A TASZ álláspontja a Büntető Törvénykönyvről szóló törvényjavaslat kábítószerrel kapcsolatos szakaszairól

Az Országgyűlés elé terjesztette a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) az új Büntető Törvénykönyv tervezetét. A TASZ előzetesen elküldte álláspontját az minisztériumnak az eredeti tervezettel kapcsolatban.[1]Sikernek könyveljük el, hogy a normaszöveg egyes igen jelentős helyei a TASZ javaslatainak megegyezően módosultak. A törvényjavaslat irányvonala azonban nem változott: még mindig az indokolatlan és értelmetlen szigorítás politikáján alapul.

A kábítószerrel kapcsolatos szakaszok a következő helyeken módosultak az eredeti tervezethez képest:

1) A kábítószer csekély mennyiségben történő átadását enyhébben ítélik meg

A kínálás és átadás esetében az eredeti tervezet nem tett volna különbséget csekély és alapeseti mennyiség között, mindkét esetben ugyanazzal a büntetési tétellel, azaz kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegette volna az elkövetőt. A TASZ javasolta a csekély mennyiség átadása és kínálása esetén az enyhébb szankciók alkalmazását, a múlt héten benyújtott törvényjavaslat ennek megfelelően módosult. Csekély mennyiségű kínálás és átadás eszerint nem bűntett, hanem vétség, ami legfeljebb két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

2) A közművelődési intézmények kikerültek a normaszövegből

Az eredeti tervezet a közművelődési intézmények területén vagy azok közelében történő kábítószeres bűncselekményeket szigorúbban büntette volna, így öttől tíz évig terjedő szabadságvesztés várhatott volna arra a 18. életévét betöltött gimnazistára, aki társának átad akár fél gramm marihuánát vagy egy Ecstasy tablettát egy művelődési házi buliban vagy éppen egy moziban. A KIM-el folytatott egyeztetés során a TASZ elnöke által hangoztatott érvek visszhangra találtak, és a javaslatból kikerült a közművelődési intézmény fogalma, csak az oktatási, köznevelési, gyermekjóléti vagy gyermekvédelmi feladatok ellátására rendelt épületek maradtak bent. Az ezen épületekben vagy azok közelében a csekély mennyiségben történő kínálás és átadás az eredeti verzióhoz képest az új javaslat szerint enyhébben, egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

3) Részben enyhültek az elterelés feltételei

Az eredeti tervezet csak azon fogyasztók számára engedélyezte volna az elterelés igénybe vételét, akik az elkövetés körülményeit feltárják a nyomozó hatóságnak – magyarul bevallják, hogy kitől szerezték be a szert. Ez a feltétel a TASZ álláspontja szerint hamis vallomásokhoz vezetett volna. A parlament elé benyújtott törvényjavaslatból ez a feltétel kimaradt. Még mindig szerepel azonban a normaszövegben az a rendelkezés, hogy „a büntetés korlátlanul enyhíthető, ha az elkövető lehetővé teszi a kábítószert átadó személy kilétének megállapítását”. Ez álláspontunk szerint önkényes jogalkalmazói gyakorlathoz vezet, ami lehetővé teszi, hogy a nyomozó hatóság bizonyítékok gyűjtése helyett pusztán a kényszer hatása alatt tett vallomások alapján emeljenek vádat. Továbbra is eltörölné a javaslat a függőkkel kapcsolatos speciális jogszabályokat, ez pedig az elterelésbe jutás szigorításával együtt olyan hatást fog kifejteni, ami éppen a legrászorultabb fogyasztók kiszorulásához vezet az ellátórendszerből, illetve hosszú távon azok bebörtönzésével fog járni.

Bár a TASZ üdvözli azt, hogy a kormány enyhített az eredeti tervezeten, a Btk-ról szóló, az Országgyűlés elé beterjesztett törvényjavaslatot a kormány álláspontjával szemben még mindig nem tartja sem igazságosnak, sem tettarányosnak, sem pedig következetesnek.

A törvényjavaslat nem igazságos, mivel a kábítószerrel kapcsolatos büntetőjogi szankciók szigorítása sehol a világon nem vezetett a drogfogyasztás visszaszorulásához. Ez a jogalkotói szándék merő illúzió, ráadásul káros illúzió, mivel több ártalmat termel a társadalomnak, mint amennyit megelőz – hiszen fiatalok ezreinek szükségtelen és értelmetlen kriminalizálásához, diszkriminációjához és stigmatizációjához vezet. A stigma és diszkrimináció nagyobb kárt okoz, mint a drogfogyasztás maga, különösen az egyébként is hátrányos helyzetű, marginalizált fiatalok számára.[2] A szigorú drogpolitikák világszerte egyértelműen összefüggenek az emberi jogi visszaélésekkel.[3] Az Európai Kábítószer- és Kábítószer-függőség Megfigyelő Központjának (EMCDDA) 2011. éves jelentése világosan leszögezi, hogy nincs bizonyíték arra, hogy a büntetőjogi szabályozás bármilyen statisztikailag jeletnős hatással járna a drogfogyasztási trendek alakulására.[4] A büntetőjogi szabályokon enyhítő országokban nem következett be jelentős növekedés, a szigorító országokban pedig jelentős csökkenés az illegális szereket kipróbáló fiatalok arányában. A demokratikus jogállamban a büntetőjog ultima ratio, végső eszköz, aminek alkalmazása csak különösen indokolt esetben lehetséges, amennyiben az állam más eszközökkel nem rendelkezik a probléma kezelésére. A jogalkotónak mérlegelnie kellene, hogy a drogfogyasztás jelenségének kezelésére számos a büntetőjognál jóval hatékonyabban alkalmazható eszköz állna rendelkezésére, így például a szabálysértési szankciók alkalmazása illetve az egészségügyi és szociális ellátórendszer fejlesztése. A jogalkalmazó szakemberektől származó, a szakmai szervezetek túlnyomó többsége által támogatott, a drogjogi szabályozás reformjára vonatkozó tervezetet sem az előző, sem a jelenlegi kormányzat nem volt hajlandó komolyan tárgyalni – holott a szakmailag megalapozott alternatívát kínál.[5]

A törvényjavaslat nem is tettarányos, hiszen akár csekély mennyiségű kábítószer megszerzését, tartását, átadását, kínálását – ami a fogyasztói típusú magatartásra jellemző - is olyan súlyos szankciókkal büntetné, amilyen büntetési tételeket csak jóval nagyobb súlyú bűncselekmények elkövetőivel szemben alkalmaznak. A kábítószer-kereskedelem büntetőjogi fenyegetettsége már a jelenleg hatályos szabályozás alapján is a legszigorúbbak közé tartozik. Jelenleg a legszigorúbb szankció, a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés is kiszabható kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt. Az Európai Unió szinte minden tagállamában enyhébb szankciókat alkalmaznak a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények elkövetőivel szemben, mint Magyarországon.[6] Az Európai Gazdasági és Szocális Bizottság állásfoglalása rámutat arra, hogy a kábítószerrel kapcsolatos büntetőjogi beavatkozások mennyire nincsenek összhangban a tagállamok között. Kiemeli, hogy „az Európai Bizottság megfelelő közleménye értelmében az uniós büntetőpolitika harmonizálására vonatkozó törekvéseknek ki kell terjedniük azon elkövetési magatartásokra is, melyek esetében a tagállamok büntető-igazságszolgáltatási (norma, büntetési tételek, büntetés-végrehajtás, mentesítés) gyakorlatai közötti eltérés olyan nagy mértékű, hogy az emberi jogok és a jogbiztonság biztosan sérülnek, mint ahogy az EGSZB véleménye szerint a kábítószerrel való visszaélés fogyasztással kapcsolatos esetei tekintetében jelenleg.”[7] Az Egyesült Királyság Ítélkezési Tanácsának kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményekkel foglalkozó idén megjelent iránymutatása enyhébb megítélést szorgalmaz nem csak a fogyasztókkal, de a csekély jelentőségű terjesztői magatartásokkal (szociális dílerek, gyógyászati célból termesztők és drogfutárok) szemben is, rámutatva, hogy ezek kiváltó oka gyakran a drogfüggőség és a marginális társadalmi helyzet, így a kiváltó okok kezelésére van szükség, nem a tünetekére.[8] A brit szabályozás szigorúnak számít az EU-ban, ugyanakkor a fogyasztókat csupán szabálysértési bírsággal sújtják, a kereskedőkkel szemben is jóval enyhébb szankciókat alkalmaznak. Magyarország ma már nem csak az EU régi tagállamaival, hanem az új tagállamok kábítószerügyi szabályozásával is szembemegy. Szlovénia és Csehország után a legutóbb Lengyelország jobboldali kormánya enyhített a 10 évig hatályos, célját el nem érő, szigorú büntetőjogi szabályozáson, Szlovákia kormánya pedig jelenleg a dekriminalizációt mérlegli.[9] Sem az EU, sem pedig az ENSZ kábítószer-egyezményei nem követelik meg a fogyasztói típusú magatartás kriminalizációját – erre az EMCDDA tematikus kiadványa hosszas elemzésben mutat rá.[10]

A törvényjavaslat nem következetes, két okból sem. Először is, az állam ellentmondásos és zavaros üzenetet küld a fiataloknak, hiszen míg a jóval nagyobb közegészségügyi és társadalmi ártalmakkal járó szerek fogyasztását állami promócióban részesíti, addig a csekélyebb ártalmakkal járó szerek fogyasztását a legvégső eszköznek számító büntetőjogi szankciókkal üldözi. A parlamenti pártok teljes egyetértésével létrehozott Pálinka Nemzeti Tanács célja ugyanis kimondottan az egyik legnagyobb károkat okozó szer, az égetett szesz állami promóciója.[11] Magyarország élen jár az alkohollal kapcsolatos halálesetek számarányának alakulásában, minden ötödik haláleset az alkoholhoz köthető – ezzel szemben a kábítószerrel kapcsolatos halálesetek száma még a fogyasztók összarányához képest is csekély, különösen ha a legnépszerűbb illegális szert, a kannabiszt vesszük alapul, amely nulla hivatalosan megerősített halálesethez vezetett az elmúlt húsz évben.[12] Míg a büntetőjogi szigor sehol nem működött az illegális szerek visszaszorításában, a WHO keretegyezményén alapuló, dohányzással kapcsolatos, nem-kriminalizáló szabályozás ugyanakkor világszerte sikeresen szorította vissza a dohányzást.[13] Másodszor, a magyar jogalkotó már 1993-ban elfogadta azt a tényt, hogy az államnak nagyobb érdeke fűződik a fogyasztók ellátórendszerbe irányításához, mint büntetőjogi üldözéséhez. Az eltereléssel kapcsolatos szigorítás és a függőséggel kapcsolatos speciális szabályok megszüntetése oda vezet, hogy éppen azok a fogyasztók kerülnének ki az ellátórendszer hatásköréből, akiknek a legnagyobb szüksége volna erre: a marginalizált problémás szerfogyasztók. Az eltereltek körében már így is több mint 90 százalékos az alkalmai marihuána-fogyasztók aránya, ez az arány most tovább romlik, az állam kényszerkezelésre kötelezi az alkalmi fogyasztókat, míg kriminalizálja a problémás fogyasztókat. Ez éppen ellentétes a kvázi-kényszerkezeléssel kapcsolatos szakmai és emberi jogi irányelvekkel.[14] A legtöbb EU tagállamban a kvázi-kényszerkezelés kizárólag a problémás drogfogyasztók által elkövetett nem-kábítószeres bűncselekményekre vonatkozik, így például Portugáliában, ahol több mint 10 éve működik hasonló rendszer.[15] Míg az önkéntes kezelésre, prevencióra és ártalomcsökkentésre fordított költségvetési támogatás összege évről évre csökken, a büntető-igazságszolgáltatás költségei folyamatosan nőnek.

A TASZ javaslatai

1) Javasoljuk a kábítószer-fogyasztás dekriminalizálását, szabálysértéssé nyilvánítását, illetve a kábítószerrel kapcsolatos szakaszoknak a Dr. Frech Ágnes bírónő tervezetének megfelelő átalakítását.

2) Bár egyetértünk a jogalkotóval abban, hogy a kábítószer-függőkkel kapcsolatos speciális szabályok számos következetlenséget és ellentmondást rejtenek magukban, eltörlésüket minden olyan esetben ellenezzük, amikor a drogfüggők kriminalizációjának elhárítása a jogszabályban nem biztosított.

3)  Ellenezzük az elterelés feltételeinek a 196.§ (1) bekezdés általi szigorítását, hiszen ezek a rendelkezések éppen azokat a drogfogyasztókat fogják a leginkább hátrányosan érinteni, akiknek a legnagyobb szüksége lenne a kezelésre. Javasoljuk az elterlés szakmai hatékonyságvizsgálatainak, illetve a nemzetközi jó gyakorlatoknak a figyelembe vételét és az elterlés ezek tükrében való átalakítását, rugalmasabbá tételét és diverzifikálását.

4) Ellenezzük a 195.§ (1) bekezdésben megállapított, a köznevelési és közoktatási intézményekben elkövetett kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények szankcióinak szigorítását, ugyanis a büntetési tételek már ma is túlteljesítik a nemzetközi követelményeket. Különösen aggályosnak tartjuk az ezen intézmények területén való megszerzés és tartás bűncselekmények bűntetté nyilvánítását, amelyet a javaslat három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetne. Javasoljuk a fogyasztói magatartáshoz kötődő, csekély jelentőségű terjesztési formák megkülönböztetését és enyhébb büntetését.

5) Javasoljuk a 196. § (3) bekezdés törlését, ami szerint a büntetés korlátlanul enyhíthető a feltáró vallomás esetén. Ez a szakasz ugyanis teret nyit az önkényes jogalkalmazás előtt és nem növeli, hanem csökkenti a nyomozás hatékonyságát. 

Készítette: Sárosi Péter, ügyvivő, drogpolitikai programvezető