Az Egyesült Államokban utcára kerülő kokain háromnegyedébe kevernek olyan anyagot, amely lassan elkezdi felzabálni az ember húsát. Közben Oroszországban az otthon is előállítható Krokodil okoz borzalmas függőséget és halált. A posztot csak erős idegzetű felnőtteknek ajánljuk!

Bevalljuk, elég sokat töprengtünk azon, megírjuk-e a mai posztot, mert véletlenül sem szeretnénk túlzottan szenzációhajhásznak tűnni. (Hűséges olvasóink úgyis tudják, hogy a lelkünk mélyén azok vagyunk...) A probléma ugyanakkor annyira súlyos, hogy fontosnak tartjuk felhívni rá a figyelmet.

Kezdjük az amerikai helyzettel, amely ugyan bizonyos mértékben szelídebb, ám elterjedtségét tekintve mégis hátborzongató. A helyzet ugyanis az, hogy becslések szerint az Egyesült Államokban forgalomba kerülő kokain háromnegyedébe olyan anyagot kevernek, amely bőrvérzést okoz.

Két jelentős orvosi folyóirat is foglalkozott az utóbbi hónapokban az üggyel, dokumentált eseteken keresztül bemutatva a tüneteket, melyek általában a füleken, az arcon, vagy a végtagokon jelentek meg jellemzően fekete, elhaló bőr formájában.

A Journal of the American Academy of Dermatology szaklapjában megjelent tanulmány egyik szerzője, a Harbor-UCLA Medical Center munkatársa, Noah Craft szerint egyre nő az esetek száma.

Forgalomból kivont gyógyszer

A kokainba kevert anyag neve levamizol és korábban rákos betegek kezelésére használták, ám később a mellékhatásai miatt kivonták a forgalomból. A szer használata olyannyira elterjedt, hogy az amerikai kábítószerügyi hatóság által elkobzott szállítmányok háromnegyede tartalmazza.

A levamizol egyik tulajdonsága, hogy jelentősen csökkenti a fehérvérsejteket. A drogcsempészek és -árusok azért használják előszeretettel, mert olcsóbb, mint a tiszta kokain, ráadásul ráerősít annak hatására. A szintetikus gyógyszert a 70-es évektől a 90-es évekig forgalmazták az Egyesült Államokban, ekkor derült ki az is, hogy álmatlanságot és túlzott éberséget okoz, ami a kokainra is jellemző.

A szer a csontvelőt támadja meg, éppen ezért az egyik szakértő a HIV-fertőzéshez hasonlította. „A betegek 10 százaléka súlyos fertőzésben hal meg. Úgy mászkálnak közöttünk, mint egy időzített bomba” - mondta Dr. Noah Craft, a Los Angeles-i Biomedikai Kutatóintézet bőrgyógyásza.

A krokodik halálos támadása

Bizonyos szempontból még ennél is rosszabb a helyzet Oroszországban, ahol a Krokodil nevű őrület terjed. A borzalmas szer elsősorban a heroinisták körében terjed, aminek egyetlen oka az, hogy hihetetlenül olcsó. Míg egy adag heroin Oroszországban 6000 forinttól indul és mondjuk 12 ezer forintnál áll meg, addig a Krokodilt ennek a tizedéből elő lehet állítani.

A szer legfőbb hatóanyaga a heroinnál is erősebb dezomorfin, aminek előállításához egyebek mellett kodeintartalmú fejfájás-csillapítókat is használnak. A következmények egész egyszerűen irtózatosak. A bőr gyakorlatilag lehull a beteg testéről, majd a hús jön, egészen addig, amíg végül csak a csontok maradnak.

A YouTube-on több videó is látható a betegség végső stádiumában lévő emberekről. Gondolkoztunk egy ideig, hogy kitegyük-e ide, de miután megnéztük (és magunkhoz tértünk a sokkból), úgy döntöttünk, hogy csak linkeljük. Előre figyelmeztetünk mindenkit, hogy nagyon durván sokkoló képsorokat lát majd, csak akkor nézze meg, ha erre felkészült! 

Visszatérve az adatokra: egyes becslések szerint az orosz kábítószeresek közül minden huszadik használja a szert, ami körülbelül 100 ezer ember. Nem nagyon tudunk mit mondani, talán csak annyit: jó lenne, ha Magyarországot elkerülnék az ilyen szerek (is), mert a vége maga a gyorsított halál.

Forrás: kivultagasabb.postr.hu 

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr273183012

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása