A Magatartástudományi Intézet dolgozói érdekes kísérleti eredményeket publikáltak. Három, evészavarokkal küzdő ikerpár pszichoterápiás foglalkozásainak alakulásáról, a kezelési eljárás nehézségeiről számolt be a munkacsoport. A kutatás menetét Dr. Túry Ferenc, az intézet igazgatója koordinálta.

Az egypetéjű (monozigóta) ikreket számunkra igen nehezen elképzelhető, nagyon szoros kötelék kapcsolja össze. A szülők sokszor említik, hogy ikreik jóval később tanultak meg beszélni a többi testvérükhöz, valamint a környezetükben lévő többi gyermekhez képest. Feltételezhető, hogy létezik egy olyan „titkos nyelv”, melyet idegen szóval cryptophasia-nak nevezünk, amelyet csak az ikertestvérek értenek és hosszú időn keresztül így kommunikálnak egymással. A cryptophasia jelensége kétszer olyan gyakori az egypetéjűeknél, mint a kétpetéjű ikrek esetében. Érthető, hogy ilyen mély testvéri kapcsolatok esetén merőben másként kell kezelni a beteg ikerpárokat.

Családi problémák is állhatnak a háttérben

Ebben a kezelési metódusban az anorexia nervosa nevű betegségben szenvedő egypetéjű női ikerpár szerepel. Tizenhárom éves korukban kerültek az intézet pszichoterápiás részlegére. Mindketten 154 cm magasak voltak, testsúlyuk azonban éppen csak elérte a 34 kg-ot. A naponta elfogyasztott étel mennyiségében hosszú hónapok során folyamatos csökkenés mutatkozott, míg az egyik kislány 29, a másik pedig 31 kg-ra fogyott le.

A pszichoterápia két részből tevődött össze: személyre szabott és családterápiás foglalkozásokból. A gyerekek kezdetben egyáltalán nem voltak együttműködők, mintha szövetkeztek volna a terapeuta ellen, ezek után tehát személyre szabott, individuális terápiával próbálkoztak a kutatók. Kiderült, a lányok édesapja nem fordít kellő mennyiségű figyelmet feleségére és lányaira, kívül marad saját családja életének folyásán. A terápia a családi egység újbóli megteremtését, az anya vállára nehezedő terhek könnyítését tűzte ki célul, és mintegy másfél év alatt az ikrek testsúlya 40 kg-ban stabilizálódott. Az ezt követő tíz éves követéses periódusban a betegség enyhe visszatérése volt tapasztalható, de az ikrek jól vannak (testtömeg-indexük nem esett 17 alá), dolgoznak, önálló életet élnek.

A könnyű kezdet nem mindig jó előjel

A másik esetben szintén anorexiás, 19 éves egypetéjű ikerlányok vettek részt hasonló jellegű pszichoterápiában. A különbség az előzőhöz képest abban rejlik, hogy most igen gördülékenyen kezdődtek a terápiás foglalkozások, négy alkalom után a terapeuták úgy gondolták, közel van a kezelés vége, amely mindenképp sikerrel fog zárulni. Ehhez képest azonban az ötödik foglalkozáskor a két beteg lány ugyanúgy kezdett viselkedni, mint az előzőekben említett tizenhárom éves kislányok: passzív egységet formáltak, mindent megtettek a sikertelenség érdekében. Ezt követően még fél évre és öt foglalkozásra volt szükség ahhoz, hogy oldódjon a terapeutával szembeni ellenszenv és valóban megkezdődjön a gyógyulás. A betegek testsúlya 50 kg fölé emelkedett, az ez utáni követés során ez esetben is tapasztalható volt a betegség újbóli „fellángolása”, remissziója, de a testtömeg-index nem esett 17,5 alá.

Azonosulás a szenvedő rokonokkal

A harmadik ikerpár helyzete merőben más volt: 29 éves nők szerepeltek a kezelésben, egyikük korábban anorexiás volt, a betegsége azonban bulimiába fordult át. Ikertestvére pedig elkezdett úgy viselkedni, mint „saját tükörképe”, vagyis eltanulta testvérétől a bulimiás magatartás sajátosságait. Zsidó családból származtak, a terápiák során számos esetben előkerült a Holokauszt kérdése. Talán a rokonaik iránt tanúsított bizonyos együttérzés, és a Holokauszt ténye miatt rájuk nehezedő, generációról generációra „öröklődő” teherviselés kergette őket a betegségbe. Egyik nő sem igazán működött együtt a terapeutával, így fél év múltán fel kellett függeszteni a kezelést.

A terapeuták javaslatai

Az egypetéjű ikreket sosem szabad az „egy lélek két testben” elv alapján kezelni. A szülőket is bátorítani kell arra vonatkozóan, hogy engedjék érvényre jutni az ikrek önálló, individuális személyiségét. Ne csak tükörképet lássanak egymásban, hiszen az evészavarok kialakulásában az egymás viselkedésének akaratlan lemásolása döntő tényező lehet. Ennek ellenére összhangot kell találni a két személy lelki állapotai között: csak úgy lehet sikeres pszichoterápiát végezni, ha az ikerpár mindkét tagja készen áll a változtatásra. A szétválasztás esetenként hatásos lehet a kezelésben, hiszen az egyik fél gyógyulása pozitív példa lehet a másiknak, ám a bemutatott esetekben ez nem volt tapasztalható.

A család kezelésbe való bevonása számos esetben járulhat hozzá a sikerekhez: a generációk szerinti családterápia hozzásegítheti a terapeutát esetleges mélyen eltemetett interperszonális problémák feltárásához, ahogy az első bemutatott esetben is történt. Természetesen nem elhanyagolható kérdés az sem, hogy a családterápiát ugyanaz a terapeuta végezze-e, mint az individuális kezelést végző személy. A kutatók azon a véleményen vannak, hogy e feladatok ellátására nem szerencsés két külön személyt választani, ugyanis így a betegek kevésbé tudnak majd azonosulni a kezelőjükkel és magával a helyzettel is nehezen tudnak megbarátkozni.

Takács Máté
NilNocere.hu

Az eredményeket részletesen bemutató cikk elérhetp itt: http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/23010785 

semmelweisfigyelő