A Halottak Napja sokban különbözik naptári „piros betűs” társaitól, ő maga nincs is pirossal jelezve, csak az előestéjeként felfogható Mindenszentek. A halálhoz valóban jobban illik a gyász színe. A temetőkben ilyenkor megjelenők sokfajta érzéssel állnak a síroknál, a szomorúság mellett gyakran az elhunyt életének derűs eseményei is előkívánkoznak az emlékezetből, ezek felemlítésével tompítják a fájdalmat, a hiányt a családtagok, a jó barátok.

Vajon a drog miatt meghaltakat is így gyászolják?

Ez nagyon keserű dolog. Egy gyermek elvesztése – legyen az bármilyen korú – akkor is szinte feldolgozhatatlan veszteség – ha az a szülőknek fel nem róható módon, például baleset, betegség miatt következett be, ilyenkor is gyakori az egymás vádolása, ugyanígy az önvád, a „nem tettem meg mindent” érzése.

Nem egyszer a halott ellen fordulnak az érzelmek, mert miatta tönkrement a házasság, szétesett a család, vagy ha együtt is maradt, örökre rátelepszik a keserűség, a szégyen érzése, a düh amiatt, hogy mások előtt el kell titkolni az igazi halálokot, vagy hosszan magyarázkodni. (Ennél dühösebbek már csak azok lehetnek, akiknek hozzátartozójának halálát valamilyen módon egy drog hatása alatt lévő személy okozta.) Nehéz így emlékezni.

Egyre többen vannak, akik sajátos módon kerülik el ezt az életre szóló csapdát. Nem eltitkolják, hanem nyilvánosság elé tárják milyen tragédiát okozott családjukban a drog, egyénileg vagy valamely drogmegelőzési szervezet segítségével figyelmeztetnek, tanácsot adnak sokaknak, hogy elkerüljék az ő sorsukat. Ők így gyászolnak, nem csak a Halottak Napján.

írta: Hollósi György 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.