2013.08.05. 10:16
Vigyázat, új gyilkos kábítószer a láthatáron!
Békésben még nem szedett áldozatokat, de nem árt az óvatosság.
Vigyázat, itt a para-metil-4-metilaminorex. Rendkívüli közleményt adott ki az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata, melyben fokozott óvatosságra intik a kábítószer-fogyasztókat, ugyanis már öt áldozatot követelt a para-metil-4-metilaminorex. Albert István, a megyei főkapitányság sajtószóvivője hangsúlyozta, e vegyület fogyasztása miatt nem történt haláleset Békés megyében – olvasható a beol.hu portálján.
Ezzel a vegyülettel kapcsolatban nyomozás sem indult a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén – közölte Albert István. Ez a por formájában megjelenő anyag – melyet a halálos veszélyben lévő fogyasztók felszívással juttatnak a szervezetükbe - idén július 15-étől új pszichoaktív anyagnak minősül. A Büntető törvénykönyv szerint, aki új pszichoaktív anyagot az ország területére behoz, onnan kivisz vagy azon átszállít, előállít, kínál, átad, forgalomba hoz vagy azzal kereskedik, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Új pszichoaktív anyagon az emberi alkalmazásra kerülő gyógyszerekről és egyéb, a gyógyszerpiacot szabályozó törvények módosításáról szóló törvényben meghatározott fogalmat kell érteni – jegyezte meg Albert István.
A rendőrség a korábban ismertté vált halálesetek vizsgálata során több kábítószer-terjesztőt felderített, azonosított és elfogott. Az újabb információk azonban arra utalnak, hogy továbbra is a kínálati piacon van az a kábítószer-szállítmány, amelynek egyik komponense a para-metil-4-metilaminorex, és amelyet a kábítószer-kereskedők gátlástalanul értékesítenek.
Tekintettel az újabb halálesetekre, az Országos Rendőr-főkapitányság további, úgynevezett rezsimintézkedéseket léptetett életbe annak érdekében, hogy a komponens piaci jelenlétét visszaszorítsa, továbbá a nemzetközi együttműködés minden rendelkezésre álló lehetőségét felhasználja annak érdekében, hogy a komponenst tartalmazó újabb szállítmány ne jusson be Magyarország területére.
A rendőrség megelőző, felderítő munkája azonban mit sem ér, ha a kábítószer-fogyasztók nem törődnek a rájuk leselkedő halálos veszéllyel. Ezért a rendőrség arra kéri őket tartózkodjanak mindennemű kábítószer fogyasztásától.
Weborvos
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek