screenshot_2020-03-18_at_7_58_23.png

A marginalizált csoportok különös veszélynek vannak kitéve. Nem szociális izolációra van szükségük, hanem a fizikai kontaktusok számának csökkentésére és társadalmi szolidaritásra. (Frissítés: a cikk megjelenése után megjelent az EMMI útmutatója, ami néhány kérdésre választ adott, de nem mindre.)

.

A járvány idején az emberek többnyire saját magukra és a közelebbi hozzátartozóikra összpontosítanak. Eközben kevesen fordítanak figyelmet azokra, akik a saját lakóközösségükben a legveszélyeztetettebbek: az idősekre, a hajléktalanokra és a különféle krónikus betegséggel küzdőkre. Hogy az idősek és a cukorbetegek miért különösen veszélyeztetettek, azt nagyjából mindenki tudja. Fertőzés esetén a legyengült immunrendszer nagy eséllyel eredményez súlyos légzőszervi komplikációkat. Sokan közülünk ezért felajánljuk a segítségünket a lakóközösségünkben élő idős és beteg embereknek a bevásárlásban.

Arra kevesebben gondolnak, hogy vajon egy olyan időszakban, amikor mindenkinek tanácsos otthon maradni, és az emberek felvásárolják az élelmiszert és gyógyszereket, vajon mi történik azokkal, akiknek nincs otthonunk, ahová visszavonuljanak, és nincs lehetőségük bespájzolni sem. És hogy azok az emberek, akik évek óta az utcán élnek, leromlott egészségi állapotban, gyakran alkohol- és egyéb drogfüggőséggel, vajon milyen nagy kockázatnak vannak kitéve. A túlzsúfolt szállókon, szociális ellátóhelyeken a fertőzés kockázata magas. Miközben gyakran még a kórházakban sem állnak rendelkezésre a megfelelő preventív eszközök (maszkok, fertőtlenítők, kesztyűk stb.), a nem kevesebb kockázatnak kitett szociális ellátásban dolgozók és klienseik védelmére alig gondol valaki.

A drogfüggőség nem válogat: gazdagokat és szegényeket egyaránt sújt. Azonban a vagyonosok sokkal erősebb szociális hálóval és lehetőségekkel rendelkeznek ahhoz, hogy megküzdjenek vele. A középosztályhoz tartozó függőket is érintheti rosszul a járvány, hiszen ha nem jutnak droghoz, akkor hirtelen kell megküzdeniük az elvonási tünetekkel, egy olyan időszakban, amikor alig férhetnek hozzá segítséghez. Fontos, hogy ne hagyjuk őket magukra, biztosítsuk számukra a támogatást. Bár a járvány idején indokolt bizonyos közösségi ellátások szüneteltetése vagy korlátozása, ugyanakkor ma már lehetőség van online támogató csoportok szervezésére, és a gyógyszerek felírása is történhet az Interneten keresztül. Szerencsére már számos ilyen kezdeményezést látunk a drogambulanciák részéről Magyarországon is.

Külön problémát jelent az ún. eltereltek - a büntetőeljárás alternatívájaként 6 hónapos megelőző, gyógyító vagy egyéb kezelésben résztvevők - sorsa. Őket a törvény arra kötelezi, hogy záros határidőn belül teljesítsék a 6 hónapos kezelést, és pártfogó felügyelőhöz is járjanak. A járvány idején az elterelés határidejét indokolt kiterjeszteni, ezenkívül lehetővé tenni, hogy azt online is lehessen folytatni (amit egyébként a szakma már régóta sürget). A pártfogó felügyőhöz járás kötelességét is fel kellene függeszteni a járvány idejére. Reméljük, ezt a lépést a döntéshozók hamarosan meglépik.

A drogfogyasztók kriminalizálása és üldözése még "békeidőben" is káros - járvány idején azonban kimondottan veszélyes. A rendőrségnek ezért önmérsékletet kell tanúsítania, hiszen ma minden egyes büntetőeljárás konkrétan életveszélyt jelent (a börtönök, fogdák különösen kockázatos környezetet jelentenek), és mint végső eszközt csak a valóban a társadalomra veszélyes bűncselekmények üldözésére kell tartogatni.


A gyakran feldolgozatlan traumákkal, pszichiátriai társbetegségekkel küzdő, mélyszegénységben élő drogfogyasztók ma a járvány által leginkább veszélyeztetett csoportok közé tartoznak. Ha őket magukra hagyjuk a bajban, akkor sajnos sokan fognak közülük meghalni. Pedig ők is embertársaink, szülők, gyermekek, fivérek és nővérek, akik közül sokan megfelelő támogatással rendbe tudnák tenni az életüket. Fontos, hogy a járvány idején is biztosítsuk számukra a megfelelő támogatást.

A helyettesítő gyógyszeres kezelésben részesülők esetében fontos, hogy a gyógyszereket előre megkapják akár hosszabb időre is (1 hónap), hogy minél kevesebbet kelljen tömegközlekedéssel utazgatniuk és várótermekben várakozniuk. Erre már vannak is példák.

A fecskendők megosztásával terjedő HIV és hepatitis C fertőzések a koronavírus járvány idején is éppen akkora fenyegetést jelentenek, mint máskor. A tűcsere programoknak nyitva kell maradniuk, a megfelelő megelőző intézkedések szigorú betartása mellett: kézfertőtlenítők, maszkok, kesztyűk, hőmérők használatával, a közösségi helyiségek (drop-in) bezárásával és egyszerre egy kliens beengedésével. A zárt helyiségeket rendszeresen kell tisztítani és szellőztetni. Bizonyos szolgáltatásokat (pl. ételosztás) akár a szabad ég alatt is lehet nyújtani, ezzel csökkentve a fertőzések kockázatát.

Nagy szükség lenne a szociális ellátásban dolgozók védelmére: maszkokra, kesztűkre, fertőtlenítőkre, szappanra és egyéb megelőző eszközökre van szükségük, és ezenkívül arra is, hogy a döntéshozók rendszeresen informálják őket a fejleményekről és bevonják őket.

Egy manapság egyre többet hangoztatott igazság szerint a drogfüggőség ellentéte nem pusztán a józanság, hanem a kötődés. Az egészséges és szenvedélyes kötődés embertársaink közösségéhez. Ennek hiányában az emberek dolgoktól válnak függővé és drogokkal alakítanak ki szenvedélyes viszonyt. A drogfüggők nagyon gyakran elmagányosodott, elszigetelt, a társadalomból kirekesztett emberek, akiknek az életéből hiányoznak a valódi, mély emberi kapcsolatok.

A járvány idején az egyik legeredményesebb eszköz éppen a társadalmi távolságtartás (szociális izoláció), tehát az emberi érintkezések leépítése, minimumra csökkentése. Ez számunkra, egészségben és jólétben élők számára is igen nehéz. A szociális izoláció fokozása azonban a már egyébként is izolált embertársaink számára nagyon veszélyes lehet. Meg kell találnunk azt a módot, hogy a fizikai kontaktusok és a fertőzés kockázatának csökkentésével párhuzamosan továbbra is kapcsolódási pontot nyújtsunk a drogfüggőséggel küzdőknek és egyéb hátrányos helyzetű csoportoknak. És védjük meg azokat, akik velük dolgoznak, mert ha ők lerobbannak, akkor esélyünk sem lesz mederben tartani a járványt. Miközben elzárkózunk az otthonainkban, ne feledkezzünk meg a társadalmi szolidaritásról sem!

Sárosi Péter

Néhány hasznos külföldi dokumentum angolul olvasó szakembereknek a járvány idejére:

Az American Society of Addiction Medicine forrásgyűjteménye a koronajárvány témájában

Treatment and recovery services and Covid-19 (Collective Voice)

Online recovery support group meetings (Unity Recovery & We Connect)

Pod Mapping for Mutual Aid (Bay Area Transformative Justice Collective)

Syringe Services and Harm Reduction Provider Operations During the COVID-19 Outbreak (Harm Reduction Coalition)

Safer Drug Use During the COVID-19 Outbreak (HRC)


Coronavirus and drug harm reduction (Transform)

An Open Letter to Drug Users on Covid (Arild Knutsen)
 

 

Forrás: Drogriporter 

https://drogriporter.blog.hu/2020/03/18/ne_hagyjuk_magukra_a_drogfuggoket_jarvany_idejen#more15532412 

 

Aki eddig a konditerem vagy a munka megszállottja volt, az most otthon könnyen a pohár után nyúl. A koronavírus-járvány miatti karantén akár tömeges alkoholizmushoz is vezethet, míg az idősebbek isznak, a fiatalok a drogokkal próbálnak megnyugodni. A segítő csoportok ugyan online elérhetőek, de akik egy éve sem tiszták, azok esetében nagy baj lehet a személyes kapcsolat hiányából.
„Nem rúg be nagyon, de minden­nap iszik pár doboz sört vagy egy üveg bort”, „néhány hetente napokra kiüti magát”, „…azért este kell egy pohár bor stresszoldásnak”, „nem csak lisztből táraztak be a fiatalok a bezártság idejére” – ilyen és ehhez hasonló válaszok érkeztek, mikor arról kérdeztem a környezetemben élő embereket, hogy a vírus miatti karantén óta milyenek az alkohol- vagy drogfogyasztási szokásaik, illetve szeretteiknek. A koronavírussal való küzdelem hónapjai után várha­tóan­ nem csak a gazdasági nehézségekkel kell majd megküzdenie a családoknak és a társadalomnak. A feszültség és tehetetlenség érzése miatt jelentősen megugorhat az alkohol- és drogfüggők száma is. „Azt, hogy valaki függő-e, nem csak az mutatja, hogy mennyit és milyen gyakran iszik vagy drogozik. Az a függő, aki nem képes jól érezni magát, megnyugodni a szer nélkül. Mindegy, hogy hetente vagy havonta egyszer használja, ha szükség van rá ahhoz, hogy elviselhetően érezze magát valaki, akkor addikcióról beszélünk” – mondja Petke Zsolt pszichiáter, a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktoló­giai­ Intézet főorvosa, aki nem csak szakemberként van tisztában a függőséggel, ő maga is függő, bár már több mint 1550 napja tiszta. Szerinte van, aki eddig abban élte ki a függőségét, hogy egész nap dolgozott vagy rendszeresen sportolt, ez tartotta egyben. Most azonban, hogy nem lehet bemenni dolgozni és bezártak az edzőtermek, más módszert keresnek ezek az emberek arra, hogyan kezeljék a bennük lévő feszültséget.  „Nagyon nehéz helyzetben vannak most az aktív függők, akiknek az alapproblémájuk a magány és az alacsony önértékelés, emiatt a rossz hírek sokkal inkább »megborítják« őket. A mostani, bizonytalansággal teli légkört még a könnyen alkalmazkodó, jól működő embereknek is nagyon nehéz elviselni, a függőket ez még jobban megterheli, a félelem, ami miatt a legtöbben a szer használata mellett döntenek. Még olyan ismerőseimről is tudok, akik egyébként nem vagy csak nagyon ritkán isznak, de most náluk is sokkal több fogy. Nem beszélve a felépülő függőkről, akik valamennyi ideje ugyan már nem használnak szert, de a különböző csoportterápiás (Anonim Alkoholisták, Anonim Drogfüggők) gyűlések azok, amelyek biztosítják számukra a közösségi érzést, a valahová tartozás biztonságát. Ezek viszont két héttel ezelőtt egyik napról a másikra, teljesen érthető okokból, megszűntek” – részletezi Petke Zsolt. 
.

Magukra hagyva

Vannak persze alternatívák, Skype-­on­ továbbra is egyben próbálják tartani ezeket a csoportokat, de az újonnan érkezőknek, akik kevesebb, mint egy éve tiszták, nehéz átállni ezekre a megoldásokra. A személyes kapcsolat ugyanis nagyon lényeges a felépülésben, ez kell ahhoz, hogy ne hatalmasodjon el a magány érzése. Az online térben való beszélgetés sokaknak azért is problémás, mert bizonyos esetekben oda az anonimitás, ami igen lényeges ezeknél a találkozóknál. Egyelőre nem tudni, hogy mennyi időre kell nélkülözniük a függőknek a személyes önsegítő csoportokat, de vélhetően nem hetekről, hanem hónapokról beszélünk. „A felépülő függőknek is óriási megpróbáltatás ez a világjárvány, azonban a még használóknál nagyon nagy baj lehet” – figyelmeztet a szakember. Azt javasolja: segíthet átvészelni a krízist, ha több időt tölthetnek olyan tevékenységgel, amire korábban valamiért nem volt lehetőség. Ha például egy fiatal szeretett Xbox-ozni, akkor most engedjük neki, hadd üljön akár egész nap a gép előtt, ne állítsuk le 1-2 óra után, mert akkor mást fog keresni, amivel levezetheti a feszültséget. A prioritás, hogy a szerhasználatból legyen kevesebb, akár annak árán is, hogy valaki 12 órát ül a játék előtt. 
.

Ne most kritizáljunk!

„Az aktív függők otthon többnyire nem érzik olyan jól magukat, a józan családtagokkal való összezártság pedig egy plusz stresszforrás, ami miatt még többet »kell inni«. Ha ugyanis erősebb a félelem, akkor több szer kell a megnyugváshoz is, ez egy alapvetés. A helyzeten a családtagok segíthetnek, a legfontosabb, hogy minél kevesebbet kritizálják a szerhasználót. Ha most kezdjük el átnevelni a papát 20-30 év piálás után, az a legrosszabb forgatókönyv. Lehetőség szerint az elfogadás irányába kellene menni, hogy minél kevesebb feszültséget okozzanak egymásnak az emberek egy ilyen összezárt állapotban” – mondja a pszichiáter. A fiatalok egy olyan szituációban, mint ez a mostani, az alkohol helyett gyakran inkább a „fűhöz” nyúlnak, a berúgás kevésbé „divatos”. „Véleményem szerint a fiatal felnőttek hozzávetőlegesen 10 százaléka rendszeresen használ kábítószert. Ha vége lesz a veszélyhelyzetnek, az addiktológiai kezelések várhatóan népszerűbbekké válnak majd, a terápiában úgy fogalmazunk, hogy »a változáshoz krízis kell«. Hát, az összejött, ha túl vagyunk rajta, sokaknak lesz szüksége segítségre. Már most látjuk, hogy ha kimaradnak a csoportterápiák, könnyebben alakul ki krízis, mikor visszaeshet egy függő és újra inni kezd vagy drogot fogyaszt” – tájékoztat Petke. „Egy alkoholista bármikor talál ürügyet arra, hogy alkoholt fogyasszon, ilyen szempontból nem nehezebb ez a mostani, vírus miatti szituá­ció. Olyan szempontból viszont igen, hogy a gyűlés látogatása komoly része a felépülési programnak” – meséli Iván, az Anonim Alkoholisták egyik szponzora, szintén függő. Ő már 2003. január 11. óta nem ivott, akkor egy délután alatt elfogyasztott négy doboz sört otthon, majd kocsmáról kocsmára járt, nem tudta abbahagyni. „Sehol nem időztem túl sokat, mert úgy gondoltam, az az alkoholista, aki egy kocsmában tölti az egész estét. Egyre kevesebb dologra emlékszem arról az éjszakáról, az akkori párommal botrányba keveredtünk, összehánytam mindent, és hideg volt, mert nyitva hagytam az ablakokat. Másnap reggel találkoztam valakivel, aki pár éve már nem ivott. Megítélhetett volna, de nem tette. Aznap délután felhívtam és megkérdeztem, hogy szerinte alkoholista vagyok-e. Azt válaszolta, ezt nekem kell tudni, de ha úgy érzem, menjek el egy gyűlésre. Végül 49 napig nem ittam egyedül, addig nem mentem gyűlésre. Nagyon nehéz volt, mert nem találtam az életben semmiféle értelmet vagy örömet, amiért érdemes lett volna küzdeni. Aztán a gyűlésen azt tapasztaltam, hogy olyan emberek ülnek velem szemben, akik megértenek, és nem ítélnek el” – mondja Iván. Kiemeli: nem azt kell célul tűzni, hogy a függő soha többet nem iszik, hanem azt, hogy az adott 24 órában nem. Ő ennek segítségével több mint 17 éve nem ivott, az egyéves „születésnapján” már szponzornak is felkérték, azóta támogat másokat, bármikor felhívhatják.  
.

Az egész családot kezelni kell

A szakemberek és a függőkkel foglalkozó intézetek, szervezetek, ahogy tudnak, igyekeznek segíteni. Szinte mindenhol megjelentek az online elérhetőségek, ahol a kliensek segítséget kérhetnek, akár terapeutákhoz, pszichológusokhoz is be lehet jelentkezni terápiára. „Látni kell, hogy a függőség nem egy nap alatt alakul ki és az egész családot érinti, a felelősség is közös. Ahol függő van, ott valószínűleg az egész családnak szüksége lehet a változásra. Erre különösen kell figyelni most, hogy össze vannak zárva” – hangsúlyozza Petke, akihez az elmúlt két hétben is többen fordultak. Egy 30 éves alkoholfüggő lány például azzal kereste meg: eddig is ivott, de a vírus miatt elveszítette a munkáját, ami miatt annyira kiborult, hogy egy héten át mindennap berúgott. A párja, akivel 5 éve éltek együtt, ezt már nem bírta tovább és kidobta otthonról. Ő ennek hatására látta be, most kell változtatni és több év után segítséget kért a pszichiátertől, hajlandó bárhová befeküdni vagy csoportba járni, amire most csak online van lehetősége. Ivántól megtudjuk: a fővárosban hetente körülbelül 20 gyűlésük van az Anonim Alkoholistáknak, míg országosan ezek száma a százat is eléri. Ezek most a www.anonimalkoholistak.hu oldalról érhetőek el. A gyűléseken részt vevők mind függők, akik magukon és egymáson szeretnének segíteni. A drogproblémákkal küzdők fordulhatnak a Narcotics Anonymous felé, és a hozzátartozók számára is léteznek csoportok, ilyen például az Al-Anon. „Gyakran előfordul, hogy családtagok keresik fel az AA-t, mert szeretnék tudni, miképpen tudnák meggyőzni szerettüket, hogy ne igyon. A gyűlések azonban azoknak vannak, akik tenni szeretnének valamit a saját felépülésük érdekében. Amíg valaki nem határozza el magát, addig mi nem tudunk mit csinálni” – mondja Iván. Az AA-gyűléseken gyakran elhangzó mondás, hogy „Ha úgy érzed, hogy elég józan vagy, költözz haza 3 napra a szüleidhez!”. Ez tökéletesen mutatja, milyen kihívások előtt állhatnak azok, akik most összezárva élnek a családtagjaikkal, akikkel korábban jóval kevesebbet találkoztak. „Az AA fennállása óta nem ez a mostani az első, sok embert érintő probléma, volt nekünk már egy II. világháborúnk is, azt is túlélte a közösség. Bízunk abban, hogy a jelenlegi krízist is túl fogjuk élni és megmaradunk józannak” – bizakodik Iván.

.

A területen óriási a látencia, a legtöbb alkoholista vagy nem ismeri be, hogy ilyen jellegű problémái vannak, vagy sosem kér segítséget a leszokáshoz. Így, hiába van az országban Petke Zsolt szerint 600 ezer körüli alkoholfüggő (más becslések szerint egy­millióan is lehetnek), nagyon kevés embert kezelnek valójában. A Központi Statisztikai Hivatal 2017-es adatai szerint a nyilvántartott alkoholisták száma mindössze 15 292, az érintettek harmada nő, kétharmada férfi. Ők azok, akik igényeltek valamiféle kezelést. Az Anonim Alkoholisták gyűléseire körülbelül 2000-en járnak. Persze ezen felül más csoportok, pszichiátriai segítség is elérhető, de így is nyilvánvaló, hogy az érintettek nagy része nem kéri ezeket a segítségeket. A függők 90 százaléka haláláig nem hagy fel az ivással. Csupán 10 százalék ismeri fel, hogy probléma lehet, de akkor is hosszú idő, mire lépnek, ha egyáltalán lépnek.

 

Minden életkorban megjelenhetnek a szenvedélybetegségek – hangzott el HVG Pszichológia Extra legutóbbi szalonestjén. A kerekasztal résztvevői egyebek mellett beszéltek a fordulópont és a rehabilitáció gyötrelmeiről, hogy mikor válnak a szokások személyiségrombolóvá, és hogy miért különösen veszélyes a kütyüfüggőség.

 

A vásznon animációs film kockái peregnek. Egy szerfüggő fiú fejében vagyunk, az ő életén és gondolatain keresztül ismerjük meg, miért lett a drogok rabja: hogyan hatott rá édesanyja alkohol- és gyógyszerfüggősége magzati korában, a szülei válása, apja szoborszerű ridegsége, az iskolai kiközösítés.

A rövid film egy speciális budapesti szabadulószoba kelléke, ahol a főszereplő fiú fejébe vannak bezárva a résztvevők, onnan kell kijutniuk. Ezzel nyitotta az estét a szoba ötletgazdája, Kapitány-Fövény Máté klinikai szakpszichológus, aki évtizede foglalkozik szenvedélybetegekkel.

Nem csak a húszéveseké

Bevezető előadásában mindenekelőtt összefoglalta, miféle addikciók alakulhatnak ki az emberekben az anyaméhtől egészen az időskorig. Ennek során azt hangsúlyozta a CEU előadótermét zsúfolásig megtöltő közönség előtt, hogy a tapasztalatok szerint majdnem minden függőség egy emberi kapcsolatot helyettesít, valamiféle hiányzó kötődést, amit az is bizonyít, hogy a szerelmesek és a szenvedélybetegek agyában nagyon hasonló folyamatok figyelhetők meg.

Kapitány-Fövény Máté
©

De kiemelte, hogy bár a legnagyobb veszély a serdülőkorban, az identitás kialakulása során leselkedik a fiatalokra, már a csecsemőkorban is sérülhet a kötődés olyan módon, ami későbbi addikcióhoz vezethet, illetve ebből a szempontból a felnőtt korban is lehetnek hajlamosító tényezők. Ilyenek lehetnek az unalom, a túlzott impulzivitás vagy az egyre gyakoribb figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD), ami a függőségek harmadának állhat a hátterében.

A szakember szerint komoly gond, hogy manapság sok szempontból a társadalmi kontextus is megágyaz a szenvedélybetegségek kialakulásának. Például a számítógépes játékok formájában is tetten érhető infantilizáció, vagy a közhelyként említhető elmagányosodás jelensége révén. De a fogyasztói lét, vagy az állandóan szorongató lemaradásélmény (FoMO) sem kedvez annak, hogy az emberek megfontoltabban éljenek, rendszeres önreflexiót tartsanak, helyükön értékeljék a világ dolgait.

A hajlam kijátszása

A beszélgetés során aztán Kapitány-Fövény Máté kitért arra is, hogy bár a függőségeknek nincsenek konkrét génjei (nem létezik például szerencsejáték-gén), de a hajlam igenis öröklődhet (a kutatások szerint 30-50 százalékban). A korai felismerés (egyáltalán az, hogy a családban szenvedélybetegség van), valamint a hajlam tudatosítása már önmagában nagyon komoly lépés az ismétlődés kivédése érdekében.

Szörnyi Krisztina, Kapitány-Fövény Máté, Rendi Mari és Kapitány Krisztián
©

A gyerekeket pedig az észszerűen szabályozott és szerető közeg védheti meg, illetve, ha a szülő megtanítja a várakozásra (késleltetett vágykielégítésre), és arra, hogy milyen fontos mindenki számára a közösség. Ez utóbbi jelentőségét a szakember különösen is kiemelte a kamaszokkal kapcsolatban, mivel „számukra ezt látom a legfontosabb kiútnak a veszélyforrások közül. Ha a szülővel nem is tudja megosztani, de mindenképpen legyen valaki, akinek elmondhatja a problémáját.”

A gödör alján

A beszélgetésbe bekapcsolódott Rendi Mari, a Magadért Drogmentességet Védő Alapítvány segítője, akinek családi példája kapcsán elhangzott: milyen kár, hogy sok szülő, merő jóindulatból, nem meri hagyni hibázni a gyerekét, pedig ez nagyon fontos lenne a személyiségfejlődéshez. Ha pedig már kialakul egy függőségi probléma, akkor jó, ha a szülők nemcsak a gyereket hurcolják szakemberhez, hanem a család közösen is szembenéz a gonddal, és együtt kérnek segítséget.

Kapitány-Fövény Máté
©

Az igazi döntést azonban végső soron az érintettnek kell meghoznia, amihez sokszor csak a „gödör” legalján lesz lelkiereje. Így történt ez az est harmadik vendégével, Kapitány Krisztiánnal is, aki jelenleg a kábítószerfüggő tinédzserek rehabilitálásával foglalkozó Életrekellők centrum munkatársa. Számára a fordulópont több mint tíz éven át tartó intenzív pszichostimuláns-használat után a 30. születésnapja táján jött el, amikor egy egész napot töltött anafilaxiás sokkban, görcsbe rándulva, fulladozva.

Ez a mélypont vezette el a pszichiátriára, ahol aztán közel fél évre volt szüksége, mire maga is elhitte, hogy képes lesz drog nélkül élni. De a szervezetének kitisztulása és az önbecsülésének lassú visszatérése mellett az is kellett a kilábaláshoz, hogy édesanyja teljesen felújítsa a lakását, nehogy az ismert közeg visszarántsa. „Ismertem olyan szenvedélybeteget, aki hónapokig tiszta volt a pszichiátrián, de amikor visszakerült ugyanoda, ahol korábban lőtte magát, ahogy meglátta a falat, amit mindig nézett drogozás közben, máris újra elbukott” – mesélte a környezet jelentőségéről Kapitány-Fövény Máté.

Szalonfüggőségek?

A beszélgetés során felmerült, hogy a kémiai klasszikus szerfüggőségek (alkohol, drog, gyógyszer) mellett egyre jelentősebb az úgynevezett viselkedési függők száma. Ez utóbbi csoportba a szerencsejátéktól, a pornón át olyan, társadalmilag elfogadottabb (vagy nem is észlelt) formák is beletartoznak, mint a munka-, a testedzés- vagy az okoseszköz-függőség.

©

Utóbbit a szakemberek különösen jelentősnek tartották, már csak azért is, mert – bár a következményei nem lehetnek olyan szélsőségesek, mint mondjuk egy keménydrog esetében, de – személyiségromboló hatása szintén nagyon erős, és mivel az életünket egyre jobban behálózzák, sokkal nehezebb az absztinencia.

Felépülés után

Az előadás címében feltett kérdésre – Függőség vagy rossz szokás? – Kapitány-Fövény Máté négy szempontot sorolt fel. Az addikciót az különbözteti meg egy rossz szokástól, hogy az érintett képtelen kontrollálni (például hetekre abbahagyni), már károsan érinti a társas kapcsolatait, az érdeklődést teljesen egyetlen dologra szűkíti le, és komoly motivációs hatássá válik (magyarán a hétköznapi gondokkal, stresszel, szorongással való megküzdés eszközévé válik). Éppen ezért a szakemberek kevésbé aggódnak, ha egy kamasz a közegének való megfelelésből iszik, mert abból még nem lesz feltétlenül függőség.

És hogy mi jön a felépülés után? Többnyire „több körben” zajlik a rehabilitáció, vagyis újabb és újabb visszaesések, kudarcok során át. A tünetmentességhez pedig az kell, hogy valamilyen „helyettesítő szenvedély” vegye át a korábbi addikció(k) helyét – hangzott el. Ezek az új örömforrások (ami lehet a sport, a munka vagy valamilyen hobbi), amikért lehet és érdemes dolgozni, új perspektívákat és teljes életet adhatnak.

Kapitány-Fövény Máté legújabb, Ezerarcú függőség című könyvéről itt talál infókat.

Hasonló cikkeket a HVG Extra Pszichológia magazinban olvashat. Keresse az újságosoknál vagy rendelje meg!

Nézze meg előfizetési ajánlatainkat, amelyekben HVG Könyvet kap a HVG Extra Pszichológia magazin mellé.

Forrás: hvg.hu

https://hvg.hu/pszichologiamagazin/20200130_Majdnem_minden_fuggoseg_emberi_kapcsolatot_potol#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2020_1_30

Egész nap csak a számítógép előtt ül, és semmilyen más tevékenység nem érdekli, csak a játék? Ez lehet már függőség is! Mikor gyanakodjunk, hogy nem egészséges, amit a gyerek csinál, és hogyan segíthetünk neki?

 

Az Ensz Egészségügyi Világszervezete, a WHO nemrég a pszichés problémák közé sorolta be a számítógépes játékokhoz kapcsolódó függőséget, mely minden korosztályt, gyerekeket, kamaszokat és felnőtteket egyaránt érinthet.

A gyerekek és a függőség

A hivatalos meghatározás szerint a játékfüggőségre az jellemző, hogy az érintett nem tud határt szabni a játéknak, mindig előtérbe helyezi a játékot más tevékenységekkel szemben, és akkor sem képes abbahagyni a játékot, ha az egyértelműen negatív hatással van az életére. A diagnózishoz az is szükséges, hogy a viselkedés legalább 12 hónapon keresztül jelen legyen, és a magánéleti, családi, szociális kapcsolatokra, az iskolai, illetve munkahelyi teljesítményre egyaránt hatással legyen. Fontos megkülönböztetni a számítógépes játékokhoz kapcsolódó függőséget a szerencsejáték-függőségtől, valamint az internet- és okoseszköz-függőségtől, a szakemberek szerint ezek külön kórképekhez tekinthetőek (ám lehet közöttük összefüggés és átfedés is).

Az interneten játszható játékok rendkívül népszerűvé váltak az elmúlt évtizedekben, és bár rengetegen játszanak többé-kevésbé rendszeresen, a becslések szerint csak az érintettek nagyjából 1 százalékánál válik ez kórossá. Ez azonban még mindig nagyon sok embert érinthet, ráadásul sok gyerek és kamasz is küzdhet ezzel a problémával.

Az American Psychiatric Association (APA) nevű szakmai szervezet szerint amikor játékfüggőségről beszélünk, mindenképpen figyelembe kell venni azt is, hogy a számítógépes játékfüggőség sok esetben egyéb pszichés problémákkal, szorongással, depresszióval, elmagányosodással is együtt jelentkezhet, és nagyon nehéz meghatározni, hogy külön problémákról vagy egy mélyebben gyökerező pszichés probléma tüneteiről van-e szó.

Vegyük észre időben a jeleket! Forrás: Shutterstock 
.

Jelek, amikből játékfüggőségre következtethetünk

Az APA kritériumrendszere szerint a következő kérdésekre adott válaszok segíthetnek a játékfüggőség diagnosztizálásában:

  • Mennyi időt tölt a számítógépes játékokon való gondolkozással, vagy azzal, hogy azt tervezgeti, mikor játszhat legközelebb?
  • Okoz-e nyugtalanságot, ingerlékenységet, hangulatingadozást, haragot vagy szomorúságot, ha nem tud játszani, ha csökkentenie kell a játékkal töltött időt, vagy ha abba kell hagynia a játékot?
  • Kialakul-e a játékkal szembeni tolerancia, vagyis egyre többet és többet kell játszani ahhoz, hogy ugyanazt a pozitív élményt átélje?
  • Érezte már azt, hogy kevesebb időt kellene játékkal töltenie, mégis képtelen megtenni az ehhez szükséges lépéseket?
  • Hatással van-e a játék más tevékenységekre? Érdekli-e bármi más szabadidős tevékenység a játékon kívül, vagy semmi mást nem tart elég érdekesnek és élvezetesnek? Lemondott-e más szabadidős tevékenységekről, hobbikról azért, hogy még több időt tölthessen a játékkal?
  • Folytatja-e a játéktevékenységet annak ellenére, hogy ennek negatív hatásai vannak az életére (kevesebbet alszik miatta, veszekszik a családjával, elkésik az iskolából vagy a munkahelyéről, adósságokat halmoz fel a játék miatt stb.)
  • Hazudott már a játékról, a játékkal töltött időről a családjának vagy a barátainak?
  • Tudja-e a családja, baráti köre, hogy mennyit játszik, vagy megpróbálja ezt titokban tartani?
  • Használta-e már a játékot arra, hogy ne kelljen szembenéznie egy problémával, konfliktussal vagy kellemetlen érzelemmel?
  • Kockáztatta-e már azt, hogy elveszít egy fontos kapcsolatot vagy egy jó lehetőséget a játék miatt?

Természetesen, a játékfüggőség diagnosztizálása és a megfelelő kezelési terv összeállítása pszichiáter, addiktológus szakember feladata! 

 

A játékfüggőség kezelése

A játékfüggőség terápiája összetett feladat, melyben a gyógyszeres kezelésnek, a pszichoterápiának és viselkedésterápiának, valamint a függőség hátterében meghúzódó okok feltárásának egyaránt szerepe lehet. Mivel új problémáról van szó, mindenképpen további kutatásokra van szükség ahhoz, hogy minél pontosabban meg tudják határozni a betegséget és azt is, hogy milyen terápia a leghatékonyabb a kezeléséhez.

A pánikbetegség kezelhető! Kattintson, és tudja meg mit tehet ellene!

Valódi függőségről van-e szó vagy sem, a szülők számára igen idegesítő és zavaró lehet, ha azt tapasztalják, hogy a gyermeküket szinte semmi más nem köti le (nem is beszélve azokról a negatív hatásokról, melyeket az ülő életmód és a képernyő előtt töltött idő okoz). Mit tehetünk? Az, hogy ráparancsolunk a gyerekre, hogy hagyja már abba, esetleg megalázzuk, megbüntetjük vagy kellemetlen helyzetbe hozzuk, valószínűleg nem fog működni. Ehelyett bátorítsuk arra, hogy mozogjon, sportoljon többet, esetleg mi magunk is mozogjunk vele, ez ugyanis az önbizalomra, a fizikai egészségre, a hangulatra is pozitív hatással van.

Ha arra kérjük a gyermeket, hogy hagyja abba a játékot, kínáljunk fel neki egy alternatív elfoglaltságot, ami kimozdíthatja a gép elől. Lehetőleg adjuk meg neki azt a lehetőséget, hogy befejezze a játékot, az adott kört, és elköszönjön a csapattársaitól.

Beszélgessünk a gyermekünkkel arról, mit élvez a legjobban a játékban, miért olyan fontos neki, hogy rendszeresen játsszon: a virtuális barátokkal való „találkozás”, vagy az, hogy újabb és újabb „titkokat” fejthet meg? A válaszok segíthetnek megtalálni azokat a problémás területeket az életében, amelyektől a játékba menekül.

Forrás: EgészségKalauz 

026 4O5A1439

A koronavírus-járvány közepette kevés szó esik arról, hogy mi lesz a hajléktalanellátással, pedig a túlzsúfolt tömegszállók ideális terepei lehetnek a vírus terjedésének, ugyanakkor a hajléktalan emberek között sok az idős és krónikus beteg. A szervezetek maguk próbálják kitalálni, hogyan védekezzenek a járvány terjedése ellen, a kormánytól alig kapnak útmutatást. A felkészülést nehezíti a hajléktalanellátás speciális helyzete, szállókat nem lehet csak úgy lezárni, mint a mozikat vagy a kórházakat. Az sem egyértelmű, hogyan lehet megvalósítani az elrendelt kijárási tilalmat.

 

A kormány bevezetett egy sor korlátozó intézkedést, hogy lassítsa, megelőzze a koronavírus terjedését. Bezártak a mozik, éttermek, lefújták a nyilvános rendezvényeket, sporteseményeket, így csökkentve a társas találkozások lehetőségét.

Arról még nem esett szó, hogy mi lesz a hajléktalanellátással. Ez azért érdekes kérdés, mert csak Budapesten több ezer embert látnak el a szolgáltatók. Másrészt a hajléktalanszállókon rengeteg ember zsúfolódik össze, nagy a fluktuáció, a higiénés körülmények nem a legjobbak, ami ideális terep lehet egy vírus terjedésének. Arról nem beszélve, hogy a hajléktalanok között eleve sok az idős, rossz egészségügyi állapotú ember. Tehát olyanok, akikre a koronavírus leginkább veszélyes lehet. 

A védekezés viszont nehezen megoldható ezekben az intézményekben. A kórházak és az idősotthonok látogatási tilalmat vezettek be, hasonló intézkedés egy szállón nehezen értelmezhető. A hajléktalanok számára a bejárás megtiltása pedig azzal járna, hogy ezeknek az embereknek nem lenne hol aludniuk, mosniuk, enniük. Akárcsak az orvosok, ápolók, a szociális munkások sem tudnak kitérni a kontaktus elől, esetükben a megfelelő védőfelszerelés még kevésbé megoldott, mint az egészségügyben. Nem feltétlenül azért, hogy ne fertőzzék meg őket a hajléktalanok, hanem hogy ne adják tovább a vírust ennek a jóval kitettebb csoportnak. 

Nehezen betartható a kijárási tilalom

Megnehezíti a felkészülést, hogy a hajléktalanellátás speciális terület, nehezen alkalmazhatók rá az általános járványügyi szabályok. Jól mutatják ezt az Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) intézkedései. Az NNK március 8-án látogatási tilalmat rendelt el a szociális intézményekben, így a hajléktalanszállókon is. Ezt március 17-én kijárási tilalommal egészítették ki: csak indokolt esetben (munkavégzés, egészségügyi vizsgálat) hagyhatják el az intézményt, az éjjeli menedékhelyeken a bejárás továbbra is engedélyezett. 

A rendelkezés felvet egy fontos gyakorlati problémát: az éjjeli menedékhelyek többségében nincs nappali ellátás (tisztálkodási és mosási lehetőség, étkezés) , márpedig ha a hajléktalanok nem hagyhatják el a szállót, akkor valamilyen formában szükségük lesz ezekre.

Nemcsak ellátás, de személyzet sincs napközben ezeken a helyeken. A kijárási tilalom elsősorban a 0-24 órás tartózkodást lehetővé tevő átmeneti szállásokra vonatkozik. Ezekre egyébként sem lehet csak úgy bemenni, feltételekhez (például orvosi igazolás, ellátási szerződés, előtakarékosság) kötött az ellátás, gyakori a várólista.

A határozat általánosan szól a szociális intézményekről, nem tér ki a nappali ellátást nyújtó nappali melegedőkre. Csupán annyit ír, hogy az éjjeli menedékhelyek kivételével minden szakosított intézményben felvételi zárlatot hirdetnek, azaz nem fogadhatnak új ügyfeleket. A nappali melegedőkre azért nem vonatkozhat ez a kitétel, mert azoknál nem történik konkrét felvétel. Az integrált intézményeknél, amelyek éjjeli menedékhelyként funkcionálnak és napközben is nyújtanak ellátást, pedig kivitelezhetetlen lesz a kijárási tilalom. 

Úgy tudjuk, az ellentmondások miatt a hajléktalanellátást végző szervezeteknek is gondot okozott a rendelet értelmezése.

Részben erre válaszul másnap az Emmi kiadott egy útmutatót, ami helyre tette az NNK határozatának hiányosságait. A minisztérium azt írja ebben, hogy a nappali melegedőknek nyitva kell tartaniuk, mivel az általuk nyújtott szolgáltatások elengedhetetlenek a hajléktalanok számára.

  • Javasolják, hogy belépéskor mérjék meg az emberek testhőmérsékletét. Ha lázas esettel találkoznak, értesíteniük kell a háziorvost. 
  • Egyszerre csak annyi embert engedjenek be, hogy köztük 1,5 méteres távolság tartható legyen, javasolják a bent töltött idő maximalizálását.
  • Kétóránként fertőtlenítést kell végezniük a különböző felületeken, például székeken, asztalokon. Arra is figyelniük kell, hogy a hajléktalanok ne csak kezet mossanak, hanem lehetőség szerint meg is fürödjenek.
  • Az útmutatóban az is szerepel, hogy a dolgozók lehetőleg viseljenek védőfelszerelést. 

Csütörtökön egy másik útmutatót is kiadott Kásler Miklós minisztériuma, amiben kimondta, hogy a kijárási tilalom az éjjeli menedékhelyek esetében nem értelmezhető. 

Az operatív törzs sajtótájékoztatóin eddig  egyszer került elő a hajléktalanellátás kérdése. Újságírói kérdésre Lakatos Tibor, az operatív törzs vezetője elmondta, azok a hajléktalan emberek, akik életvitelszerűen élnek az utcán, ezentúl is intézkedés alá lesznek vonva. Az általunk megkérdezett szakember szerint azonban a jelen helyzetben jobb, ha azok a hajléktalanok, akik valahol meg tudták oldani az izolált tartózkodást (például kunyhóban), inkább most nem mennek be szállóra.  

Magyarországon eddig 85 fertőzöttet regisztráltak, a járványnak három halálos áldozata van, heten felgyógyultak a betegségből. Müller Cecília országos tisztifőorvos szerint a következő napokban több százra emelkedhet a koronavírusos esetek száma.

Maguk próbálják kitalálni, mit kell tenni járvány alatt

Aknai Zoltán, a Menhely Alapítvány igazgatója elmondta, eddig alig kaptak konkrét iránymutatást a Nemzeti Népegészségügyi Központtól, a hajléktalanellátásban működő szervezetek maguk dolgoztak ki protokollokat a járványhelyzetre. Létrehoztak egy felületet, ahol a fővárosi szolgáltatók meg tudják osztani egymással ezeket az intézkedéseket.  A Menhely éjjeli menedékhelyet és nappali melegedőket működtet a fővárosban. Az éjjeli menedékhely lakóit megkérték, hogy lehetőleg ne járkáljanak ki nagyon a szállóról. Van egy elkülönített helyiségük, ahol el tudják helyezni a fertőzésgyanús eseteket.

Azt hiszem, már abban a szakaszban vagyunk, hogy ilyen esetben a szálló karanténba helyezése is kilátásba kerül.

A nappali melegedőkön egy nap 100-200 ember is megfordulhat, nehéz kivédeni a kontaktust a hajléktalan emberek és a személyzet között, elég csak az ételosztásra gondolni. Saját melegedőikben próbálják kontrollálni az ott tartózkodók létszámát, limitálták, hogy egyszerre hány embert engednek be, kézmosás nélkül senki sem mehet be, mondta Aknai. Vagyis már a kiadott útmutató előtt bevezették azokat az intézkedéseket, amiket az Emmi javasolt. Az eddigi tapasztalatok alapkán mind a dolgozók, mind a rászoruló emberek fegyelmezetten viselik a szigorúbb szabályokat, tette hozzá. Elképzelhetőnek tartja, hogy lesz olyan szolgáltató, amelyik óvatosságból inkább bezárja majd a nappali intézményét. Úgy tudjuk, erre volt is már példa. 

Szappannal jól állnak, kézfertőtlenítőből viszont hiány van és szájmaszkot sem tudtak már beszerezni, mivel „aranyáron adják a kereskedők”. A szállók mellett utcai szolgálatot is működtet az alapítvány, igyekeznek ott is minimalizálni a kontaktust, ezért elsősorban az állandó ügyfeleikhez járnak ki. Szintén probléma, hogy egy erősen munkaerőhiányos területről beszélünk, komoly következményei lehetnek, ha karantén vagy fertőzöttség miatt még kevesebb szociális munkás lesz bevethető, mondta Aknai Zoltán. 

Lehetetlen lesz megállítani a vírust, ha bekerül a szállóra

A Menedékház Alapítvány összesen 148 hajléktalant lát el, átlagéletkoruk meghaladja a 60 évet , szemléltette a helyzetet Osvald Ferenc intézményvezető. Az alapítvány 68 férőhelyen lábadozót és védett részleget is működtet, ezeken kizárólag idős, krónikus betegeket (rákbetegek, szív-és érrendszeri megbetegedésben szenvedők, pszichiátriai problémákkal küzdők, szenvedélybetegek) látnak el. A leginkább veszélyben lévőket egy közös épületbe helyezték át a járvány miatt, ahol már az NNK határozata előtt kijárási tilalmat vezettek be. A helyzetre való tekintettel speciális szabályok léptek életbe, engedélyezték az alkoholfogyasztást az intézmény területén belül, hogy az alkoholbetegeknek ne legyenek elvonási tüneteik. 

Elővigyázatosságból a műszakok alatt, illetve a gyógyszer- és ételosztások során a szociális munkások szájmaszkot és gumikesztyűt viselnek. Minden bejárathoz kézfertőtlenítőket helyeztek ki, használatuk kötelező. 120 darab egyszerű sebészi szájmaszkjuk van, úgy számolnak, kis spórolással 1-1,5 hónapra lesz elég ez a mennyiség. Az igazán hatékony, de drágább FFP3 típusú maszkból viszont egy sincs nekik. Aki influenzaszerű tüneteket produkál, azt inkább megkérik, hogy ne menjen be dolgozni. Naponta többször alaposan fertőtlenítik a szállót, a készleteik azonban végesek, a boltokban alig kapni már megfelelő fertőtlenítőszereket.

Egy másik épületben működik a 60 férőhelyes éjjeli menedékhely és a 20 fős rehabilitációs részleg. Mindkettőnél látogatási tilalom van érvényben, az ételszállítás is úgy történik, hogy az épületen kívül veszik át a szállítmányt. A lakókat megkérték, hogy csak azok hagyják el a szállót, akik dolgozni mennek. Osvald Ferenc szerint beláthatatlan következményekkel járhat, ha a vírus egyszer bekerül az intézménybe, ezért hozták meg ezeket az intézkedéseket. 

Az épületen belül kialakítottak egy nyolcfős elkülönítőt a fertőzésgyanús esetek számára. Ott kezelnék a betegeket, ameddig meg nem történik az elszállításuk. Erre akkor lehet szükség, ha olyan méreteket ölt a járvány, amikor a kórházak már csak az akut esetek befogadására lesznek képesek. 

Nem kaptunk még felszerelést, vagy útmutatást arra nézve a hatóságoktól, hogy mi lesz abban az esetben, ha a járvány terjedésének csoportos fázisában az egész szállót karantén alá kell vonni, vagy a dolgozóink nagy része megbetegszik. Jelenleg a sorstárssegítő lakóinkat tanítjuk be az alapvető feladatok ellátására, hogy minimális szakszemélyzet jelenléte mellett önállóan is képesek legyenek üzemeltetni az alapvető szolgáltatásokat. Nagyon fontos lenne a párbeszéd a Járványügy, az operatív törzs és a hajléktalanokat ellátó szervezetek között, ha másért nem, legalább a megfelelő mennyiségű és minőségű felszerelésekkel történő ellátás érdekében.

Az otthoni elkülönítés nem működik

A Baptista Szeretetszolgálat Budapest több pontján tart fenn hajléktalanellátással foglalkozó intézményt. A járványveszély miatt minimálisra csökkentették a szállókon dolgozók létszámát, mindennap más van beosztva. A nem létfontosságú szolgáltatások felfüggesztették, az utcai gondozószolgálatuk heti öt alkalom helyett csak kétszer járja végig az ellátási területet. Gumikesztyűkkel és szájmaszkokkal, abból is a jobb, FFP2-es típusúval rendelkeznek, májusig tarthat ki a készletük, ha nem fordul rosszabbra a helyzet. „Ugyanakkor egy esetleges karantén kezeléséhez sem mennyiségében, sem minőségében nem elegendőek ezek az anyagok, eszközök” – írták válaszukban.

A napokban fogják kidolgozni annak protokollját, hogy mi a teendő, ha valamelyik intézményükben fertőzésgyanúval találkoznak. Nem tartják elképzelhetetlennek, hogy ez esetben az egész intézmény karanténba kerül.

A lebonyolítás, valamint a karantén fenntartása 150 lakóval még hatósági eszközökkel is alig fenntartható, a szociális munka eszközeivel pedig aligha.

Az Oltalom Karitatív Egyesület a nyolcadik kerületi Dankó utcában működtet egy nagyobb intézményt, amihez kórház is tartozik. Ezt most lezárták, a meghirdetett ingyenes ultrahang vizsgálatokat felfüggesztették. A 130 férőhelyes Fűtött utcának nevezett szállón kötelező jelleggel kézmosási és távolságtartási protokollt vezettek be a dolgozók és a hajléktalanok számára. Mindenkinek, aki belép a szállóra, megmérik a lázát, a szálló területén plusz kézfertőtlenítő szert helyeztek ki. A bejárást annyiban korlátozták, hogy csak 15 perceként nyitják ki a szálló kapuját. A fertőzésveszély csökkentése érdekében szájmaszkkal (többségében sebészi maszkokkal), gumikesztyűvel látták el a szociális munkásokat, a készleteik azonban erősen fogyóban, írták megkeresésünkre. 

Izolálni fogják, akinél fertőzés gyanúja merül fel, és azonnal értesítik az illetékes egészségügyi centrumot. Mivel a hajléktalan emberek esetében az otthoni elkülönítés kivitelezhetetlen, ezért központi megoldást sürgetnek ennek rendezésére, a Fővárosnak már felajánlották szakmai segítségüket. 

Hogy enyhítsék a szállók zsúfoltságát és védjék a leginkább veszélyeztetett hajléktalanokat, a Fővárosi Önkormányzat azon dolgozik, hogy a tulajdonában lévő lakásokban és egyéb ingatlanokban helyezhessék az érintetteket. Ehhez folyamatosan egyeztetnek a főváros saját intézményrendszerének (Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei) és a nagyobb budapesti hajléktalanellátó szervezetek képviselőivel.

A központi kormányzat és a Fővárosi Önkormányzat közötti együttműködés szempontjából fontos előrelépésnek tartjuk, és ezúton is köszönjük, hogy a mai nappal a Nemzeti Népegészségügyi Központ és az Emberi Erőforrások Minisztériuma részéről is kijelölésre kerültek azok a kapcsolattartók, akikkel a továbbiakban a Fővárosi Önkormányzat egyeztethet a koronavírus-járvány elleni védekezés hajléktalanellátásban jelentkező részletes feladatairól és eszközigényéről

– írta a főváros megkeresésünkre. 

Borítókép: Hajléktalanok azaz otthontalanokat segítő Menhely Alapítvány Vajdahunyad utcai nappali melegedője és éjjeli menedékhelye előtt. Fotó: Ajpek Orsi / Index

Szerző: Mizsur András

Forrás: index.hu

https://index.hu/belfold/2020/03/20/hajlektalanellatas_koronavirus_bmszki_menhely_oltalom_karitativ_egyesulet_menedek/

Hajléktalan és idős embertársaink a mindennapokban is a társadalom különösen sérülékeny csoportjait képezik: de olyan váratlan helyzetekben, mint amilyet most a koronavírus miatt élünk át, fokozottan figyelnünk kell rájuk.

Arról, hogy mit tehetnek ebben az esetben az önkormányzatok, illetve a főváros, Kanász-Nagy Mátéval, az LMP politikusával, Újpest népjóléti ügyekért felelős alpolgármesterével és Szili-Darók Ildikóval, Józsefváros szociális és egészségügyért felelős alpolgármesterével beszélgettünk. A fővárosi intézkedésekről a Főpolgármesteri Hivatal adott tájékoztatást.

Főváros

A Hivatal tájékoztatása szerint a magas átlagéletkor, a rossz egészségügyi állapot és az intézményi zsúfoltság miatt a koronavírus-járvány kiemelkedően veszélyes a hajléktalan emberekre.

Az ők, valamint a velük dolgozók védelmét egyaránt szolgáló higiéniai intézkedések szigorú betartása mellett a legfontosabb feladat a zsúfoltság enyhítése, illetve az idős koruk vagy krónikus betegségük miatt leginkább veszélyeztetett hajléktalanok védelme.

Ennek érdekében igénybe szeretnék venni a főváros önkormányzati lakásait és egyéb ingatlanjait, valamint folyamatos egyeztetésben állnak a Budapesten működő hajléktalanellátó szervezetek képviselőivel és a BMSZKI-vel (Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei).

A kormány és a főváros együttműködésében fontos lépésnek bizonyul, hogy emellett a Nemzeti Népegészségügyi Központ és az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint a Fővárosi Önkormányzat részéről is kijelöltek kapcsolattartókat, akik az eszközigényről, valamint a hajléktalanellátás védelméről egyeztetnek.

Kiemelkedően fontosnak tartjuk, hogy a járványügyi válságkezelés általános feladatai mellett kellő figyelmet fordítsunk a legkiszolgáltatottabb budapestiek védelmére is, és azt reméljük, hogy ebben a központi kormányzat támogatására is számíthatunk

-írják.

Józsefváros önkormányzata

A főváros nyolcadik kerületében egy mamutszervezet, a Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti központ lát el minden szociális jellegű ügyet. Az idősgondozás is idetartozik tehát, amely három részre bomlik: átmeneti, befekvő ellátás, házi szociális gondozás és idősklubok, ahová az adományok érkeznek, illetve itt van az önkéntesek bázisa is.

A klubok vezetői mindennap felhívják telefonon a hozzájuk tartozó idős embereket, hogy minden rendben van-e velük, emellett nyomatékosan kérik őket, hogy ha nem muszáj, ne hagyják el otthonukat. Az önkormányzat mostanra egy egész kerületet lefedő gondoskodási hálózatot hozott létre, tíz körzettel, ezek is a klubok alá tartoznak.

A házi szociális gondozókra ebben a helyzetben egyre nagyobb terhek járulnak, hiszen ők azok, akik a bevásárlást intézik, a gyógyszert váltják ki: de mivel sok emberrel kell érintkezniük, veszélyeztetettek.

Ezért a nyolcadik kerületi önkormányzat másodvonalban megpróbálja bevetni azokat a friss munkanélkülieket, akik egyébként szociális területen végeztek: képzéseket tartanak nekik, illetve a kijáró kollégák magukkal viszik őket.

Harmadvonalban az önkéntesek vannak, őket Google-formmal szólítják meg, ahol nyilatkozniuk kell a képzettségükről és arról, milyen munkát vállalnának szívesen; őket a későbbiekben lehetőség szerint bevásárlásnál és szállításnál próbálják hasznosítani, de megeshet, hogy a jövőben ágyközeli munkában is részt kell majd venniük.

Az önkormányzat emellett egy ún. zöld számot üzemeltet, amelyet igyekeznek minden kerületi házban kiplakátolni, és amelyet bárki hívhat: napközben a hivatali munkatársak, utána pedig munkavédelmi kollégák fogadják a hívásokat, a megfelelő osztályra irányítva a hívót.

Nagy kihívás most, hogy rengeteg hirtelen munkanélkülivé vált, elszegényedéstől fenyegetett család bukkant fel a rendszerben. Gyakorlatilag mindent önkormányzati szinten kell megoldani, az egyre dráguló maszkok és fertőtlenítőszerek beszerzését is, ami miatt más szektorokból kell elvonni a pénzt.

A hivatal „egyablakos” üzemmódban fut, a legszükségesebbeket intézik csak, például a segélyezést, halálozást, születést. A beérkező iratokat dobozolják, és csak kilenc nap múlva veszik elő, sürgős esetekben zacskóban tartják őket, azon keresztül dolgoznak.

A kerületnek van vészterve, amelyet még Szili-Darók Ildikó írt régen, az leporolták, aktualizálták: már két hete aszerint működnek. Létrehoztak egy helyi operatív tanácsot, amely (most már online) napi kétszer, tizenöt percet ülésezik, hogy alkalmazkodni tudjanak a folyamatosan változó helyzethez.

Megpróbálnak mindig két lépéssel előre gondolkodni: már ott tartanak, hogy mi lesz, ha bevezetik a kijárási tilalmat, hogyan látják majd így el a kerületek időseit: ám ennek kitalálása nem könnyű feladat, hiszen sosem voltak még ilyen helyzetben.

Újpest önkormányzata

A negyedik kerület önkormányzatának dolgozói is olyan helyzetet élnek meg, amelyben mindennap változással szembesülnek: egyre nagyobbak az egészségügyi kockázatok és kormányzati szintről folyamatosan alakítanak a szabályozási környezeten is.

Az alpolgármester szerint a legfontosabb és legnagyobb kihívást jelentő feladat az általuk fenntartott intézményekbe tisztító- és fertőtlenítőszereket, védőfelszereléseket juttatni az orvosoknak és a szociális ellátórendszerbe.

Az ügyintézéseknél próbálják minimalizálni az ember és ember közötti személyes kontaktot: persze vannak olyan rendkívüli esetek, amikor ez kikerülhetetlen. Ilyen esetekre hoztak létre például két ügyeletes óvodát (hiszen a bölcsődék mellett itt is rendkívüli szünetet rendeltek el), alkalmaznak szociális munkásokat, és ezért vannak ügyeletes orvosok is.

Bár az orvosok így is csak 65 éves kor alatt találkozhatnak pácienseikkel, sokszor csak telefonos konzultációval, e-receptet írva; azokat az eseteket láthatják csak el, amelyekben életveszély vagy tartós egészségkárosodás esélye áll fenn. Így történt, hogy mivel a kerületet ellátó tizennégy fogorvos közül tíz veszélyeztetett korú, kénytelenek négyen ellátni egész Újpestet.

Az idősgondozást az önkormányzatoknál kormányrendelet írja elő (ha az adott hetven év feletti vállalja, hogy nem megy utcára, és erről tájékoztatja is az önkormányzatot), viszont az az önkormányzat dolgozói számára is homályos, ez mit is takar valójában: csak gyógyszerek kiváltását, tisztálkodási szerek biztosítását, ételcsomagok szállítását, vagy ennél többet is?

Kanász-Nagy szerint ráadásul az ellátási igény egyre csak nő, míg az ő kapacitásaik végesek, külső, kormányzati segítségre nem igazán számíthatnak. A vésztervet illetően azt tudja elképzelni, hogy minél több telefonos helyettesítéssel oldják meg a szituációkat, vészhelyzetben pedig szűkített körülmények között, személyesen, ugyanis

„A közszolgáltatást biztosítani kell, a közfeladatokat el kell látni – még ha minimalizált működéssel is.”

.

Kormányzati útmutató

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma emellett a szociális alapszolgáltatást nyújtó szervekhez nemrégiben egy útmutatót juttatott el, a következőket kell kötelezően betartaniuk:

  • folyamatosan tájékozódniuk kell a megelőzéshez kapcsolatos információkról a koronavirus.gov.hu oldalon,
  • nyomon kell követniük az Operatív Törzs bejelentéseit,
  • a hozott intézkedésekről az ellátottakat és a dolgozókat minden esetben informálniuk kell,
  • a felmerülő kérdéseikre választ adni,
  • és minden információt kötelesek átadni, attól függetlenül, mit tehetnek az ellátottak és a dolgozók maguk és környezetük védelme érdekében.

 

Szerző: Blaskó Zsófia

Forrás: mérce.hu

https://merce.hu/2020/03/19/hajlektalanellatas-es-idosgondozas-a-koronavirus-idejen/

A nagyszülők fontos részei a családnak, de olykor jobb kívül tartani őket.

 

Nem feltétlenül jut mindenkinek jóságos nagypapa és aranyos nagymama, és ha kiderül valamelyik nagyszülőről, hogy mérgező ember, vagy nincs jó hatással az unokákra, akkor bizony az a felelősségteljes szülői döntés, hogy inkább eltávolítjuk a problémás nagyit a gyerek közeléből. Nyilván senki sem tesz ilyet örömmel, nem boldogság egy szülőnek sem, ha a saját vagy a társa anyját, apját ki kell tiltani az unoka életéből, de van, amikor ez az egyetlen megoldás a gyerek egészséges lelki fejlődése érdekében.

Olyan szülők írták le őszintén a történetüket, akik rákényszerültek, hogy megszakítsák a kapcsolatot a nagyszülőkkel.

Az anyám rossz hatással van a gyerekeimre

„Egyértelmű volt a döntésem: az anyám alkoholista, a gyerekkorom nagy részét elrontotta azzal, hogy megbízhatatlan, kiszámíthatatlan és egy szeretni képtelen ember, nem akartam ezt az élményt a gyerekeimnek. Párszor azért találkozhatott az unokáival, de aztán világos lett, hogy nem változott semmit, ezért megszakítottunk vele minden kapcsolatot, amíg le nem szokik az alkoholról.” – Michael

Azt várták, dobjunk el a kedvükért mindent

„Nálunk a nagyszülők úgy viselkedtek, mintha minimum a királyi családból származnának. Minden egyes alkalommal, amikor látni akarták az unokákat, nekünk rendelkezésre kellett állni és eldobni mindent a kedvükért. Ha pedig nem tettük, akkor vérig sértődtek és jött a lelki terror. Vagy ha családi programot szerveztünk, és a nagyiékat nem hívtuk meg, akkor rögtön a fejünkhöz vágták, hogy ki akarjuk őket rekeszteni az unokájuk életéből. Nagyon fárasztó volt az egész, ezért muszáj volt lépnünk, és eltávolítani őket az életünkből. Szoktunk azért néha beszélni, de úgy, hogy mi osztjuk be a saját időnket, és megtartjuk a határainkat.” – Mary

Vannak helyzetek, amikor hátat kell fordítani a nagyszülőknek (Képünk illusztráció – Forrás: Getty Images)  

Az anyám úgy bánt a fiammal, mintha nem is létezett volna

„Van egy lányom és egy fiam, az anyám a fiamról tudomást sem vett, nem figyelt rá, mintha nem is létezett volna. Elég nyilvánvaló volt mindenki számára – a gyerek is érezte –, hogy a lányom a nagyi kedvence. Nem is értem, hogy nem vette észre az anyám, hogy ezzel mennyire lerombolja a fiam önbizalmát. Talán azt gondolta, hogy nem veszi észre úgysem, mert még kicsi gyerek. Most már nem engedem, hogy olyan sokszor jöjjön hozzánk látogatóba, annyira bántóan viselkedett.” – Sam

Egyfolytában kritizáltak

„Úgy töltöttem a gyerekkoromat, hogy a szüleim minden döntésemet megkérdőjelezték, és mindig jobban tudták, mi lenne jó nekem. A mai napig ezt csinálják, csak most már vannak gyerekeim, és úgy döntöttem, hogy nekik semmi szükségük a nagyszülőkből áradó folyamatos kritikára. Olyan érzékeny a kisgyerekkor, annyira fontos az önbizalmuk fejlődése szempontjából, hogy milyen hatások érik őket, hogy inkább nem engedem a gyerekeim közelébe a szüleimet.” – Elijah

A szüleim rasszisták

„Tudom, hogy más családokban nem csinálnak nagy ügyet belőle, de nekem fontos probléma, hogy anyámék rasszisták. És még büszkék is rá! Nem akarom, hogy a gyerekeim ezt a beszédet hallgassák, nem éri meg a kockázatot. Szerencsére a feleségem egyetért velem, úgyhogy zéró toleranciát hirdettünk a rasszizmus ellen a kis családunkban.” – Connor

Az apám elfenekelte a fiamat

„Az apám fogta magát és elfenekelte az unokáját, amikor valami rosszat csinált. A fiam még csak most lesz hatéves, és nem tud annyit rosszalkodni, hogy kezet emeljünk rá itthon. Nem is érdekelnek apám érvei, megszakítottam vele minden kapcsolatot. Bár bocsánatot kért, de nem ismeri el, hogy hibázott volna.” – Kelli

.

Szerző: Kun Gabi

Forrás: nlc.hu

https://nlc.hu/csalad/20200226/nagyszulok-unoka-tiltas/

Az egri RÉV munkatársainak tapasztalatai szerint az elítélt nők nyolcvan százaléka kapcsolatfüggő, sokan közülük börtönbe kerülésük előtt szenvedélybetegek is voltak

 

Rendhagyó terápiás foglalkozáson veszünk részt. A helyszín bizarr, az Eger centrumában található Heves Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet (bv), a csoport tagjai pedig elítélt nők.

Függőségmentesítés a rácsok mögöttFoglalkozás a börtönben. A szervezet elnevezése a remény, élet, változás szavak kezdőbetűiből áll

Fotó: MH/Papajcsik Péter

Egy nagy asztal körül ülnek rabruhában, és nem könnyű témában cserélik ki gondolataikat, ugyanis pár perce drogprevenciós csoportfoglalkozásra érkeztek. A program tizenkét éve fut a börtön falai közt, az egri Főegyházmegyei Karitász Központ RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat munkatársai szerdánként látogatnak el a börtönbe, hogy foglalkozzanak az elítéltekkel.

A RÉV mozaikszó, a remény, élet, változás szavak kezdőbetűiből áll, amelyek a változtatni vágyó szenvedélybeteg emberek felépülésére jellemzők. Hol lehetne ezekre nagyobb szükség, mint egy büntetés-végrehajtási intézetben? A RÉV alapvetően olyan szolgáltatásokat kínál, amelyek a szerhasználat megelőzését, a felépülést és a visszaesés esélyének csökkentését szolgálják. Ám míg egy drogrehabilitációs központból bármikor szabadon távozhat a terápián résztvevő, az itteni csoport tagjai a foglalkozás után is az intézetben maradnak.

A RÉV-nek nincs beleszólása abba, ki kerüljön a tízfős csoportba, az elítélteknek azonban vállalniuk kell, hogy végigjárnak egy évadot, amely ősztől nyár elejéig tart. A RÉV munkatársainak tapasztalata szerint a foglalkozáson résztvevőknek egy idő után jó irányba változik a viselkedésük, amelyet „átadnak” zárkatársaiknak is.

A befogadó beszélgetésen a büntetését töltő őszintén beszélhet drog-, alkohol- vagy gyógyszerfüggőségéről – mondja előzetesen Tőzsér Dalma, a RÉV munkatársa, ám amikor rákérdezünk, a csoporttagok közül nem mindenki akar függőségéről nyilatkozni. Klau azonban igen, ő úgy fogalmaz: korábban „használója” volt a drogoknak, mellette alkoholt is fogyasztott. Azért jelentkezett a csoportba, hogy megtanulja, miként lehet kezelni, ha a családban szerfüggő ember él.

Annamari gyógyszerfüggő volt, párja alkoholista, és nyugtatóra is ivott. A nő 2018 decemberében jött le a szerről, amiben az is közrejátszott, hogy beteg kislányának akarta adni az egyik veséjét. Azt mondja, nagyon sok segítséget kapott a RÉV-esektől. Mellette azért szükség van az akaraterőre is, ha el akarunk érni valamit – szögezi le. Zsanett élettársa és testvérei is drogosok voltak, mára mind börtönbe kerültek. Azért jár a csoportba, hogy részletesen el tudja mondani nekik, mit tartalmaznak a tudatmódosító szerek, és milyen károkat okoznak a szervezetben.

Kriszti azt gondolja, ő kapcsolat- és „családfüggő”, azért jár a csoportba, hogy ha netán gyermekei kipróbálnák a drogokat, fel tudja ismerni az árulkodó jeleket, tudja, mit lehet tenni, kihez fordulhat, a szerhasználatnak milyen következményei lehetnek. Az itt megszerzett tudást családtagjainak is át kívánja adni.

A RÉV munkatársainak tapasztalatai szerint – Krisztihez hasonlóan – a fogva tartott nők nyolcvan százaléka kapcsolatfüggő, nem meglepő, ha Tőzsér Dalma és Polgár Levente ezúttal a párkapcsolatról beszélget a megjelentekkel. A foglalkozás kezdetén Polgár Levente egy hatalmas fehér papírlapot tűz egy szekrényajtóra, ami hamarosan főszerepet kap. Amikor az aktuális téma szóba kerül, többen kuncogni kezdenek, de amikor a csoportvezető arra kéri az elítélteket, sorolják fel, hogy mitől lesz jó egy párkapcsolat, csönd támad. Néhány másodperc szünet után az egyik hölgy felveti, szerinte a bizalomtól, mert az az „élet forrása”. Ezzel mindannyian egyetértenek, s ettől kezdve bátrabban folytatják az ötletelést.

A Levente által feltűzött lapra Dalma írja a felmerülő gondolatokat. Szeretet, szerelem –bár itt heves vita alakul ki, melyik következik a másik után, illetve melyik fogalom egyáltalán kinek mit jelent. Akad, aki szerint a szerelem csak egy rövid ideig tartó lángolás. Levente és Dalma közbeveti: a csoport tagjai nyugodtan védjék meg az álláspontjaikat, hiszen minden ember más, ezért a számára elsődleges szempontok szerint éli az életét.

Felkerül még a táblára a testiség, az intimitás, a kommunikáció, a kompromisszumra való törekvés, továbbá hogy a kapcsolatban járjon jól mindkét fél, és hogy a párkapcsolat tagjai tudjanak a másik fejével gondolkodni. Többeknek fontos a megértés, a tisztelet, ami a rendkívül agilis Annamari szerint tartalmazza az összes addigi tulajdonságot, és egyaránt érvényes a családtagokkal, az ismerősökkel vagy az idegenekkel szemben.

Elhangzik a gyermek is, ami első hallásra némelyeknek furcsa, de az egyik elítélt elmagyarázza, végül is mindenki vágyik babára. A kijelentés nyomán ismét nagy adok-kapok alakul ki, mert Klau kifejti: nem egyformák az emberek, van, aki egyáltalán nem is szeretne gyereket, Nati pedig azzal érvel: mi van azzal, akinek nem lehet kisbabája?

A hűség fogalma szintén megosztja a csoportot. Az egy dolog, hogy bízok valakiben, attól még megcsalhat – szögezi le egyikük, hozzátéve, a becsület és a hűség „két külön dolog”. Annamari szerint a függőségen kívül minden máson lehet változtatni, ha a felek megbeszélik a problémát.

A csoportvezető e ponton arra kéri a csoportot, gyűjtsék össze, mi az, ami árt egy kapcsolatnak. Hamar felkerül a táblára a kommunikáció hiánya, az alkohol, a drog, valamint a játékszenvedély, sokuk számára ezek húsba maró, személyes élményt jelentenek. „Viszi a pénzt”, állapítják meg. „A férjem a drogtól behallucinált dolgokat, hogy megcsalom, meg hogy nem szeretik. Negatív dolgokat vonzott be vagy beszélt, szörnyű volt vele olyankor” – mondja egyikük. Nati hozzáteszi: őt a párjától a kábítószer választotta szét, mert „kibukott belőle a bűnözés” – azaz a férfinak kellett a pénz a drogra. Klau elmondja, hogy az ő párja is drogos volt, de le tudott jönni a szerről, ám utána cseberből vederbe került, mert alkoholista lett, méghozzá „nagyon durván”. Olyannyira, hogy ismerősei elfordultak tőle. Egy idő után mindenki „elhúzta tőle a kezét”, és azt mondták neki, menjen el dolgozni. Közösen megállapítják: a drogok mindenre kihatnak, használatuk féltékenységhez, bántalmazáshoz, lelki terrorhoz, tiszteletlenséghez, nemtörődömséghez vezethet. Összeérnek a szálak.

Móni a hűtlenséggel kapcsolatban megállapítja: nála egy férfinak csak egy esélye van. A romáknál a nőknek egy esélye sincs – reagál rá Annamari, aki szerint a férfiaknak az ő kultúrájukban „egy-két megcsalást azért el lehet nézni”. Kriszti szerint a romákat így nevelik, még ha ez nem is igazságos, mire Nati csatlakozik, amilyen rózsát szakítanak, azt kell szagolniuk.

A diskurzus jól jellemzi a kulturális különbségeket, egyben rámutat ezeknek az asszonyoknak a kapcsolatfüggőségére is. Levente azzal vigasztalja őket, hogy a vita mindig előrevisz, ha rendezett mederben zajlik. Ahogyan éljük a kapcsolatainkat, az az élet minden területére kihat – szögezi le a csoportvezető zárásképpen.

Szerző: Velkei Tamás

Forrás: magyarhírlap.hu

https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20200207-fuggosegmentesites-a-racsok-mogott

 

Több mint nyolcszázezer alkoholistát tartanak számon Magyarországon, de a szenvedélybetegek tényleges száma ennél jóval magasabb. Sokan a színfalak mögé húzódnak betegségükkel, félve a társadalmi megbélyegződéstől, az önsegítő csoportokban pedig újfajta értékrendre lelhetnének.

Az embernek sokféle szenvedélye lehet a barkácsolástól a sporton át egészen az édesség nassolásáig. Természetünkből adódik, hogy ragaszkodunk bizonyos szokásokhoz vagy érzésekhez, ami teljesen helyénvaló is addig, míg az nem jár a saját, vagy a környezetünk károsításával. Szenvedélybetegségről akkor beszélhetünk, ha szenvedélyünk irányítás alá vesz minket, torzítja látásmódunkat és nélküle már az életünket sem tudjuk elképzelni.
.

Egyedül te, de egyedül soha

Ha a szenvedélybetegség szóba kerül, az emberek elsősorban az alkoholizmusra és a kábítószer-használatra asszociálnak, holott ennél földhözragadtabb dolgokhoz is képesek vagyunk egészségtelen mértékben ragaszkodni. Eszetlen mennyiségű túlórával dolgozzák magukat tönkre a munkaholisták, vagy erőltetik szó szerint halálra magukat az edzésmániások, de a szakirodalom számon tart túlevőket, illetve társ- és kapcsolatfüggőket is. Ezen emberek életének egyik legkomolyabb kihívása szembenézni a betegséggel és visszavenni a kontrollt életük felett, segítség nélkül azonban kis esélyük van a sikerre. A drogklinikák egyik leggyakrabban mantrázott szlogenje foglalja össze jól a probléma lényegét: "Egyedül te változtathatsz, de egyedül nem változtathatsz".
"A leggyakoribb mondat, amit egy szenvedélybetegtől hallottam, az a következő: Akkor teszem le, amikor akarom. Ez azonban sajnos nem ilyen egyszerű" - mondta el a HáziPatika.com kérdésére Sz. Levente, aki alkoholisták számára szervez anonim gyűléseket. A legelső önsegítő csoportokat is az ivásproblémákkal küzdők számára alakították ki az 1930-as évek Amerikájában, az AA-csoportok már a világ 141 országában az ott lefektetett szabályok szerint segítenek a szenvedélybetegeken. Tizenkét lépésből álló programjuk alapja, hogy ne csupán elvegyék a betegtől a vágyott dolgot, de egy olyannal helyettesítsék azt, ami kiegészíti, és nem lerombolja az életét. "A tizenkét lépés vallási, orvosi és tapasztalati alapokon nyugszik, és egy normális életút felé terel, amely biztos alapokon nyugszik" - magyarázta a segítő szakember.
.
Az gyógyulás első lépése, hogy az alkoholbeteg szembenéz szenvedélyével

Az gyógyulás első lépése, hogy az alkoholbeteg szembenéz szenvedélyével

A csoportba bárki beléphet, de csakis önkéntes alapon, kényszeríteni nem lehet és nem is érdemes. "Pontos létszám- és felépítésbeli szabályai nincsenek, tulajdonképpen, ha két alkoholista elkezd valahol beszélgetni, az már egy AA-csoportnak minősülhet, feltéve, ha mint csoport, semmilyen más szervezethez nem tartozik" - emelte ki Sz. Levente. A gyűlések felépítése demokratikus, és ugyan van egy csoportvezető, aki a megfelelő mederbe tereli a beszélgetéseket, ő is egy csupán a többi tag között. Pedagógiai vagy pszichológiai előképzettség sem szükséges az esetükben, fontosabb inkább, hogy a szenvedélybetegeknek kijelölt úton járjon, és saját tapasztalatai alapján tudjon segíteni. Fontos az is, hogy a csoportvezető hosszabb ideje mentes legyen az addikciótól, hiszen így tud csak valóban hiteles például szolgálni a többiek számára.
.

A művelt alkoholista

Tizenkét lépés talán nem tűnik soknak, az ehhez társuló felépülési program ugyanakkor egy életre szól. Egyfajta szemléletmódot jelent, melynek lényege, hogy a beteg jól is érezze magát a bőrében, ne csupán dacból maradjon tiszta, mert ekkor az alkohol visszautasítása is mindennapos küzdelmet jelent a számára. A program egyfajta spirituális szemlélettel támogatná meg a szenvedélyüktől elváló betegeket, ez sokaknak az Istent jelenti, de másoknak a közösség szellemét. "A 30-as évek Amerikájában még sokkal könnyebb volt a keresztény értékrend fonalára felfűzni a program spirituális mivoltát. Napjainkban a hitet sokan nem a templomban, de a közösségekben lelik meg. Kell egy saját felfogásuk szerinti Felsőbb Erő, amely segíti a szenvedélybetegeket kihúzni a mocsárból, hiszen a saját erejéből nem biztos, hogy képes kimászni. Ha valaki még (vagy már) nem hisz Istenben, az a csoportot teszi meg ennek a Felsőbb Erőnek - itt lelhet ugyanis rá egy jobb életre, amiből erőt meríthet" - magyarázta a segítő. A csoportba járó egyik társa úgy fogalmazott: az ő Felsőbb Ereje a kilincs, hiszen amikor a találkozóknak helyet adó épület bejáratához ér, már feltöltekezik.
Magyarországon jelenleg 800 ezer alkoholistát tartanak számon, a tényleges szám azonban sajnos jócskán meghaladhatja az egymilliót is. Sokak a szégyenérzet miatt nem fordulnak szakemberhez az addikció leküzdésére, holott tudják, hogy a szenvedélyük lejtmenetbe állította az életüket. "Sajnos a társadalom súlyosan megbélyegzi ezeket az embereket, és az alkoholistákról is csak szélsőséges képeik vannak. Szerintük csak az árok partján fekvő, mosdatlan emberek küzdenek az itallal, holott a színfalak mögött rengeteg rendezett(nek tűnő) életvitelű, művelt embert is érint" - hangsúlyozta a szakember. Hogyha a társadalom is betegségként, és nem akaratgyengeségként vagy devianciaként tekintene az alkoholizmusra, ezen emberek is elő mernének jönni, hogy még időben segítséget kaphassanak. Sz. Levente szerint lassú előrelépések azért történnek, a csoportokat is egyre több huszonéves keresi fel, akik tudják, hogy átléptek egy határt. Változtathatnak, és nem is kell, hogy egyedül változtassanak.
.
Szerző: Illés Attila
.
Forrás: házipatika.hu
.
https://www.hazipatika.com/eletmod/okosgyogyszer/cikkek/okosgyogyszer/alkoholizmus_tizenket_lepes_a_gyogyulas/20160711134215?autorefreshed=1

"Olyan öreg már, legalább hadd igyon"

Kapitány-Fövény Máté addiktológus új, Ezerarcú függőség című könyvében külön fejezetet szentel az időskori szenvedélybetegségnek. Ebből választottunk egy részletet.

 

Az addiktológia egyik igen keveset tárgyalt területe az időskori addikciók problematikája. A legtöbb reprezentatív kutatás vagy a tizenéveseket vagy a 18–64 év közötti felnőtt lakosokat vizsgálja – ez azonban nem jelenti azt, hogy teljes homály fedné az időskorúak szenvedélymagatartását. Az például egyértelmű, hogy a kezelésben lévő nyugdíjaskorúak nem drogfüggőséggel fordulnak szakmai segítségért (a hazai ellátó- rendszerbe kerülő stimulánsfüggők között a 65 év felettiek száma évente jellemzően 1-2 fő).

Az alkohol- és gyógyszerfüggőség azonban ebben a korcsoportban is létező probléma. Egy hat országban (Németország, Olaszország, Egyesült Királyság, Spanyolország, Svájc és Izrael) végzett kutatás eredményei szerint a 65 év felettiek közel 9%-a jellemezhető alkoholfüggőséggel (szakszóval: alkohol- használati zavarral). Ez nagyon is jelentős arány.

Nagy kérdés azonban, hogy akár a környezet, akár a szakember felismeri-e a problémát. Előfordulhat, hogy a hosszú távon fennálló alkoholizmus ártalmait (például mentális hanyatlás, depresszió) pusztán az életkor velejárójának tekintik, ahelyett hogy részletesebben felmérnék az italozási szokásokat. A családtagok azt mondhatják, olyan öreg már, legalább hadd igyon.

Ugyanezt gondolhatja maga az érintett is. Mit kezdjek magammal, ha már nem dolgozom, ha már nincs rám szükség? Az alkohol feledtet, percnyi örömöt, sőt elfoglaltságot nyújt. A társadalom pedig azt üzenheti: gazdasági értelemben már nem oszt, nem szoroz, hogy a nyugdíjas mit csinál, hiszen úgysem támogatjuk a munkába állását, hasznossá válását.

Életkorspecifikus veszélyek

 

Válasszon előfizetést!
.

Ezek mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a probléma rejtve maradjon. Miközben az időskori alkoholizmus (és az időskor alatt most kivételesen ne a WHO által megjelölt 75+ évet értsük, hanem a 65 feletti korosztályt) számos életkorspecifikus veszélyt hordoz magában. A test egyre kevésbé képes tolerálni és lebontani a bevitt alkoholt. Megnőhet a mérgezés kockázata.

Ráadásul a fennálló mozgásszervi nehézségek miatt a részegség tovább fokozza az elesések valószínűségét, melyek ebben az életkorban súlyosabb sérülésekhez vezethetnek. Az időskori jóllét korábbiakban tárgyalt feltételeit ismerve könnyű belátni, hogy a rendszeres alkoholfogyasztás éppen azoktól a lehetőségektől fosztja meg az egyént, amelyek megalapozhatnák kiegyensúlyozottságát, harmóniáját.

Az időskori alkoholfogyasztásban markáns kulturális eltérések figyelhetők meg. Az ártalmak tekintetében pedig nagyon nem mindegy, hogy valaki vörösbort iszik (mint a mediterrán országok idősei) vagy égetett szeszt (mint Közép-Európa aggjai) nagyobb mennyiségben. (Miközben sietve megjegyzem: a napi 1-2 pohárnál több vörösbor sem gyógyír.)

Túl sok gyógyszer

Az alkohol mellett a gyógyszerek visszaélésszerű használata jelent kiemelt kockázatot a 65 év feletti korosztályban. Az Egyesült Államokban a receptre írható gyógyszerek 25%-a idős betegek szervezetében landol. Ezek közül az opiáttartalmú fájdalomcsillapítók és a szorongásoldó benzodiazepinek rövid távon is képesek függőség kialakítására.

Meghökkentő adat 2005-ből, hogy az alapellátásban kezelt olasz idősek (65–84 év közöttiek) közel 96%-a legalább egy éve vagy még régebb óta szed szorongásoldókat, függetlenül attól, hogy kapott-e pszichiátriai diagnózist vagy sem. A jelenség újfent rávilágít a társadalom és a szakma súlyos hiányosságaira: ahelyett, hogy emberhez méltó életet teremtenénk a szépkorú lakosság számára, inkább leszedáljuk őket, hogy kevesebb galibát okozzanak.

Nem csak a különféle pszichoaktív szerek veszélyei érinthetik az idősebb korosztály tagjait. Egy nemzetközi szakértői gárda a közelmúltban tanulságos esettanulmányt tett közzé. A bemutatott 83 éves férfi 80 éves korában kezdett el online kaszinózni, és három esztendő leforgása alatt több mint 30 ezer euró (mintegy 10 millió forint) adósságot halmozott fel. Bár évtizedekkel korábban, 50 évesen is küzdött szerencsejáték-problémákkal, jelenlegi szenvedélybetegsége elsősorban a magány és a mozgásképtelenség számlájára volt írható. Élettere mind jobban beszűkült, az online kaszinók tágas világa pedig újult erővel szippantotta be.

Személyiségváltozások

Az öregkor nem feltétlenül csak a kaparós sorsjegyek, lottószelvények és bingópartik ártatlan időszaka. Akár neurológiai zavar is kiválthat kései addikciót. A Kaliforniai Egyetem kutatóorvosai esettanulmányokon keresztül szemléltették a frontotemporális demencia (FTD) és a hiperszexualitás összefüggéseit. A homlok-, illetve halántéklebeny sorvadásával járó FTD az Alzheimer-kór után a demenciák második leggyakoribb oka, de mivel tünettanában gyakori pszichiátriai kórképeket idéz meg (például bipoláris zavart, pszichózist, kényszerbetegséget), sokszor feltérképezetlen marad.

Gyakori jellemzője a feltűnő személyiség- és viselkedésváltozás. Az FTD-vel küzdő betegek elvesztik gátlásaikat, impulzívvá, ingerlékennyé válnak, nem törődnek az illemszabályok betartásával, nem éreznek szégyent agresszív vagy kihívó magatartásuk miatt.

A kutatók által bemutatott egyik kliens, egy addig visszafogottnak nevezhető, 69 éves férfi, az FTD következtében tökéletesen elvesztette a szexuális vágy és viselkedés feletti kontrollt. Elkezdte fűvel-fával csalni a feleségét, többnyire vadidegen nőkkel, és napjai nagy részét a szexuális fantáziálgatás töltötte ki. Mikor szembesítették megváltozott viselkedésével, nem látta át, miért okoz feleségének és gyermekeinek szenvedést mindezzel, arra sem gondolt, hogy hiper-szexualitása esetleg negatív hatást gyakorolhat a házasságukra.

Az időskori szenvedélybetegségek formája és oka egyaránt változatos, de akármilyen kései függőségről beszélünk is, a társas kapcsolatok hiánya majdnem minden esetben észlelhető a háttérben. Így aztán azok, akik sosem házasodtak meg/éltek együtt partnerrel, vagy pedig valamilyen úton elvesztették a párjukat (például az élet-/házastárs halála vagy válás révén), addiktológiai értelemben sokkalta sérülékenyebbé válnak. Mint azt e könyvben már megfogalmaztam: az alkohol, a drog, a gyógyszer, az online kaszinó, a pornó, mind társaságot (is) nyújt. Emberi kapcsolatpótlékok, figyelemelterelők, emléktörlők.

Kapitány-Fövény Máté addiktológus legújabb, Ezerarcú függőség című könyvéről itt talál infókat.

Nézze meg előfizetési ajánlatainkat, amelyekben HVG Könyvet kap a HVG Extra Pszichológia magazin mellé.

Forrás: hvg.hu

https://hvg.hu/pszichologiamagazin/20200223_Iszik_a_nagyi_jatszik_a_nagypapa_Nincsenek_egyedul#rss

Amerikai kutatók kimutatták, hogy a hosszú távú antidepresszáns-fogyasztás elhagyása után komoly elvonási tünetek jelentkezhetnek, ha a valaki abbahagyja a szerek szedését. A szakértők hatvan évnyi kutatási adatot néztek át, és megállapították, hogy veszélyes lehet, ha valaki úgy szed nagyobb adag antidepresszánst hosszú ideig, hogy nem tudja, hogy tegye le a gyógyszert, és sürgősen változtatni is kellene a felírási metóduson és a leszokás menetén.

A The Journal of the American Osteopathic Association tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint azok, akik hosszú ideig szednek antidepresszánsokat, amikor elhagyják őket, fejfájást, kialvatlanságot, hasmenést, szorongást, fáradtságot és influenzaszerű tüneteket is tapasztalhatnak. Ilyenkor már fizikai függőség alakul ki, ezért különösen nehéz elhagyni a gyógyszert, még akkor is, ha a betegnek már nem kellene szednie – írja a Science Alert.

A probléma az Egyesült Államokban különösen fontos, ugyanis az antidepresszánst szedők száma folyamatosan nő:

1999-ben még csak a lakosság 13 évesnél idősebb részének 7,7 százaléka élt ilyen szerrel rendszeresen, 2017-ben ez az arány már 12,7 százalék volt. Ráadásul az antidepresszánsokat fogyasztók negyede már több mint tíz éve szedi a gyógyszerét. Ez persze sok tényező következménye, de az biztos, hogy az ilyen szereket nem hosszú távú szedésre találták ki, és ha valaki mégis hónapokig, évekig eszi őket, függőség alakulhat ki.

Kép: Getty Images

A kutatásokat átnéző szakértők szerint a legfontosabb oka a függőségnek az lehet, hogy a betegeket az orvosok nem készítik fel arra, hogy előbb-utóbb le kell jönniük a szerről, és nem mondják el nekik, hogyan tudják ezt a leghatékonyabban megtenni. Az orvosok felírják az úgynevezett szelektív szerotoninvisszavétel-gátlókat, amelyek a szerotonin nevű boldogsághormon termelődését segítik elő az agyban, aztán elfeledkeznek a betegről, akinek egyedül kell leszoknia a gyógyszer szedéséről.

A kutatók a tanulmányukban hasznos tippeket is megfogalmaznak arról, hogyan lehet elkerülni az antidepresszáns megvonási szindrómát, a legfontosabb tanács például az, hogy fokozatosan csökkentse a beteg az adagot három hónapon keresztül, hogy a szervezetnek legyen ideje hozzászokni az antidepresszánsmentes élethez.

 

Szerző: Nagy Nikoletta

Forrás: 24.hu

https://24.hu/tudomany/2020/02/24/depresszio-szorongas-antidepresszans-fuggoseg-tunetek-leszokas/

KIMM-top

 

Szeretettel hívjuk és várjuk kreditpontot adó, akkreditált drogprevenciós továbbképzésünkre pedagógusoknak és szociális szférában dolgozóknak

 

Drogprevenció és személyiségfejlesztés elősegítése az iskolákban.

A drogprevenció iskolai lehetőségei.

 

Drogprevenció és személyiségfejlesztés elősegítése a tinédzser és fiatal felnőtt korosztályban. A drogprevenció lehetőségei a szociális területen

 

 

Időpont: 2020. március 24-26.

 

 

Pedagógus továbbképzés adatai:

Nyilvántartási szám: PED/944-12/2019

A továbbképzés óraszáma: 60 óra

 

 

Szociális továbbképzés adatai:

Engedélyszám: T-07-015/2017
A továbbképzés kreditértéke: 50 pont

 

Képzés költsége: 60.000 Ft

Szállás a képzés helyszínén: 2.500 Ft/nap

Elhelyezés a képzés helyszínén, 2-4 ágyas szobákban.

Igény esetén egyéb szállás Martonvásáron vagy Tordason egyénileg szervezhető, a képzés bejárással is megoldható – a helyszín Budapesttől 35 km-re található.

Étkezés (napi): 2.500 Ft/nap

 

Helyszín: 2465 Ráckeresztúr, Dózsa u. 4.

 

 A továbbképző központ a drogmisszió részlegeként drog- és alkoholmentes.

                       

 

A továbbképzés célja:

 

       A résztvevők alapvető addiktológiai ismeretekhez jussanak, tanulják meg a drogfogyasztás felismerésének szempontjait és megnyilvánulásait. Elméleti és gyakorlati ismereteket sajátítsanak el a segítésben alkalmazható módszerek, eszközök, technikák használatára. 

 

A szakembereket képessé kívánjuk tenni arra, hogy a drog és függőség kérdései, s a hozzá kapcsolódó rizikók megbeszélhetővé váljanak iskolai környezetben is, hogy a fiatalok védekező készségei megerősödhessenek. A pedagógusok a tanult készségeket egyéb tanórai és pedagógiai helyzetekben is felhasználva váljanak nyitottabbá és felkészültebbé az iskola egészségfejlesztési feladatai iránt.

 

      

A résztvevők ismerjék a drogok fajtáit, hatásait, a szerhasználat kialakulását, a drogkarrier lefolyását, következményeit, a szerhasználattal összefüggő személyiségzavarokat, azt, hogy mikor tekintjük a szerhasználatot betegségnek. Ismerjék a drogmegelőzés és -gyógyítás, valamint az esetmegbeszélés, szupervízió működésének módszereit.

 

Legyenek képesek a személyközpontú megközelítés - empátia, tolerancia, kongruencia, spontaneitás – helyzetnek megfelelő tudatos alkalmazására, a nondirektivitás, a motivációs interjú használatára. Legyenek képesek a hivatásszerepben megtapasztalt (érzelmi, magatartási, életvezetési, kapcsolati) problémahelyzetek reális észlelésére, reflektálására, illetve feldolgozására, a kollegiális szakmai együttműködés használatára.

 

A pedagógusok és szociális szakemberek sokszor eszköztelenek a drogprevenciós foglalkozások megtartására.

 

A diákok, illetve a szociális ellátásba kerülők lelki problémáinak kedvező irányú befolyásolására sem a pedagógusképzés, sem a szociális alapképzés nem készíti fel kellőképpen a szakembereket. Az érett személyiség kialakulásának egyik legfontosabb színtere az iskola, ezért azok egészségfejlesztő szerepe egyre hangsúlyosabb. E továbbképzés a drogprevenciós tevékenység bevezetésére alkalmas szemlélettel és módszerekkel ismerteti meg a résztvevőket.

 

A képzés 30 órás bentlakásos (10 óra elmélet és 20 óra gyakorlat), majd 30 órás, 3 x 1 napos esetmegbeszélő részből áll. Az elmélet felöleli az addiktológia és a drogmegelőzés kérdésköreit. A képzés különlegessége, hogy a megszerzett ismeretek és készségek napi alkalmazásában is segíti a szakembereket. A második 30 órában a résztvevők személyközpontú esetmegbeszéléseken kapnak segítséget konkrét drogprevenciós tapasztalataik feldolgozásához. A 3 x 1 napos esetmegbeszélő alkalmakat a résztvevőknek alkalmas napokon tartjuk a projekt elején, közepén és befejezés előtt.

 

A követelmények jellege miatt (/ön/reflektivitás, készségbeli fejlődés) szokványos záró vizsgaforma nem alkalmazható. A kiértékelés alapja a csoportban zajló kölcsönös visszajelentések rendszere.

 

   A résztvevők a 30 órás bentlakásos modul befejezéseként 20 kérdésből álló tételsor alapján (addiktológiai alapismeretek, megelőzés és kezelés eszköztárának és lehetőségeinek elsajátítása) tesznek vizsgát a továbbképzés elméleti anyagából, mely a problematika megértését helyezi a fókuszba.

 

   Az esetmegbeszélő alkalmak zárásaként 2-3 oldalas (másfeles sorköz, 12-es betűméret) házi dolgozatot készítenek, mely

 

A) saját drogprevenciós munkából esetfeldolgozás
B) drogprevenciós elméleti probléma kifejtése
C) drogprevenciós témából szabadon választott probléma gyakorlati megközelítésű feldolgozása úgy, hogy az tükrözze a megszerzett ismereteket és a pedagógus saját szakmai önreflexióját.

  

Záró (3-5 oldalas, másfeles sorköz, 12-es betűméret) dolgozatot írnak, mely a drogprevenciós továbbképzésről írt önreflektív elemzés.

 

   A tanúsítvány kiadásának feltétele az elméletből letett sikeres vizsga, a dolgozatok beadása és a továbbképzésen való 90%-os részvétel.

 

Képzéseinkre az alábbi linkre kattintva jelentkezhet:

 

https://forms.gle/mdPeJfWhkKuN6kQFA

 

További információ: 06-30-314-3417, tovabbkepzes@kimm.hu 

 

Forrás: kimm.hu 

   
   
separator1
   
 

 

 

 
KIMM-bottom

 

Erősítik a fiatalok és döntéshozók párbeszédé

 

Meg kell teremteni a lehetőségét, hogy a fiatalok aktív állampolgárok lehessenek és véleményük eljusson a döntéshozókig – mondta Máté Gergely, Erasmus+ Ifjúsági csoportvezetője a Nemzeti Ifjúsági Tanács (NIT) „Lépj fel” programsorozatának zárókonferenciáján.

A NIT az elmúlt hónapok során országjáró körúton vett részt azzal a céllal, hogy létrehozzon megyei szinten ifjúsági köröket, amelyek előmozdítják a fiatalok társadalmi aktivitását. Emellett erősítik a fiatalok és döntéshozók közötti párbeszédet, továbbá, hogy közvetlenül a fiatalságtól értesüljön az ifjakat érintő legégetőbb problémákról.

A szervezet képviselői több száz fiatallal találkoztak, számos problémára derült fény, amelyek a fiatalságot foglalkoztatják. A fiatalok szeretnék, ha születne egy olyan online tanácsadói szolgáltatás a kábítószer- és alkoholfüggőség megelőzésére, illetve a kialakult szerhasználat visszaszorítására, ami közvetlenül a megyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórumhoz lenne becsatornázva. Időszerűnek tartják, hogy az illetékesek a Nemzeti Drogellenes Stratégia mintájára a 2021–25 közötti időszakra új stratégiát dolgoznának ki és valósítanának meg.

Nem elégedettek az iskolai büfék választékával sem, egészségtudatosabb és változatosabb kínálatból válogatnának. Sok megyében jelent problémát a fiatalok lakhatási helyzete, amelynek javítását várják, ezen belül is a tanulás, majd a munkaerőpiacra történt belépés ideje alatti támogatásukat várják meg­fizethető lakhatással.

Forrás: magyarhírlap.hu

https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20200221-fuggoseg-es-a-lakhatas-hianya-az-ifjak-gondja

Nőnapi filmvetítés - Láthatatlanok @ BMSZKI gálaterem

  Jótékonysági mozizást szervez a Budapest Bike Maffia A láthatatlan csajokért!

.
A láthatatlanok c. filmet vetítjük le jóval a hazai premier előtt a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) Dózsa György úti szállójának Gálatermében.
.
A láthatatlanok egy sírós-nevetős vígjáték, ami négy vagány szocmunkás csaj és ügyfeleik, egy párizsi női nappali melegedő látogatóinak hétköznapi küzdelmeit mutatja be. A film érzékenyen és szépen  ábrázolja, mi minden kell ahhoz, hogy egy hajléktalan ember újra Nőnek érezhesse magát, visszanyerje méltóságát, miközben képet kapunk arról is, hogy meddig mennek el ügyfeleikért a szociális munkások.
.
A film forgalmazója, a @Mozinet az #éljnekacsajok adománygyűjtés támogatója, s a film március 6-án 18:30-kor kezdődő jótékonysági vetítés teljes bevételét a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) női művészetterápiás kezdeményezésének költségeire ajánlja fel Budapest Bike Maffia.
A Dózsa György úti hajléktalanszállóban tartott vetítés után izgalmas beszélgetéssel készülnek a szervezők.
.
Elindult a jegyvásárlás!
.
.
Helyszín:
.

BMSZKI gálaterem

.

1134 Budapest, Dózsa György út 152.

.

.

Forrás / jegyvásárlás:  https://tixa.hu/lathatatlanok-BMSZKI

A szenvedélybetegség egyik fontos okáról ritkán esik szó

Kapitány-Fövény Máté addiktológus új, Ezerarcú függőség című könyvében külön fejezetet szentel a kötődésnek. Ebből választottunk egy részletet közelgő szalonestje előtt.

 

Catharine E. Fairbairn amerikai pszichológus és munkacsoportja áttekintette az összes olyan tanulmányt, amely utánkövetéses módon foglalkozott a szerhasználat és a kötődés kapcsolatával. A publikált eredmények alapján azt a következtetést vonták le, hogy a korai bizonytalan kötődés előre jelzi a későbbi szerhasználati problémát, vagyis a kötődés zavarai időben megelőzik a szerhasználat megjelenését, a kötődés és a szerhasználat közötti összefüggés tizenéves korban a legjelentősebb, viszont független a vizsgált kötődési figura (anya, apa, pár) személyétől. Vagyis addiktológiai értelemben maga a kapcsolódás milyensége számít igazán, nem feltétlenül az, hogy éppen kihez kötődünk. Nem meglepő módon a bizonytalan kötődési stílus az, ami megjósolja a szerhasználat gyakoriságát és súlyosságát.

Ha kicsit mélyebben elemezzük az ehhez hasonló vizsgálati eredményeket, és kiegészítjük őket a klinikai tapasztalatokkal, kirajzolódik egy visszatérő mintázat a szenvedélybetegeknél: a függőség tárgyával olyan kötődés alakul ki, amely némileg kompenzálja a kapcsolati kudarcokat. Az emberi viszonyok kiszámíthatatlanok és sok esetben kontrollálhatatlanok – ez az élmény fokozottan jellemző a bizonytalan kötődésű gyermekre, akinek szülője nem vagy nem megfelelő módon válaszolt fizikai és érzelmi igényeire. Idővel a függőséget mutató személy bizalmatlanná válik, nem hisz már abban, hogy biztonságosan tudna bárkihez is kötődni.

Ezzel szemben a függőség tárgya (legyen az bármiféle drog, alkohol vagy viselkedési addikció) látszólag kiismerhető, kiszámítható, és ami még fontosabb: használható. Úgy érezzük, hogy a mi kezünkben van az irányítás. Akkor vesszük igénybe a szer, a pornóoldal vagy a szerencsejáték „szolgáltatásait”, amikor és ahogyan mi akarjuk. Abba az illúzióba ringatjuk magunkat, hogy az élettelen eszközök felett totális uralmat szerezhetünk. Ahogyan Eric Clapton fogalmaz Cocaine című számában: a kokain „nem hazudik”.

Csakhogy az ember érzelmileg kötődik. Érzelmileg kötődik élettelen tárgyakhoz vagy kémiai szerekhez is. Így aztán rendkívüli jelentőséggel ruházza fel kötődésének tárgyát, választott szenvedélyét. Előbb-utóbb elveszti kontrollját a függőségi viselkedés felett. Már nem ő irányít. Lehajtott fejjel baktat abba az irányba, amit a sóvárgás tűz ki számára. Meglehetősen hamar fordul a kocka, és szenvedélyből szenvedélybetegség lesz.

A függőségre hajlamos emberek, főként bizonytalan kötődésük miatt, általában félnek az intimitástól. Ez ugyanúgy elmondható az alkoholfüggőkre, mint a szexfüggőkre. Az intimitás számukra fenyegetés, mert feltételezi, hogy megmutatjuk önmagunkat, teljes valónkban, hibáinkkal és gyengeségeinkkel együtt. Egy biztonságosan kötődő ember nem retteg attól, hogy intim kapcsolataiban fel-tárja önmagát. Nem retteg, mert születése óta azt tapasztalta meg, hogy szülei a negatív érzéseit és baklövéseit is képesek elfogadni és visszajelezni számára. Hibái nem válnak aduásszá a kizárólagos irányításra törekvő szülő kezében, nem kell nap mint nap meghallgatnia, miféle sérelmeket okozott szüleinek vagy párjának.

A szenvedélybeteg fekete báránnyá válik, aki bár fehér szőrrel született, csak azért is összekormozza magát, hogy olyan lehessen, amilyennek látják. Igényünk van arra, hogy a mód, ahogyan önmagunkat megéljük, konzisztens legyen azzal, amit környezetünk visszajelez rólunk. Ez pedig egyenes út egy nem valós, azaz hamis identitás kifejlődéséhez.

A bizonytalan kötődés az önértékelést is alááshatja. Világunkban pedig számtalan olyan kémiai anyag létezik, amely képes az önértékelés átmeneti fokozására – és a fokozás még meglehetősen enyhe kifejezés. A stimuláns drogok (különösen a kokain) ugyanis olyan állapotot idéznek elő, amelyben a használó egyfajta mindenhatóságot (más néven omnipotenciát) tapasztal meg. Ehhez a csalóka érzethez nemritkán a halhatatlanság vagy sebezhetetlenség illúziója társul, ami teljességgel megszüntetheti a túléléshez elengedhetetlen veszélyészlelést is.

Ennek híján a használó hajlamos egyre kockázatosabb helyzetekbe kerülni, emiatt is szokták a droghasználatot önpusztító magatartásnak vagy a tudattalan halálvágy megnyilvánulási formájának tekinteni. Holott úgy is értelmezhetjük, hogy a használók szeretnének visszatérni abba az egészen kora gyermekkori állapotba, amikor hasonló mindenhatóságot és halhatatlanságot tapasztaltak meg (a magyar származású Margaret Mahler pszichoanalitikus, aki Schönberger Margit néven született, ezt az omnipotencia-érzést 10–18 hónapos kor közé teszi). Amikor még „szerelmesek voltak a világba”.

A stimulánsok önértékelést fokozó hatásai azonban idővel el-enyésznek. Ahogy kialakul a függőség, ahogy megjelennek az elvonási tünetek, ahogy a receptorok hozzászoknak az állandó ingerléshez, az önértékelés már nem emelkedik úgy. Helyét általában szorongás és levertség veszi át.

Kapitány-Fövény Máté addiktológus legújabb, Ezerarcú függőség című könyvéről itt talál infókat.

Jöjjön el a következő HVG Extra Pszichológia Szalonba, ahol Kapitány-Fövény Mátéval függőségeinkről és a változás útjáról beszélgetünk. Jegyek és infók itt.

 


Forrás: hvg.hu
.
https://hvg.hu/pszichologiamagazin/20200119_A_szenvedelybetegseg_egyik_fontos_okarol_ritkan_esik_szo#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2020_1_19

Másfél évtized kemény drogozás után kimászott a gödörből, azóta addiktológiai konzultánsként igyekszik segíteni másoknak. A www.addikt.hu oldalát sokan keresik fel rendszeresen, novemberben egyik kokainfüggőségről szóló írását rengetegen osztották meg. December elején a Klubrádió Bonyolult dolgok című műsorában Bajzáth Sándor arról is beszélt, hogy ma minden tizedik ember függőségben él. Ez még a műsorvezetőket, Bálint Juditot és Korpás Krisztinát is meglepte.

 

B. J.: „A ló néz, a csikó lát, felszívnék egy csík kólát.” A Borkai-botrány óta ez a kis mondóka bejárta már az országot, és azt vettem észre, hogy ha ismert emberek kábítószerezéséről van szó, a kokain mindig előtérbe kerül. Mintha státuszszimbólummá vált volna, és a gazdag emberhez a kokain illene. Ez városi legenda, vagy van benne valami?

- Akik hozzám fordulnak, főleg szerhasználók, akár alkohol-, akár gyógyszer-, akár valamilyen szerfüggők, valamint kétségbeesett hozzátartozók. Akik kokaint használnak, azok általában tehetősebb emberek, vagy szeretnének annak látszani. Jellemzően a felső tízezerbe tartozó, kisebb részben a középosztálybeli kábítószeresek kiváltsága, hogy ezzel a szerrel élnek, mert ez errefelé drága. Dél-Amerikában más a helyzet, ott rengeteg kokain van, nyilván ezért kevésbé számít kuriózumnak.

K. K.: A hetvenes évek amerikai tévésorozataiból például kiderült, ott már akkor nagy divatja volt. Hozzánk csak mostanában ért el?

- Nem, vannak olyan pácienseim, akik már 15-20 éve ezt használják, kisebb vagyonokat költenek el. Én is szívtam korábban kokaint, persze pénzem nem volt, csak mivel heroint és kokaint árultam, így jutott belőle nekem is. Naponta körülbelül negyvenezer forint értékű szert fogyasztottam akkoriban, amit ha akkor nem szurkálom mind magamba, mint szerhasználó, hanem azt is értékesítem, milliókat kereshettem volna.

B. J.: Ilyen hosszú idő elteltével is azt mondod magadról, hogy függő vagy?

- Igen. Felépülő függőnek nevezem magam. Nem dohányzom, kábítószerhez legalább húsz éve és alkoholhoz is jó tizenhét éve nem nyúltam. 2003. szeptember 10-én volt az utolsó nap, hogy még ittam. Tudom magamról, hogy addiktív típus vagyok, tehát mindig elmondom, hogy 17 éve, három hónapja és ennyi meg ennyi napja nem nyúltam semmilyen kémiai tudatmódosító anyaghoz, én nem tudok szociálisan fogyasztani, mint az átlagember, aki képes arra, hogy időnként igyon vagy szívjon. Ha én elkezdek használni, nem tudom abbahagyni, elvesztem a kontrollt. Tehát függő vagyok, de nem használok szereket. Tizenöt évig voltam intravénás kábítószer-használó, opiátokat használtam, és altatókat, a rendszerváltás után, amikor megnyíltak a piacok, érkeztek a klasszikus szerek, amfetamin, LSD, heroin, majd  valamivel később a kokain. A jól kereső réteg már akkor ezt kezdte használni. Eleinte a hirtelen megszaporodó biztonsági cégek emberei, akik a jól menő szórakozóhelyeken voltak, és különböző bűnözői csoportok, később már a lassan meggazdagodó üzletemberek vásárolták.

B. J.: Mikor kezdtél kábítószerezni?

- A családban nincs szenvedélybeteg, viszont az életemben volt egy nagy trauma, a szüleim válása és az azt követő gyermekelhelyezési per. Akkor az egyik hétvégére elvittek az apai nagyszülőkhöz, és három évig ott tartottak. Egészen ötéves koromig nem láthattam az anyámat. Akkor egy napon a családvédelem, a rendőrség és a tűzoltóság hathatós segítsége mellett, fizikai erőszak alkalmazásával két vadidegen emberhez kerültem: egy nőhöz, aki hiába volt az anyám, emlékképem sem volt róla, és az élettársához, a nevelőapámhoz. Ez komoly feldolgozandó trauma volt. Az anya hiánya, és a szeretett személy elvesztésének lehetősége a mai napig érezteti a hatását. Elveszettségérzés, bizonytalan kötődés, az erős kontrollra törekvés,  szeretetre és az elismerésre vágyakozás formájában… Ez egy feneketlen kút. Évek óta járok pszichoterápiára, hogy feldolgozzam, sokat segít.

K. K.: Sok ember szenved el gyerekkorában hasonló sérüléseket, de nem mindenkiből lesz alkoholista vagy drogos. Mitől függ ez?

- A klienseim nagy részénél a szülők alkoholisták voltak, tehát lehetnek ilyen minták, de mint mondtam, nálam például ez nem játszott, senki nem volt a családban függő, nem voltak öngyilkosságok. Ez a korán megélt dráma lehet az egyik oka nálam. Amíg nem tanultam meg olvasni, addig nagyon feszült gyerek voltam, rágtam, téptem a körmöm, mindig ráztam a lábam, utána falni kezdtem a könyveket és rengeteg filmet néztem. Ebbe menekültem. Heti három-négy könyvet olvastam el. De mindig bennem maradt az az érzés, hogy nem vagyok elég jó, sem elég szép, nincs önbizalmam. Csak mostanában, a pszichoterápia közben dereng, mintha bizonyos helyzetekben az anyámékat akartam volna büntetni azzal, hogy azért csinálok magamnak rosszat, hogy azzal nekik okozzak fájdalmat. Volt olyan például, hogy a politechnikaórán anyunak készítettem egy hamutartót, nagyon szépen megcsináltam, ki is égettük, anyámnak adtam, aztán később minden átmenet nélkül fogtam és összetörtem. Később jött a drog, aminek a lényege, hogy gyorsan és munka, erőlködés nélkül azonnali kielégülést okoz, hirtelen olyan jó érzést teremtek magamnak, amit tíz év keserves kínlódással, önismereti gyakorlatokkal meg sportolással érhettem volna csak el, például hogy sikeresnek, okosnak érezzem magam, megközelítőleg elégedett legyek a kinézetemmel, elfogadjam magam..

Bajzáth Sándor
Fotó: 168 Óra archív
.

B. J.: Anyukád és a nevelőapád mit tett, amikor látták, hogy drogozol?

- Próbáltak segíteni, megértettek, mellettem álltak, talán túlságosan is. Akkor még nem voltak jól működő hozzátartozói csoportok, ahol megtanulhatták volna, hogy a túlsegítés, megmentés, nem hasznos egy függő számára. Tulajdonképpen hálás lehetek nekik, mert egyrészt jó anyagi körülmények között éltünk, másrészt amikor már súlyosbodott a helyzet, jöttek a rendőrségi ügyek, elvonó, pszichiátria, mindig mellettem voltak, ügyvédeket fogadtak, akik mindig kihúztak a bajból. Volt három börtönbüntetésem a 15 év alatt, de sose kellett leülnöm, mert végül mindig felfüggesztett ítélet született. Sok mélypont volt, több kezelés, de a dolog természete sajnos olyan, hogy mindig egyre több és erősebb szerre van szükség ugyanolyan hatás eléréséhez. A végén már nem volt olyan hely a testemen, ahová szúrhattam volna; az ujjamat majdnem amputálni kellett, amikor hajszálerekbe döftem a tűt, az érrendszer ugyanis teljesen tönkremegy ebbe, és a fogaim is mind kihullottak. Műfogsorom van. A végén a nyakamon sem volt szúrható véna. Ez volt a mélypont, már nem tudtam hová szúrni a tűt, tehát hiába volt szerem, nem tudtam beadni, öngyilkos nem akartam lenni, viszont semmi értelmét nem láttam így az életnek. Ekkor az történt, hogy megkeresett az a lány, aki az első drogot beszúrta nekem, ő már sok éve tiszta volt, azt álmodta, hogy meghaltam. Felhívott, meglátogatott, és azt mondta, hogy napjaim vannak hátra, lépjek! Akkor elmentem Komlóra, a rehabra…

K. K.: Amikor kijöttél, tiszta lettél, hogyan kezdted el az új életet?

- Teljesen bizonytalanul jöttem ki negyven hónapos terápia után, 36 évesen. Ott álltam, nem értettem semmihez, az addigi 15 év alatt összesen két év munkaidőm volt bejelentve vagy tíz munkahelyen, rájöttem, hogy életemben még józanul nem szexeltem, nincs kapcsolatom, tehát minden élettapasztalat nélkül voltam. Nehéz volt, elesett voltam, magányos, pénztelen, tapasztalattalan, a drogozásban profi voltam, a józan élethez gyámoltalan. Sokat segített a józan felépülő közösség, anonim önsegítő csoport, ahová elkezdtem járni, és járok is mind a mai napig.

K. K.: Hogy kezdődött nálad és miként lettél függőkkel foglalkozó szakember?

- Hamarosan dolgozni kezdtem, szállodai recepciós lettem, de nem érdekelt az a munka sem, viszont a környezetemben nagyon sokan rácsodálkoztak, hogy elhagytam a drogot, tiszta lettem, és egyre többen kerestek meg azzal, mondjam el, hogyan kell ezt csinálni. Segítséget kértek, és rájöttem, ehhez értek, ezt éltem át, az a dolgom, hogy másoknak is megmutassam a kivezető utat. Először a Csernus Imre által korábban létrehozott Magadért Alapítványnál dolgoztam szenvedélybetegekkel, hozzátartozókkal egyéni és csoportos formában 13 évig, eközben elvégeztem az ELTE–n a szociális munkás szakot, majd ezután elvégeztem az SE-ETK addiktológiai konzulens képzését. A Magadért Alapítványánál 13 évig dolgoztam segítőként részmunkaidőben, közben visszamentem Komlóra, a rehabilitációs intézetbe is dolgozni főállásba, ahol hat évig dolgoztam segítő munkatársként.

K. K.: Mennyire hatékonyak ezek a terápiák, vagyis a résztvevők milyen arányban jönnek ki tisztán?

- Erre nem lehet pontosan válaszolni. Annyi mondható, hogy a társadalom jó 10 százaléka függő, alkoholista, gyógyszer, vagy drogfüggő, vagy valamilyen viselkedésfüggő. Szóval rengeteg ember, akiknek mind vannak szülei, testvérei, barátai, akiket ez így-vagy úgy negatívan érint. Ugyanakkor elenyészően fordulnak segítségért szakemberhez, vagy intézményhez annak érdekében, hogy leálljanak. Relatíve alacsony a felépülési arány, sajnos ez egy ilyen műfaj. Az én addiktológiai konzultációimon jobb az arány, mivel ez fizetős szolgáltatás, hozzám eleve olyanok jönnek, akik erősebben motiváltak. A praxisomban főként olyan közép- és felsőosztálybeliek vannak, akik meg tudják fizetni a konzultációt, ami  általában egy alkalomtól 2-3 hónapig tartó konzultációs folyamatot takar.  A felépülés élethosszig tart, ebből nincs végleges, befejezett gyógyulás, csak élethosszig absztinencia, amit folyamatos munkával fenn kell, és fel is lehet tartani.

A kórházi addiktológiákon fekvők közül sokaknak (hajléktalanok, munkanélküliek, börtönviseltek) nehezítettebb a felépülésük a szűkösebbek anyagi lehetőségeik, és a rosszabb életkörülményeik miatt, de számukra is elérhetőek az anonim önsegítő közösségek és az államilag finanszírozott rehabilitációs intézetek.

Egyébként különösen nehéz a leszokás utáni korszak, mert ez olyan, mint a lemeztelenedés. Szembesül az ember a csupasz valójával, ahonnan mindent újra kell kezdeni. Az én sikerem akkor teljes, ha az általam segített emberek nélkülem is tiszták tudnak már maradni, nem függ az absztinenciájuk az én segítségemtől. Szóval a tisztaságot nemcsak elérni, hanem megtartani kell és ez egy életre szóló feladat, ebben nagy segítséget adnak az önsegítő csoportok, melyek ingyenesen elérhetőek hét minden napján Budapesten.

Szerző: Bálint Judit - Korpás Krisztina 

Forrás: 168 óra

https://168ora.hu/eletmod/akik-lognak-a-szeren-bajzath-sandor-addiktologiai-konzultans-sajat-tapasztalatai-alapjan-segit-181065

Az amerikaiak találó kifejezést használnak a munkamániára: workaholic. Jól mutatja ez a szó is, hogy a betegség nem áll messze az alkoholizmustól, sem más függőségtől. Milyen tünetek jelezhetik a súlyos gondot?

 

A munkát őrülten hajszolók szenvedélybetegek. Ébredés után az első gondolatuk a munka körül forog, ha egyáltalán nem töltik a feladataikba feledkezve ébren az egész éjszakát. Az egyik jól ismert tünet ugyanis az alvászavar. Napjukból kiszorítják a pihenést, képtelenek rá.

Milyen egy munkamániás élete?

Általában több időt töltenek a munkahelyükön, mint otthon, és a családi fészekben a dolgozószoba az állandó lakhelyük. Folyton feszültek, mert állandósul a teljesítő kényszer, amely rengeteg stresszel jár. Rettegnek attól, hogy kicsúszik az irányítás a kezükből.

A mentális teher mellett fizikai tünetek szintén társulnak a munkától szenvedőkhöz. Ha szakemberekhez fordulnak, legtöbbször magas vérnyomásra, fejfájásra, gyomorgörcsre panaszkodnak. Nem ritka a pánik és a szorongás érzése.

A legnagyobb problémát az okozza, hogy a legvégsőkig kitartanak és csak az első súlyos, ijesztő tünetek után keresik fel orvosukat, amikor a szervezet már meghúzta a vészcsengőt. Ez önmagában egy tünet, mivel számukra előbbre való a munka a családnál, szórakozásnál és a saját egészségüknél egyaránt. Akárcsak más függőségek esetében, itt sem csak a megszállott személy, a környezete éppúgy széthullik.

Figyelmeztető jelek lépésről lépésre

A legtöbb szakember négy szakaszra bontja a munkamániát. Az első fázis úgy írható le, mint az ital rabjainál a zugivás, csak itt "dugimunkáról" van szó.

Az egyén titokban folytatja a munkát, mivel bűntudat gyötri, ha abba kell hagynia. A második szakasznál környezetét is meglepheti az egyre ingerültebb munkatárs. Ha a kollégák poénnal próbálnak célozni, hogy kezd sztahanovista jellemvonásokkal gazdagodni barátjuk, valószínűleg agresszív reakciót fognak tapasztalni.

Ekkor már, a tiltakozás ellenére is ajánlott orvoshoz küldeni. Ezt követi túlhajszoltság szakasza. A legapróbb részletekbe merülve megszállottan űzi a munkát, és meríti ki teljesen szervezetét. Már nem elég a rá osztott feladat, saját ötletekkel bővíti munkakörét.

A negyedik fázisnál jelentkezik a hirtelen teljesítményromlás. A hullámok átcsapnak a feje felett. Nem képes pihenni magát, sem megfelelő eredményeket produkálni. Az utolsó cseppet is kifacsarva, a szervezet végül feladja. Általában ezt követi az orvosi konzultáció és a betegség tényleges diagnosztizálása.

Olvasson tovább! Így enyhítheti a stresszt és a szorongást gyógynövényekkel!

Örömforrás az irodán túl

Társadalmilag elfogadott, hogy a munka teszi ki az életünket, hétköznapjaink jelentős részét. Egyik esetben a munka szeretete, más esetben a megfelelés és a főnök árgus szeme hajszolhatja bele a mániákus munkába a jó dolgozót.

A rengeteg kütyü, ami körülvesz minket, szintén elősegíti, hogy bárhonnan növelhessük a dolgos órák számát. Ne tegyük! Ügyeljünk arra, hogy a kikapcsolódás épp úgy beépüljön a rendszerünkbe, mint a munka.

Forrás: EgészségKalauz

Az emberek évszázadok óta tudják, hogy a zenével szabályozhatjuk a hangulatunkat és érzelmeinket, a szakértők azonban csak az elmúlt évtizedekben kezdték el tudományos eszközökkel is vizsgálni a jelenséget. Vajon tényleg segíthet a zene a mentális egészség javításában?

 

A depresszió az egyik legismertebb mentális zavar, amely Magyarországon különösen gyakori, 2018-ban a 18 éven felüli lakosság 10,5 százaléka vallotta magát depressziósnak. Éppen ezért kiemelten fontos, hogy minél több lehetséges gyógymódot tárjanak fel a kutatók. A zeneterápia egy ideje már bevett módszer a mentális zavarok kezelésére, de vajon az ember saját zeneválasztással is tud segíteni magán?

Egy 2019-es vizsgálatban az alanyok klasszikus zenék közül választhattak, melyeket két csoportba, szomorú és vidám kategóriába osztottak be. Az eredmények alapján a depressziós alanyok nagyobb arányban döntöttek előbbiek mellett. A szakértők úgy vélik, hogy a zeneválasztás hátterében az alacsonyabb energiaszint áll: a vidám zene nem feltétlenül tesz jót egy depressziós ember közérzetének, hiszen túl harsány lehet, ráadásul sok esetben esztétikailag kevésbé szép, mint egy szomorú darab.

Egy 2016-os kutatás azt is felfedte, hogy a szomorú zene segíthet a pozitív emlékek előhozatalában, ami rövid távon hatásos lehet a rossz közérzet ellen. Ennek némiképp ellentmond egy 2017-es kutatás, melyben kifejezetten a csoportos zenehallgatásra koncentráltak. A szakértők arra jutottak, hogy az inspiráló zene hatására a csoportokon belül pozitívabb párbeszédek indultak meg, és az alanyok is vidámabbnak érezték magukat. A szomorú zene ezzel szemben negatívabb érzelmeket váltott ki, főleg a fiataloknál. Összességében azonban elmondható, hogy a csoportos zenehallgatás általánosságban erősítette a társas kapcsolatokat, az egymásra hangolódott érzelmeket pedig a résztvevők egy ideig a csoport elhagyása után is fenn tudták tartani.

Egy 2019-es tanulmányban a szerzők a heroikus zene hatásait vetették össze a szomorú zene hatásaival. A csapat arra jutott, hogy előbbi pozitív, izgalmas, konstruktív és motiváló gondolatokat váltott ki, míg utóbbi nyugodt, de kevésbé pozitív érzelmeket. Meglepő módon a heroikus zene több résztvevőnél is félelmet idézett elő, úgy tűnik, hogy rossz közérzet mellett nem mindenki vevő a motiváló, boldog dalokra. 

A szakértők még mindig nem tudják pontosan, hogy a zene miként is befolyásolja az agyunkat. Annyi biztos, hogy a zene hatására dopamin szabadul fel az agyban, ami kellemes érzést okozhat. Egyes kutatók szerint a szomorú zene a prolaktin termelődéséhez is hozzájárulhat, ami egyebek mellett  a traumák leküzdésében tud segíteni. 

Forrás: https://24.hu/elet-stilus/2020/01/15/a-zene-is-lehet-pszichiater-avagy-igy-segit-a-zene-rajtunk/ 

""

Kiürítik a dobai pszichiátriát, hiába tagadta korábban az Emmi államtitkára. Volt olyan beteg, akit a tapolcai hajléktalanszállóra vittek, többeket pedig a sümegi kórházban helyeznek el. Míg a mesés kastély lakott részektől messze fekszik, a gyógyszerrel kezelt betegek elhelyezésére kinézett intézmények mind lakott területen belül vannak, ez pedig a helyiek nagy részét aggodalommal tölti el. A 90 hektáros, mesés környezetben található dobai kastélyból már többször megpróbálták kipaterolni a betegeket, most viszont teljes titokban próbálták ezt megvalósítani.

 

Egy névtelenséget kérő kórházi dolgozó kereste meg a térség jobbikos országgyűlési képviselőjét azzal, hogy titokban elkezdték szétszórni a környéken a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórházhoz tartozó dobai Pszichiátriai Rehabilitációs és Szocióterápiás Osztály lakóit.

Hatan a tapolcai hajléktalanszállóra kerültek. 

A kétszázágyas intézményben a levél szerint már csak száztizen vannak, először novemberben tettek utcára embereket.

Teljesen nyilvánvaló, hogy politikai hisztériakeltésről van szó

- fogalmazott Rétvári Bence, aki Rig Lajos írásbeli kérdésére tagadta le, hogy bármi készül az intézményben. A jobbikos politikus ezt kiposztolta Facebook-oldalán, a bejegyzés alatti kommentek viszont arról árulkodnak, hogy Rétvári Bence egész egyszerűen hazudott, amikor hisztériakeltésnek nevezte a kastély kiürítését. 

Az országgyűlési képviselők február 1-ig még bejelentkezés nélkül látogathatnak közintézményekbe, Rig Lajos ezért felkereste a Sümegi Pszichiátriai Centrumot, ahol több ott dolgozó is megerősítette a költözés tényét. A politikus Dobára is ellátogatott, ahol szinte kivétel nélkül

tényként kezelik a költözést.

Arra hivatkozva akarják költöztetni az intézményt, hogy az egyik emeleti szobánál beszakadt a födém, noha a kastélyt körülölelő park felújítására korábban jutott 400 millió forint. A helyiek szerint Orbán Viktor legnagyobb lánya nézte ki magának az épületet, volt aki szerint többször is megfordult a környéken Orbán Ráhel az elmúlt időszakban.

Vérlázító az a hozzáállás, ahogy a kormány megpróbálja magánkézbe játszani a kastélyt. Az elmúlt években több ilyen esetre is volt példa, de az különösen visszataszító, ahogy a gyakran teljesen kiszolgáltatott betegekkel elbánnak. 

- fogalmazott Rig Lajos. A sümegi civilek vezetője azt kifogásolja, hogy a helyi intézményben nem biztosítottak a feltételek egy ilyen feladat ellátásához. Kovács Mihály szerint

a helyiek közül sokan tartanak attól, hogy olyan intézménybe érkezhetnek súlyos pszichiátriai betegek, ami a város központjában van, pár száz méterre bölcsődétől, óvodától, iskolától.

Kovács szerint a létesítmény hátsó részén gyakorlatilag bárki kiszökhet, a portaszolgálat jelenlegi elhelyezése sem alkalmas arra, hogy a gyakran pizsamában kószáló betegeket az intézményen belül tartsa.

""
A dobai intézmény bejáratánál kihelyezett térképen jól látszik, hogy három tó is található a hatalmas területen

A sümegi fideszes polgármester a csütörtöki testületi ülésen azt válaszolta a civil képviselő, Oszkó Zoltán kérdésére, hogy nem tudott a dobai betegek szétszórásáról. Oszkó hangsúlyozta, hogy nem először tervezik a dobai központ bezárását, de eddig mindig volt megoldás. Most viszont teljes titokban történik a kiürítés. 

A levél

Rig Lajos a helyszínen tapasztaltak miatt újabb írásbeli kérdést nyújtott be Kásler Miklós miniszternek.

Szerző: Eszes Ádám 

"Nem sok múlik azon, hogy az ember mit hoz magával, az a lényeges, hogy ebből mire képes"

Százötven éve ezen a napon, 1870. február 7-én született Bécsben Alfred Adler osztrák orvos, pszichiáter, az individuálpszichológia elméletének kidolgozója.

 

Egy magyar zsidó gabonakereskedő fia volt, a család hét gyermeke közül ő volt a második és a legbetegesebb. Hároméves korában egyik öccse mellette halt meg az ágyban, angolkórja miatt csak négyévesen kezdett járni, ötévesen majdnem meghalt tüdőgyulladásban, az orvos a kisfiú füle hallatára mondott le róla. Ezek a traumák keltették fel érdeklődését az orvostudomány iránt, 1895-ben orvosi diplomát szerzett. Egyetemi évei alatt ismerte meg orosz származású feleségét, akitől négy gyermeke született, közülük kettő apja nyomdokaiba lépve pszichiáter lett.

Először szemészként dolgozott, később áttért az általános orvosi gyakorlatra. Praxisa Bécs egyik külvárosában egy vidámpark és egy cirkusz mellett volt, pácienseinek nagy része a cirkusz tagjai közül került ki, így közelről tanulmányozhatta a sokféle testi, fizikai deformitást, s hogy az ezzel járó kisebbrendűségi érzést miként próbálják ellensúlyozni betegei. Elméletének egyik kulcsfogalma később az élet bármely területén jelentkező alkalmatlanság, tökéletlenség érzéséből fakadó kisebbrendűségi érzés, illetve az ettől való megszabadulásra, kompenzációra való törekvés lett.

1900 körül kezdte a pszichopatologikus jelenségekre vonatkozó vizsgálatait, tevékenysége felkeltette a pszichoanalízist kidolgozó Sigmund Freud figyelmét is, aki 1902-ben meghívta a köré csoportosuló társaságba. Adler 1910-ben a Bécsi Pszichoanalitikai Társaság elnöke és a társaság egyik folyóiratának szerkesztője lett. Kapcsolata Freuddal azonban folyamatosan romlott, mivel nem értett egyet azzal, hogy Freud az emberi viselkedést az elfojtott szexuális tartalmakkal hozta összefüggésbe, s 1911-ben végleg megszakította vele a kapcsolatot.

Adler úgy vélte, hogy az embert elsősorban társadalmi késztetések motiválják, minden fontos problémája társadalmi jellegű, s az egyént társadalmi környezetével összefüggésben kell vizsgálni. A személyiség sajátos szerkezetét hordozza az egyén életstílusa, amely már a kora gyermekkorban kialakul, ennek rendellenességeiben fontos tényező a születési sorrend, a testi fogyatékosság, az elhanyagoltság vagy épp az elkényeztetés. Adler szerint a psziché egészségét a racionális gondolkodás, a társadalmi érdeklődés, az önmagunkon való túllépés képessége, míg a mentális zavart a kisebbségi érzés, a mások feletti hatalomra törekvés, a saját felsőbbrendűséggel való egocentrikus, túlzott foglalkozás, avagy éppenséggel a megfelelő társadalmi szerepről való lemondás jellemzi. A személyiséget dinamikusnak írta le, amely a tökéletességre, önmegvalósításra törekszik, a test és lélek szerinte szoros kölcsönhatásban áll egymással, egészséges az, aki belsőleg kiegyensúlyozott.

1912-ben megjelentette Az ideges alkatról című munkáját, amelyben felvázolta az individuálpszichológia elméletét, ezt később az 1927-es Menschenkenntnis (Emberismeret) című munkájában tökéletesítette tovább. Tanulmánya A szervek kisebbrendűségéről, amely a testi betegségek lelki okait kutatta, Adlert a pszichoszomatikus orvoslás úttörőjévé tette.

Az I. világháború idején három évig az osztrák–magyar hadseregben szolgált orvosként, a háború után különböző gyermekkórházakban a világégés okozta traumákat vizsgálta. Érdeklődése fokozatosan a gyermekvédelem felé fordult, s 1921-ben Bécsben létrehozta első gyermekvédelmi klinikáját, ezt rövidesen 30 hasonló intézmény követte, ahol gyerekek, szülők és tanárok vehettek részt tanácsadáson. Ez elméletéből is következett, hiszen a gyermekkort vélte meghatározónak, a legfontosabbnak a gyermek és környezete közti ellentét enyhítését, a nevelést tartotta.

Először 1926-ban látogatott el az Egyesült Államokba, 1927-től a Columbia Egyetem vendégprofesszora, 1932-től a New York állambeli Long Island-i Orvosi Egyetem vendégprofesszora volt, családjával át is települt Amerikába. Bár ezzel biztonságban tudhatta magát a hazájában egyre erősödő fasizmus elől, az általa létrehozott intézményeket az osztrák kormány 1934-ben bezáratta.

Adler épp Skóciában, az aberdeeni egyetemen tartott előadásokat, amikor 1937. május 28-án az utcán szívrohamot kapott és meghalt. Aberdeenben hamvasztották el, maradványait csak 2011-ben temették újra Bécsben. A test, a lélek és a szellem egységébe vetett hitelével a pszichoanalízis pesszimista emberképét akarta legyőzni, szavai szerint:

"Nem sok múlik azon, hogy az ember mit hoz magával, az a lényeges, hogy ebből mire képes".

Szerző: MTI

Forrás: https://hvg.hu/tudomany/20200207_alfred_adler_osztrak_pszichiater_150_eve_szuletett?s=hk 

A metaforát két szempontból is megközelíthetjük. Az egyik esetben két dolgot hasonlóságuk vagy hangulati jellemzőik alapján kapcsolunk össze: „Pajkos gyermek a sors, csak úgy játszik vele” (Arany János: Toldi IX.). A másik esetben – és ez az előző meghatározáshoz képest sem más, csak a hangsúlyok különböznek – valamilyen bonyolult dolgot egy egyszerűbb, közérthetőbb dologgal helyettesítünk: „az elméleti építkezéshez szilárd alapok szükségesek”.

.

Itt az elméletalkotást – ami egy elvont elméleti leírás – a házépítés mindenki által ismert folyamataival és szavaival (építkezés, alapok) helyettesítjük. Pontosabban, a házépítés leírását "visszük át" az absztraktabb fogalom leírására és érthetővé tételére.

Szenvedélybetegek gyógyulása során mindkét típusú metafora-értelmezéssel találkozunk.

Út és utazás

Szenvedélybetegek gyógyulási folyamatait gyakran hasonlítjuk egy utazáshoz; egy úton kell végighaladni, ahol számtalan kanyargó vár ránk – az út soha sem nyílegyenes. El-eltérünk az úttól: azaz a gyógyulás céljaitól. Előfordulhatnak "megcsúszások" és "visszaesések". A magyar nyelv hangsúlyosan különbséget tesz e két jelenség között. "Visszaesés" az, amikor valaki az úton haladva, visszaesik egy korábbi állapotba: elhagyja a szermentességet, újra elkezdi a pszichoaktív anyagot (alkohol, kábítószer vagy akár a dohányzás, a cigaretta) használni.

Erőfeszítéseket kell tennie – a segítőjével együtt – hogy ebből az állapotból kikerüljön (visszaesés menedzselés), illetve már a visszaesés előtt fel kell készíteni ennek a lehetőségére és arra, hogy mit tud tenni, hogy elkerülje a visszaesést (visszaesés megelőzés). Ilyen lehet az, hogy a kliens megtanulja, hogy számára melyek a nagy kockázatú helyzetek, amelyekkel – az utazásának ebben a szakaszában – nem tud megbirkózni és jobb, ha kerüli ezeket: pl. egy alkoholfüggő ne menjen kocsmába vagy italozó emberek társaságába. Később majd megtanulja kezelni ezeket a helyzeteket, de egy korai fázisban erre még nem képes.

A "megcsúszás" a visszaeséssel szemben a szerhasználat átmeneti, néhány alkalommal történő visszatérését jelenti; de a kliens halad tovább az úton, folytatja az utazását, a megcsúszásból könnyen "fel lehet segíteni". Az út és az utazás metafora alkalmas arra is, hogy egy veszélyes szakasz közeledtével – mint amilyen a nagy kockázatú helyzet – mikor tud még visszafordulni, és mikor van az, amikor már erre képtelen. Ilyenkor bekövetkezik a megcsúszás vagy a visszaesés: ekkor általában szakember segítségére van szükség.

Talpraállás, felépülés

Mindkét kifejezés a szenvedélybetegek esetében arra utal, hogy nem elég elérni a szermentességet, az absztinenciát, hanem ennél többre kell törekedni. ugyanis hiába lesz valaki szermentes, ha az életformáján, a gondolkodásán nem változtat, bármikor, a legkisebb nehézség esetén – vagy éppen akkor, amikor valamilyen öröm éri és azt akarja "megünnepelni" – vissza tud esni. Az életformaváltást fejezi ki a "talpraállás" és a "felépülés".

Ha valaki a "talpára áll", az azt jelenti, hogy képes az önálló, független életre, képes magát eltartani, képes az életét saját akarata szerint vezetni. A felépülés folyamata is erre utal. A nyelvben – nemcsak a magyar nyelvben – a felfelé mutató, a felfelé irányuló kifejezések általában pozitív jelentést kapnak: a talpraállt is egy alulról-felfele irányra utal. A felépülés szóban a ’fel’ igekötő, de az ’épülés’ is egy felfelé történő elmozdulást fejez ki, így pozitív értelmet kap. Az előzőekben említettük a visszaesést és a megcsúszást: mindkét szó valamilyen "lefelé" történő helyzetváltoztatásra utal, aminek negatív színezete van.

Sokan a gyógyulás kifejezés helyett szívesebben használják akár a talpraállás, akár a felépülés kifejezéseket, mert úgy érzik, azt a változást, ami egy szenvedélybeteggel történik a gyógyulása során, ezek a kifejezések jobban jellemzik. Talpraállt: azaz egy jelentős "fordulat" következett be az életében, hasonlatosan ahhoz, amikor valaki a "talpára áll" és önálló életet kezd élni. A felépülésnél pedig a folyamatjelleget hangsúlyozzák: egyik-napról a másikra nem lehet felépülni; ez egy hosszú utazás, számtalan "állomással", tévúttal és kanyarral.

A gyógyulás pedig inkább egy rövidre zárt, egyszeri, gyors folyamatot idéz meg. Sokszor a gyógyulás még a gyógyítóval is kiegészül: a szenvedélybetegek hosszú utazása során pedig biztosan lesznek olyan fázisok, amikor "gyógyítók" nem állnak rendelkezésre. A felépülés ezt az öngyógyító folyamatot is jobban le tudja írni.

Miért érdekes, hogy milyen metaforák jelennek meg a szenvedélybetegek kezelése során? A metaforák eredeti értelmükben a "képes beszéd" céljait szolgálták: szinte láthatóvá, jól érzékelhetővé tették a gyógyulás folyamatát. Más metaforaértelmezések is hasonlítanak ehhez, amikor egy-egy jelenséghez pozitív dolgokat, pl. irányokat (fel, alulról-felfelé) társítunk.

Az út, az utazás metafora arra is alkalmas, hogy érzékeltessük a gyógyulás egyrészt hosszadalmas, másrészt nem egyenes irányú jellegét: a tévutak, a visszafordulás, a megcsúszás és a visszaesés jelenségét, a kockázatos helyzetek felé közeledés során azt, hogy mikor lehet még "baj" nélkül visszafordulni és egy másik úton elindulni, és mikor következik be, már szinte kivédhetetlenül, a visszaesés, a "zsákutca".

Ugyanakkor, még ebben a helyzetben sem kell feladnia az utazónak a reményt: szakmai segítséggel visszatalálhat a felépülés útjára és folytathatja utazását. Egyes terápiás alkalmakkor a betegekkel fel is rajzolhatjuk ezt az utazást: hogyan képzeli el a felépüléshez vezető utat és mit gondol, hol tart most, milyen veszélyek (eltévedés, mellékút, zsákutca, "rossz útra térés") leselkednek rá és mit kell tennie azért, hogy "elkerülje" ezeket. Láthatjuk, hogy még ezekben a kifejezésekben is mennyire megjelennek az úttal és az utazással kapcsolatos metaforáink.

Egyes, droghasználók kezelésével foglalkozó bentlakásos intézmény parkját úgy tervezik meg, hogy abban út vagy utak és sövénylabirintusok legyenek: a kanyargó, több szakaszból álló utakkal, a labirintussal, az úti célt láthatóvá tevő vagy éppen elrejtő mesterséges utakkal éppen a szenvedélybetegek felépülési folyamatát mintázzák: már nemcsak egy rajzpapíron, hanem egy modellszerű valóságban. Itt az utakon a szenvedélybetegek szó szerint végig tudnak menni és közben elgondolkodhatnak – vagy meditálhatnak - azon, hogy mennyire is egyenes vagy tekevényes a felépülésük útja.

A kezelés során tulajdonképpen nem teszünk mást, mint ezt a közös metaforakincset használjuk: közös, mert a társadalom tagjai, iskolázottságuktól függetlenül, megosztják ezeket, rendelkeznek ezekkel, illetve közös a kliens és a segítő között is. Tehát, a kezelés során ezt a metaforarendszert hozzuk mozgásba és tesszük vele szemléletessé, átláthatóvá a szenvedélybeteg gyógyulási folyamatát, azaz utazását!

ELTE PPK Pszichológiai Intézet

Forrás: EgészségKalauz

A szerhasználat kezdetén egy szenvedélybeteg számára az alkohol és a drog instant boldogságot kínáló varázsszernek tűnhet – az olyannyira vágyott felszabadultságot, mámort, örömöt és magabiztosságot kedve és akarata szerint élheti át és idézheti elő. A szorongás oldódik, a mardosó kérdések és a negatív érzések eltűnnek, a számára veszélyt és fenyegetést jelentő világból elmenekülhet egy önfeledtséget és biztonságot ígérő helyre.

Az ideig-óráig tartó illúziók után és helyett azonban egyre gyakrabban jelenik meg a bűntudat, a szégyen, a fizikai és lelki szenvedés, a veszteségek és a konfliktusok, egyre inkább a „kell”, a szer és a kényszer veszi át az irányítást – a szer egyre kevesebbet ad, inkább csak elvesz, szabadság helyett börtönbe zár.

Ez a mintázat is az oka annak, hogy a felépülés és a józanodás  egy megpróbáltatásokkal, szembenézésekkel teli folyamat, melynek során a függő nemcsak a szenvedélye tárgyát kell, hogy letegye, hanem önmagát is le kell győznie.

Az, hogy mi indítja el a függőt a józansághoz vezető úton, kinek mi a mélypontja, ami változásra és változtatásra sarkall, egyénenként eltérő: lehet az a munkahely, a lakhatás vagy a család elvesztése, lehet az a rá néző tükörkép megdöbbentő látványa, egy orvosi vizsgálat sokkoló eredménye, egy kórházban való magához térés, egy vagy több bűncselekmény elkövetése („sose gondoltam volna magamról, hogy…).

Szenvedélybetegekkel való munkám során azt tapasztaltam, hogy kevésbé ad stabil alapot az, ha az egyént egy családtag szinte „belöki” a terápiás szobába, vagy amikor egy ultimátum, egy kényszerhelyzet hatására kezd el dolgozni józanságán: vagyis amikor a hozzátartozó jobban akarja a szenvedélybeteg józanságát, mint ő maga.

Nem teszi elvből lehetetlenné vagy sikertelen küldetéssé, azonban a függők felépülésében is hangsúlyos az az alapvető terápiás mozzanat, hogy ő maga akarja a változást, motivált és nyitott legyen, hajlandó legyen tenni a gyógyulásért.

A döntés szabadsága?

A szenvedélybetegekről jelenleg is él az az elképzelés, mely szerint akaratgyenge és jellemtelen emberek. Ez a megközelítés károsan hathat a függő önmagáról alkotott, amúgy is alaposan megtépázott képére, valamint a változásba vetett hitére.

Ha arra gondolunk, az aktív szerhasználat idején a szenvedélybeteg mennyi mindent megtett azért, hogy megszerezze napi adagját, rájöhetünk, hogy valójában rendkívül kreatív, találékony, elszánt, nagyon is kitartó emberek ők.

Ahogy a velünk született betegségek felett sem mi rendelkezünk, úgy a szenvedélybetegség, az arra való hajlam sem saját választás.

A függők felépülését segítő 12 lépéses program első lépése így hangzik: „Beismertük, hogy tehetetlenek vagyunk függőségünkkel szemben, hogy életünk irányíthatatlanná vált.”

Ami felett azonban dönthetnek, amiért vállalniuk kell a felelősséget, az a józanság. A józanodás nem egy passzív folyamat: a szenvedélybeteg felelős egyedül saját józanságáért, az nem csak úgy történik vele és körülötte, nem a rajta kívül álló személyek vagy okok függvénye, hanem ő alakítja, formálja, teremti meg és tartja fenn napról napra, lépésről lépésre.

A valódi józanság nyomában

A felépülés legelső lépése az, hogy a függő leáll a szerhasználattal – a leállás kinek enyhébb, kinek elviselhetetlen rosszulléteket és fájdalmakat, fizikai elvonási tüneteket okoz, amelyek gyakran csak orvosi segítséggel, fogakat összeszorítva múlnak el.

A tartós és valódi józanság, mely túlmutat a szó köznapi értelmén, nemcsak fizikai szintű, hanem a gondolatok, az érzelmek és a viselkedés szintjén is bekövetkező változást, „tisztulást” is magában foglalja.

A valódi józanság eléréséhez nem elegendő a szer letétele – ha a felépülő szenvedélybeteg itt megáll, a „szárazrészegség” állapotában ragadhat.

Ebben a kifejezésben a száraz jelöli a tisztaságot, a szermentességet, a részegség pedig arra vonatkozik, hogy ugyan a függő már megvált a szertől, de ugyanabban az érzelmi zűrzavarban él, ugyanazt a rendezetlen és kaotikus lelki működést mutatja, mint a szerhasználat idején – hiába tette le a szert, benne és körülötte ugyanolyan maradt minden.

Az elvonásnak a fizikai jellegzetességeken kívül lelki tünetei is vannak, melyek ugyanolyan szubjektív szenvedést okozhatnak, mint a fizikai fájdalom, azonban ebben az esetben nem a gyógyszerek és az orvosi segítség a megoldás, hanem egy mélyebb és tartósabb személyiségbeli változás és fejlődés, mely akár egy életen át tarthat.

Szenvedélybetegek tapasztalatai és beszámolója alapján a fizikai elvonás lezajlása után érzelmi életük felborul, ijesztővé, követhetetlenné és felkavaróvá válik számukra. Az érzelmeik akár egy napon belül a szélsőségek között csaponganak, rángatják őket, hirtelen, nagy intenzitással, látszólag ok nélkül törnek rájuk akár a pozitív, akár a negatív érzések, mintha teljesen ki lennének szolgáltatva érzelmeik őrült viharának, melyet ráadásul immár szer nélkül kell kezelniük.

Gyakori jelenség ennek az ellenkezője, a teljes kiürültség, üresség érzete is: ebben az állapotban semmi nem vált ki érzelmeket, indulatokat, mintha egy üvegbúra mögött, dermedten, letaglózva szemlélnék a világot.

Az érzelmek hiányát a felfokozott érzelmi világhoz hasonlóan ugyanolyan kétségbeejtő és tehetetlen helyzetként éli meg a függő. A vihar vagy a hiány elmúltával azonban rájönnek és megtanulják, hogy érzelmeik mulandóak és kezelhetőek, hogy ők irányítják érzéseiket, és nem az érzelmeik rángatják őket dróton. Felismerik, hogy joguk van dühösnek, szomorúnak és félelemmel telinek lenniük, negatív érzéseiket biztonsággal átélhetik és kifejezhetik, ezáltal nem lesznek kevésbé szerethetőek vagy értéktelenek. Belátják egyúttal azt is, hogy nem kötelesek ezekben a negatív állapotokban benne ragadniuk: eldönthetik, szeretnének-e ragaszkodni hozzájuk vagy elengedni, kipörgetni őket magukból olyan módon, amit már nem az alkohol, és nem a drog nyújt. 

„Te mire használtad?”

A felépülés során kulcsfontosságú kérdés lehet az, hogy a függő mire használta a szert: mit szeretett volna vele eltüntetni, lenyomni, kiirtani magából, mi elől menekült, miből szeretett volna kitörni, amire csak a kábulat és a bódulat adhatott ideiglenes gyógyírt.

Ha a szenvedélybeteg meg tudja fogalmazni, mire használta választott szerét, az kijelölheti a felépülés útvonalát. Valaki csak ilyen úton és áron tudja megszerezni családtagjaitól azt a figyelmet és törődést, amelyre vágyott, és amit nem kapott meg.

Van, aki a folyamatos szorongás, bűntudat, önmarcangolás és őrlődés által létrehozott „egyszemélyes” poklából nem tud kiszakadni, csak a szerhasználattal tudja a mardosó kérdéseit és önmagával szemben érzett negatív érzéseit félretenni, és átélni a felszabadultságot, a magabiztosságot.

Valaki a magány és az egyedüllét elviselhetetlennek tűnő fájdalmát szeretné csillapítani – ha egyedül kell lenni, inkább sehogy se legyen, ezért inkább „kiüti”magát a valóságból és a jelenből.

Valaki nem tudja pontosan megmondani, mi a probléma, minden vagy semmi, csak menekülni szeretne, nem szembesülni, nem belevonódni, csak valahol máshol lenni, lebegni gondtalanul.

Van, aki úgy érzi, nem képes megbirkózni az előtte álló feladatokkal, kihívásokkal, kötelezettségekkel és döntésekkel, az ebből fakadó bizonytalanságot lenyomhatja a szerrel, a felelősséget háríthatja saját alkalmatlanságának megerősítésével.

A sort hosszan lehetne még folytatni – ahány függő, annyi történet. A kezdeti hatás azonban egy idő után kikopik, elveszti varázsát, a pohár emelgetése egy kiüresedett, gépies, rutinszerű mozdulattá válik, aminek a megtételéhez a valódi ok már nem is számít, de ha kell kifogás és indok, mindig lehet találni. 

Szerző: Brunner Zsanett Anna 

Forrás: 

https://pszichoforyou.hu/felepules-a-fuggosegbol/ 

 

 

Keddenként 18:00-19:30:

Január 7, 21 Február 4, 18 Március 3, 24 Április 7, 21 Május 5, 19 Június 2, 23 Július 7, 21 Augusztus 4, 18 Szeptember 1, 22 Október 6, 20 November 10, 24 December 1, 15

 

Csütörtökönként 18:00-19:30:

Január 9, 23 Február 6, 20 Március 5, 26 Április 9, 23 Május 7, 21 Június 4, 25 Július 9, 23 Augusztus 6, 20 Szeptember 3, 24 Október 8, 22 November 12, 26 December 3, 17

 

A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, melyről munkaidőben érdeklődhetsz munkatársainknál, telefonon a 06-30-581-6560-as számon, vagy személyesen a Drog Stop Bázison, Bp.1048, Külső Szilágyi út 14. szám alatt. 

 

 

HÍVD AZ INGYENES DROGINFORMÁCIÓS ZÖLD SZÁMUNKAT!

                                                          

 �13-770   

 

    H,SZ: 10-15  K,CS: 10-18 

 

 

Forrás: https://www.drogstoponline.hu/ 

https://www.drogstoponline.hu/single-post/2018/05/29/Elterel%C3%A9s-id%C5%91pontok-j%C3%BAnius-5-kedd-1800-1930-7-cs%C3%BCt%C3%B6rt%C3%B6k-1800-1930-19kedd-1800-1930-21-cs%C3%BCt%C3%B6rt%C3%B6k-1800-1930 

Kardos Tamás

A legkevesebb, ami elöljáróban elmondható a mértékletesség erényéről, hogy rendhagyó pályán mozog az etika történetében. Az antik és a hellenisztikus időszakban felépített nimbuszából a középkorra sokat veszített, jórészt a keresztény tradícióban játszott szerepének köszönhetően tarthatta meg kitűntetett pozícióját. Az újkorban megkezdődött hanyatlását és a 19. századi, mára népszerűtlenné vált újraértelmezését követően, a 20. századra, még a romjaiból újjáépített erényetikákban is másodlagos helyre szorult. Ha azonban az etika újabb diszciplínáit – az ökofilozófiát illetve az ökoetikát, az alternatív gazdaság egyes ágazatait vagy az egészséges életmód körüli vitákat – vesszük szemügyre, azt mondhatjuk, hogy a mértékletesség eszméjének újragondolása soha nem volt aktuálisabb, mint most.
A késő modernkori etikai diskurzusokban az erények ritkán jutnak szóhoz, a mértékletesség pedig többnyire csak vallási, ökológiai és egészségügyi kérdésekben bukkan fel – sokszor egészen megváltozott értelemben. A kialakult helyzet közvetlen előzményeit az 1800-as évek törekvéseiben és azok későbbi következményeiben kell keresnünk.
.

Mértékletességi Mozgalom

A 19. századi Egyesült Államok társadalmi reformmozgalmai és mindenekelőtt a fehér protestáns középosztály főszerepet játszott abban, hogy a mértékletesség erénye, a köznapi és a hagyományos keresztény gondolkodástól radikálisan különböző értelemmel gazdagodjon (Sárosi 2007, Bischke 2003).
A 1800-as évek elején a Mértékletességi Mozgalmat az USA több államában – nem sokkal később néhány európai országban is – azzal az egyszerű célkitűzéssel hívták életre, hogy mérsékeljék a népesség alkoholfogyasztását. Pár évtizeden belül azonban a mozgalom jelszava a józanság és az absztinencia szinonimájává vált (Nash 2000) – az angol temperance szó, nagyrészt a 19. századi törekvéseknek köszönhetően, ma egyaránt jelent mértékletességet és absztinenciát. Az aktivisták a 19. század közepére az USA 13 államában elérték az alkohol rekreációs célú felhasználásának betiltását és az alkoholmentességre nevelés széleskörű elterjesztését. A mozgalom csúcspontját az a törvénymódosítás jelentette, melynek következtében 1919-1933-ig minden amerikai államban totális alkoholtilalom uralkodott. Az intézkedés messze nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket (alkoholfogyasztás megszűnése, a nyomornegyedek és a börtönök felszámolása), épp ellenkezőleg: a feketepiacon beszerzett, kétes eredetű szeszes italok és a kulturált alkoholfogyasztás ellehetetlenítésének kettőse jelentős közegészségügyi károkat eredményezett és a közbiztonság is alaposan megsínylette az alkoholmaffia csatározásait. A becslések szerint 1929-ben már minden tizedik gallon ipari denaturált szeszből illegálisan készítettek szeszesitalt és egymillió amerikai közül körülbelül negyvennek okozta halálát metilalkohol-mérgezés (Sinclair 1964). 1933-ban az amerikaiak hálát adtak, hogy felszabadultak a „Mértékletességi” Mozgalom uralma alól. Az alkoholszabályozás ésszerűbbé tétele azonban nem rehabilitálta a mértékletességnek, mint kívánatos életfilozófiának a létjogosultságát.
.

A 20. század antik öröksége

Azon kevés gondolkodó, aki a 20. században a mértékletesség hasznossága mellett érvelt, rendszerint magyarázkodásra kényszerült, hiszen a közgondolkodás mértékletes embere ekkor már tartózkodott mindennemű öröm- és élvezetforrástól és egyfajta antiszociális aszkéta módjára tengette izgalmaktól mentes életét. Kézenfekvő tehát, hogy ezek a filozófusok az antik világ etikáján keresztül mutatják be, hogy az erényes élet – így a mértékletesség gyakorlása – nem mindig jelentették azt, amit korunk embere gondol róla.
Elizabeth Anscombe (1958), látván a modernkori etika reménytelen útkeresését, kijelentette, hogy meg kell szabadulnunk az uralkodó – a keresztény erkölcs fogalmaiban gondolkodó, de a törvényhozó Istenbe vetett hitet mellőző – etikai megközelítéstől, ugyanis az eredeti gondolati kereten kívül ezek a fogalmak értelmüket vesztik. Anscombe elsőként javasolta – legalábbis a fogalomhasználat szintjén – a visszatérést az arisztotelészi erényetikához, mely vállalkozás Alasdair MacIntyre (1993) munkássága nyomán teljesedett ki. Bár a kezdeményezés elérte azt a kétségkívül pozitív eredményt, hogy az erények visszakerültek a kortárs etikai vitákba, az erényetika jelenkori szószólóinak többségéről elmondható, hogy nem vagy csak érintőlegesen foglalkozik a mértékletesség erényével, és messze nem tartja az erkölcsös élet olyan kitűntetett fontosságú összetevőjének, mint az antik gondolkodás.
Az erényetika máig talán legnagyobb hatású és a késő modernkorban leggyakrabban hivatkozott képviselője, Arisztotelész, az i.e. 4. században, az erényes élet alapjait a szélsőségek közötti középút gyakorlásában jelölte meg. Számára a mértékletesség az első számú erkölcsi erény, amelynek minden tevékenységben tükröződnie kell. A mértékletes ember tehát – az elterjedt közhiedelemmel ellentétben – nem az élet örömeitől, csupán a szélsőségektől tartózkodik. Arisztotelész mértékletes embere azokat az élvezeteket részesíti előnyben, amelyek az egészségre nem ártalmasak, nem állnak szemben az általa képviselt „erkölcsi széppel” és nem igényelnek túlzott anyagi kiadásokat.
Másfél évezreddel később Aquinói Szent Tamás tett kísérletet az arisztotelészi filozófia és az egyházi tanok összehangolására. Vállalkozását a skolasztikus filozófia csúcsteljesítményeként tartják számon, mely megerősítette az erények helyzetét a keresztény felfogásban. Aquinói etikájában a négy sarkalatos erény közé sorolta a mértékletességet, mely „bár nem olyan magasrendű, mint a másik három (az okosság szükségesebb, a bátorság és az igazságosság csodálatra méltóbb), nehézség dolgában gyakran fölülmúlja őket” (Aquinói 1994).
Arisztotelész és Aquinói egyaránt úgy tekintettek a mértékletességre, melyben a személy akaratának jelentős szerepe van, szemben például az olyan erényekkel, mint az okosság vagy a bátorság, ahol az akarat sokkal korlátozottabban érvényesülhet. Ha hihetünk e két gondolkodónak – akikhez az erényetika mai képviselői is visszanyúlnak –, akkor azt kell mondanunk, hogy mértékletes életmód már a nevelés szintjén is felmerülhet, hiszen egy tanulható és begyakorolható erényről van szó.
Kérdés azonban, hogy a határtalan gazdasági fejlődésre építkező fogyasztói társadalmak erkölcsi pluralizmusra nevelt tagjai számára miként lehet a mértékletesség kérdését aktuálissá tenni. Van-e kereslet egyáltalán korunkban a mértékletesség eszméjére?
.

Ökoetika vs. keresztény erkölcstan: a mértékletesség, mint társadalmi erény

Koo van Der Wal (1995) ökológiai szempontokat tart szem előtt, amikor megvizsgálja, hol vesztette el a filozófia a kapcsolatot a mértékletességgel és miként kerülhetne vissza a mai etikákba. Emlékeztet arra a 30000 áldozatot követelő, 1755-ös lisszaboni földrengésre, mely „mély nyomokat hagyott a kor gondolkodásában és élményvilágában (…) s véglegesen megtörte a fölvilágosodás ama hitét, hogy a fönnálló valóság a lehetséges világok legjobbika, amelyben rend és harmónia uralkodik, és hogy az ember képes értelme segítségével megalapozni a dolgok lényegét és összefüggéseit” (Der Wal 1995). A szerző úgy látja, hogy az ökológiai válság ebben a megközelítésben a portugál tragédiához hasonlatos, hiszen szintén egy természeti eseményről van szó, amely olyan tudatossági folyamatot indított el filozófiai síkon is, mely pusztán filozófiai fáradozások révén aligha valósulhatott volna meg. Der Wal nem kevesebbet állít, mint hogy az újkorban elterjedt végtelenre-törekvés – amely a mértéknek bármiféle gondolatát is elveti – és a belőle kinőtt valamennyi, a modern ember valóságfelfogására hatást gyakorló filozófia, közvetlen módon járult hozzá a környezeti válság létrejöttéhez. A folyamat kezdőlökését a felvilágosodás gondolkodásában megjelent mechanikus világkép adta, amely alapvetően változtatta meg az ember viszonyát a környezetéhez. A kor uralkodó nézete szerint ugyanis az ember nem úgy tekint magára, mint aki a természet-, hanem mint aki a szellem rendjéhez tartozik. Csak és kizárólag. Ebben a felfogásban a „lélektelen” természeti tárgyak a tudat ellenpárjaként jelennek meg, a szabad és gondolkodó ember autonómiáját korlátozó, nem kívánatos dolgokként.
„Azt a nagy jelentőséget, amely a mérték éthoszának az antikoknál és a középkorban kijutott, az újkorban szétrombolta az autonómia-igény. A mértéknek a kozmoszhoz vagy a keresztény Istenhez való viszonya helyébe az önmaga mértékévé váló ember lép” – idézi Der Wal Ottmann (1980) tömör összefoglalását az újkori mértékfogalomról a Historisches Wörterbuch der Philosophie-ból (uo.).
E gondolati keret a később keletkezett, egymásnak ellentmondó filozófiai irányzatokban is rendszerint fennmaradt. A természettől való távolodás a 20. századi egzisztencializmusban öltötte a legradikálisabb formát, ahol az ember alaphelyzete már egy értelmetlen és abszurd világba való belevetettségként jelent meg. Der Wal úgy véli, hogy a 16. században, a természet kárára megkezdődött autonómia törekvések már magukban hordozták a mértéktelenség problematikáját, melyet a jelenlegi gondolkodási kereten belül maradva elvileg megoldhatatlannak kell tekinteni. A környezeti válság azonban egyre több késő modernkori filozófusnak is felnyitja a szemét, hiszen az alaptétel, az önmagukban értelmetlen dolgok együttesét képező, az embertől idegen természet képe vált tarthatatlanná. Mostanra világosan látható, hogy az ember nem vonulhat vissza a szellem és az egyéni autonómia dimenziójába anélkül, hogy ne venne tudomást természeti valójáról és környezetéről. Der Wal szkeptikus a filozófiai és életmódbeli megújulás tekintetében, és úgy véli, hogy nem tehetünk komoly kísérletet a modern valóságfelfogás természet közelibbé tételére.
Az ökológiai érvekre természetesen azok is felfigyeltek, akik számára a mértékletes élet nem csak az újkor előtt bírt értékkel. A ”mértékletesség napjaink keresztény etikai és egyházi gondolkodásában búvópatakként továbbra is csordogál, bár lényegesen kisebb erővel, mint korábban a történelem során” véli az a múlt hónapban elhunyt teológus (Nash 2000).
A keresztény etika számára az erkölcsös élet mikéntje minden korban aktuális kérdés, így nem tűnik ellentmondásnak, hogy a korábban bemutatott, protestáns kezdeményezésű Mértékletességi Mozgalmak kudarca után – melyek alaposan felforgatták és negatív színben tüntették fel a mértékletes életről kialakított képet – többnyire éppen a keresztény gondolkodók és teológusok teszik a legnagyobb erőfeszítéseket a mértékletesség népszerűtlenné vált erényének helyreállításában.
Elsősorban Josef Pieperre, a 20. századi német neotomista filozófusra gondolhatunk, aki a négy sarkalatos erényről írt könyvében (Pieper 1996) megpróbálta a korunk számára rehabilitálni és a modern értékekhez igazítani Aquinói etikájának alapzatát. Pieper reflektál arra a modern korra jellemző helyzetre, melyben a mérséklés negatív asszociációkat hív elő, és főleg a fogyasztás jelentéstartományára szűkült, noha ez az erény „annak a négy sarokpontnak az egyike, amelyek az élet kapuját tartják” (uo.). Hangsúlyozza, hogy a mértékletesség esetében nem külső korlátozásokra kell gondolnunk, hiszen az Aquinói etikájában szereplő temperantia célja az ember belső rendjének megteremtése és természetének kibontakoztatása. Pieper azonban korlátozottan kezeli a mértékletesség fogalmát, mikor azt állítja, hogy a „temperantiát az különbözteti meg a többi sarkalatos erénytől, hogy kizárólag magára az azt megvalósító személyre vonatkozik” (uo.). Értelmezésében tehát nem kap helyet az erény közösségekre vagy társadalmakra kiterjesztett felfogása.
Nash egy lépéssel tovább megy Piepernél, mikor bő három évtizeddel később írt tanulmányában a keresztény tanokat az ökológiával hozza párhuzamba. Szerinte nagyon is fontos a mértékletesség erényének megújításakor számításba vennünk a kor környezeti kihívásait, ehhez azonban nincs is szükség új elméletre: az újkor előtti keresztény tradíció megfelelő példával szolgál.
James A. Nash az Egyesült Államokban működő Egyházak Teológiai és Közpolitikai Központjának (CCTPP) egykori kutatója, a beszédes „A mértékletesség felforgató erényének felelevenítése és megújítása felé” című művében (Nash 2000) amellett foglal állást, hogy a mértékletesség nem csupán egyéni, hanem társadalmi szinten is meghatározó fontossággal bír. Indoklását a bibliai érvek mellett ökológiai megfontolásokkal támasztja alá. Nash felhívja a figyelmet, hogy a kereszténység számára a mértékletesség egykor nem csak egyéni, hanem elsőrendű gazdasági norma is volt. Érvelése szerint ma azért tartják elavultnak, sőt, hazafiatlannak a valamikor kardinálisnak nevezett erényt, mert elmúltak azok a szűkös viszonyai a történelemnek, amelyben ez az erény érvényesülhetett és a magas termelékenység korszakában ez a hozzáállás már idejétmúlt (a jelenleg zajló gazdasági világválság hatására vélhetőleg sokan megkérdőjelezik majd ezt a bevett álláspontot). Ami a mértékletességet illeti – figyelembe véve a gazdaságot uraló mentalitást és az ökológiai helyzetet –, Nash összeegyeztethetőnek tartja a középkori keresztény erényt, a 20. század második felében kibontakozó ökoetika megfontolásaival. „Ebben a háttérben a mértékletesség felforgató erény, mert lázadást jelent azzal a gazdasági rendszerrel szemben, amelynek erőteljes termelésre és fogyasztásra van szüksége működésének és növekedésének fenntartása érdekében” (uo.).
A Nash által képviselt mértékletesség nincs összhangban azzal a modern felfogással, mely szerint az emberek kielégíthetetlen, élvhajhászó lények lennének, sokkal inkább olyan, erkölcsi képességekkel rendelkező egyének közösségének tartja őket, akik képesek a felelősségteljes önkontrollra. A mértéktartás begyakorlását azért is tartaná fontosnak, hogy ellen tudjunk állni a túlfogyasztásra való ösztönzésnek és az olyan reklámtechnikáknak, amelyek az embert manipulálható fogyasztóvá degradálják és igényt teremtenek a jólét életérzését sugárzó, ám a boldoguláshoz tökéletesen felesleges dolgok megvásárlására.
Nash továbbá hangsúlyozza, hogy „mértékletes személyek csak a mértékletes társadalmak intézményes segítségével fejlődhetnek és tevékenykedhetnek hatékonyan” (uo.). Az itt fellépő dilemma az, hogy miként lehetne kezelni azokat a gazdasági zavarokat, melyeket a mértékletesség társadalmi szintű meghonosodása okozna. Ennek megválaszolása azonban már messzire vezet a témától. Nash megközelítése inkább azért tűnik termékenynek, mert a keresztény hagyományokból kiindulva, sikeresen teszi aktuálissá a mértékletesség kérdéskörét a késő modernkor embere és társadalmai számára.
.

Közegészségügyi megfontolások. Lehetséges-e a mértékletes drogfogyasztás?

Comte-Sponville (1998) az 1990-es évek közepén, a filozófia előképzettséggel nem rendelkező nagyközönség számára írt gyakorlati útmutatást, az erények mai alkalmazhatóságáról. Bár utal Arisztotelész és Epikurosz munkásságára, mégis azon kevés kortárs gondolkodó közé tartozik, aki igyekezett a korábbi, népszerű megközelítésektől elrugaszkodva, saját koncepcióval előállni a mértékletesség témájában, kifejezetten a mai, mindennapos élethelyzetekre reagálva. Miután a kor elvárásainak megfelelően megkülönbözteti a mértékletességet a túlzott önmegtartóztatástól, az egészséges életmóddal, illetve az élvezettel teli életben megtalált helyes egyensúllyal hozza összefüggésbe, amellyel kimondatlanul is elhatárolódik a Mértékletességi Mozgalom szélsőségessé vált eszméitől.
„A mértékletesség az a visszafogottság, amelynek révén ura maradunk örömeinknek, ahelyett, hogy rabszolgáikká válnánk. Szabad öröm, amely csak még jobban örül: mivelhogy saját szabadságát is élvezi. Micsoda öröm dohányozni, ha meg tudunk lenni nélküle! Inni, ha az ember nem rabja az alkoholnak! Szeretkezni, ha nem rabja a vágyának!” (Comte-Sponville 1998). Az élvezetek mérsékletes élvezete itt a szenvedélybetegségekkel kerül szembe, azonban Comte-Sponville is reflektál a Nash által kivesézett fogyasztói társadalmi attitűdre. „Hogyan lehetnénk boldogok, ha kielégíthetetlenek vagyunk? És hogyan lehetnénk elégedettek, ha vágyaink határtalanok? (…) A lecke [ti. Assisi Szent Ferenc tanítása a boldog szegénységről] azonban nekünk, a bőség társadalmainak szól, ahol gyakrabban szoktak meghalni és szenvedni a mértéktelenségtől, mint az éhségtől vagy az önsanyargatástól. A mértékletesség minden időben erény, de annál nagyobb szükség van rá, minél jobb idők járnak” (uo.). Az utolsó mondat – bár nem ökológiai, hanem egészségügyi megfontolásból – éppen ellentmond azoknak a Nash által hivatkozott érveléseknek, melyek szerint a mértékletességnek csak a szűkös körülmények között volt haszna, és rávilágít arra, hogy miért kaphat fontos szerepet korunkban is. Nem igényel komoly kutatómunkát számos olyan életút felmutatása, melyben valamilyen élvezet túlzott hajszolása vezetett súlyos problémákhoz. Azonban – visszatérve az alkoholra – sem Comte-Sponville, sem a szenvedélybetegségek szakterületének mai képviselői nem kizárólag a teljes absztinenciában látják már a megoldást.
A 19. századi megközelítéssel ellentétben az alkoholról ma – a vonatkozó kutatások alapján – már inkább azt tartják, hogy mértékletes fogyasztása hozzájárulhat az egészség megőrzéséhez. Sőt, ahogyan arra több tanulmány rámutatott, a bort rendszeresen, de mértékkel ivók várható életkora nem csak az alkoholbetegeknél, de az absztinenseknél is magasabb.
Az az absztinencia mozgalom, mely az 1920-as években az alkoholtilalomban tetőzött, a 20. század harmadik felére új bűnbakot talált, az illegális drogok személyében. Az 1970-es évek elején, a Nixon kormány által életre hívott Drogellenes Háború a célkitűzéseit tekintve sok párhuzamot mutat a – hangsúlyozottan idézőjelben értendő – „Mértékletességi Mozgalommal”, azzal a lényeges különbséggel, hogy a törekvés első számú közellensége nem az alkohol, hanem a 1961-es és 1971-es narkotikumok és pszichotrop anyagok szabályozására vonatkozó nemzetközi ENSZ egyezményekben szereplő drogok, vagyis a kábítószerek. Az Egyesült Államok erőteljes drogellenessége ilyen vagy olyan formában az egész világ számára szabályozási modellként szolgált és szolgál ma is. Ez a drogpolitikai megközelítés nem csak a kereskedelemre, de a személyes használatra is irányul, így nem tolerálja a jegyzékben szereplő szerek körültekintő és mértékletes felhasználási kultúráját sem.
Az üzenet tehát a következőképpen változott az 1930-as évek óta:
Míg az alkohol mértéktartó fogyasztása nem csak lehetséges, de az egészségmegőrzés szempontjából üdvözlendő is, addig a kábítószereknek nem létezik az életminőséget kedvező irányba befolyásoló, felelősségteljes használati módja.
A két egyezmény nyomán kábítószernek nyilvánított drogok teljes körű tiltása nem várt dilemmákat is eredményezetett. Egy kérdés, amely a drogháború bejelentésével szinte egy időben vetődött fel, megfelelően illusztrálja a helyzet problematikáját:
Vajon mennyiben indokolt az USA területén élő indiánok, évezredes múltra visszatekintő, rituális célzatú hallucinogén-fogyasztásában is megkövetelni az absztinenciát pusztán azért, mert az 1960-as évek közepén ugrásszerűen megnőtt az LSD fogyasztás és a használattal összefüggésbe hozható balesetek száma az amerikai fiatalok körében?
Ez a fajta következtetés az amerikai törvényhozás számára sem bizonyult helytállónak, ezért kulturális és motivációbeli különbségekre hivatkozva az Őslakosok Amerikai Egyháza (Native American Church) – melynek ceremóniáiban fontos elem a hallucinogén peyote kaktusz használata – már a kezdeti időkben is védettséget élvezett a meszkalin fogyasztására irányuló törvénnyel szemben. Az 1994-ben a vallásszabadságról hozott törvény pedig a szabad vallásgyakorlásra hivatkozva megerősítette, hogy legálisan fogyaszthatják a népesség többi tagja számára tiltott, veszélyes kábítószerek közé sorolt, meszkalin tartalmú növényt. A döntés arra enged következtetni, hogy még a drogellenesség ügyét az egyik legmarkánsabban támogató nemzet is elismeri, hogy ugyanannak a drognak többféle felhasználási kultúrája is létezhet, amelyek egészen különböző mértékben ítélhetők kockázatosnak és a társadalom számára veszélyesnek. (Érdekes adalék, hogy az USA rezervátumaiban élő indián őslakosok számára rendszerint éppen az alkohol a drog, amelynek mérsékletes használata a legnagyobb nehézséget jelenti).
Az 1971-ben megkötött, pszichotrop anyagokra vonatkozó egyezmény idején, éppen egy másik hallucinogén, az LSD rohamos tempójú elterjedése keltett általános riadalmat és játszott szerepet a szer betiltásában. Norman E. Zinberg (2005) egy kevésbé ismert mozzanatát ragadja meg a jelenségnek. Míg a hallucinogén-fogyasztás mértéke egészen 1973-ig meredeken növekedett, az 1960-as évek végére drámaian lecsökkent az e drogok használatából kifolyó pszichózissal kezeltek száma és az 1970-es évek elejére szinte teljesen meg is szűnt a hallucinogén szereket fogyasztók elmegyógyintézetekbe való felvétele. Zinberg – Howard S. Becker (1967) marihuána fogyasztással kapcsolatos meglátásaira támaszkodva – azt a magyarázatot adja, hogy „a pszichózisok nem magukból a drogokra adott reakciókból származnak, hanem abból a másodlagos aggodalomból, amit a drog hatásainak nem ismerete okoz, s amit a média és a nyilvánosság nagyít fel” (Zinberg 2005). Az 1970-es évek hallucinogénekkel kísérletezői már egy társadalmi tanulási folyamaton mentek keresztül, így jobban fel tudtak készülni az élményekre.
Zinberg fontos szerepet játszott annak a nézetnek a kiterjesztésében, mely szerint minden drogfogyasztás megítélésének esetében három tényezővel kell számolnunk:
- magával az elfogyasztott droggal,
- az egyén személyiségével és a fogyasztás idején jellemző attitűdjével (set), illetve
- annak a fizikai és társadalmi környezetnek a hatásával, melyben a fogyasztásra sor kerül (setting).
Zinberg az utolsó tényezőre (setting) helyezi a hangsúlyt és számos evidenciát sorakoztat fel annak bizonyítására, hogy a társadalom kontrolltényezőként szolgálhat a drogfogyasztásban, és az adott szerről való megfelelő társadalmi tudás a mértékletes fogyasztást segítheti elő. A kimutatások azt bizonyítják, hogy a marihuána és az LSD fogyasztása mind kevesebb közegészségügyi problémát okozott az Egyesült Államokban, amint a média, majd hatására a társadalom tagjai is, reálisabb képet alakítottak ki ezekről a szerekről és valós veszélyeikről. Ezek hatására ugyanis a milliónyi kísérletező, megfelelő tudás birtokában tudott rákészülni a használatra. Zinberg tehát – Nash elméletéhez hasonlóan, bár egészen más megközelítésből – arra az eredményre jut, hogy a mértékletesség egyéni erénye (esetében a drogfogyasztás terén) a megfelelő tudás birtokában levő, mértékletes szemléletmódú társadalmakban fejlődik ki.
A társadalmi attitűd hatása a fogyasztói kultúrára az alkohol esetében jól nyomon követhető.
„Társadalmunk legtöbb szektorában könnyen hozzáférhető az alkohollal kapcsolatos informális felvilágosítás. Kevés gyerek nő fel anélkül, hogy ne tudna az alkoholfogyasztással társított viselkedésmódok széles skálájáról – ezeket a legszélesebb körben elterjedt médiumból, a televízióból megismerheti. Látják a koktélpartikat, az étkezésekhez fogyasztott bort, a baseball-döntőkön vedelt sört, az ivás miatt felbomlott családokat, az alkoholisták zátonyra futott életét, és persze a hirdetéseket, melyek úgy mutatják be az alkoholt, mint ami ragyogást kölcsönöz minden eseménynek” (uo.).
Ha a lehetséges viselkedésmintázatok megismerésén felül a gyerekek életében még a mértékletességre nevelés is szerepet kap, akkor nagyobb eséllyel tudják elkerülni a túlzott alkoholfogyasztás okozta problémákat a későbbiekben.
Zinberg rámutat, hogy az alkoholfogyasztással szemben, a kábítószerekre irányuló társadalmi szankciókat formálisabb és elfogultabb forrásokból táplálkozva sajátítjuk el, melyek az absztinenciában jelölik meg az egyetlen kívánatos hozzáállást. Az alkoholtilalom példájából tudhatjuk, hogy pusztán a prohibíció nem változtat jelentősen a használók arányán, azonban az illegalitás miatt sokkal kockázatosabb fogyasztási mintázatok elterjedését mozdítja elő. Jelenleg az ártalomcsökkentő tevékenységet végzőkre és a kortárs drogfogyasztói csoportokra hárul a mértékletes fogyasztás mintájának terjesztése. Az ártalomcsökkentés azonban az Egyesült Államokban a legalizáció szinonimája, míg a kortárs csoportok megfelelő hatása meglehetősen kétesélyes. A kábítószerek új kipróbálóinak számára, az illegalitás miatt, nem adott a lehetőség, hogy megválasszák, milyen társaságban fogyasszanak, ezért jórészt a szerencsén múlik, hogy kontrollált vagy mértéktelen fogyasztási normákkal szembesülnek. Bár a média és a drogszakma egy része szereti a kábítószer használatot dramatizálni és egy szükségszerűen a leépülés és pusztulás felé vezető útként ábrázolni, a vonatkozó kutatások azt mutatják, hogy a közhiedelemmel ellentétben a drogfogyasztói szubkultúrák igen változatosak és jelentős részük a mérsékletes fogyasztás híve. Zinberg több kutatást is végzett heroinhasználók körében, és azt találta, hogy még ennek a legveszélyesebbnek tartott kábítószernek is léteznek olyan használói, akik számára a kontrollált fogyasztási mintázat tartósnak bizonyult, tíz-tizenöt éve alkalmi fogyasztók és nem mutatják az opiátfüggőség ismert jeleit.
Zinberg munkássága a mértékletesség tükrében abból a szempontból fontos, hogy rávilágít arra, hogy a kábítószerek sokkal jobban hasonlítanak az alkoholra, mint ahogy azt a hatályos törvények és a média sugallja, így megfelelő társadalmi tudással és szankciókkal sokak számára megvalósítható lehet az arisztotelészi középút – a szélsőségektől mentes, kontrollált használatuk.
Ezen a gondolati szálon haladt tovább az Erowid nevű, kaliforniai székhelyű szervezet, melyet a drogokkal kapcsolatos hiteles információk biztosításának szándéka hívott életre. A szervezet ily módon a körültekintő és felelősségteljes használatot támogatja, amely minimalizálja az ártalmakat és hozzájárul a jobb életminőség megteremtéséhez. A honlapot működtető párosnak 2008 szeptemberében, tizenhárom évnyi tapasztalat alapján született írása a pszichoaktív szereket megfelelő körültekintéssel kezelő társadalom megteremtését tűzi ki céljául. Érvelésük abból, az egyre valószínűbbnek tűnő, hipotézisből indul ki, hogy a drogmentes világ soha nem fog megvalósulni. A különböző drogokat már évezredek óta fogyasztjuk, a mindennapjainkat hosszú ideje átszövi a pszichoaktív szerek használata (kávé, alkohol, dohány, gyógyszerek, hogy csak a főbb legális szereket említsük), ezért a ’70-es évek Amerikájában fogant – majd ’98-ban az ENSZ által megismételt – célkitűzés felülvizsgálatra szorul. A szerzőpáros szerint a hangsúlyt, a kontrollált és biztonságos fogyasztást ellen ható tiltás helyett, arra kellene helyeznünk, hogy használatukat megfelelően integráljuk az életünkbe. Írásukban (Erowid 2008) egy pontokba szedett, gyakorlati útmutatást adnak, mely valamennyi pszichoaktív szer biztonságos és felelősségteljes használatának alapjait hivatott lefektetni. A felelősségteljes használat elterjesztésében – melynek fontos eleme a túlzott fogyasztás megelőzése – fontosabb szerepet látnak az oktatásban, mint a szabályozás megváltoztatásában vagy a társadalmi reformokban. A megfelelő szemléletváltozással szerintük hosszú távon megvalósulna a drogokhoz felelősségteljesen viszonyuló társadalom.
.

Összefoglalás

A felvázolt kortárs megközelítések, melyek a mértékletesség erényét hiányolják, egyaránt arra mutatnak, hogy társadalmi szinten veszítettünk el valami alapvetőt.
Egyfelől a fogyasztói kultúra alapeszméje (fogyassz, dobd el, vegyél újat) mintha éppen a mértékletesség ellentéteként fogalmazódott volna meg, és kritikusai szerint komoly felelősség terheli, a jóslatok alapján már a küszöbön álló környezeti katasztrófák előidézéséért.
A másik oldalról tekintve az az absztinenciára való kényszeres törekvés okoz jelentős ártalmakat és lehetetleníti el a kontrollált használati minták terjedését, melynek káros gyakorlatáról a történeti, szociológiai és egészségügyi bizonyítékok hatására sem akarunk lemondani.
Egyik oldalon a fogyasztás korlátlanságának, a másikon a teljes kiiktatásának lehetetlenségével szembesülünk, miközben nem veszünk tudomást elődeink tanácsáról, hogy tartózkodjunk a szélsőségektől és válasszuk a középutat. Mind az ökológiai és mind az egészségügyi kihívások felől közelítő megfontolások társadalmi méretű szemléletváltozást sürgetnek, és olyan felelősségteljes közösségeket vizionálnak, melyekben nagyobb szerepet kap a kortünetekre való gyakorlati, de szélsőségektől mentes válaszadás, és a hiteles információkra épülő intézkedések, legyen szó akár a fejlődés fenntarthatóságáról vagy a droghasználat kérdéséről.
-----------------------------------
.

Irodalom:

ANSCOMBE, G. E. M. 1958 Modern Moral Philosophy, In Philosophy 33, 1958
AQUINÓI, T. 1994. A teológia foglalata Telosz Kiadó, Budapest
BECKER, H. S. 1967 , History, culture and subjective experience: an exploration of the social bases of drug-induced experiences. J. Health and Social Behavior, 8:162–176.
BISCHKE, P. M. Pleasure drugs and classical virtues: temperance and abstinence in U.S. religious thought The International Journal of Drug Policy Volume 14, Issue 3 Pages 273-278 (June 2003) URL: http://www.reconsider.org/issues/pleasure_drugs_and_classical_vir.htm
BOROS G. (főszerk.) 2007 Filozófiai lexikon, Akadémia Kiadó, Gyula
DER WALL, Koo van: Modernitás és mérték. Egy problematikus viszonyról (ford. Gromon András) Magyar Filozófiai Szemle 39. 1995. 5-6. 707-732.
EROWID E., EROWID, F. 2008. Towards a Culture of Responsible Psychoactive Drug Use
KALMÁR, Z. Görög gyönyör, Árgus, 2003. június-július, http://www.argus.hu/2003_07/i_kalmar.html
MACINTYRE, A. 1993 Az erény nyomában, Osiris, Budapest
NASH J. A. A mértékletesség felforgató erényének felelevenítése és megújítása felé In Kovász 4. évf. 1-4. szám (2000. Tavasz-Tél)
PIEPER, J. 1996. A négy sarkalatos erény. Okosság, igazságosság, bátorság, tartás és mérték. Budapest, Vigilia Kiadó
RITTER J., GRÜNDER K., GABRIEL G. 1980 Historisches Wörterbuch der Philosophie V. kötet, Wissensch. Buchgesellsch., Darmstadt, 813. hasáb.
SÁROSI P. Az amerikai alkoholtilalom: Egy „nemes kísérlet” kudarca Beszélő 12. évf. 2. szám (2007. február)
SINCLAIR, A. 1964. Era of Excess: A Social History of the Prohibition Movement. New York: Harper-Colophon 
.
Forrás: 

Míg a mértékletes alkoholfogyasztás kedvező hatással van szív- és érrendszerünkre, addig sajnos a rendszeres alkoholfogyasztás együtt jár agyunk sorvadásával.

 

Míg a mértékletes alkoholfogyasztás kedvező hatással van szív- és érrendszerünkre, ez együtt jár agyunk sorvadásával. – állítják amerikai ideggyógyászok.

Agyunk egészsége

Carol Ann Paul és munkatársai csaknem kétezer (1,839) 34 és 88 év közötti beteg agyáról készült MRI felvételt elemzett. A betegeket alkoholfogyasztási szokásaik alapján az alábbi csoportokba sorolták: antialkoholisták; absztinensek; alkalmi alkoholfogyasztók; mérsékelt ivók és nagyivók (heti 1-7, 8-14 illetve annál több italt fogyasztók).

A kutatók azt találták, hogy minél többet iszik valaki, annál kisebb lesz az agya. A nagyivók agyának térfogata átlagosan 1,6 százalékkal volt kisebb azokéhoz képest, akik sohasem ittak. A csoportok között átlagosan 0,25 százalék térfogatkülönbség mutatkozott.

Az agy sorvadása

"Az agy időskori sorvadása ismert jelenség. A folyamatot az alkohol felgyorsíthatja."-mondta Paul. A felmérésből az is kiderült, hogy a nők agya gyorsabban sorvadt alkohol hatására. "Mindez nem meglepő, hisz a nők sokkal érzékenyebbek az alkoholra és nehezebben tudják lebontani." – magyarázta Paul.

Zsírmáj, alkoholos májelfajulás: így kezeljük diétával - kattintson tovább!

James Garbutt, az Észak-Karolinai Egyetem pszichiátria professzora a következőképp kommentálta az eredményeket: "A tanulmány megerősíti az alkohol agykárosító hatását. Korábban már kimutatták, hogy az ivás rontja az agyi működést és a gondolkodást. Az más kérdés, a fenti funkciók és az agy térfogatának változása hogyan függhetnek össze egymással".

Forrás: EgészségKalauz