Nem a mennyiség számít

Fizikai állapotuk, nemük, pszichés teherbíró képességük alapján az emberek nagyon különbözőképpen reagálnak az alkoholra. Ezért majdnem lehetetlen és kevés gyakorlati haszonnal jár mennyiségi értékeket meghatározni, amely fölött valaki már alkoholistának tekinthető. Ebben a kérdésben sokkal hasznosabb álláspont, hogy alkoholista az, akinek problémája van a saját ivásával. Vagy úgy, hogy ő aggódik emiatt, vagy úgy, hogy a környezetében mások teszik ezt és neki ez jelent problémát. Ilyen értelemben nincs jelentősége, hogy valaki mennyit iszik, az számít, hogy ez számára probléma, és mégis iszik.

Az addiktológusok szerint négy további kérdés igennel történő megválaszolása esetén egyértelműen meg lehet fogalmazni a diagnózist: az illető valamilyen mértékben alkoholfüggővé vált.

• Ha az érintett személy komolyan foglalkozik a gondolattal, hogy csökkentse az alkoholfogyasztását, valószínűleg már benne is tudatosult, hogy baj van. Az alkoholizmusnak ugyanis talán a legfontosabb ismérve, hogy elveszíthetjük a kontrollt az italfogyasztásunk fölött. Ez egyébként minden függőség, szenvedélybetegség esetén fennáll. Ha a beteg bevallja, hogy megpróbálta csökkenteni a fogyasztását, de ez nem sikerül, az a függőség egyik jele.
• A másik kérdés, amit célszerű feltenni, hogy az ivás során, vagy azzal kapcsolatban érez-e dühöt, sértettséget magában. Ezek az érzések vagy saját magára vonatkoznak, vagy azokra, akik figyelmeztetni szokták, hogy túl sokat iszik.
• A harmadik ismérv a bűntudat jelenléte. Az a visszatérő érzés, hogy valami nem helyénvalót tesz, amikor iszik, olyasmit, amit nem szabadna megtennie.
• És végül a gyorsteszt döntő kérdése: szokott-e inni reggel felkelés után pusztán csak azért, hogy az előző esti italozás utáni rossz érzését csökkentse. Akinek szüksége van erre az utántöltésre ahhoz, hogy elfogadhatóan érezze magát, képes legyen a munkára, annak bizony haladéktalanul tenni kell valamint, mert ha a dolgok továbbra is így folytatódnak, alkoholizmusa elhatalmasodik, és romokba döntheti az életét.

Jóbarátnak öltözött ellenség

 A kívülállók mindezt olvasva joggal kérdezik, hogy ha ilyen könnyű eldönteni, van-e valakinek alkoholproblémája, vagy nincs, miért nem kérnek segítséget az emberek, amikor a baj még kicsi. A válasz erre az, hogy az alkoholizmusnak sajnos fontos összetevője a probléma mindenáron való tagadása. Nagyon nehéz beismerni - akár csak saját magunknak is - hogy mibe keveredtünk. Ilyenkor ugyanis már szinte az egész élet az alkohol körül forog. Ebben a stádiumban sokan hétfőn később kezdenek dolgozni, pénteken pedig hamarabb befejezik a munkát és nem veszik észre, hogy nem több pihenésre van szükségük, hanem minél hosszabb időre akarják átadni magukat az ivásnak. Ilyenkor már az alkohol a legjobb barát, az segít megküzdeni a mindennapok nehézségeivel.

Ha eljön az igazság pillanata

 A legjobb helyzetben e tekintetben a háziorvosok lennének, hiszen a fehér köpeny tekintélyével felruházva, az egészség oldaláról közelítve nagyobb eséllyel bírhatnák "beismerő vallomásra" a szenvedélyét rejtegető alkoholistát. A valóságban azonban a legtöbb háziorvos nem vállalja fel ezt a kényelmetlenséget, és még az alkoholfogyasztásra vonatkozó kötelező rutinkérdést is inkább csak formálisan teszik fel.