A 15-16 éves középiskolásoknak több mint 90 százaléka már ivott alkoholt, háromnegyedük pedig rá is gyújtott már legalább egyszer életében, közölte az Országos Egészségfejlesztési Intézet egy Budapesten, Szombathelyen és Kecskeméten végzett felmérés alapján.

Az Országos Egészségfejlesztési Intézet és a Collegium Pannonicum Alapítvány közösen rendezett konferenciáján a fiatalok egészségműveltsége, az ifjúság és egészségfejlesztés volt a téma, ahol a fiatalok drog, ital és gyógyszerhasználati szokásairól számoltak be. Az eseményt megelőzően Budapesten, Szombathelyen és Kecskeméten mérték fel a helyi fiatalok egészséggel kapcsolatos véleményét. 

Ennek alapján a 9. és 11. osztályos tanulók közül szinte mindenki ivott már alkoholt, háromnegyedük cigizett, közel harmaduk pedig használt már valamilyen illegális szert vagy gyógyszert. A drogok közül a legnépszerűbb szer továbbra is a fű, ezt fogyasztják a legtöbben. Egyre gyakoribbak a táplálkozási zavarok, problémát okoz az elhízás, az anorexia és a bulémia.

A szakemberek felelőssége is, hogy a gyerekeknél megjelenjen az egészség mint követendő érték és rendelkezzenek is a megfelelő ismeretekkel, áll a közleményben. Az egészségműveltség megalapozását a legfiatalabb korban kell kezdeni, és a gyerekeket meg kell tanítani „nem”-et is mondani. Így nemcsak a dohányzás, de a drogok használata is visszaszorulna a szakemberek szerint.

Forrás: index.hu 

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr223270293

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása