A MAT és a MADRISZ közös konferenciájának témaötlete korábbi beszélgetések során született meg, melyek rávilágítottak a problémás drogfogyasztóknak kezelést nyújtó intézmények közötti megfelelő együttműködés és szolidaritás hiányára.

A konferencia két védnöke – Dr. Medgyaszai Melinda, az EüM Egészségpolitikai Szakállamtitkára és Portörő Péter, az SZMM Kábítószerügyi Koordinációs Osztályának vezetője – beszédében egyaránt reményét fejezte ki, hogy ez az alkalom hozzájárulhat az ellátás színterei között szakmai együttműködés megerősödéséhez, és minden szereplő számára egyértelművé válik, hogy egy összefüggő kezelési folyamat csak akkor lehet sikeres, ha annak minden eleme megfelelően működik.

Topolánszky Ákos, a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet igazgató-helyettesének előadásában Dr. Rácz József vonatkozó tanulmánya alapján mutatta be a jelenlegi magyar kezelési gyakorlat problémás pontjait: alacsony számban jutnak be a kezelésekre a problémás szerhasználók, indokolatlanul magas a fekvőbetegek aránya és a kezelőprogramokban – az elterelés gyakorlatának köszönhetően – túlzottan magas a kannabisz fogyasztók száma stb. Emlékeztetett, hogy az absztinencia alapú kezelések módosulásával nagyobb tér nyílt a kezelések közötti együttműködésre, melyre javaslatokat fogalmazott meg. Távlati célként Calgary együttműködési modelljét mutatta be.

Dr. Rácz József (MTA Pszichológiai Kutatóintézet, Kék Pont) a szubsztitúciós kezelések történetét, jelenét és az általuk elért sikereket mutatta be elsősorban az európai színtérre koncentrálva. A támadások gyakori célpontjává váló metadonfenntartó kezelések védelmében számos kutatási eredményt vonultatott fel, melyek többek között rámutattak, hogy e terápiák jelentősen csökkentik a halálozás esélyét, bevezetésük a börtönökben a biztonság növekedését eredményezi és az absztinencia-orientált kezelésekkel szemben a szubsztitúciós terápia megszakítása vagy abbahagyása után kisebb a túladagolás esélye. Rácz ugyanakkor figyelmeztetett, hogy a metadon nem csodaszer, önmagában nem old meg társadalmi problémákat, de a komplex kezelési folyamatban jelentős szerepet tölt be.

Dr. Csorba József, a Nyírő Gyula Kórház Drogambulanciájának főorvosa ismertette a fenntartókezelések hazai történetét, melyben kitért arra, hogy jóval kevesebben jutnak be a kezelésekbe, mint ahányan igénylik, illetve reagált azokra a vádakra, amelyek a kezeléseket érik. Összehasonlításából kiderült, hogy a Suboxone kezelések a legtöbb, Metadonnal kapcsolatos aggodalmat eloszlatják, hiszen a Suboxone kevésbé alkalmas túladagolásra és intravénás használatra, szedatív és euforizáló hatása alacsony, emiatt feketepiaci kereslet sincs rá, vényre felírható és nem övezik olyan előítéletek, mint a Metadont. Már hozzáférhető a Suboxone terápia protokoll tervezete, így előreláthatólag egyre több hazai intézményben kerül majd bevezetésre.

A konferencián a rehabilitációs intézményeket a zsibriki Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Támogató Alapítvány (KIMMTA) részéről Szabó Judit, a Kovácsszénáján található Mérföldkő Egyesületből Kiss András és a Baranya megyeit Integrált Drogterápiás Intézet (INDIT) részéről Dr. Szemelyácz János képviselte.
Közöttük a vita központi kérdése az önmarketingelés kérdése körül rajzolódott ki.

Szabó szerint, míg a kezdeti 1995-96-os időszakot a rehabilitációs intézetek egymásra utaltsága és együttműködése jellemezte, addig a 2000-es új Nemzeti Drogstratégia óta versenyhelyzet és piaci szemlélet alakult ki a szcénában és az új csoportok már nem alulról, hanem az aktuális támogatások alapján szerveződnek. Az együttműködés helyett mindenki a saját hatékonyságát hangsúlyozza, hogy ő tűnjön fel a legkompetensebb szervezetként. A hallgatóságból több rehabilitációs intézmény képviselője is egyetértését fejezte ki.

Kiss is elismerte, hogy hiányzik a párbeszéd a rehabilitációs intézetek között és hangsúlyozta, hogy az együttműködésnek a kliens érdekei alapján kell létrejönnie. Nem értett egyet Szabóval abban, hogy a kliensek divathullámok alapján választanak az intézmények közül, szerinte ugyanis a kliensek egyre tudatosabban döntenek a saját igényeik alapján, éppen ezért nagyon fontos, hogy az adott intézet megfelelően marketingelje magát.  Hiányolta a hatékonyságmérés eszközeit és egy szakmai minimumrendszer létrehozását sürgette.

 Szemelyácz a rehabilitációs folyamat tervezése során felmerülő dilemmákkal foglalkozott:
Hogyan lehet választani egy-egy kliens esetében az intézmények között, ha nincsenek specializálódott rehabilitációk?
Miért nincsenek megbeszélések az intézmények között az olyan kliensek esetében, akik már több intézmény rehabilitációján is részt vettek?
Mit lehet kezdeni azokkal a rehabilitációt megjártakkal, akik utólag a lenézik a szubsztitúciós kezelésben résztvevőket?

E dilemmák már a kerekasztal beszélgetés során kerültek kifejtésre, amelyen kellemes meglepetésként két, kezelés alatt álló kliens is részt vett. A gesztus azért is üdvözlendő, mert a drogkérdések esetén sajnos a legritkább esetben nyílik alkalma képviseltetni magát annak a rétegnek, akiket a fölöttük hozott döntések a leginkább érintenek.
A fő kérdés ismét az lett, hogy kell-e egy rehabilitációs intézménynek a saját marketingelésével foglalkoznia. A vélemények inkább afelé hajlottak, hogy a megfelelő önreprezentáció és a széleskörű informálás a kezelésekről ma már elengedhetetlen. Ugyanakkor joggal merült fel a kérdés, hogy támogathatjuk-e a rehabilitációs intézmények közötti versenyhelyzetet abban a magyar valóságban, ahol a rászorulók kb. 90%-a nem jut be a kezelésekbe. A konferencia azzal az ígérettel zárult, hogy a problémakörrel kapcsolatos szakmai egyeztetésre újabb alkalom nyílik a közeljövőben.

Kardos Tamás
Drogriporter
2009.04.25.

Forrás: drogriporter.hu

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.