást, szemléletet általánosnak az életükben? Vajon a partin kívül, ahol életük nagy része zajlik, mennyire érvényesek viselkedésükre, gondolkodásukra ezek a vezérlőelvek?

.

A pszichedelikus mozgalom annak idején amolyan kultúra volt a kultúrában. Tagjai “kiléptek” a nagy társadalomból, hogy létrehozzák saját kis társadalmukat, saját elveik (a PLUR) alapján.

.

A goához, mint írtuk, nagyon erőteljes indiai, hindu és buddhista vizuális világ kapcsolódik. A lemezborítókon, parti-dekorációkon, flyereken és öltözeteken is igen gyakoriak a hindu istenségek képei és a buddhista szimbólumok, mandalák. Mindezek a külsőségek segítenek tudatosítani a goás fiatalban, hogy itt többről van szó, mint a zene önfeledt élvezetéről. Arra hívják fel a figyelmet, hogy a zenében, vagy a zene mögött van valami ősibb, valami mélyebb. Valami vallásos, valami spirituális.

.

A módosult tudatállapotban megvalósuló PLUR élménye az egész partikultúra sajátja, amihez a goában még megfelelő misztikus-spirituális ideológia is kapcsolódik. A pszichedelikus mozgalom alternatív társadalmának alapja tehát ma is jelen van, azonban az mégsem épül ki. Csak egy marginális kisebbség szervezi egész életét e tapasztalatok köré, a partizók többsége számára a partiélmény a mindennapok világától jól elkülönülő, kikapcsolódást (kikapcsolást) jelentő tapasztalás. Azt kell mondanunk, hogy a mai underground partikultúra nem szubkultúra a szó valódi értelmében, hanem valami sajátos, újszerű jelenség.

.

A 90-es évek partikultúrája, a fenti különbségek ellenére, természetesen sok tekintetben hasonlít a hippikorszak pszichedelikus kultúrájához. Young (1973, 2001) szerint a hippi egyfajta megoldást nyújtott a korabeli fogyasztói társadalom feszültségeire (a puritán, termelő társadalommal való ütközésben). A hippi hallucinogén szerhasználata és introspektív, gyakran spirituális és expresszív élményvilága, „laza” és feminin-jellegű öltözködése egymással „homológ” viszonyban állt, hasonlóan az inkább a beat-ekhez tartozó, motoros fiatalok fekete, szűk bőrdzseki viselete, macho férfiassága és agresszivitása, valamint stimuláns droghasználata közötti „homológiához” (Willist idézi Hebdige, 1979). A 90-es évek partikultúrája több elemet átvett a hippik hallucinogén kultúrájából (pl. a hallucinogén LSD-t, a pszichedelikus élmény- és vizuális világot, valamint az sem véletlen, hogy „gurui” a hippi időszakban kezdtek el „filozofálni”), mégis jelentősen eltér attól. Nem kíván sem szimbolikusan, sem pedig valóságosan kilépni a társadalomból, nem fordul ellene, nem „lázad”, nem fejezi a társadalmi ellentmondásokat (sem „hipppi-megoldás-szerűen”, sem pedig a korszak munkásosztálybeli fiataljaihoz hasonló módon, lásd pl. Brake, 1980). Nem a nap 24 órájára, a résztvevők teljes életére fejti ki hatását, hanem viszonylag elszigetelt partiélmények szerveződnek, amelyek akár beágyazódnak, akár elkülönülnek a résztvevők mindennapi életétől, de azzal nincsenek kontinuus kapcsolatban (legalábbis ez a feltevésünk). Éppen ezek miatt a különbségek miatt nem tartjuk megfelelőnek a 60-70- kora 80-as évek angol „új hullám” kutatóinak totalizáló, mindent a számukra alapvetőnek vélt társadalmi ellentmondásokkal magyarázó elméleteit, hanem más magyarázatok után kell néznünk. Ehhez kínálkoznak kiindulópontként a rave kultúra „gurui” (ők a 90-es évek végének underground partikultúrájára is kifejtették hatásukat, noha ez a hatás a 90-es évek elején-közepén erőteljesebb volt). Csak néhány gondolat tőlük:

.

A zene újrafelfedezése mint olyan spirituális erő, mely közösségeket tud létrehozni („telepatikus közösség”, McKenna), elsősorban az ütősök, azaz a ritmus segítségével. A parti időlegesen képes olyan térben és időben szeparált világot alkotni, melyben a mindennapi realitás törvényei nem érvényesülnek, hanem helyettük a PLUR ideológia (egyfajta utópia) kap teret, továbbá a zene, a közösség és esetenként a drogok hatására egy sajátos tudatmódosulás következik be. Ezt a térben-időben zárt élményt nevezi Hakim Bey „időleges átmeneti zónának” (Temporaly Autonomous Zone, TAZ). A TAZ egy „gerilla hadművelet, mely felszabadít egy területet (térben, időben, képzeletben), és feloldja önmagát, hogy máshol, máskor megváltoztasson valamit, mielőtt az állam megsemmisítené” (Bey). A TAZ „fesztivál, ünnep”, …”a parti lényege: face-to-face kapcsolatok, emberek egy csoportja, akik szinergizálják erőfeszítéseiket, hogy valóra váltsák kölcsönös vágyaikat, vonatkozzon az jó ételre és vidámságra, vagy zenére… elérni a boldogság átadását – röviden, ’egoisták úniója’… vagy másképp alapvető biológiai drive a ’kölcsönös segítségnyújtásra’”. „A parti mindig nyitott, mert nem ’elrendelt’, lehet, hogy tervezett, de ha csak így történik meg, akkor kudarc. A spontaneitás alapvető”. Bey is alapvető szervező elemnek tartja a zenét, valamint az esztétikai elvet, melynek ugyanakkor a zene egyfajta fallal körülkerített teret szab meg (gondoljunk a zene hangosságára és gyorsaságára!), melyen túl az esztétikai princípium érvényét veszti. Ennek lényegi eleme a spontaneitás és a megjósolhatatlanság, a ritmus testileg is belsővé váló követése, a gyors és azonosan ismétlődő ütemek mellett. Az áramlás és a változás folyamatos követése, a nem a „hol vagy” hanem a „merre haladsz” kérdése (az angol „vibe”, ami főleg a rave leírásának egyik visszatérő kifejezése, talán így érzékeltethető a legjobban, Stien, 1997). A parti helye a káosz és a rend határmezsgyéjén terül el, ahol a rend katasztrófává bomlik; a parti a káosz nyelvezetével írható le (Bey). A TAZ valójában nem definiálható, éppen definiálhatatlansága miatt áll ellen a „rendszernek”. Ha már definiáljuk, megnevezzük, egyben a „rendszer” részévé tesszük.

.

Az idézett leírásokból is látszik, hogy szociológiailag, szociálpszichológiailag vagy pszichológiailag a parti és a partiélmény nehezen ragadható meg. Valószínű, hogy különbözik – és nemcsak a zene és a látvány szintjén – a korábbi rockzenei jelenségektől (koncert, diszkó).

.

Bey H: "The Temporary Autonomous Zone." http://www.unicorn.com//lib/zone.html#gtc.

.

Brake M (1980): The sociology of youth culture and subcultures. Sex and drugs and rock’n’roll? Routledge & Kegan Paul, London.

.

Fejér B (1995): Acid Történet. Törökfürdő, 1: 22-26.

.

Fejér B (2000a): A parti. Antropológiai sűrű leírás. Replika, 39:61-74.

.

Fejér B (2000b): LSD és popkultúra. In: Demetrovics Zs (szerk.): A szintetikus drogok világa. Diszkódrogok, drogfogyasztók, szubkultúrák. Animula Kiadó, Budapest, 34-69.

.

Hebdige D (1979): Subculture – The meaning of style. Methuen, London.

.

McKenna T: The Shaman Re: Evolution. http://www.hyperreal.com

.

Rácz J, Urbán B és Lencse M (2000): „Biztonságosabb táncolás” – Party Service. In : Demetrovics Zs (szerk.): A szintetikus drogok világa. Diszkódrogok, drogfogyasztók, szubkultúrák. Animula Kiadó, Budapest, 241-263.

.

Young J (1973, 2001): A hippi megoldás. In: Rácz J (szerk.): Szabálykövet(el)ők és bajkeverők. Bevezetés a devianciák szociológiájába. Új Mandátum Kiadó, Budapest, 94-102.

.

Stiens E (1997): On Peace, Love, Dancing, and Drugs. A sociological analysis of rave culture

.

A kutatáshoz felhasználtuk a KAB-KT-00-A-27 támogatást. 

.

.

Forrás: https://www.facebook.com/notes/k%C3%A9k-pont-alap%C3%ADtv%C3%A1ny/az-underground-partikult%C3%BAra-%C3%A9rt%C3%A9kvil%C3%A1ga-magyarorsz%C3%A1gon/10156029108991841/