Átlagosan háromból két elhízott gyereknél már fennáll a súlyos szív- és érrendszeri megbetegedések esélye - derült ki egy holland tanulmányból.

 

A vizsgálatok során 307 kórosan elhízott, 2 és 18 év közötti holland gyereket vizsgáltak meg a szakértők a szív- és érrendszeri betegségek rizikófaktorai: a diabétesz, a magas vérnyomás, valamint a magas vércukor- és koleszterinszint szempontjából. A fiúknál általában fiatalabb korban jelentkezik a jelentős túlsúly, míg a lányokra ennek épp az ellenkezője jellemző. Kiderült, hogy a gyerekek kétharmadánál (67 százalék) a vizsgálat idején már legalább egy, a szív- és érrendszeri betegségekre jellemző rizikófaktor kialakult: 56 százalékuknak volt magas a vérnyomása, 54 százalékuknak az LDL koleszterinszintje, 14 százalékuknál mértek abnormális vércukorszintet és kevesebb, mint egy százalékuknál már kialakult a kettes típusú diabétesz.

Csak egy gyerek hízott el betegség miatt

A 12 éves és annál fiatalabb gyerekek 62 százalékánál is jelentkezett legalább egy kockázati tényező. "Körülbelül minden harmadik gyerek csonka családból érkezett és mindössze egyetlen olyan résztvevő volt, aki valamilyen betegség miatt volt túlsúlyos" - nyilatkozta Dr. Joana Kist-van Holthe, az amszterdami VU Egyetemi Orvosi Központ munkatársa. "Nemzetközileg elfogadott irányelvek szerint kellene meghatározni a kóros elhízás jellemzőit és kezelési módszereit. Minél hamarabb felismerjük az elhízásra utaló jeleket, annál nagyobb az esély a járulékos betegségek megelőzésére." A kutatás részletes leírása az Archives of Disease in Childhood című szaklap júliusi online kiadásában olvasható.

Forrás: semmelweisfigyelo.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr664693022

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása