Nem az akaraterő hiánya okozza az elhízást és a megszégyenítés nem segít – állapította meg brit pszichológusok egy új tanulmánya.

 

A Brit Pszichológiai Társaság kutatása alapján Nagy-Britanniában 2005 és 2017 között 18 százalékkal nőtt az elhízottak aránya, ritnégy b felnőttből egy elhízott, majdnem kétharmaduk pedig túlsúlyos vagy elhízott.

Ezt a növekedést azonban nem magyarázza a motiváció hirtelen elvesztése, a válasz ennél sokkal bonyolultabb, nem lehet egyszerűen az egyén akaraterejének a hiányára fogni – idézte be a BBC hírportálja a kutatást.

“Azoknál a legvalószínűbb az egészségtelen testsúly, akiknél nagy az elhízás genetikai kockázata, valamint akik olyan társadalmi, iskolai és munkakörnyezetben élnek, amely elősegíti a túlevést és a mozgásszegény életmódot” – írták a kutatók.

Az elhízás kialakulásában nagy szerepet játszanak a gyerekkori traumák: a túlsúlyuk miatt specialistát felkeresők majdnem fele számolt be nehéz gyerekévekről.

A kutatók felhívták arra is a figyelmet, hogy ha a kampányok és az egészségügyi szakemberek megszégyenítik az embert a testsúlya miatt, az gyakran még több evéshez és hízáshoz vezet.

Angel Chater

 

A BBC James Corden angol komikus színészt is idézte, aki a Twitteren azt írta:

“Ha a csúfolás bárkit rávenne, hogy lefogyjon, nem lennének kövér gyerekek az iskolákban“.

A pszichológusok segíthetnek az egészségügyi szakembereknek az elhízásról való hatékonyabb kommunikáció megtanulásában. Ha az elhízást könnyű lenne gyógyítani, mi nem volnánk itt és nem írtuk volna meg ezt a tanulmányt. Akármekkora az akaraterő, ha az ember nem jut a megfelelő élelemhez, az életkezdés kedvező feltételeihez, akkor nehéz lesz” – mondta Angel Chater, a tanulmány szerzője, a Bedfordshire-i Egyetem egészségpszichológusa.

A tudósok szerint úgy kell megközelíteni a kérdést, ahogy a dohányzásét.

Sarb Bajwa

 

“A kormány évtizedeken át minden szinten folytatta a kampányt az egyes dohányosoknak nyújtott segítségtől a politikai döntésekig. Mára látható, hogy jelentősen csökkent a dohányosok és a dohányzás miatti megbetegedések aránya is” – magyarázta Sarb Bajwa, a Brit Pszichológiai Társaság igazgatója.

A pszichológusok rendelkeznek a tudással és a tapasztalattal, hogy segítsenek az ellátórendszernek az elhízás hasonlóan hatékony gyógyításában – tette hozzá.

A kutatók nem támogatják, hogy az elhízást betegségnek minősítsék, mert ezzel “elterelnék a figyelmet arról, hogy a viselkedésen sikerrel lehet változtatni”.

Forrás: https://azuzlet.hu/az-elhizas-betegseg-pszichologiai-tanulmany/

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr7015189598

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása