2012.05.23. 12:48
MEGNYITOTTUNK! ÚJ HELYSZÍNEN MÁTÓL A KONTAKT
Ma délután 2 órakor, szerény ünneplés közepette, de várakozással telve, megnyitottuk Kontakt programunk új helyiségét, Budapest VIII. kerületében, a Magdolna-Lujza utca sarkán. A 69 nm-es önkormányzati helyiséget a Józsefvárosi Önkormányzatnak köszönhetően és hosszú egyeztetéseket követően vehettük át. A minisztériumi támogatásból (NEFMI) felújított helyiségben a korábbi (Kálvária téri) helyszínünk, gyakorlatilag egylégteres adottságaihoz képest, már jóval több lehetőségünk lesz a komplex szociális és egészségügyi szakmai munkára. Keddtől péntekig, délután 2-6 ig a steril tűcsere eszközök kiadása mellett, amelyek elsődleges célja a HIV és hepatitis fertőzések megelőzése, ebben a helyiségben segítünk továbbra is lakhatási ügyekben és munkakeresésben, lehetőség lesz számítógép-és internethasználatra, és folytatódik a"közösségi médiahasználat" képzési programunk is, ahogyan itt is lesz jogsegélyszolgálat, és kéthetente hétfőnként "Csere Csak Csajoknak" is . A fejlesztés részeként, két kapuval arrébb, a Magdolna utca 43-ban, 55 nm-en, kb. két hét múlva nyílik meg a központ másik része, ahol fogadóképes lesz az orvosi szoba - szűrések, orvosi vizsgálatok számára- és immáron már az alacsonyküszöbű szolgáltatásokról teljesen leválasztva működhet majd a szociális munkás és pszichológusi konzultáció azoknak a még aktív szerfogyasztó klienseknek, akik változtatni szeretnének.
A Kék Pont Kontakt programja Budapest XI. kerületében indult el 2004-ben, akkor még tűcsere busz szolgáltatással kiegészülve. Előbbit a viszonylag alacsony kliensszám és forgalom, utóbbit az egyre megterhelőbb fenntartási költségek (karbantartás, üzemanyag, garázs, biztosítás, stb.) miatt szűntettük be, és egy a szükségletek szempontjából jóval frekventáltabb helyre költöztettük a programot, a nyolcadik kerületbe. 2006-tól ez év áprilisáig a Kálvária téren működtünk, az Ébredések Alapítvány együttműködő partnereként. Az új helyiségnek is már van saját "civil múltja", hiszen ugyanitt előttünk, másik partnerünk, a Magyar Ember Jogi Központ Alapítvány (MEJOK), szintén ártalomcsökkentő programot folytatott. Régóta szerettünk volna egy "saját" helyet és teret találni a szakmai fejlesztési ötleteinknek, egy az addiginél még jobban strukturált szakmai munkához. Ugyan az alacsonyküszöbű megnevezés az ambulanciák gyakorlatához képest a kliensekkel szemben támasztott kisebb igényeket, követelményeket jelenti, amennyiben anonim a program és elfogadjuk azt, hogy a kliens egyelőre nem tud, vagy nem akar leállni, de életminőségében ez esetben is javulást lehet elérnünk. Távlati célként pedig mindig ott lebeg a szemünk előtt, hogy egy hosszútávú, bizalomra épülő segítői kapcsolat révén, megteremthetjük az esélyét is a változtatni akarásnak, a későbbi kezelésbe kerülésnek. A segítői kapcsolat pedig funkcióiban, eszköztárában nagyon sokszínű lehet már ezen az első szinten is. A legprogresszívebb külföldi ártalomcsökkentő- tűcsere központok is nagy figyelmet fordítanak a megfelelő térkialakításra, a funkciók célok szerinti szétválasztására. Ezen leszünk mi is.
Szakzsargonnal élve, a nyolcadik kerületi szenvedélybetegek alacsonyküszöbű ellátására kapott támogatásunkból a ma megnyílt, sarki helyiségben fogunk ártalomcsökkentő szolgáltatásokat kínálni, míg a szenvedélybetegek közösségi ellátását segítő pályázati forrásból hamarosan már a szomszédba várjuk az érintetteket...
Néhány mai kép még nyitás előtt a team egy részéről, és képek már bentről, a klienstérből: (Fotók: Dávid Ferenc)
A Kontakt programok 2011-es évi szakmai beszámolója itt tekinthető meg.
Forrás: kekpont.hu
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek