A drunkorexiás fiatalok egész nap nem esznek, de az esti bulin alkohollal pótolják a kieső kalóriákat.

Az anorexia és a bulimia nervosa, bár még mindig rendületlenül szedi áldozatait, lassan lerágott csontnak tűnhet, annyit olvashattunk már róluk. Egyre többet hallani viszont újabb és újabb táplálkozási rendellenességekről, mint például az új őrületről, a drunkorexiáról - olvasható a Semmeweis Figyelőn. Csakugyan kell tőlük tartanunk, vagy csak a pszichológiai könyvek gyarapítására szolgálnak, és valójában besorolhatóak a két fő evészavar közé? 

Az anorexiáról és a bulimiáról még az is hallott, aki egyáltalán nem érintett a dologban, hiszen a bulvárlapokban folyamatosan lehetett olvasni, hogy melyik sztár éhezteti magát csont és bőrré vagy éppen hánytatja magát előszeretettel. Miután mindenki megismerkedett ezzel a két veszélyes, akár halállal is végződő táplálkozási zavarral, mellyel rengeteg fiatal nő küszködött és küszködik a mai napig, sorra jelentek meg az újabb evési zavarok.

Az ortorexia nevű betegséget 1997-ben írták le. Azokat sorolják ide, akik betegesen ügyelnek arra, hogy csak egészséges, főleg bio élelmiszereket vigyenek be a szervezetükbe. A betegek sokszor külön étkészlettel is rendelkeznek, hogy véletlenül se érintkezzen a szájuk olyan villával, mely „tisztátalan" élelmiszerrel találkozott. Az exorexiások azok a kóros edzésfüggők, akik szinte minden szabad idejüket sportolással töltik, folyamatosan fogynak, ám az illető akármennyit sportol, állandóan elégedetlen az alakjával. Ha egy nap nem edzhet, máris pszichés elvonási tünetek jelentkeznek. És itt van a drunkorexia, mely, akárcsak az előbbi betegségek, szintén a fiatal nőket sújtja leginkább. 

Alkoholizmushoz is vezethet 

A drunkorexiás fiatalok egész nap nem esznek, hogy a nap során megspórolt kalóriát az esti bulin pótolják alkohol formájában. Ennek több „előnye"is van. Üres gyomorral gyorsabban hat az alkohol, illetve így a fiatal nők meg tudják őrizni karcsúságukat, hiszen soványan koktélozgatni – látszólag- rendkívül vonzó jelenség. Nem ritka, hogy a drunkorexiások drogokat, például kokaint, fogyasztanak, hogy ezzel is elnyomják az éhségüket.

Mennyire érdemes mégis komolyan venni a drunkorexiát?

„Minden félig laikus szakember, akinek van egy szabad délutánja, manapság leír egy –orexia utótagú új evészavart vagy valami hasonló szenvedélyt. Az orexis eredetileg vágyat jelent, még az ókorban így használták, aztán az étvágyra korlátozódott a szó jelentése. Az anorexia a fosztóképzővel ellátott forma. A drunkorexia is ilyen újkeletű, bulvárízű fogalom. Az evészavarok szakirodalma ezt a kifejezést nem használja. Ez persze abból is adódik, hogy az orvostársadalom nehezen fogad el új jelenségeket, illetve azoknak különböző kritériumoknak kell megfelelniük, elég gyakoriaknak kell lenniük, hogy önálló kórképeknek, zavaroknak tartsák őket. A drunkorexia azt jelentené, hogy az anorexiás betegek, akik lefogynak, néha alkohol formájában veszik magukhoz a szükséges kalóriákat. Ez azt jelenti, hogy az anorexia alkoholizmussal szövődik. Az alkoholfogyasztás a jóllakottság érzésével jár, tehát utána szilárd táplálékot nem kíván a szervezet"- mondta el dr. Túry Ferenc, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatója. 

A drunkorexia, tehát az anorexia altípusának tekinthető, és amellett, hogy a kóros soványsággal összefüggő szövődményekkel járhat, párosulhat még alkoholizmussal, izolációval, depresszióval és öngyilkossággal is. Mindemellett nem szabad azt hinnünk,hogy ez csak a felső tízezer kórtünete, hiszen nemcsak koktélpartikon, hanem akármelyik kis kocsmában is akadhat anorexiás beteg, aki alkohollal pótolja a kalóriaigényét. 

Mégis inkább anorexia? 

„A lényeg persze az, hogy ebben a formában, zavartípusban is anorexiáról van szó. A túlzottan körülményeskedő leírásoknak nem sok értelmük van, nem új kórképről van szó, hanem ritka altípusokról. A kissé túllihegett aprólékoskodás mindenesetre azt jelzi, hogy az evészavaroknak egyre-másra jelennek meg speciális formáik. Forrongó területről van szó, ami bizonyos tekintetben népegészségügyi jelentőségű, ha az elhízás kb. 20/%-os arányát nézzük, de az anorexiások halálozása is fontos érv. Az újabb és újabb zavarok megjelenése pedig arra utal, hogy a társadalmi változások, például a fogyasztói társadalom nyomása fontos szerepet játszhat a komplex megközelítést igénylő zavarok hátterének megértésében. Ma már más az étel értéke is, mint 30-40 évvel ezelőtt. A szent kenyér elherdálható tömegcikké vált"- tette hozzá a szakember. 

Tehát nincs új a nap alatt. Az egészséges ételek, az edzés túlzásba vitele, valamint az étel megvonása az éjszakai italozás javára, mindnek az a célja, hogy az illető megőrizze karcsúságát, sőt, rosszabb esetben a kóros soványság, mint eszménykép jelenik meg szemeik előtt, még akkor is, ha ezt nem koplalással, hanem egész napos edzéssel kívánják elérni.

Forrás: weborovs.hu 

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr454038760

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.