Skizofréniában, illetve más pszichotikus betegségekben és hangulatzavarokban tapasztalható hallucinációk 20 éves követéses vizsgálata. 

Összefoglalás

Goghari és kollégái a Chicago követéses tanulmányba bevont 150 személy prospektív  tanulmányáról számoltak be. A tanulmányban 51 skizofrén, 25 skizoaffektív zavar, 25 pszichotikus jellemzőkkel bíró bipoláris zavar, és a kontroll csoportként 49 pszichózis nélküli unipoláris depresszió esetében értékelték a hallucinációk 20 éves pályagörbéjét. 

A hallucinációk longitudinális lefolyása nyilvánvalóan eltér a skizofrénia és a pszichotikus bipoláris zavar között és néhány diagnosztikai hasonlóságra utal a skizofrénia és a skizoaffektív zavar között, valamint a bipoláris zavar és a skizoaffektív zavar és a depresszió között, állapították meg.

Megjegyzendő, hogy a rendszeres vagy perzisztens hallucinációs aktivitás a 20 éves periódus alatt a skizofrén betegek 40-45%-ára  volt jellemző,  a hallucináció korai megjelenése minden beteg esetében a gyógyulás hiányát jelezte a jövőbeni periódusokban.

A gyógyulást  a pozitív és negatív tünetek  hiányával, illetve a rehospitalizáció  követési, egy éven belüli  elmaradásával,  és a  részlegesen megfelelő (vagy jobb) munkavégzési és szociális funkciókkal a Strauss/Carpenter féle skála „2” értéke szerint (részmunkaidős vagy ennél nagyobb arányú munkavégzés) definiálták. A fokozott hallucinációs aktivitás minden betegnél csökkent munkaképességgel állt összefüggésben.

Szempontok

A mentális státusz vizsgálat során a pszichotikus szimptómákat, beleértve a hallucinációkat prezentáló személy gyakran diagnosztikai dilemmát jelent. A pszichotikus tünetek jelenléte a skizofrénia és a skizoaffektív zavar biztos jellemzője, de ugyanígy tapasztalható bipoláris zavar vagy major depresszió esetén is. A Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders diagnosztikai kritériumrendszer instrukciói szerint először ki kell zárni a hangulatzavart (illetve a toxikus vagy szervi okokat), mielőtt fontolóra vennénk a skizofrénia diagnózisát. A longitudinális kórtörtént elengedhetetlen a korrekt diagnózishoz, és a szokásos hangsúly az interepizodikus funkcióra és a karakterisztikus hangulati tünetekre helyezendő.

A diagnózis meghatározásakor a hallucinációkat rendszerint nonspecifikusnak tekintik. A tanulmány bizonyítéka arra utal, hogy az orvos segítségként használhatja a hallucinációk jelenlétét és lefolyását a diagnózis és a prognózis meghatározásában, és az individuális kezelési tervek kialakításában. 

Dr.portál

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.