2012.12.31. 20:11
Íme a legrosszabb hely szilveszterezésre!
Szilveszterkor buli van, mindenhol és legfőképpen mértéktelenül. Hiába érzed úgy, hogy szinte már kötelező a szórakozás, egy dologra azért ügyelj: ha alkoholt fogyasztasz, tudd, hol a határ, hiszen te sem szeretnél egy csillogó buli helyett a detoxikálóban kikötni, ahogyan Katával is megesett.
Kata, 20 éves:
"Pár éve szilveszterkor egy kicsit sokat ittam, kettőt-hármat láttam mindenből és forgott velem a szoba. A barátaim már a WC padlóján találtak rám, és úgy döntöttek, nem várnak, amíg rosszabbra fordul az állapotom, segítséget hívnak. Mindvégig magamnál voltam, csak éppen megszólalni nem tudtam. Próbáltam persze a tudtukra adni, hogy annyira nem is vagyok rosszul, de hiába, már úton voltam a detoxba. Közben pedig átkoztam a barátaim jó szándékát, ezért még megfizetnek - gondoltam.
Amikor megérkeztem, rögtön levágták rólam a ruháimat, majd egy szörnyen nagy csövet dugtak le a torkomon, és miközben szintén a tudatomnál voltam, átestem a borzasztó gyomormosáson. Másnap meztelenül ébredtem, de azért, hogy ne fázzak meg, a gondos ápolók félig becsavartak egy lepedőbe. A reggel persze nem volt kellemes, és miután nagy keservesen összeszedtem magam és a ruháim, az elbocsátás előtt ráadásként még hivatalossá is tették a dolgot. Jegyzőkönyvet vettek fel, amihez az illetékes megkért, hogy a saját szavaimmal mondjam el a történteket, ő pedig szó szerint leírta mindazt, amire egyáltalán emlékeztem. Tegnap este egy kicsit sokat ittam... így kezdődött a jegyzőkönyv."
Ahová sohase kerülj...
A Nyírő Gyula Kórház Kijózanító Állomása, vagy közismertebb nevén a detox is készül a szilveszterre. Dr. Funk Sándor, a Nyírő Gyula Kórház Kijózanító Állomásának főorvosa a Life.hu-nak elmondta, hogy amíg egy átlagos hétköznapon 3-4 esettel találkoznak, a hétvégén ez a szám körülbelül 10-12-re emelkedik. Szilveszterkor pedig úgyszólván telt ház van, akkor ugyanis 30-40 részeget is behoznak a mentősök. Bár minden évben készülnek a szilveszteri ivókra, az orvosok létszámát nem tudják növelni, így az állandó 6 fős orvosi stáb mellé reggelente más osztályok orvosai is beugranak, hátha kell a segítség. Ilyenkor előfordulhat, hogy egy-egy betegre a kis létszámból adódóan nem jut annyi idő, és az is megesett már, hogy csak órák múlva vették észre, hogy valakinek a lába is eltörött.
Szilveszteri hullám
Éjfél előtt amolyan vihar előtti csend honol a detoxban, majd hajnali 3-4 körül elindul a hullám, és egészen reggelig hozzák a pácienseket a mentősök. "Volt, hogy a mentősök sorban álltak kint, és épphogy letették a beteget, már mentek is vissza a következőért. Mi pedig bokáig gázoltunk a hányadékban." A főorvos elmondta, hogy szilveszterkor elsősorban a gyakorlatlan ivókkal van a legnagyobb probléma, akik úgy érzik, hogy ilyenkor korlátlanul ihatnak és "iszonyatos állapotba kerülhetnek".
Nagyivók: Hangulatuktól függően jókedvűek, de agresszívakká válhatnak.
Gyakorlatlan ivók: Elsősorban velük van a probléma: úgy érzik, korlátlanul ihatnak, és iszonyatos állapotba kerülnek.
Abusive: Ők azok, akiken nem látszik, hogy mennyit ittak, azonban agresszívak is lehetnek.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek