Michael Herzig, Zürich Város Önkormányzatának Szociális ügyekért felelős, a  droghasználókkal foglalkozó részlegének vezetője, levelet küldött Kocsis Máté józsefvárosi polgármesternek annak apropóján, hogy Józsefváros Önkormányzata szeptemberben határozott arról,  2013 januárjától felbontja a Kék Ponttal kötött együttműködési megállapodást. A levél másolatát mi is megkaptuk.

 

A svájci szakember levelében arról ír, hogy tavaly  személyesen is meglátogatta a nyolcadik kerületi tűcsere programot, tájékozódott annak céljairól és tapasztalatairól, ezért fontosnak és hiánypótlónak érzi a szolgáltatást.

A konzervatív Svájban már hosszú évek óta, a lakossági érdekekkel összhangba hozottan működtetnek olyan ártalomcsökkentő programokat, önkormányzati finanszírozással és szakmai vezetéssel, amelyek a tűcsere programokhoz hasonló nagy vitákat váltottak ki és alapos társadalmi egyeztetési folyamatokat kívántak meg, pl. a  szexmunkásokat elérő programjaik.

A tűcsere program mellett szóló támogató levelében Michael Herzig egyben személyes segítségét is  felajánlotta a VIII. kerületi vezetésnek, a témában szerzett minden tudását és tapasztalatát szívesen megosztva velük. A levél itt olvasható.

Köszönjük  a támogatást! 

Kékpont 

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr435596538

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása