A betegség jellemzően serdülőkor és 30 éves kor között alakul ki. A betegek többségénél, 75 százalékánál már kamaszkorban jelentkeznek a jelei.

A betegség gyakorisága férfiaknál és nőknél egyaránt 1 % körüli, a férfiaknál általában fiatalabb életkorban jelentkezik először. Az első tünetek megjelenésének ideje jellemző a skizofrénia egyes formáira.

Hazánkban az előfordulási gyakoriságnak megfelelő mintegy 100 ezer skizofrén beteg él, nagyobbik felük pszichiátriai kezelés alatt, de csak 5-10 százalék szorul állandó kórházi kezelésre.

A skizofréniához gyakran társul alkohol- és drogfüggőség, mértéktelen dohányzás, erős az öngyilkossági hajlam. A betegek 15-20 százalékánál ez a közvetlen halálok.

A betegség okai nem egészen ismertek, inkább hajlamról vagy fogékonyságról lehet beszélni, amely nem egy, hanem sok tényező együttes megléte esetén alakul ki. A betegséget súlyos lelki megterhelés, feszültség, stressz, baleseti trauma, gyógyszer- vagy droghatás, egyéb környezeti és pszichés hatások hozhatják felszínre, majd erősíthetik.

A legfontosabb hajlamosító tényezők a következők.

Genetikai adottságok: A skizofrén betegek rokonainál valamivel nagyobb a megbetegedés kockázata.

A központi idegrendszer bizonyos anatómiai eltérései is gyanúsíthatók azzal, hogy összefüggésben vannak a betegséggel, ezt a betegség idegfejlődési elmélete tárgyalja.

A biokémiai elmélet az agyi anyagcsere-zavarokat tartja felelősnek a skizofrénia kialakulásáért. A dopamin nevű neurotranszmitter mellett más idegi hírvevő molekulákról is feltételezhető, hogy anyagcsere-folyamataik felborulása hozzájárul a betegség kialakulásához. Ezek felderítésének a kezelésben lehet jelentősége.

Az anyagcsere-folyamatok hibái összefüggnek azzal, hogy az agy egyes területein az idegsejtek túlműködnek.

A betegség pszichodinamikai megközelítése szerint az emberi életösztön, a libidó, az "én"-re, az "ego"-ra koncentrál, ezt szállja meg. Ennek következtében nem alakulhatnak ki érzelmi és szeretetkapcsolatok. Freud szerint a téveszmeképződés nem más, mint a világ jelentéssel való felruházásának kísérlete.

A skizofrénia pszichoszociális elmélete feltételezi, hogy a genetikai meghatározottság talaján, a biokémiai illetve az idegfejlődési rendellenességek egyfajta sérülékenységet jelentenek a betegség szempontjából, amelyet a családi, pszichológiai és környezeti faktorok javíthatnak, vagy ronthatnak. Az elmélet szerint a stressz - akár negatív, akár pozitív életeseményhez kapcsolódik - befolyásolhatja a betegség megjelenését.

A hajlamot bizonyos személyiségjegyek is mutathatják. A későbbi skizofrén betegek sokszor betegségük előtt is félénk, visszahúzódó, érzelmileg érzékeny sebezhető emberek voltak, viszonylag kevés és nem túl szoros baráti kapcsolattal.

A betegségcsoport megnyilvánulási formáinak rendszerezésében nagy jelentősége van a tünetek meghatározásának, melyek nagyon különbözőképpen, eltérő kombinációban jelenhetnek meg az egyes betegeknél, illetve a betegség fázisaiban.

A tünetek pozitív és negatív tünetekre való felosztása Crow nevéhez fűződik.

Crow a tüneteket a normális pszichés működéshez képest osztotta be: a pozitív tünetek azok lettek, ahol a működésben többletet talált (pl. hallucináció, érzékcsalódás), a meglévő normális pszichés működések hiányát pedig a negatív tünetek kifejezéssel illette (pl. érzelmi üresség, gondolatok elakadása.

A beteg rohamszerűen jelentkező időszakokban úgy érzi, mintha minden megváltozna körülötte, nem létező dolgoknak tulajdonít jelentőséget, hangokat hall. Ezek nagyrészt ún. pozitív tünetek - téveszmék és irreális érzetek - melyek a normális elmeállapothoz képest hozzáadódnak a környezetből érkező ingerekhez, élményekhez. Mindezekből a beteg úgy rakja össze a külvilág történéseit, hogy azokból egy veszélyes, ijesztő kép áll össze. A tünetek elmúltával a beteg többnyire világosan látja a roham idején észlelt világ és tettei irracionális voltát. A betegség ezen aktív szakaszaiban a beteg veszélyes lehet önmagára és környezetére. Negatív tünetek az érzelmi elsivárosodás, a tetterő, ambíció lankadása, majd megszűnése, a közönyösség, vagyis az egészséges viselkedés hiánya. A negatív tünetes skizofrénre jellemző az ún. Wahn-állapot (Wahn, németül őrület), amikor a beteg úgy viselkedik, mintha valamilyen ködben bolyongana. Kognitív tünetekként azokat tartják számon, amikor az érintett páciensnél tanulási, fegyelmi, koncentrálási, gondolkodásbeli és asszociációs problémák jelentkeznek.

A pozitív és negatív tünetek közé sorolhatók a következő diagnosztikai jelentőségű tünetek, melyeket azok fontossági sorrendjében érdemes áttekinteni:

• Gondolkodás zavarai: A beteg gondolkodása eltér a normális sémától és logikától. A külső szemlélő azt veszi észre, hogy a beteg gondolatai nem követik egymást folyamatosan, "elveszti a fonalat", ugrások, kihagyások észlelhetők, beszéde logikátlan, töredékes, mondat- és szókihagyások, összeolvadt szavak, szokatlan szerkezetek jelennek meg. Nagyon jellegzetes tünetek a gondolati élet érzékcsalódásokkal is kapcsolatos zavarai: Gondolat-felhangosodásnak nevezik, amikor a beteg úgy érzi, legbelsőbb gondolatait mások is meghallhatják, máskor saját gondolatait véli meghallani tőle független forrásból, mintha ellopták volna őket (gondolatelvonás). Ide tartozik az is, ha a beteg hangokat hall, amelyek gondolatokat ültetnek el benne, esetleg utasítják valamire.

• A téveszmék közé tartozik a külső erők általi irányítottság: A leggyakoribb téveszme, hogy valaki állandóan figyeli, követik, külső erők befolyásolják gondolatait és érzéseit, tetteit, teljes személyiségét vagy csak egy-egy testrészét.

• Az érzékcsalódások, hallucinációk: A beteg valóságosnak gondol olyan ingereket, hangokat, képeket, melyeknek nincs valós fizikális oka. A hallucinációk a hallás, látás, tapintás, szaglás, ízérzékelés területéről is származhatnak, a leggyakoribbak mégis a hallani vélt, azaz akusztikus hallucinációk; a beteg hangokat hall, melyek magyaráznak, utasításokat adnak. Saját gondolatait más forrásból véli visszahallani.

• Téveszmék: A betegnek teljesen téves képe van az őt körülvevő világról, de meggyőződésében nem lehet megingatni. Itt említendő meg, hogy a skizofrén egyéneknek gyakran nincs betegségtudata, mert logikus magyarázatot vélnek felfedezni viselkedésükre, téveszméikre. Ezek azonban igen bizarr jellegűek, a realitástól nagyon távol állnak.

• Közönyösség, az érzelmi élet zavarai vagy affektív zavarok: A beteg érzelmi élete feltűnő és erős változásokon megy keresztül. Felfokozott, kirobbanó lelkiállapot éppúgy jellemző lehet, mint a korábban nem tapasztalt közönyösség, érdektelenség, lehangolt, depresszív hangulat. A betegség progressziójával, az akut rohamok lecsengésével a beteg rezignált, elszegényedett érzelemvilágú állapotba kerülhet, amit szociális kapcsolatai is megsínylenek. Önmaga új arca, a hallucinációk és kényszerképzetek gyakran félelembe kergetik a beteget. Elhúzódása a külvilágból abból is adódik, hogy a beteg tart az őt befolyásoló erőktől, a gondolatelvonástól, bizalmatlan lesz stb.
• Az asszociációk, figyelem és koncentráció zavarai: A beteg figyelme gyakran elkalandozik, kihagy, felborul a lényeges és lényegtelen dolgoknak szentelt figyelem normális aránya. A gondolkodás szétesését (inkoherenciáját) a már említett beszédben észlelhető zavarok is jól mutatják.

• Pszichomotoros zavarok: A beteg mozgásai abnormálissá válnak. Előfordulhat, hogy a beteg öntudatánál van, mégis teljesen mozdulatlan, nem reagál (katatón állapot), máskor épp ellenkezőleg, kifejezetten nyugtalan, túl sokat mozog. Előfordulhat, hogy a beteg maga sem tudja, miért ismételget erőteljes, teljesen automatikusnak tűnő mozgásokat. A mozdulatok, az arcmimika suta, darabos.

• A beteg aktivitásának hiánya a célok, tervek, motiváció hiányát, a kezdeményező készség lecsökkenését jelenti.

• Az érzelmi élet zavarai, a családi és baráti kapcsolatok elhanyagolása végül a szociális kapcsolatok erőteljes gyengüléséhez, elszigetelődéshez vezetnek. A beteg emiatt sokszor bizarr külsejével, elhanyagolt öltözékével is feltűnik.

Külön meg szokták említeni az éntudat zavarait is. A beteg idegenként tekint önmagára, gondolatait, érzéseit nem tekinti sajátjának, mintha cselekvését is egy tőle független személy irányítaná. Ezzel párhuzamosan azt érzi, hogy saját gondolatait külső személy bitorolja, ötleteit ellopják tőle.

A diagnózis felállítása a tünetek sokfélesége és a betegség különböző lefolyása alapján nem egyszerű feladat.

A biztos véleményhez legalább fél éven át meg kell figyelni a beteget. Egyértelműen skizofréniáról van szó, ha a gondolkodás zavarai, a külső erők általi irányítottság, érzékcsalódások, hallucinációk, téveszmék közül (A-D tünet) közül valamelyik határozottan vagy legalább kettő részben megmutatkozik, illetve a további tünetekből is legalább kettő jellemző, valamint, hogy a tünetek legalább egy hónapon keresztül fennállnak. A diagnózis felállításának alapja ezért a beteg megfigyelése és a tünetek időtartamának és súlyosságának értékelése.

Miután skizofréniaszerű tüneteket egyéb belgyógyászati, ideggyógyászati betegségek, nem skizofrén érzelemzavarok, gyógyszerhatások, kábítószer, alkoholos állapotok is okozhatnak, a gyanús beteget teljes körű kivizsgálásban részesítik, amelyhez többek között fizikális, neurológiai (szemmozgás-, mozgászavarok, beszéd vizsgálata), vérkép-, EEG-, EKG-, CT-vizsgálat tartozik.

E vizsgálatok annál is inkább lényegesek, mert az idült skizofrén betegeknél egyéb belső szervi megbetegedések is gyakoribbak, amelyeket ugyancsak kezelni kell.

A neuropszichológiai vizsgálatokkal, tesztekkel jellegzetes figyelemzavarokat, egyéb gondolkodást érintő rendellenességeket lehet kimutatni.

A diagnózis felállítása után a legfontosabb a beteg és a hozzátartozók pontos és részletes tájékoztatása. Az orvosnak felvilágosítást kell adnia a betegség természetéről, a kezelés irányelveiről és a betegség lefolyásáról. Nem kevéssé fontos, hogy a család merjen kérdezni, hiszen a skizofréniát illetően rengeteg tévhit terjeng a laikusok között, és ezek eloszlatása kikerülhetetlen.

A jellemző tünetek megjelenése előtt tetten érhető az egy hét-több hónap időtartamú megelőző, bevezető tüneteket tartalmazó, ún. prodromális stádium, amikor is a beteg szokatlanul rossz hangulatú, nyugtalan, feszült, tanulási vagy munkateljesítménye, teherbíró-képessége romlik. A megelőző fázis lényegében a betegség kialakulásakor, utólag nyer értelmet, de van, hogy teljesen elmarad.

A kór megjelenése lehet fokozatos vagy erős tünetekkel zajló. Korai tünetek a nyugtalanság, visszahúzódás, alvászavar. Természetesen ilyesmi bárkinél jelentkezhet időnként, mindazonáltal, ha e jelek semmilyen konkrét okra nem vezethetők vissza, s főként, ha volt skizofréniás egyén a családban vagy olyan emberről van szó, akinek korábban már volt skizofréniás tünete, mindenképp érdemes orvoshoz fordulni.

Típusos esetben a betegségben a tünetek fellángolása, az állapot rosszabbodása következik be. Az epizódokat az akut skizofréniás tünetekkel lehet leginkább jellemezni.

Az akut periódusokat főként pozitív tünetek (érzékcsalódások, téveszmék, a bizarr érzelmi kilengések, asszociációs zavarok, az énkép zavarai) jellemzik, mintegy 1-3 hónapig tartanak. Általában ekkor keresik fel a betegek vagy hozzátartozók az orvost. Az akut fázist követő lehangoltság, általános passzivitás (posztpszichotikus depresszió) nem kevésbé könnyű időszak a beteg számára.

Megjegyzendő, hogy a tünetek bizarr volta és a nyilvánvaló gondolkodási zavarok ellenére az érintett intellektusa elsődlegesen nem károsodik, jóllehet tanulása a betegség aktív szakaszaiban csorbát szenved. A pszichotikus tünetek enyhülésével a beteg jobban lesz, de személyisége már nem lesz teljesen az epizód előtti. A betegség előrehaladtával az epizódok egyre enyhébben jelentkeznek, és fokozatosan a köztes időszakok, valamint a negatív tünetek lesznek meghatározók. Fontos azonban megjegyezni, hogy a betegnek és a családnak is nagy szerepe van abban, hogy javítsa a beteg életminőségét, helyzetét és állapotát.

A betegek nagyjából egyharmadánál az akut fázis következmények nélkül elmúlik, másik harmaduknál a betegség periodikusan fejlődik ki, aktív szakaszai után lassan romló vagy stabil, csaknem egészséges időszakok következnek. Harmadik harmaduknál a negatív tünetek vannak túlsúlyban, amelyek tartósan rontják az állapotot. Természetesen a betegség ettől eltérő lezajlása is lehetséges.

A tünetek és a betegség lefolyása alapján a következő legfontosabb formákat különítik el:

A paranoid skizofréniát főként a téveszmék és a hanghallucinációk jellemzik, kevésbé jellemzőek a szétesett beszéd és az érzelemzavarok, valamint a negatív vagy hiánytünetek. Általában később, 25-35 éves kor között kezdődik. Általában jól kezelhető.

A hebefréniás vagy szétesett skizofréniát a felbomlott beszéd és viselkedés, az affektív zavarok, azaz a sivár érzelmi élet, illetve a nem odaillő érzelmek alapján különítik el, jellemzők a gondolkodási zavarok. Hébéről az ifjúság és szépség istennőjéről kapta az elnevezést, mivel viszonylag korán, 16-25 éves kor körül jelentkezik.

A katatón skizofréniában a testi, pszichomotoros tünetek a meghatározók, a mozdulatlanság vagy éppen a szélsőséges mozgások, szokatlan testhelyzetek hívják fel magukra a figyelmet.

A differenciálatlan skizofréniában gyakran az összes előbbi csoport tünetei megtalálhatóak, így a téveszmék és hallucinációk éppúgy, mint gondolkodási zavarok, különös, helyzetnek nem megfelelő viselkedés és a negatív tünetek.

A skizofrénia szimplex formában a szintek csaknem észrevétlenül alakulnak ki és idült skizofréniába torkollanak.

Amilyen sokféle formája lehet a skizofréniának, olyan különböző lehet a betegség prognózisa is. Súlyosságát a negatív tünetek alapján szokták felosztani. Általában elmondható, hogy a hirtelen, viharosan, rövid akut fázissal kezdődő betegség, a döntően pozitív tünetek és a biztos családi és szociális háttér, valamint a betegség jelentkezése előtti pozitív, nyitott személyiség valószínűsíti a betegség kedvező lefolyását, ezek ellentétei rosszabb eséllyel gyógyulnak. A skizofréniához gyakran társul alkoholizmus, mértéktelen dohányzás, erős az öngyilkossági hajlam. A betegek 15-20 százalékánál ez a közvetlen halálok.

A betegség kezelése ma már nagyon hatékonyan történik, mégis lényegében tüneti jellegű. Miután a skizofréniának biológiai, pszichés és szociális tényezői is vannak, a terápia is összetett; a gyógyszeres kezelés mellett pszicho- és szociálterápia is részét képezni. Ez utóbbiak jelentősen növelik a komplex terápia hatékonyságát azáltal, hogy a beteg sokkal együttműködőbb, ami a kezelés beállításához és következetes véghezviteléhez elengedhetetlen. Lényeges a pszichoedukáció, a beteg maradéktalan felvilágosítása és oktatása betegségét illetően.

A skizofrénia elsődleges kezelése gyógyszeres, antipszichotikumokkal - skizofrénia ellen használt gyógyszerekkel - történik, melyek enyhítik az akut fázis pozitív tüneteit, nyugtatnak, segítik az éjszakai alvást, megelőzik újabb shubok kialakulását. A lehető legkisebb dózisról indulva fokozatosan emelik az adagolást.

Elsődleges az újfajta, ún. atípusos antipszichotikumok használata, amelyek kedvezően befolyásolják a negatív tünetek alakulását is, és kevesebb mellékhatással rendelkeznek. Természetes, hogy az akut fázis lezajlása után az érintettek nem érzik magukat betegnek, mégis pont ezért fontos hangsúlyozni, hogy a megelőző és a fenntartó gyógyszeres kezelés rendkívül fontos, nélküle ugyanis az újabb akut fázis nagy (80%-os) eséllyel bekövetkezik egy éven belül. Szükséges a rendszeres kontroll, és az esetleges gyógyszerváltás, amennyiben a mellékhatások miatt a beteg gyógyszerszedési együttműködése csökken.

Mivel az antipszichotikumok nem azonnal, hanem néhány hét elteltével fejtik ki a hatásukat, gyors hatású szorongásoldókkal, benzodiazepinekkel kombinálják, majd ez utóbbiakat fokozatosan megvonják, mielőtt függőséget alakítanának ki.

A gyógyszeres kezelés során alkalmaznak még antiepileptikumokat - az epilepsziás rohamok megelőzésére alkalmazott gyógyszereket - (carbamazepin, valproátok) az akut fázisok kezelésére és megelőzésre, antidepresszánsokat a negatív tünetek visszaszorítására:

Az antipszichotikumok tünetkezelési hatékonyságát mutatja, hogy bevezetésük óta skizofrén betegek szükséges kórházi tartózkodásának ideje kevesebb, mint a tizedére csökkent, és lényegében csak az akut fázisra korlátozódik. Ez után fenntartó gyógyszeres kezelést alkalmaznak, ami a visszaesés valószínűségét a harmadára képes csökkenteni.

A pszichoterápiás foglalkozások, beszélgetések célja, hogy az érintett megismerje betegségét, és ennek megfelelően tudja szervezni életét, kezelni az ezzel járó nehézségeket. A terápiának nem célja, hogy a pácienst meggyőzze az akut fázisban átélt élmények valótlanságáról, de segít azokat személyes problémaként feldolgozni, a kezdeti tünetek felismerésével az akut fázisokat megelőzni, az aktív tünetek veszélyesre fordulását megfelelő módszerrel kivédeni.

A szociálterápia lényege a kapcsolatteremtés és a szociális háttér problémáinak felderítése és azokra a megoldás megkeresése.

Az elekrokonvulzív (korábbi elnevezéssel elektrosokk) terápia a 70-es évektől, az egyre hatékonyabb gyógyszeres terápiákkal háttérbe szorult. A kezelés a beteg altatásával és izmainak ellazításával kezdődik, majd az orvos - a beteg lélegeztetése mellett - két, a halántékra helyezett elektróda segítségével 1-3 másodpercig tartó áramimpulzust ad. Ezt egy epilepsziás nagyroham követi, amely során - az izmok ellazítása miatt - csak minimális izomrángás figyelhető meg.

Csak ritkán és indokolt esetben, súlyos depresszió, kataton formák vagy más kezelések sikertelensége esetén alkalmazzák. Általában heti 2-3 kezelésre kerül sor, egy sorozatban legfeljebb 8-10 alkalommal.

Nagy jelentősége van viszont a mindennapi életbe való beilleszkedést segítő összetett terápiáknak. Feladatuk, hogy fokozatos terheléssel, a napirend megtervezésével, a munkába állás előkészítésével, a mindennapi testmozgás, lazítógyakorlatok, valamint művészeti terápiák segítségével a beteg beilleszkedése a társadalomba a lehető legjobban történjék.

Amilyen sokféle formája lehet a skizofréniának, olyan különböző lehet a betegség prognózisa is. Súlyosságát a negatív tünetek alapján szokták felosztani. Általában elmondható, hogy a hirtelen, viharosan, rövid akut fázissal kezdődő betegség, a döntően pozitív tünetek és a biztos családi és szociális háttér, valamint a betegség jelentkezése előtti pozitív, nyitott személyiség valószínűsíti a betegség kedvező lefolyását, ezek ellentétei rosszabb eséllyel gyógyulnak. Nagyon fontos a védőfaktorok szerepe: a teherbíró családi háttér, a stabil munkahely, a támogató párkapcsolat megléte.

A skizofrén betegek 20%-a életében egyszer esik át pszichotikus állapoton, és rövid kezelést követően a betegség nem jelentkezik. A betegek 60%-ra jellemző, hogy a betegség fellángolása többször ismétlődik, különböző formában. Szintén a betegek 20%-nál figyelhető meg, hogy a betegség kezdetét követően állapota folyamatos gyógyszerelés mellett is rossz.

 

Hasznos tudnivalók