– Ma pszichiátriai beteget a szakma szabályai szerint csak magánrendelésen lehet gyógyítani? Arra gondolok, hogy bár a szakmai protokollok előírják, nagyon kevés olyan állami intézmény van, ahol végeznek pszichoterápiát.

– A pszichoterápiának nagy az élőmunka-igénye, nálunk azonban zajlik a munkaerő-elvándorlás, és a kényszernyugdíjazás csak tovább nehezíti a helyzetet. A pszichiátriai betegségek biológiai, lelki, szociális eredetűek, ezért a kezelésükben szükséges volna pszicho- vagy szocioterápia, de kevés állami intézményben van ezekre mód, így csak a Tündérhegyen, az SE Pszichiátriai Klinikáján vagy a Thalassa Házban. Csoportterápia – aminek esetében az orvos-beteg arány kedvezőbb – nemcsak a fővárosban, hanem pl. Kaposváron is van.

– Tavaly jelent meg az Állami Számvevőszék vizsgálatának eredménye a pszichiátriai betegellátás helyzetéről. Ebben olvashatjuk, hogy éves szinten az európai lakosság több mint egyharmada – 38,2 százaléka –, összesen 164 millió ember szenved a vizsgált 27 mentális zavar legalább egyikében. Ez elképesztően sok – ön szerint igaz lehet ez?

– Elképzelhető. Kopp Mária professzor és csapata végezte kétévente az ún. Hungarostudy vizsgálatot, és csak a szorongásos és depressziós zavarok éves prevalenciáját 29 százaléknak találták.

– Ehhez jön hozzá, amit az ÁSZ-jelentés is megállapít, hogy a pszichiátria helyzete Magyarországon igen rossz, szó szerint idézve: „az ellátásban, annak több elemében jelentős problémák vannak”. 

– Igen, többek között rossz az intézményi ellátottság; az uniós országok között sereghajtók vagyunk a százezer lakosra jutó ágyszám tekintetében, az orvosok és pláne a szakdolgozók arányát nézve is.

– Ezen belül az addiktológia, a gyermekpszichiátria különösen rossz helyzetben van.

– A gyermek- és serdülőellátás nagyon szűk keresztmetszetű, ráadásul a szabályozásuk is ellentmondásos, nem megnyugtató szakmailag, hogy a tinédzserek ellátása sokszor felnőtt pszichotikusok között történik.

– Hogy bírják a pszichiáterek ezt a katasztrofális helyzetet?

– Kopp Máriáék felmérése azt mutatja, hogy az öngyilkosság és a halandóság tekintetében a különböző szakmák közül a legveszélyeztetettebbek az orvosok, közülük a pszichiáterek, ezen belül pedig a női pszichiáterek.

– Az ÁSZ-jelentés kapcsán a Magyar Pszichiátriai Társaságnak (MPT) voltak javaslatai a minisztérium felé. Megfogadtak azokból bármit is?

– Udvariasan megköszönték, de eddig nem tettek semmit. A minisztériumtól most kaptunk egy felkérést arra, hogy készítsünk anyagot mentális zavarokkal kapcsolatban, illetve úgy tűnik, hogy újragondoljuk a Lelki Egészség Országos Programját, a LEGOP-ot is.

– Annak idején a LEGOP-ot miért nem fogadta el a kormány?

– Elvileg mindenki egyetértett vele, de ahhoz, hogy országos program legyen, pénzt kellett volna hozzárendelni. Most az államtitkársággal egy olyan megállapodásunk van, hogy a LEGOP-ot egészségügyi területre szűkítjük, és annyira kidolgozzuk, hogy lehessen hozzá pénzt rendelni, pl. lehessen pályázni a norvég alaphoz – belső erőforrások nem nagyon vannak.

– „Merre tovább, magyar lélekgyógyászat? Válságelemzés” című írásában Kéri Szabolcs arra figyelmeztet, hogy nincs sem országos, sem régióspecifikus terv a válság kezelésére, és a LEGOP nem tartalmaz hatástanulmányokat, elemzéseket, konkrét adatokat és lépéseket. Ez most másként lesz?

– Az a baj, hogy roppant nehéz korrekt információt szerezni, ugyanis az egészségügyből nyert adatokról egyet tudunk, hogy azok nem a valóságot tükrözik.

– Az ön elnöki programjában is szerepelt, hogy információs bázist kell kiépíteni a pszichiátriai ellátásról.

– Így van. Ugyanis nézzük pl. a diagnózisokat. Ezek sokféleképpen születnek, de nem az alapján, hogy milyen betegsége van az illetőnek – mert mondjuk a finanszírozást célozzák meg. Amikor a HBCS-t bevezették, a diagnózisok két éven belül eltolódtak a magasabb finanszírozásúak irányába. Egy másik diagnosztikus kategória a gyógyszerfelírást szolgálja. A betegségekről magukról nincs adatunk.

– Betegségregiszterek nincsenek?

– Nincsenek. Az utolsó olyan felmérést, amely egy populáció szűrésén alapult, még az 1984-ben elhunyt Juhász Pál végezte a VIII. kerületben. Valószínűleg Kopp Máriáék adatai írják le legjobban a magyar megbetegedési struktúrát.

– Az említett írásában Kéri Szabolcs azt is felvetette, hogy nincs specifikus, a mentális egészséggel foglalkozó törvény. Szükség lenne ilyenre?

– Vannak olyan országok, ahol van ilyen, és vannak, ahol nincs; a szakmán belül is vita van arról, kell-e külön jogszabály vagy elég a szakmai állásfoglalás.

Az biztos, hogy a mentális betegségekkel kapcsolatban van néhány terület, amit speciálisan kell kezelni, ilyen pl. a kényszergyógykezelés vagy a fekvőbeteg-intézményben való benntartás. Egyes országokban a betegek kötelezhetők a járóbeteg-rendelésen való részvételre is. Nálunk a szakmai kollégium most kezdett hozzá néhány protokoll átdolgozásához, frissítéséhez, ezek ajánlásokat fogalmaznak majd meg a szakma felé. Persze ez nem jár semmilyen jogkövetkezménnyel.

– Az MPT január végén tartott éves vándorgyűlésén a Tihanyi Bencés Apátság perjelje, Korzenszky Richárd tartotta a nyitó előadást, majd további tíz előadás hangzott el a transzcendencia témakörében. Divatos ma a pszichiátria területén spiritualitásról beszélni?

– A mai korszerű pszichiátriai felfogás azt mondja, hogy az ember bio-pszicho-szociális és spirituális lény.

– Ez nem marginális vélemény, hanem ez a korszerű felfogás?

– Igen. A pszichiátria az orvostudományok közül az egyetlen, amely az emberrel, mint egésszel foglalkozik, így nem maradhat ki a spiritualitás sem – tavaly a pszichiátriai világkongresszuson ezt egy külön szekció tárgyalta. A spiritualitás értelmezésében vannak viták, sokan a vallással azonosítják, holott nem erről van szó. A materiális léten túli dimenzió hozzá tartozik az emberhez.

– Ide köthető a pszichoszomatikus orvoslás is? A vándorgyűlésen egy szekció azzal foglalkozott, hogy „Hogyan lehet pszichoszomatikus orvoslás Magyarországon?”.

– Szerencsére a pszichoszomatika már sokkal inkább elfogadott. Én elkötelezett vagyok a pszichoszomatikus orvoslás mellett, de hadd tegyem hozzá, hogy ez a név inkább zavaró. Mert azt sugallja, hogy az embernek van egy lelke és van egy teste, holott holisztikus megközelítésre van szükség, és a pszichoszomatikus orvoslás valójában ilyen is.

– Ez a holisztika ugyanazt jelenti, hogy az embert bio-pszicho-szocio-spirituális egységnek tekintjük?

– Igen. De nem külön kell foglalkozni a testtel, a lélekkel, a szociális kapcsolatokkal vagy a spiritualitással, hiszen a páciensben egységben vannak, csak a tudományunk szedte őket szét a vizsgálhatóság kedvéért. A terápiában az egész ember vesz részt. Holisztikus megközelítésként a pszichoszomatika az elkövetkező időszak meghatározó iránya lehet.

– A pszichoszomatikus oktatás és praxis magyarországi bevezetésének témáját is körbejárták a vándorgyűlésen. Mint az absztraktban írták, a krónikus betegségekkel társuló pszichés problémák hatékony kezelése nélkül a legtöbbször nagyon nehéz hosszú távú sikereket elérni.

– Érdekes, hogy Németországban pl. van külön pszichoszomatikus orvoslás, de nem jól rendeződött el a pszichoszomatikus orvoslás és a pszichoterápia viszonya, ezek képviselői harcolnak egymással. Azonban szerintem leginkább a szomatikus orvoslásban fontos pszichoszomatikus szemlélet. Egy kardiológusnak nincs szüksége széles körű pszichoterápiás tudásra, elég, ha a kardiológiai betegségekkel együtt járó lelki tényezők kezelésére képes, ehhez pl. licencvizsgát lehetne bevezetni, vagy ilyen lehetne a gasztroenterológiai pszichoszomatika is. Nemcsak pszichoszomatikus, de szomatopszichés zavar is van, és a betegségtudat meghatározhatja az öndefiníciót – ezzel foglalkozni kell, bármilyen betegsége is van az illetőnek.

Az MPT próbálja megkeresni a társtársaságokat, felvenni velük a kapcsolatot. Tavaly decemberben a Hipertónia Társaság kongresszusán pl. csináltunk egy szimpóziumot, ahol a hipertónia és a pszichés zavarok együttjárása, a gyógyszerelés és a szexuális zavarok, alvászavarok volt a téma.

– A pszichoszomatikus szekció ismertetője szerint a legtöbb gyakorlati orvostudományi ágban egyre központibb helyet foglal el a beteg-együttműködés és a terápiahűség kérdése, mivel az elmúlt évtizedben kiderült: a hatékony kezelés akadályát a legtöbb esetben ezek hiányosságai jelentik. Mint megjegyzik: paradigmaváltásra van szükség a medicinában, és a pszichiátria e paradigmaváltás kulcsszakmája lehet.

– Míg a pszichoterápiában figyelünk a kapcsolat erősségére, és kifejezetten építjük azt, a szomatikus ellátásban nem nagyon figyelnek erre, márpedig a terápiahűség az orvos-beteg kapcsolatban dől el, és itt a lelki technikák nagyon sokat segíthetnek.

– A „Korlátok és lehetőségek ma Magyarországon a pszichiátriában” című szekcióban többek között arról beszéltek, lesznek-e nyertesei és vesztesei az elkövetkezendő időszak változásainak.

– Arra törekszünk, hogy a páciensek ne legyenek vesztesek. De úgy véljük, a szociális intézmények államosítása miatt nagyon valószínű, hogy leépítések lesznek. Ezekben az intézményekben 1400 pszichiátriai beteg van – kétharmaduk krónikus skizofrén –, akiknek nincs hova menniük. Több beteg kerülhet az utcára, mint az OPNI bezárása kapcsán.

– Kell-e félnünk a 2013 májusában megjelenő, a pszichiáterek bibliájának aposztrofált Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders (DSM) V. kiadásától?

–  Szerintem nem. Kétségkívül növekedett benne a pszichiátriai diagnózisok száma, de ez már a DSM III.-nál elkezdődött, valamint erősödött az a fenomenológiai irányzat, amely a tünetek felől közelít a betegséghez, és nem foglalkozik etiológiával, belső folyamatokkal – ez a diagnózis szempontjából segít, ugyanakkor a terápia szempontjából kell egy másik típusú felkészültség is, amivel viszont a szakemberek rendelkeznek. A magyar pszichiáterek nagyon jól képzettek – nem véletlenül fogadják őket szívesen bárhol Európában.