A dohányzás káros – ezt ma már az ötévesek is tudják. Mennyire? Most végigveszünk minden lehetséges következményt!

 

Magyarországon kiemelkedően sok a dohányzó ember. A statisztikák ráadásul egyértelműen azt mutatják, hogy egyre többen és egyre fiatalabban vesznek rendszeresen kezükbe cigarettát. Holott mind az orvostudomány, mind a sajtó igyekszik felhívni a figyelmet a dohányzás súlyos következményeire. Mi is összeszedtük a legnyomósabb érveket, melyek a leszokás mellett szólnak.

Jól ismert okok

 

Rákos megbetegedést okozhat!

Szoros kapcsolat mutatható ki a dohányzás, illetve a gyomorrák és a nyelőcsődaganatok között. A két szervben kifejlődő daganatok az esetek 40 százalékában a dohányzás következményei, derült ki 1200 felnőtt személy vizsgálatából. Egy nyelőcsőrákfélének, az adenokarcinómának kétszer nagyobb a gyakorisága az aktív vagy a volt dohányosok között, mint azok között, akik sohasem, vagy az elmúlt harminc évben nem gyújtottak rá. Minderről az InforMed oldala számolt be.

 Másoknak is kárt okozol!

 A Circulation szaklapban megjelent cikk szerint a passzív dohányzásnak kitett nőknél az infarktus, illetve az szívhalál kockázata 91 százalékkal magasabbnak mutatkozott, mint a füstmentes csoport tagjainál. A folyóirat egy másik cikkéből pedig az derült ki, hogy a magas koleszterinszintű gyermekekre nézve fokozottan veszélyes, ha dohányzó felnőttel élnek együtt. 103 gyermek vizsgálata kimutatta, hogy azoknak, akik dohányfüstös környezetben élnek, a HDL- (vagyis a „jó”) koleszterinje 10 százalékkal alacsonyabb. 

Nem biztos, hogy tüdőrákot okoz – lehet rosszabb is!

 Sok dohányos védekezik azzal, hogy nem mindenki lesz tüdőrákos, aki dohányzik, viszont sok nem dohányzónál is diagnosztizálják a betegséget. Bizony ám, de a cigaretta nemcsak a tüdőben okoz súlyos károkat: a dohányzás következtében kialakult vaszkuláris betegségek sokkal több embert ölnek meg évente, mint a rák. A dohányban található toxinok ugyanis gyulladást és károsodást hoznak létre az artériákban. A Circulation című szaklap egyik cikke szerint a cigarettázás következtében a fő verőér, az aorta elmeszesedhet, ami egyértelmű és súlyos rizikófaktora a szívrohamnak. A folyamatos otthoni vagy munkahelyi passzív dohányzás csaknem megkétszerezi a szívinfarktus kockázatát, derült ki egy több mint 10 éves felmérésből, amelyben 32 ezer nem dohányzó nő vett részt.

Kevésbé ismert okok

A dohányzás növeli a szorongást!

Azok, akik azt állítják, hogy a cigaretta segít elviselni a mindennapi stresszt, úgy tűnik, tévednek. Brit kutatók az American Journal of Psychiatry egyik számában arról számoltak be, hogy egyes korábbi vizsgálatokkal ellentétben, aki abbahagyja a dohányzást, legfeljebb két héten belül megszabadul szorongásának nagy részétől. 101 dohányos 4 hétig tartó vizsgálatában ugyanis az a 70 személy, aki sikeresen leszokott, fizikailag és szellemileg egyaránt sokkal felszabadultabbnak érezte magát, mint előtte.

Nem hízol el!

A leszokás nem jelent feltétlenül egyet az elhízással. Dr. Vicki L. Seltzer, az American College of Obstetricians and Gynecologysts elnöke szerint az első számú ellenérv leszokás ellen a dohányzók körében, hogy tartanak az elhízástól. Ám szerinte ez tévhit. A dohányzás – az elterjedt nézettel szemben – nem gyorsítja fel az anyagcserét. Ha mégis félsz az elhízástól, dr. Seltzer szerint leszokás közben mozogj többet, és mindig tarts a konyhában egészséges rágcsálnivalót, sárgarépát vagy zellert.

Most könnyebb, mint valaha!

Az orvostudomány és a gyógyszeripar ma már számtalan segítséget nyújt a leszokni vágyóknak, akár vény nélkül kapható, akár vényköteles gyógyszerekkel. A különféle nikotinpótlók, a tapaszok, tabletták, rágógumik és inhalációs szerek mindenfelé kaphatók. Egy 724 dohányossal készült felmérésben a legnagyobb dózisú tapasszal (21 milligram nikotin) a résztvevők 26 százaléka még egy év után sem szokott vissza, míg a placebocsoportban csak 9 százalék volt kitartó. Ezt az eredményt az American Lung Society és az American Thoracic Society közös konferenciáján jelentették be, San Franciscóban.

Forrás: otvenentul.hu - Lám Luca

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr801050747

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása