A részegeket általában már távolról is ki lehet szúrni, mulatságos, imbolygó mozgásuk miatt. Egyes szakértők szerint azonban az egyensúlyproblémák az alkoholizmus leküzdése után is megmaradhatnak, akár évekig is.

Az Egyesült Államokban végzett vizsgálatok szerint a leszokóban lévő és nemrég leszokott alkoholistáknak komoly gondokat okoz az egyenesen járás, illetve a testsúlyáthelyezés - összefont karokkal és becsukott szemmel - a sarokról a lábujjhegyre.

A Hawaii-n található Idegi Viselkedéskutató Központ munkatársai 200 önkéntes egyensúlyérzékét vizsgálták meg. A teszteken az a 70 résztvevő szerepelt a legrosszabbul, akik a vizsgálatokat megelőző 15 hétben hagyták abba a rendszeres alkoholfogyasztást.

Dr. George Fein vezető kutató szerint a leszokóban lévő alkoholisták sosem nyerik vissza teljes egyensúlyérzéküket: "A teljesítményük maximum 80-90 százalékos lesz a korábbiakhoz képest."

Korábban a szakértők úgy gondolták, az alkoholfogyasztás elhagyásával az egyensúlyproblémák is eltűnnek. "Sokan nem krónikus betegségként tekintenek a különböző függőségekre" - nyilatkozta Dr. Kevin Hill pszichiáter. "A cukorbetegség következtében csökken az érzékelés és idővel neuropátia alakulhat ki, az alkoholizmusban szenvedőknél pedig koordinációs és egyensúlyzavarok lépnek fel."

A kutatás részletes leírása az Alcoholism: Clinical and Experimental Research című szaklapban olvasható.

Házipatika

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr905246851

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása