A mindfulness (tudatos jelenlét) szemlélete alapján minden olyan szokásunk függőségnek nevezhető – legyen az fölösleges aggódás, alkoholizmus, túlevés, alvászavar, akár depresszió –, amelyet annak ellenére nem tudunk abbahagyni, hogy tapasztaljuk a hátrányos következményeit. Mi a…

Nem ritka, hogy a katasztrófák után nőjön egy-egy ország alkoholfogyasztása. Az Egyesült Államokban például terrortámadásokat és természeti csapásokat követően több alkalommal is megfigyelték a jelenséget. Az amerikai McLean Kórház friss jelentésében azt próbálják bemutatni, hogy miként…

A Szegedi Tudományegyetem egyértelműen vállalt célja, hogy fokozatosan, a Pszichiátriai Klinika valamennyi betegellátó egységét visszaköltözteti a Klinikai Központ területére. A helyzet megoldására a Klinikai Központ egyeztetéseket tartott valamennyi érintett bevonásával, és ennek megfelelően a…

A FEANTSA (az európai hajléktalanellátó szervezeteket tömörítő ernyőszervezet) felhívását szeretnénk megosztani Veletek:    2020. november 10- 26. között az Erasmus + HR4Homelessness - " Ártalomcsökkentési módok elterjesztése a hajléktalan embereknek nyújtott szolgáltatásokban" című nemzetközi…

Ahogy ebben az évben szinte minden, az öt éve indított kampány célja is megváltozott. A Száraz November kampány, amelyet a Kék Pont Alapítvány öt évvel ezelőtt azért hozott létre, hogy segítsen elkerülni a problémás, kontrollvesztett ivás kialakulását, és hangsúlyozza a mértékletes…

süti beállítások módosítása