2012.02.23. 23:54
Az energiaitalok veszélyei
Szerintetek normális, aki három liter energiaitalt iszik meg egy nap alatt? Az Országos Tisztiorvosi Hivatal szerint előfordult ilyen is. Nem véletlen, hogy két hónap alatt 161-en lettek rosszul energiaitaloktól. Az ÁNTSZ a fiatalok energiaital-fogyasztási szokásait vizsgálta, bemutatjuk, mire jutottak.
Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal tavaly november óta gyűjti az energiaital-fogyasztással összefüggő adatokat. A védőnők, orvosok, iskolák és a mentősök országosan ezalatt 161 energiaital-fogyasztással összefüggő eseményt jelentettek, ebből 137 fiút, 24 pedig lányt érintett.
66 fiatalt kellett egészségügyi ellátásban részesíteni, kettejüknél maradandó következményként, magas vérnyomás alakult ki.
Az összesítés szerint a legtöbb esetet (35) Baranya megyében regisztrálták, ezt követi Veszprém (32), míg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből 19, Budapestről és Pest megyéből, illetve Bács-Kiskun és Fejér megyéből 11-11 esetet jelentettek, a többi megyéből ennél kevesebbet jeleztek.
Az érintettek egy része rosszullétét megelőzően több dobozzal is ivott, volt, aki 3 litert! Az országos tiszti főorvos szerint súlyos aggodalomra ad okot, hogy a fiatalok minden negyedik esetben alkohollal együtt itták az energiaitalt.
A felnőttek többsége a jól bevált teát vagy kávét kedveli. A fiatalok között azonban nagyon is népszerű az energiaital, ami egy-egy dobozzal, vagy mértékkel fogyasztva nem kockázatosabb, mint mondjuk a kávé. Azonban egyre többen vannak, akik a kelleténél jobban “rácuppannak” a tutti-frutti ízű élénkítőkre.
Az energiaitalok nem csak koffeint, hanem több, a koffein hatását felerősítő összetevőt is tartalmaznak. Átmenetileg felpörgetnek, növelik a teljesítményt, de utána még erőteljesebb fáradtságot okozhatnak. Ez pedig könnyen elindíthat egy ördögi kört, amikor újabb és újabb dobozok kerülnek elő.
Az ÁNTSZ egy felmérést is végzett a 10 és 18 év közöttiek körében. Január 17. és február 16. között összesen 6386 fiatal töltötte ki az ezzel kapcsolatos kérdőívüket.
Megdöbbentő, hogy az energiaitalt kipróbálók több mint harmada (39%) 11-12 éves kora között ivott először energiaitalt, sőt, 9%-uk már 6-8 éves korában megtette ezt.
Fotó: Mervai Márk
A 10 és 18 év közötti válaszadók 15%-a mondta, hogy volt már rosszul energiaitaltól. Negyedüket orvosi ellátásban kellett részesíteni. Zaklatottságról, ingerlékenységről, felfokozott idegállapotról, nyugtalanságról, álmatlanságról számoltak be. Előfordult még szédülés, hányinger, hányás, valamint szapora szívverés és mellkasi szúrás is.
A válaszolók többsége tud a kockázatokról. Ennek ellenére a kérdőívet kitöltők 21%-a jónak tartja a termék fogyasztását.
Még érdekesebb, hogy bár szinte minden palackra ráírják, alkohollal együtt az energiaital még kockázatosabb, a válaszadók 38%-a már kipróbálta együtt a kettőt. Pedig ebben a formában károsíthatja a májat, a szívet és a vesét is.
Íme egy videó-riport a témában:
A válaszadók 90%-a egyébként úgy nyilatkozott, hogy szüleik tudtával isznak energiaitalt.
A felmérés folyamatosan zajlik. A kérdőív 10-18 éveseknek szól, önkéntes, anonim és online kitölthető: KATT IDE!
Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu - ÁNTSZ, SZM
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek