Sokak számára az alkoholfogyasztás mindössze az ellazulás egy kellemes módja. Az alkoholbetegek azonban túl sokat isznak, és mind saját magukra, mind másokra veszélyt jelentenek. Az alábbi kérdések és válaszok segítenek az alkoholproblémák megértésében, és bemutatják, hogyan segíthetik a pszichológusok a gyógyulást.

 Mikortól tekintik problémának az ivást?

A legtöbb felnőtt számára a mérsékelt alkoholfogyasztás – férfiaknál nem több, mint két ital, nőknél és idősebbeknél nem több mint egy – viszonylag veszélytelen. (Egy ital kb. 0,5 dl. tömény italt, 1,5 dl. bort, 4 dl. sört jelent – mindegyik kb. 0,15 dl. alkoholt tartalmaz.) Azonban a mérsékelt fogysztás az egyik vége annak az ösvénynek, melyen az ember elindul az alkohol abúzuson át az alkoholfüggőség felé.

- Az alkohol abúzus (probléma-ivás) olyan ivási szokásokat jelent, amelyek visszatérő és ártalmas következményekkel járnak: munkahelyi, iskolai, családi kötelezettségek elhanyagolásával, kapcsolati problémákkal, esetleg jogi problémákkal (pl. ittas vezetés miatti sorozatos felelősségrevonással).

- Az alkoholbetegségben szenvedők (alkoholfüggők) elvesztették az ellenőrzést az alkoholfogyasztás felett. Nem számít, hogy milyen típusú italt fogyasztanak, sőt az sem, hogy mennyit: az alkoholfüggők gyakran képtelenek abbahgyni az ivást az első pohár után. Az alkoholfüggőség jellemzői a tolerancia (többet kell inni ugyanazon "eredmény eléréséhez") és az ivás gátlása esetén fellépő megvonási tünetek. A megvonási tünetek közt hányiger, izadás, nyugtalanság, ingerlékenység, remegés, hallucinációk és konvulzió (görcsös vonaglás) szerepelnek.

Bár a legtöbb nyilvánosságot a súlyos alkoholproblémák kapják, az enyhe és mérsékelt problémák is komoly károkat okozhatnak az egyénnek, illetve az érintett családjának, közösségének. 

Az alkoholizmus Magyarországon népbetegség, súlyos népegézségügyi és társadalmi probléma: becslések szerint a felnőtt lakosság legalább 10 százalékát érinti. Az elmúlt fél évszázadban látványosan megnövekedett az egy főre jutó alkoholfogyasztás (bár az utóbbi években a statisztikák szerint némi csökkenés mutatkozik, de a szakemberek szerint ez csak látszólagos).


 Mi okozza az alkohollal kapcsolatos betegségeket?

A problémás ivásnak többféle oka van: genetikai, élettani, pszichés és társas tényezők mind belejátszanak, de ezek az okok nem egyformán hatnak mindenkire. Néhány nagyivónál pszichológiai vonások, pl. impulzivitás, alacsony önértékelés, az elismerés igénye indítják a "helytelen" ivási szokásokat. Néhányan azért isznak, hogy megküzdjenek érzelmi problémáikkal vagy "gyógyítsák" azokat. Társas és környezeti hatások – például a társak felől érkező nyomás és a könnyű hozzáférés – is kulcsszerepet játszhatnak. A szegénység, a testi vagy szexuális bántalmazás elszenvedése növeli az alkoholfüggőség kialakulásának kockázatát.

Egyeseket genetikai tényezők tesznek különösen sérülékennyé az alkoholfüggőséggel szemben. A mítoszok ellenére az alkoholproblémák szempontjából nagyobb kockázatnak van kitéve az, aki bírja az italt. Mégis, a családban jelen lévő alkohol gondok nem szükségszerűen jelentik, hogy az alkoholizmussal küzdő szülő gyerekeinek ugyanez a problémája lesz majd, és fordítva: az ivási problémáktól mentes családok nem szükségszerűen óvják meg gyerekeiket az alkohol veszélyeitől.

Amint az emberek mértéktelenül kezdenek inni, problémájuk állandósul. A nagyivás olyan pszichés változásokat okozhat, amelyek miatt a még több ivás a kellemetlenség-érzet feloldásának egyetlen módja. Az alkoholfüggők részben azért isznak, hogy csökkentsék vagy elkerüljék a megvonási tüneteket.


 Hogyan hat az alkoholfogyasztás az emberekre?

Egyes kutatások szerint kis mennyiségű alkohol jótékony hatással lehet a szív-érrendszerre, abban viszont széles körű az egyetértés, hogy a komolyabb ivás egészségügyi problémákhoz vezet. A közvetlenül az alkohol következményének tekinthető májcirrózisban (ezt hívja a könyelv májzsugorodásnak) Magyarországon évente nyolcezer ember hal meg, a közvetett szövődményekben még többen. Az alkohologyasztás rövid távú következménye lehet emlélezetkiesés, másnaposság, eszméletvesztés. A nagyivással összefüggésbe hozható hosszabb távú problémák közé tartoznak a máj megbetegedésén kívül a gyomorpanaszok, szív problémák, rák, agykárosodás, súlyos emlékezeti zavarok. A komoly ivóknál fokozott a baleseti, a gyilkossági és öngyilkossági halál veszélye is. Noha férfiak valószínűbben válnak alkoholistává, mint a nők, a nők egészsége jobban megszenvedi a káros hatásokat, még kisebb menyiségű fogyasztás esetén is.

Az alkoholgondok nagyon komoly negatív befolyással vannak a lelki egészségre. Az alkoholfogyasztás és az alkoholizmus ronthat a fennálló állapoton, például a depresszión, vagy újakat okozhat, például súlyos emlékezetzavart, depressziót, szorongást.

Az alkoholproblémák nem csak az ivót károsítják. A probléma-ivók társai, gyerekei valószínűbben találkoznak a családon belüli erőszakkal, gyerekeik gyakrabban szenvednek elhanyagolástól és/vagy bántalmazástól és valószínűbben sújtják őket pszichológiai problémák. Rokonok, barátok eshetnek az alkohollal összefüggő balesetek és erőszak áldozatául. A terhesség alatti alkoholfogyasztás pedig nagyon súlyosoan kockáztatja a magzat épségét.

 Mikor kell segítséget kérni?

Az emberek gyakran rejtegetik az ivást és elutasítják, hogy bármilyen problémájuk lenne. Honnan lehet megállapítani, ha ön vagy egy ismerőse bajban van? A lehetséges probléma jelei, ha barátok vagy rokonok az ön alkoholfogyasztásával kapcsolatos aggodalmukat fejezik ki, ha ön ideges lesz, amikor az ivás miatt kritizálják, bűntudata van az ivás miatt és azt gondolja, csökkenteni kéne a mennyiséget, de nem képes erre, és/vagy ha szüksége van reggel egy italra, hogy megnyugtassa az idegeit vagy enyhítse a másnapot.

Néhányan az alkohollal küszködők közül komolyan dolgoznak azon, hogy megodják a problémát, és gyakran képesek önerőből, a családtagok és barátok támogatásával rendbejönni. Azonban az alkoholfüggők nagyon ritkán képesek pusztán akaraterő segítségével abbahagyni az ivást. Sokuknak külső segíségre van szüksége. Előfordulhat, hogy orvosi felügyelettel végzett detoxifikálásra szorulnak, hgy elkerüljék az esetleg életveszélyes megvonási tüneteket. Amint állapotuk stabilizálódott, szükségük lehet segítségre a probléma-ivással összefüggő pszichés gondok megoldásával kapcsolatban is.

Több megközelítés is rendelkezésre áll az alkoholproblémák kezelésére. Egyénenként változik, melyik vezethet sikerhez.

Hogyan tud a pszichológus segíteni?

 Az alkoholproblémák kezelésére szakosodott, abban tapsztalatot szerzett pszichológusok több módon segíthetnek. Mielőtt az alkoholista támogatást keresne, irányíthatja a családot, hogy hogyan segíthetik az érintettet a változtatásra vonatkozó motivációjának növelésében.

A pszichológusok úgy kezdik a kezelést, hogy felmérik, milyen típusú és mennyire súlyos problémákkal küszködik az alkoholista. E felmérés eredménye kezdeti iránymutatást ad a paciensnek, hogy milyen típusú kezelést keressen, és motiválja a kezelésben való részvételt. Az alkoholproblémákkal küzdők gyógyulási esélyei javulnak, ha idejében segítséget kérnek.

A pszichológusok valamilyen pszichoterápiás módszer alkalmazásával segítik a probléma-ivás során fellépő lelki problémák feltárását. Több hatékony terápiás technika is létezik, amit pszichológusok fejlesztettek ki, ilyenek a kognitív-viselkedéses megküzdési képességeket fejlesztő kezelések, illetve a motiváció növelésére irányuló terápiák. További terápiás mód a 12 lépéses program, amely az önsegítő csoportok, például az Anonim Alkoholisták programján résztvevőknek nyújt támaszt. Mindhárom felsorolt kezelésmód hatékonyságát nagyszabású klinikai vizsgálatok bizonyítják. Ezek a terápiák segíthetnek az embereknek az ivás abbahagyására irányuló motiváció fokozásában, az ivást kiváltó helyzetek, körülmények azonosításában, az ivás kockázatát rejtő helyzetekkel való új megküzdési képességek elsajátításában, társas támogatás kiépítésében.

 Sok alkoholista más pszichés problémáktól, például súlyos szorongástól, depressziótól is szenved. A pszichológusok segítséget nyújthatnak az alkoholprobléma mellett fellépő egyéb zavarok időben történő diagnosztizálásában és kezelésében is.

A pszichológusok házastársi, család- és csoport-pszichoterápiát is végeznek. Ez segíthet a társas kapcsolatok megjavításában, így támogatva a probléma-ivás hossútávú megoldását. A családi viselkedésmintázatok hatással vannak az ivásra, és az ilyen viszonyok gyakran megváltoznak a gyógyulás után. A pszichológusok segíthetik az alkoholistát és a számára fontos személyeket tájékozódni e bonyolult változások közepette, a családot, hogy megértsék az alkoholizmust és megtanulják, hogyan támogassák hozzátartozójuk gyógyulását, és bemutaják a családtagoknak az önsegítő lehetőségeket (Anonim Alkoholisták, Anonim Családok). Sokan a hivatalos kezelés befejeztével ilyen csoportokban találják meg a szükséges további támaszt.

Mivel az ember akár egyszer, akár többször visszaeshet a probléma-ivásba, kritikus fontosságú lehet, hogy olyan egészségügyi szakember legyen a segítségére, akiben megbízik, és akivel megbeszélheti ezeket az eseteket. Ha az alkoholista képetelen tökéletesen megoldani az alkoholproblémát, a pszichológus akkor is segítségére lehet az ellfogyasztott mennyiség csökkentésében, az ártalmak minimalizálásában.

Az alkohollal összefüggő betegségek súlyosan rombolják az ember életminőségét és egészségét. De a sikeres, hosszútávú megoldás esélyei jelentősen megnőnek azoknál, akik a megfelelő helyeken keresik a segítséget. A pszichológusok fontos segítői lehetnek az alkoholproblémákkal való megküzdésnek.

Az APA Help Center nyomán

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr491684021

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása