2013.03.28. 17:16
Csak a skizofrének után kutattak
Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) megszűntetése után néhány évvel a Magyar Nemzet készített gyorsleltárt a következményekről.
Az OPNI megszűnése után több száz ember is kieshetett az ellátórendszerből a Magyar Nemzet által megkérdezett pszichiáterek szerint. A korábban ott dolgozó orvosok negyven százaléka már nem praktizált itthon. Nyugdíjba mentek, vagy külföldön vállaltak munkát. A lap úgy értesült, hogy a már korábban beharangozott új központ felállításának előkészítése az utolsó fázisba érkezett, így hamarosan megkezdheti működését.
– Papíron az intézmény valamennyi betegének lett helye, hivatalosan tehát senki nem került utcára – tárta a lap elé a száraz adatokat Németh Attila, a Nyírő Gyula Kórház főigazgató főorvosa. A pszichiáter ugyanakkor elismerte: sokan szétszéledtek, akikről viszont nem rendelkeznek információval. Mivel az orvos-beteg kapcsolat a pszichiátriai betegek esetében kiemelt jelentőségű, voltak olyanok, akik korábbi orvosuk elvesztése miatt maradtak kezeletlenül. Az elkallódott betegek egy másik része pedig azért került utcára, mert a családjuk nem fogadta vissza őket az intézmény felszámolása után.
A Magyar Pszichiátriai Társaság (MPT) elnöke a Magyar Nemzetet úgy tájékoztatta, egy évvel az OPNI bezárása után a TAJ-számok nyomon követése alapján maga a minisztérium – amely egyébként tagadta, hogy bármilyen ellátási zavar keletkezett volna – hozta nyilvánosságra, hogy az intézményben kezelt skizofrének közül 87 beteg egy éve nem kapott gyógyszert, tehát ellátatlan maradt. Lehóczky Pálugyanakkor hozzátette, más betegségcsoportra nem készült ilyen felmérés. – Amennyiben más betegeknél is hasonló mértékű volt az ellátásból való kiesés, az több száz embert jelenthetett – idézik szavait az mno.hu-n.
medicalonline
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek