Jobban tönkreteszi az országot, és több áldozatot szed, mint az összes illegális szer és a bűnözés együttvéve, mi az? Természetesen az alkoholizmus, amit még a most amúgy is véget érő száraz november sem állíthat meg. A zárónapra kiválogattuk a témába vágó legerősebb fotókat a huszadik század Magyarországáról, kísérőnek pedig összegyűjtöttük, mire érdemes gondolni, mielőtt belevetjük magunkat az alkoholban tocsogó decemberbe.

Mindjárt vége a száraz novembernek, újra lehet inni, jee! – halljuk egy csomó ismerősünktől. (Azoktól, akiket lassan egy hónapja alig látunk, mert jobb esetben nem jönnek velünk inni, rosszabb esetben jönnek, limonádéznak, ásványvizeznek, ásítoznak, és amikor végképp elveszítik a kapcsoldódási pontjaikat az egyre részegedő társasággal, azaz kilenc és tíz között elmennek haza.) Nem értjük: eddig is lehetett volna inni, hiszen senki sem kényszerített senkit, hogy csinálja végig a száraz novembert, ahogy szintén nem kényszerít senki senkit, hogy nagy elánnal vesse bele magát újra az alkoholizálás örömeibe most, hogy „végre” vége. Az egész ugye arról szólt volna, hogy tapasztalatokat szerezzünk, hogy bírjuk, és megtudjuk, milyen lenne az életünk Mr. Alkohol nélkül, majd a tanulságokat levonva változtassunk, ha kell.

Két dolog biztos: az, hogy a fentiekkel együtt is egyre népszerűbb itthon is a száraz november, és az, hogy bármilyen jó szándékú is a kezdeményezés, ez nem oldja meg az ország évszázados, de legalább hatvanéves rákfenéjét (szó szerint): a népbetegségnek számító alkoholizmust, amely sokkal többet ártott és árt most is a magyaroknak, mint minden illegális drog eddig összesen. Gyűjtöttünk hát egy csomó képet és egy pár borzongató adatot a témában: mi így búcsúzunk a száraz novembertől, és megyünk neki a hagyományosan alkoholban tocsogó decembernek.

Csak az íze kedvéért!

Van két komoly probléma, ami az elmúlt évszázadban ijesztő mértékben elterjedt a társadalom minden szegletében.

Az egyik az alkoholizmus, a másik az öngyilkosság.

Fotó: Fortepan

A kettő között természetesen elég komoly átfedés van, sőt a kettő tulajdonképpen ugyanaz, az öngyilkosság legfeljebb gyorsabb és célratörőbb. De az önpusztítás és a végkifejlet tényleg azonos. Az alkoholizmus – tehát a rendszeres, egészségre káros, függőségbe átcsapó fogyasztás – még súlyosabb társadalmi probléma, mint a drogok és a bűnözés, hiába cikkeznek többet az utóbbiakról.

Fotó: Fortepan

A társadalomtörténészek úgy látják: kilengések ugyan vannak, de nagyjából úgy, annyit és azt iszunk, mint az ötvenes években. Azaz akkoriban alakultak ki egyrészt maguk a fogyasztási szokások, másrészt az „itókázás” társadalmi elfogadottsága. Az okok egyértelműek: a háború utáni szegénységben, az egymást követő diktatúrákban, az alacsony iskolázottságban csak így lehetett megbirkózni a valósággal.

Fotó: Fortepan

Ne sérts meg!

Azt tudjuk, hogy Magyarország alkoholizmus szempontjából a világ legsúlyosabb helyei között van évtizedek óta. A számok is régóta ijesztőek. Az Országos Egészségfejlesztési Intézet egyik vonatkozó cikke például már tizenöt éve megállapította, hogy szinte mindig legalább dupla annyi ember halt meg alkoholizmusban (tehát magától az alkoholfogyasztástól, nem a szövődményeitől, amilyen a rák és a legyengült immunrendszer többi betegsége), mint az egész unióban átlagosan.

Fotó: Fortepan

Az „alkohol okozta halál” egyébként eléggé képlékeny fogalom. Egyrészt azokat a haláleseteket sorolják ide, amelyek egyértelműen összefüggésbe hozhatók az itallal: baleset, mérgezés, testi sértés, hirtelen felindulásból elkövetett emberölés, öngyilkosság. Másrészt azokat a betegségeket, amelyeket főleg az alkohol okoz: májzsugor, bizonyos ráktípusok. 

Fotó: Fortepan

Sokan azt hiszik, a helyzet a nyolcvanas években volt a legborzasztóbb, de ez nem igaz: az egész évtizedben százezer ember közül 180-210 halt meg évente az alkoholtól, míg a kilencvenes évek közepén 250. Az évtized második felére enyhült a helyzet, de ezzel párhuzamosan az egész unióban is, tehát arányaiban még mindig bőven „élen” jártunk. Arról nem is szólva, hogy a statisztikákban nincs benne az illegális vagy házi főzdék italainak fogyasztása, azaz a helyzet nyilván sokkal rosszabb, mint az, amit a grafikonok sugallnak. Arról meg pláne nem beszélve, hogy az ilyen felmérések önbevalláson alapszanak, azaz mindenki úgy állítja be magát és fogyasztási szokásait, ahogy szeretné.

Fotó: Fortepan

Egy kis kupicácska még soha senkinek nem ártott meg!

Az Egészségügyi Világszervezet 2013-as nemzetközi felmérése szerint a kilencvenes évek nagy italozáskultúrája 2000-re csengett le, egy átlagos kelet-közép-európai állampolgár „csak” tíz liter tiszta alkoholt tartalmazó italt fogyasztott abban az évben.

Fotó: Fortepan

A görbe azonban újra emelkedni kezdett: 2013-ban átlagosan már 11 és fél liter alkoholt vittünk be. Ez ugye nagyjából 23 üveg láger sörnek megfelelő térfogatú tiszta szesz.

Fotó: Fortepan

Nehéz megmondani, hányan alkoholisták ma Magyarországon. Ha az egészségügyi adatokat (nyilvántartott, kezelés alatt lévő alkoholbetegek), illetve az úgynevezett Jellinek-módszert (a májzsugorban meghaltak száma beszorozva 144-gyel) vesszük alapul, öt éve még egy kicsit több mint 700 ezer fő jött ki. Ez önmagában is ijesztő, de ha tippelünk az eladott alkoholmennyiség alapján, az jön ki, hogy

Magyarországon több mint 800 ezer (de inkább egymillió) alkoholista él.

Fotó: Fortepan

Bármikor le tudnám tenni, csak olyan jól esik így munka után!

2013 óta jelenik meg évente a világ legnagyobb tudatmódosítókról szóló felmérése, a Global Drug Survey. Ahogy a neve is sugallja, az illegális szereket is vizsgálták a kutatók, de 2014-ben még így is az jött ki, hogy Magyarországon az alkoholizálás a legaggasztóbb droggal kapcsolatos jelenség. Csak pár szám az eredmények közül: a magyarok 12 százaléka havonta legalább egyszer nem tud megállni, ha inni kezd; ugyanekkora hányaddal fordul elő havonta, hogy nem emlékszik az előző estére; és 46 százalék érzi azt, hogy ivási szokásaira rámehet az egészsége.

Fotó: Fortepan

Demetrovics Zsolt, a kutatás magyarországi vezetője így nyilatkozott a 444-nek négy éve:

Az egyetlen ország vagyunk a felmérésben, ahol nincs nemzeti alkoholstratégia. Drogstratégiánk van. Lehet rajta vitatkozni, hogy jó, vagy nem, de az illegális kábítószerek használata láthatóan foglalkoztatja a társadalmat, és így a politikát is. Az alkohollal ez nincs így, pedig ez a felmérés is mutatja, hogy nagy szükség lenne rá.

Fotó: Fortepan

Végül pár szó az alkohol védelmében az alkohol védelméről: azaz arról, hogy most már tudományos tény, hogy ha keveset és óvatosan iszunk, azzal jobbat teszünk magunknak, mintha egyáltalán nem innánk. Egy 80 ezer személyen végzett vizsgálat szerint a mértékletesen ivók között fele annyiszor fordul elő szívroham, mint a rendszeresen sportoló absztinensek közt. A nem ivás tehát ebből a szempontból rizikófaktor.

Kinek mi a mértékletes, persze.

Fotó: Fortepan

Forrás: Neményi Márton - nlcafe.hu

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.