A felnőtt lakosság jelentős része fogyaszt rendszeresen alkoholt. Ezzel különösebben nincs is baj, hiszen a mértékletes, felelős ivás nem okoz nagy problémákat. Az már annál inkább, ha az alkohol mellé esetleg gyógyszerek is kerülnek a szervezetbe, mert a kettő együtt már duplán egészségtelen.

 

Ráadásul nem szükséges, hogy szándékosan igyunk gyógyszerre alkoholt, elég, ha csak megfeledkezünk arról, milyen pirulát vettünk be napközben. Lássuk, melyik a hat legveszélyesebb szer, amit alkohollal keverhetünk, ha nem figyelünk oda!
 

1. Benzodiazepinek

Már ezek a pszichoaktív szerek önmagukban is rengeteg halálos áldozatot szednek, de ha alkohollal vegyítjük, akkor tényleg elképzelhetetlen következményeik lehetnek. A felmérések szerint ez a légzésleállással járó kombináció felelős az alkohol és kábítószer vegyítésével kórházzal végződő esetek mintegy ötödéért. Mivel mindkettő antidepresszáns, ellazítják az izmokat és lassítják a központi idegrendszer működését, ez viszont könnyen járhat kómával vagy halállal. Ráadásul krónikus esetben az immunrendszer funkcióját is veszélyeztetik, gyakorlatilag védtelenné téve a szervezetet. 
 
Súlyos, akár életveszélyes állapotba is kerülhetünk, ha bizonyos gyógyszerekre alkoholt fogyasztunk

Súlyos, akár életveszélyes állapotba is kerülhetünk, ha bizonyos gyógyszerekre alkoholt fogyasztunk

2. Opiátok

Az illegális herointól kezdve a receptre kapható fájdalomcsillapítókig, az opiátok alkohollal keverve könnyedén okozhatnak halált. A központi idegrendszerre van lassító hatásuk, ami légzéselégtelenséghez vezethet. Bár nyugtató, sőt esetenként euforikus hatású ez a kombó, nagyon könnyű túladagolni. A CDC felmérése szerint Amerikában a fájdalomcsillapítóhoz köthető halálesetek 22 százalékában játszik szerepet az alkohol. 
 

3. Antidepresszánsok

Az antidepresszánsok hatóanyagai fokozzák az alkohol hatásait, így egy pohár után rögtön úgy érezzük, mintha már kettőt ittunk volna. Egyes gyógyszerek hatással vannak a döntéshozatali képességre, megemelik a vérnyomást, alkohollal keverve pedig zavart, szédülést, rohamokat vagy akár kómát is okozhatnak.

Az aszpirin és más gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító szerek ronthatják az antidepresszánsok hatékonyságát. Erről bővebben az alábbi cikkünkben olvashat! 

 

4. Stimulánsok

Elsősorban olyan drogokra gondolunk itt, mint a kokain, a metamfetamin vagy a speed, amik növelik a vérnyomást. Különösen a kokain veszélyes, ami alkohollal keverve rengeteg kokaetilént szabadít fel, ez pedig erősen mérgezi a szívet és az és érrendszert. Komoly nyomást helyez a szívre, ami akár végzetes is lehet. 
 

5. Antibébi-tabletták

Azok a nők, akik gyógyszert használnak a nem kívánt terhesség ellni védekezésül, gyakran érzik úgy, hogy sokkal könnyebben csiccsentenek be. Ennek oka, hogy a pirulák a lenyelést követő nagyjából három óra múltán kerülnek a véráramba, és a szervezet el van foglalva a bennük lévő hormonok feldolgozásával. Emiatt az anyagcsere nem nagyon foglalkozik a bevitt etanollal, ráadásul hatására az alkohol lassabban távozik a szervezetből, ezzel veszélyeztetve a döntéshozatali képességet, ami akár alkoholmérgezéshez is vezethet. 
 

6. Vény nélküli gyógyszerek

Sajnos rengeteg olyan, recept nélkül is vásárolható gyógyszert lehet kapni, ami alkohollal vegyítve veszélyezteti a szervezetet. Ilyen például az altató, amire ugyan rá van írva, hogy ne keverjük alkohollal, az emberek mégsem figyelnek oda. Pedig a kettő kombinációja akár halálos is lehet, mivel lecsökkenti a vérnyomást és leállíthatja a légzést. 
 

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr8811686327

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása