A legnehezebb rész az alkoholbetegek bevonása a terápiába, de ha valaki eljut odáig, hogy segítséget kérjen, nem szabad elengedni – mondta lapunknak Petke Zsolt, a Nyírő Gyula Kórház addiktológiai osztályának vezetője. Kifejtette, 90 ágyas részlegükön a betegeknek körülbelül nyolcvan százaléka „piás”, a maradék drog- vagy szerencsejáték-függő. Mivel „20-25 évig lehet büntetlenül inni”, a legtöbb alkoholfüggőségben szenvedő páciens náluk 45-50 éves, egyedülálló és munkanélküli. Egy-két szabad hely mindig van az addiktológián. Még most, az év elején is, amikor az osztályon az ünnepek alatti kéthetes szabadságok, illetve az új év adta lendület miatt jóval nagyobb a telítettség.

A közelmúltban jelentős visszhangot keltett Zacher Gábor toxikológus kijelentése, miszerint

rövid időn belül Magyarországon az alkoholisták száma elérheti az egymilliót,

az érintetteknek pedig csupán töredéke kerül orvosi kezelésbe. Petke Zsolt szerint ez valóban így van, a számok azonban nem a kapacitás hiányával függenek össze. A szakember szerint a tömeges távolmaradás oka: kevesekben tudatosul időben, hogy szerfüggők. Rendszerint csak akkor, amikor elvesztették állásukat, tönkrement a kapcsolatuk, vagy az orvosi leleteik szolgáltatnak alkoholizmusukra megdönthetetlen bizonyítékot.

A pszichiáter szerint az alkoholizmus háttérbe szorításához nem több kórházi ágyra vagy gyógyszeres kezelésre van szükség, hanem józan közösségekre. Három évvel ezelőtt, amikor kinevezték osztályvezetőnek, ezen elv alapján kezdte el átalakítani a szerfüggő betegek kezelését a kórházban.

Az új szemlélet a gyógyszeres helyett a közösségi alapú kezelést helyezi előtérbe, s a gyógyulás helyett a felépülésre fekteti a hangsúlyt. A szakember nyomatékosította: a betegnek magának kell akarnia a változást, s

a terápiáról pont annyit visz haza, amennyi változásra való elköteleződést magával hoz.

– Míg a magyar egészségügyben az orvos gyógyít, a mi osztályunkon ezt a munkát a közösség végzi el – fejtette ki.

A potenciális kliensek először egy beszélgetésen vesznek részt, ahol elmondják, mit szeretnének elérni. Ezután egy héten át intézeten kívüli anonim gyűlések látogatásával szermentesnek kell maradniuk, s ha ez sikerül, bekerülnek az osztályra. A kliens a három-négy hónapos terápia alatt csoportos foglalkozásról csoportos foglalkozásra jár, s a közösség és a szakemberek segítségével újratervezi az életét, szerek nélkül. A terápiás közösségek alappillérei a korábbi páciensekből kiválasztott, úgynevezett saját élményű segítők.

A közösség a lényeg

Az osztályvezető szerint a terápiával a cél nem a függőség megszüntetése, hanem a függés tárgyának átalakítása olyasmire, ami örömöt szerez a betegnek, anélkül hogy elpusztítaná. A folyamat fokozatos: kezdetben a szakemberek és a segítők olyan rövid távú, könnyen elérhető és örömet jelentő célok elérésében segítenek a klienseknek, mint például elmenni este józan állapotban a moziba, önéletrajzot írni, beilleszkedni a közösségbe. A betegek ingerszegény hétköznapjait különböző programokkal, így például közös falfestéssel, színházba járással vagy közösségi sporteseményekkel dobják fel. Fél éve jógaóra is indult az addiktológiai osztályon, a következő lépésben szeretnék a tajcsit is beemelni a választható programok közé. A spiritualitás meghatározó komponense a terápiának, de a „meglassulás” eléréséhez meditáció is rendelkezésre áll alternatívaként. Az osztályvezető arról is beszélt, hogy a részleg szakemberei és a betegek a tervek szerint közösen készülnek majd fel az augusztusi IronMan triatlonversenyre.

...hanem józan közösségekre – vallja Petke Zsolt

Fotó: Béres Attila / Magyar Nemzet

Bentlakásos ellátásra a pszichiáter szerint valójában csak azon esetekben lenne szükség, amikor a szerfüggőségen túl egyéb orvosi kezelésre szoruló problémáktól is szenved a beteg. Amennyiben ilyesmiről nincsen szó, a felépüléshez megfelelő bázist nyújthatnak az anonim önsegítő közösségek. Ilyenek szinte valamennyi nagyobb városban működnek. Az anonim csoportok látogatása ingyenes, bejelentkezés, bemutatkozás és elköteleződés nélkül csatlakozhat a gyűlésekhez bárki, aki le szeretne szokni. Itt olyan szeretetteljes és elfogadó közösségbe kerül a szerhasználó, ahol a felépülésben lévő sorstársaik gyakorlati tanácsokkal, saját tapasztalatuk alapján hiteles segítséget nyújtanak számára a józanodás minden területén. A felépülés közben a „megcsúszásokkal” számolni kell, de Petke Zsolt szerint ezt is a folyamat részének kell tekinteni, nem pedig kudarcnak. Ha valaki harminc nap után ismét az alkoholhoz nyúl, azt úgy kell értékelni, hogy harminc napig józan volt. Ez azonban a szerfüggő környezetében élőknek nem mindig könnyű feladat.

Terápia a családtagoknak is

Az addiktológiai osztályon a betegek kezelésével egy időben a szerfüggők hozzátartozóinak is csoportterápiát ajánlanak fel. Erre azért van szükség, mert az alkoholizmus vagy a drogfüggőség által meghatározott évek alatt a családi kapcsolatok teljesen leépülnek vagy súlyosan sérülnek. Jellemző, hogy dühöt éreznek a hozzátartozók a kliens iránt. Az osztályvezető szerint ezek az indulatok érthetők, de ahhoz, hogy a beteg a terápia után minél jobb eséllyel maradjon meg a józanság útján, elfogadó, türelmes közegre van szüksége. A kulcsszó tehát önmagunk és környezetünk elfogadásának tanítása. – Mi tudunk segíteni a családtagoknak feldolgozni a felgyülemlett dühöt, a tapasztalat azonban sajnos az, hogy a rokonok nagyon ritkán élnek ezzel a lehetőséggel – fejtette ki a pszichiáter.

Önmagában a Nyírő Gyula Kórházban meghonosult szemlélet metodológiájának alapjait – az úgynevezett tizenkét lépéses felépülés modelljét – már az 1930-as években lefektették az Egyesült Államokban. Itthon azonban a módszer csak lassan hódít teret, elsősorban azért, mert továbbra is az az általános szemlélet a szakemberek és a társadalom széles körében, hogy az alkohol- vagy a drogfüggőséget orvosi eszközökkel kell kezelni. Petke Zsolt szerint azonban ez azért téves megközelítés, mert a szerhasználathoz rendszerint a magány és az önsajnálat vezet. Ezek közül pedig egyik sem „orvosi tünet”. – A függőségre való hajlam egy adottság, és a függés önmagában nem rossz dolog, ha olyan tevékenységekben nyilvánul meg, amelyek nem károsak – nyomatékosította a szakember. Hozzátette: persze ahhoz, hogy ezt az emberek elhiggyék, több olyan személynek kell vállalnia nyíltan függőségét, akik sikeresen tudnak helytállni az életben. Világszintű tendencia, hogy egyre többször a korábbi szerhasználókat vonják be eredményesen a betegek gyógyításába, akik aztán így elkötelezett és eredményes hivatásos segítő szakemberekké válnak, hogy megszerzett elméleti és gyakorlati tudásukat továbbadják a még szenvedő sorstársaiknak. Hangsúlyozta: így építenek ők is józan közösséget az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézetben.