Súlyos alapjogi sérelem, hogy a mentális zavarokkal élő gyerekek és fiatalok alig férnek hozzá a számukra szükséges szolgáltatásokhoz. Pedig a gyerekek mentális egészsége mindennél fontosabb egy normális társadalom számára. A gyermekkorban elhanyagolt, nem felismert vagy…

Eltűnt a hazai piacról a 60-as évek hippimozgalmának emblematikus ajzószere, az LSD. Idő kérdése csupán és az LSD sorsára juthat a heroin és több más drog is. A Mefedron nem egészen négy hónap alatt került fel a tiltott szerek listájára, ám ennyi is bőségesen elegendő volt…

A Központi Stomatológiai Intézet közvetlen hátrányos megkülönböztetést alkalmazott és megsértette az egyenlő bánásmód követelményét, amikor megtagadta a HIV-vel élők és AIDS betegek, fertőzésükkel össze nem függő fogászati és szájsebészeti ellátását –…

Addiktológiai szempontból teljes nonszensz a trafikrendszer, közölte megkeresésünkre dr. Petke Zsolt addiktológus. A szakember szerint nem arról van szó, hogy nincs olyan tanulmány, ami szerint a hozzáférési lehetőségek szűkítésének van prevenciós hatása. Pont ellenkezőleg:…

A tablettába zárt marihuána hatóanyag éppen olyan hatékony fájdalomcsillapító lehet, mint a füstölés útján bevitt THC, sőt tovább tart a hatása, és nem eredményez túlzott dezorientációs érzetet – áll egy friss tanulmányban.  Az orvosi marihuána jelenleg az…

2012. április 3-án lépett hatályba az a kormányrendelet, amely bevezette az ún. C-listát, amely a drogpiacon újonnan megjelenő pszichoaktív anyagokat hivatott szabályozni. A kormányzati kommunikáció akkor azt hirdette, hogy a lista bevezetése az ún. dizájner drogok fogyasztásának…

süti beállítások módosítása