2012.09.25. 10:18
A testmozgás csökkentheti a stresszt
A mértékletes testmozgás segíthet legyőzni a stresszt és szorongást – derült ki a Maryland Egyetem Egészségügyi Iskolájának kutatásából.
Már eddig is közismert volt, hogy a mozgás kedvezően hat az emberek hangulatára, arról azonban eddig még kevés tanulmány készült J. Carson Smith, a Kineziológia Tanszék munkatársa szerint, hogy a mindennapi feszültségek és szorongást kiváltó helyzetek ellen is hosszú távú védelmet tud-e nyújtani a testedzés. Smith a vizsgálatok során arra volt kíváncsi, hogy a mozgás és a fizikai aktivitás miként hat az agyfunkciókra, az öregedésre, valamint a mentális egészségre.
Ennek érdekében egy csoport egészséges diákon figyelte meg, milyen hatása van a szorongás mértékére harmincperces kerékpározás, illetve harmincpercnyi csendes pihenés. Az alanyok szorongásának mértékét mindkét tevékenység előtt, majd röviddel utána is lemérte, majd a mérést megismételte azután is, hogy valamennyiükkel végignézetett számos fényképet, melyek között kellemes, kellemetlen, illetve semleges érzetet keltők egyaránt voltak.
A mozgás hatásosabb, mint a pihenés
A kísérlet végeztével Smith arra a megállapításra jutott, hogy a mozgás és a pihenés egyaránt képes volt csökkenteni a szorongás mértékét, ugyanakkor, miután a képek segítségével érzelmileg stimulálták az alanyokat, a nyugalmi szint csak azoknál állt helyre teljes mértékben, akik testmozgást is végeztek. A szakember a vizsgálatok során azt is kimutatta, hogy a rendszeres mozgásnak az időskori szellemi hanyatlás megelőzésében is fontos szerepe van, és a fizikai aktivitás akár még az Alzheimer-kór ellen is védelmet tud nyújtani. A tanulmány a a Medicine and Science in Sports and Exercise című lapban jelent meg.
(Medipress)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek