Nagyjából egy évvel ezelőtt tartotta a MADÁSZSZ (Magyar Drogprevenciós és Ártalomcsökkentő Szervezetek Szövetsége) az „Öngondoskodás, a változás és megújulás szükségessége” című konferenciáját, mely a prevenciós és terápiás szolgáltató szakmai szervezetek krízishelyzetéből kereste a kiutat. Sajnos a krízis egy év elteltével is ugyanolyan aktuális, sőt újabb területeken is felütötte a fejét. A november 5-én tartott konferencia apropóját az új oktatási szabályozás adta, mely szerint szeptembertől csak olyan egészségfejlesztő programok jelenhetnek meg az iskolákban, amelyek rendelkeznek az Országos Egészségfejlesztő Intézet (OEFI) pályázati úton elnyerhető szakmai ajánlásával. A rendelkezés a drogszakma szervezeteit különösen érzékenyen érintette, hiszen a tanévkezdésig mindössze három olyan drogprevenciós szervezet akadt, amely elnyerte az OEFI szakmai ajánlását, de még ez sem bizonyult garanciának az iskolai tevékenység megkezdéséhez.

Megnyitó 

A körülbelül 80 fő részvételével zajló konferenciát Barna Erika, a MADÁSZSZ elnökségi tagja nyitotta meg, aki annak a meggyőződésének adott hangot, hogy optimális esetben a prevenciónak és az egészségfejlesztésnek észrevétlenül be kellene épülnie az iskola mindennapjaiba. Ehhez képest jelenleg már egy néhány alkalmas egészségfejlesztő órával is alig jutnak be az iskolába a drogmegelőzés szakértői – ez derült ki Paksi Borbála elő-előadásából, aki az iskolákban tartott drogprevenciós foglalkozások arányát ismertette a 90-es évektől napjainkig. Míg másfél-két évtizede még kifejezetten alacsony volt a prevenciós foglalkozások előfordulása, addig 2006 körül 85%-ban stabilizálódott azoknak a magyarországi iskoláknak a száma, melyekben valamilyen módon megjelent a drogmegelőzés. Az elmúlt 3-4 évben a szakmai szolgáltatók beszámolói alapján a legtöbb térségben romlott a prevenciós aktivitás. Az OEFI honlapján szereplő 16, szakmai ajánlással rendelkező egészségfejlesztő szolgáltató közül (ami a 2003-as kínálatának 5,7%-a) mindössze három szervezet tevékenységében szerepel a drogprevenció. Paksi azzal a kérdéssel zárta előadását, hogy vajon mikor és honnan indul el az újratervezés és vajon kapnak-e a szolgáltatók kellő muníciót és szakmai támogatást ahhoz, hogy az iskolai prevenciós szolgáltatások újjáépítése ne tíz évig tartson?

Előadások

Ezt követően sorsolással dőlt el az 10 perces előadások sorrendje és a sors választása hogyhogy nem épp az OEFI-t képviselő Dr. Koós Tamásra, aki azonban csak részben tudta eloszlatni a prevenciós szervezetek aggodalmait. Koós elmondta, hogy az OEFI 10-12 szervezettel együttesen dönt arról, hogy mely programok érdemeljék ki a szakmai ajánlást. Előadásából kiderült, hogy bár a pályázatok 60%-a drogmegelőzés témakörében érkezett, túlnyomó többségük elutasításra került, de a szigor nem csak őket sújtotta: az összesen 127 benyújtott kérelemből mindössze 13% kapott támogatást. Az ajánlást kiérdemelt programok 31%-a csecsemőgondozással, másik 31%-a pedig tisztasággal kapcsolatos (hogy ez pontosan mit takar, azt lásd később). Az elutasítások okaként a rosszul megfogalmazott célokat jelölte meg, valamint az e célokhoz hibásan rendelt indikátorokat, a jogszabályi követelményektől való eltérést, valamint említett olyan eseteket is, melyekben a módszertan nem volt összefüggésben a célokkal, vagy amelyekben az időkeret nem minősült reálisnak.
Az idő szűke és az előadások rövidsége miatt a hallgatóság írásban fogalmazhatta meg a kérdéseit, melyekkel a moderált beszélgetés során szembesítették az előadókat. Azt, hogy Koós előadása több kérdést vetett fel, mint ahányat megválaszolt, mi sem bizonyítja jobban, hogy a hallgatóság hozzá intézte a legtöbb kérdést, de egyelőre maradjunk az előadásoknál.

A következő prezentációt az ORFK Bűnmegelőzési Osztálya részéről Csonka Györgyi tartotta, aki ismertette a rendőrség jelenleg működő iskolai drogprevenciós programjainak listáját a DADA-tól kezdve az idén szeptemberben 200 középiskolában megjelent bűnmegelőzési tanácsadókig. Utóbbiról elmondta, hogy a közbeszéddel ellentétben ők nem iskolarendőrök, hanem olyan bűnmegelőző szakemberek, akik „más tapasztalattal és más szemmel tekintenek az iskolai problémákra és másképpen mérlegelik azokat”. Mikor az előadást követően Barna Erika megkérdezte, hogy mégis kihez képest látják másképp az iskolai problémákat, netán az iskolapszichológusoknál, az iskolai szociális munkásoknál, esetleg az egykori ifjúságvédelmi felelősöknél, Csonka nem tudott meggyőző válasszal szolgálni, csupán annyit felelt, hogy az erre kiképzett rendőrnek jó szeme van az ilyen esetekre.

Szabó Judit azon kevés szervezet egyikében, a Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Támogató Alapítványban (KIMMTA) dolgozik, amely nyertes iskolai drogprevenciós programmal büszkélkedhet. Ennek ellenére Szabó előadását mégsem az optimizmus hatotta át, mert arról kellett beszámolnia, hogy novemberig egyetlen iskola sem kereste meg őket, hogy igénybe vegyék a programjukat és az általuk megkeresett iskoláktól elutasító választ kaptak. Mindezt részben azzal magyarázta, hogy az iskolák forráshiánnyal küszködnek és inkább az 1-2 alkalmas prevenciós programokat keresik, az ő programjuk viszont ennél komplexebb és ennek megfelelően a legkisebb modulban is 200 ezer forintba kerül. Magyarázata másik felében pedig arra a kiskapura utalt, hogy amennyiben az adott iskola tantestületéből valaki megírja az egészségfejlesztő programot, akkor nem szükséges szakmai ajánlásért fordulni. Ez Szabó szerint értelmetlenné teszi a szakmai szervezetek munkáját, hiszen szorult anyagi helyzetben nyilvánvalóan mindenki az egyszerűbb megoldást fogja előnyben részesíteni. Jelenleg azt tervezik, hogy átvállalják az iskolák pályázatírását, hogy legalább ilyen úton bekerülhessenek a programjaik az iskolák falai közé, de ez további extramunkát jelent számukra.

Szekszárdi Júlia, Osztályfőnökök Országos Egyesülete képviseletében rögtön kézenfekvő válasszal szolgált arra, hogy miért nem kapkodnak az iskolák a prevenciós programok után. Meglátása szerint az iskolákat jelenleg annyi változás éri, hogy többnyire a túlélésre koncentrálnak, és nem tudnak, de nem is akarnak most a prevencióra figyelmet fordítani. Két szóval jellemezte az iskolákban uralkodó állapotokat: káosz és bizalmatlanság. A szülőknek mindeközben nincs kellő ismerete a droghasználat elterjedtségéről és kockázatairól, így sokuk a büntetés felé hajlik. Szekszárdi nem tartja célravezetőnek a tiltást, szerinte, ha a füves cigi továbbadása börtönbüntetéssel jár, akkor a diákok már csak dacból is ki fogják próbálni. Elmondása szerint a szülők idegenkednek az iskolai bűnmegelőzőktől és nem tudják, hogy pontosan mivel jár a jelenlétük, ám a pedagógusok egy része úgy látja, hogy végre valaki rendet fog tenni. A prevenciós programok nagyobb iskolai jelenlétére a szakmai összefogást és a közös lobbizást látja megoldásnak.
 
Zelenák József a szintén ajánlást elnyerő Kortárs Segítő Műhely Alapítvány részéről ismertette 1997-ben alakult szervezetének tevékenységét, mely a kortárssegítésre, mint egészségfejlesztési módszerre épül. Elmondása alapján komplex, holisztikus szemléletű programjaik komoly erőforrásokat igényelnek, így a jelenlegi két iskolánál nem is igyekeznek több helyen jelen lenni.

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) képviseletében Fodor Gábor tankerületi igazgató igyekezett csitítani a kedélyeket mikor kijelentette, hogy nincs káosz az iskolákban, mindössze az új struktúra bevezetésével adódnak hibák és nehézségek. Az új rendszer része a 200 tankerületi igazgató megjelenése, melyek az iskolák fölött állnak. Mindez szerinte nem az igazgatók hatáskörének megkurtítását célozza, hanem a fenntartói és működtetői funkciók szétválasztását, a finanszírozás fenntarthatóságát, a működés átláthatóságát és a pedagógus pályamodell bevezetését. Véleménye szerint az oktatási rendszer annyira jó, amennyire jó tanárok alkotják, ezért fontos, hogy a pedagógusok jól tudják kezelni a konfliktushelyzeteket és az iskolák a prevencióban a segítő szerepet hangsúlyozzák. A rázúduló kérdések szintén azt mutatták, hogy előadása nem oszlatta el a hallgatóság dilemmáit.

Salamon Eszter, Európai Szülők Országos Egyesülete részéről nehezményezte, hogy a nemzetközi egyezményekkel szemben a szülők nem játszanak fontos szerepet a KLIK rendszerében. Utalt azokra az egyezményekre, melyek szerint a szülőket segíteni kell a gyereknevelésben és felhívta a figyelmet, hogy hazánk az utolsó ország Európában, ahol megszabják, hogy mennyi időt kell tölteni az iskolában. Szekszárdihoz kapcsolódva ő is szóvá tette, hogy a szülők számára új helyzet a drogok elterjedtsége és nem ismerik a konkrét veszélyeket, sem a megfelelő reakciókat. Salamon úgy látja, hogy a szociológusok, prevenciós munkát végzők, és védőnők tevékenységének elsődlegesen a szülőkre kellene irányulnia, hogy megfelelő segítséget nyújthassanak a gyerekeiknek, hiszen a kutatások alapján 11 éves korig a családnak van a legnagyobb hatása a gyerekre. Az ő tapasztalatai is arra engedtek következtetni, hogy a szülők tartanak az iskolai rendőröktől.

Dr. Benkő Zsuzsanna, a SZTE JGYPK Alkalmazott Egészségtudományi és Egészségfejlesztési Intézet vezetője olyan programot ismertetett, mely az új struktúra bevezetése előtt hatékonyan épült be számos iskola tevékenységébe. Módszerük a „koherencia érzet” elméleten alapul, mely értelmében nem a betegség okát kutatják, hanem az egészségesség érzetének megvalósulhatóságát. Az elmélet kiindulópontja szerint káosz és stressz mindig van, a kérdés az, hogy mit tudunk kezdeni vele és milyen erőforrások állnak rendelkezésre problémahelyzetekben a megoldásra.

Az utolsó előadást Burszki Mónika, a Nemzeti Drogmegelőzési Iroda (NDI) munkatársa tartotta, aki emlékeztetett, hogy a drogszakma régóta várta már a prevenciós programok akkreditációját, úgyhogy ennek megvalósulása örömteli, az viszont szerinte is szomorú, hogy eddig kevesen tudtak OEFI ajánlást szerezni. Az arány javítása érdekében azt javasolta, hogy a pályázók nézzék át az elfogadott programokat, járjanak továbbképzésekre és pályázzanak folyamatosan. Elmondása szerint 55 programot adtak be az NDI-be, ennek csak 31%-át küldték tovább a döntőbizottságba, ahol további versenyzők hullottak ki. Koóshoz hasonlóan Burszki is a hibákra hívta fel a figyelmet, hogy például sokan nem összefogó programot adtak be, hanem elszórt prevenciós alkalmakat. Emellett sok program kaotikusnak bizonyult, melyek nincsenek megtervezve hosszú távra és nem értelmezik helyesen az indikátor fogalmát. Véleménye szerint az egészségfejlesztés alapjait kellene tisztázni, amire megfelelő színtér lehet az OEFI nyílt napja, illetve további NDI képzések segíthetnek a jó programterv kidolgozásában.

+1

Gyakori kritikája a drogügyi konferenciáknak és döntés-előkészítő megbeszéléseknek, hogy épp a kérdésben leginkább érintett csoport tagjai nem kapnak alkalmat az álláspontjuk kifejtésére. A MADÁSZSZ igyekezett elkerülni ezt a hibát és iskolai szabályozással foglalkozó konferencia lévén meghívott egy gimnazistát, nevesül Varga Balázst, hogy reflektáljon az elhangzottakra. Balázs érintettként rögtön azzal kezdte, hogy 8 általánossal a háta mögött kompetensebbnek tartja magát a témában az előadóknál, ami bármily szerénytelenül is hangzik, bizonyos tekintetben kétségkívül igaz. Az osztálykirándulásokkal kapcsolatban megjegyezte, hogy gyakran a szülők által nyújtott magas pénzkeret felelős azért, hogy ezeken az alkalmakon a diákok nagy ivászatot csapnak. Kritizálta az iskolai prevenciós foglalkozásokat, melyeknek szerinte nem az illegális szereknél kéne kezdődnie, hanem a cigarettával, mert ha valami, akkor sokkal inkább az nevezhető kapudrognak, valószínűtlen ugyanis, hogy valaki előbb kóstoljon bele egy jointba, mint egy cigibe – érvelt Balázs. Az egy alkalmas, előadásszerű drogprevenciós foglalkozásról sem volt jó véleménnyel, ezek ugyanis csak arra nyújtanak lehetőséget, hogy ne kelljen más órára menni, aki pedig ezeket figyelemmel végighallgatja, az jó eséllyel amúgy sem érdeklődik a drogok kipróbálása iránt. A szülők képviselőinek azzal az intelemmel szolgált, hogy komoly gátat jelenthet a nevelésben, ha a szülő önmagát akarja megvalósítani a gyerekében.

Diszkusszió

Az ebéd előtti utolsó blokk a moderált diskurzusé volt, ahol a szervezők feltették az előadóknak azokat a hallgatóság által összeírt kérdéseket, melyek szerintük a prezentációkat követően is nyitva maradtak.  Jómagam arról érdeklődtem, hogy mit takarnak a dr. Koós Tamás által említett „csecsemő” és „tisztaság” programok és ezek mennyiben járulnak hozzá az egészségfejlesztéshez. Feltárta, hogy „csecsemő” alatt csecsemőgondozást, bővebben anyai szerepre felkészítő programokra kell gondolni, a „tisztaság” pedig a személyi higiénét célzó projektekre utal. „Hogy mindez milyen kapcsolatban áll az egészségfejlesztéssel, azt már a fantáziájukra bízom” – sommázta a 62%-ban nyertes programok indokoltságát Koós. A nyertes drogprevenciós szervezetek alacsony arányával kapcsolatban megismételte, hogy számára meglepő, hogy 15 éves múlttal rendelkező szervezetek nem ismerik az alapfogalmakat és nem tudnak értékelhető pályázatot beadni, de semmi probléma, el lehet menni képzésekre, illetve a pályázatokat folyamatosan be lehet nyújtani. A KIMMTA példája alapján azonban az is felmerült, hogy egyáltalán van-e gyakorlati haszna az OEFI szakmai ajánlásának, hiszen ez sem garantálja az iskolai drogprevenciós tevékenység megvalósulását.

Az ORFK képviselőjéhez intézett kérdésre válaszolva Csonka elmondta, hogy a bűnmegelőzési tanácsadók képzése 60 órából állt, mely jogi és drogügyi témákat ölelt fel, utóbbi területen közreműködött az NDI és az EMMI, ám civil szervezeteket nem kértek fel a képzésre. A bűnmegelőzési tanácsadó pontos szerepét firtató kérdésre elmondta, hogy ezek a személyek nem előadásokat tartanak, hanem biztonságos hellyé próbálják varázsolni az iskolát, kapcsolatban állnak az iskolapszichológussal, az iskolaorvossal és gondnokkal és partnerséget ápolnak az ifjúságügyi civil szervezetekkel.

Arra a kérdésre, hogy a tanárok ugyan miért végezhetnek egészségfejlesztési programokat szakképesítés nélkül Dr. Benkő Zsuzsanna elmondta, hogy az emlegetett káosz szerinte már 20 éve tart, hiszen a feladatkörök nincsenek konkrét szakcsoportokhoz rendelve – ezt sínyli most meg az ő hosszú ideje működő programjuk is, mely pedig szellemiségében már áthatotta a bevont iskolák szemléletmódját.
Mikor Fodor Gábortól kérdezték, hogy miként értékeli az iskolai egészségfejlesztési munkaközösségek megszűntét, úgy felelt, hogy ugyan ez nem az ő terepe, de véleménye szerint nagy szükség lenne rájuk. Élénk vitát váltott ki megjegyzése, miszerint a tankerületi igazgatók életbe lépésétől az iskolaigazgatók jogai nem csorbultak. Többen ugyanis ennek ellenkezőjét tapasztalják, és úgy látják, hogy ez újabb gátat jelent a szolgáltatók iskolákba jutásában. Fodor szerint azonban az iskolák tárt karokkal várják a prevenciós szakértőket. Salamon rávilágított arra, hogy a tanulók gyakran már kriminalizálódott helyzetben igényelnének segítséget, ez pedig még nehezebbé teszi a szakmai szervezetek beavatkozását.

Lezárás

Az időkorlátok miatt nem sikerült minden kérdést körüljárni és a válaszokból kiderült, hogy a felek gyakran elbeszélnek egymás mellett, így a délutáni MADÁSZSZ tagoknak szóló gyűlésen továbbra is az nyújtotta a fő dilemmát, hogy miként tudnának a szolgáltatók be- illetve visszakerülni az iskolákba. Emellett felmerült egy konszenzus konferencia gondolata is, mely segítene az alapproblémák tisztázásában, az értékelési módok összehangolásában és a szolgáltató szervezetek hatékony támogatásában. A tagok egyelőre nem állapodtak meg konkrétumokban, de a probléma súlyossága miatt a lehetséges megoldások keresése a jövőben is folytatódni fog.

A fényképekért köszönet Arany Zoltánnak

Kardos Tamás
Drogriporter