Kubiszyn Viktor szerette a kábítószert, és úgy tűnt: egy darabig a kábítószer viszontszereti. A húsz évig tartó együttélés alatt úgy tűnt, őket már csak a halál választja el egymástól, de aztán történt valami. Kubiszyn Viktor azóta turnézik könyvével, vagy inkább: az életével.

hvg.hu: Sokaknak van hasonló története, mégsem nyúlnak drogokhoz. Ön miért tette? Visszaemlékszik az első élményre?

Kubiszyn Viktor: Szociális fogyasztóként kezdtem, mint mindenki. Tizenhárom évesen rúgtam be először. Ady egy versét kellett elemezni, tudtam, ő is ivott, kíváncsivá tett, milyen lehet, így rúgtam be először. Az alkohol mellett kipróbáltam az akkoriban elérhető kábítószereket, és általában bejött a kapott élmény. Marihuánával kezdtem a Diákszigeten, 1994-ben. A hippi kultúra vonzott oda, még évekig visszajártam. Ekkor már tudatosan vágytam arra az állapotra, amit a szerek okoztak, kerestem a különböző drogokat, főként természetes hallucinogéneket, a csattanó maszlagot, hajnalkát, beléndeket, ilyeneket, LSD-t, nyugtatókat, alkoholt, füvet és hasist használtam.

Tizenhat évesen már napi szinten be voltam állva, tudtam, hogyan s mivel tudom szinten tartani azt a kellemesen lebegő állapotot. Tizenéves koromban a punk-szubkultúrában mozogtam, aztán a kilencvenes évek végén jó páran átcsúsztunk a heroin használatára. Ahhoz, hogy elég hamar kényszeres, politoxikomán szerhasználóvá váltam, kellett a függőségekre való hajlam, a nagyon erős kíváncsiság, az elégedetlenség, és persze a kamasz kor összes válsága, amiknek megoldására a szereket választottam.

hvg.hu: Azt mondja, az egyes szubkultúráknak megvan a saját szerhasználata? Ha így van, nyilván ahhoz is közelebb lehet kerülni, ki milyen indításból kezd el kábítószerezni.
 
K.V.: Akkoriban az elektropartikon a pszhichedelikumokat és az amfetamint kapkodták be leginkább. A belvárosi gimis társaság füvet, hasist, LSD-t használt, a punkoknál a keményebb politoxikománia ment, nihilistaként viszont mindent ki kellett próbálni. Abban a társaságban szerettem meg a cellspeciált (szipu), meg a kannásbort, ami végig az egyik bázisdrogom lett. 

hvg.hu: A 90-es években létezett már a droghasználatnak szakirodalma. Kíváncsi volt arra, mi van ezekben, olvasta ezeket a könyveket, vagy éppen az olvasás hatására próbáltál ki egyéb drogokat?

 K.V.: A hatvanas-hetvenes évek szubkultúráján keresztül ismertem meg előbb azokat a filmeket - a Hairt, a Szelíd motorosokat -, amelyekben megjelent a kábítószer, később jöttek az ikonikus könyvek: Baudelaire Mesterséges mennyországok című műve, Csáth, Burroughs, Huxley írásai. De leginkább a személyes tapasztalatokra volt szükségem.

hvg.hu: A könyve egy része a kábítószeres utazások rögzítése. Akkoriban leírta ezeket, vagy a dolog úgy működik, hogy a flash beég, majd bármikor felidézhető?

K.V.: Kamaszkoromban próbáltam dokumentálni, de kiderült, az élmény számomra sokkal fontosabb, mint annak rögzítése. Bár használtam a Drognaplóban archív anyagokat, a többségét utólag, a könyv írásakor rekonstruáltam. Gyakorlatilag fejben anyagoztam. Bár a reprodukálás során szert nem használtam, mentálisan visszarendeződtem ugyanabba az állapotba, mint amikor drogoztam.

hvg.hu: A Drognaplóban utal arra, hogy a kábítószer-használat közel sem annyira intim és bensőséges műfaj, sőt: egy bizonyos ponton társasági esemény, nem is a legjobb társaságban. Törvényszerű, hogy az ember belekeveredik balhés dolgokba: ön meddig ment el?

K.V.: Csak a szokásos drogos történet, amivel egy idő után együtt jár a motiváció és munka elvesztése, ebből következően az állandó pénztelenség: loptam, csaltam, hazudtam, tarháltam, olykor prostituálódtam aszerint, mit hozott a kényszer. Ezeket nehéz megúszni egy függőnek, hacsak nincs az ember mögött nagyon stabil háttér.

Mögöttem nem volt. A családban voltak alkoholisták, devianciára hajlamos személyiségek, köztük apám is, volt öngyilkos, az apai nagyapám családja koncentrációs táborban halt meg. A szüleim elváltak hat éves koromban, ezután költöztünk anyámmal a kis faluból, ahol addig éltünk Budapestre. Onnantól vesztettem el a lelki biztonságom.

A gimnáziumi évek alatt még tudtam úgy használni a drogokat, hogy nem lógtam ki a sorból. Túlélésre játszottam, könnyen és jól tanultam, és ami a fő: élni tudtam a kettős életemet. Néha leültek velem erről beszélgetni, de nem nagyon cseszegettek. Azután 22 évesen leálltam, két és fél évig tiszta voltam, de a munkába menekültem, aztán visszaestem. Onnantól vált teljesen kontrollálhatatlanná az életem, már nem tudtam tartani a látszatot sem, jött a teljes lecsúszás. Nem maradt kapaszkodó a visszatéréshez, beléptem a könyvben megjelenő metaforikus Zónába, amikor a függőség irányít már mindent.

hvg.hu: Csak használta vagy árulta is a szereket?
 
K.V.: Volt rá példa, de az összeszedettebb embert kívánt volna, és arra képtelen voltam. Paráztam is, meg sokszor lehúztak, annyira nem voltam képben. Az utolsó drogos évben többször éltem hetekig az utcán. Lelkileg, mentálisan is a legmélyebbre csúsztam, minden bezárult, magányossá váltam.

hvg.hu: Ahogy ez szinte közhelyszerű: többször megpróbált kiszállni, leállni. Mikor jött el az a pillanat, amikor megfogalmazta magának, hogy nincs tovább, segítséget kell kérnie?
 
K.V.: Az első leállási kísérletemkor még egyetemre jártam, otthon laktam, tartott még a háló. Elég lett, tudtam, így nincs tovább. Önsegítő csoportba jártam fél évig, meg különböző szakemberekhez. Akkor úgy tűnt, sikeres volt, hiszen két és fél évre sikerült leállnom, de valójában éretlen voltam a változáshoz.

Ma már tudom, az kevés, hogy az ember nem fogyaszt szereket. A személyiség és a perspektíva megváltozása nélkül nem lehet tartósan leállni. A függőség megváltoztatja a személyiséget. Az első leállásom „új drogokat” hozott: munkamániás lettem, ugyanolyan beszűkült lett az életem, mint korábban. Boldogtalan voltam, és újra szerhez nyúltam. Második leállásomkor már drogterápiába mentem, itt értettem meg, gyökeresen meg kell változnom ahhoz, hogy tisztán tudjak élni.

hvg.hu: Azok a példák nem inspirálnak egy drogfüggőt, amikor valakinek sikerül elhagynia a szenvedélyét? Például ahogy Pajor Tamás csinálta: a pokoljárás után megtért, istenhívő lett.
 
K.V.: Én is megtértem. Mindenkiben van olyan spirituális éhség és hiány, amit semmi emberi nem tud kitölteni. Hosszú ideig éltem azzal az egotripper -attitüddel, hogy én vagyok a király, én vagyok a legfontosabb, a világ közepe.

Gőgös voltam, csak magammal törődtem. A terápián megtanultam az alázatot. Ott, a többi drogos között rájöttem, mennyire parányi, törékeny lény vagyok, és mekkora ajándék az élet. Alázatosabb lettem magammal és másokkal szemben is. 

hvg.hu: A könyv megírása, a történet kibeszélése a terápia része volt?
 
K.V.: A terápián rengeteget írtunk, naplót vezettem, a könyv felkérésre született. Csejdy András, a Litera alapítója kért fel először, írjak net-naplót. A megkeresés tisztaságom egyéves évfordulóján történt, így adott volt, hogy erről írok. Későbbi kiadóm, a Jószöveg Kiadó olvasta, megkerestek, írjam meg drogozásom és leszokásom történetét. 

hvg.hu: A mai magyar társadalom jó része vagy elítéli a droghasználókat, vagy becsukja a szemét. Ebben a közegben hogyan működik ez a könyv?
 
K.V.: A visszajelzésekből az derül ki, az olvasók elfogadók, a stigmák, melyet ránk raknak, repedeznek. Az elfogadás segít a visszailleszkedésben, segít abban, hogy tiszta maradjak. A régi ismerőseim mind átálltak dizájner-drogokra: ezek a szintetikus anyagok sokkal veszélyesebbek a korábbi szereknél, nem ismertek a hosszútávú következmények, a használói kísérleti nyulak.

hvg.hu: Turnézik a könyvével, most is egy fesztiválról érkezett, és indul a következőre. Miért tartja fontosnak, hogy beszéljen a múltjáról?
 
K.V.: Karban tartja a tisztaságom, hogy állandóan beszélek róla. Emellett missziónak tartom, és egy olyan attitüdnek ami a terápián vált készségszintűvé. Amikor bekerültem oda, rengeteg segítséget kaptam a régebben ott élőktől. Kötelességem volt, hogy én is segítsek a később bekerülőknek, továbbadjam mindazt, amit kaptam.
 
Jelenleg tiszta vagyok. Nincs állandó munkám, átmeneti a lakhelyem, nincs stabil párkapcsolatom. Sok az improvizáció az életemben, de élvezem, amit csinálok, írom a következő könyvem. Végtelen szabadságot kaptam az Istentől, egy új, tiszta életet, és jól érzem magam benne.
  

Forrás: hvg.hu - Marton Éva