Nem a marihuána, hanem sokkal inkább az alkohol számít az elsőszámú úgynevezett kapudrognak - derült ki a Floridai Egyetem új tanulmányának eredményeiből.   A kutatási eredmények ugyan nem valószínű, hogy eldöntik a több évtizedes vitát, mi indíthat el valakit a…

A fiatal lányok, hogy vékonyak maradjanak de az esti buliban se kelljen lemondaniuk az ivásról, az alkoholban lévő kalóriákat vacsorájuk kihagyásával spórolják meg. A drunkorexia leggyakrabban a főiskolás korú lányoknál fordul…

Újabb kerületben válhat biztonságosabbá a bántalmazott nők élete: a főváros IX. kerülete után már a XII. kerületben élő nők is biztonságosabban érezhetik magukat annak a vészjelző készüléknek köszönhetően, amely veszély esetén a riasztást és a tartózkodási helyet egy…

Az utóbbi időben a drogfogyasztással kapcsolatos halálesetek és bűncselekmények uralták a közbeszédet, a nyári fesztiválszezon beindulása kapcsán azonban alig esik szó a fiatalkorúak alkoholfogyasztásáról, holott az - társadalmi elfogadottsága miatt - hasonlóan súlyos…

Súlyos gondokkal küzdenek a drogproblémákkal foglalkozó civil szervezetek. Anyagi korlátaikon túl egy kormányzati rendelet is megkötheti a kezüket.    Kábítószer-termesztőt fogtak el Borsodban, tíz kiló kannabiszt találtak egy pincében Táborfalván, drogozott a pécsi…

„És miért nem beszélünk arról, hogy a szexmunkások és a drogfogyasztók nem vehetnek részt a konferencián?” – kiabálja be egy fiatal aktivista a Nemzetközi AIDS konferencia hivatalos nyitó sajtótájékoztatóján a washingtoni St. Vernon konferencia-központban, majd több tucat…

A terhesség ideje alatti alkoholfogyasztás sokkal sokrétűbb idegkárosodást okozhat a magzatnál, mint azt eddig feltételezték – derült ki egy amerikai kutatásból. Bár az erősen alkoholizáló anyák többségének gyermeke nem rendelkezik az úgynevezett alkoholos embriopátia…

A Gallup felmérése szerint több amerikai tartja súlyosabb problémának az elhízást, mint a dohányzást vagy a túlzott alkoholfogyasztást. A Gallup-Healthways közös Well-Being Index vizsgálata szerint az amerikai felnőttek több mint 26 százaléka számít testtömeg indexe…

Alice és Michael Green házassága mintaszerű. Szenvedélyesen szeretik egymást, minden gondjukat-bajukat megosztják egymással és van két gyönyörű lányuk. Olyanok ők együtt, mint ahogy a képeslapokban a boldog családokat ábrázolják. De a romantikus felszín mögött ott lapul Alice…

A tavalyi évben a korábbiakhoz képest enyhén nőtt a drogfüggőséggel kezelt személyek száma Szlovákiában – derül ki az Egészségügyi Információk Nemzeti Központjának kimutatásából.   Peter Bubla, a központ kommunikációs osztályának munkatársa a SITA…

„Nem az a kérdés, hogy miért lesz valakiből drogos. Az a kérdés, hogy miért nem lesz MINDENKIBŐL drogos?” (97.) Kubiszyn Viktor könyvének legalapvetőbb erénye, hogy narrátora valódi dzsánki. Nagy szükség van az efféle könyvekre akkor, amikor a legtöbben pisszegve, szemüket…

süti beállítások módosítása