„Az egészségügyből nyert adatokról egyet tudunk: nem a valóságot tükrözik”

  

A szociális intézmények államosítása után több krónikus pszichiátriai beteg kerülhet az utcára, mint az OPNI bezárása következtében – figyelmeztetdr. Lehóczky Pál, a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke. A pszichiátria helyzete Magyarországon már így is igen rossz, a számvevőszék tavalyi megállapítása szerint jelentős problémák vannak az ellátás több elemében is. A szakma fejlődése azonban nem állt meg: a holisztikus megközelítés az elkövetkező időszak meghatározó iránya lehet. 

– Ma pszichiátriai beteget a szakma szabályai szerint csak magánrendelésen lehet gyógyítani? Arra gondolok, hogy bár a szakmai protokollok előírják, nagyon kevés olyan állami intézmény van, ahol végeznek pszichoterápiát.

– A pszichoterápiának nagy az élőmunka-igénye, nálunk azonban zajlik a munkaerő-elvándorlás, és a kényszernyugdíjazás csak tovább nehezíti a helyzetet. A pszichiátriai betegségek biológiai, lelki, szociális eredetűek, ezért a kezelésükben szükséges volna pszicho- vagy szocioterápia, de kevés állami intézményben van ezekre mód, így csak a Tündérhegyen, az SE Pszichiátriai Klinikáján vagy a Thalassa Házban. Csoportterápia – aminek esetében az orvos-beteg arány kedvezőbb – nemcsak a fővárosban, hanem pl. Kaposváron is van.

– Tavaly jelent meg az Állami Számvevőszék vizsgálatának eredménye a pszichiátriai betegellátás helyzetéről. Ebben olvashatjuk, hogy éves szinten az európai lakosság több mint egyharmada – 38,2 százaléka –, összesen 164 millió ember szenved a vizsgált 27 mentális zavar legalább egyikében. Ez elképesztően sok – ön szerint igaz lehet ez?

– Elképzelhető. Kopp Mária professzor és csapata végezte kétévente az ún. Hungarostudy vizsgálatot, és csak a szorongásos és depressziós zavarok éves prevalenciáját 29 százaléknak találták.

– Ehhez jön hozzá, amit az ÁSZ-jelentés is megállapít, hogy a pszichiátria helyzete Magyarországon igen rossz, szó szerint idézve: „az ellátásban, annak több elemében jelentős problémák vannak”. 

– Igen, többek között rossz az intézményi ellátottság; az uniós országok között sereghajtók vagyunk a százezer lakosra jutó ágyszám tekintetében, az orvosok és pláne a szakdolgozók arányát nézve is.

– Ezen belül az addiktológia, a gyermekpszichiátria különösen rossz helyzetben van.

– A gyermek- és serdülőellátás nagyon szűk keresztmetszetű, ráadásul a szabályozásuk is ellentmondásos, nem megnyugtató szakmailag, hogy a tinédzserek ellátása sokszor felnőtt pszichotikusok között történik.

– Hogy bírják a pszichiáterek ezt a katasztrofális helyzetet?

– Kopp Máriáék felmérése azt mutatja, hogy az öngyilkosság és a halandóság tekintetében a különböző szakmák közül a legveszélyeztetettebbek az orvosok, közülük a pszichiáterek, ezen belül pedig a női pszichiáterek.

Lehóczky Pál

– Az ÁSZ-jelentés kapcsán a Magyar Pszichiátriai Társaságnak (MPT) voltak javaslatai a minisztérium felé. Megfogadtak azokból bármit is?

– Udvariasan megköszönték, de eddig nem tettek semmit. A minisztériumtól most kaptunk egy felkérést arra, hogy készítsünk anyagot mentális zavarokkal kapcsolatban, illetve úgy tűnik, hogy újragondoljuk a Lelki Egészség Országos Programját, a LEGOP-ot is.

– Annak idején a LEGOP-ot miért nem fogadta el a kormány?

– Elvileg mindenki egyetértett vele, de ahhoz, hogy országos program legyen, pénzt kellett volna hozzárendelni. Most az államtitkársággal egy olyan megállapodásunk van, hogy a LEGOP-ot egészségügyi területre szűkítjük, és annyira kidolgozzuk, hogy lehessen hozzá pénzt rendelni, pl. lehessen pályázni a norvég alaphoz – belső erőforrások nem nagyon vannak.

– „Merre tovább, magyar lélekgyógyászat? Válságelemzés” című írásában Kéri Szabolcs arra figyelmeztet, hogy nincs sem országos, sem régióspecifikus terv a válság kezelésére, és a LEGOP nem tartalmaz hatástanulmányokat, elemzéseket, konkrét adatokat és lépéseket. Ez most másként lesz?

– Az a baj, hogy roppant nehéz korrekt információt szerezni, ugyanis az egészségügyből nyert adatokról egyet tudunk, hogy azok nem a valóságot tükrözik.

– Az ön elnöki programjában is szerepelt, hogy információs bázist kell kiépíteni a pszichiátriai ellátásról.

– Így van. Ugyanis nézzük pl. a diagnózisokat. Ezek sokféleképpen születnek, de nem az alapján, hogy milyen betegsége van az illetőnek – mert mondjuk a finanszírozást célozzák meg. Amikor a HBCS-t bevezették, a diagnózisok két éven belül eltolódtak a magasabb finanszírozásúak irányába. Egy másik diagnosztikus kategória a gyógyszerfelírást szolgálja. A betegségekről magukról nincs adatunk.

– Betegségregiszterek nincsenek?

– Nincsenek. Az utolsó olyan felmérést, amely egy populáció szűrésén alapult, még az 1984-ben elhunyt Juhász Pál végezte a VIII. kerületben. Valószínűleg Kopp Máriáék adatai írják le legjobban a magyar megbetegedési struktúrát.

– Az említett írásában Kéri Szabolcs azt is felvetette, hogy nincs specifikus, a mentális egészséggel foglalkozó törvény. Szükség lenne ilyenre?

– Vannak olyan országok, ahol van ilyen, és vannak, ahol nincs; a szakmán belül is vita van arról, kell-e külön jogszabály vagy elég a szakmai állásfoglalás.

Az biztos, hogy a mentális betegségekkel kapcsolatban van néhány terület, amit speciálisan kell kezelni, ilyen pl. a kényszergyógykezelés vagy a fekvőbeteg-intézményben való benntartás. Egyes országokban a betegek kötelezhetők a járóbeteg-rendelésen való részvételre is. Nálunk a szakmai kollégium most kezdett hozzá néhány protokoll átdolgozásához, frissítéséhez, ezek ajánlásokat fogalmaznak majd meg a szakma felé. Persze ez nem jár semmilyen jogkövetkezménnyel.

– Az MPT január végén tartott éves vándorgyűlésén a Tihanyi Bencés Apátság perjelje, Korzenszky Richárd tartotta a nyitó előadást, majd további tíz előadás hangzott el a transzcendencia témakörében. Divatos ma a pszichiátria területén spiritualitásról beszélni?

– A mai korszerű pszichiátriai felfogás azt mondja, hogy az ember bio-pszicho-szociális és spirituális lény.

– Ez nem marginális vélemény, hanem ez a korszerű felfogás?

– Igen. A pszichiátria az orvostudományok közül az egyetlen, amely az emberrel, mint egésszel foglalkozik, így nem maradhat ki a spiritualitás sem – tavaly a pszichiátriai világkongresszuson ezt egy külön szekció tárgyalta. A spiritualitás értelmezésében vannak viták, sokan a vallással azonosítják, holott nem erről van szó. A materiális léten túli dimenzió hozzá tartozik az emberhez.

– Ide köthető a pszichoszomatikus orvoslás is? A vándorgyűlésen egy szekció azzal foglalkozott, hogy „Hogyan lehet pszichoszomatikus orvoslás Magyarországon?”.

– Szerencsére a pszichoszomatika már sokkal inkább elfogadott. Én elkötelezett vagyok a pszichoszomatikus orvoslás mellett, de hadd tegyem hozzá, hogy ez a név inkább zavaró. Mert azt sugallja, hogy az embernek van egy lelke és van egy teste, holott holisztikus megközelítésre van szükség, és a pszichoszomatikus orvoslás valójában ilyen is.

– Ez a holisztika ugyanazt jelenti, hogy az embert bio-pszicho-szocio-spirituális egységnek tekintjük?

– Igen. De nem külön kell foglalkozni a testtel, a lélekkel, a szociális kapcsolatokkal vagy a spiritualitással, hiszen a páciensben egységben vannak, csak a tudományunk szedte őket szét a vizsgálhatóság kedvéért. A terápiában az egész ember vesz részt. Holisztikus megközelítésként a pszichoszomatika az elkövetkező időszak meghatározó iránya lehet.

– A pszichoszomatikus oktatás és praxis magyarországi bevezetésének témáját is körbejárták a vándorgyűlésen. Mint az absztraktban írták, a krónikus betegségekkel társuló pszichés problémák hatékony kezelése nélkül a legtöbbször nagyon nehéz hosszú távú sikereket elérni.

– Érdekes, hogy Németországban pl. van külön pszichoszomatikus orvoslás, de nem jól rendeződött el a pszichoszomatikus orvoslás és a pszichoterápia viszonya, ezek képviselői harcolnak egymással. Azonban szerintem leginkább a szomatikus orvoslásban fontos pszichoszomatikus szemlélet. Egy kardiológusnak nincs szüksége széles körű pszichoterápiás tudásra, elég, ha a kardiológiai betegségekkel együtt járó lelki tényezők kezelésére képes, ehhez pl. licencvizsgát lehetne bevezetni, vagy ilyen lehetne a gasztroenterológiai pszichoszomatika is. Nemcsak pszichoszomatikus, de szomatopszichés zavar is van, és a betegségtudat meghatározhatja az öndefiníciót – ezzel foglalkozni kell, bármilyen betegsége is van az illetőnek.

Az MPT próbálja megkeresni a társtársaságokat, felvenni velük a kapcsolatot. Tavaly decemberben a Hipertónia Társaság kongresszusán pl. csináltunk egy szimpóziumot, ahol a hipertónia és a pszichés zavarok együttjárása, a gyógyszerelés és a szexuális zavarok, alvászavarok volt a téma.

– A pszichoszomatikus szekció ismertetője szerint a legtöbb gyakorlati orvostudományi ágban egyre központibb helyet foglal el a beteg-együttműködés és a terápiahűség kérdése, mivel az elmúlt évtizedben kiderült: a hatékony kezelés akadályát a legtöbb esetben ezek hiányosságai jelentik. Mint megjegyzik: paradigmaváltásra van szükség a medicinában, és a pszichiátria e paradigmaváltás kulcsszakmája lehet.

– Míg a pszichoterápiában figyelünk a kapcsolat erősségére, és kifejezetten építjük azt, a szomatikus ellátásban nem nagyon figyelnek erre, márpedig a terápiahűség az orvos-beteg kapcsolatban dől el, és itt a lelki technikák nagyon sokat segíthetnek.

– A „Korlátok és lehetőségek ma Magyarországon a pszichiátriában” című szekcióban többek között arról beszéltek, lesznek-e nyertesei és vesztesei az elkövetkezendő időszak változásainak.

– Arra törekszünk, hogy a páciensek ne legyenek vesztesek. De úgy véljük, a szociális intézmények államosítása miatt nagyon valószínű, hogy leépítések lesznek. Ezekben az intézményekben 1400 pszichiátriai beteg van – kétharmaduk krónikus skizofrén –, akiknek nincs hova menniük. Több beteg kerülhet az utcára, mint az OPNI bezárása kapcsán.

– Kell-e félnünk a 2013 májusában megjelenő, a pszichiáterek bibliájának aposztrofált Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders (DSM) V. kiadásától?

–  Szerintem nem. Kétségkívül növekedett benne a pszichiátriai diagnózisok száma, de ez már a DSM III.-nál elkezdődött, valamint erősödött az a fenomenológiai irányzat, amely a tünetek felől közelít a betegséghez, és nem foglalkozik etiológiával, belső folyamatokkal – ez a diagnózis szempontjából segít, ugyanakkor a terápia szempontjából kell egy másik típusú felkészültség is, amivel viszont a szakemberek rendelkeznek. A magyar pszichiáterek nagyon jól képzettek – nem véletlenül fogadják őket szívesen bárhol Európában.

Medicalonline - Dr. Kazai Anita  

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr165112493

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alkalmazott Köz 2013.03.02. 08:54:53

Igazán örömteli, hogy vannak, akik átfogó szakmai kérdésekkel foglalkoznak.
Az a baj, hogy a pszichiátriákon, a mi kis feudális egészségügyünkben és azon belül egy-egy osztályon, a végvárakban irtózatos, hogy mi meg nem történhet.
Paradigmák? Szakmai kérdések?
Ugyan már. Kiskirályok kis játékai, és iszonyú rombolásai.
Erkölcsileg, szakmailag és emberileg züllött, nulla emberek, percenként olyan kártételeket okoznak, amit évek alatt lehetne javítani.
És aki elmenekül, az nem a pénz miatt menekül, hanem ezért.
A legnagyobb anyagi nyomorban is tud dolgozni egy jó kis csapat, vagy akár egy szál ember, ha hagyják. De nem hagyják.
Zalaegerszegen sem.
A helyi kiskirály eltipor mindent, ami érdemes, és akikkel körülveszi magát, még az utcáról is felvéve vezetőcskét, messze túlteljesítik óhajait.
Hát nincs sok értelme szakmai kérdésekről értekezni, addig, amíg az egész egészségügy romlott, züllött, feudális.
süti beállítások módosítása