A magyar lakosság mindössze tíz százaléka absztinens, azaz nem fogyaszt alkoholt. Nyolcvan százalék szociális ivó, vagyis alkoholfogyasztása alkalomszerű, kulturált. Tíz százalék viszont bizonyíthatóan alkoholfüggő. Az Anonim Alkoholisták Magyarországi Közössége Kaposváron rendezte XXI. országos találkozóját.
Becslések szerint tehát az alkoholisták száma nyolcszázezer és egymillió között lehet, de ha hozzátesszük, hogy ezt a családtagok is megszenvedik, ennél is jóval több, akár több millió áldozatról beszélhetünk. A magyarországi alkoholizmus évi 700 milliárd forintos kárt okoz az országnak, miközben az állam csak 150 milliárd bevételt szerez a jövedéki adóból.
Aki iszik, annak a pia a mindene: a barátja, a társa, a szeretője, a vigasztalója. Egy idő után már tök mindegy, mit iszik az ember, csak ártson. Aztán minden másnap jön a fogadkozás: holnaptól egy kortyot se! Amikor már tiszták, akkor is tudják, sosem gyógyulnak meg. Ám az új életükben a legnagyobb érték a józanságuk. Mert ha ez nincs, akkor semmijük nincs, se család, se munkahely, se autó, se jogosítvány. S mert a józanságuk szabadítja meg őket rabságuktól.
Így gondolja ezt az általunk megkérdezett valamennyi anonim alkoholista. Köztük Sándor is. Aki 1993-ban Szigetváron józanodott, azóta nem iszik. – Pedig annak idején mindent megittam, még a tiszta szeszt is – mondta. – A családom persze romokban hevert, csak utólag hallottam vissza, hogy a fiam azt mondta a feleségemnek: egyszer úgyis kidobom az apámat a második emeletről. Pedig nem is voltam kötekedő részeg. Hát idáig jutottam, s innen sikerült felállnom. Eljutni odáig, hogy már egészen mást látok problémának, mint az átlagember. Mi tudjuk, az igazi probléma az, amikor az ember hajnali háromkor fölébred, szakad a víz róla, és rájön, hogy egy csöpp alkohol sincs otthon, mert este kiborította, amikor éppen ezredszer ígérte meg: soha többet egy kortyot se! Közben meg azt is tudja, hogy pia nélkül nem fog tudni reggel fölkelni.
Sándor szerint igazi probléma az is, hogy az AA közösségbe, illetve terápiára már csak akkor válik alkalmassá az ember, amikor nagyon mélyen van a gödörben. – A többség csak akkor kér segítséget, amikor már összedőlt körülötte a világ, elivott mindenét – tette hozzá Sándor. – Ekkor két dolgot lehet csinálni. Vagy iszik tovább, és akkor ott a temető. Vagy elkezd talpra állni, abbahagyja az ivást, és átformálja a gondolkodását. Ebből persze számos konfliktus adódik, ahogy nekem is adódott. Mert megkérdezték tőlem, miért nem tudok olyanná változni, mint amilyen akkor voltam, amikor még nem kezdtem el inni? De olyanná nem szabad visszaváltozni. Mert az az énem, bármennyire is jó ember volt, a problémáit alkohollal kezdte el megoldani. S ez vezetett az alkoholizmushoz. Amiből kigyógyulni nem lehet. Az alkoholistát nem lehet megtanítani normális módon inni. Aki alkoholista, az vagy iszik és belehal, vagy nem iszik, de akkor semennyit se. S ebben az esetben szükség van folyamatos betegségtudatra is: kell és lehet is együtt élni az alkoholizmussal, csak van néhány alapvető szabály, amit be kell tartani.
Sándor mégsem mondja, hogy soha többet nem iszik. Azt viszont mondja, ez nem így működik, aki ilyet mond, az hazudik. – Mert én mindig csak ma nem iszom – mondta. – Igaz, ezt már 7943-szor mondtam eddig. Persze még ma is van, hogy megkínálnak. Akivel jobb nexusban vagyok, annak minden további nélkül megmondom, hogy nem iszom alkoholt, mert alkoholista vagyok. Néha ennek ellenére megkérdezik: egy üveg sört se? Mire én, persze csak a poén kedvéért: annyit minek? Egy ládával, annyit érdemes.
A mai napig filigrán Márti persze ennyit soha nem tudott volna meginni. Ezért is döntött a tömény mellett. Meg azért, mert, mint a nők többsége, Ő zugivó volt, s nagy problémát jelentett számára beszerezni, hazavinni és eldugni a piát, hogy senki ne találja meg. – Tízegynéhány éves koromban ismerkedtem meg az alkohollal, először buli szinten – mondta. – Később aztán a munkahelyem, munkaidő alatt is ittunk, így szép lassan, észrevétlenül lett része az alkohol az életemnek. Akkor azt hittem, így könnyebben elfogadnak, könnyebben meg tudtam így felelni az elvárásoknak. Hamar függővé váltam, és hamar jelentkeztek nálam az elvonási tünetek is. Az előítéletek miatt én is zugivó lettem, minden létező helyre eldugtam a piát. Ám amikor gyereket vállaltunk, akkor meg tudtam állni, egy kortyot se ittam. Kb. egy éves volt a gyerek, amikor újra a pohár után nyúltam. Annak már intő jelnek kellett volna lennie, mert már magamnak is azt mondtam, csak megkóstolom, s mire észrevettem, elfogyott az egész üveg.
Gyakorlatilag húsz évig ittam masszívan, a végére 42 kilóra fogytam. Persze a családom megpróbált mindent, először tiltották, aztán elvették, nem kaptam pénzt, nehogy italra költsem. De semmi nem használt. Egyszer aztán – amikor be kellett volna vonulnom Szigetvárra és nem mentem – azt mondta a férjem: innentől azt csinálsz, amit akarsz. Annyit iszol, amennyit akarsz, nem fogom tiltani, nem érdekel. Aztán ha meghalsz, majd elfelejtünk. Ekkor vonultam be Szigetvárra. Onnantól kezdve nem iszom, s nagyon hálás vagyok az ottaniaknak.
– Most, 15 év után is úgy gondolom, az embernek saját magának kell eldönteni, hogy mit akar – mondta Márti. – De legalább ilyen fontos, hogy amikor már tiszta az ember, akkor kapjon lehetőséget a szeretteitől. Mert amikor ittam, senki nem voltam a családban, semmit nem lehetett rám bízni, még a postára se lehetett elküldeni. Ma viszont már sok mindenben én döntök otthon. Ehhez viszont, vagyis a teljes élethez az kell, hogy egy kortyot se igyak. A szervezetem ugyanis nem felejt. Ha ma meginnék egy pohárral, egy-két nap alatt ismét függő lennék. Eddig egyetlen alkoholistának se sikerült megtanulnia normálisan inni. Ahogy minden alkoholista, annak idején én is mindent megtettem azért, hogy hozzájussak a piához. Most azért teszek meg mindent, hogy józan maradjak. Mert ez az igazi élet.
Több évtizednyi alkoholizálás után is le lehet tenni a poharat
Az anonim alkoholisták (AA) közössége a világban 80 éves, Magyarországon 27, Kaposváron 20 év óta van jelen 12 lépéses programjával. A két évtizedes évforduló adta az apropót, hogy az Anonim Alkoholisták Magyarországi Közössége Kaposváron rendezze XXI. országos találkozóját, melynek szlogenje: AA - a vezércsillag.
A hét végi találkozó alkalmával az ország különböző városaiban, falvaiban élő AA tagok, csaknem hatszázan adták át egymásnak a józanodással, a józan élettel, a problémák alkoholfogyasztás nélküli megoldásával kapcsolatos tapasztalataikat. Nem titkolt célja volt a találkozónak az is, hogy kívülállóknak – egészségügyben vagy szociális területen dolgozóknak – is betekintést engedjenek abba, miként tudtak megszabadulni az alkoholtól való fizikai és érzelmi függéstől, és hogyan élnek a tagok ma alkohol nélkül. Abban tudnak segítséget nyújtani a még aktív alkoholistáknak, hogy saját példájukkal megmutatják, bármilyen mélyre is süllyedt valaki, mindig van kiút. Több évtizednyi intenzív alkoholizálás után is le lehet tenni a poharat, lehet józanul teljes életet élni.
Kaposváron heti három alkalommal, hétfőn 17 órakor, szerdán 17 óra 30 perckor, szombaton pedig 14 óra 30 perckor találkoznak az anonim alkoholisták a Béke utca 47. szám alatt.
Lassan nem alkoholstratégiára, hanem józansági stratégiára lesz szükség, hangzott el a Pannónia Pszichiátriai Egyesület 31. Vándorgyűlésén Barcson, ahol a fiatalok alkoholproblémáinak sokasodása volt a téma.
A konferencián a fiatalok alkoholproblémáinak sokasodása kapcsán a Semmelweis Orvostudományi Egyetem tanszékvezető docense rávilágított: már nem az egyedüllét, a társas problémák, hanem a fogyasztói társadalom térnyerése miatt fordul az alkohol felé ez a korosztály. Hoyer Mária szerint már nem elég a normál étel, a normál élmény sem, mindenből az extra kell. A kilábalás pedig nem éppen rövid folyamat, hiszen a leszokást követően még tíz évvel is tetten érhető az egykori betegnél a döntéshozatalok esetében a zavar.
A négy megye (Somogy, Baranya, Tolna és Zala) szakembereit tömörítő közösség minden esztendőben egy konferencia keretében cseréli ki szakmai tapasztalatait és készül az új kihívásokra. Stark Andráselnök szerint Pécs egy olyan anyaszékhely, ahonnan közös szemlélete is származik a térség szakembereinek. Éppen ezért az „Értékeink” cím köré szervezték a két nap tematikáját. Bagi Borbála, a házigazda Barcsi Kistérségi Járóbetegellátó Intézet neurológusa szerint egy ilyen lehet, ha az új gyakorlatnak megfelelően nem a beteget, a klienst nézi a szakember, hanem a családot. A közeli hozzátartozók ugyanis szakmai tanácsok nélkül nem tudnak megfelelő támogatást adni.
Az együttműködés, a tapasztalatcsere fontosságára hívta fel a figyelmet Kisimre László, a házigazda intézmény igazgatója szerint a régiós együttműködés nélkül nem lehetne tudományos konferenciát szervezni Barcson, hiszen Pécstől nyugatra, Kaposvártól délre megszűnik az élet. A Pannónia Pszichiátriai Egyesület 1987 óta tömöríti a régió szakembereit, tanácskozását harmadik alkalommal rendezi a Dráva parti városban.
Energiaitalt főként szellemi és fizikai teljesítményt növelő hatása miatt fogyasztanak az emberek, sokan azonban üdítőitalként tekintenek ezekre az élénkítőkre, ami egészségügyi szempontból egyáltalán nem szerencsés.
Az energiaitalok nemcsak koffeint tartalmaznak, hanem egyéb, a koffein hatását felerősítő összetevőket is.Élettani szempontból a szervezetnek egyáltalán nincs ezekre szüksége, így fogyasztásuk nem indokolt, bár önmagukban nem is veszélyesek. Ezek a mesterséges összetételű szénsavas italok változó mennyiségben és kombinációban koffeint, cukrot vagy édesítőszert, taurint, glükuronolaktont, valamint B-vitaminokat, és olykor különböző növényi kivonatokat is tartalmaznak. Az energiaitalok nem keverendőek össze a sportitalokkal, amelyek fogyasztása a fizikai igénybevételt követően pótolja az energiát, a vizet és az elektrolitokat a szervezetben.
A víz nélkülözhetetlen a szervezetben végbemenő anyagcsere-folyamatokhoz, a vízben oldódó vitaminok hasznosulásához, a folyadékháztartás, az úgynevezett sav-bázis egyensúly fenntartásához, a szervezet hőszabályozásához, a felesleges és káros anyagok kiválasztásához. Szervezetünk működéséhez és egészségünk megőrzéséhez a helyesen összeállított étrend mellett tehát rendkívül fontos a megfelelő mennyiségű és minőségű folyadékfogyasztás is. Részletek itt.
Koffein és cukor
Energiaitalok fogyasztásával könnyen túladagolható a koffein, a túlzott bevitel pedig fokozott szívverést, mellkasi fájdalmat, hasmenést, erős hányingert és hányást, szédülést, dehidratációt, valamint nyugtalanságot és ingerlékenységet, esetenként pánikrohamot is okozhat. Mivel a koffeinérzékenység egyénileg eltérő, ezért a túladagolás akár életveszélyes szívritmuszavart is okozhat fiatalok, szívbetegek és magas vérnyomásban szenvedők esetében. Alkohollal vagy drogokkal együtt fogyasztva a kockázat még inkább magas.
A hosszú távú fogyasztás árthat a szívnek és az érrendszernek, a fejlődésben lévő gyermeki szervezet számára pedig mindenképpen káros. Egy 25 kilogramm testsúlyú gyermek esetében már egy kisebb doboz energiaital elfogyasztása is egészségügyi kockázattal jár. Várandós nők és szoptató anyák esetében a túlzott koffeinbevitel károsan hat a magzatra, illetve a csecsemőre.
Energiaitalok fogyasztásával könnyen túladagolható a koffein
Az energiaitalokkal összefüggő egészségügyi kockázatok többségükben a koffeintartalomból adódnak, de egyes típusok rendkívül sok cukrot is tartalmaznak, ami növeli az elhízás kockázatát, és fogszuvasodást is okozhat. Fontos megjegyezni, hogy ezek az italok egyáltalán nem helyettesítik a napi folyadékbevitelt. Az intenzív fizikai aktivitás alatt - különösen melegben - fogyasztott energiaital súlyos folyadékhiányos állapothoz és szívritmuszavarhoz vezethet.
Gyógyszerre tilos!
Fiataloknak sem ajánlatos éveken át éjszakába nyúlóan elhúzni a tanulást energiaitalok és kávé felváltott fogyasztásával. Az így előidézett mesterséges pörgés ugyanis megterheli a szervezetet, a megszerzett extraenergia pedig hamar kimerül. Felborul a normál életritmus, a szervezet pedig nem tud regenerálódni, ami újabb és újabb energiaitalok fogyasztására késztet, létrehozva így egy ördögi kört. Ezzel szemben az egészséges életmód, a rendszeres testmozgás, az egészséges táplálkozás, a kellő mennyiségű vízfogyasztás és a megfelelő mennyiségű alvás kiegyensúlyozottá teszi a szervezetet, amelynek így kellő mennyiségű energia áll a rendelkezésére.
Az energiaitalok a vérnyomáscsökkentő gyógyszerek működésére is rossz hatással vannak: akik magasvérnyomás-betegségben szenvednek, a hirtelen rájuk törő fáradtságon semmiképp se energiaital fogyasztásával segítsenek. Számukra a rendszeres testmozgás ajánlott, amely tartósan normalizálhatja a vérnyomást. Ezen belül a súlyzós gyakorlatok helyett mindenképpen a kardióedzéseket kell választani. Az energiaitalokat ezen felül más gyógyszerekkel, alkohollal, étrend-kiegészítőkkel, kábítószerekkel, egyéb tudatmódosító szerekkel sem szabad együtt fogyasztani, mert a következmények rendkívül károsak lehetnek.
Világszerte 1,3 milliárd ember fújja nap, mint nap a füstöt. Tíz évvel hosszabb élettartamra számíthatnak azok, akiknek akár 40-50 éves korukban sikerül leszokniuk a dohányzásról. Minden év novemberének harmadik csütörtökén van a Ne gyújts rá! világnap.
Ebből az alkalomból, arra szólítják fel a dohányzás rabjait, hogy legalább erre a napra függesszék fel káros szenvedélyüket. A Magyar Kardiológusok Társasága (MKT) azt szeretné elérni, ha ez a füstmentes időszak egy életen át tartana. .
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által nyilvántartott adatok szerint a dohányzás több embert öl meg, mint az alkohol, a különböző balesetek, a kokain és az AIDS együttvéve.
Magyarországon évtizedek óta kiemelkedően magas az egy főre jutó cigarettafogyasztás. Az 1990-es évektől, az átlagot tekintve, még ma is a világ vezető dohányfogyasztói közé tartozunk. A személyenkénti cigarettafogyasztás duplája a világátlagnak, vagyis fejenként több mint háromezer szál.
Felmérések szerint a dohányzás felel a tüdőrákos halálozások 90-95 százalékáért, az összes rákhalálozás 30-35 százalékáért, az idült gyulladásos légúti betegségek 80-85 százalékáért, valamint a koszorúér-betegségeknek mintegy 30 százaléka írható a füstölgés számlájára.
Ez azt jelenti, hogy évente 35 ezer ember veszíti életét dohányzással összefüggő betegségek következtében: ez a szám az éves halálesetek mintegy húsz százalékát teszi ki. Ugyanakkor közel 2500azon passzív dohányosok száma, akiket mások cigarettafüstje öl meg.
A dohányosok nagy többsége 18 éves kor előtt már kipróbált valamilyen dohányterméket. A 13 évesek között már 50 százalékos az arány, 10 kezdő középiskolásból pedig már 7 cigarettázott. A 12-14 éves lányok 7, míg a fiúk 12 százaléka dohányzik, a szülő korban lévő, 18-30 éves nőknek pedig a 42 százaléka.
Sajnálatos módon a kismamák körében is egyre többen dohányoznak, nem számolva a korai és késői következményekkel. Már az is sokat jelentene a magzat és az anyuka egészsége szempontjából, ha a terhesség ideje alatt hagynának fel a cigarettázással.
Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy azok körében, akik hódolnak e káros szenvedélynek sokkal magasabb a kockázata a szív- és érrendszeri megbetegedéseknek, hiszen a dohányzás következtében a szívet tápláló koszorúereken úgynevezett plakkok képződnek, melyek előbb szűkítik, majd később elzárják az ereket, ez pedig a szívinfarktus kialakulásához vezethet. A plakkok egy része ráadásul hirtelen, minden figyelmeztető tünet nélkül koszorúér-elzáródást, a betegek harmadánál pedig hirtelen szívhalált okozhat - hangsúlyozta Prof. Dr. Kiss Róbert Gábor, a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke. A tapasztalatok szerint, aki 35 éves kora előtt leszokik a dohányzásról, annál a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásának az esélye olyan, mintha soha nem dohányzott volna. 20 perc múlva vérnyomása és pulzusa visszatér a normális szintre és már egy nap elteltével jelentősen csökken a hirtelen szívhalál kockázata. 3 hónap után a tüdő teljesítménye 30 százalékkal javul, 9 füstmentes hónap után a krónikus köhögés megszűnik, 1 év múlva 25%-kal csökken a heveny szívizom elhalás kialakulási lehetősége, és 10 év múlva a tüdőrák kockázata fele akkora, mint dohányzó embertársaink esetében. Tíz évvel tovább élhetnének a 40-50 éves dohányosok, ha nem hódolnának káros szenvedélyüknek- fejezte be gondolatait az elnök.
A dohányzás korlátozását nem csak a Magyar Kardiológusok Társasága, hanem az egészségügyi, közoktatási és más közintézményekben is támogatják dohányzók és nem dohányzók egyaránt. A nemdohányzók többségének, több mint 60 százaléka egyetért azzal, hogy a szórakozóhelyeken, kocsmákban, játszótereken tilos a dohányzás, ugyanakkor ezt a lépést még a dohányosok közel 25 százaléka is támogatja. Az éttermekre, játszóterekre, közlekedési eszközökre, buszmegállókra, gyalogosok által használt aluljárókra, és munkahelyekre vonatkozó tilalmat a nemdohányzók 80%-a, ugyanakkor a dohányosok fele is támogatja. Ebből is látszik, hogy az utóbbi időben az emberek jobban oda figyelnek saját és mások egészségére. Prof. Dr. Kiss Róbert Gábor véleménye szerint, ha mindenki betartaná az életbe lépett dohányzási szabályokat, akkor nagymértékben csökkenteni lehetne a perifériás érbetegségek és a szívinfarktusok számat.
Egy biztos, mindenkinek, dohányzóknak és nem dohányzóknak egyaránt, közösen kell fellépniük, s mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy megálljt intsenek az egész társadalmat sújtó szenvedélybetegségnek. Érdemes fontolóra venni, hogy ne csak ezen a napon, hanem egész évben tartson a füstmentes időszak, hiszen minden egyes slukknak egészségkárosító hatása van. Ha nem teszünk ellene, akkor a korunk pestisének tartott szenvedélybetegség okozta mérhetetlen pusztítás a XXI. században is tovább fogja szedni áldozatait.
A tradícióvá növekedett nap alapötletét 1971-re tehető, amikor is Massachusetts állam kormányzója, Arthur P. Mullaney arra kérte a polgárokat, hogy egy napig ne dohányozzanak, és abból a pénzből, amit aznap dohányárura költöttek volna, egy helyi középiskolát támogassanak. Az ötlet meghallgatásra talált, így 1976. november 18-án már az Amerikai Rákellenes Társaság (ACS) is csatlakozott a kezdeményezéshez. Sikerült közel egymillió embert meggyőzniük, hogy egyetlen napra bírják ki dohányzás nélkül. 1977-ben már minden állam csatlakozott a mozgalomhoz, ami ekkor kapta az egységes „Smokeout Day” elnevezést. A WHO kezdeményezésére november harmadik csütörtökét nemzetközi szinten is füstmentes nappá nyilvánították.
Bevallom, félve ültem be a Dizájneren című film vetítésére. Attól tartottam, hogy olyan lesz, mint ahogyan egyes cikkek tálalták a sajtóban: "vérben tocsogva órákig keresni a vénát" (444). Egy bulváros, szenzációhajhász, démonizáló tanmese az őrült drogosról. Hál' Istennek kellemesen csalódnom kellett. Ez egy tök jó film.
Az egyik legnagyobb erőssége, hogy maguknak a drogokat fogyasztó embereknek a perspektívájából mutatja be azt, ahogyan ők megélik az életet, annak minden drámájával és szürke unalmával együtt. Mert a filmből lejön az is, hogy a magukat "anyagosként" definiáló emberek élete a leggyakrabban szürke és unalmas. Különösen kívülről nézve, amikor a fogyasztó belső mikrokozmoszában lezajló paradicsomi gyönyörből, vagy éppen pokoli kínból pusztán annyi látszik, hogy az illető arca hülye grimaszokba torzul, állkapcsa megrándul és a pupillái olyan nagyra tágulnak, amit még egy fülesbagoly is megirigyelne.
A film főszereplői olyan kitaszított páriák, akik a budapesti drogszcéna legalsó bugyrait töltik meg. A társadalom margóján élnek, az utcán töltik mindennapjaikat, egzisztenciájuk nincs, emberi kapcsolataik többnyire a közös drogozásra szorítkoznak. Ami a középosztálybeli, egzisztenciával rendelkező rekreációs droghasználóknak (ők alkotják a drogszcéna derékhadát) a hétvégi kalandok és gyönyörök birodalmához tartozik, az ezeknek az embereknek már nem más, mint folyamatos küzdelem az ásító ürességgel. Ez nem azért van, mert a dizájner drogok annyira mások lennénk, mint a hagyományos szerek. Ezeknek az embereknek a nagy része korábban a heroinnal is ugyanezt az életmódot folytatta. A lényeg az ürességtől való irtózás (horror vacui), mert az ürességben (értsd: józanság) előjönnek azok a gondolatok és érzelmek, amelyekkel nem akarnak szembe nézni. Ezt a szembenézést kell elkerülni, elodázni, késleltetni, még egy kicsit, még csak egy napig, még egy adaggal.
Máté Gábor "A sóvárgó démonok" című könyvében ezeket az embereket írja le úgy, mint a buddhista pokol éhes szellemeit, akiket a kínai festők előszeretettel ábrázolnak hatalmas bendővel de parányi, keskeny torokkal. Csillapíthatatlan étvágyukat soha nem tudják kielégíteni, hiába próbálnak habzsolni. Máté szerint nem jellemhiba vagy akaratgyengeség miatt lesz valakiből ilyen éhes szellem, de nem is pusztán biológiai, genetikai okokból. Nem pusztán a drog tesz valakit függővé, és nem az alkohol tesz valakit alkoholistává. Hiszen akkor nehezen lehetne megmagyarázni, hogy miért van az, hogy egyes emberek egész életükre megmaradnak rekreációs fogyasztónak vagy alkalmi borivónak, míg más emberek belevesznek a függőség reménytelenül kacskaringós spiráljába. Nem kell szer ahhoz, hogy valaki függő legyen, Máté maga például vásárlásfüggőségét hozza fel példának. A függőségek kialakulásában a kora gyermekkori élmények fontosságát hangsúlyozza, amelyek az üresség és a fájdalom eredőjében állnak, aminek a leküzdésére a függő törekszik.
A film felvillantja, bár nem bontja ki teljesen, hogy valószínűleg a főhős, Geri esetében is a rosszul funkcionáló családban eltöltött gyermekkor élményei játszottak kulcsszerepet abban, hogy "anyagossá" vált. A legérdekesebb jelenetek számomra nem azok voltak, amikor éppen vénát keres vagy betépve löki a sódert. A legizgalmasabb rész éppen az, amikor hajnal felé magába roskadva ül a villamoson, vagy kattogva járkál fel alá a Jászain. "Most jönnek a gondolatok," mondja. A gondolatok és érzések, amiket nem akar gondolni és érezni, a bűntudat, az önvád, a szégyen. De ezekre nem lehet jövőt építeni.
Pár éve, amikor a portugál dekriminalizációról (értsd: a drogfogyasztók büntetésének megszüntetése) készítettünk dokumentumfilmet, meginterjúvoltunk egy idős professzort, aki részt vett a reform előkészítésében. Azt mondta nekem, hogy alapvetően az győzte meg a dekriminalizáció szükségességéről, hogy ő világ életében olyan politikákat tartott helyesnek, amelyek építik és gyarapítják az emberek önbecsülését (self-esteem). Magyarországon sajnos az emberek többsége még mindig meg van győződve arról, hogy a drogfogyasztó emberek a társadalom szemete, és csak akkor javulnak meg, ha ezt jól a fejükbe véssük és tudatosítjuk bennük. Ha üldözzük és büntetjük őket. Persze nem azt mondom, hogy azt az életmódot, amit ezek az emberek folytatnak, tolerálni lehet vagy kell. De mégis, tehetnénk mást, többet, jobban. Ha volt egy kis hiányérzetem a filmtől, akkor talán ennek a társadalmi dimenziónak a kibontatlansága miatt volt, hiszen a film egy olyan időszakban készült, amikor a drogfogyasztók démonizálása, üldözése, a segítő programok bezárása szárnyakat kapott.
A filmet nézve mindvégig az volt az érzésem, hogy az egyik legfontosabb dolog, ami ezekből az emberekből hiányzik, az nem más, mint az önbecsülés. Bármennyire is magabiztosságot próbálnak sugározni a süket dumájukkal. Geri többször is említi, hogy nem hisz saját magában. Lemondott magáról. Minden pozitív változásnak (felépülésnek) részét kell képezze az, hogy ezt az önbecsülést újraépítse. Enélkül még a puszta józanság sem ér semmit. A felépülés alapvetően nem találkozókon való felszólalást meg fogcsikorgatva fenntartott absztinenciát jelent, hanem azt, hogy az ember értelmet és célt találjon az életében. Reméljük, egyszer majd Geri is megtalálja ezt.
A jó hír, hogy az elmúlt évek legjelentősebb fejlesztései zaljanak a hazai addiktológiai ellátórendszerben. A rossz hír, hogy az EU-s fejlesztési pénzek stratégiai tervezés és szakmai egyeztetés hiányában nem mindig úgy és oda kerülnek elosztásra, ahogyan és ahová kellene.
2017 bizonyos szempontból az elmozdulás éve a hazai drogpolitikában. A drogköltségvetés 2009 és 2012 közötti meredek zuhanása, majd 2013 és 2016 közötti szánalmasan alacsony szinten való stagnálása után idén először növekedést tapasztalhatunk. Komoly új pénzforrások váltak elérhetővé a területen, ilyenek például a célzott prevencióra, az iskolai szociális munka vagy a szenvedélybetegek kórházi pszichiátriai ellátásának fejlesztésére kiírt EFOP pályázatok. Tekintve, hogy a szakmai szervezetek évek óta hangoztatták, hogy ezeken a területeken fejlesztésekre van szükség - ez óvatos optimizmusra ad okot. Számos vidéki szervezet számára ezek a pályázatok igen jelentős fejlesztéseket tesznek lehetővé. Ami viszont kevésbé biztató, az a stratégiai tervezés és a széleskörű szakmai egyeztetés-előkészítés hiánya. Ennek következtében a fejlesztési pénzek nem feltétlenül úgy és arra fognak fordítódni, amire a leginkább kellene, fontos területek és intézmények továbbra sem részesülhetnek támogatásban.
Az egyik fő problémát az jelenti, hogy az EFOP pályázatok kizárólag a vidéki intézmények, szervezetek számára elérhetőek. A közép-magyarországi régió, a főváros és környéke, ahol a problémás drogfogyasztók és a drogproblémák legnagyobb arányban koncentrálódnak, nem részesülhet ezekből a fejlesztésekből. Az EU-s pénzek elosztásának ezen eredeti koncepciója persze érthető: főleg azoknak a régióknak van szükségük fejlesztésre, amelyek kevésbé részesülnek a gazdasági fejlődés eredményeiből. A gazdag, gyorsan fejlődő nagyvárosokban az önkormányzatok feladata lenne, hogy az adókat visszaforgatva gondoskodjon az ellátórendszer fejlesztéséről. Magyarországon azonban ez az elv már csak azért sem érvényesülhet, mert az önkormányzatokat, és különösen a fővárosi önkormányzatot, az elmúlt években megfosztották autonómiájuk és költségvetésük jelentős részétől. Míg Bécsben például a városi önkormányzat biztosítja a drogköltségvetés túlnyomó többségét, addig Budapesten a fővárosi és kerületi önkormányzatok alig járulnak hozzá az ellátórendszer fenntartásához. Budapesten a szakmai szervezeteket képviselő Kábítószerügyi Civil Koordinációs Testület (KCKT) kezdeményezése arra, hogy a fővárosi önkormányzat és a kerületek részvételével létrehozza a Fővárosi Kábítószerügyi Egyeztető Fórumot, az érintett önkormányzatok tüntető távolmaradása miatt kudarcot vallott. A fővárosi önkormányzat még arra sem volt hajlandó, hogy a civilek által szervezett konferencián képviseltesse magát.
A jelenlegi központosított rendszerben a kormány feladata lenne az, hogy az EU-s fejlesztési pénzek elosztásában megnyilvánuló területi aránytalanságokat kompenzálja - és egyáltalán, hogy ezeket az aránytalanságokat már eleve kiküszöbölje stratégiai tervezés segítségével. A felsőoktatás területén például az egyetemek fejlesztésére kiírt EFOP-os pályázatok mellett a központi régiók egyetemei számára is kiírtak (VEKOP) pályázatokat. Hasonlóra az addiktológiai ellátórendszer terén nem került sor. Ha a nemzeti drogkoordináció megőrizte volna érdekérvényesítő képességét és erejét a kormányzati adminisztráción belül, ha a drogpolitka nem veszne el huszadrangú kérdésként egy agyaglábakon álló monstrum-minisztérium bürokratikus útvesztőiben, ha a politikai döntéshozók nem irtóznának a civilekkel való párbeszédtől és egyeztetéstől, akkor talán más lenne a helyzet.
A területi aránytalanságok mellett másik probléma az integrált és stratégiai megközelítésen alapuló, a valós szükségleteket felmérő, azokra reagáló, a beavatkozásait monitorozó és értékelő szakpolitika hiánya. A 2013-ban elfogadott drogstratégiánk gyakorlatilag még mindig csak papíron létezik, a valós fejlesztések és a drogstratégia céljai között a kapcsolat esetleges és önkényes. A hosszú távú célokat rövid távú cselekvésekre lebontó akciótervet (hivatalos nevén: szakpolitikai programot) két év késéssel elfogadták ugyan, azonban az nem rendelt konkrét forrásokat az egyes beavatkozásokhoz. A 2009-ben elfogadott, majd csúnya körülmények között visszavont korábbi nemzeti drogstratégia egyik fő erősségének azt tartottam, hogy a fejlesztések prioritásait három szempont szerint állapította meg és súlyozta: 1) vulnerabilitás (mennyire sérülékeny a célcsoport) 2) szeveritás (mennyire súlyos a probléma) és 3) fenntarthatóság és hatékonyság (mennyire jó befektetés hosszú távon). Jelenleg mintha ez a stratégiai súlyozás egyáltalán nem működne: akkor kerül sor fejlesztésekre a szakterületen, ha éppen van elkölteni való EU-s pénz, amelyet ötletszerűen és ideológiai szempontok szerint osztanak ki. Hiányoznak például a fejlesztések a legsérülékenyebb és a legsúlyosabb problémákkal rendelkező drogfogyasztói népességeket célzó ártalomcsökkentő programok terén, amelyeknek prioritást kellene élvezniük, hiszen a közvetlen életveszély és a súlyos egészségkárosodás (HIV, Hepatitis C) megelőzéséről szólnak. Ezeknek illeszkedniük kellene a problémás drogfogyasztás strukturális okainak (nyomor, hajléktalanság, szegregáció stb.) kezelésére szolgáló szociálpolitikai beavatkozásokkal, amelyek szintén hiányoznak.
Szép dolog például, hogy milliárdokat fektet a kormány a gyermek- és ifjúságipszichiátriai intézmények felújítására, fejlesztésére, új rehabilitációs intézmények felállítására. De ezek az intézmények csak egy integrált ellátórendszer részeként tudnak jól működni, ha a helyükön vannak azok az alacsonyküszöbű, ártalomcsökkentő szolgáltatások, amelyek becsatornázzák a fiatalokat a magasabb küszöbű programokba. Ha elérhetőek a leginkább veszélyeztetett közösségek, települések számára azok a közösségi ellátási formák, utcai megkereső programok, amelyek nélkül nem fognak a drogfogyasztók besétálni a kórházakba és rehabokra. Az új gyermekrehabok kihasználtsága jócskán alulmúlja a várt szintet: ezek az intézmények önmagukban nem csodafegyverek, jó közösségi programok és a serdülők ellátórendszerének hiányzó láncszemei nélkül nem fogunk tudni jelentős befolyást gyakorolni a dizájnerjelenségre.
Sajnos az alacsonyküszöbű szolgáltatások még mindig a politika mostohagyermekeinek számítanak: nem csak azért, mert az ártalomcsökkentés szó nem is szerepelt a cselekvési tervben, hanem azért is, mert ezen szervezetek, intézmények fejlesztésére évek óta semmilyen forrás nem áll rendelkezésre. Az alacsonyküszöbű intézmények kimaradnak a bérfejlesztésből, a normatív támogatásuk összege meg sem közelíti a reális költségeiket. Ennek kiáltó példája, hogy a törvény 3 főállású és egy félállású szakember foglalkoztatását írja elő ezeknek a programoknak, ezen munkatársak éves bérköltsége több, mint 8,2 millió forint, miközben az éves alapfinanszírozás csak 7,5 millió forint! Ráadásul a bérköltségek fedezése még nem elég a program minimális működtetéséhez: a működési költségekkel együtt 14 millió forintra lenne szükség évente ahhoz, hogy ezek a programok a megkövetelt szinten működjenek. Magyarul: az állam kevesebb pénzt ad, mint ami minimálisan szükséges az általa előírt feltételek biztosításához!
Sőt, a meglévő források elosztása is akadozik, most például a szolgáltatók arról panaszkodnak, hogy a pályázatokat idén is késve írták ki, vagy a már megnyert pályázatok szerződésének aláírása, a pénzek kifizetése oly mértékben csúszik, hogy az a projekt megvalósítását veszélyezteti. Ennek valószínűleg sok köze van a kormányzati háttérintézmények átgondolatlan átszervezéséhez, megszüntetéséhez. A célzott prevencióra kiírt milliárdos pályázatot ideiglenesen felfüggesztették, mert a kiírásban hibát találtak. Az alacsonyküszöbű programok számára kiírt pályázatok (KAB) esetében egyes szolgáltatók kimaradtak, mert kórházak nem pályázhattak (pl. a gyulai drogambulancia), vagy mert a pályázati támogatást a helyi önkormányzat támogatásához kötötték (ami a józsefvárosi Alternatíva Alapítvány számára lehetetlenné tette a pályázást, hiszen Kocsis Máté csuklóból utasít el mindent, ami tűcsere).
Szintén problémás az, ahogyan az állam leplezetlenül diszkriminálja a szekuláris civil szolgáltatókat az egyházi intézményekkel szemben. Ez a szociális szolgáltatások terén abban nyilvánul meg, hogy az egyházi szervezetek kiegészítő normatív támogatást kapnak, a világi szervezetek viszont nem. Ez nem pusztán a szervezetek szempontjából diszkriminatív, de a kliensek szempontjából is felvet súlyos alkotmányjogi aggályokat. Nem érvényesülhet ugyanis az állam semlegességének követelménye és a kliensek vallás- és lelkiismereti szabadsághoz fűződő joga akkor, ha az állam tudatosan az egyházak dominanciájába kívánja átutalni a szociális ellátást.
Nagyon hiányzik Magyarországon a költségvetési források pontos nyomonkövetése: nehezen lehet áttekinteni, hogy pontosan mennyit költ az állam erre a területre. 2009 előtt rendszeresen készültek ún. KÖKK (kábítószerrel összefüggő költségvetési kiadások) kutatások, azóta nem. A pontos nyomonkövetést az is nehezíti, hogy az egyes szolgáltatók próbálnak játszani a szűkös keretek között: átcsoportosítanak forrásokat más keretből olyan munkatársak bérére, akiknek a munkájára nincs fedezet. Amikor a nyáron egy nemzetközi vizsgálat keretében próbáltunk utánajárni, hogy mennyit költ az állam ártalomcsökkentésre, rá kellett jönnünk, hogy szinte lehetetlen ezt pontosan megállapítani.
Mind olyan problémák, amelyeket egy a kormányzati adminisztráción belül erős érdekérvényesítő képességgel rendelkező, a szakmai szervezetekkel egyeztető, megfelelő háttérintézmények által támogatott drogkoordináció meg tudna oldani. Most látszik csak igazán, hogy mekkora hiba volt ezt leépíteni vagy politikai kézivezérlés alá helyezni.
A nézet, miszerint a drogfüggőség az agy betegsége, a valóságtól elrugaszkodott, költséges és kirekesztő drogpolitikák fenntartásához járul hozzá, állítja Carl L. Hart, a new york-i Columbia Egyetem pszichiátria professzora.
25 évvel ezelőtt azért kezdtem el idegtudományt tanulni, mivel azt gondoltam, ez a megközelítés közelebb visz minket a “drogprobléma” végleges megoldásához. Abban az időben azt hittem, hogy a szegénység és a bűnözés, ami azokat a szegény közösségeket sújtja, amelyek egyikéből én is származtam, a drogfüggőség következménye; és úgy véltem, hogy amennyiben gyógyítani tudjuk a függőséget, különösen az idegrendszer befolyásolásán keresztül, akkor a szegénység és a bűnözés problémájára is megoldást találunk. A kokainnal - és más rekreációs drogokkal - végzett kutatásaim során azonban rájöttem, hogy ezek a szerek megváltoztatják ugyan ideiglenesen az agy idegsejtjeit, a fogyasztók túlnyomó többsége soha nem válik függővé. A fogyasztóknak egy viszonylag csekély kisebbségénél pedig, akik függővé válnak, gyakran más pszichiátriai rendellenességek és társadalmi-gazdasági tényezők játszanak lényeges szerepet ezen függőségek kialakulásában. Mind a mai napig nem azonosítottak semmiféle biológiai szubsztrátumot (alapot), ami megkülönböztetné a nem-függő embereket a függő egyénektől.
A felfogás, miszerint a drogfüggőség agybetegség, vonzó ugyan, de üres: az emberek vonatkozásában gyakorlatilag nincs olyan bizonyíték, amely arra utalna, hogy a függőség éppúgy az agy betegsége, mint ahogy például a Huntington- vagy a Parkinson-kór az. Ezeknél a betegségeknél a beteg agyat vizsgálva pontosan meg lehet határozni a betegséget és annak tüneteit.
Ehhez képest nem ismerünk olyan, az előbbiekhez fogható tulajdonságot, amivel megkülönbözthetnék a függő és a nem függő egyének agyát. Ennek ellenére a “beteg agy” perspektívája túlméretezett befolyást gyakorol a tudományos kutatások támogatásának elosztására és irányára, és arra is, ahogyan a társadalom látja a drogfogyasztást és a drogfüggőséget. Így például a több millió dollárba kerülő, a serdülő agy kognitív fejlődését vizsgáló tudományos projekt alapvetően az agyleképezési vizsgálatokkal próbálja jobban megérteni a serdülők körében jelentkező drogfogyasztást és drogfüggőséget. Genetikai információk mellett adatokat gyűjtenek a drogfogyasztásról és a tanulmányi eredményekről, azonban nem tesznek alapos vizsgálat tárgyává fontos társadalmi tényezőket. Eddig nem részesítették például hasonlóan ambíciózus támogatásban a drogfogyasztást és drogfüggőséget befolyásoló pszicho-szociális tényezők vizsgálatát (így a munkahelyi státuszt, a faji megkülönböztetést, a lakóhely tulajdonságait, a rendőrséggel való konfliktusokat).
Ez hozzájárul a valóságtól elrugaszkodott, költséges és ártalmas drogpolitikákhoz. Ha ugyanis a valódi probléma a drogfüggőség, ami az egyén agyának és a drognak az interakciójából levezethető, akkor két megoldás kínálkozik erre a problémára. Vagy kiiktatjuk a drogokat a társadalomból, politikai és rendészeti módszerekkel (a drogmentes társadalom megteremtésének céljával), vagy kizárólag a függő személy agyára fókuszálunk, mint problémára. Annak megértése, hogy milyen szerepet játszanak a társadalmi és gazdasági tényezők a drogfogyasztás fenntartásában és a drogfüggőség kialakulásában, egyik esetben sem érdekes, és nem is szükségszerű.
A szakirodalom jól dokumentálta, hogy milyen káros hatással jár az, amikor a drogfogyasztást elsősorban rendészeti eszközökkel próbálják kezelni. Milliókat állít elő a rendőrség drogfogyasztás miatt, és a rendőrség gyakorlatát a bőrszín szerinti megkülönböztetés nagyban befolyásolja. Az Egyesült Államokban például az évi 1,5 millió kábítószerrel kapcsolatos rendőrségi ügy majdnem felére kannabisz birtoklása miatt kerül sor, és egy feketét négyszer nagyobb valószínűséggel állít elő a rendőrség kannabisz birtoklása miatt, mint egy fehért, pedig a két csoport ugyanolyan arányban használja a szert.
Az agybetegség-teória egyik alattomos feltételezése szerint bizonyos drogok mindenféle használata patológiásnak minősül, még a nem-problémás, rekreációs használat is, amely a drogokat fogyasztók túlnyomó többségére jellmező. Így például egy az USA-ban népszerű drogellenes reklám üzenete szerint akár már egyetlen adag metamfetamin is elég ahhoz, hogy visszafordíthatatlan károsodást okozzon.
Az 1980-as években a crack kokain fogyasztását tették felelőssé mindenért, a szélsőséges erőszaktól a magas munkanélküliségig, a korai haláltól a gyermekelhagyási esetekig. És ami ennél is rémisztőbb, azt állították, hogy akár egyetlen adagtól kialakulhat a függőség. Az idegtudományokban jártas drogszakértők is latba vetették tekintélyüket. “A kereslet csökkentésének legjobb módja az lenne,” nyilatkozta a Yale Egyetem pszichiátria professzora, Frank Gawin a Newsweek magazinnak (1986. június 16.), “ha Isten újratervezné az emberi agyat, mégpedig olyan formában, hogy megváltoztassa azt a módot, ahogyan egyes neuronok a kokainra reagálnak.”
Ezek a bizonyítatlan kijelentések ártalmasak voltak: segítettek annak a környezetnek a kialakításában, ahol mindent alárendeltek annak a megalapozatlan és irreális célnak, hogy bizonyos drogokat megsemmisítsenek, bármilyen árat is kell ezért fizetnie a marginalizált polgároknak. 1986-ban az Egyesült Államok Kongresszusa olyan törvényt hozott, amely százszor szigorúbb büntetési tételeket írt elő a crack-el kapcsolatos bűncselekmények elkövetőivel szemben, mint azokkal szemben, akik por formájú kokainnal követték el ugyanazt. Azok, akiket elítéltek a crack-kokainnal való visszaélés miatt, 80%-ban feketék voltak, annak ellenére, hogy a drog fogyasztóinak többsége fehér volt. Napjainkban sokan azért tartják visszataszítónak a crack/por-kokain törvényeket, mivel túlbecsülték a crack káros hatásait, és rasszista módon hajtották végre azokat. Mégis, kevesen vetik alá kritikus elemzésnek azt a szerepet, amit a tudományos közösség játszott a szigorítások alátámasztásául szolgáló elméletek kidolgozásában.
Ami a tudományos közösséget illeti, gyakorlatilag teljesen ignorálták a drogtörvények végrehajtásában megnyilvánuló szégyentelljes rasszizmust. A kutatók maguk túlnyomó többségükben fehérek, és nem kell szembesülniük tetteik következményeivel. Nekem nem lehetett részem ebben a luxusban. Minden egyes alkalommal, amikor a gyermekeim szemébe nézek, vagy visszatérek azokra a helyszínekre, ahol a fiatalkoromat töltöttem, kénytelen vagyok szembesülni a drogtörvények végrehajtása során megnyilvánuló faji megkülönböztetés ártalmaival. És ezek a drogtörvények tudományos módszerekkel gyengén alátámasztható feltevéseken alapulnak.
Többé nem engedhetjük, hogy a drogokkal kapcsolatos kutatás prioritásait és irányait helytelen neurológiai feltevések határozzák meg, és hogy ezek formálják a drogokról való nézeteinket, és a drogpolitikákat. Túl sok forog kockán, az emberi kockázatok pedig felbecsülhetetlenek.
A videojátékozók 3 százaléka súlyos, 15 százaléka közepesen veszélyeztetett Magyarországon. Tiltás helyett beszélgetéssel, társas programokkal és sportolással segíthet a család.
A videojátékok kedvelőinek ötödénél jelentkeznek valamilyen mértékben a problémás játékhasználat jelei – mutatta ki egy ELTE-n készült kutatás. A magyar játékosok 3 százaléka súlyosan, 15 százaléka pedig a közepesen veszélyeztetett kategóriába tartozik - ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy ténylegesen függők lennének, ugyanakkor érdemes odafigyelni rájuk.
A közhiedelemmel ellentétben nem a játékkal töltött idő mennyisége, hanem sokkal inkább a személyiség, a szociális háttér és a játékhoz való hozzáállás a meghatározó a függőség kialakulásában.
„A videojáték-függőség kutatása még relatíve új tudományterület, így hivatalosan nem is tartozik a mentális betegségek közé, pedig a nemzetközi kutatások a problémás játékosok arányát 3 és 20 százalék közé becsülik, és Magyarországon is több százra tehető a számuk” – állítja Bányai Fanni, az ELTE Klinikai Pszichológia és Addiktológia tanszékének doktorandusza, a Chio Mozdulj Gamer Mozgalom szakértője.
A függőségre hajlamos játékosok ezekről ismerhetők fel:
• Fantáziálás: gondolatban akkor is a játékról álmodozik, amikor éppen nem játszik
• Megvonási tünetek: hiányérzet és feszültség keletkezik benne, amikor nem játszhat
• Túlhasználat: nem tudja kontrollálni a játék mennyiségét, pedig szeretné
• Belefeledkezés: elveszti az időérzékét, teljesen elmerül a játékban és emiatt elhanyagolja a feladatait
• Konfliktusok:a fenti okokból összetűzésbe kerül a környezetével, gyakran hazudik a játékkal töltött idő mennyiségéről
• Elszigetelődés: elhanyagolja a barátait, kapcsolatait, így magányossá válik
• Testi tünetek: elhízás/fogyás, a szem megerőltetése, hátfájás és egyéb mozgásszervi betegségek, valamint általános fáradság és kimerültség
A pszichológus szakértő szerint semmiképpen sem agresszióval és eltiltással reagáljon a család. Ha valóban problémás játékosról van szó, úgy abban kell segítenünk neki, hogy visszataláljon az egészséges használathoz. A legjobb stratégia, ha elkezdünk vele beszélgetni a játékról, hogy megismerjük, milyen az a virtuális világ, amelyben a napjait tölti.
Fiatalabb játékosoknál ez megkönnyíti azt is, hogy közösen alakítsuk ki a játékra vonatkozó szabályokat, amelyek mindkét fél számára elfogadhatók, vagy közösen választunk ki játékokat a hivatalos besorolás alapján, és határozzuk meg a napi vagy heti játékidőt. Bátorítsuk, hogy játsszon együtt az „offline” barátaival, mert így fejlődhetnek a személyes kapcsolatai, és a játékban tanult készségeket is könnyebben használhatja majd a valós élethelyzetekben - mondja Bányai Fanni.
„Ha szeretsz valakit, engedd el” – tartja a mondás. Van, aki mégsem tudja elengedni, akkor sem, amikor már tisztában vele, hogy egyikük számára sem tartogat semmit az a kapcsolat, amelyben él. A társfüggő vagy kapcsolatfüggő, ahogyan a nevéből is kitűnik, nem a másiktól a függ. Sokkal inkább a kapcsolattól. Ez a ragaszkodás azonban gyakran azt pusztítja el a két ember viszonyában, ami teljessé tenné: a másik fél érzéseit.
A társfüggőség tanult viselkedés. A társfüggő személy olyan érzelmi és viselkedési mintákat sajátít el, amelyek ellehetetlenítik, hogy egészséges kapcsolatokat alakítson ki. A szélsőségesen kapcsolatfüggő személyek nemcsak pár–, hanem
BARÁTI, SŐT MUNKAHELYI KAPCSOLATAIKAT IS MEGBETEGÍTHETIK.
Függőség okoz függőséget
A kapcsolatfüggőség nem olyan régi kórkép. Először alkoholfüggők családtagjainál figyelték meg a jelenséget. Társfüggővé válhat bármely függőségben szenvedő egyén partnere, szülője, barátja vagy akár a munkatársa is. Az ilyen abnormális kapcsolatokhoz való alkalmazkodás hívja elő azt a maladaptív mintát, amely végül a kapcsolatfüggő viselkedéshez vezet. Jellemző, hogy a függő viszony nem feltételen arra irányul, aki miatt kialakult: például alkoholfüggő apa lánya lesz kapcsolatfüggő, és emiatt nagy nehézségek árán képes jól működő párkapcsolatot kialakítani. Azonban a függőség megléte a családban nem kizárólagos ok. Kutatások azt támasztják alá, hogy bármely rosszul működő család „kitermelheti” a kapcsolatfüggő személyiséget.
Elsősorban a családban tanuljuk meg, hogyan alkalmazkodjunk és kapcsolódjunk másokhoz.
A legtöbb társfüggő úgy nevelődik, hogy azt tanulja meg: akkor dicsérik, akkor szeretik, ha másnak a kedvére tesz. Saját vágyait félretéve megfelelni törekszik. Megtanulja, hogy csak akkor lesz értékelhető, ha alárendelődik, de eközben saját belső késztetéseit, akár dühét, agresszióját is el kell nyomnia. Így rátanul a manipulálásra, bár vágyik a szabadságra. Mivel a szeretetigénye nem elégült ki,
Az olyan családokban, ahol valaki függőségben szenved ez még erősebben jelenik meg, hiszen ott nagyon gyakran a függő családtagot szinte kiszolgálja a többi ez pedig nagyban hozzájárul a felsorolt minták rögzüléséhez.
Milyen is egy társfüggő?
A kapcsolatfüggő személyek önbecsülése másoktól függ. Ez a törékeny önértékelés nagyon sebezhetővé és különösen érzékennyé teszi őket mások reakciója iránt. Szükségleteiket nem tudják kifejezni, ha mégis megteszik, az bűntudatot ébreszt bennük. Hajlamosak keverni a szeretet a sajnálattal. Úgy érzik, mindenkit a szívükbe zárnak, aki iránt szánalmat éreznek. Mindeközben nehezen tudják kifejezni az érzéseiket. Megbántódnak, ha mások nem ismerik föl erőfeszítéseiket – amiket azért tesznek, hogy önmaguk számára bizonyítsák, mennyire szeretik a másikat. Félnek az elhagyatástól, mert nem bíznak – nem tudnak bízni – a társukban.
A kapcsolatfüggőség inkább a nőkre jellemző. Hajlamosabbak mindenáron ragaszkodni, mégis sok esetben inkább elidegenítik maguktól a párjukat.
Ez a viselkedésben is megnyilvánul. Többek között a kapcsolatfüggő személy az, aki hajlamos mártírrá válni. A
„MINDENT ÉRTED TESZEK”
mentalitás nagyon megnehezíti a partnere életét is! Szereti mutatni, mennyit ad, akár ajándékkal, akár egyéb szívességgel. Azt a látszatot kelti, hogy szereti kézben tartani a dolgokat. Ezáltal ő lesz első számú problémamegoldó vagy döntéshozó. A szexualitást a zsarolás eszközeként használja. Igyekszik minél inkább magához láncolni partnerét, kiharcolni a figyelmet és a valódi intimitást, ami ezen az úton azonban egyáltalán nem sikerülhet.
Szakértő segítség
A társfüggőség tehát súlyos probléma, hosszú terápiás folyamatot igényelhet amíg feloldódnak azok a belső, tanult minták, melyek ehhez vezetnek. Fel kell ismerni, milyen múltbéli hatások válthatták ki, milyen otthoni (akár fájdalmas) élményeink vezethettek ezen stratégia kifejlesztéséhez. A kapcsolatfüggőség mind a két személy életét megmérgezi, ezért komplexitásában érdemes kezelni a helyzetet. Ne féljünk szakemberhez fordulni, ha úgy érezzük, saját és a számunkra fontos személyek életében elakadás van ezen a téren! A kapcsolatfüggőség ördögi köre megtörhető – teljes, kiteljesedett életet élhet bárki, aki hajlandó tenni ezért.
Feltartóztathatatlanul terjed a marihuána egészségügyi használatának engedélyezése a világban, legutóbb a német parlament legalizálta az orvosi füvet. Ennek ellenére nálunk a kérdés még mindig csak elvétve része a közbeszédnek, bár tavaly legalább egy szakmai konferenciát szerveztek róla.
Ezen változtatna a 2016-ban indult és jelenleg bejegyzés alatt álló Magyar Orvosi Kannabisz Egyesület (MOKE), ami azt tűzte ki céljául, hogy "elősegítsék a kannabisz (Cannabis sativa) növénnyel és annak hatóanyagaival végzett hivatalos orvosi és gyógyászati alkalmazások terjesztését".
Az egyesület elnöke, Szelestei Miklós elmondása szerint tizennégy fővel alakultak meg, van köztük két orvos, egy gyógyszerész és négy olyan érintett is, akik betegségük tüneteinek enyhülését remélik a kannabisz alapú gyógyszerektől.
A faltörő kos
Ugyan hosszabb távon az egyesült a teljes egészségügyi legalizációt szeretné elérni, rövidtávon reálisabb célokra koncentrálnak: azokat a kannabisz hatóanyagú gyógyszereket szeretnék bevezetni a magyar egészségügybe, melyeket Európa számos országában már évek óta sikerrel alkalmaznak.
Washingtoni orvosi marihuána-telep (AFP PHOTO / Brendan Smialowski)
Az egyik legismertebb ilyen gyógyszer a Sativex, ezt jelenleg már több mint tíz európai országban írják fel orvosok, az elmúlt évekből több ezer betegtapasztalat áll az orvosok rendelkezésére. A gyógyszert elsősorban a szklerózis multiplexszel összefüggő görcsökre és fájdalomra írják fel, de a tapasztalatok alapján alkalmas a perifériás neuropátiás fájdalom, a kezelhetetlen daganatos fájdalom és a reumás ízületi gyulladás enyhítésére is.
Szelestei a legfontosabb jelenlegi fejleménynek azt tartja, hogy a közelmúltban megtörtént itthon az első olyan hivatalos gyógyszerigénylés a Sativexre, amit már az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet is jóváhagyott. Ezen kívül még egy alkalommal írt fel hazai orvos Sativexet, ennek jóváhagyása még folyamatban van. Mindkét esetben neuropátiás fájdalomra írták fel a szájspray formában kapható gyógyszert.
A MOKE elnöke szerint jelenleg a legnagyobb kihívás, hogy olyan orvosokat találjanak, akik hajlandóak felírni a Sativexet, mivel eddig csupán egy orvos jelezte, hogy hajlandó máskor is ezt a gyógyszert ajánlani. Ő egy vidéki intézet neurológus és addiktológus szakorvosa, ami külön szerencsés Szelestei szerint, mivel két oldalról is látja a gyógyszer hatásait és működését.
A GW Pharmaceuticals termesztőtelepe Nagy-Britanniában (BSIP/AFP)
A Sativex fogyasztása nem jár együtt olyan erős pszichoaktív hatásokkal, mintha szimplán füvet szívna valaki, mert bár kenderkivonatból állítják elő, de 1:1 arányban tartalmaz THC-t és CBD-t. A CBD (kannabidiol) a kender egy másik hatóanyaga, aminek nincs tudatmódosító hatása, de görcsoldó és antipszichotikus hatása miatt már klinikai vizsgálatokban is tesztelik epilepsziás, valamint skizofréniás betegek kezelésére.
A Sativexben a két kenderhatóanyag gyakorlatilag kioltja egymást, már ami a pszichoaktív hatást illeti, ezért betépni ettől a gyógyszertől nem lehet, de mellékhatásként enyhe szédülést okozhat. A THC fájdalomcsillapító, görcsoldó, gyulladáscsökkentő és antidepresszáns hatással is bír, és a kutatások szerint képes a szklerózis multiplexes betegek mozgásbeli problémáit javítani és az éjszakai vizelési problémákon is javíthat a szklerózisos betegeknél.
Ennek ellenére Szelesteiék azt tapasztalták, hogy nagyon nehéz a hazai orvosokat meggyőzni a gyógyszer előnyeiről:
„A személyes tapasztalatom az, hogy az orvosi szakma magját nem érdekli, mi történik a nagyvilágban. A kannabisztól függetlenül is látni példát arra, hogy itthon egy gyógyszert nem használnak vagy csak egyetlen dologra írnak fel, míg Németországban öt másik betegségre is felírják.”
– mondja Szelestei, aki szerint erre csak rétesz egy lapáttal az, hogy a hazai egyetemeken az orvosok eleve annyit tanulnak csak meg a kannabiszról, hogy a kábítószerek egyike. Ezért az ellenérveik sem szakmaiak, sokszor csak arra korlátozódnak, hogy a fű illegális, függőséget okoz és károsítja az agyat, hiába látni például azt klinikai teszteken, hogy a Sativex hirtelen megvonása sem vált ki függőségi reakciókat és hogy nem okoz károsodást az idegrendszerben.
Gyógyszerekhez növesztett tő (BSIP/AFP)
A MOKE ezért vállaltan amolyan trójai falóként tekint a Sativexre, mivel klinikai tesztek sokaságát és sikeresen kezelt betegek esettanulmányainak ezreit lehet mellé tenni szakmai referenciaként.
Most, hogy megvan a jóváhagyás, következő lépésként támogatást igényeltek az OEP-nél, mivel a Sativex rettentően drága: egy havi szájspray ára az használt mennyiségtől függően 500-800 euró között mozog. Ez Európa-szerte problémát okoz, például az eltérő támogatási rendszer miatt a gyógyszer drága Angliában, viszont jóval megfizethetőbb Walesben. Itthon is az a cél, hogy ahogy más gyógyszerek esetében is történik, az egészségpénztár szálljon be a támogatásba, és a betegeknek csak a doboz árát kelljen kifizetniük.
Az opiátot váltaná ki
Az egyesület több mindent szeretne átvenni a külföldi tapasztalatokból.
„Nem azt tartjuk a legjobb megoldásnak, hogy a kannabisz csak gyógyszer formájában legyen elérhető, ezt mindenképp ki szeretnénk szélesíteni. De ez egy jó belépő, hogy a szakma és a közvélemény megismerje és elfogadja.”
– mondja Szelestei, aki beszélt arról is, hogy a Sativex bevezetése után az lehet a céljuk, hogy ne csupán pár betegségre korlátozva lehessen kannabisz alapú készítményeket ajánlani.
„Nem azt akarjuk, ami Kaliforniában történt miután a kilencvenes években legalizálták az orvosi füvet, és hirtelen mindenkinek elkezdett fájni a háta. De van egy köztes út, ami arról szól, hogy ha van egy diagnosztizált eset, akár krónikus, akár akut, akkor az orvos dönthessen úgy, hogy arra lehet kannabiszt felírni és a beteg is kérvényezhesse ezt.”
A kannabisz alapú gyógyszerek legális alkalmazása jelenleg főleg a nagy fájdalommal járó, viszonylag ritkább betegségek esetében merül fel. Kérdés, hogy hosszabb távon elterjedhet-e általános fájdalomcsillapítóként.
Izraeli termesztőközpont (AFP PHOTO / JACK GUEZ)
Az mindenképp ezt a folyamatos segítheti, hogy a világszerte elterjedt opiátalapú fájdalomcsillapítókkal több komoly probléma is van. Főleg az Egyesült Államokból ismertek azok a problémák, hogy milyen komoly függőségpotenciál van ezekben a gyógyszerekben, mennyire veszélyes mellékhatásokkal járhatnak és milyen sok visszaélésre adnak okot. Épp ezért amerikai orvosok egy csoportja már elkezdte ezeknek az opiátalapú gyógyszereknek az ártalomcsökkentését kidolgozni kannabisz alapú gyógyszerek segítségével, és Szelestei elmondása szerint már látszódnak az első jelentősebb előrelépések.
Máshol terjed, nálunk az is visszaszorulhat, ami eddig volt
A MOKE középtávú célja, hogy ne csak a szabadalmaztatott készítmények használata legyen legális, hanem az európai országokban már forgalomban lévő ellenőrzött, bio minősítésű kivonatok és kisipari tinktúrák, krémek, kapszulák és olajok használata is. Ezt szerintük az is indokolná, hogy a kannabisz növény szinte bármilyen környezeti feltételek mellett megterem és használata korábban is ismert volt a népi gyógyászatban.
Ez a kérdés átvezet egy másik problémához, amivel a MOKE foglalkozni készül: éppen mostanában változnak meg a CBD-olajok használatára vonatkozó szabályok. Ezeket az olajokat ipari kenderből vonják ki, THC-t csak minimális mennyiségben tartalmaznak, ezért ezeket legálisan lehet itthon használni, becslések szerint ezt több ezren rendszeresen meg is teszik számos népbetegségnek számító tünetegyüttes kialakulasának megelőzésére, vagy az olyan tünetek kordában tartására, amiket a hagyományos gyógyszerekkel nem, vagy csak komoly mellékhatások áran tudnak kezelni.
A hatóságok jelenlegi tevékenysége arra mutat, hogy a CBD-t tartalmazó termékeket gyógyszerként fogják nyilvántartani, mivel a hatóanyaguk, a CBD egy törzskönyvezett gyógyszer hatóanyaga is. Ez ugyan igaz, de bőven ismerni példákat, amikor egy hatóanyag egyszerre gyógyszer alapja és mellette étrend-kiegészítőként is engedélyezik, ilyen például a máriatövis (silymarin).
Szelestei arra számít, hogy a változtatás miatt a CBD olajokhoz való hozzáférés lehetősége jelentősen korlátozódni fog, ami komolyan érinthet több beteget, köztük számos súlyos epilepsziás gyermeket nevelő családot is. Mivel az olyan kannabiszból készült gyógyszereket mint a Sativex csak bizonyos betegségek kezelésére lehet felírni, azok az emberek, akik jelenleg CBD cseppeket használnak különböző tünetek enyhítésére, rosszul járnának ezzel a korlátozással.
Lehetnénk nagyhatalom
A MOKE az egészségügyi érvek mellett gazdasági szempontokat is felvet: Magyarországon sokáig komoly kenderkultúra volt, megvan itthon a szaktudás és a technológiai lehetőség is, hogy az ipari kendertermesztésben kiemelt szereplők legyünk az európai piacon. Látszódnak a nemzetközi trendek is: a legnagyobb gyógyszergyárak nyitnak a kannabisz felé, nagyon komoly pénzek mozdultak meg.
A magyar kendertermesztés is éledezik, az itthon termelt kendert más európai országokba viszik, ott állítanak elő belőle CBD-olajat, amit aztán sokszoros áron hoznak vissza. Emellett a klinikai kutatásokban is erősek vagyunk, a nemzetközi konferenciák rendszeres vendégei a magyar kannabiszkutatók, több izgalmas klinikai vizsgálat is folyik jelenleg Magyarországon.
A MOKE most elsősorban arra koncentrál, hogy további orvosokat nyerjenek meg ügyüknek, ezért olyan programokat szerveznek, ahol elmondhatják szakmai érveiket a kannabisz alapú gyógyszerek, étrendkiegészítők és gyógynövénykivonatok használata mellett. A világban zajló folyamatokat látva Szelestei is arra számít, hogy ez a téma nem kerülheti el sokáig Magyarországot: az orvosi kannabisz legalizációja Dél-Amerika országaitól kezdve Macedónián át Ázsiáig lassan minden régiót elér.
Centgraf Károly, felépülő segítő, a Magyarországi Református Egyház Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Drogterápiás Otthonának programvezető munkatársa www.drogterapia.hu
A felvételhez a technikai eszközöket a Tilos Rádió biztosította. Zene és vágás: Atesz (Tilos Rádió) A felvételt készítette: Dávid Ferenc és Kassai Szilvia A felvétel a Felépülés Történetek című kezdeményezés során készült. További információ: www.facebook.com/felepulestortenetek www.felepulestortenetek.wordpress.com
Amikor hosszú évek/évtizedek után, akár a család nyomására, vagy saját magunk elvárása miatt úgy döntünk, leszokunk az alkoholról érdemes felkészülnünk egy speciális helyzetre, amit az alkohol elhagyása, azaz absztinencia hívhat elő.
A felépülőben lévő alkoholisták 75-95%-nál előfordulhat valamilyen agyi rendellenesség, mely az ital abbahagyása utáni 7-14. nap között jelentkezhet. Ezt hívjuk posztakut elvonási tüneteknek.
Nagyon fontos, hogy erről beszéljünk, mert sokan nem tudják mire vélni ezeket a tüneteket, nem kötik össze az alkoholizmussal, és gyakori, hogy emiatt újból elkezdenek inni, azzal a magyarázattal, hogy „amíg ittam ezekkel nem volt gondom”
Mi is valójában a PAE Posztakut elvonási tünet?
A legegyszerűbb magyarázat az, hogy képtelen a hétköznapi problémák megoldására. Hat fő területet érint:
1. Tiszta gondolkodásra való képtelenség
A józanodó személy azt érzi, hogy néhány másodpercre kihagy az agya, nem megfelelően működik. Leggyakoribb tünete, hogy hosszabb másodpercekig nem tud koncentrálni valamint az asszociációs készség romlása. A másik leggyakoribb tünet bizonyos gondolatok ismétlődő megjelenése. Ezek szüntelenül jelen vannak és képtelen megállítani azokat.
„Várj csak tudom hogy mi az a szó, de nem ugrik be, most nem tudok koncentrálni.”„Mindig az jár a fejembe, hogy akkor anno miért ezt mondta nekem. Nem tudom kiverni ezt a fejemből”
2. Memóriazavarok
A rövidtávú memóriazavar gyakori probléma a felépülőben lévő alkoholbetegeknél. Előfordul, hogy nem emlékszik mit hová tett, vagy hallja amit mondunk neki, de mégsem reagál rá, csak később. Amikor stresszesebb időszak van az emlékeit nem tudja felidézni például.
„Nem igazán emlékszem mi történt velem abban az időszakban, bármennyire is próbálom felidézni. De majd biztos az lesz, hogy hazaérek, és amikor egyedül ülök a szobában minden előfog jönni, és ilyenkor elég dühös tudok lenni aztán magamra”
3. Túlzott érzelmi reakciók vagy fásultság
Józan állapotban érzelmi zavarokkal küszködő szenvedélybetegek hajlamosak túlreagálni bizonyos dolgokat. Amikor mondjuk egy 0-10-es skálán 2 egységnyi érzelemi reakciós helyzetet 9-10 reagálja le. Felfokozott érzelmi állapot, inkább negatív irányba jellemzően. Ide vehetjük még a kis dolgokból elefántot csinál, és később már maga is nevet az egészen. Valójában érzelmileg instabilak ebben az időszakban és a stressz csak árt ebben az állapotban. Az is előfordulhat, hogy az idegrendszerének ez túl sok és védekezésképpen egy fásultsággal és érzéketlenséggel reagál. A problémát az jelenti, hogy ezeket a hangulatingadozásokat és erős kilengéseket a helyzetnek tudja be, nem tudja és ismeri fel, hogy mi is a valódi ok, vagyis nem ismeri fel a PET tüneteként. „Tönkre teszel azzal, hogy soha nem vagy képes a cipődet a helyére tenni. Mindig elbotlok ebbe az istenverte cipőben és most elég , kihajítottam az utcára”
4. Alvászavarok
A legtöbb felépülőben lévő alkoholistának alvásproblémái vannak. Vagy nem tud elaludni és az okoz gondot, vagy rémálmok gyötrik éjjelente. Ezek azonban csak átmeneti jellegűek, és ahogy nő az absztinens hetek száma úgy javul ez az állapot is. Szépen lassan, majd kialakít új alvási szokást, ami már nem az italos állapotára hasonlít. „Gyakran forgolódok, nem tudok elaludni. Előfordult az első pár hónapban, hogy nagyon fáradtnak éreztem magam, lefeküdtem, de még 2 óra múlva is forgolódtam és csak járt az agyam. Ma már szépen nyugodtan alszom” 5. Mozgáskoordinációval összekötött problémák
Ez a tünet általában a többihez képest ritkábban fordul elő, azonban sokkal erősebben tud jelentkezni. A mozgáskoordináció leggyakoribb zavara a szédülés, kéz és szem mozgás összehangolásának nehézsége, lassú reflex. Ezek hatása miatt ügyetlenné válnak és gyakoriak a házi balesetek. Valójában a „száraz részeg” kifejezés ebből ered, részegnek tűnik akár a járása miközben semmit sem ivott.
„Amikor kijöttem a kórházból és nem ittam otthon folyamatosan kiesett minden a kezemből, elvágtam az ujjam, sőt egyszer még el is estem. Pont úgy, mint amikor részegen támolyogtam a sötét lakásban”. 6. Fokozott stersszérzékenység
A legtöbb gondot és nehézséget ez a tünet okozza, az éppen motivált és leállni vágyó alkoholistának, vagyis a stresszes helyzetekkel való megbirkózás. Eddig ugyanis erre az ivás volt a válasz, amit most már nem akar megküzdési eszközként használni. A nehézséget az okozza, hogy képtelen különbséget tenni mérsékelt és fokozott stresszel járó helyzetek között, valamint nem képes felmérni, hogy az adott helyzet mekkora stresszel járhat, ezért rendszerint túlreagálja ezeket a helyzeteket. A helyzetet az is fokozza, hogy ilyenkor szinte egyszerre jelentkeznek a többi PET tünetek is, ami még jobban torzítja a helyzetet. Ebben a helyzetben előfordul, hogy „kikapcsol” az illető azaz érzelmi, gondolati és emlékezeti zavarok is felléphetnek. „ A bankban egy egyszerű számlabefizetésnél elkezdett mindenféle takarékossági számláról, betétekről és hitelekről beszélni a hölgy, annyira ideges lettem rá, hogy inkább felálltam és kirohantam, mert úgy érzetem, nem figyel rám és teljesen összezavart ezekkel az ajánlatokkal”
Most már tisztán látszik mindenki számára, hogy miért olyan fontos ismerni és tudatosítani önmagában vagy a hozzátartozóknak az alkoholistában a posztakut elvonási tüneteket. Ennek az információnak a hiányában a rég várt nagy elhatározás, hogy leteszi az italt, és a motiváció könnyen alább tud hagyni, illetve újbóli szerhasználatba mehet át, mert úgy érzékeli az alkohol ezeket a tüneteket jobban kezeli mint a józanság. Emiatt a kettős érzés miatt fontos, hogy ismerje a szenvedélybeteg a józanság első szakaszaiban felmerülő jelenségeket, hogy képes legyen ezzel megküzdeni és végigjárni a felépülés ezen szakaszát.
Forrás: Terence T. Gorski: Józannak maradni és Sándor 24 hónapja józan alkoholista mondatai
Bár a heroin visszaszorult a hazai drogpiacról, nyugtalanító hírek érkeznek olyan új ópioid dizájner drogok megjelenéséről, amelyek olcsóbbak és potensebbek a heroinnál.
A hatóságok által lefoglalt kábítószerekről és új pszichoaktív anyagokról tudósító negyedéves drogmonitoring hírlevél januári száma beszámolt arról, hogy 2016 végén 18 új vegyületet vettek fel az új pszichoaktív anyagok nevesített listájára. Ez önmagában nem lenne nagy hír a dizájner drogok folyamatosan változó piacán, ahol egyes szerek akár néhány hónap alatt uralkodóvá válhatnak, majd ugyanilyen gyorsan eltűnnek a süllyesztőben. Az viszont érdekes, hogy a 18 szerből 13 az ópioidok közé tartozik, méghozzá ún. fentanil származékokról van szó. 2016 végén egy olyan új fentanil-származékot is lefoglaltak, ami nem szerepelt még semmilyen listán (U47700).
Az ilyen fentanil-származékok felbukkanása nem jó hír. A fentanil Magyarországon is törzskönyvezett nagyon potens fájdalomcsillapító gyógyszer. Egy belga kutató fedezte fel 1959-ben, és a kórházakban gyorsan elterjedt a használata, a 90-es évektől transzdermális tapasz formájában is forgalomba hozták. A feketepiacon az elmúlt években vált tömegessé a használata egyes európai és észak-amerikai országokban. A tiszta fentanil százszor potensebb a morfiumnál, ezért, nem meglepő módon, a fentanil fogyasztásának terjedése a túladagolásos halálesetek számának növekedésével járt együtt. Az adagolása hasonló az LSD-hez: mikrogrammokban mérhető a fogyasztói dózisa, néhány száz mikrogramm már a legdurvább heroinflashez hasonló élménnyel jár. A fogyasztói dózis és a halálos dózis közötti különbség is csekély, ezért a szer könnyen túladagolható.
Évente 2,6 tonna legális fentanil kerül a gyógyszerpiacra, ennek majdnem felét az EU központjában, Belgiumban gyárták. Az illegális fentanil-származékok nagy részét azonban Ázsiában, elsősorban Kínában állítják elő, majd szállítják nagykereskedelmi tételben Európába és Észak-Amerikába, kihasználva a globális online pénzügyi tranzakciók kínálta lehetőségeket. A csempészek egyik kedvelt módszere, hogy a szilika-gyöngyöket tartalmazó szárító tasakokban (lásd a képen) rejtik el a fentanilt, hiszen ezeket szinte minden nemzetközi csomag tartalmazza, gyanút nem keltenek. Külön iparág épült arra, hogy a molekulaszerkezet módosításaival új fentanil-származékokat állítsanak elő, amelyeket még nem tartalmaznak a tiltólisták.
Így (is) csempészik a fentanilt: megjelölik azt a zacsit, amelyben drog van (forrás)
Ártalomcsökkentő üzenetek fentanil-fogyasztók számára az Egyesült Államokban (forrás)
A fentanil fogyasztása az USA-ban és Kanadában terjedt el a leginkább - ez nem meglepő, hiszen ebben a két országban az ópioid alapú fájdalomcsillapítók fogyasztása jóval magasabb, mint a világ más részein. Egyes amerikai nagyvárosokban a fentanil terjedése katasztrofális túladagolás-járványt idézett elő. Európában a fentanil eddig inkább sporadikusan jelentkezett (lásd: EMCDDA jelentése), egy kivétellel: Észtországgal, ahol a heroinfogyasztók a 2000-es években tömegesen álltak át az olcsóbb, könnyebben hozzáférhető fentanil-származékok fogyasztására. Ennek következtében itt a legmagasabb a túladagolásos halálesetek száma az egész unióban.
Észtország pályázhatna a kétes értékű "Európa túladagolás-fővárosa" címre
A magyar drogpiacon 2010 után a heroin fogyasztása drámaian visszaesett, az injekciós drogfogyasztók tömegesen álltak át új pszichoaktív stimulánsok, elsősorban katinon-családba tartozó szerek (például mefedron, MDPV, pentedron, legújabban etil-hexedron) fogyasztására. Ez a tömeges szerváltás Európa-szerte ámulatba ejtette a szakembereket, hasonlóra csupán Romániában került sor, a jelenség nehezen magyarázható. Újabban anektodikus híreket kapunk arról is, hogy az injekciós drogfogyasztók tömegesen kezdtek el szintetikus kannabinoidokat fogyasztani, amelyeket nem injektálnak ugyan, azonban a túlzott fogyasztásukkal gyakran együttjáró panaoid és agresszív viselkedés, illetve súlyos pszichotikus tünetek miatt a változásnak nem örülhetünk túlzottan.
Azok az emberek, akik ma Magyarországon dizájner drogokat injektálnak, korábban jelentős részben heroinfüggők voltak. A jó minőségű, elérhető árú heroin jelenleg alig hozzáférhető Magyarországon, nem versenyezhet a dizájner drogokkal. De vajon amennyiben a heroinnál jóval olcsóbban és könnyebben hozzáférhető ópioid-származékok megjelennek a hazai piacon, akkor mi a garancia arra, hogy ezek az emberek nem fognak nagy számban átpártolni a fentanil-származékokhoz? A fentanil gyakorlatilag ugyanazokon a kínai csatornákon keresztül érkezik Európába, mint a többi dizájner drog, és mivel nagyon potens, ezért viszonylag keveset kell belőle rendelni. A fentanil megjelenése egy ennyire labilis, gyors fluktuációkra hajlamos, viszonylag kis drogpiacon kiszámíthatatlan. Reméljük, csak elszigetelt esetekről volt szó, amelyek nem jelölnek semmilyen trendet. Az mindenesetre biztos, hogy amennyiben a fentanil fogyasztása elterjedne, az a drogkérdést elsősorban bűnügyi problémára redukáló, az ártalomcsökkentést leépítő, az új drogok megjelenését pedig csak a tiltólista bővítésével kezelő magyar államot teljesen felkészületlenül érné.
Jobb híján még az is a szemétbe dobja a használt injekciós tűjét, aki szívesen megóvná környezetét a fertőzésveszélytől.
Több társát és saját magát is megsebesítette egy diák az iskola udvarán lévő szemetes mellett heverő, használt injekciós tűvel. Napokig borzolta a kedélyeket a békési tanuló története, arra azonban nem derült fény, hogy a meggondolatlan attak okozott-e fertőzést. Balszerencsés esetben ugyanis a beszáradt vérrel, testnedvvel szennyezett szúróeszköz továbbadhatja a hepatitis vagy a HIV vírusát. A vénás kábítószert használók körében, akik nem sokat adnak a tű sterilségére, meglehetősen gyakoriak is a fertőzések. De százezer főnél is népesebb lehet azok tábora, akik rendszeresen vagy időlegesen használnak otthon receptre felírt, fecskendővel beadandó orvosságokat, például inzulint, véralvadásgátlót. Még többen lehetnek, akik rendszeresen ellenőrzik a vércukorszintjüket, amihez apró tűt, úgynevezett vérvételi lándzsát használnak.
Mégis szorult helyzetbe kerül, aki a veszély tudatában nem szeretné használt tűit a háztartási szemétbe hajítani. Legfeljebb a háziorvos vagy a kezelő szakorvos könyörülhet meg rajta, ha szívességi alapon átveszi a veszélyes hulladékot. Ám sokan elhárítják ezt a próbálkozást, mivel semmi nem kötelezi sem az egészségügyi intézményeket, sem a patikákat, hogy foglalkozzanak a házi hulladék ártalmatlanításával. A HVG egyik olvasója megpróbált a Törökbálinti Városgondnokságtól, a Pest Megyei Kormányhivataltól és egy közeli gyógyszertártól is útmutatást kérni, mit tegyen, ha nem viszi rá a lélek, hogy tűit a kukába dobálja. Kérdését megértéssel fogadták, de sehol nem tudtak jobb ötletet adni, mint hogy kérje meg kezelőorvosát, gyógyszerészét. Esetleg a Törökbálinti Tüdőgyógyintézetet, amellyel egyébként semmilyen kapcsolata sincs. Önerőből még az ismerős kozmetikusoknál is próbálkozott, hiszen ők rendszeresen használnak a munkájukhoz tűt. Ők töredelmesen bevallották, hogy mivel a gyűjtődoboz beszerzése és leadása macerával jár, a használt tűket ők is a szemétbe lökik.
A tanácstalan hivatali dolgozók végül az Emberi Erőforrások Minisztériumát nevezték meg a válasz tudójaként. Az áldatlan helyzetre panaszkodó, a humánus megoldást firtató diabéteszes levélíró kérdésére azonban a tárcánál azt válaszolták, hogy bár maguk is látják a jogszabályi hiátust, „a jogalkotási folyamatnak (belső és külső egyeztetések, közigazgatási egyeztetés stb.) és a gyakorlati megvalósításhoz szükséges infrastruktúra kialakításának idő- és forrásigénye van”, amihez szíves türelmet kértek. A laikus számára meglehetősen egyszerűnek tűnő feladat igencsak összetett lehet, hiszen több mint tíz éve nem sikerült rá megoldást találni.
Az egykor önálló környezetvédelmi tárca, amely ma a Földművelésügyi Minisztérium függeléke, már a 2000-es évek elején a veszélyes háztartási hulladékok körébe sorolta a gyógyszereket és külön a fertőzésveszélyes egészségügyi eszközöket, azok elkülönített kezelését javasolva. Az ezredfordulón született hulladékgazdálkodási törvény végrehajtási rendeleteként az akkor még ugyancsak önálló egészségügyi tárca két évvel később szabályozta a gyógyintézményekben keletkező veszélyes anyagok összegyűjtését, elszállítását, megsemmisítését. További éveket vett igénybe, hogy a patikák közreműködésével megszervezzék a gyógyszerfelesleg visszagyűjtését. Ám a hulladékgazdálkodási törvény 2012-es, ismételt korszerűsítése óta várat magára, hogy az illetékes tárcák figyelme az injekciós tűkre is kiterjedjen.
„Előfordult, hogy a patikai gyógyszerhulladék-gyűjtő dobozba dobott, használt tű átszúrta a kartont, és megsebezte a sofőrünket – eleveníti fel Fellner Antal, a Hungaropharma vezérigazgatója a sztorit, amely az ijedségen kívül más bajt nem okozott. A gyógyszer-nagykereskedő cég szedi össze a patikákból a lejárt szavatosságú vagy feleslegessé vált pirulákat tartalmazó kartondobozokat, az égetéssel történő megsemmisítés költségét pedig a medicinagyártók forgalomarányosan állják. Fellner egyébként nem tartja elképzelhetetlennek, hogy biztonságos elhelyezés esetén a leadott tűk is a patikákba kerüljenek. Az ehhez szükséges tárolók ára nem csillagászati: egy kukta méretű, hatliteres edényt akciós áron nettó 670 forintért kínál a kórházakkal is kapcsolatban álló Septox Kft., amely az egészségügyi veszélyes hulladékot kezeli. A nagy megrendelő kórházak számára egy kilogramm veszélyes hulladék elszállítása körülbelül 200 forintba kerül, az áfát is beleszámítva. Mindez egy nagyobb intézmény számára 18-20 millió forint kiadást jelent évente.
A kórházakban, rendelőkben képződő tűhulladékot a Septox begyűjti, és elviszi a dorogi veszélyeshulladék-égetőbe. Aligha jelentene súlyos szervezési vagy anyagi megterhelést, ha a kórházihoz hozzácsapnák a környezetet féltő betegek által leadott fecskendőket, lándzsákat is. Korábban – mindaddig, amíg a kormányzati politika el nem zárta a támogatási forrásokat – a drogosok tűcseréje is jól működött. A használtért ingyenesen steril eszközt biztosító csereprogram megelőzte a fertőzések terjedését, a veszélyes hulladék szétdobálását a köztereken. Egy kis ösztönzéssel talán még azokat is rá lehetne venni a használt fecskendők gondos beszolgáltatására, akik a szelektív gyűjtésre eddig nem fordítottak gondot; például egy új adag fecskendő kiváltásakor némi árengedményt kínálhatnának nekik. De ez már biztosan meghaladná az ennél egyszerűbb feladat megoldásán évekig pepecselő minisztériumok rendeletalkotó képzeletét.
Az elmúlt években 250 új dizájner kábítószer jelent meg a piacon, amik nevetségesen olcsón elérhetők, miközben félelmetes a hatásuk.
Boldog békeidőknek becézik a szakértők azokat az éveket, amikor a heroin, az amfetamin és az LSD voltak a veszélyes kábítószerek. Azok még kiszámíthatóak voltak, szemben a mai dizájner kábítószerekkel, amiktől olykor őrjöngve hallucinálnak a fogyasztók, és az utóhatások is sokkolóak: paranoia, rettegés, néha erőszak. A kínálat pedig követhetetlen tempóban változik. Erről a témáról kérdezték Zacher Gábor toxikológust az ATV Egyenes Beszéd című műsorában pénteken.
A főorvos elmondta: az elmúlt három évben 250 új dizájner drog jelent meg a piacon. Ezeknek a szereknek úgy változtatnak folyamatosan az összetevőin, hogy éppen ne kerüljenek fel a tiltólistákra. Hozzátette: ezeket a szereket vegyészek, gyógyszerészek, kémikusok fejlesztik ki Kínában, és a selyemúton keresztül három hét alatt Magyarországra is megérkeznek. „Ahol Marco Polo ment, most a cucc jön” – fogalmazott.
Zacher Gábor szerint az a legnagyobb probléma, hogy még a terjesztők sem tudják pontosan, hogy mit árulnak. Igazságügyi szakértőként is tevékenykedve sokszor szembesül azzal, hogy egy adott díler azt gondolja, hogy egyfajta biofüvet árul, majd a laboratóriumi vizsgálatok során kiderül, hogy
„az egyiknek a hatása picit erősebb, mint a marihuánáé, de van olyan, amiről az internetes kommentek azt mondják, olyan, mintha kalapáccsal képen vágnának” – fogalmazott.
A másik óriási probléma, hogy az említett szerek – szemben a hagyományos drogokkal – nagyon olcsón, párszáz forintért megvásárolhatók. Zacher Gábor hozzátette: nagyjából két SMS-sel negyed órán belül bárki beszerezhet ilyen kábítószert. A főorvos arról is beszélt a műsorban, hogy egy gyerek az alapján dönti el, hogy kipróbálja-e a kábítószert, vagy elutasítja, hogy az addig élete során a szülő „mit pakolt a puttonyába”.
Napjainkban a pszichiátriai zavarok gyakorisága korábban nem látott módon emelkedik, így nem csak az ellátási kapacitás növelésére lenne szükség, hanem fontos volna a megelőzés megerősítése is.
Másfelől, talán részben a kihívások miatt is, a pszichiátria robbanásszerűen fejlődik, a kutatási eredményeknek minél szélesebb rétegekhez kellene eljutniuk, és az ellátás megfelelő jogi környezetének megteremtésében is lenne még tennivaló.
A Magyar Pszichiátriai Társaság XXI. Vándorgyűlésére, a Társaság legjelentősebb éves tudományos rendezvényére Siófokon, 2017. január 26-28. között kerül sor. A több mint 1000 szakember részvételével zajló esemény mottója: „A pszichózisok változó arca”, mivel a mentális zavarok ezen emblematikus csoportja mindig is az érdeklődés középpontjában állt, és napjainkban paradigmaváltás zajlik a pszichózisok megközelítésében és a pszichiátriában is.
Napjainkban a pszichiátriai zavarok gyakorisága soha korábban nem látott módon emelkedik. A WHO adatai alapján 2013-ban a tartós munkaképesség-csökkenés 21,2%-át világszerte a mentális zavarok okozzák. A depresszió gyakorisága 1990 és 2013 között 53,4%-kal nőtt, és ezzel az egyik vezető népegészségügyi problémává vált. Magyarországon ma ez a betegség a tartós munkaképesség csökkenés harmadik leggyakoribb oka.
A mentális zavarok gazdasági időzített bombát is jelentenek: csak a depresszió az európai GDP 1%-át emészti fel, a költségek 88%-a mentális zavar miatti termelékenység-csökkenésből adódó gazdasági veszteség, nem pedig egészségügyi kiadás! A mentális zavarok jelentősen növelik a testi társbetegségek költségeit, ugyanakkor rontják ezek gyógyulási esélyeit. A mentális zavarok tehát óriási egészségügyi terhet jelentenek a XXI. században, és ezen egészségügyi terhek nemcsak a pszichiáterek vállára nehezednek: a nagyszámú, mentális zavarral küzdő beteg az egészségügy szinte minden színterén megfordul. Többek között ezért is az ellátási kapacitás növelése mellett nagyon fontos volna a megelőzés, a preventív mentálhigiéné megerősítése.
Egy nagy amerikai felmérés szerint az USA-ban dolgozó orvosok 54%-a kiégési szindrómával jellemezhető. Egy 47 országban, 170.000 orvostanhallgatót vizsgáló tanulmány szerint az orvosi pálya a depresszió minden mástól független, erős rizikófaktora. A mentálhigiénés prevenció tehát kiemelten fontos az egészségügyi személyzet, és ezen belül a pszichiáterek saját szempontjából is.
Talán részben a kihívások miatt is, a pszichiátria robbanásszerűen fejlődik. A modern orvosi képalkotó eljárások és az emberi gondolkodás törvényszerűségeit vizsgáló pszichológiai módszerek fejlődésének eredményeként, a nem túl távoli jövőben, a pszichiáterek sok tekintetben olyan egzakt diagnosztikus eszközökkel rendelkeznek majd, mint a társ-orvostudományok.
Mindeközben egyre fontosabbá válik a pszichiátriai zavarok közösségi megközelítése, ami a beteget minél inkább saját környezetében igyekszik kezelni, és az orvosi kezeléssel egyenrangú figyelmet szentel a betegek pszichológiai támogatásának, a tanulásának és készségfejlesztésének, illetve a betegek esélyegyenlőségére. A közösségi pszichiátriában számos szakember működik együtt: pszichiáter, klinikai pszichológus, gyógypedagógus, gyógytornász, szociális munkás, szakápoló, dietetikus és így tovább. Nagyon fontos tehát a pszichiátriai kutatás, de az is, hogy a kutatási eredmények minél szélesebb rétegekhez jussanak el közérthető formában.
A Magyar Pszichiátriai Társaság kiemelten fontosnak tartja, hogy a kutatási eredmények, a pszichiátriai jó gyakorlatok közérthető formában minél több emberhez eljussanak – reményeink szerint ezek így széles körű társadalmi összefogással hamarabb kerülhetnek be a gyakorlatba is.
Mindeközben beszélni kell a pszichiátria mai hétköznapjairól is. A pszichiátria iránti megnövekedett igények több szakembert tesznek szükségessé. Azonban nemcsak több pszichiáterre van szükség, hanem megfelelően képzett klinikai pszichológusokra, szakápolókra, szociális munkásokra.
Az ismert, gyakori problémák mellett (pl.: egészségügyi bérezés, munkakörülmények, a külföldön is megnövekedett igények miatt a magyar szakemberek „elszívása”) nagy biztonságot ad betegnek, hozzátartozónak és ellátónak egyaránt az ellátás megfelelő jogi környezete. Magyarországon e tekintetben is lépésekre volna szükség.
Az intézeti kötelező gyógykezelés szakmai tartalmának szabályozása teljesen hiányzik. A jogszabályok csak a korlátozó intézkedésekkel foglalkoznak, de arról egy szó sem esik, hogy mit lehet tenni, ha már nem kell korlátozni a beteget, de a kezelése még indokolt lenne. Hiányzik az ambuláns kötelező gyógykezelés jogintézménye. Minden szereplő, a beutaló és az osztályra felvevő orvos, az igazságügyi szakértő, a bíróság azonnali, fehér-fekete döntésre kényszerül.
Biztonságosabb, jobban szabályozott jogi környezetben beteg, hozzátartozó, ellátó sokkal magasabb szinten tud együttműködni! A Magyar Pszichiátriai Társaság a betegszervezetekkel összefogva szeretne lehetőségeket keresni a biztonságosabb jogi környezet megteremtésének előmozdítása érdekében.
A WHO szerint a súlyos depresszióban szenvedő európai betegek 75 százaléka nem részesül megfelelő kezelésben annak ellenére, hogy a depresszió a második legjelentősebb oka a munkaképtelenségnek, illetve egészségkárosodásnak és öngyilkosságoknak a régióban.
Európában a depressziós zavarokban szenvedő betegek száma már meghaladja a 40 milliót, a betegség prevalenciája pedig 3,8 és 6,3 százalék között mozog a különböző országokban az össznépességre vonatkoztatva.
A depresszió nagyon gyakori és bármely életkorban előfordulhat, de a betegség felismerése és kezelése még mindig messze elmarad a szükséges szinttől, és a WHO szerint elsősorban a depressziós zavarok stigmatizáltságát kell felszámolni.
Dr. Jakab Zsuzsanna, a WHO regionális igazgatója szerint a kezelés színvonalának javítása nem csupán az ellátás fejlesztéséről szól, hanem a tájékozottság és a megértés javításáról és a negatív előítéletek elleni küzdelemről is. Ennek érdekében a WHO elindított egy kampányt „Depresszió: beszéljük meg” névvel, amelynek célja a lakosság tájékoztatása a depresszió következményeivel és kezelésével, illetve a depressziós betegek támogatásával kapcsolatban.
Közgazdasági szempontból a WHO által végzett friss kutatás szerint a depresszió és szorongás globális költsége évente meghaladja az 1 trillió dollárt. „Sokba kerül, hogy nem teszünk semmit, mivel a depresszió és más gyakori mentális zavarok által okozott gazdasági károk óriásiak, főként a rosszabb produktivitás következtében, de hozzájárulnak ehhez a depresszió miatt szociális segélyből élők is” – teszi hozzá Dr. Dan Chisholm, a WHO mentális egészségért felelős programmenedzsere.
A WHO szerint „a depresszió kezelése terápiával vagy antidepresszánsokkal vagy a kettő kombinációjával költséghatékony, sőt nyereséges: minden befektetett dollár után 4 dollár térül meg a javuló életminőségnek és munkaképességnek köszönhetően”.
Ugyanakkor a költséghatékony kezelési lehetőségek ellenére a mentális egészségre fordított állami kiadások rendkívül alacsonyak: átlagosan az egészségügyi költségvetés 3 százaléka jut a mentális egészség javításával kapcsolatos kiadásokra.
Az idei Egészség Világnapjának a központi témája a depresszió, így a szervezet április 7-én a WHO megalapításának évfordulója mellett erre a globális egészségügyi kihívásra is szeretné felhívni a figyelmet.
A dohányzásról való leszokással kapcsolatban dr. Potecz Györgyi tüdőgyógyászt kérdeztük.
Honnan ered a dohányzás? A dohányzás őshazája Közép-Amerika, itt már az ősi indiánok, mayák és aztékok templomainak dombormű maradványain is láthatjuk a pipázás szertartásának mozzanatait. A Újvilág felfedezése során, a XVI. század közepén a dohány eljutott Európába is. A kezdeti tiltások ellenére a XIX: században már elfogadottá vált a dohány termesztése, a dohányzás, pipázás, tubákolás és szivarozás.
Dohány – gyógynövény, vagy méreg? Jean Nicot francia orvos a dohányleveleket sebek kezelésére, a dohánypor belélegzését pedig fejfájás megszüntetésére használta. A későbbi századok során azonban bebizonyosodott a levelek egészségkárosító hatása is, s a dohányméreg is a francia orvos „tiszteletére” kapta a „nicotin” nevet.
Mit is lélegzünk be? A nikotin a cigarettafüst legerősebb hatású összetevője, mely legintenzívebben a vérnyomás-, vércukorszint-, pulzusszám emelkedés tüneteiben nyilvánul meg magyarázza a Dr. Laslo Tüdőközpont orvosa. Az égő cigarettában közel 4000 vegyület keletkezik, közülük is a legismertebb a szénmonoxid. A belélegzett szénmonoxid csökkenti az egyes szövetek oxigén ellátottságát, így növelve az érelváltozások, a vérrögképződés, a szívinfarktus és stroke kockázatát.
A dohányzás 43 rákkeltő anyagot tartalmaz, vagyis minden elszívott szállal nagymértékben növeljük a rákos sejtek megjelenésének veszélyét.
Betegségek, melyek kialakulását dohányosként elősegítjük Az összetevők alapján már sejthető, hogy a dohányzás okozta betegség listája nem lehet rövid. Nézzük tehát, a felsorolást: tüdőrák, szájüregi rákok, gégerák, hasnyálmirigy-, gyomor- és húgyhólyag daganat, szívinfarktus, magas vérnyomás, agyvérzés, CODP, asztma, szénanátha, érelmeszesedés, cukorbetegség, immungyengeség, látászavarok.
A súlyosabb betegségek elkerülésén kívül esztétikai okokból is érdemesebb a füstmentes élet mellett döntenünk, így elkerülhető a korai ráncosodást, a fogak besárgulása és a rossz lehelet.
A leszokáshoz vezető úton… A dohányzásról leszokni nehéz. Egyes tanulmányok szerint a nikotin, függőséget kiváltó hatása erősebb, mint a kokainé, vagy a heroiné, mégis sok esetben már az elhatározásnál félelmeink kerekednek felül. Mi tarthat vissza a leszokástól? 1. El fogok hízni. A nikotin valóban felgyorsítja a természetes anyagcserét, így ennek hiányában a fokozott táplálékbevitel zsír formájában raktározódik. Ennek kiváló ellenszere, ha a leszokás egyben életmódváltást is jelent és a füstmentes életvitelt rendszeres mozgással párosítjuk. Bizonyos ételek elhagyása mind a testsúly megőrzésének érdekében, mind pedig a kísértés ellen hatékony lehet. A kávéfogyasztás mellőzése, az édességek, a nassolás kerülése csökkentheti a cigaretta utáni vágyat.
2. A tovább dohányzó barátaim hatására visszaszokom. A dohányzásról való leszokást sok esetben valóban nem könnyíti meg a baráti társaság, akik hajlamosak figyelmen kívül hagyni elhatározásunkat. Érdemes ezért őket is rábeszélnünk, hogy hagyjanak fel káros szenvedélyükkel, azonban ha ez mégsem sikerül, kérjük szakember segítségét! Dohányzásról leszoktató kezeléseken olyan csoportok tagjai lehetünk, akik ugyanazokkal a nehézségekkel bírkóznak meg, így könnyebb a tapasztalatok átbeszélése, egymás támogatása. 3. A dohányzás megnyugtat, ha leszokom, feszültebb leszek. Sokan így érzik, de valójában a nikotin a stimulánsok közé tartozik. Felgyorsítja a szervezet működési folyamatait és szaporábbá teszi szívverést. Szakszerű segítség mellett hozzájuthatunk azokhoz a gyógyszerekhez, táplálékkiegészítőkhöz, amelyek segítségével a leszokás okozta stressz és a dohányzás káros hatásai is csökkenthetőek.
Mit nyerhetünk? A füstmentes élet előnyeit már 5 perccel az utolsó elszívott szál után érezhetjük.
5 perc múlva:a szív oxigénnel való ellátottsága nő
20 perc múlva: a pulzusszám és a vérnyomás csökken, a végtagok hőmérséklete emelkedik.
24 óra múlva: a szívinfarktus veszélye csökken, a szervezet fizikai terhelhetősége nő.
48 óra múlva: az íz és a szagérzékelés jelentősen javul, a lehelet dohányfüstszaga megszűnik.
3 hónap múlva: az agyvérzés veszélye csökken, a köhögés csökken.
9 hónap múlva: egykori dohányzása már nem veszélyezteti születendő gyermekét. 1 év múlva: a szívinfarktus és a gyomorfekély veszélye a dohányosokéhoz képest a felére csökken.
5 év múlva: a műtéttel nem gyógyítható tüdőrák valószínűsége a felére csökken.
10 év múlva: a műtéttel nem gyógyítható tüdőrák és más daganatok valószínűsége ugyanaz, mint a nemdohányzók esetén.
15 év múlva: a szívinfarktus kockázata megegyezik a nemdohányzókéval.
Nincs több holnap A füstmentes élet megvalósítása elhatározás kérdése. Senkit sem lehet leszoktatni, ha nem akarja. Amint viszont meghoztuk a döntést, ne habozzunk letenni a cigarettát. Nem kell hozzá különösebb alkalom, tegyük meg ott és akkor, s azt is eltervezhetjük, mire költjük ezután a korábban dohányzásra fordított összeget…
Vágyakozás, sóvárgás az anyag után? Természetes reakció, főleg akkor, amikor abba akarod hagyni vagy csökkenteni szeretnéd a fogyasztásod mértékét. Ugyan maga az érzés nem kellemes, amíg tart, de nem is ártalmas rád nézve. Idővel csökken a sóvárgásod, miután eltelik pár hét a csökkentés és/vagy abbahagyás után. Azután is jelen lesz , de már nem lesz olyan gyakori, hosszú és erős, mint az első hetekben.
A sóvárgás azt az érzést kelti benned, hogy nem tudsz ellenállni a kísértésnek, hogy nem tudod leküzdeni ezt a vágyadat.
Íme néhány módszer, ami segíthet megbirkózni vele:
1. Adj időt magadnak 2. Tereld el a figyelmed 3. Beszélj valakivel 4. Gondolj pozitív dolgokra 5. Mondjál mantrát 6. Képzeld el, hogy éjszaka teljesül a kívánságod és másnap, mikor felébredsz, tovatűnt a sóvárgás
1. Adj időt magadnak A sóvárgás el fog tűnni. Amikor benne vagy, úgy érzed, hogy nagyon rossz és nehéz, de nem tart tovább, mint egy-másfél óra. Adj magadnak időt. Mondd magadnak, hogy vársz még 30 percet mielőtt mégis elkezdenéd használni a szert, mert úgy érzed, nem bírod tovább. Figyeld közben, hogy milyen érzések vannak benned. Azt is tudatosítsd magadban, hogy milyen érzések keletkeznek benned, miután elmúlt a sóvárgás.
2. Tereld el a figyelmed Próbáld meg elterelni a figyelmed. Menj és csinálj valami mást, amit szeretsz, élvezel vagy amitől megnyugszol. 3. Beszélgess valakivel Beszélj valakivel, aki a barátod vagy valakivel a családból, akiben megbízol. Mielőtt csökkented az adagot vagy abbahagyod, gondold végig, ki az a személy a közeledben, akiben megbízol , aki támogat. Ki, kik azok, akikre a nehéz, sóvárgó időszakokban számíthatsz. 4. Pozitív gondolatok Emlékeztesd magad, miért döntöttél amellett, hogy csökkented az adagot, illetve leállsz. Jusson eszedbe,hogy mi az előnye és hátránya számodra mindennek. 5. Mondjál mantrát Naponta kétszer felkeléskor és lefekvéskor, vagy amikor erősen elkap a sóvárgás, akár többször is ismételd el az általad megalkotott megerősítő mondatod. Például: Ma a józanságot választom és ettől jól érzem magam testileg és lelkileg. vagy A sóvárgásom azt mutatja, hogy tisztulok és ettől megerősödök a józanságomban. Ezért jól érzem magam.
6. Képzeld el, hogy éjszaka teljesül a kívánságod és másnap, mikor felébredsz, tovatűnt a sóvárgás! Milyennek képzeled el az életed józanul? Mit fogsz helyette csinálni? Milyen különbséget fogsz észlelni? Honnan fogják tudni mások, hogy jobb a helyzet? Ki fogja először észrevenni? Miben másban lesz még különbség?
A klinikai depresszió emberek százmillióinak életét nyomorítja meg világszerte. Körülbelül minden öt betegből egy nem reagál semmilyen kezelésre, és még azok között is, akik felépülnek, nagyarányú a visszaesés, és az állapotuk egyre rosszabb lesz, minden egymást követő epizóddal.
Az antidepresszánsok legelterjedtebb osztálya, a szelektív szerotonin visszavétel gátlók (SSRI-k), néhány embert képesek kiemelni a súlyos depresszióból, és ottmaradni is segít nekik, de nem működnek mindenkinél és a sok mellékhatás között szerepel a szorongás, a súlygyarapodás és a szexuális diszfunkció. Mióta az SSRI-k elérhetővé váltak az 1980-as években, nem jelentek meg új típusú gyógyszerek, így a hír, hogy esetleg egy hatékonyabb típusú antidepresszáns is létezik, amely biztonságos és jól tolerálható, szívfájdító. A csapda az, hogy birtokolni vagy árulni ezeket az anyagokat azzal a kockázattal jár, hogy komoly bírságot vagy börtönbüntetést kaphatunk.
Milyen tudományos bizonyíték győzné meg a kormányokat, hogy átminősíték a pszichedelikumokat, hogy azokat így terápiás célokra lehessen használni? Egyelőre hiányoznak a nagy, randomizált, kontrollált klinikai vizsgálatok embereken, de a kis tanulmányok erős elméleti alapot biztosítanak annak, hogy ezek a gyógyszerek az antidperesszánsok új osztályának minősülnek. Az hogy ez elégendő-e ahhoz, hogy átsorolják őket, már egy másik kérdés.
Az 1950-es és a 60-as években, mielőtt a tilalom hatályba lépett, a pszichiáterek kezdték felfedezni a pszichodelikumok hasznosságát a szorongás, a depresszió és a függőség kezelésében. Csak az utóbbi időben kezdődött újra ez a kutatás és ezek a kísérleti tanulmányok arra utalnak, hogy az olyan pszichedelikumok, mint a pszilocibin (a varázsgomba hatóanyaga) és az ayahuasca komoly antidepresszáns hatásokkal rendlekeznek. A legújabban, ami a The Lancet Psychiatry-ban [pdf] jelent meg májusban, 12 kezelés-rezisztens depressziós betegnek adtak két adag pszilocibint egy hét különbséggel. Egy héttel a kezelés után nyolc beteg teljesen mentes volt a depressziós tünetektől. Öt még három hónappal később is tünetmentes volt. A szer jól tolerálható, és nem voltak váratlan mellékhatások.
Februárban egy hasonló tanulmányt tettek közzé, amelyben 17 visszatérő depressziós beteg kapott egyetlen adagot az ayahuasca nevű hallucinogén főzetből. Közvetlenül előtte, és három héten át hetente kitöltöttek egy szabványos kérdőíveket, ami a depressziójuk súlyosságát mérte. A hallucinogén élmény alatt az agyukat foton emissziós tomográfiával (PET) szkennelték, amely megnövekedett véráramlást mutatott az agy azon régióiban, ami részt vesz a hangulat és az érzelmek szabályozásában. Jelentős javulást mutattak az átlagos depressziós pontszámokban, ami 80 perccel a dózis bevétele után kezdődött és legalább három hétig tartott. A hányás volt az egyetlen mellékhatás, amit a betegek mintegy fele tapasztalt nem sokkal a gyógyszer bevétele után.
A közös biokémiai tényező, ami a pszichedelikumok agyban kifejtett hatásának alapjául szolgál, az, hogy kötődnek az 5-HT 2A szerotonin receptorhoz. A molekulák, amik aktiválják ezt a receptort, arról ismertek, hogy serkentik egy BDNF (agyból származó neurotrofikus faktor) nevű ideg növekedési factor termelődését, és fokozzák a jelátvitel hatékonyságát az idegsejtek között. Az akut LSD agyi aktivitásra kifejtett hatását grafikusan demonstrálták egy fMRI tanulmányban, amit áprilisban tettek közzé. Ez megmutatta, hogy azoknak az agyi régióknak a hálózata, amelyek általában egymástól függetlenül működnek, funkcionálisan kapcsolatba léptek – beszélgetni kezdtek egymással – miközben egy másik hálózatban fellépő kapcsolatok, ami a szellemi-bolyongással és az öntudattal hozható összefüggésbe, az úgynevezett alapértelmezett-mód hálózat, lerobbant.
Egy hasonló tanulmány 2012-ben, ami olyan emberek agyát vizsgálta, akik pszilocibint vettek be, szintén feltárta az alapértelmezett mód hálózat fő csomópontjai közötti kommunikáció zavrát. Ez lehet a kulcs a pszichedelikus szerek antidepresszáns potenciáljához, mivel ez a hálózat hiperaktív az olyan emberekben, akik hajlamosak a depresszióra, és az a feltételezés, hogy ez a felelős a túl sok önreferáns gondolatért és tépelődésért, ami ezt az állapotot jellemzi.
A tartós pszichedelikum használat hosszú távú hatásai az agyra nagyrészt ismeretlenek, de egy tavaly megjelent kutatás szerkezeti változásokat talált azokban az emberekben, akik rendszeresen ayahuasca-t használnak. A tanulmány MRI-t használt 22 olyan ember agyának vizsgálatára, akik legalább 50-szer fogyasztották az előző két évben. Fordított korrelációt állapított meg a hátsó cinguláris kéreg vastagsága, ami az alapértelmezett mód hálózat kulcsfontosságú csomópontja, és az ayahuasca használat intenzitása és időtartama között. Más szóval, az agy ezen része vékonyabb a rendszeres használóknál. Ezzel szemben az elülső cinguláris kéreg, az a szomszédos agyi régió, ami a figyelem és az érzelmek szabályozásában vesz részt és amely elnyomja az alapértelmezett mód hálózat aktivitását, vastagabb volt.
Ez az, ahol a bizonyíték, miszerint a pszichedelikumok az antidepresszánsoka új osztályának minősülek elkezd igazán érdekes lenni, mert az alapértelmezett mód hálózat dominanciájának megtörése lehet az, ami alátámasztja a sikeres pszichoterápiát is, depresszió kezelésére. Ezek közé tartozik a kognitív viselkedésterápia (CBT) és az éberség-alapú kognitív terápia (MBCT), amelyeknek célja, hogy a betegek “központosítlanítják” a gondolkodásukat, kevésbé azonosítják magukat a gondolataikkal és az érzelmeikkel. Ez a pszichológiai szemléletváltás kapcsolatban van a drámai “ego felbomlásával”, ami egy pszichedelikus élmény során történik. Az alapértelmezett mód hálózat tevékenységének elnyomása lehet az, ami egyesíti a kettőt. Sőt a pszichedelikus szerek órák alatt képesek elérni azt, ami CBT-vel vagy tudatosság (mindfulness) gyakorlattal akár hónapokig is eltarthat. Egy tanulmány, amit tavaly novemberben tettek közzé szignifikáns javulást mutatott az emberek központosítlanító képességeiben és a mindfulness gyakorlatok más kulcsfontosságú céljaiban 24 órával ayahuasca fogyasztása után.
Nincs bizonyíték arra, hogy a pszichedelikus drogok addiktívak (sőt, ígéretesnek bizonyultak függőség kezelésében). David Nutt a londoni Imperial College pszichofarmakológia professzora és a brit kormány korábbi kábítószer-tanácsadója úgy véli, hogy itt az ideje, hogy a pszichedelikumokat behoztunk a spájzból. A londoni Royal Society eseményen tartott beszédében, ahol az LSD agyi-képalkotással készült eredményeit ünnepelték, azt mondta: “A pszichedelikumok, felelősségteljes haszmálat és kellő elővigyázatosság mellett, a pszichiátria számára az jelenthetnék, ami a mikroszkóp volt a biológia és az orvostudomány vagy a teleszkóp a csillagászat számára.” Ez egy merész állítás. De ha nagy, randomizált, kontrollált klinikai vizsgálatok során a pszilocibin és ayahuasca teljesítik a kezdeti antidepresszánsként mutatott ígéreteiket, lehet, hogy helyesnek bizonyul.
Hogyan lehet leszokni az alkoholról? Úgy tűnik, a gyógyszer, a beültetés csak tüneti kezelés, gyengeség, a vereség beismerése adja meg azt az erőt, ami a józannak maradáshoz kell. Bajzáth Sándor felépülő függő tapasztalatai.
Hogyan lehet leszokni az alkoholról? Megoldás-e ha mindent az orvosokra bízunk? Elég-e önmagában a beültetés? Többek között ezekről a kérdésekről ír új cikkében Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns, felépülő függő, szenvedélybeteg segítő.
Szerzőnk sok évig használt intravénásan kábítószereket, főleg ópiátokat (heroin, codein, morfium, methadon) valamint serkentőket (amfetamin, kokain) és nyugtatókat, altatókat, és sok-sok alkoholt. Tapasztalatairól, valamint az állam és drogozás viszonyáról a Repülök a gyógyszerrel – A kábítószerezés története a szocialista Magyarországon című könyvben írt bővebben. Körülbelül 15 kórházi elvonós leállási kísérlet és több rehabilitációs intézetben eltöltött 40 hónap után már több mint 14 éve él szer- és alkoholmentesen, felépülésben.
Az aktív drog- és alkohol használatom során mindig kívülről vártam a megoldást. Csodagyógyszerről álmodoztam, ami elmulasztja a fizikai elvonást és a lelki fájdalmat, amit a szerek betöltöttek. Mindegy ki, csak ne nekem kelljen valamit csinálni, csinálja meg valaki vagy más a dolgot helyettem. Nekem ez a metadon volt, de erről majd máskor.
Nemrég volt nálam egy kliens, aki, amikor szembesült a tényleg nem könnyű helyzetével, megijedt a rá váró nehézségektől, nem jött vissza, ám pár nap múlva telefonált, hogy megoldódott a problémája, beültetést végeztek rajta, most már minden rendben lesz. (A beültetés során disulfiram nevű vegyületet juttatnak a bőr alá, ami alkoholfogyasztás esetén kínzó rosszullétet okoz, ezzel tartva távol a fogyasztót az alkoholhasználattól- a szerk.) Én evvel, megismerve életét, szkeptikus vagyok.
Korábban több alkoholista kliensem, és más hozzátartozó is érdeklődött már, nem lehet-e az alkoholizmust, vagy más egyéb függőséget gyógyszeres kezeléssel vagy beültetéssel gyógyítani, véglegesen megoldani.
Véleményem szerint nem. Bizonyos esetekben a gyógyszer hasznos lehet az elvonási fázisban, ám utána szerintem nem javasolt, kivétel, ha kettős diagnózisú betegről van szó, ahol egyéb olyan pszichés problémák is jelen vannak, melyek kezeléséhez szükséges bizonyos gyógyszerek szedése.
A gyógyszer, a beültetés csak tüneti kezelés. A gyógyszerek esetében gyakran alakul ki keresztfüggőség, ekkor az illető ilyenkor csak szert vált, és esetlegesen a gyógyszerek - főként nyugtatók, hangulatjavítók - rabja lesz. A beültetés esetén az illető félelemből nem iszik, és ez tapasztalataim szerint hosszú távon nem szokott működni. Egyes alkoholisták arról számoltak be, hogy vágták a "centit”: „Számoltam vissza a napokat, hogy mikor telik le az egy év, és azonnal inni kezdtem”, vannak, akik meg se várják, ráisznak, vállalva a biztos rosszullétet. Miért gondolom, hogy ez csak tüneti kezelés?
Mert az absztinencia elérése, a nem ivás kevés, önmagában nem elegendő!
Az csak a legelső lépés, az alap, de ha itt megáll a fejlődés, nem lép meg az illető bizonyos dolgokat, idővel garantált a visszaesés.
A sóvárgást nem lehet gyógyszerrel elmulasztani. A felépülés munka! Olyan munka, amit nem lehet megspórolni! Csupán akaraterővel nem lehet hosszú távon józannak maradni, bár nyilvánvalóan nincsen felépülés, ha az illető azt nem akarja teljes szívvel. Merő megfelelésből nem működik.
A laikusok gyakran mondják, „csak akarni kell”! Ez nem így van. A függőség betegség. Csak akarattal nem lehet belőle kigyógyulni, bár a függőknek a közvélekedés ellenére volt/van akaraterejük. Én bármi áron meg tudtam szerezni a használathoz szükséges nem kevés pénzt, drogot, kellékeket. Tettem mindezt leleményesen, kitartóan. A szerért bármikor, bárhova elmentem, nem ismertem lehetetlent. A függőségben nincsen szünnap, így a felépülésben sem.
Minél tovább próbáltam kontrollálni a használatom, minél inkább próbáltam kézben tartani az irányítást, váltogatni a használt szereket, annál tovább használtam.
Így addig nem tudtam beismerni, hogy a szerek legyőztek. Nem volt könnyű beismerni a vereséget, de ez szükséges volt ahhoz, hogy abba tudjam hagyni a kényszeres szerhasználatot. A gyengeség, a vereség beismerése adja meg azt az erőt, ami a józannak maradáshoz kell.
El kellett fogadnom, hogy bár imádtam a drogozni, de a szerek erősebbek voltak, legyőztek, ők használtak engemet, nem én őket. Ebben az esetben a beismert gyengeségem az erősségem.
A sok év alatt kialakult negatív jellemhibákat, a múltból hozott fájdalmakat, a rengeteg bűntudatot, a játszmás, bűntudatkeltő kommunikációt, a nemet mondásra képtelenséget, a szülőkről való leválás hiányát, a destruktív párkapcsolaton való munkát, vagy az abból való kilépést, a kocsmai cimborák elengedését, a here életmódot, az asszertív viselkedés hiányának kezelését egyszerűen nem lehet megúszni, ha valaki tartósan józan akar maradni.
A család önmagában nem elég, nem tudja a függőt "megjavítani". Kellenek új, józan kapcsolatok, új célok, hobbi, sport, stb...
A beültetés a valódi okokkal nem foglalkozik, sok esetben elfedi a kliens tényleges problémáit, de egyeseknek hasznos lehet a felépülés kezdeti szakaszában, ha mellette egyéni és csoportos támogatás is megjelenik. Ha egyéni segítségre lenne szüksége, keressen.
Régóta közismert, hogy a dohányzás a szív- és érbetegségek egyik legveszélyesebb kockázati tényezője, de ennek a statisztikai adatnak az okát is megmagyarázza az a svájci vizsgálat, amely bebizonyította, hogy a dohányzás korán öregíti az érrendszert.
Az Európai Szívgyógyászok Társaságánakkongresszusán nagy figyelmet keltett Julia Dratva és munkatársainak előadása a dohányzó fiatalok elöregedett érrendszeréről, és egy német tanulmány, amely azt igazolta, hogy a dohányzás tiltása egy német nagyvárosban jelentősen csökkentette a szívinfarktus előfordulását. A svájci kutatók 9-20 éves fiatalok ereit tanulmányozták éveken keresztül. Valójában felnőtt svájciak tüdejét és szívét vizsgálták rendszeresen, de ebből a csoportból 356 svájci polgár gyermekeinek ereit is mérték ultrahangos műszerrel. Az ultrahang ideális technika, mert fájdalommentes, szabadon ismételhető és igen pontos eljárás. Ennek megfelelően a résztvevőket tizenéves koruktól kezdve több száz alkalommal vizsgálták, megmérve a nyaki főverőér egyes rétegeinek vastagságát. Ez fontos adat, mert a kor előrehaladásával az agyi szövetekhez vért szállító artéria mind vastagabb lesz, merevebbé válik, falának belső felszínén meszes lemezek rakódnak le.
A szakemberek kimutatták, hogy azok a fiatalok, akik hetenként akár csak egyszer rágyújtottak egy cigarettára, statisztikailag jelentős mértékben vastagabb, "öregebb" érrel éltek, mint a nem dohányzók. A munkacsoport vezetője hangsúlyozta: ennek az a jelentősége. hogy fiatal korban a dohányzás abbahagyása esetén az ér vastagodása megáll, sőt visszafejlődhet. Az eredmény megerősítette azt a német megfigyelést, amelyet Johannes Smucker ismertetett Brémából.
Bréma városában mintegy 800 000 ember lakik és a város vezetése már 2007-ben elrendelte a teljes dohányzási tilalmat az épületeken belül. Valamennyi gyógyintézetben már évtizedek óta gondosan vezették az infarktus esetek előfordulását. A dohányzás tiltása óta a szívroham esetek gyakorisága 16 százalékkal csökkent. Az is fontos, hogy a dohányzás megszűnése a nemdohányzó népességben még jelentősebben mérsékelte a dohányzás kedvezőtlen hatását. A szakértők az utóbbit azzal magyarázzák, hogy a passzív dohányzás csökkenése a dohányzók környezetében még jobban érvényesül, mint a dohányzók életvitelének változásában. Ez kiváltképp a gyermekekre vonatkozik. (Forrás: MTI)
A Harmonet tippjei a dohányzás elhagyására és az egészség helyreállítására:
1. Találj valamit, amivel a dohányzást helyettesíteni tudod: ez lehet rágózás, vagy bármilyen más apróság is. 2. Ha úgy érzed, a feszültséget oldod a cigarettázással, próbálj ki stresszoldó, relaxáló módszereket, mint amilyen például a meditáció vagy az autogén tréning. Hosszú távon segítenek elhagyni a káros szokásokat. 3. Négy elsőrangú, bevált trükka leszokáshoz >>> 4. Ha súlyos a függőség, keress egy szimpatikus terápiás csoportot, ahol támogatjátok egymást a leszokásban. 5. Kezdj el rendszeresen mozogni! A sport jótékony hatásai kezdetben ellensúlyozzák a dohányzás káros hatásait, majd pedig, ahogy fokozatosan átalakul a szervezeted, egyre kevésbé fogod kívánni a cigit, és nem akarod már tönkretenni a mozgás révén elért eredményeidet: az egészséges bőrt, a jobb közérzetet és hogy újra kapsz rendesen levegőt. 6. Menj el fülakupunktúrás kezelésre– ez nemcsak a feszültséget oldja és méregtelenít, de a sóvárgást is megszünteti! 7. Dohányozni jó – vallják sokan, és aki kipróbálta, meg tudja erősíteni, hogy valóban okoz valamilyen élvezetet a cigaretta elszívása. Ha ez tart vissza, érdemes összegyűjtened mindazt, miért jó NEM dohányozni– itt találsz néhány ötletet ahhoz, hogy egy addiktológiai tanácsadó hogyan szokott le a cigiről >>>
Párkapcsolati tanácsadóként leggyakrabban két területtel foglalkozom: függőségek és szerelmi háromszögek. Rám jellemző módon mindkettőt az addiktológia megközelítéséből kezelem. Talán furcsának hangzik, de valójában a két terület nagyon is összefügg.
Ha valaki valamiben nem tud mértékletes lenni, azaz nem kontroláltan tudatosan használja az adott szert, eszközt, vagy viselkedést az első körben a családban azon belül is a párkapcsolatban jelentkezik problémaként. Gyakran nem a függő jön el először segítséget kérni, hanem a párja, aki úgy érzi, hogy baj van a párkapcsolatával. Ezek nálam is, de leginkább a kapcsolaton belül panaszok formájában jelentkezik.
Érdemes most egy pillanatra megállni és egy cetlire összeírni, hogy az elmúlt egy hétben mire is panaszkodott a társad.
A panasz valójában egy jó barátunk, ami segít nekünk irányt adni ahhoz, hogy megtudjuk, mi hiányzik a párunknak a kapcsolatunkból (de akár a gyereknek is a szülőből). Éppen ezért érdemes meghallgatni társunkat, amikor elkezd panaszkodni. Türelemmel és figyelemmel kérdésekkel kezelni, mert valójában a panaszaival adja tudtunkra, hogy mire lenne szüksége.
Ha a panaszait folyamatos hisztinek, nyávogásnak, házsártosságnak és negatív hozzáállásnak éljük meg, akkor feszültséggel, haraggal, dühvel fordulunk a társunk felé, ami csak még jobban elmélyíti a már meglévő hiányt.
Azonban azoknak is érdemes elővenni egy cetlit, akik mostanában úgy érzik, hogy csak ömlik belőlük a sok panasz. Jegyezzétek fel, hogy konkrétan mi az amire panaszkodtok és írjátok mellé mi lenne az a konkrét lépés ami ezt megszüntetné. Ha ezzel megvagytok, akkor máris egy megoldással egybekötött beszélgetéssel tudtok a társaitok felé kezdeményezni, ami egy teljesen másik dimenzióban helyezi a problémátokat.
Példa: Úgy érzem, hogy az esti gyerek altatás mindig csak az én dolgom és már elegem van belőle. Fáradt vagyok és türelmetlen és ha azt látom, hogy a párom eközben a telefonját nyomogatja még idegesebb leszek. Ezért aztán vagy a gyerekkel vagy az urammal fogok kiabálni, vagy veszekedni. Egy pontban ordítva közlöm, hogy elegem van és elválok.
Mire is panaszkodom valójában?
Ha megvizsgálom önmagamban ezt a helyzetet akkor rájövök, hogy a legnagyobb problémám az, hogy estére teljesen elfáradok és nem tudok következetes és határozott lenni a fektetéssel. Ez valójában engem nagyon zavar és nagyon jól jönne, ha ezt a terhet meg tudnám osztani, ha kapnék segítséget a páromtól. De mégsem ezt mondom.
Azért, hogy képesek legyünk ezt kimondani érdemes végiggondolnunk, hogy mire is panaszkodunk, és mi lenne az igazi segítség. Ha éppen nekem nem megy ezt kifejezni, akkor jön a társunk, aki már tudja, hogy a panasz a barátja és nem lesz tőle ideges, frusztrált, nem veszi magára az én indulataimat, hanem nyugodtan megértően hozzám fordulva, megkérdezi, hogy valójában mi a panaszom és hogyan tudna nekem ebben segíteni. Hiszek abban, hogy a két félből valamelyik bele tud állni a helyzetbe, ha ezzel a tudatossággal rendelkeznek.
Szinte a panasszal együtt jelenik meg a sóvárgás is. A sóvárgás valójában egy intenzív vágy, vágyakozás valami felé. Sóvárgást nem csak a függők élnek meg, hanem minden egyes ember. Természetesen a sóvárgás tárgya mindig más. Leggyakoribb sóvárgásaink általában az étellel, itallal, dohányzással, közösségi médiával, internetezéssel, vásárlással stb. kapcsolatosak.
Sóvárgásunk kielégítése azért fontos számunkra, mert szeretettnek, elégedettnek, kényeztetettnek érezzük magunkat tőle, azonban a folyamatos sóvárgás kielégítésével elveszítjük a kontrollt az igazi belső vágyaink felett.
Éppen ezért a sóvárgásunkra érdemes figyelnünk, mert valójában a belső vágyainkhoz tud elvezetni minket. Igazából senki sem egy nagy adag somlóira vágyik, amikor képként megjelenik a sóvárgása, hanem valamilyen kielégítetlen érzelmét szeretné kielégíteni, ami a somlóiban tud tárgyiasulni. Vagyis, ha képesek vagyunk elviselni a sóvárgásunkat és nem azonnal kielégíteni el tudunk jutni ahhoz az érzésünkhöz, amivel valójában foglalkoznunk kell.
Ha az érzés megvan, akkor el tudjuk dönteni, hogy milyen tevékenységgel tudjuk hosszú távon a legjobban fenntartani azt az érzést. Egy biztos a ha a sóvárgásunkat elégítjük ki, nem mindig az adott érzésre adunk saját magunknak választ illetve nem hosszú távú kielégülést érünk el. Pont ezt bizonyítja, hogy a sóvárgásunk milyen intenzitással jön elő.
Például a dohányzásról azért nehéz leszokni, mert a nikotin iránti sóvárgásunk körülbelül 40-50 percenként jön elő. Amikor leszoktam a dohányzásról és jött a sóvárgás, akkor a következőket mondtam önmagamnak: valójában most miért is szeretnék rágyújtani? Milyen érzést akarok elnyomni magamban azzal, hogy cigihez nyúlok?
Amikor meglett az érzés, akkor azt mondtam magamnak, feszült vagyok és erősen sóvárgok a cigiért, ami régebben ezt a feszültségemet egy kis ideig csökkentette. Most másként teszek, beleállok az érzésembe és hagyom, hogy végigmenjen rajtam, mert el bírom viselni.
Volt amikor azt mondtam jól van jöjjön csak a cigaretta iránti sóvárgásom, mert az azt mutatja, hogy egy ideje már nem gyújtottam rá, tehát tudom ezt én magam irányítani. Most úgy döntök, hogy kezelem a sóvárgásom és nem engedek neki.
Onnan fogom tudni, hogy az adott tevékenység a legjobb formája az adott érzésem kielégítésnek, ha a sóvárgásom ritkábban fog jelentkezni, vagy teljesen eltűnik.
Természetesen ez nem egyszerű és sok kísérletezést igényel, de érdemes megküzdenünk sóvárgásunkkal türelemmel és megértéssel mert, egy belső harmóniát kapunk a végén és magabiztosságot, ami mindennél többet ér!
Ha a panaszainkkal és sóvárgásainkkal barátságot kötünk, szövetségre lépünk velük akkor valójában képesek vagyunk önmagunkat szeretni, ami a legfontosabb dolog, hogy harmóniában élhessünk magunkkal!
A Drogriporter filmje a pszichedelikus kutatások reneszánszáról - és az ugyanerről a témáról az Auróra Klubban tartott szeptemberi kerekasztal-beszélgetés felvétele.
Korunkat a pszichedelikus kutatás reneszánszaként emlegetik, hiszen a 60-as évek óta nem volt példa ilyen sok klinikai vizsgálatra, amelyek ezeknek a szereknek a gyógyászati és tudományos jelentőségét próbálják feltárni. A pszichedelikus szerek kutatását ugyanis a 60-as évek végén befagyasztották, amikor Amerikában megindult az ún. drogellenes háború és déminozálta a kémiai tudatmódosítást. Pedig ezek az anyagok rendkívül változatos és reményteli lehetőségeket hordoznak magukban, például az agy működésének megismerésében. Az olyan szerek, mint a varázsgomba vagy az LSD, leállítják az agy ún. nyugalmi hálózatát (default mode network), ezáltal az agyi képalkotó eljárások segítségével vizsgálhatóvá teszik az agyműködés egyébként nehezen modellezhető folyamatait. Ennek pedig terápiás jelentősége is van, hiszen a nyugalmi hálózat lekapcsolásával jelentősen megkönnyíthetik az olyan betegségek kezelését, mint a poszt-traumatikus stressz szindróma vagy akár a depresszió.
A Drogriporter stábja tavaly júniusban az amszterdami pszichedelikus kutatás interdiszciplináris konferenciáján járt (az ott elhangzott előadások videón itt!), ahol filmet készített ennek az izgalmas és dinamikusan fejlődő kutatási területnek a legújabb fejleményeiről. A filmet óriási érdeklődés mellett mutattuk be szeptemberben az Auróra Klubban, a vetítést követően pedig a téma fiatal magyarországi kutatóival tartottunk megbeszélést. Nézzétek meg a filmet és a beszélgetést!
„Az alkalmi marihuána-szívás is károsítja az agyat”, „Megsütött agyak”, „Ártalmatlan fű? Egy új kutatás agykárosodásra utal” – csak néhány példa a világsajtót bejáró szalagcímekből, amelyek egy új agykutatásról számolnak be, ami állítólag bizonyítja, hogy még az alkalmi fűszívás is károsítja az agyat. A Drogriporter elemzése négy érvet is felhoz amellett, hogy ez a kutatás valójában egyáltalán nem bizonyítja ezt.
A Harvard Egyetem kutatói a Journal of Neuroscience című szaklapban publikált vizsgálatuk során kiválasztottak 20 olyan fiatalt, akik soha nem szívtak füvet, és összehasonlították az agyukat 20 olyan fiataléval, akik 17 éves koruk előtt (átlagban 15 évesen) kezdtek el füvet szívni, méghozzá hetente átlagosan négy alkalommal. A kutatók 3 különféle agyszkennelési eljárással (MRI) vizsgálták az agyukat, és azt találták, hogy a fűszívó csoport agyának egyes részei (nucleus accumbens baloldala, amygdala jobboldala) más formájúak, és az agy nucleus accumbens részében a szürkeállomány sűrűsége nagyobb, mint a kontroll-csoport tagjainak agyában.
Vajon milyen következtetések vonhatók le ebből a kutatásból? Számos korlátja van annak, hogy a fentebb idézett sajtóhírekhez hasonló következtetéseket lehessen belőlük levonni.
1. Mintavételi korlátok
Mivel az MRI vizsgálatok nagyon drágák, ezért nagyon kevés számú emberen (esetünkben 40) lehetett elvégezni őket. Az ENSZ konzervatív becslései szerint csak az elmúlt évben több mint 180 millió ember szívott füvet a világon. Keveset tudunk arról, hogy a vizsgálatban részt vevő fiatalok honnan jönnek, milyen a családi hátterük, és mennyire reprezentálják a kannabisz-fogyasztók összességét. Az ilyen vizsgálatokat ezért kell megismételni, és a következtetéseket csak akkor lehet a kannabisz-fogyasztók összességére extrapolálni, ha megfelelő számú és módszertanú ismétlés során is szilárdan állnak.
2. ÉletKORlátok
A kutatásból levont következtetések legfeljebb azokra a fogyasztókra vonatkozhatnak, akik már kamaszként füveztek, méghozzá rendszeresen – a heti négy alkalommal való szívás egy 15 évesnél nem tekinthető alkalmi használatnak! Erre hívja fel a figyelmet Dr. John Gever, a Neurology c. szaklap szerkesztője is kitűnő cikkében. Az összes eddigi kutatás szerint a korai tinédzserkorban elkezdődő fűszívás pszichés ártalmai jóval meghaladják a felnőttkorban megkezdett fűszívás ártalmait. Még a legvadabb legalizátorok sem állítják, hogy a kamaszoknak jót tesz a marihuána-szívás, az eddigi legalizációs törvények is kizárólag a felnőtt fogyasztókra vonatkoznak. Sőt, a kannabisz legális szabályozásának egyik előnye az életkorhatár bevezetése!
3. Oksági korlátok
Az egyik jellegzetes következtetési hiba, amikor az érvelő feltételezi, hogy ha az egyik esemény a másik után következik be, akkor közöttük feltétlenül ok-okozati összefüggés van. Latinul ezt nevezik úgy, hogy post hoc, ergo propter hoc (utána, tehát miatta). Dr. Mitch Earleywine, a Marihuána: a tudomány álláspontja című magyarul is megjelent könyv tudós szerzője ezt a marihuánára alkalmazva a post pot, ergo propter pot (a fű után, tehát a fű miatt) hibaként emlegeti. Mind tudósok, mind a média nagyon gyakran beleesik ebbe a hibába. Earleywine szerint ez történt ez történt ezzel a kutatással is. Az MRI vizsgálatok eredményei korrelációt (együttjárást) mutatnak ugyan, de nem bizonyítják a kauzációt (ok-okozati kapcsolatot), tehát azt, hogy a változásokat a korábbi fűszívás okozza. Az is lehet, hogy a nagyobb accumbens-szel rendelkező emberek eleve hajlamosabbak a fűszívásra, írja Dr. Peter Jones, a Cambridge-i Egyetem pszichiátria professzora. Vagy valami más okozta a változásokat, és nem a fű. A fűszívó csoport tagjai például négyszer több alkoholt ittak a vizsgálat előtti 6 hónapban, mint a kontroll-csoport tagjai! Az alkoholfogyasztás neurokognitív funkciókra gyakorolt hatásait ismerve nincs kizárva, hogy az agy változásainak semmi közük a fűszíváshoz. De mondok mást is: a kaliforniai UCLA egyetem kutatói idén tették közzé eredményeiket, amelyek szerint a serdülőkorban dohányzó fiatalok agyának szerkezete eltér a nemdohányzók agyáétól. Mondhatjuk-e akkor azt, hogy a dohányzás szükségszerűen agykárosodást okoz?
4. Következtetési korlátok
Még ha sikerül is kimutatni, hogy az agy elváltozásai a kannabisz-fogyasztással függenek össze, ebből nem lehet levonni azt a következtetést, hogy ezek a változások szükségszerűen a fűszívók gondolkodási képességeinek romlását, érzelmi elsivárosodását vagy egyenesen elhülyülését eredményeznék. Ez a kutatás nem tudta kimutatni, hogy az említett agyváltozások károsították volna a fogyasztók viselkedését, kognitív funkcióit(emlékezet, tanulás, figyelem), márpedig csak ebben az esetben lehetne a kutatásból következtetni a kannabisz biztonságosságára – mutat rá Dr. Terrie Moffit, a King’s College Szociális Viselkedés és Fejlődés tanszékének professzora.
A tanulság? Nem kell mindent rögtön beszopni, amit a média szenzációs tudományos eredményként tálal.
">
Sőt, a meglévő források elosztása is akadozik, most például a szolgáltatók arról panaszkodnak, hogy a pályázatokat idén is késve írták ki, vagy a már megnyert pályázatok szerződésének aláírása, a pénzek kifizetése oly mértékben csúszik, hogy az a projekt megvalósítását veszélyezteti. Ennek valószínűleg sok köze van a kormányzati háttérintézmények átgondolatlan átszervezéséhez, megszüntetéséhez. A célzott prevencióra kiírt milliárdos pályázatot ideiglenesen felfüggesztették, mert a kiírásban hibát találtak. Az alacsonyküszöbű programok számára kiírt pályázatok (KAB) esetében egyes szolgáltatók kimaradtak, mert kórházak nem pályázhattak (pl. a gyulai drogambulancia), vagy mert a pályázati támogatást a helyi önkormányzat támogatásához kötötték (ami a józsefvárosi Alternatíva Alapítvány számára lehetetlenné tette a pályázást, hiszen Kocsis Máté csuklóból utasít el mindent, ami tűcsere).
Utolsó kommentek