Fotó: David Robert Crews

Azok a leszokóban lévő anonim alkoholisták, akik egy csoporton belül segítik egymást, sokkal eredményesebbek lesznek hosszútávon a leszokásban - derült ki a Case Western Reserve Egyetem kutatásból.

 

A "Helping Others" vagyis "Másokon segíteni" című tanulmányához dr. Maria Pagano a Project MATCH (a legnagyobb, randomizált klinikai vizsgálatokat összegyűjtő honlap) adatait használta fel. A szakember kollégáival tíz éven át vizsgálta az Anonim Alkoholisták különböző programjainak hosszú távú eredményeit.

A saját pozitív tapasztalatok segíthetnek másokon is

Kiderült, hogy az Alcoholics Anonymous-related Helping (AAH) csoportban résztvevők között csökkent a legjobban az alkoholizmus előfordulása, ráadásul náluk megnövekedett az egymás iránti érdeklődés mértéke is. Az AAH egy 12 lépcsős programból áll, és egymás kölcsönös támogatására épül. A szakemberek azt is megállapították, hogy a programban résztvevők saját pozitív tapasztalataik elmesélésével is jó hatással vannak társaikra.

Az ördögi körből is könnyebb kitörni

Az eredményekből kiderült, hogy azok, akik segítették egymást, több foglalkozáson is részt vettek, elszántabban dolgoztak saját gyógyulásukon is. "Következtetésképpen a mások iránti érdeklődés segíti az egyént is a programban tartani, továbbá segít kitörni az egyén saját gondjaiból fakadó alkoholista ördögi körből" - magyarázta Dr. Pagano. A tanulmány a Substance Abuse oldalain jelent meg.

Forrás: semmelweisfigyelo.hu   

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr164801530

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása