A lelki elsősegélyvonalaknál dolgozó önkéntesek évente több mint százezer hívást kezelnek 

 

Fotó: Béres Attila / Magyar Nemzet
 

Évente csaknem ötezer olyan hívás fut be a 116-123-as számon elérhető, ingyenes lelki elsősegély-szolgálathoz, amikor a hívó öngyilkossági szándék miatt telefonál. Sajnos a segítők nem tudnak mindenkit megmenteni – mondta lapunknak a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének elnöke. Székely András a Magyar Nemzetnek arról beszélt: bár már csökkenőben van, de összességében még mindig nagyon magas az öngyilkosságok száma hazánkban, tavaly közel kétezer ember vetett véget az életének, százezer emberre 19 öngyilkosság jut. Ezzel az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének adatai alapján Európában Litvánia és Oroszország mögött a harmadik helyén állunk.

Arról, mi történik akkor, ha valaki azért telefonál, mert véget akar vetni az életének, a szakember úgy nyilatkozott: bármilyen nehéz is, az anonimitás miatt ilyenkor nem tudják riasztani sem a mentőket, sem a rendőrséget. Még a legszélsőségesebb helyzetben sem. Ez csak akkor lehetséges, ha a telefonáló elárulja, hogy pontosan hol tartózkodik. Ilyenkor, ha lehet, addig maradnak a vonalban, amíg meg nem érkeznek hozzá a mentők. Az, hogy vonalban tartsák a hívót, akkor is kiemelten fontos, ha nem tudni a nevét és a tartózkodási helyét. Hiszen minél tovább sikerül vele kommunikálni, annál nagyobb az esély arra, hogy kikerül abból a szélsőséges lelkiállapotból, amelyben az öngyilkosságot látja az egyedüli kiútnak. Az időnyerés, a kapaszkodó nyújtása életeket menthet.

A hívók mintegy 10 százaléka 18 év alatti, a legtöbben pedig 19–45 év közöttiek. (Arról, hogy milyen súlyos következményei lehetnek, ha nem kezelik a fiatalok lelki terheit, korábban Sófi Gyula, a Heim Pál Gyermekkórház pszichiátriai osztályának főorvosa is beszélt lapunknak. Mint mondta, Magyarországon a fiatalok 25 százaléka foglalkozik visszatérően az öngyilkosság gondolatával, és 12 százalékuk gondolt már arra, hogy jobb volna, ha nem is élne.)

MN-grafika
  

– A lelki elsősegély-szolgálatnál közel hatszáz önkéntes dolgozik az ország 18 pontján, ezek közül hat 24 órás szolgálat. Azok, akik a hívásokat fogadják, teljesen ingyen, szabadidejükben teszik – hangsúlyozta Székely András.

Tavaly körülbelül százezer rászoruló ember érezte úgy, beszélnie kell valakivel a helyzetéről. A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége 30 éves pályafutása alatt pedig már nem kevesebb, mint 2,5 millió hívást fogadott. Az eredeti cél az öngyilkosságok megakadályozása volt, de a hívások többsége nem olyanoktól érkezik, akik véget akarnak vetni az életüknek – tudtuk meg Székely Andrástól. A legtöbben azért telefonálnak, mert érzelmi, párkapcsolati, családi problémáik vannak, magányosak, de tulajdonképpen bárki tárcsázhatja az ingyenesen hívható számot, aki úgy érzi: olyan lelki krízisbe került, amivel egyedül nem tud megbirkózni. Azonban Székely András hangsúlyozta, nem a pszichológiai kezelés a céljuk, nem tudnak rendszeres terápiás jellegű segítséget nyújtani, az önkéntesek nem erre vannak kiképezve.

– A segítők meghallgatnak mindenféle lelki problémát, és igyekeznek támaszt nyújtani a telefonálónak, aki – hacsak erről önként le nem mond – mindvégig névtelen marad – mondta az elnök. Leginkább felnőttek hívják őket, kifejezetten sok a férfi, ami Székely András szerint rávilágít arra, hogy bár a férfiak környezetüknek gyakran nem mutatják, hogy segítségre van szükségük, szívesen vesznek igénybe olyan lelkisegély-szolgálatot, ahol névtelenek maradhatnak. Máig él ugyanis az a rossz társadalmi beidegződés, hogy nem férfias, ha valaki nem tud egyedül megbirkózni a problémáival.

A szolgálatok folyamatosan várják az új jelentkezőket, hiszen a jelenlegi segítők rendkívül leterheltek. Ám ahhoz, hogy valaki alkalmas legyen erre a fajta munkára, elengedhetetlen bizonyos fokú önismeret, és egy képzésen is részt kell venni. – Ez a munka leterheli az ügyelőket, hiszen sokféle nehézséggel találkoznak, adott esetben nagyon súlyos problémákat kell végighallgat­niuk, és megfelelően kell hozzászólniuk, hogy a hívók megtalálják a kiutat. Megesik, hogy nem tudnak segíteni. Ez különösen nagy lelki teher lehet akkor, ha valaki öngyilkossági szándék miatt telefonál – mondja az elnök.

Onnantól kezdve, hogy a hívó letette a telefont, gyakran kétségek közt marad a segítő: nem tudni, hogy mennyire volt eredményes a munkája, és végül elkövette-e az önsértést a telefonáló. Ezeket a helyzeteket szupervíziókon segítenek feldolgozni. A kollégáknak azt is fel kell ismerni, ha valaki éppen nem alkalmas arra, hogy segítsen. Székely András szerint nehéz lecke, de sajnos azt is meg kell tanulni, hogy nem tudnak mindenkit megmenteni. A cél, hogy a lehető legtöbb életet megóvják. 

Amennyiben ön vagy valaki a környezetében segítségre szorul, hívja éjjel-nappal bármelyik hálózatról a 116-123 ingyenes telefonszámot. 

 

Kuslits Szonja - mno

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr2611994346

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása