Ahogyan a szakértők kezdték felismerni, hogy a számítógépes (vagy konzolos) játékokkal töltött túlzott idő hasonló tünetekkel járhat, mint egy drogfüggőség, egyre több rehabilitációs központ specializálja szolgáltatásait a játékfüggőkre. A játék- és a drogfüggőkre szabott újabb terápiák kidolgozása során már közeledni kezdtek egymáshoz a határmezsgyék, így öt éve megjelentek a drogfüggők kezelésére kifejlesztett számítógépes játékok, melyek a sóvárgás fölötti kontroll elsajátítását célozták, nem is kevés sikerrel, míg a másik oldalon gyógyszeres kísérletek kezdődtek a játékmegvonás tüneteinek csillapítására.

Hogy a számítógépes játékon keresztüli tanulás a függőségekről még messze nincs teljesen kiaknázva, arra a legjobb bizonyíték egy személyes élményeken alapuló új fejlesztés az E3 csapatától. A népszerű játékokat jegyző Vander Caballero a Papo & Yo (Apa és Én) című, a hét elején megjelent játékát saját gyermekkora, azon belül is alkoholista édesapjával ápolt kapcsolata inspirálta, aki egyaránt jelentette számára a félelem és a védelem forrását. Caballero abban bízik, hogy a játék segítséget nyújthat a hozzá hasonló helyzetben élő gyerekeknek, hogy jobban megértsék a szülői szenvedélybetegség természetét. Az MTV vele készített interjújában Caballero elmondta: 
 
„A videójátékokban empátiát csak az interakciókon keresztül lehet felkelteni. Azt szeretném, ha a játékosok éreznék, amit én éreztem gyerekként és ezt csak olyan játékmechanizmussal tudtam megoldani, melyben interakciókat és személyes kapcsolatokat lehet a játék során fejleszteni. A komplex érzések átadása hosszú, moziszerű jeleneteken keresztül egy olcsó trükk és a közvetítés kudarca”.
 

A főhős Quico-t Caballero gyermekkori önmagáról, társát, a szörnyeteget pedig apjáról mintázta. A kalandepizódok és a logikai feladványok mellett az egész játék kettejük viszonyát dolgozza fel egy dél-amerikai favela és az arra vetülő gyermekkori fantáziavilág díszletei között. Az „apaszörny” a játék során segíti a főhőst, bár sokszor zavart és destruktív hajlamú, amikor pedig túl sok békát eszik, avagy békaholizál, akkor hajlamos megverni Quico-t. Caballero szerint a játék mindezek mellett nem sötét tónusú, Quico mindig vidám, a környezet sokszínű, a feladványok szórakoztatók, ezért a játék 10+ besorolása mellett sok gyerek számára játszható. Nyitott kérdés persze bőven akad, például, hogy a jómódú, ám szenvedélybeteg szülő, akinek a gyereke Playstationnel játszik, ugyan miért adná ezt a játékot gyermeke kezébe, illetve hogy miként tudja a gyerek a játék interakcióiból gyűjtött tapasztalatait a való életben kamatoztatni? Ugyanakkor a játékban látszik a fantázia és könnyen elképzelhető, hogy a szenvedélybetegek gyerekkorú hozzátartozóinak biztosított segítségnyújtásban hasonló készségfejlesztő játékok kapjanak szerepet.

Kardos Tamás
Drogriporter