Akár alkoholistákká is válhatnak később azok a tinédzserek, akiknek a szüleik megengedik, hogy akár már 15 évesen kipróbálják az alkoholt, vagy otthon ihassanak - állítják amerikai kutatók.

Sok szülő úgy gondolja, jobb, ha a kamasz gyerek inkább otthon próbálja ki az alkoholt és otthon iszik, szülői felügyelet mellett, mintha a barátaival részegedne le. Úgy vélik ugyanis, hogy a szülői kontrollal elősegíthetik a felelősségteljes alkoholfogyasztás kialakulását a tinikben. A Yale Egyetem kutatói szerint azonban ennek súlyos következményei is lehetnek: a tinik akár alkoholizmusba is sodródhatnak. A kutatócsoport Meghan Morean vezetésével 1160 egyetemista diákot kért fel arra, hogy töltsenek ki egy, az ivási szokásaikat vizsgáló kérdőívet. A kérdések közt szerepelt, hogy hány évesen kezdtek el inni, valamint hogy milyen gyakran és mennyit isznak. Emellett esetleges alkohollal kapcsolatos problémáikat is felmérték.

Jobb, ha később próbálja ki

Az eredményekből kiderült, hogy minél korábban kezdett el inni egy diák, annál valószínűbben volt később valamilyen alkoholproblémája. "Az a diák, aki például 15 éves korában ivott először, nagyobb valószínűséggel szenvedett alkohollal kapcsolatos problémától, mint aki 17 évesen kóstolt alkoholt először" - mondta Morean. A kutatók szerint ezért ameddig csak lehet, érdemes késleltetni az első alkoholfogyasztás alkalmát, a szülőknek pedig érdemes felhívni a gyermekeik figyelmét az alkohollal kapcsolatos veszélyekre.

Forrás: semmelweisfigyelo.hu 

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr854801592

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása