Létkérdés az összefogás
A kilencvenes évek elején alig járt néhány ember a református templomba Verőcén. A parókia és a hozzátartozó apróbb épületek lepusztultak, és a templomon is akadt javítani való – emlékezik vissza Márkus Gábor. A lelkipásztor szerint a verőcei gyülekezet jó például szolgálhat másoknak is.

– A Széchenyi Tervnek köszönhetően 2002-ben konferenciatelepet építettünk, elkészült a gyülekezeti terem és a konyha is, negyvenfős csoportokat tudunk fogadni. A falu iskoláját nyolc évvel ezelőtt vettük át; bölcsőde, óvoda, iskola együtt fogadja a gyerekeket. Ma már hat óvodás csoportunk van, és idén évfolyamonként két osztályt indítottunk az iskolában. Az összefogás létkérdés, a gyülekezet és az önkormányzat együttműködésének köszönhetően működik az oktatási intézmény.
Márkus Gábor úgy gondolja, a hagyományos gyülekezeti élet és templomfenntartás mellett számos terület van, amit az egyháznak komolyan kell venni, például a templom és az iskola komoly egység lehet. A verőceiek elfogadták, hogy sokan járnak hozzájuk gyógyulni. A Tiszta Forrás Alapítvány a Dunakanyarban tartja gyógyító konferenciáit, a gyülekezet pedig valódi szeretettel fogadja a látogatókat, liturgiai szolgálatot, bizonyságtételt vállalnak.
A lelkipásztor azt mondja, életében ő is akkor kapta a legtöbb megerősítést, amikor másokon kezdett segíteni.

Megvakult, mégsem sírja vissza régi életét
Ott jártunkkor az egyik gyógyító héten Pók Katalin tett bizonyságot a hitéről a gyülekezet és a konferencián részt vevő hajléktalanok előtt. Az asszony tíz évvel ezelőtt megvakult, mégis úgy érzi, hogy akkor kapott egy igazán új, értékesebb életet.
– Korábban boldognak gondoltam magam, közgazdászként dolgoztam, mindenem megvolt, legalábbis azt hittem. Egy műtét után megvakultam, öngyilkossági kísérletet követtem el, a párom pedig huszonöt év után elhagyott. Tudom, hogy nehéz vakon élni, de nem cserélném föl az előző életem a mostanival. Látom a célt, meg tudom tartani a hitemet. Nem számít, hogy vak vagyok, hogy megsebeznek, vagy elhúzódnak tőlem, mert az Úrtól megkaptam a legtöbbet, amit lehet, a kegyelmet, és ez elég nekem. Itt, a verőcei gyülekezetben tiszta szeretettel fogadnak, az Istentől kapott szeretet sójával ízesítik a vendégek életét. Amikor először voltam itt, odajöttek hozzám a templomban, kíváncsiak voltak, hogy ki vagyok és honnan jöttem. Verőce kedves hely számomra, mert korábban itt születtem újjá egy gyógyító héten, és kaptam új életet.

Én vagyok a ludas

Kétszeri születésről beszélt Bradák Sándor is, aki éppen az 53. születésnapját ünnepelte a gyógyító konferencia csütörtöki napján. A férfi hajléktalanszállón lakik, többször próbált véget vetni az életének, most éppen kifelé lábal a depresszióból. Úgy fogalmaz, hogy meg akart szabadulni az életétől, mert elveszítette a családját.
– Itt, Verőcén magamra ismertem sok igében. Megszégyenültem magam és az Isten előtt. Rájöttem, hogy mindenkit okol az ember a helyzetéért, csak saját magát nem, pedig én vagyok a ludas. Ebben a gyülekezetben mindenki elfogadó és mosolygós, korábban teljesen elszoktam a szívélyességtől, kedvességtől, áldott közösségtől. Csak csodálkozom, hogy nehézségeken, fáradalmakon keresztül naponta húzzák az igát.

Esküvő hajléktalanoknak
A gyülekezet gondnoka arról mesél, hogy bár kevesen vannak, különösen összetartó gyülekezet a verőcei. Nagyjából százhetvenen tartozhatnak a református közösséghez és hatvanan-hetvenen járnak vasárnaponként templomba. A gyülekezet és az alapítvány élete összeforrott.
– Szeretettel fogadjuk azokat a férfiakat, nőket, akik rehabilitációra jönnek hozzánk. Persze az első időben kicsit tartottunk attól, milyen lesz, ha hajléktalanokkal, alkoholistákkal kell együtt lennünk, de aztán megismertük őket és láttuk, hogy rendesek. Jó dolog látni, hogyan változik meg az életük azoknak, akik megszabadulnak függőségeiktől, akik megtérnek – mondja Szabó Zoltánné.
Verőcén nem csak beszélnek az elfogadásról, tesznek is érte, hogy jól érezze magát a betérő vendég. Szép élménye a gyülekezetnek, amikor esküvőt rendeztek egy hajléktalan párnak, aki náluk gyógyult. Együtt sütöttek-főztek, a pár pedig szívesen látogat vissza a gyülekezetbe. Életük rendeződött.

Fekete Zsuzsa
Fotó: Füle Tamás