Debrecen – Önmagukon és sorstársaikon is segítenek visszakapaszkodni a gödör mélyéről. Az Anonim Alkoholisták debreceni csoportjának összejövetelein rendszeresen húsz-harmincan próbálkoznak közös erővel szabadulni a függőség hálójából.

Délután hat óra van, megtelt a terem. Székek sorakoznak körbe a fal mentén, sokszor egymás előtt is. Ha még jönne valaki, már nem találna üres helyet. Harmincnégyen ülünk az Attila téri épület szobájában. Férfiak és nők, fiatalok és idősek. Középiskolai tanár, állás nélküli hentes, magánvállalkozó, nyugdíjas özvegyasszony, tinédzserkorból épp kinőtt fiatalember, egyetemi oktató, irodai alkalmazott. Csendben várakozunk a kezdésre. A közönség olyan, mint az egykori TIT-előadásra gyülekezők, vagy a világjárók klub beszámolójára érkezők tábora.
Aztán kiderül, milyen világban jártak ők…

Szabadulni a függőség hálójából

– Sziasztok, Zoltán vagyok, alkoholista – hangzik a látogatót a való világba visszahelyező köszöntő mondat, mely első hallásra különösnek tűnik, ám a következő egy órában kiderül, minden hozzászóló ezzel a vallomással kezdi mondandóját. Az Anonim Alkoholisták debreceni csoportjának szokásos összejövetelén vagyunk, a Függő-Híd Egyesület Attila tér 6. szám alatti helyiségében.

Itt gyülekeznek azok, akik eldöntötték: megpróbálnak szabadulni a függőség hálójából. Önkéntes szerveződés ez, az jön, aki akar, nincs katalógus, nincs semmi kötelezettség, csupán a szándék, az akarat s a hit, hogy lesz erő száraznak maradni. S a tapasztalat, hogy a hasonló utat bejárt sorstársak segíteni tudnak, így eredményesebb lehet, mint az egyedüli dzsungelharc. A pokol bugyraiban eltöltött évek keserű emlékeinek, a megélt kínoknak a kibeszélése, a tapasztalatok megosztása támpont lehet a hasonló gondokkal küszködő társ számára is. Hiszen a csoportban vannak olyan is, akik ezekre a gyűlésekre a Kenézy kórház „rehabjáról” ugranak ki hivatalos jóváhagyással, amolyan kisegítő programként az erősítve, támogatva az orvosok felügyeletével zajló több hónapos kezelést, van olyan is, aki a kórház védőhálójából szabad útra bocsátva „félutasként” most kezdi a nehéz időszakot, az önálló józanodás korszakát, s vannak olyanok, akik arról számolnak be, s – társaikkal együtt – szerényen azt ünneplik, hogy kilencven, kétszáznegyven, vagy – mint a rangidős klubtag esetében –, háromezernégyszáztizenkét napja tartani tudják magukat az ital nélküliséghez.

Boldog józanodók

Az alkoholfogyasztásról nem igazán szeretünk beszélni, a hatásokat, következményeket nem firtatjuk. Fülünket bezárjuk, szemünket lecsukjuk, fejünket elfordítjuk – akár abban a hitben is ringathatjuk magunkat, mintha a gond, a társadalmi probléma nem is létezne.

Pedig itt van velünk. Minden nap találkozunk vele, mint ahogy azokkal az emberekkel is, akik – ezernyi októl vezérelve – megpróbálnak visszakapaszkodni a gödör mélyéről. Láthatatlanok ők, nem is akarnak látszani – világszerte Anonim (Névtelen) Alkoholistáknak nevezik őket. Kurt Vonnegut, a közelmúltban elhunyt világhírű regényíró, esszéista mondta velük kapcsolatban egyszer: „A legnagyobb ajándék, amit Amerikai a világnak adott, amely évezredeken át élni fog az emberek emlékezetében, az a Névtelen Alkoholisták szervezetének megalakítása volt”. 

Boldog józanodók címmel jelent meg a napokban egy könyv, Szász Anna nagyszerű közéleti kórképe, mely emberi sorsokon keresztül mutatja be napjaink talán legfontosabb társadalmi problémáját, melyet hajlamosak vagyunk egyetlen szóval, alkoholizmusnak nevezni. Pedig jóval többről van szó, hiszen a függőség, s az attól való szabadulás kísérlete sok más mellett a drog, a játékszenvedély, a kényszeressé váló internetezés, vagy a stratégiai játékok esetében is ugyanolyan hatással jár, mint az italozásnál. Fiatalok, idősek, férfiak és nők, tisztes munkát végzők és állástalanok egyaránt a hálójába kerülhetnek. S onnan már iszonyatosan nehéz a menekvés.

A talpra állás tapasztalatai

A téma Debrecenben, Hajdú-Biharban is sok embert érint. Környezetünkben is vannak ilyen önsegítő csoportok: Debrecenben, Bocskai-kertben, Hajdúhadházon, Balmazújvároson és Hajdúböszörményben. Nagy kár, viszont, hogy nincs ilyen közösség a megye déli részén, Püspökladányban, Berettyóújfaluban, Hajdúszoboszlón, Hajdúnánáson, Derecskén és más nagyobb településeken. Hiszen megértő, segítő szakemberekre, a helyzet átélésére képes, a talpra állás tapasztalatát elmondó sorstársak csoportjára, aligha túlzás azt mondanunk, mindenütt szükség van.

– Aki rátalált az Anonim Alkoholisták valamely csoportjára, s magáévá tudta tenni azokat az egyetemes normákat, amiket ott hallott és hall, gyakorlattá tudja tenni a programpontokat, az nagy valószínűséggel megmenekül a végső leépüléstől s a haláltól – mondja a debreceni csoport egyik szervezője, motorja, akivel néhanapján együtt rúgjuk a labdát, s látván fizikai erejét, lelkesedését, akaratát, a külső szemlélő aligha gondolná, hogy ő is a poklok poklából hozta vissza önmagát, s ma is naponta megvívja saját csatáját azért, hogy a felszínen maradjon, ne csússzon vissza a mélybe. Van akarata ahhoz, hogy kitartson a nem-ivás mellett, „száraz maradjon”, s érvelni, sorstársakat meggyőzni is marad erő benne, bizonyítandó: van alternatívája az italba való belefulladásnak. 

Dr. Gaál Erzsébet addiktológus főorvos azt tartaná szerencsésnek, ha minden alkoholbeteg találna magának tíz kilométeren belül csoportot, ahol segítségre lelhetne, ha meginog a józanodás folyamatában. A témában járatosak szándékosan nem említik a gyógyulás szót, mert tudják: az orvosi értelemben, a közbeszédben használatos igazi gyógyulás nem lehetséges. A maximum az, ha elérhető, hogy „szárazon” és józanon éljen az ember, de aki egyszer alkoholistává vált, abból soha nem lehet többé szociális ivó, vagyis alkalmi, társasági alkoholélvező. Aki úgy gondolja, hogy megpróbálkozik a ritka alkalmakhoz kötődő szolid kortyintással, gyorsan rádöbben: minden korábbi erőlködése feleslegessé vált...

Átadják az üzenetet

Egykori egyetemista cimborám, mostani focizó társam példája utat mutathat a helyzetüket még kilátástalannak tartók számára: megfelelő akarattal, csakis önmagunkra számítva kihúzhatjuk magunkat a bajból. Béla barátom és a debreceni A. A. csoportban tevékenykedő társai józanodásukat összekötötték azzal, hogy egyre szélesebb körben adják át az „üzenetet”. Rendszeresen tartanak csoportos foglalkozásokat, a sorstársak példájából, segítő szavaiból erőt merítve.

– Semmi sem gyógyítóbb egy alkoholista számára, mint józan alkoholistával beszélgetni, a tapasztalatokat megosztani, az eredményeket és a keserűségeket egymással megbeszélni – tudjuk meg a közösségi terápia filozófiáját. – A debreceni Anonim Alkoholisták-csoportnak van olyan tagja is, aki 24 évvel ezelőtt tette le a poharat, de ünnepeltünk mostanában 12. és 8. „születésnapot” is. Bárki, aki szabadulni akar szenvedélybetegségétől, a játék- vagy drogfüggőségtől, szívesen látjuk önsegítő csoportos foglalkozásainkon. A.A.-csoportot két alkoholista beteg alakíthat, akik elszánják magukat arra, hogy beteg társaiknak is segíthetnek. 

Szerveznek foglalkozásokat a családtagok, a segíteni szándékozó rokonok, ismerősök számára is, hiszen a közvetlen környezet támogatni is tudja a visszatérést, de rossz reakcióival végképp el is zárhatja az utat a menekülni igyekvő elől. 

A városunkban immár több mint egy évtizede működő önsegítő klub szervezői összeállították az A. A. debreceni fejlődéstörténetét is. S közben gőzerővel szervezik az A. A.-csoportok országos találkozóját, melynek ebben az évben a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusa lesz a házigazdája július 15-e és 17-e között.

Forrás: dehir.hu - Árvay Sándor 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.