A hajléktalanok rehabilitációjánk legngyobb akadálya az alkoholizmus. Fontos ezért ismerni az otthontalanok alkohol fogyasztási szokásait. A BMSZKI Orvosi Krízis Szolgálatán, ami egy ápolási és krónikus belgyógyászati osztály, véletlenszerûen kiválasztva 50 hajléktalan férfi beteget vizsgáltunk a DSM-IV-TR alkoholizmusra vonatkozó diagnosztikai kritériumai szerint, mindegyikük megválaszolta az AUDIT 10 kérdõív tíz ill. a CAGE-ABBA teszt négy kérdését. Emellett felvettük azt is, hogy milyen típusú alkoholt fogyasztanak.

A vizsgáltak 4%-a 26-35 év, 16%-a 36-45 év, 40%-a 46-55 év, 30%-a 56-65 év, 6%-a 66-75 év között, 4%-a 75 év felett volt. Tehát 46-65 éves kor között volt a betegek 70%-a. 16%-uk nem végezte el a 8 osztáyt, 16%-uknak 8 általános iskolai, 48%-uknak szakiskolai, 12%-uknak érettségi, 8%-uknak fõiskolai vagy egyetemi végzettségük van. 24%-uk nõtlen, 8%-uk nõs, 8%-uk külön él, 48%-uk elvált, 12%-uk özvegy. Ilyen módon 92%-uk él egyedül. A hajléktalanságban 8%-uk 5 évnél kevesebbet, 8%-uk 5-10 évet, 44%-uk 10-15 évet, 36%-uk 15-20 évet, 4%-uk 20-30 évet töltött el. Tehát a vizsgáltak 80%-a 10-20 éve hajléktalan. A betegek szociális jellemzõi nagyjából megfelelnek az átlagos hajléktalan populáció adatainak.

A hajléktalanok 6%-a csak sört, 28%-a csak bort, 12%-a sört és bort, 4%-a sört és töményet, 4%-a bort és töményet, 24%-a sört-bort-töményet és 22%-a semmit sem fogyasztott. A magyar alkoholt fogyasztó férfiak 55.1%-ban sört, 50.1%-ban bort és 34%-ban töményt isznak. Ha a csak alkoholt fogyasztó hajléktalanokat vesszük figyelembe, közülük 57%-ban isznak sört, 71%-ban bort és 40%-ban töményet (mindegy, hogy magában vagy másfajta itallal együtt). Tehát a hajléktalanok az átlagnál sokkal jobban kedvelik a bort és kicsit nagyobb arányban isznak töményet. A magyar alkoholt fogyasztó férfiak átlagosan 35.5%-ban keverik az italfajtákat (kettõ valamelyik kombinácója vagy mindhárom). Ez az adat a hajléktalanok esetében 55%. tehát õk jóval gyakrabban isszák vegyesen az italokat.

A CAGE-ABA tesztben a hajléktalan férfi betegek 48%-a adott két, vagy több igenlõ választ, tehát ilyen arányú a valószínû alkoholizmus. A kérdések elemzésénél 32%-a a vizsgáltaknak ébredt már arra, hogy feltétlenül kellett alkoholt innia. Az ivás miatt 24%-uk érzett már bûntudatot. 68%-ukat már figyelmeztette valaki az ismerõsök közül, hogy túlzásba viszi az italozást. 24%-uk gondolt már arra, hogy változtatnia kell ivási szokásán.

A DSM-IV-TR kritériumai szerint a hajléktalan férfiak 58%-a tanusított alkoholvisszaélõ mgatartást, azaz problémás ivók. Az italozás miatti munkahelyi vagy otthoni kudarca a betegek 26%-ának volt. 8%-uknak volt italos állapotban történõ gépkocsi vezetése, 46%-uk pedig az alkohol miatt balesetveszélyes helyzetbe került. Az alkohol miatt a törvénnyel 24%-uk ütközött össze. 32%-uk tovább ivott a családi vagy barátokkal való problémák ellenére. 30%-uk az italozás miatt verekedett már. Tehát leggyakoribb probléma a balesetveszélyes helyzet és a verekedés, ill. más családi-baráti probléma.

A DSM-IV-TR kritériumai szerint a hajléktalan férfi betegek 54%-ának van alkoholfüggõsége. Tünetekre lebontva a kivánt alkohol hatásához egyre többet kell innia a vizsgáltak 36%-ának. Megvonási tünetei a hajléktalanok 50%-ának voltak, amit 8%-uk alkohollal, vagy gyógyszerrel kezelt. 52%-uk már többször le akart állni az ivással, vagy ezt csökkenteni kivánta, de az önkontroll károsodása miatt ez nem sikerült. 44%-uk a szándékoltnál többet vagy tovább ivott. 28%-uk fontos vagy érdekes tevékenységet hanyagolt el az ivás miatt. 42%-uknak volt olyan idõszak az életében, amikor nagyon belemerült az ivásba, vagy másnapos volt, esetleg megpróbált túljutni az italozás kellemetlen utóhatásain. 36%-uk a visszatérõ pszichológiai vagy fizikális problémák ellenére is folytatta az italozást.

Összesítve a hajléktalan beteg férfiak 8%-a volt csak alkoholvisszaélõ magatartást tanúsító (problémás ivó), a többi 54% alkoholfüggõ, A hajléktalanok 8%-a olyan alkoholfüggõ, aki nem jelzett szociális és egyéb problémákat.

Az AUDIT 10 teszt összpontszáma alapján a hajléktalan férfi betegek 56%-a ért el 15 -nél nagyobb pontszámot, ami valószínû alkoholfüggést jelez. 16%-uk ért el 8-15 pontot, ami már a késõbbi alkoholfüggõség kockázatát jelenti.

Vizsgálatunkban tehát a három teszt alapján (CAGE-ABBA, AUDIT 10, DSM-IV-TR diagnosztikai kritériumok) 48-56%-ban találtunk alkohol függõséget a beteg hajléktalan férfiak között. Az alkoholfüggõséget közvetlenül a DSM-IV-TR kritériumai szerint diagnosztizáljuk, ami 54%-ot mutatott, ezzel elég jól egyeztek a többi teszttel történt becslések is. A magyar lakosságban 7-10%-ra becsülik a problémás ivók arányát, tehát az alkoholizmust a májzsugorodásban elhaltak száma alapján (erre van egy formula). Más mérések szerint a magyar férfiak 11%-a mondható alkoholistának (Elekes, 2001). A BMSZKI Addiktológiai Fõreferensi Beszámolója 2006-ban 25%-nak találta az utcai hajléktalanok közötti alkohol függõk arányát, a drogot használók elõfordulási gyakorisága 18%. A Dózsa György uti hajléktalan szállón 2002-ben a férfiak 30%-ának volt alkohol problémája és 11%-uk volt absztinens, tehát a krónikus alkoholizmusból kigyógyult. A szenvedélybetegek aránya így az utcán valamivel kevesebb, mint a hajléktalan kórházban látható elõfordulási gyakoriság, mivel a kórházba sokan kerülnek az alkoholizmus szövõdményei miatt, itt koncentráltabban jelennek meg az alkoholfüggõk.

Az Addiktológiai Föreferensi Beszámoló szerint 2006-ban az utcai hajléktalanok 20%-a állította azt, hogy hajléktalanná válásának okai között jelentõs szerepe volt az alkoholizmusnak. Az USÁ-ban az alkoholisták 6-7%-a válik hajléktalanná. Tehát ez a szenvedélybetegség komolyan hozzájárul az otthontalanná váláshoz.

Az AUDIT 10 Teszt alapján össze lehet hasonlítani a hajléktalan betegek és a magyar férfiak (Elekes, 2001) átlagos alkohol fogyasztási szokásait. A haajléktalanok 10%-a havonta vagy ritkábban, 12%-aa havonta 2-4 alkalommal, 16%-a heti 2-3 alkalommal, 34%-a hetente 4-szer vagy gyakrabban fogyaszt alkoholt. A magyar férfiak 28%-a ritkábban, mint havonta, 15%-a havi 1-3 alkalommal, 19%-a heti 1 alkalommal fogyaszt alkalmanként 3-5 egység italt, a maradék 38% hetente többször teszi ezt. A két populáció adatai nagyon hasonlóak, az legjellemzõbb eltérés, hogy a ritkán ivók aránya az átlagos férfi lakosságban 18%-kal nagyobb, tehát a potenciálisan absztinensek között van az egyedüli eltérés.

A hajléktalan férfiak 28%-a 1-2 italt, 4%-a 3-4 italt, 4%-a 5-6 italt, 10%-a 7-9 italt, 54%-a 10-nél több italt fogyaszt alkalmanként. A magyar férfiak közül 6 vagy több italt heti rendszerességgel 4.6%-uk, havi 1-3 alkalommal 4.3%-uk fogyaszt. Tehát, még ha ezt a két adatot össze is adjuk, akkor is csak 9% jön ki. Az elmult évben legalább egyszer csak 26.1%-uk ivott ennyit, ami több mint kétszer kevesebb azon hajléktalanok 64%-os arányánál, akik 6-nál több italt fogyasztanak. Tehát az otthontalanok között a férfiak esetében közel 2.5-ször gyakoribb a legalább alkalmi nagyivók aránya.

A hajléktalan férfiak 50%-a soha, 10%-a havi egynél ritkábban, 4%-a havonta, 30%-a hetente, 6%-a naponta fogyaszt 6 vagy több italt alkalmanként. Ez alapján a hajléktalan nagyivók fõleg abban különböznek a magyar férfiak átlagától, hogy gyakran isznak sokat havonta vagy akár naponta, ez a 40%-ukra jellemzõ. Ez a rendszeres nagymennyiségû alkoholfogyasztás a magyar férfiakat szinte egyáltlán nem jellemzi, nekik 9%-uk iszik havonta vagy hetente sokat, de általában nem napi rendszerességgel.

Azt, hogy az ivást nem tudja abbahagyni, ha már az ivást elkezdte, a hajléktalan férfiak 68%-a soha, 0%-a havi egynél ritkábban, 10%-a havonta,18%-a hetente, 4%-a naponta tapasztalta. A magyar férfiak 6.1%-ának volt már ilyen élménye, ami 5-ször ritkább, mint a hajléktalanok összesített 32%-os ilyen jellegû értéke.

A hajléktalanok 70%-ánál soha, havonta 1-nél ritkábban 6%-nál, havonta 14%-nál, hetente 6%-nál, naponta 4%-nál fordult elõ, hogy az ivás miatt valamilyen feladatát nem sikerült elvégeznie. A magyar férfiak 6.8%-ának volt ilyen tapasztalata, ami kb.4-szer ritkább, mint a hajléktalanok ilyen alapú 30%-os összesített értéke.

A kemény italozást követõ reggelen az elinduláshoz soha nem volt szüksége italra a hjléktalanok 60%-ának, ezt kellett tennie havi egynél ritkábban 16%-uknak, havonta 6%-uknak, hetente 12%-uknak, és naponta 6%-uknak. A magyar férfiak 9.2%-ának volt ilyen szükséglete valamikor, ami több, mint 4-szer ritkább a hajléktalan férfiak összesített 40%-os ezen adatának.

Ivást követõen bûntudatot a hajléktalanok 84%-a soha, havi egynél ritkábban 6%, havonta 6%, hetente 4%, naponta senki sem érzett. A magyar férfiak 13.2%-ának volt már bûntudata ivás után, ami közel megegyezik a hajléktalanok összesített 16%-os adatával. Érdekes, hogy a CAGE-ABBA teszt szerint a hajléktalanok 24%-a érzett bûntudatot az ivás miatt.

Ivást követõen emlékezetzavara a hajléktalanok 80%-ának soha, havi egynél ritkábban 8%-uknak, havonta 6%-uknak, hetente 6%-uknak, naponta soha sem volt. A magyar férfiaknak ilyen panasza 8.5%-ban volt, ami több, mint kétszer ritkább, mint a hajléktalanok összesített 20%-os adata.

Sérülés italozás miatt a hajléktalanok 38%-ánál nem fordult elõ, az elmult évben 50%-ban, az elmult év elõtt 12%-ban történt. A magyar férfiak 38.8%-ban okozott az ivás valamilyen problémát, ami nemcsak sérülés lehetett, de ez az arány is majdnem kétszer kevesebb, mint a hajléktalanok sérülési gyakorisága.

Az ivás abbahagyását a hajléktalanok 32%-ánál még senki sem javasolta, 58%-ánál az almult évben, 10%-nál ezelõtt már történy ilyesmi.

Összefoglalva az állapiítható meg, hogy a különbözõ hajléktalan populációkban 3-5-ször gyakoribb az alkoholizmus, mint a magyar átlag férfi népeségben. Az otthontalanokra fõleg a nagyivók magas gyakorisága jellemzõ, elsõsorban bort isznak és az átlagnál jóval gyakrabban keverik az italfajtákat. Ezzel összhangban az alkohol fogyasztásának káros hatásai (kötelességmulasztás, emlékezet kihagyás, stb.) 3-5-ször gyakoribbak . mint az átlagnépességben. Így nem meglepõ, hogy a hajléktalanok egészségi állapotának romlásában hatalmas az alkoholizmus szerepe. E szenvedélybetegség halmozott elõfordulása a hajléktalanságban azzal magyarázható, hogy az otthon elvesztése egyéb járulékos traumákkal komoly stresszt jelent, ami depresszió és szorongás forrása lehet. Ezt "gyógyítják" az érintettek alkoholizmussal, ami ugyan okozhat valamiféle közérzet javulást, de lehetetlenné teszi a társadalmi visszaillszkedést, ezzel konzerválja a hajléktalanságot és elõbb-utóbb megjelennek az alkoholizmus testi és lelki szövõdményei. Tehát mindenképpen küzdeni kell a hajléktalanok alkoholizmusa ellen. A szociális munkások szerint az utcai hajléktalanok 14%-a, Modori Veronika tapasztalatai szerint az Orvosi Krízis Szolgálaton megforduló alkoholfüggõk 30%-a kér segítséget. Ez nem rossz eredmény, ha feltételezzük, hogy a magyar lakosság 65-40 000 nyilvántartott alkoholistája az, aki segítséget kért a becsült egymillió hazai alkoholista közül, mert ez a legjobb esetben is 6.5%-os motiváltsági arányt jelez. Másrészt, ha figyelembe vesszük az alkohol elvonó kezelések viszonylag alacsony hatékonyságát, bizony kevésnek bizonyul a hajléktalan alkoholisták gyógyulni vágyása.

Budapest, 2007.május 08. dr.Molnár Gábor és Bognár Ferencné

Irodalom:

Dávid Zoltán: Addiktológiai Fõreferensi Beszámoló 2006.

Elekes Zsuzsanna: Alkohol és társadalom. Országos Addiktológiai Intézet, Budapest, 2004.

Radichné Szigeti Andrea: Lakóink mentális állapotának felmérése. Révészek, 1(3): 8-9 (2003)