Az introvertáltak világnapja nagyszerű lehetőség arra, hogy az alapjáraton extrovertált világ jobban megértse és értékelje ezt a sokszor félreértett, titokzatosnak vagy arrogánsnak tűnő kisebbséget. Az első ilyen napot nem is olyan rég, 2011-ben jelölték ki először, vagyis van mit behozni. Segítünk néhány kapaszkodóval, mert tényleg megéri jobban megismerni az introvertáltak gazdag és színes világát.

Az introvertált szót gyakran lekicsinylő legyintéssel ejtjük ki, sőt szinte szitokszónak számít. A nyugati társadalmak alapvetően az extrovertáltságot dicsőítik, a közéletet ennek megfelelően az extrovertáltak uralják. A témát a közbeszédbe egy könyv és egy nagy sikerű TED-előadás formájában is bedobó Susan Cain (maga is introvertált) meglehetősen aggasztó gondot lát abban, hogy az extrovertáltság egyfajta elnyomó ideológiává vált, és kiszorítja az emberek introvertált tömegeit egy olyan tulajdonság miatt, amely a személyiségük lényegét képezi.

Mindenekelőtt tisztázzuk, hogy mit jelent az introvertáltság, ugyanis rengetegen félreértik. Mert az introvertáltak például túl komolynak tűnnek. Vagy éppen túl szégyenlősnek? Esetleg inkább arrogánsak és udvariatlanok? Mégis miért nem szállnak be ebbe a jó kis beszélgetésbe? Mindenre van magyarázat.

MÁSHOL VAN A KOMFORTZÓNÁJUK

Az introvertált-extrovertált felosztás Carl Gustav Jung pszichológus nevéhez fűződik. A most ismert statisztikák szerint az emberek 20 százaléka, de az is lehet, hogy egyharmada introvertált, ennek ellenére ez az egyik leggyakrabban félreértett személyiségjegy. A tudomány egyelőre azt tudja az introvertáltakról, hogy másképp dolgozzák fel az információt és az ingereket, mint a többi ember. Ők a saját világukban szeretnek elmerülni, ellentétben az extrovertáltakkal, akik jobban kötődnek a külvilághoz. Az introvertáltakat lemeríti a társas érintkezés, az extrovertáltakat energizálják a társasági helyzetek. Az introvertáltak komfortzónája kevesebb ingert tűr meg, mint az extrovertáltaké. Van, akié sokkal kevesebbet.

Az introvertáltaknak vannak szükségleteik. Mármint olyan szükségleteik, amelyek különböznek az extrovertáltakétól, és elengedhetetlenek ahhoz, hogy rendeltetésszerűen élni tudjanak. Például szükségük van az egyedüllétre, a csendes és értelmes beszélgetésekre. Nincs szükségük nagyközönségre és felületes, parttalan csevegésre, vagy ha mégis belerángatják őket valami hasonlóba, akkor legalább egy napba telik, amíg regenerálódnak. A csacsogás képességének a hiányát sokan az arrogancia jelének tekintik, pedig egyszerűen csak arról van szó, hogy ők fejben gondolkodnak, míg az extrovertáltak általában szóban – az ő értekezleteik például ezért is húzódnak el, és fogalmuk sincs, hogy közben milyen kínoknak teszik ki az introvertált társaikat.

Az introvertáltak nem szégyenlősek, és nem is mizantrópok, bár néha egyetértenek Jean-Paul Sartre-ral abban, hogy a pokol az a másik ember. De inkább csak arról van szó, hogy fárasztónak tartják a többieket, amit persze az extrovertáltak nehezen értenek meg, mert őket pont felélénkíti mások társasága, és akkor érzik elveszettnek magukat, amikor egyedül vannak. Egy-két órányi társasági élet viszont annyira lemeríti az introvertáltakat, hogy szükségük lesz utána némi feltöltődésre, ami leginkább egyedüllétet jelent.

Egy introvertáltat általában péntek este lehet leleplezni: míg az extrovertáltak ilyenkor alig várják, hogy mások társaságában feltöltődjenek az egész heti munka után, ők teljes erővel arra készülnek, hogy végre kicsit egyedül legyenek otthon.

ISMERJÉK MEG EMBERTÁRSAIKAT!

Nem állítjuk, hogy az extrovertáltaknak könnyű dolguk van, ha meg akarják érteni az introvertált embertársaikat. Hogy miért érdemes tisztában lenni azzal, hogy miként kell bánni egy introvertálttal? Mert ha nem így tesznek, nagy valószínűséggel az őrületbe kergetik azokat az introvertált családtagokat, barátokat vagy munkatársakat, akikkel nap mint nap kapcsolatban vannak.

Mégis mihez kezdjünk egy introvertálttal? Hogyan viselkedjünk vele? Mivel teszünk jót? A kérdéseket megfuttattuk az egyik introvertáltakat egybegyűjtő nemzetközi Facebook-csoportban, ahol érezhetően személyes tapasztalatokra épülő válaszok születtek.

Az egyik komment szerint már az sokat jelent, hogy értékelni tudjuk a másik különbözőségét. „Amikor egy introvertált azt mondja, most nincs kedve beszélni, semmi értelme vitatkozni vagy erőszakoskodni vele. Nem játszmázik, azért mondja, mert épp szüksége van a személyes terére, és minél jobban megnehezíti valaki a dolgát, annál többet árt a kapcsolatuknak” – írta egy másik hozzászóló. Egy másik véleményből pedig megint csak arra derült fény, hogy egy introvertáltat nagyon könnyű félreérteni. „Ha mellőzik a szemkontaktust, vagy éppen nem reagálnak egy beszélgetésben, ne feltételezzék azt, hogy udvariatlanok vagy lenézőek. Pont az ellenkezője a helyzet. Ilyenkor megszabadulnak a külső ingerektől, hogy jobban fel tudják dolgozni magukban azt, amit mondanak nekik.”

És jó, ha nem értik félre a visszavonulási kísérleteiket sem. „Sok introvertált szereti a társaságot, de csak kis dózisokban, és ha az este vége felé elcsendesednek, vagy furcsán kezdenek el viselkedni, az annyit jelent, eljött az ideje, hogy egyedül legyenek. Ennek általában semmi köze a társasághoz, semmi személyes, csak ki kell engedniük, miután sok emberrel voltak együtt.”