Kecskemét - Egy volt drogos után a szakembert, egy addiktológust kérdeztünk a kábítószer fogyasztásról. Hogyan válnak függővé, veszélyesek-e másokra, van-e kiút?

 

Korábbi írásunkban egy volt fogyasztó vallott a drogok világáról. Ezúttal egy szakembert kérdeztünk, ő hogyan látja a jelenséget.

http://t3.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcTWfOzujvHOhYOnEPXjp2k-10ZtCxvgFJdMnahIP0QUqiBaBvbiGalló Gyöngyi addiktológus kifejezetten a függőségekre szakosodott. Szerinte az első lökést általában a társaság adja. Közrejátszik még a kíváncsiság is és a szerfogyasztással kapcsolatos gátlások hiánya. Aki a kipróbálás után rendszeres használóvá válik, általában tagadja, de a legtöbb esetben valamilyen problémától próbál szabadulni a szer segítségével. Ennek tudatos megélése nagyon ritka – állítja az addiktológus.

"Jó, mert ellazít"

A legtöbb drogfogyasztó arra a kérdésre, hogy miért él vele, nem tud kielégítő választ adni. Mert jó, mert ellazít, vagy éppen felpörget, mert jól érzik magukat tőle - vallják.

Jó, mert ellazít.
"Jó, mert ellazít."

 

A szakember már pontosabb magyarázatot tud adni a drogok „működéséről". A fűben és az úgynevezett ópiátokban olyan anyagok találhatók meg, amik a szervezetünkben is jelen vannak és az idegrendszer működésében játszanak szerepet: az öröm átélésében és a fájdalomcsillapításban. A drogokkal plusz adagot viszünk be a szervezetünkbe, ami miatt megborul az idegrendszer működése, és sokkal jobban érezzük magunkat, mint azt a valóság indokolná.

- Ami igazán káros, az az, hogy megváltozik az éhség-, szomjúság- és hőségérzetünk, ezáltal az életvitel lesz olyanná, ami komolyan károsítja a szervezetet – figyelmeztet az addiktológus.


A drogosok veszélyesek?

A társadalom nagy része határozott véleménnyel van a „drogosokról". Különösen a felnőttek körében magas a kábítószereket akár a legkisebb mértékben fogyasztók elítélésének aránya, mondván: veszélyesek, kiszámíthatatlanok és agresszívek a drogosok. Mindent az anyagnak rendelnek alá, és bűncselekményeket is elkövetnek a pénz előteremtése érdekében. Galló Gyöngyi szerint azonban sokkal jellemzőbb, hogy a drog megszelídíti őket. Ami inkább kiválthat agressziót, az az alkohol – ettől azonban mégsem idegenkedünk annyira.

Az alkoholisták vagy a drogosok agresszívebbek?
Az alkoholisták vagy a drogosok agresszívebbek?

 

A legnagyobb problémának az addiktológus azt tartja, hogy egy tudatos döntésként tekintenek a drogfogyasztásra. Az általános nézet szerint semmi más nem kell az abbahagyásához, mint akarat. Ez nem így van – állítja a szakember. Az alkalmi drogfogyasztók esetében nyilván azért nem, mert ők nem tekintik magukat függőnek – nem is azok, így a leszokás nem is alternatíva. Azok pedig, akik már a kábítószer rabjává váltak, már nem rendelkeznek akaraterővel. Ezt a szakemberek a kontroll hiányának nevezik, ami éppen a függőség egyik velejárója.
- Azt kell közvetíteni az emberek felé, hogy ez nem egy tudatosan, pénzen vett állapot.


Senki sem rázhatja le magáról a felelősséget

Mielőtt azt mondanánk: „Emberelje meg magát és változtasson!", fontos tisztában lennünk azzal, hogy személyiségünk alakulása a felnőtté válásig sokáig nem rajtunk múlik. Ha, tegyük fel, egy gyerek nem kap elég figyelmet a kritikus időszakokban, később beilleszkedési nehézségekkel, önbizalomhiánnyal és önértékelési problémákkal kell majd szembenéznie. Ugyanakkor természetesen senki nem rázhatja le magáról a felelősséget, mondván: a körülmények a hibásak.

Nem véletlen, hogy a szeptember elején nyilvánosságra hozott új drogstratégia viszonylag nagy hangsúlyt fektet a környezet szerepére a drog-prevencióban. A tervezet ugyan nem fogalmaz meg konkrétumokat, mindenesetre megnyugtató, hogy a célok között szerepel, hogy a szűk családi környezettől a szélesebb intézményi keretekig minden réteget bevonjanak a felelősségi körbe.
http://t2.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcQq2ri9fDany7i7Ng9iwQ4qZARajgv1lQ6f37fgTqi4X8AhrlXtAAA tervezet által kívánatosnak tartott szankciók súlyosbítása azonban visszafelé is elsülhet. Ha, tegyük fel, egy olyan esettel állunk szemben, ahol a fiatalt a lázadás, az ellenállás és a nonkonformitás vágya motiválja, akkor minél jobban tiltanak valamit, az annál kívánatosabb lesz számára. Nem ért egyet ezzel Galló Gyöngyi, aki szerint a büntetés ugyan semmiképp nem jelenthet megoldást a problémára, de némiképp csökkentheti azt. Ezt bizonyítja az is, hogy mivel a fiatalkorúak jóval enyhébb büntetésre számíthatnak alkohol, mint drogfogyasztásért, előbbit nyíltan, akár kint az utcán is megteszik, míg a szerekkel sokkal óvatosabbak, ami a fogyasztás terjedésének is gátat szabhat.

A másik érv a szigorúbb büntetések ellen, hogy nem tesz különbséget a kipróbálók és a függők között. Gyöngyi szerint azonban a gyakorlatban ez sem jelent akkora problémát. - Az eddigi tapasztalatom az, hogy az elterelésen részt vevő fiatalok között nincs egyszeri kipróbáló. Akit elkapnak, az általában rendszeres fogyasztó, így tulajdonképpen nincs értelme erről vitázni – véli a szakember.


Van kiút?

Azok számára, akik a függőségig jutottak létrehozták az alacsony küszöbű ellátó intézményeket, ahová névtelenül, sőt, akár drogos állapotban is bemehetnek segítségért. Az addiktológus szerint ez azért nagyon fontos, mert a kábítószerfüggők a legritkább esetben fordulnak szakemberhez a problémájukkal, ezért nagyon nehéz őket bevonni egy kezelésbe.
http://t2.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcS27Nr7pbqPPtUnYfgyjRVWmY2djMU2EFKOxZrLCvl6TIJ21p6icA- A magánrendelők és bizonyos rehabilitációs intézmények is magas küszöbűnek tekinthetők ebből a szempontból, mert ott csak szermentesen fogadják őket és vállalniuk kell a nevüket is – tudjuk meg Galló Gyöngyitől. – Ez azt jelenti, hogy büntethetőek a fogyasztásért, márpedig nyilvánvalóan senki nem akarja feldobni magát a rendőrségnek – teszi hozzá.

Kecskeméten a Fecske utcai RÉV szolgálatot vehetik igénybe a segítségre szorulók, nemcsak drog, de alkohol és egyéb szenvedélybetegséghez kapcsolódó problémáikkal.

Forrás: delmagyar.hu - Bognár Krisztina

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr493311384

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Minike27 2011.11.04. 08:05:50

Egy kérdés: úgyebár feltehetőleg lejön az embera heroinról de viszont a metedol segitségével,ami ugyan ugy függöséget okoz. akkor ez mért is jó?
nézzük h zuhannak össze a szeretteink gyogyszeres kezelés alatt, ami áll. segit és erősebb függöséget okoz,plussz egy kiss tü függöségel megspékelve. erről a gyogyszerről h lehet lejön?
süti beállítások módosítása